Mivel két hét múlva egy elég komoly és fontos bejegyzést fogok közzétenni, idejét láttam, hogy egy kicsit jobban megismerjetek, és megtudjatok rólam néhány tény, és még több furcsaságot. Kommentárban várom a hasonlóan furcsa elméket. :)
1. Imádom a kecskéket, azon belül is a kameruni törpekecske fajta a kedvencem.
2. Életem egyik legnagyobb álma eljutni Pripjatyba (Csernobil).
3. Imádok sütni, és tudok is, de csak akkor, ha szól a rádió és közben táncolhatok a konyhában. Hogy ez hogy függ össze, halovány lila gőzöm sincs, de tényleg csak akkor sikerülnek a süteményeim, ha az előbbi kettő opció kivitelezhető.
4. Négy évesen tanultam meg olvasni, a nagymamám tanított meg. Aztán 6 évesen olvasási versenyt nyertem a sulimban. Csak egy átlagos hétköznap.
5. 2013 nyarán részt vettem egy fogyókúra táborban. Imádtam, bármikor visszamennék. Ráadásul ott jöttem össze életem első fiújával, de a kapcsolatunk nem tartott 18 órát se. :D

7. Raccsolok, ami azt jelenti, hogy a "R" betűt nem tudom helyesen kimondani. Kiskoromban rendszerint "L" betűvel helyettesítettem ("Lepülő"), ma már inkább "H"-ként hallatszik. Akiknek csak feltűnik, mindenki azonnal akarja, hogy elszavaljam a "Répa, retek, mogyoró" kezdetű mondókát.
8. Utálom a diszkókat, menekülhetnékem támad, ha be kell mennem. Fesztiválokat sem preferálom túlságosan, de egy jó koncert bármikor jöhet.
9. Két és fél évig volt állandó fogszabályzóm, tavaly decemberben vették le. Nagyon szerettem, valószínűleg én voltam az egyetlen a Földön, aki azért sírt, mert levették.
10. Bosszúálló típus vagyok, amit mára próbálok kissé visszafogni, de tinédzserkoromban rengeteg bajt tudtam vele okozni.

11. Utáltam a középiskolát, volt egy-két jó élményem, meg néhány jó arc az osztályomban, de szinte már senkivel nem tartom a kapcsolatot.
12. Lepke volt a jelem az óvodában, ráadásul lepke csoportba jártam. És én voltam az óvónéni kedvence, muhahaha.
13. Erdő mellett lakunk, így nem fura, ha egy őz, vagy egy róka besétál a kertünkbe. Épp ezért a farkas, róka és szarvas - három olyan állat, amely mindig az otthonomra fog emlékeztetni.
14. Öt éves tervemben van USA vagy Izland Roadtrip. Mindkettő ország kiskorom óta hatalmas álom.

15. Vannak pizzás lányok, és vannak palacsintásak. Nos, én meg vagyok a halas. Imádom a sülthalat, a halászlét, a lazacot, a rántott pontyot, és még sorolhatnám. Egy jól elkészített halas étellel nagyon gyorsan le lehet venni a lábamról.
16. Életem legtöbbször elolvasott könyve Louise Sachar: Laura titkos társasága. Egyes oldalakat fejből fel tudok mondani, anyám már szinte eldugta előlem, hogy olvassak végre valami mást is.
17. Nagyon bénán rajzolok, egy ideje inkább hanyagolom is, mert nem akarok gyerekeket rémisztgetni vele.
18. Kék függő vagyok, aki ismer, tudja, hogy bármilyen kék ajándékkal megnyert. Kivéve ruházat esetén, ugyanis bár szeretem, nem hordok kéket. Ne kérdezzétek, miért, pedig külsős vélemények szerint jól is áll.

19. Kiskoromban leborultam az ágyról, mire felszakadt a homlokom. Mai napig látszik a heg, ahol összevarták, de már nagyon halvány.
20. Ha bárhol élhetnék a világban, akkor Amszterdamot választanám. Jártam már ott, mindig lenyűgöz az a kultúra és az életről való felfogás, ahogy az emberek élnek valamint a nyüzsgő, de nem túlzsúfolt város.
Ezek voltak azok a tények, amiket meg mertem veletek osztani. Remélem azért nem íratkoztok le :D Hamarosan jövök egy jó kis bejegyzéssel, ami kissé tartalmasabb is lesz ennél.