University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?

by - szeptember 02, 2016

Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kihagyva pörgök tovább a felsőoktatási életbe, megosztva veletek minden tapasztalatom, tippem, és ciki sztorijaimat. Nem vagyok éltanuló, de azt az elvet vallom, hogy ha már felvettek és tanulhatok, akkor igenis megcsinálom és elérek valamilyen magamnak (!) kitűzött eredményt.
De mégis mit tegyél, ha elszakadtál otthonról, és becsöppentél egy tök idegen közegbe, ráadásul új a rendszer is? Erre adok néhány tanácsot.


Ne akadj ki első nap.

Az első nap a legrosszabb, a merő katasztrófa, a káosz, a borzalom. Fogalmad sincs, hova kell menni, mi lesz veled, kik a szaktársaid, haza akarsz menni, megkérdőjelezed a helyed, és így tovább. Középsuli és az egyetem első napján is sírva hívtam fel anyámat, hogy azonnal haza akarok menni, szóval ha valaki, én tudom, mi a helyzet. Ezért este ülj, vagy feküdj le, csukd be a szemed, és gondold végig, mennyi mindent tettél azért, hogy itt lehess, hogy mi a célod, és hogy kik támogatnak. Könyveld el magadban az első napot, de semmiképp ne vedd viszonyítási alapnak a további időszakhoz. 

@tumblr #bigbangtheory
Legfontosabb szabály: kérdezz!

Ne félj a tanártól, a professzortól, a titkártól, vagy akár a portástól. Emberek ők is, azért vannak, hogy neked segítsenek. Nem tudod hol találod az XYZ nevű termed? Kérdezd meg ILLEDELMESEN és mosolyogva a portást. Épp mész fel a lépcsőn, miközben a takarító felmossa azt? Köszönj neki kedvesen, hidd el, nagyon kevesen teszik. Kicsi koromtól kezdve mindig azt szajkózták itthon, hogy portással és takarítónővel mindig jóban kell lenni, és az egyetemi életem alatt jöttem rá, hogy ez mennyire igaz. Ha véletlen elhagysz valamit az épületben, és szólsz nekik, másnapra a föld alól is előkerítik neked. (true story)
Nem értetted, mi is pontosan a feladat, vagy a tantárgykövetelmény? Óra után illedelmesen mutatkozz be a tanárnak, és vázold fel a problémád. Óraütközésed van, vagy valami gond a tantárgyakkal? Irány a tanulmányi osztály, vagy a tantárgyfelelős. Nem tudod, hogy ezeket hol találod? Portás. Ő sem tud segíteni? Keresd fel a tanszéki, vagy kari titkárt. Itt már nincs osztályfőnök, vagy tanítónéni, aki helyetted elintézi az ügyeket, sajnos mindennek magadnak kell utánajárni, ami néha rohadtul stresszes, de üdv a felnőttek világában! Viszont válaszokat csak akkor kaphatsz, ha kinyitod a szád, és érdeklődsz. Senki nem fogja leharapni a fejed.
@tumblr #thehangover
Beszéljétek meg, és fektessétek le a szabályokat


Ez mind az albisokra, mind a kollégistákra vonatkozik. Sok emberrel laktam már együtt (középiskolát beleszámítva 6 év alatt 12 szobatársam volt, és idén bővül a szám), szóval láttam már pár dolgot, de valahogy minden évben akad valami új és hihetetlen. Van, ahonnan kiutáltak, és van, akivel mai napig rendszeresen beszélünk és tartjuk a kapcsolatot. Tippelhettek, melyik volt az az eset, mikor megbeszéltük a dolgokat és a problémákat... Üljetek össze még az első héten, és mond el a szobatársaidnak, hogy ha valami gondjuk van veled, vagy a szobában akad probléma, akkor veled közöljék, ne pedig a hátad mögött. Azt is érdemes leszögezni, hogy mindenki csak a saját cuccait, kajáját, eszközeit használja, ha mégis kell valami, MINDIG megkérdezi a tulajdonost Jó, ha beosztjátok a szobatakarítást, albiban pedig fogjatok össze, annál gyorsabban végeztek. Együtt élni rohadt nehéz, és szinte minden az első héten dől el. Ha köcsög vagy, vagy nagyképű a többiekkel, akkor ne várd el, hogy körbeszeretgessenek. Ha pedig egy ilyen szobatársat fogsz ki, akkor gond nélkül közölheted vele, hogy vegyen vissza az arcából. Mindent meg lehet oldani, csak ne sumákoljátok el a dolgot, mert ha első héten legyintetek a dologra, akkor később marha nehéz lesz helyrehozni a károkat.
kivéve ha hisztirohamok törnek rá, akkor arra ott egy jó adag pohár hideg víz


@tumblr
Mosogass!

Plusz egy dolog az együttlakáshoz: könyörgöm, ne hagyd kint egy hétig az asztalodon a kajás dobozokat, vagy a használt evőeszközöket. Brutális aromákat tud árasztani, volt alkalmam ezt is megtapasztalni, szuper jó volt, nem győztünk szellőztetni. Nem azt mondom, hogy minden öt percben rohanni kell a konyhába, de ha már 2-3 edény vagy tál összegyűlt, akkor érdemes legalább beáztatni, de még jobb kisuvickolni a nap végén. A saját és a szobatársaid egészsége érdekében.

@tumblr #spongebobsquarepants
Ne lődd el a hiányzásaid azonnal!


