Leiner Laura: Egyszer (Bexi #6)

Elfáradtunk. A könyv is, a sorozat is, meg én is kissé, míg idáig jutottunk. Én egy könyvet sem tudtam még teljesen megírni, nem, hogy 6-ot, így el tudom képzelni, hogy az írónő is belefáradt kissé a 17-ik (+/-2 ugye a Remekkel) sztorijára, ami nem feltétlen baj, csak hát kicsit fogyatkozik a szufla, ha mondható így.

Nem rossz ez a könyv, sőt, meg voltam elégedve a befejező kötettel, így ne számítsatok nagy alázásra, de van véleményem pár dologról, amit nem szégyellek megosztani a nagyközönséggel. 

Spoileres lehet annak, aki nem olvasta, habár igyekszem a fontos infók nélkül írni.

Az ötödik részt ott hagytuk abba, hogy Balogh vs. Bexi párbaj következett volna, jó kis box meccsre lehetett számítani - és Balogh egy rohadék a továbbiakban is, ezt aláírom. Az első 50 oldalnál gyerekek én olyan rohadt dühös voltam, mint már rég, pedig az utóbbi időben lett is volna lehetőségem a saját életemet végignézve bosszankodni. Erre tessék, jött Balogh meg a köcsög talicskája, és felnyomták a vérnyomásom, de úgy istenesen. Bexi pedig azt tette, amit én is csináltam volna a helyében, hülyeséget. Mentette Márk seggét, komoly áron, véget vetve így a nyaralásnak. 

Meg kaptunk pár fejezetnyi throwbacket, amire nem feltétlenül volt szükség, de legalább még inkább megutálhattuk Gerit és még jobban megértettük Körte és Beka kapcsolatát. 

Őszinte leszek: sokkal több és igazi csattanó eseményeket, fordulatokat, balhékat vártam még, amolyan "most utoljára" stílusban - és nem feltétlenül kaptam meg. Az írónő tőlem ellentétesen gondolkodott, és nosztalgikus, örömteli lezárást kreált (mármint egyeseknek örömteli, másoknak meg wuuuuuu, később). Persze, voltak megdöbbentő pillanatok, szám szerint számomra 4, amire azt mondtam, hogy aztakurvamitörténikittenkéremszépen, aránylag jól elosztva a 480(!) oldalon,  de ez azért vajmi kevésnek tűnik az előző könyvekhez képest.

Nekem mindig a Nélküled lesz a kedvenc részem a sorozatból, nem feltétlenül azért, mert hibátlan lenne (messze nem az), ráadásul az egyik legdepresszívebb is, de ott még érezhető volt a pörgés, a mostani kissé nyugdíjas tempóhoz képest.

Két fontos dolgot kiemelnék, amik számomra teljesen pozitívan sültek el. Egyik Körte. Az Instastorymban már belebegtettem, hogy a hatodik részben rájön az olvasó, hogy nem feltétlenül Beki és Márk a két főszereplő ebben a sztoriban, és ezt egyértelműen az írónő hozta ki így a hatodik részre. Szerintem az Egyszerben Körte sokkal többször van említve, mint az előző kettő együttvéve, és ez nagyon kellett a sztorihoz. Részben ez azt is jelenti, hogy Berk kapcsolata már kifulladt, de kit érdekel, Körtét szeretjük, lehetett volna már az elejétől kezdve több belőle. Hogy kiszámítható volt e a jövője? Mint egy Hollywoodi csöpögős film, naná, hogy tudni lehetett, viszont Bexi utolsó fellépése... na ott azért nekem is könny gyűlt a szemembe. Majd megértitek, ha olvassátok, erről itt most nem mondok többet.

Másik: Geri. YAAAASSS YOU PIECE OF SHIT, HOPE TO DIE! Ja, hát igen, nos kellően meggyűlöltem én is a végére, holott az első két részben még meggyőzően veregettem a vállát, hogy jöjjenek össze Bekával, de a kis köcsög túl nagy bödönné változott, no. A maga módján ez is nagyon álomvilágira sikerült, amolyan "a gonosz mindig meglakol" stílusban, ami a való életben rohadtul nincs így, de már rég elengedtem azt a földhözragadtságomat, hogy LL könyveit a valósággal kapcsoljam össze. Fogjátok a koromra. 

