Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről

by - augusztus 14, 2017

Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryban a haldoklásom öt napját. 
Igen, tudom, mit nyavalygok ennyit, ez a felnőtt élet, a pénzért  meg kell dolgozni, stbstbstb, minden hallott klisé egyben. Ráadásul (elméletileg) klimatizált helységben voltam, mekkora szerencsém van már, mit sír a szám.

Ezt a részét nem szeretném a dolognak taglalni, kifejtettem instán és a szűk baráti körömnek, hogy mindenem fáj, itt nem fogok siránkozni, inkább arról mesélek nektek, amiket láttam és elgondolkodtattak. Mert én sem vagyok normális, de olyan fura emberekkel és eseményekkel találkoztam, hogy nem igazán tudtam hova tenni néha a dolgokat. Amolyan tapasztalatos élménybeszámolónak is nevezhetjük neverhood módra. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Az óvszeres polcot MINDEN NAP újra kellett tölteni

Ez egy meglepő dolog volt számomra, és most irulhatnék-pirulhatnék, hogy hátazértno, én ezt tényleg leírom blogba, de elmondanám erről a gondolataim. Nem szeretnék senkivel fogamzásgátló/vallási vitákba keveredni, mindenki a saját filozófiája szerint él. De tényleg nem volt olyan nap, hogy ne jártam volna az a polc felé, sőt még érdekes is volt felfedezni, hogy a gyártók mennyi mindent kínálnak a vásárlók felé, arról nem is beszélve, mennyi pénzt tudnak kaszálni pusztán a szexből. Nem tudom, a fesztiválszezon tette e ennyire kelendővé a kis dobozokat, vagy ez ilyen általános jelleg, mindenesetre volt forgalom a bolt azon tájékán rendesen.

Az egy négyzetméterre jutó gyerekek száma

Esküszöm, néha több gyerek volt a boltban mint egy óvodában. Namost, engem a csodálatosság és az angyali stílus mellett szarkazmus a sors már nem adatott meg gyerekekhez való érzékkel, így bénázva általában mindnek csak integettem egy "pápát", és 10-ből átlag kettő vissza is intett, néhány nem vett észre, a többi meg sírva fakadt. Őszintén, így leírva ez nem is olyan rossz arány. 

Egy gyerek ROHADT SOKBA kerül

Te jó ég! Eddig is tudtam, szóval nem álomvilágban éltem, de most, mikor minden terméknek kb. tudod az árát, meg hogy melyiket viszik napi szinten, akkor azért rájössz, hogy OH MY EFFING GOD, eszméletlen, mennyi minden kell egy gyereknek, és hogy milyen horribilis összegek szállingóznak itt a levegőben. Ennek tudatában össze lehet kötni agyban, hogy miért fogy az óvszer is akkora mennyiségben, amiben. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
A legfurább kérések

Minden napra jutott legalább egy olyan nénike/bácsika, aki olyasmit keresett a drogériában, ami abszolutte nem a bolt hatásköre volt. A kedvenceim a kutyasampon, a virágföldes, a fűrészt és a jelzőrakétát keresők voltak, mindenki próbálja értelmezni maga a helyzeteket. Nekem nagyon nem sikerült, de legalább az unalmas pakolászós napjaimat kizökkentették kicsit. És nem, nem árultunk virágföldet.

Egyéb szösszenetek:
"A lányom elküldött tamponért." - kétségbeesett apuka.
"A barátnőmet meg akarom lepni ma este, tudsz valamit ajánlani?" - srác az óvszeres polcok előtt.
"Ajj, miért van ennyi fajta? És mi a különbség? Neked melyik vált be?" - fullosan kétségbeesett nő a terhességi tesztek előtt.
"Vigyázz már rájuk, köszi" - anyuka, aki otthagyott egy max fél éves ikerpárral a bolt közepén.
"Melyik a legjobb fésű? Ez? Ez ilyen drága? Hát azért annyit a kutyám nem ér, majd inkább lenulláztatom." - nő a gyerekfésűknél.
"Nem látom, hogy árusítanák a kedvenc hajfestékem. Kérném a panaszkönyvet és az üzletvezetőnek is szóljon." - már vagy egy órája a boltban hűsölő nénike.
"A reklámban láttam, hogy akciós. Nem, nem tudom a nevét. Nem, fogalmam sincs, milyen színű csomagolása van, csak a tévében azt mondták, hogy most akciós, és azért jöttem be." - nő a kétmillió féle fogkrémes polcnál. 

