Penelope Douglas: Szívatás
"A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy.
Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem.
De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki.
Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon."
Ahogy megláttam a tartalmat a borítóval együtt, azonnal akartam. Egy igazi vérre menő leszámolást vártam, igazi sérelmekkel átitatva, amolyan "csak egy maradhat" stílusban.
Pofára kellett, hogy essek, és komolyan fáj, hogy egy ilyen ötletet veszni hagytak. Annyi potenciál lett volna az alapműben, de nem, muszáj volt nyáladzássá alakítani. Én sajnálom legjobban, komolyan, akárhogy próbáltam, nem vagyok képes csupa pozitív értékelést írni.
Az eleje jól indult. Megismertük Tate akkori életét, amit ő "tönkretett"-nek ítélt (
@weheartit |
Aztán persze jött a "mindenkit szétütök" meg a "csak az enyém vagy" és egyéb tulajdonként gondolások drága Tate-re, aki kidobta a józan eszét az ablakon, és egy piszok irritáló karakterré változott, ráadásul önző és nagyképűvé is vált számomra azzal, hogy mindenkit a környezetében egyszerűen hülyének titulált, mintha legalábbis ő olyan nagyon okos lenne. (
A túlélés a legjobb bosszú (…)
Persze megjelentek az NA-ra (new adult) stílusra oly' jellemző klisék, a verekedések, az autók, a szex, a halmozott cselekmény ismétlések, és tanulság a végére. És a francba is, tudom, úgy tűnhet, értelmetlen szózagyvaság volt az egész könyv, de messze nem, sőt! A lényeg valóban fontos üzenet minden ember számára: előbb kérdezz, aztán ítélkezz.
Miután úgy tűnhet, szétaláztam a könyvet, előhozakodnék a pozitívumokkal: lehetetlen letenni. Annyira pörögnek az események, a párbeszédek, az újabbnál újabb csattanók, hogy csak fogod a fejed, és fogynak a lapok. Délelőtt kezdtem a buszon olvasni (tovább mentem három megállót, hosszú sztori) és éjfél körül fejeztem be, pedig azért nem egy kevés lapos könyv. Egyszerűen csak magával ragad, várod, hogy kiderüljenek a dolgok, aztán pedig a végén a hihetetlen lezárót (ez utóbbi mondjuk elmaradt, marha lapos fejezés volt). Több helyen olvastam, hogy várják Jared szemszögét. Hát, nekem nem hiányzik, annyira elkiskutyásodott a végére (teszem hozzá, részben volt rá elfogadható indok), hogy elhűlt az iránta érzett lelkesedésem.
Összességében nagyszerű olvasmány, ha ki akarsz kapcsolódni, és átélni egy kisebb háborút, vagy épp reménytelenül szerelmes vagy a szomszédodba.
@weheartit @shaya_rendon |
Összességében nagyszerű olvasmány, ha ki akarsz kapcsolódni, és átélni egy kisebb háborút, vagy épp reménytelenül szerelmes vagy a szomszédodba.
"És önző módon szükségem volt rá, hogy emlékeztessen, jó ember vagyok."
Borító: Nekem a WOW kiadó borítója sokkal jobban tetszik, mint az eredeti klisé, habár becsapós lehet, ahogy a fülszöveg is. A végén viszont megértjük a fa jelentőségét is, és ezért ismét jár a plusz pont.
A végére egész pozitívvá kihoztam ezt az értékelést, nem?
SOME QUOTES:
SOME QUOTES:
"Hagyni, hogy sebezhető legyél, nem mindig gyengeség."
"– Még mindig fáj minden, de tudom, hogy semmi nem az én hibám. Rengeteg kifejezéssel tudnálak jellemezni, de az egyetlen, ami magába foglalja a szomorú, dühös, nyomorult és szánalmas szavakat, az a „gyáva”. Egy év múlva én elmegyek, te pedig csak egy szerencsétlen lúzer leszel, aki a középiskolában élte a fénykorát."
"– Nem mehetsz helyettem edzésre, nem csinálhatod meg a matek-és a többi házimat, és a dolgozataimat sem írhatod meg, úgyhogy elég használhatatlan vagy."
0 comments