A Valahol értékelésében (ITT OLVASHATÓ) kifejtettem, hogy nem gáz, hogy az utolsó előtti rész kicsit visszafogottabbra sikerült, mert az utolsó részhez kell egy kis levegővétel, hogy az üssön. Nem úgy ütött, ahogy szerettem volna, de szerettem az egész sorozatot, és ez az utolsó résszel vált teljessé. Az SZJG-től sokkal felnőttesebb és konkrétabb volt az egész, a felétől kezdett saját utat járni, mert azért azt mind elismerjük szerintem, hogy az első három részben a szereplők totális koppintások voltak az SZJG-ből meg LL tipik sablon karaktereiből, amin szerencsére tudott változtatni, még időben. Személy szerint is jobban szerettem a Bexi-sorozatot, főleg a Nélküledet (kifejtem máskor, hogy miért), és szerintem az írónő is sokkal jobban beleélte magát Beka karakterébe. Ugyan sokszor éreztem az ő hangját Beka dialógusai/monológjai mögött, ha azt nézem, hogy milyen korosztálynak íródtak a könyvek, akkor ennek örülni kell, és remélni, hogy átadta azokat a tanításokat, amelyek számukra fontosak lehetnek az életben. 

Nem lettem márker, Márk számomra az utolsó részben már teljesen átment Cortezzé, de mivel alig volt szerepe, ez nem túl feltűnő. Aki akarja, szeresse, én totál odavagyok Pablóért, meg ebből a részből már Bogyóért is (wtf, ne kérdezzétek), szóval a márkerek harcoljanak csak, én megvagyok a selfie-király nélkül, köszike. 

A többiek elvoltak, mindenki új életet kezdett, vagy a meglévőt folytatta, Daniella a lélekállatom, és beszarok, még Antiból is lett valami, hát erre azért nem számítottam, úgy őszintén :D A sétafikáló Tomiból is kapunk még egy kicsit, Kemálról nem is beszélve. Talán aki totál ki lett hagyva, az Lili de mondjuk ő úgyse sokat tett hozzá az utóbbi időben a sztorihoz. Körtét meglendítette a halál szele, Betty ipszilonnal meg tök cuki, Berk meg kirándult egyet, szóval országot is láttunk, Aszádék karaktere meg hivatalosan is kifulladt. Hát, kb. ennyi a szereplőkről.

Ja, még egy dolog, amit gyors leírok, míg az eszembe van: szóval nagyon örülök, hogy Laurát jó zenei ízléssel áldotta meg az ég, és azt is, hogy ezt az olvasóinak is átadja. De basszus láttátok, mi van a Blue October - Say It Youtube kommentszekciójában?! Szó se róla, nagyon jó szám, én is sokat hallgattam,  de azért kezd kicsit elszabadulni a pokol. Döbbenet, mekkora invázió csapott le a kommentárok részlegére, szerintem a külföldiek azt hiszik, spam az egész :D

Összességében akkor most mi van? Az kérem, hogy tapstaps, hiányozni fog ez a sorozat, szerettem, egyedi a maga módján, kialakult a végére egy olyan zárás, ami tanító jelleggel elfogadható opció. Nem lesz akkora kultusza, mint az SZJG-nek, nem is feltétlen kell, hogy legyen, az úgyis letarolta a fél magyar ifjúsági irodalmat, hagyjunk helyet másnak is. Beka a legnormálisabb LL főszereplő csaj karakter, biztos, hogy még párszor előveszem valamelyik részt, és újraolvasom, sőt a talicskázó hatodikat is akár, mert ezek remek könyvek arra, amire teremtődtek: kikapcsolni és egy kis vidámságot csempészni a mindennapokba. Tipikus példa arra, hogy sokszor felesleges túlzásba esni, csak olvasni kell és élvezni az életet.

PS.: A Hullócsillag után az Egyszer a kedvenc versem/számom. 

Nemsokára jövök a Nyereményjáték részleteivel, amiben a fent említett könyvet és plusz apróságokat lehet majd megnyerni, de ez még egy kicsit maradjon a jövő titka. Érdemes a blogot és a hozzá kapcsolódó oldalakat (Instagram, Moly.hu, Facebook) figyelni a részletekért :) 

– Jó. Egy óra múlva ott vagyok – közölte Körte. 

– Csak hazadobok valami kaját Bogyónak, Pepének és Pudingnak. 

– Vannak kutyáid? – szólt bele Lili lelkesen. 

– Maradjunk annyiban, hogy állataim – terelte a szót Körte.

G. Sz.: A BPRP kiadónak bejelentetted, hogy a tanulmányaid miatt felhagysz Bexiként az énekléssel? 
Bexi: Természetesen a kiadó tulajdonosa tudott róla. 
G.Sz.: Hogy fogadta? 
Bexi: Megsiratott egy talicskát.

– Te felmásztál az erkélyemre? – néztem Márkra döbbent mosollyal. 
– Ja – túrt a hajába. – Gondoltam, mindenki alszik, és nem akartam lármát. 

Nádor Gergőnek lenni lehet a legnagyobb büntetés.

– Tudod, mit tud ez a felsőtest? – mutatott magára Márk elégedetten. 
– Nem, de a gyerek biztosan – forgatta a szemét Körte.