Kody Keplinger: Lying Out Loud - A hazugságháló

by - július 23, 2017

Drága Kody!
Levelem hozzád intézem most.
Legfontosabb kérdésem: MI A SZ*R EZ?
Bízom mihamarabbi válaszodban.
Nagy DUFF rajongó, és még egy ideig hűséges olvasód: Neverhood

Mire ti ezt olvassátok, én már egy Isten háta mögötti helyen leszek, küzdve a netelvonásos tüneteimmel, viszont ez nem jelenti azt, hogy csak úgy se szó-se beszéd függve hagylak titeket. Azt is tudom, hogy rég volt könyvről vélemény a blogban, aminek egyszerű oka volt: vagy újraolvastam vagy csak egyszerűen nyeh kategóriákba kerültek a kicsikék, és kb. mire a könyvek végére értem, a főszereplők neveit sem tudtam.

De aztán jött Kody, és én olyan dühös vagyok, hogy nem tudok elmenni szó nélkül ez a hazugságmizéria mellett.
Vagy százszor elmondtam, mennyire fontos könyv számomra a The DUFF - A pótkerék, erről volt a legelső bejegyzés is a blogban, ráadásul minden áprilisban újraolvasom, mert tényleg sokat jelent számomra az egész. Éééés magasról lehet jó nagyot esni, történt ez a Hazugsághálóval.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Láttam én, hogy Molyon húzzák lefelé, de direkt nem olvastam véleményeket, nem akartam belefutni spoilerbe. Az a szívás, hogy ha szaladtam is volna, ugyanott tartanánk, mert semmi, ismétlem SEMMI meglepetést nem tudott ez a könyv okozni. Nem akarok ennyire gyorsan belevágni, de kénytelen leszek. 
Azzal nincs bajom, ha olyan durr bele módszerként kezdődik egy könyv, sőt, kifejezetten szeretem, és Kody ezt csinálta a Duffnál is. Király, eddig minden rendben. Viszont ugyanilyen durr bele semmilyen vége lett, hogy csak így lapoztam volna tovább, de elfogytak a lapok. Ha függővég lenne, akkor tapsolnék, de ez nem függővég volt. Ez függve hagyott olvasó volt, kéremszépen. Erre pedig egy morcifejes emoji a válaszom.

Próbáljuk nézni a történetet: Van egy Sonny nevű csaj, aki mindenkinek kamuzik, össze-vissza hazudja magát, és a végén (majdnem) mindenki megveregeti a vállát, hogy "nem baj kicsikém, lehet hogy egy megbízhatatlan és full hazug kis gyerek vagy, de azért nem baj ez". A nagy francokat, azt. Ha én hazudnám össze a világomat, és ez kiderülne, még én kérném az embereket, hogy inkább ne bízzanak bennem. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
A történet és maga a könyv is több sebből vérzik. Néha annyira érezni, hogy Kodynak tippje nem volt, hogy mit írjon, hogy beletett töltelék jeleneteket, csak hogy meglegyen az oldalszám. Ilyenkor kaptunk egy kis Biancat és Wesley-t, előbbivel megint csak nem tudott mit kezdeni, az ott volt, Wesley viszont amolyan nagytesó / apafigura / barátnőmbátyja / gyerekkoriszerelem státuszban besegített kicsit. Viszont annyira erőltetett volt, hogy olvasni is konkrét fájdalmakkal járt. Ott voltak a Rush szülők is, akik az előző részben még a gonosz és csúnya szülők titulusban tetszelegtek, most meg olyan mintacsaládot kaptunk, amitől az eccarvú is szivárványt hány. Sonny családja meg persze totál káosz, és bár próbálta az írónő fenntartani az izgalmat, hogy sokáig nem írta meg, mi van a lány családja körül, annyira egyértelmű és szerintem rekord idő alatt rájöttem, szóval gondolom más is. Így pedig elég unalmas a további 320 oldalt végigolvasni.

Nem tudom azt sem eldönteni, hogy az írónőnek van valamilyen komplexusa, vagy egy kaptafára építi fel a könyveit, de érdekes mód megint az apák voltak a szentek, ők voltak előtérben. Sonny apja, Mr. Rush, Ryder apja... Csúnya nénik meg voltak Sonny anyja, Ryder anyja sem százas, Mrs. Rush konkrétan semmilyen volt, és ugyanez volt a Duffban is, Bianca családjában. Erre a komplexus vs. kaptafa dologra azért várnék egy őszinte választ, köszönöm.

A könyv cselekménye végtelenül gyerekes. Mekkora gané vagyok, hogy ezt csak így, piff-puff kijelentem, tudom, hogy tehetem, én sem hiszem el. De azt is értsétek meg, hogy így érzek, és ez valószínűleg annak tehető be, hogy 21 vagyok, nem pedig 15. Sonnynak egyébként valamennyi oka van rá, hogy hazudozzon, szégyelli az életét meg be van szerelmesedve, a kettő kombója meg nem rossz, de sajnos hiába próbáltam lealacsonyodni, vagy visszaemlékezni azokra az időkre, mikor ugyanezt csináltam - nem ment. Az pedig pláne nem ment, hogy ebből egy csudi-szupi és tanulságos történetet kreáljak. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Mert tanulság azért van. Az, hogy a rózsaszín ködben lebegve mennyire el tudod hanyagolni a barátaidat, vagy az, hogy esélyt adva másoknak meglepetés érhet olyan fontos üzenetek, melyeket megpróbál a könyv átadni és érdemes is megtartani őket. Arról nem is beszélve, hogy segítséget kérni nem szégyen, sőt, nagyon hasznos lehet. 
De ez annyi klisé és szánalmas esemény közé van süllyesztve, hogy úgy kell előkapargatni, hogy legyen is belőle valami. 

Klisé 1: A főszereplő csaj és csávó utálják egymást.
Klisé 2: A lázadó, nagyszájú csajnak visszafogott, szerény legjobb barátnője van.
Klisé 3: A főszereplő csaj nagyszájú, de igazából null tapasztalata van az fiúkkal és az élettel egyáltalán.
Klisé 49: A nagy barinők ahelyett, hogy megbeszélnék a dolgaikat, durcáznak több fejezeten át.
Klisé 135: A szerény csaj változtat az életén, és eldönti, hogy ő most lázadni fog.
Klisé 326: A főszereplő csajnak bundzsi, kezelhetetlen, göndör haja van.
Klisé végtelen: untam ezt a sztorit, ez van.

Nem tudok a szereplőkről sem mit mondani, mindegyiket egyetlen jelzővel el tudom intézni. Sonny a gyerekes, még ahhoz képest is, miket élt át, Amy a totál szürke, Rydert még csak fiú számba sem tudom venni, a töltelékszereplők meg csak úgy voltak és ennyi. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Szerettem volna egy tisztességes, dicsőítő és tényleg tartalmas véleményt írni erről a könyvről, még azelőtt, hogy egyáltalán olvastam, mert Kody Keplinger stílusát és gondolkodásmódját tényleg nagyon szeretem, magaménak érzem, de ezen a könyvön annyira, DE ANNYIRA látszik, hogy kiadói nyomásra lett megírva, hogy a borítójára is gond nélkül ráírhatták volna. Nagyon sok helyen ki van toldozva-foldozva, befejezetlen, rengeteg a felesleges cselekmény és borzasztóan átgondolatlan néhol. Sajnálom, tényleg sajnálom, viszont nem mondhatjátok, hogy nem állok a dolgokhoz pozitívan: szerintem kellett ez a mélypont, hogy a következő megint jó legyen. Én meg olyan ember vagyok, aki általában túl sok esélyt ad, szóval van még mit behoznia Kodynak. 

Aki olvasta már, annak hogy tetszett? Írjátok le kommentárban itt, vagy bármelyik más platformon (FacebookInstagramMoly). 

FONTOS INFÓ: Mától számítva még 10 napig nem leszek netközelben, így a legtöbb soc-médiás oldalam pangani fog, VISZONT! Legyártottam nektek előre két videót és két bejegyzést, szóval vasárnap 14:00-tól figyeljétek a blogot, szerdán 15:00-tól pedig a Youtube csatornát. Ha feliratkoztok mindkét helyre, akkor könnyítetek a helyzeteteken, de rátok van bízva. Amint visszatértem, hozom nektek az infókat a beharangozott projektről, amivel egész nyáron foglalkoztam, remélem ti is olyan lelkesek lesztek majd, mint amilyen én vagyok :) 
Csók a Csibecsaládnak:
Aktuális heti vlog: @neverhood_


You May Also Like

0 megjegyzés