Nem fogok álszenteskedni, ha a tanár közli első órán, hogy nem kötelező bejárni, akkor engem félév végéig csak hébe-hóba szokott látni. Ha viszont egy katalógusos órát azért buksz el, mert reggel nem volt kedved kikelni az ágyból, és összejött a hiányzásod, az baromi nagy égés, és a szaktársaid is sokkal lenézőbbek lesznek veled szemben. Sokan ott követnek még el hibát, hogy az első hetekben nem járnak be, és gyorsan ellövik a hiányzásaikat, ami szerintem hatalmas hiba. Az első néhány héten úgysem sok érdekesség történik, leszámítva persze, hogy a tanárok ekkor közlik, hogy mire lehet számítani a tantárggyal kapcsolatban, ami azért nem elhanyagolható tény. A ZH időszak a legtöbb helyen novemberre esik, akkor viszont egymás hegyére-hátára pakolják a tanárok a jó kis zárthelyiket, és meglátod, milyen jól fog jönni, ha 1-2 órát kihagyhatsz, hogy tudj tanulni, vagy pihenni két dolgozat között.
@tumblr #juno
Jegyezz le minden infót...


... főleg első héten. Azt hiszed, emlékezni fogsz arra, amit a tanár a zh időpontokról vagy beadandó témákról mondott? Megnyugtatlak, halovány lila gőzöd nem lesz róla. Írj le mindent. A tanár nevét, a tantárgy kódját, a fontos időpontokat, a Juli néni macskájának nevét, MINDENT. Lehet, később beleunsz majd az órán jegyzetelésbe, és hidd el, nem te leszel az egyetlen, de első héten akármennyire fáradt és kimerült vagy, figyelj oda.
@tumblr #teenwolf
Beszélgess!

Mármint nem órán persze. Azonban a terem előtt várva, a tömegközlekedésen, vagy bármilyen más helyzetben találkozva a még idegen szaktársaddal kezdj csevegésbe. Nem kellenek a mélyenszántó gondolatok, egy szimpla időjárás téma is megteszi, de fontosnak tartom kiemelni, hogy ne klikkesedj. Persze, előbb-utóbb meglesz a kis társaságod, akikkel jobban együtt tartasz, a többieknek is, viszont sokkal többet elérsz, ha másokkal is jó kapcsolatot ápolsz, és adott helyzetekben sem maradsz egyedül. Nem biztos, hogy azonnal az első héten már öribarikat szerzel, és nagy BFF társaságod lesz, én például az első félévemben csakis és kizárólag az ebookomon olvastam órák közt és órán is, amit utólag sokáig bántam, de mára minden a helyére zökkent, és szerencsém, hogy így alakult.
@tumblr #prettylittleliars
Pihenj.

Az első hét kemény és rohadt fárasztó, húzós visszatérni a nyárból, ráadásul később visszasírod majd ezt a felhőtlen időszakot, mikor majd 2-3 órákat leszel kénytelen aludni, így azt tanácsolom, hogy ha van rá lehetőséged, pihend ki magad, rekreálódj. Nem muszáj aludnod, mert a bioritmus egy gonosz mumus, amit nem kell elrontani, de kapcsolj ki esténként, nézz egy jó filmet, vagy ugorj el a cukrászdába egy jó könyvvel néhány órára, esetleg sportolj, ha ahhoz van kedved. Írd át az addigi jegyzeteid, hallgass zenét, fedezd fel a várost, járj el múzeumba, bármit, ami kikapcsol. Miért nem írtam azt, hogy vesd bele magad az éjszakába? Mert arra még bőven lesz időd, a stressz csak úgy rakodni fog rád, mint a piszok, amit aztán évközben épp elég lesz kibulizni magadból. 
@tumblr
Élvezd ki, hogy egyetemista vagy.

Mert igenis királyság, hogy itt lehetsz, életed legjobb időszaka csak most kezdődik. :)
@tumblr
Tapasztalt felső évesek, ti mit ajánlotok még? Jöhet a témán belül minden, legyen kollégium, vagy lakás, esetleg otthonról bejárás, na meg a levelező gyönyörei.

You May Also Like

7 comments

  1. Ez nagyon szuper és hasznos bejegyzés volt. Nagyon pánikolok az egyetem miatt, pedig az első hétbe még bele sem gondoltam. Köszi a tippeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen :) Nem érdemes pánikolni - persze egy kis egészséges izgalom belefér -, de ahogy anyám szokta mondani: "Nálad sokkal hülyébbek is végigcsinálták." :)

      Törlés
  2. Szia!

    Á, itt is van, remek ez a bejegyzés, főleg, amit az első napról írtál. Annyira nehéz már megint újnak és idegennek lenni egy ismeretlen helyen, kollégiummal és mindennel együtt. Köszönöm a tanácsokat, igyekszem megfogadni mindent. Hiánypótlóak, én szurkolok, hogy csak így tovább! ;)

    Trixi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahol tudok, igyekszem segíteni :) Jönnek még hasonlók, imádom az egyetemi életemet, és ezért törekszem arra, hogy másoknak is jó legyen :) Hajrá, az első hét és az első hónap a legnehezebb, aztán csak a vizsgaidőszak hullámvölgyei jönnek, de az még a jövő zenéje :)

      Törlés
  3. Nem szeretnél a kollégiumi életről írni? Olvastam azokat a bejegyzéseket, ahol arról írsz, miket vigyünk magunkkal, de maga a kolis élet érdekelne még. Hogyan lehet hatékonyan/könnyen együtt írni 1 vagy esetleg több teljesen idegen emberrel? Mi könnyítené meg ezt az egészet? Erre van valami tipp? Hogyan ne zavarjuk a másikat, hogyan kovácsolódjunk össze, ilyesmik. Szuper lenne :D

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom, hogy csak most találtam rá a blogodra mikor már bőven túl vagyok az egyetem első hetén :D
    Már az első pontnál elbuktam igazából, de aztán végül is szépen lassan kialakultak a dolgok és a vizsgaidőszakot leszámítva egyre jobban szeretek egyetemre járni.

    VálaszTörlés