Nyeh, aztán lett az az Isten. Mert azóta már a mesterdiplomám is meglett. Pontosabban idén - mert hát 2021 abálja rendesen a történéseket a számunkra, és még a diploma is belefért.
Najó, de Szegedről én mégis hogy kerültem az ELTE-re? És megérte-e egyáltalán?
Az SZTE után (mely alatt a blog is született, élt és létezett), jött a "mi a jó istent kezdjek magammal" helyzet, na meg persze a meló keresés. Erről szerintem magyaráztam már bővebben is, lényeg a lényeg, hogy így kerültem az akkori Latin negyed kávézóba, és azóta is a leghosszabb munkahelyemmé vált (napra pontosan egy évig voltam ott). Szeptemberben kezdtem, és már decemberben tudtam, hogy na hát köszönöm szépen, én tutira inkább visszamegyek tanulni még valamit, mert ez így nagyon nem okés. Rendben, van még 4 államilag támogatott félévem, mit is akarok tanulni? Mi is érdekel? Mit is akarok úgy tényleg kezdeni magammal?
Hát, 2019 február 15-ig volt időm ezt rohadt gyorsan kitalálni.
Arra is emlékszem, hogy az otthoni családi házban, tesóm gépénél ülve nézegettem a felvit, hogy mégis egyáltalán mire lehet jelentkezni (azt tudtam fixen, hogy levelezőre megyek), és egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem gondolkodni Szegeden kívül is. Főleg Pest jöhetett számításba a közlekedés miatt, de azt hiszem még Zalaegerszeget is néztem valami elmebeteg gondolattól vezérelve :'D (cirka 400 km és közel 4 óra, mi lenne az nekem, na) Pesten persze az "elit" egyetem is szóba jött, a nagynevű és fantasztikus ELTE, majd onnan valahogy elkezdtem komolyabban is kalandozni a Pedagógiai és Pszichológiai Karra, majd belebotlottam ebbe: Emberi erőforrás tanácsadó, MA. Na mondom ez izgi. Aztán elolvastam a leírását, a szükséges dolgokat, és szóltam anyámnak (aki épp kint sütötte a halat, szóval annyira nem örült nekem), hogy "anyám, gyere mán, szerintem megtaláltam A szakot". Ő zsíros húsforgatóval, kis köntösben bevágtatott, elolvasta a leírást, és nagy szemekkel rám nézett, hogy "basszus, ezt neked találták ki".
Ami azt illeti, ezért nem egyezek az általános iskolai pályaválasztási rendszerrel: én 23 évesen találtam egy olyan szakot, ami valamennyire is érdekel és én is érdekelném őt, nem 14 évesen... na mindegy, ebbe nem most megyek bele, mert reggelig itt ülünk.
Szóval a munkahelytől teljes titokban beadtam szépen a kis jelentkezésemet ELTE PPK Emberi erőforrás tanácsadó levelező képzésre, majd májusban felmentem (igen, mi Szegedről FELMEGYÜNK Pestre ! ), a felvételi elbeszélgetésre, ahol azért megpróbáltak megszívatni, de nem sikerült nekik, majd július végén, pont mikor N kint volt Amerikában, jött az SMS, hogy felvettek ebbe a csodálatos intézménybe. (Amúgy nagyon vicces, hogy akkor is elfelejtettem, hogy ponthúzás van, majd idén, mikor N felvételizett mesterre, nála is elfelejtettük. Nagyban Narutóztunk, erre bumm, jött az SMS neki is. Na mindegy, mi ilyen feledékeny társaság vagyunk.)
Csak ezután mondtam fel a munkahelyemen, amit amúgy tök normálisan fogadtak el, értették, hogy a szombati és vasárnapi 12 órázás is nem annyira tuttifrutti a tanulmányokkal kapcsolatban. Ezután rohadt nagy szerencsémre pár napon belül lett egy másik állásom, ami meg aztán full toleráns volt a hétvégi kimenőkkel kapcsolatban, így ez a gond le lett tudva.
Szeptember első hétvégéjén már volt óránk, és bár az újdonság varázsa akkor még hatott, rá kellett jönnöm, hogy azért ez a feljárogatás meg Pest nagyon nem az én világom. Pesttel amúgy is rapszódikus a kapcsolatunk: mint turista, tök vígan elvagyok, de ügyintézés, vagy céltudatos ottlét, ott élés a nagybetűs NEM. Túl nagy, túl hangos, túl zsúfolt - minden amit a falusi lelkem nem bír el. Elismerem a látványosságait, egy csomót tökre szeretek, a csak arról van szó, hogy hétvégére menjünk fel, és bolyongjunk, már ülök is a vonatra.
De hogy reggel 4-kor kelljen Oszkárral indulnom, hogy a Grupamánál kitegyen, ami kereszteződést könyvben lehetne a káosz mintaképeként bemutatni, majd onnan még jussak el a Kazinczy utcába úgy, hogy persze fel van túrva a város meg a metró, és velem együtt még 2 millióan próbálnak felzsúfolódi a buszra... nope.
Novemberben már majdnem sírva szálltam ki az említett káoszkereszteződésben az Oszkárból, de szívós leány vagyok én, összekaptam magam, aztán úgy voltam vele, hogy két évet én le tudok tolni így, ha ez van, ezt kell szeretni, csókolom. Nem fog kifogni rajtam.
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva! |
Úgyhogy tisztelet a kivételnek, tényleg volt pár tök jó fej tanár, akik főleg a gyakorlatra mentek rá, és hál' istennek, mert különben nem sok értelme lett volna a szaknak.
Persze mesterszak lévén beadandó beadandó hátán, minden lehivatkozva, szakszerűen, ami nekem például az SZTE JGYPK után fura volt, mert utóbbinál sokkal inkább a saját gondolatainkra voltak kíváncsiak, itt meg annyira nem. Ha összeszámolnám, szerintem másfél szakdolgozatnyi beadandót megírtam - sajnos a témák különböztek, így hasznukat nem vettem a nagy "írjunkszakdolgozatot" projekt kapcsán.
Aztán jött 2020 március, melyet megkoronázott a pandémia... és basszus, én vagyok az egyetlen aki szerintem imádta a távoktatást. Nem kellett többet feljárni Pestre, lazán és ugyanolyan minőségben leadták a tanárok is az órákat, több feladatot adtak mondjuk, de az kit érdekelt, munkanélküliek lettünk, van időnk, tényleg szó szerint imádtam. És ha belegondolunk: levelező szak... le-ve-le-ző. Pontosan így kellene, hogy kinézzen, nem? Mármint aki nappalira megy, az azért megy, mert be akar járni (a Bsc-t nappalin végeztem, szóval nem a semmiből beszélek), de nekem a világ végéről ne kelljen már azért több órát utaznom, hogy a blablá-t végighallgassam. A gyakorlat más, oké, az meg pont hiányzott a karantén alatt, de nekünk, akik messzebb lakunk, egy istenáldás volt ez a távoktatás téma. (bocsánat a többes számért, tisztelet a kivételnek)
Ami külön tetszett, hogy minden logikusan egymásra épül, és lehet követni a tantervet, így simaliba a két év alatti diplomálás. Mint utólag kiderült, a PPK nem épp a legerősebb kar az ELTE-n, szóval a nagy elit életérzést annyira nem tapasztaltam meg. Mondjuk nagyon nem is hiányzott, nem vagyok az a kamu Michael Kors táskával, magassarkúban és blézerben flangáló egyetemista típus.
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva! |
Lényeg a lényeg, két szépséges év után, melyből fél volt tantermi, másfél pedig táv, sikeresen diplomát szereztem az ELTE-n. A szakdolgozatot megszülni azért kemény menet volt, akkor még munkahely mellett, így főleg az éjszakáim mentek rá, meg a kéz izületeim gyulladtak be tisztességesen (ez legalább a rendszeres blogolós időszakból ismerős volt, úgyhogy nem ijedtem meg), de a záróvizsga kárpótolta ezt, mert akármennyire is izgultam/izgultunk rajta, végül tök hangulatos szakmai beszélgetés volt csupán, szóval miután örültem, hogy az A tételből egy olyat húztam, amihez konyítottam is valamennyit, már gond nélkül meg volt a dolog.
Megérte-e?
Nos, erre nem tudok egyértelmű választ adni. Diplomaértékileg körülbelül ugyanannyit (semmit) fog érni, mint a Bsc-s egészségfejlesztésem. Másfelől nagyon sok olyan humán tárgyam volt, ami érdekelt is, valamint a tanácsadói, szituatív közegem szakmai tudással is gyarapodott, nem csak a vakvilágba dobálózok, hanem tényleg tudok tényeket - tudomtudom, nekem is hihetetlen. Megérte, mert elmondhatom, hogy megcsináltam, és megérte, mert sok életbeli hasznos dolgot is megtanultam, ami szakmailag nem igazán fog tudni kibontakozni, de a humán irányzatok mindig is közel álltak hozzám, így végre van mögöttem egy kis papír is, hogy na, befejeztem valamit, tudok valamit, vegyetek fel dolgozni szépen.
Őszintén szólva örülök, hogy ezt a bejegyzést így tanévkezdés előtt egy héttel írtam le :D Így két felsőoktatási intézményt megjárva tényleg csak azt tudom mondani, hogy basszus, ehhez azért nem kevés erő és kitartás kell. Aki levelezőben gondolkodik, a munka-melletiség miatt tudom ajánlani, de azért mérlegelje jól az utazási feltételeket. N például most Szegeden kezd, neki nagyon lightos lesz az ügy, épp röhögtünk, hogy lehet néha bemegyek majd vele órákat lehallgatni. :)
Szóval jelenleg ez a helyzet: két diplomával, egy házassággal, és három hosszabb idejű munkahelyi tapasztalattal próbálok egy olyan helyet találni, ahol valóban hasznosíthatom az eddigi tudásomat, megbecsülnek és tényleg hosszú távon tudok dolgozni. A diploma semmire nem garancia, sőt, nem hiába vagyunk a túlképzettek országa. Csak bízni tudok abban, hogy ez idővel változni fog, de erről a filozófiám már tényleg egy nagyon más bejegyzésre tartozna.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva!
Ó, és még egy gyors zárószó, ha egyáltalán bárki idáig eljutott: eszembe jutott, hogy 4 éve milyen király Gólya-útmutatót írtam, ami a blogon meg is jelent, és egyébként mai napig letölthető. Elég jók voltak a visszajelzések, úgyhogy itt újra megosztanám veletek, hátha valakinek esetleg hasznos lehet:
Instán újra eléggé aktív vagyok, élem itt a dolgokat, szóval ott lehet követni @neverhoodsdiary, és jön még lájfápdét, mert azért volt itt egy esküvő is útközben... ;)
Csodanapot néktek:
A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése