Interjú Virággal, a Never Let Me Go bloggerinájával - Blogtóber '17

by - október 08, 2017

5 vasárnap, 4 blogger, 1 bloggeresemény. Október hónapban 4, számomra inspiráló bloggerinával készítek interjút, életvitelről, melóról és a blogukról. Teszem azt azon elgondolásból, hogy imádom őket, és szeretném még több emberhez eljuttatni a munkásságuk. Enjoy!

Virág egy tündér álcába bújt brutáltökös és vagány lány, akivel bár soha személyesen MÉG amikésiknemmúlik találkoztunk, viszont a tipikus példája annak, mennyivel többet ér néha hozzánk messzebb álló emberekkel beszélgetni akár komoly témákról is. 

Arról nem is beszélve, hogy az emlegetett bloggerina úgy ontja magából a könyvértékeléseket ha épp nincs beúszva az iskolai teendőivel, mint néhány szaktársam az Élettan kurzus bukását, szóval egyértelmű volt, hogy következő kipécézett interjú alanyom ő lesz. Blogját IDE kattintva eléritek. 
Jöhetek az első, jó sablonos kérdéssel? :D Milyen indíttatásból kezdtél el blogolni? 

Arra, hogy mi motivált a legeslegelső blogom létrehozására, már nem emlékszem... eléggé régen volt - relatíve régen, kábé öt éve, nekem meg elég rövid az agyam. De őszintén, az első blogom, meg a párszáz utána jövőről nem is érné  meg beszélni. Ami a Never Let Me Go születését illeti... nos, az a gáz, hogy arról sem emelhetek ki sokkal több konkrétumot. Akkoriban, 2015 nyarán-szeptemberén kezdtem el hasonló témájú, főleg könyves blogokat olvasni, kiváltképp egyet, a Pastel Blue and Chocolate Cake-et, és ekkor fogalmazódott meg bennem egy újabb blog gondolata. Long story short... elkezdtem belefutni az ilyen blogokba, és rájöttem, hogy van még valami, amit nem próbáltam ki, pedig talán ez lenne a legmegfelelőbb számomra. Megért egy próbát, nem volt vesztenivalóm.

Mit nyújt neked az olvasás és a könyvek?

Leginkább egy instant menekülőutat. Pár órát, amikor nem a saját életemet élem, hanem valaki másét, mikor nem a saját esetleges problémáim kötnek le végre hanem kitalált karakterekért izgulhatok helyette. Lehetőséget jelent, hogy belecsöppenjek érdekes párkapcsolatokba, elvont, kitalált világokba, vagy egy kaszabolós, démonölős jelenet kellős közepébe. Mikor mire van szükségem - és ezt imádom.
(basszus, ez olyan szép válasz volt, totál igaz, totál megható, és totál mind átérezzük. Köszi Virág :D)

Amit olvasol, arról írsz bejegyzést/kritikát is. Van ennek valamiféle a rutinja? Hogy állsz neki a bejegyzés írásnak?


Oh, még ha lenne nálam rutinja! Igazából nagy szükségem lenne valami ilyenre, de nem vagyok az a rendezett, összeszedett ember - ezért is úszok el sokszor annyira az értékelésekkel. Leginkább ihletettségből dolgozok, nagy ritkán azért, mert a kényszer magamra gyakorolt agresszív formája - "addig nem eszed meg ezt a csokit, amíg nincs kész a poszt!" - beválik, de azért inkább az előbbi, mint az utóbbi jellemző. Olykor egy könyv befejezte után azonnal nekiülök a bejegyzésnek, olykor csak hetekkel, ne adj Isten egy hónappal később szánom rá magam; néha megy pár óra alatt, de van, hogy hetekig húzom, halasztom, és minden nap megnyitom a Word dokumentumot, hogy aztán ne haladjak vele semmit, soha. DE! Mikor végre nekiállok egynek, rendszerint összeszedem először a könyv adatait - tölti a helyet, és olyan érzést kelt, mintha már csináltam volna valamit - majd rögtön elkészítem a poszt eleji montázst, a írás úgy istenigazából csak ez után kezdődik, és legtöbb alkalommal visszafelé haladva.
17 évesen már kiadók küldenek neked könyveket. Érzel különbséget az írásmódodban akkor, mikor szponzorkönyvet értékelsz, vagy akkor is a szívedből írsz?

Mindig maximálisan a saját véleményemet írom meg, legyen szó akár saját magamnak vásárolt könyvről vagy recenziós példányról. Az egyetlen különbség legfeljebb ennek a véleménynek a tálalásában lehet - szélsőségesebb példát hozva, míg egy saját könyvre azt mondom szar, a szponzorált posztban azt írom, nem tetszett. A lényeg ugyanaz, mégis, korán sem mindegy, az ember mit hogyan fogalmaz meg, ha egyaránt törekedni akar az őszinteségre, és a kiadókkal való jó kapcsolat ápolására is. Én mindenesetre úgy érzem, jól tudom tartani az egyensúlyt - hála a jó égnek, nem is futottam eddig bele sok olyan darabba, aminél felmerült volna ilyen probléma. Minden értékelésben maradok önmagam, mert büszke vagyok arra, aki vagyok, s ahogy bloggerként működök, ezt pedig nem vagyok hajlandó eladni néhány ingyen példányért. A cenzúrát minden további nélkül bekapcsolom, mikor kell, hazudni viszont nem vagyok hajlandó.

Van jelentősége az iskolában (irodalom órán) tanultaknak abban, ahogy a könyveket látod?


Sosem éreztem azt, hogy az iskolai magyar órák különösebb hatással lettek volna rám, vagy az olvasási szokásaimra – könyvmoly a családomnak köszönhetően vált belőlem, ugyanis erősen könyvszerető környezetben nőttem fel, így ez lett számomra természetes. Az irdalom órák ehhez már nem tudtak sokat hozzátenni, talán éppen ellenkezőleg, inkább az olvasni szeretésem hatott és hat arra, ahogy a tantárgyhoz viszonyulok. Nagyobb lelkesedéssel, érdeklődéssel, aktivitással és azért némi műveltséggel tudok részt venni az órákon – bár ez még inkább jellemző volt nyolcadikos koromban, az akkori tanárnőm minden eddiginél jobban inspirált és motivált –, és ezért vettem fel a magyarfaktot is.

Változtatnál-e, és ha igen, mit az irodalom és a magyar nyelv oktatásában?


Hm, nehéz kérdés, pláne, mikor az ember azért nem szándékozik túl radikális változásról szónokolni… de azért vannak apróbb dolgok, amiket változtatnék a magyar oktatásban. Jó kiindulási pont lenne valamivel több óraszámban szentelni időt a tárgynak – na ne essen félreértés, eszem ágban sem lenne tovább növelni a már így is embertelenül sok időt, amit iskolában töltünk, de köztudott, hogy nem kevés a teljességgel felesleges óránk, amelyek helyett akár hasznos, érettségi szempontjából is fontos tudást tehetnénk a magunkévá. A jelenleg heti három irodalom szűkös keret a tanterv betartására, éppen annyira elég, hogy ledaráljunk egy vázlatot és megírjuk belőlük a TZ-ket – ami akárhogy is nézzük, nem segíti elő az irodalomkedvelő, olvasni szerető fiatalok felnövekvését. Szükség lenne több időre, hogy az órák keretében legyen időnk többet beszélni a művekről, amelyekről tanulunk, többet tudjunk meg róluk, eleget ahhoz, hogy képesek legyünk véleményt nyilvánítani. Hogy tovább menjek, újabb ingoványos terepre, a kötelező olvasmányok szintén nem a kívánt hatást váltják már ki napjainkban. Soha a számon ki nem ejtenék olyasmit, hogy talán hagyjunk el közülük valamit, akár mindet, akár csak párat… isten mentsen. Hiszem, hogy ez alapvető műveltség, a kultúra egy olyan fontos része, amelyet illik mindannyiunknak ismerni – a probléma tehát nem a létezésükkel van. Gondolok itt inkább a stresszre, amit a szívatós dolgozatok okoznak, akár, holott mennyivel kellemesebb lenne megosztani egymással az olvasmányélményünket, megbeszélni a leírtakat… idegeskedés nélkül. Emellett támogatnám egyéb, kortárs művek felvételét a kötelezők listájába, amelyek talán ténylegesen meghozzák némelyek kedvét, hogy önszántukból is könyvet vegyenek a kezükbe; szintén jótékony hatással lehetne a fiatalok olvasási szokásaira, ha ilyen jellegű, kreatív házi feladatot kapnának, például élménybeszámoló írását egy általuk választott regényből. Talán kezdek elrugaszkodottá válni… de szerintem van ráció a megoldásban. A lényeg annyi lenne, hogy meghozzuk a fiatalok kedvét az olvasáshoz, irodalomhoz, ne pedig kapásból elriasszuk őket.
Másik sokat emlegetett témád a zene. Milyen stílust hallgatsz szívesen? Mennyire befolyásol a zenénél a dalszöveg?

Elég sokféle szám lapul a lejátszómban kezdve a rocktól a klasszikuson át az olyan felvállalhatatlan borzalmakig, amelyeknek a titkát magammal viszem a sírba, de ez csak afféle general infó akart lenni, ezen túl pedig nyilván nekem is megvannak a kedvenc előadóim és stílusaim. Pár éve lett totális kedvencem mindenféle drámaibb hatású műfaj, így a szimfonikus-rock és szimfonikus-metál, gothic-metál, majd kicsit később még az alternatív-rock és a keresztény-rock is. Bírom, mikor nagyobb hangsúly kerül a zenekarra, mint az énekre - és ez kicsit ellentmondásos, tekintve, hogy amúgy meg rettentő dalszöveg-orientáltnak tartom magam, és egy dal lehet akármilyen fülbemászó, a legnagyobb, legütősebb hatást rám akkor is a mondanivalójával fogja gyakorolni.

A héten zenés projektheteltünk. Te vagy a nagybetűs főnök és a kitalálója ennek a kezdeményezésnek (mármint a projektheteknek). Mi inspirált ennek kitalálására?

Tavaly halloween előtt jött a gondolat. Lényegében csak össze akartam dobni magamnak pár tematikus posztot a blog aktualizálása érdekében, de gondolkodtam, és arra jutottam, úgy buli ez az egész, ha nem egyedül csinálom mint a kisujjam. Úgyhogy szépen elkezdtem összegyűjteni egy kis csapatba azokat a bloggereket, akiknek már követtem egy ideje a munkáját, s akiket meg is kedveltem általa. Meglepően sokan jeleztek vissza pozitívan, s teszik ezt ugyanúgy minden alkalommal, úgyhogy mindig megvan a motiváció előállnom egy újabb projektötlettel.

Kicsit kicsapongva a szerelem vonalra, mert hát lányok vagyunk ugyebár: ki(k) a kedvenc könyves álompasijaid és mit ad neked az ő megírt személyiségük?


Ugye nem azt akarod, hogy válasszak egyet közülük? Csak mert van egy pár... elég sok, hogy őszinte legyek. Igazából a könyves háremem összetétele eléggé vegyes, meglátszik rajta ahogy változott az elvárásom és ízlésem pasik terén. Mostanra a legtöbb kedvencemben megvannak a számomra legfontosabb tulajdonságok - inkább jófiúk, mint rosszak, nem nyálasak de azért éppen kellő mértékben romantikusak, férfiasak és határozottak de emellett figyelmesek és törődőek is, értelmesek de sosem besavanyodottak; kellően humorosak, ha kell, akár bulisak. 
Hogy mit adnak ezek a megírt személyiségek? Hm... furán hangzik, meg nem is valami szépen, de totál stresszmentes párkapcsolatokat, abból is jó sokat. Ami a listám illeti, hosszú, de csak hogy ne térjek ki a kérdés ezen része elől sem, jöjjön gyorsan pár: Will Herondale, Jace Wayland, Dean Holder, Eikko, Jacob Black, Garrett Graham, Ridge Lawson, Augustus Waters.... hadd ne soroljam tovább. :D
Tessék egy kis Párválasztó-sorozatos montázs Erik iránti szereteted tiszteletére :D - @neverhood
Visszatérve a blogger világba: melyik az általad írt bejegyzések közül a kedvenced?

Öhm... illik nekem ilyet mondani? :D Vannak értékeléseim, amelyekre büszkébb vagyok, mint a többire, leginkább azért, mert azoknál összeszedettebbnek éreztem magam - ilyen például a Big Magic, a Frankie Landau - Banks dicstelen tetteinek krónikája, a Kimondhatatlan, az Arctalan szerelem vagy a Védtelenül - de akad azért más jellegű bejegyzést is, amit szeretek, például a Taylor Swift Breakup - playlistem, amihez imádtam összeszedegetni egy csomó idézetet, vagy az első Énposztom, amiben megmutattam eddigi első és egyetlen versemet.
(címekre kattintva átirányít titeket a nevezett értékelésekre)

Ha már büszkeség: mire vagy a legbüszkébb, amit a blogolással értél el?

Összességében az egészre rettentő büszke vagyok - büszke és hálás. Elképesztő érzés nem csak úgy magamnak írogatni, hanem embereknek, akik várják, mikor posztolok legközelebb, mert érdekli őket a mondanivalóm... ahogy az is, hogy elismert tagja, részese lehetek a blogger közösségnek, együtt dolgozhatok a többiekkel - nem is beszélve erről az interjúról, persze. :D De a legbüszkébb mégis arra vagyok, akivé a blog tett, hogy kihozta belőlem önmagamat minden hibámmal, minden hülyeségemmel együtt is, mert ennek az egésznek köszönhetően éreztem először azt, hogy mások előtt is lehetek egészen önmagam. Ebben a pillanatban például nyálasan érzelgős - bár nem mondom, hogy ez a fajta én annyira ínyemre lenne. Mindent összevetve büszke vagyok magamra, a blogra, a számokra, statisztikákra, az olvasóimra, "kollégáimra", és rengeteg új ismeretségemre és barátságomra, amit a blognak köszönhetek. Igen, az a helyzet, hogy rettenet büszke vagyok, és nem is értem, miért ne lennék az.
Kiket tekintesz inspirációdnak ebben a széles szerteágazó blogger nagyvilágban? 

Tudom, hogy nem fair kérdésre kérdéssel felelni, de a válasz függ attól is, hogy úgy globálisan a blogger világról beszélünk, vagy arról, hogy az én kis blogger világomban kik számítanak inspirálónak. Utóbbinál először is meg kell mondjam, nehéz bármilyen inspirációról is beszélni, amit nem a könyvek adnak, elvégre egy ilyen jelleg blogon a saját véleményem, gondolataim kapnak helyet, ehhez pedig nincs szükség semmi másra, mint a könyv által nyújtott élményre. Mégis, ha tisztességesen elgondolkodok a dolgon, akkor vannak bloggerek, akiknek a munkája mégis különösen nagy hatást tesz rám: ők pedig valamennyien helyet is kaptak a blog oldalmenüjében, mert egyszerűen szeretném, hogy mindenki, aki odatéved hozzám, ismerje meg őket is. Ez a négy pedig Sári blogja, a Metaforaszennyezés; Barbi és Csenge könyves oldalai, a Kitablar és a Varázstinta, és tadaaaamm, surprise-surprise, a Neverhood's Diary is ott virít, nem is véletlenül. ❤

Utolsó kérdés, aztán békén hagylak :D Mik a jövőbeli terveid a blogolással? Van e már valami publikus meglepetés, amiről szabad tudnunk?

Egyelőre híján vagyok nagyobb céloknak, mivel még az is küzdelmes menet, hogy a suli mellett elég időt szakítsak az oldalra - így tehát az elsődleges cél jelenleg a blog életben tartása, de ami a távolabbi jövőt illeti...  nos, nyilván szeretném folytatni ezt az egészet, ameddig csak lehet, nagyobb magasságokat, fokozatokat érni el, elvégre mindig van feljebb, és hiszem, hogy kitartó munkával előre lehet jutni, még ebben a zsúfolt műfajban is, mikor amúgy naponta jelennek meg új blogok. Egyelőre különösebb meglepi nem készül - nemrég futott a blog második szülinapjának nyereményjátéka, jelenleg pedig ezerrel megy a projekthét véghajrája, úgyhogy utána először is kifújom magam. De ki tudja, mit hoz még a jövő. :) 

Köszönöm Virág, hogy a tanulnivalódat szívesen a hátad mögött hagyva válaszoltál a kérdéseimre, és hogy nem kell belőled sosem szavakat kihúzni, hanem gond nélkül tudsz sokat beszélni. :D

Jövő vasárnap új interjú, egy - már sokat emlegetett, és számomra is inspiráló - bloggerinával, akit meg kellett várnom, míg hazaér Franciaországból, de hogy kiről van szó, az legyen meglepi ;) 

Kivel látnátok még ehhez hasonló beszélgetősdit? Írjátok meg idelent kommentárban, vagy Facebookon, vagy akár Molyon is. Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót onnan tudhattok meg először :)

Csibecsalád csókoltatás:

You May Also Like

2 megjegyzés

  1. Hát ez baromi jó lett! Olyan Virágos és Neverhoodos lett az egész :D imádlak titeket csajok ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, köszönjük szépen :D Ilyen az, mikor összeengednek két nagyon sokat beszélő, szarkasztikus, de lélekben brutálromi embert :DDDD

      Törlés