8 dolog, amit NEM értem el 24 éves koromra

Igen, tudom, már megint csak arról beszélek, hogy nem, meg nincs, meg, rossz, meg brühühű. Dehát ismertek, tudjátok, hogy nem vagyok az a csillámpónis lifestyle blogger, aki kéthavonta újabb motivációs morning routinokat dobál fel a netre. Nekem ha nincs ötletem, nem írok erőltetetten, most viszont lett, konkrétan az ihlet jött, mint a szentlélek Pünkösdkor. Mármint tényleg a Pünkösdi misén jutott eszembe. Miért beszélek a Pünkösdről még mindig?

Na, a lényeg, hogy az elmúlt pár hétben másom se volt, csak időm gondolkodni és nézni ki a fejemből, így persze a bezártságnak hála eszembe jutott, hogy vajon mi az, amit kis alsósként azt hittem, hogy majd a nagy, 24 éves énem már elér, közben meg marhára nem így lett. Igazából szerintem ez egy tök vicces téma, hiszen mindnyájunk számára a 20 feletti év olyan messzinek és felnőttesnek tűnt annó, most meg mégis itt vagyunk, és nagyobb a káosz, mint valaha. Na de nem szaladok ennyire előre, lássuk azt a listát. 

Nem lett híres énekes/színész a férjem

Mindenkinek van egy nagy plátói crush-a az életben - nekem megszámlálhatatlanul sok volt. Olyannyira megszámlálhatatlan amúgy, hogy egyszer megpróbáltuk valamelyik barátnőmmel néhány éve összeszedni a hülye romantikus kicsapongásaimat és nem tudtuk egyszerűen, annyi volt. Pár hetente változtak a rajongásom tárgyai, de akiket ki tudok emelni, azok között garantáltan szerepelt Taylor Lautner, Brenton Thwaits, Ian Somerholder, Logan Lerman, Josh Hutcherson - na ő nagyonnagy crush volt, Alex Pettyfer - ő szintén nagy szerelem volt, Fekete Dávid a Megasztárból, Joseph Morgan - ő mondjuk már későbbi sztori, de az a férfi tényleg brutálisan szexi a hangjával együtt, Ed Westwick, Jason Ackles, és még sorolhatnám holnapig. Vagy jövő hétig. 

Nem lettem híres

Öhm, igen, szóval lehet kicsit extrovertált és nagyszájú gyerek voltam, annyira, hogy sokan utáltak, piszkosul idegesítő voltam (a barátaim szerint még mindig az vagyok :D) és szerettem volna mindig a figyelem központjában lenni. Ennek eredményeképp a kis 10 éves Neverhood úgy gondolta, hogy ő bizony a 20-es évei közepére olyan híres lesz, hogy csak na. Mindenki tudni és ismerni fogja, hajbókolnak neki és rajongani fognak érte, vörös szőnyegen libeg majd és gyönyörű képek jelennek majd meg róla.

Aha, hát pontosan így lett - janem. 

Nem lett kék a hajam

...továbbra sem! Pedig olyan hihetetlen, párhavonta mindig elhatározom magam, hogy na majd most, na majd most a végébe én belefestek, de aztán mint valami égi jel, mindig jön velem szembe valaki, festett színezett hajjal, és mindig pont azok, akiknek már ki van kopva és még jó száraz is a hajvégük. Olyankor elmegy az ihlet nyaralni és telelésig haza sem jön. 
Az a "baj", hogy gyerekként annyit hallgattam, hogy milyen szép vörös hajam van, meg sose merjem festeni, mert akkor a komplett család nagyszülőstől-nagynénistől kitér a hitéből, hogy azóta csak kimoshatóakkal vicceskedtem, de szerintem a kéket nem venné be a szervezetük.
(pedig egyszer lesz, egyszer biztosan lesz.)