"Magácska olyan szép, az utcán kellene lennie, nem itt bent pakolgatni a két kis kezével." - hát, legalább az örökifjú bácsika lát valamilyen jövőt a számomra, megtisztelő.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Szociológiai megfigyeléseim

Miután a hétfő és a kedd totális poklát túléltem - és az a két nap tényleg ritka szar volt - szerdán már úgy mentem melózni, hogy márpedig én kihozom ebből a legtöbbet. Így elkezdtem figyelni az embereket, és bakker, nagyon sok féle és felfogású emberrel sikerült így találkoznom. Mármint oké, mind emberek közt mozgunk, de őszintén, én is megragadtam a saját generációmnál, az egyetemen, itthon, stb. Ide viszont jött fiatal, idős, gyerek, apuka, nagyszülő, minden féle és fajta ember, nem semmi vásárlói mixet hozva létre. 

A kedvenceim egyértelműen az apukák voltak miniatűr bébikkel, csupán minimális kétségbeesettséggel az arcukon a baba és a női cuccoknál. Ez az igazi felnőtt lifegoal: találj egy olyan férjet, akinek nem esik nehezére drogériába menni, nyakában a gyerekkel, és az általad írt listát összevásárolni. Taps az összes ilyen apukának/férjnek/élettársnak!

Abban a Rossmannban, ahol én voltam, az elrendezés szerint az óvszeres polc szembe van a dezodorokkal. Namost, a dezodorokat sokat kellett rendezgetni meg pakolgatni, szóval napjaim nem kis részét azon a soron töltöttem. Vicces volt látni, hogy az ifjúság megszeppenve áll az óvszerek előtt, aztán látták, hogy ott vagyok, úgyhogy elmentek egy kört, majd visszajöttek, megint látták, hogy még mindig ott vagyok, szóval újabb kört futottak, és mikor ismét visszalátogattak, akkor már röhögve arrébb mentem, és akkor vették csak le a polcról azt, amit szerettek volna. Ej de nagyon megszeppentek vagyunk, azt a betyárját! Mert tényleg, totálisan nem mindegy, hogy háttal állok e, vagy épp ott sem vagyok, az ilyen dolgokkal nem lehet csak úgy szórakozni, ugyebár.

Plusz élmény, ami megint csak azt jelezte, mekkora médium vagyok néha napján: a pénztáros csajszi és a biztiboy konkrétan az orrom előtt ismerkedtek össze, ráadásul csütörtökön a csaj (!) randizni hívta a biztiboyt, aki naná, hogy belement a munka utáni iszogatásba. Ez lenne a felnőtt élet? Ilyen lazán? Én mondjuk úgy éveket várok - minimum hármat-  míg egy illetőnek igent mondok, ezek meg itt ukmukfukk a tinder szintet is kihagyják. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Megérte ez az egész?

Nos, a bal bokám miatt most már tényleg nem ártana ortopédhez mennem, a pénz sem lesz túl sok, de legalább megtapasztaltam, milyen 8 óra full monoton munkát végezni - jó szar. Biztos vannak emberek, akik ezt bírják, én is bírtam egy hétig, de ha tovább kellett volna, lehet felmondok. Megérte olyan szempontból is, hogy mivel ez egy teljesen fizikai munka volt, részben kikapcsolhattam az agyam, vagy épp ötletelhettem új dolgokon, projekteken, tervezhettem kicsit a jövőre nézve. Plusz beleírhatom az önéletrajzomba, hogy csicskáztattak a Rossmannál 5 napot, és még itt vagyok, élek. 
Minden negatív felhangot félretéve: természetesen megérte. Jelenleg abban az életszakaszban vagyok, hogy tapasztalatokat kell gyűjtenem az élet és a munka minden területén, a kollégiumomat is ki kell valahogy fizetnem a jövőben, ráadásul két kollégámmal tényleg jóba lettünk, mert totál bolondok és valóban jó ismerősként tekintek rájuk ezek után. Ráállt a szervezetem a korán ébredésre, amitől produktívabb vagyok, visszább fogtam a netezési időmet, és sokkal hasznosabban próbálom kitölteni a napjaimat. Szóval talán nem maga a munka érte meg, hanem a magával hozó változásokért. 

Valami jó tanács ilyen jellegű melókhoz?

Amennyit csak akartok.
Legyen türelmed, ne pofázz vissza, legyen egy jó és strapabíró papucsod/lábbelid, tisztázzátok a legelején, pontosan mi is lesz a munkaköröd, lebegjen a pénz a szemed előtt, ha valamit nem tudsz, irányítsd át a vevőt a "felnőttekhez", ahelyett, hogy hülyeséget mondanál. Ha a főnök vagy az üzletvezető pont a te sorodba jön, menekülj el a másikba és ne legyél a szeme előtt, mert tutira a nyakadba akaszt valami melót, vagy lecseszi a fejed. Hát asszem, kb ennyi.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Mivel sok minden történt és történik velem az utóbbi időben, lesznek még tapasztalat megoldós vagy csak szimpla élménybeszámolós bejegyzések, ha van rá igényetek. Ti milyen nyári melót vállaltatok be az idei kánikulába, vagy esetleg milyen hasonló tapasztalataitok vannak? Írjatok kommentárt itt, vagy Facebookon, vagy akár Molyon is, nagyon kíváncsi vagyok a nyári melós eseteitekre. Tutira nem az enyém volt a legrosszabb meló ;) Lángossütés, valaki?  Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót instastoryból tudhattok meg először :)

Szerdán pedig új videó Youtube-on, amiről már annyit elmondhatok, hogy eszméletlen vicces lett. ;)

Csóköleléses Nagycsibe:



You May Also Like

9 comments

  1. Ez nagyon jó lett! Érdekes volt, meg vicces is. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nem rég találtam rá a blogodra, első ránézésre nagyon tetszik. :) Be is követtelek, hogy ne maradjak le semmiről sem.
    A napokban én is írtam egy Rossmannos cikket.
    Írásaid alapján nagyon szimpatikus vagyok, és nagyon jól írsz. :)
    Várom a további cikkeid, puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, mindjárt csekkolom a tied is :)

      Törlés
    2. Még nem publikáltam.:)
      De köszönöm ha benéztél. A napokba szeretném közzétenni, de más ötleteim vannak még cikkek terén.:)
      Puszi

      Törlés
  3. Ez nagyon jó lett. Bepisáltam a röhögéstől. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajaj, akkor ezentúl ez lesz a minimum kritéria a blogbejegyzéseim minőségével kapcsolatban :'DDD

      Törlés
  4. Az óvszeres részhez hozzászólva rögtön az elején: ne gondold, hogy csak egyéjszakás dolgokra használatos, és hogy csak fiatal suhancok használják. :) (egyébként most vagyok itt először, szóval nem tudom, te hány éves vagy) Sok olyan rokon, barát van, aki húszas-harmincas, felnőtt ember, több éve párkapcsolatban él ugyanazzal a személlyel, csak nem akarja magát hormonokkal mérgezni, vagy épp nem is tud ilyen bogyókat szedni egészségügyi okokból (mint pl. én sem), és ezért használ inkább ilyet. És hát igen, fogyócikk, már csak azért is, mert egy-egy ilyen dobozban azért elég kevés van, ha belegondolunk, szóval így nem csoda, ha többször kellett tölteni ezt a polcot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolom, sőt, nem is lehetnék boldogabb, hogy az emberek odafigyelnek a biztonságos szex létezésére :D Talán nem jól fejeztem ki magam, de amúgy a fogamzásgátló "bogyó"ról van meg a véleményem, meg úgy kompletttuttó a gyógyszeriparról, de ebbe nem szeretnék sem most, sem a blogon belemenni :D

      Én bőszen pakolgattam és töltögettem az árút, még most, fél év után is élmény volt, ha belegondolok :D

      Törlés