Brittainy C. Cherry: Lebegés (Az vagy nekem 1.)

"Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém." 

Egy jó young/new adult könyvért könyörögtem? Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy megkaptam. Nem olvastam előtte véleményeket. Nem olvastam előtte idézeteket. Nem is hittem, hogy sikerül ilyen korán beszereznem (ezúton is köszönöm Never Let Me Go Virágnak), és nem hittem, hogy lesz időm elolvasni ezt a szépséget.
Csak olvasni akartam, és elvonulni kicsit a zord időjárástól és az átkozott ősztől. Ennél sokkal, de sokkal többet kaptam, még így, egy nappal a befejezése után is nehéz megfogalmaznom, pontosan mit is. 

@weheartit @re93ka @Curcub3u @summerainy 

Miről is szól pontosan a történet? Egy nagy adag fájdalomról. Három hatalmas veszteségről. Egy teljesen összetört férfiról, és egy épp, hogy még élő nőről. Problémákról, felejtésről és megoldásokról. Tristan elveszítette a családját. Elizabeth elvesztette a férjét. Előbbi a sötétségben él, utóbbit a lánya, Emma igyekszik a fényben tartani. Kettőjük harca a város, a világ és az érzelmek ellen egy olyan könyvben, ami mégis ezernyi érzelmet vált ki az olvasóból.
Elizabeth visszatér a városba, amit egy éve elhagyott, vissza a barátaihoz, akik ugyanazt a lányt várják vissza, aki a férje halála előtt volt. Liznek rá kell jönnie, hogy nem csak ő változott meg végleg, hanem a város is, amiben élt.
Tristan a város veszélyesnek és köcsögnek titulált embere, holott senki nem tud róla semmit, lévén a férfi önmaga él egy sötét házban, kutyájával, Zeusszal, és próbál megküzdeni a maga démonaival van neki egy pár, és rég feladta az életre való küzdelmet. Két sors, két ház, két ember, egy közös pillanat, ami mindent megváltoztatott.

Kiszámíthatónak tűnik? Nagyon nem az, ráadásul időd sincs azon gondolkodni, hogy mi lesz velük. A történések folyamatosak, nincs egy pillanatnyi szünet sem, egy olyan fejezet, ami alatt levegőhöz jutna az olvasó, és mikor minden a tetőfokára hágott, azt hittem, hogy kitépem a hajam órán ültem, szóval elég ciki lett volna. 

Nos, a lényeg: a pofám leszakadt, és ezt a legkomolyabban mondom. Ennyire gyönyörűen leírt érzelmekkel teli könyvvel nagyon, de nagyon rég nem találkoztam, az írónő csodálatosan bánik a szavakkal, minden apró megnyilvánulás annyira szépen átadott, hogy teljesen ugyanazt éreztem, amit a szereplők. Fájdalmat, gyászt, szerelmet, tiszteletet... Molyon beharangozták, hogy sírós könyv, amit én átfogalmaznék inkább fájdalmassá. Nem Szűcs Vanda-szerűen fáj értsd fájdalmas olvasni, annyira rossz, hanem maga a történet túl valóságos és reális. Soha, de soha nem tudhatod, mit hoz a holnap, nem csak számodra, és a szeretteid számára, márpedig ha egyetlen dolgot megjegyez az olvasó ebből a könyvből, akkor az pontosan a feljebb írt gondolat. "Veled nem történhet meg." Nem a nagy francokat, bármelyikünkkel, bárhol, bármikor, bármi megtörténhet.
Jó, eltértem a tárgytól, bocsi! Jeleztem, hogy sok a gondolatom, igyekszem nem csapongani. 

@weheartit @chiaraaaaa  @sarah_devoogt @ohyoushould

A könyv jól felépíti Liz és Tristan személyiségét, folyamatosan mutatja be a múltukat, nem pedig egyszerre zúdítja ránk a borzalmakat (kegyes volt az írónő, így is szar volt ezeket a dolgokat ilyen részletesen olvasni), és sikerült elérni, hogy kettőjük kissé elmebeteg gyógyulása reálisan hasson, ami szerintem nem kis feladat volt.
Van nekünk persze egy kisvárosunk is egy csomó pletykáló és idióta asszonnyal, régi barátokkal, akik nem teljesen normálisak (a szereplőknél elmondom), egy tündéri kislányunk Emma személyében, három szülő, akik megbocsájtásért esdekelnek, és egy csoportnyi összetört álom, amelyek már nem válhatnak valóra. Ennél "vidámabb" őszi olvasmányt keresve sem találni. 

Persze hibák és bosszantó apróságok nélkül nem könyv egy könyv se. Szeretném megtalálni azt az idiótát, aki szerint romantikusnak tűnt a kép, miszerint a fiú fogja a lány haját, miközben a nőnemű egyén a wc fölé görnyedve hány, hogy egy kicsit megfojtsam, majd megfenyegessem, mert ez a második legnagyobb klisé, ami a világtörténelem során a romantikus könyvekbe kerülhetett az első a szerelmi háromszög, természetesen. Pro tipp tinédzsereknek: soha, senkit nem fogsz azzal felszedni, ha épp zöld fejjel kiadod a gyomortartalmad a baktériumoktól hemzsegő wc-be.
Más: már megint "Bébi"-ztünk, amitől elsőre kishíján felvágtam az ereim, de szerencsére max 10-szer fordult elő a olvasmányban, így inkább mély levegőt vettem, és tovább olvastam. Ismertek már, tudjátok, hogy herótom van a bébitől, mint becézés, nem is részletezem tovább.
Ami még ici-picit csalódást keltett, az a könyv végi akció rövidsége, kicsit olyan érzést hagyott maga után, hogy az írónő most már le szeretné zárni ezt a könyvet, enyhén összecsapva az eseményeket, de a könyv többi kidolgozottságához viszonyítva elnézem neki ezt az apróságot.

@weheartit @Debora_FT

Szereplők:
Bár mind a kettő főszereplő szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, úgy éreztem, Elizabeth inkább a fő elmesélő. Nem idegelt ki, nem bosszantott, nem csinált hülyeségeket, úgyhogy jeeee, jár a taps, női karakterként teljesen megállta nálam a helyét. Kedvenc? Véletlen se. De reális volt, és érthető, attól pedig, hogy olyan hibát vétett, amilyet, csak a tiszteletemet kapja, ugyanis hasonlóan cselekedtem volna én is az ő helyében. Tetszik az elszántsága és a védelmező ösztöne, és az, ahogy beint az egész rohadt városnak, arról nem is beszélve, ahogy Tristan-nel bánt. Tovább tudott lépni, és ez a lényeg.

@weheartit

Óóóó Tristan. Te egyszerű katasztrófa. Az ő személyiségfejlődését az írónő kellően adagolta és megfelelően mutatta be, valószínüleg ezért is lett ennyire kemény és durva ez a karakter. Nem a tipikus regényhős, sőt (SPOILER), Elizabethel az első közös találkozásukkor elsírja magát, okkal, szóval gyorsan beint a megszokott könyves archetípusoknak. El sem tudtam képzelni, mit tud az írónő belőle előhozni, a zárkózottságából és a magányából, de tökéletesen lavírozott a vihar és a napfény határán. Tristan összetett és nehezen kezelhető, de olyan személyiség, akiről többet akarok olvasni. Mazochista vagyok, elismerem, de annyira megható volt olvasni azt a szeretetet, amit minden rohadt történés és elvesztés után mégis képes adni, hogy akarom őt. “You’re beautiful. You’re a beautiful, broken kind of monster.”

@weheartit @halil_ayben @feride_gltsry

Faye a nagyon-nagyon beteg barátnő, aki feldobta a hangulatot az eszement vulgaritásával és szexmániájával. Tetszett, hogy a nehéz és komoly részeket is olyan "Fayesen" adta elő, hogy nem lehet nem szeretni :D Szeretem, ha valaki ennyire nyitottan tudja kezelni a dolgait, és néha képtelen befogni a száját a jó érdekében. Faye-re nagy szükség volt a túl mély depressziós kompenzálásához, de elhiszem, ha valakinek már sok volt a nyitottságából.

@weheartit @salludon123 @louloubee_01 @helenakikic14

Tanner bárkit is meglepett, de most komolyan? Talán az ő szálára mondanám azt, hogy az elejétől kezdve kitalálható volt, csak épp a megoldása váratlan volt kissé, meg a pénzérmés dolog (az a rádöbbenés viszont kreatív, bravó). Kicsit többet vártam a karakterétől, azon felül persze, hogy teljesen agyament, és megérdemelte, amit kapott. 

Emma haláli, nagyon szerettem a kiscsajt, korához képest nagyon okos és aranyos, ő volt a fény ebben a mély és sötét történetben, hatalmas szükség volt rá.

Ha egy szokásos new adult könyvről beszélünk, akkor mégis miért várták ennyien a magyar megjelenést, és miért tett ekkora sikerre külföldön? Mert reális - és itt most valószínűleg nagyon sokan belém fognak kötni, akik már olvasták. A gyász fájdalmas és szar, és ahogy a könyvben is meg volt fogalmazva, a társadalom elvárja tőled, hogy a szeretted halála után rá se merj másra nézni, ne leld örömöd semmiben, és mostantól élj együtt a fájdalommal. De mégis mi a rohadt köze a szomszédoknak, a barátoknak az érzelmeinkhez? MI kell, hogy eldöntsük, hogyan tovább, MI alakítjuk a saját életünket, MI élünk a saját démonainkkal. A könyv ezt ki is fejti és korrektul be is int a kisváros lakóinak, a karaktereken keresztül pedig nagyszerű tanítást szolgáltat. És ez az a tény, ami kiemeli ezt a könyvet a többi hasonló témájú könyv közül.
Meg a kib*szott szép borítója, jóatyaúristen, hogy lehet valami ennyire gyönyörű?????

Csak ajánlani tudom, fiatalnak (kissé 18+-os, de gyönyörűen megírva, szóval szerintem mehet), idősnek, lánynak, fiúnak, magányosoknak és családosoknak. Egy könyv az elvesztésről, a kilátástalanságról, a szeretetről, és a reményvesztettségről. Megy a "Muszáj mindenkinek elolvasnia!" listámra.

some quotes:

 "– Nem hiszem, hogy illően bemutattak volna bennünket egymásnak – jegyezte meg tánc közben Faye. – Szóval maga az a pénisz, aki időnként megfordul a legjobb barátnőm vaginájában."

"Ő volt a mennydörgés, én a villám, és már csak pillanatok választottak el bennünket attól, hogy kitörjön a tökéletes vihar."

"Így talált rám Elizabeth, és újraélesztett. Levegőt lehelt a tüdőmbe, és fénnyel árasztotta el létem sötét zugait. Olyan erős fénnyel, hogy lassan kezdtem hinni az örök boldogság ígéretében. A tegnapok fájdalma enyhülni kezdett, és egyre halványabbakká váltak a holnapok félelmei. Attól kezdve nem merengtem a múltamon, és nem nyújtottam ki a kezem a holnap felé. Azt választottam, ahol éppen voltunk. Az aktuális nap, a ma ígéretét."

"Nem tudom, miért nem látod be, te tökfej, hogy a Bosszúállók között a Vasember a legjobb arc." [EZ ÍGY VAN!!!]

"Nem kell örökké jól lenned. Semmi baj sincs azzal, ha valaki rosszul érzi magát, mert fájdalma van. És az sem baj, ha elveszettnek érzed magad, mintha sötétben tapogatóznál, és tudod, miért? Mert a rossz napok miatt lesznek a jobbak még jobbak."