Nem lett industrialom/piercingem

Nagyjából 6 éve megyek kilövetni a fülem. Még mindig nem értem oda :D Mivel olvastam, hogy az industrial (mikor keresztben van a füledben egy ilyen kis vasdarabka, két ponton átlőve) az egyik legtovább gyógyuló és folyamatosan fájó piercing, ezért mindig igyekszem úgy tervezni, hogy ha már meglesz, akkor fél évig nem alszok a bal oldalamon. Az élet viszont mindig közbeszól, és közli, hogy márpedig olyan események jönnek, hogy kell a bal oldalam is :D 

Nem tanultam meg cigánykerekezni

Emlékszel arra az egyetlen duci osztálytársadra, aki minden sportban rossz volt, mindig esett-kelt, csupa vörös volt az arca, és még cigánykerekezni sem tudott veletek anélkül, hogy ne bénázna? Jepp, na, az voltam én a saját osztályomban. Igazából azóta sokkal inkább a "kitörömanyakameltörikakezemmeghalok" gondolat állít meg a próbálkozásban, így 24 évesen SEM tudok olyasmit csinálni, amiben egy kis 8 éves lepipál. 

Nem jelent meg könyvem

Ez mondjuk egy olyan pont, amit csakis a magam lustaságának köszönhetem. Mentségemre szóljon, van megírt sztorim, nem is egy, de aztán közbejött a szerelem az életembe, és elveszett az ihlet. :D Jó, ez így elég gáz, nem is tudom igazán részletezni, de valakire fognom kell, akkor meg már fogjam a drága páromra, aki bemutatta, milyen is az igazi párkapcsolat, mennyivel jobb is, mint bármelyik történet, amit olvastam/írtam és ezzel elvéve tőlem az álmodozás lehetőségét. 

Nincs saját házam

Tudjátok, arra jöttem rá, hogy bár naív lehettem, örülök, hogy ez a gyermeki naívságom oly sokáig kitartott. Kicsit olyan ez, mint mikor a gyereket igyekszel a legtovább a Mikulás és a Húsvéti nyúl álmában ringatni, hogy minél később érjék csak az élet pofonjai. Lényeg a lényeg, hogy nincs saját házam, sőt, még a közelében sem vagyok, hogy valaha legyen. Ez egy kicsit azért el is keserítő :D Időközben rá kellett jönnöm, hogy nem hullik csak a pénz az égből, a szüleim nehezen megkeresett pénze NEM az én pénzem, és hogy sokkal de sokkal előbb el kellett volna kezdenem befektetni és tartalékolni (mondom ezt úgy, hogy egyébként egy borzasztóan fukar embernek tartom magam). A saját ház pedig nem olyan egyszerű gondolat, sőt, nem csak úgy van, és kész, és ha nem válik be, veszel egy másikat, hanem rohadt sok tényezőt kell figyelembe venni hozzá. Szóval majd lesz - de még messze nem 24 évesen.

Nem jártam Amerikában

Megvan az a kép, hogy hátrahagysz mindent, több hónapra kimész és autóval végig roadtripeled az egész államot? Na, nekem is megvolt. Álomképként. Aztán felnőttem :D Ez egy olyan dolog amúgy, ami amúgy lehet, összejöhetett volna, tudniillik, nekem vannak kint rokonaim a nyugati parton, sőt, még jobb sztori, hogy megboldogult és imádott nagymamám és nagytatám IS voltak kint Amerikában '96-ban, mikor már bőven 60 év felett jártak. Ők persze nem a glamour instagram life-ot élték meg, hanem a valóságot, és mai napig imádom a képeiket nézegetni. 

Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy azért 21 éves korom körül már kirándulhatok ki egyet, legalább unokatesómékhoz.  Na most ez messze nem jött össze :D A repjegy g*ci drága, az ottani élet is, a vízum és ott tartózkodás is egy vicces dolog és persze néha enni is kellene - szóval a gyermeki rajongás átcsapott a reális valósággá :D Ettől függetlenül persze szeretnék majd kijutni egyszer, több hely is a bakancslistámon van - Kanadával karöltve - de hogy valaha is összejön e, fogalmam sincs. A szüleim például sosem jutottak ki, közbeszólt az élet és a világ, szóval akarni lehet, és tenni érte - de az biztos, hogy közel sem egyszerű. Azért a 10-en éves kis álmodozó énem elszórakoztatta magát.

Na, ez is egy nagyon pozitív és inspiráló bejegyzésre sikeredett ugyebár janem. Nektek mik azok a dolgok-élmények-célok, amiket nem értetek el a jelenlegi életkorotokra, pedig gyerekként olyan egyértelműnek tűnt? Mi az, aminek kifejezetten örültök is, hogy nem jött össze? :D Írjátok meg odalent kommentben, vagy instán, esetleg Molyon. :) 

Nemelázós-nagyölelés: