2017ajánlódecemberifjúságiiskolakedvenckönyvkönyv filmkönyvmolyképzősulijegyzetekszerelemtáncvarázstartalomtavi katatél
Tavi Kata - Szívkeringő (Sulijegyzetek 4.)
Olyan régen írtam már könyv véleményezést, hogy vissza kellett néznem, milyen címeket adtam egyáltalán az ilyen bejegyzéseimnek. Így év végére viszont szembejött pár olyan könyv, aminek olvasását semmiképp nem akartam örök időkre halasztani, véleményem meg pláne van róluk, szóval reader-blogger Neverhood is back, tapsot tapsot a főnöknek.
Aki nem olvasta az előző részeket, azoknak spoileres lehet a következő bejegyzés, még ha nagyon igyekeztem is nem annak írni, sajnos vannak dolgok, amiket nem kerülhetek ki. Az előző részekről a véleményem ITT és ITT olvasható, az írónővel készített interjú pedig ITT. Egy szó mint száz, igencsak végigkövettem a Sulijegyzetek sorozat megjelenését a kezdetektől, ami az esetemben borzasztóan ritka, általában megvárom, hogy valaminek az összes része kijöjjön, hogy aztán egy hét alatt ledaráljam mindet. Talán ezért is éreztem azt, hogy a negyedik rész méltó lezárást és méltó blogbejegyzést kell, hogy kapjon.
Lilla és Krisztián végzősök lettek a Duna-parti Gimnáziumban. Az tanévben egymást érik az izgalmas események: szalagavató, pályaválasztás, és vár rájuk a mumus,a rettegett érettségi vizsga is. A pár kapcsolata egyre komolyabbra fordul, de képesek lesznek kezelni a szerelem komolyabb kihívásait? Lilla válaszokat keres arra, ki ő, merre induljon a középiskola után, és hol a helye Krisztián életében.
A barátok mindennapjai sem könnyebbek. Vajon Márk elég erős, hogy szembenézzen az évek óta eltitkolt igazsággal? Gréta és Ákos meg tud birkózni azzal, hogy eltérnek a jövőbeli terveik? Jázmin és Kristóf feláldozná-e a szerelmet a tanulásért? Vajon Flóra örök magányra van ítélve?
Senkinek sem könnyű kiegyensúlyozottnak maradni, amikor ilyen nehéz döntéseket kell meghozni. Megvalósulhatnak az álmok, vágyak, szerelmek, amiket eddig kergettek? Egyáltalán ugyanarra vágynak még, amire régebben?
Talán csak én, de egyre nehezebbnek érzem azt, hogy egy sulis történet megfeleljen az igényeimnek. Vagy azért, mert már az egyetem padjait koptatom egy ideje, és "elfelejtettem" a nehéz középsulis éveket, vagy azért, mert lassan Dunát lehet rekeszteni a szegény hormontúltengéses kamaszokból a YA (young adult) kategóriái közt. Oké, kit áltatok, természetesen az utóbbi okozza a gondterheltségemet, mert némelyiktől totál kiég az agyam.
A Sulijegyzetek megjelenésekor sokan egyből összevetették az SZJG-vel, ami automatikus ember szokás, ilyen a természetünk, a hasonlóságokat mindig egy halmazba dobjuk (szociálpszichológusnak készülök jelenleg, látszik). Már akkor elmondtam, hogy a kettőt nem érdemes egy kalap alá venni, mert az SZJG tényleg az iskolában játszódott, míg a Sulijegyzetek sokkal inkább az iskola melletti dolgokról szól. S mennyire ráéreztem én erre, hát egy médium vagyok.
Na de hogy ne húzzam, nyúzzam ezt az értékelést az egész sorozat bemutatásával, inkább rátérnék a lényegre, a negyedik, befejező Szívkeringő részre. Mert bizony ez az utolsó, és ejj, de nagyon fájt a szívem, mikor az utolsó oldalt olvastam. 4 éve követtem, kampányoltam titkon érte, és még az írónő is megismert az író-olvasó találkozón pár hete Szegeden, ami nagyon jól esett, és köszönöm Kata, hogy ilyen cuki voltál. Nagyon várom a következő könyved is.
Az előző résznél valahol ott hagytuk abba, hogy Lilla és Krisztián egy ágyban ébredtek. Azt pedig csak a függővég tudta, hogy pontosan miért és milyen helyzetben, szóval rághattuk a körmünket a következő részig, hogy vajon mi történhetett. Kristóf és Jázmin nyálasan romantikusan vitázgattak, Ákos és Gréta közt alakult valami, Flóra titokzatossága Márkéhoz hasonló volt, és ez megint csak gyanút keltett mindenkiben. Utóbbi kettő történetszálát később ecsetelem, de rendesen meg voltam döbbenve, ennyit már most beharangozhatok.
Szóval alakultak a párok, és egy jó nagy görög lagzis szerű utolsó év volt kilátásban. Aha. Volt. Mert ez bizony nem úgy alakult, ahogy a tündérmesékben, és nem tudok elég hálás lenni az írónőnek, hogy így alakítgatta-fonogatta a szálakat. A Szívkeringőt elkezdtük augusztusban Lilla szemszögéből, és semmi felvezető nélkül gyorsan megkaptuk az egyik döbbent helyzetet, ami persze Krisztián és Márk újabb súrlódására adhatott okot. Ez a fejezet tipikus példája volt annak, hogy nem feltétlenül csak a gyerekek életével fogunk foglalkozni ebben a részben, ohohohóóó de mennyire nem. Az összes részben, de ebben a részben kifejezetten érződött, hogy a gyerek vs. szülő szituáció mennyi problémát, vitatni valót okoz egy serdülő gyerekes család életében.
A másik fő szál a szexualitás témája volt, és nem tudok az írónőnek elég hálás lenni, amiért ennyire körbejárta ezt a témát, és ráadásul ennyire jól. Teljesen ízléses, teljesen életszerű helyzeteket hoz, és hogy igenis mennyi kétely lehet valakiben, akit külső szemlélő a leglazább személynek hisz. Lilla önbizalma, Krisztián igenis pasis hozzáállása (az embereknek vannak hormonjaik, meglepő, tudom), Grétáék elmélyült kapcsolata... mind mind teljesen reális és brutálisan őszinte. Számomra ez egy hatalmas csillagos ötös és már ezért megérte elolvasni ezt a könyvet, esküszöm, hogy nem a szerelemtől betépve csillogó mezőkön, rózsaszín szárnyú pillangók közt élték meg a szexualitásukat, ahogy sok egyéb más nyálas könyvben.
"Minden esetre nem akartam magam kívülállónak érezni azért, mert technikailag még szűz vagyok. Ha valaki azt mondja, nem normális, ahogy a szexhez viszonyulok ennyi idősen, akkor az feljebbvalónak gondolja magát másoknál. Ahhoz pedig senkinek sincs joga."
A harmadik fő szál: Márk. IMÁDTAM az ő fejezetét, komolyan kellene róla egy külön novellás könyv, egyszerűen meg zabáltam. Ahogy a végére értem a könyvek, és nagy sóhajok közepette elfogadtam, hogy akkor most ennek tényleg vége, visszalapoztam az ő szemszögének fejezetéhez, és újraolvastam, mert valami eszelősen jó volt. Ha az egész sorozatot nézem egyben, akkor teljesen az az érzésem, hogy az első könyv Krisztián része volt, a második Kristófé, harmadik Ákosé és a grand finálé volt Márk. Rettenetesen rétegelt karakter az övé, amit eddig is tudtunk, de így belemászva és az ő szeméből végignézve az egészet el se tudtuk képzelni szerintem, hogy mennyire. Ezért taps az írónőnek, pszichológiai szempontból is nagyon jól felépített személy lett a mi kedvenc Zedünk.
"Túl sok mindent akartam és minden kihullott a kezemből. Mindig is ilyen voltam, bár ezt senki nem tudta rólam."
Nálam megint a fiúk vitték a prímet, de azért a lányok se voltak restek, végre kiderült, hogy van személyiségük. Lilla ugye a központi forrása az egész társaságnak, Jázmin helyzetére nem voltam felkészülve lelkileg, szóval meglepetés volt a köbön, Gréta az előző részben megkapta a maga történetszálát, a mostanira nem is igazán volt szükség, Flóráról meg kiderült, hogy az eddigi leglényegtelenebb karakter hasonlít rám, szerencsétlen bloggerinára leginkább. Szóval volt meglepetés rendesen, még ha 60%-ban oda kötöttünk is ki, ahova várható volt. De az a többi negyven, jesszuskám. Szakítások, bunyó, megérdemelt bemosás, meglepő csókok, szétszakadó társaság, Kristóf, Ervin (???), Ákos megérdemelt sorsa, Márk apja, egy meglepő kimenetelű balatoni hétvége... volt itt minden, mint Karácsonykor, fel sem tudok sorolni minden lényeges pillanatot, annyi minden történt, ami folyamatosan lázban tartja az olvasót.
Persze messze nem hibátlan se a könyv, se a sorozat. Vannak kisebb logikai buktatók és Lilla hozzáállása a barátaihoz néhol nekem nagyon fura, ami nem feltétlenül jó példa. Krisztián sokszor jobb barátja volt a lány barátnőinek, mint nevezetesen a lány, másfelől viszont Lilla térítette észhez sokszor a fiúkat. Szóval rejtély az egész.
Na de milyen a vég? Lezáratlan, de valahol érthetően lezáratlan. Elsőre kibuktam, hogy nemár, ennyi? Nem feltétlenül tudjuk meg, mi lesz a jövőjükben, márpedig személy szerint mindig az ilyen típusú könyveket szerettem jobban. Az írónő feldobta a labdát, aztán mindenki úgy kapja el, ahogy szeretné. Érdekes megközelítés, az agyam örül neki, a szívem meg végigmondja az összes ismert és létező káromkodást magyarul, angolul, lengyelül és szerbül, és még németül is, pedig nem is tudok németül. Szóval igen, mindenki maga döntse el, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, és írja meg, mert nekem még nem sikerült választanom, és hiába írok pró-kontra listát, az se akar segíteni.
"Senki se tiltakozott. A suli hozott össze minket, és azért lehettünk most itt, mert egyszer ugyanabban az épületben kezdtük el a középiskolát, és kellőképp őrültek voltunk azokban az években, amikor annak kellett lenni."
Hogy őszinte legyek, erről a könyvről vagy a Sulijegyzetek teljes sorozatáról akár egy óra hosszát is tudok mesélni, szereplőket és cselekményszálakat kielemezve, de 1. akkor soha nem érek ennek a bejegyzésnek a végére, 2. akkor már nem érné meg másnak kézbe venni, mert minden lényeget elmondtam, márpedig én szeretném, ha sokan elolvasnák, mert megéri. Kicsit a szívem csücske ez a sorozat, olyan, mintha az unokahúgom lenne: nincs hozzá semmi közöm az égegyadta világon, de azért nagyon szeretem.
Talán nem lesz kultikus könyvsorozat vagy hatalmas rajongótábora, de számomra nagyon sokat adott és leginkább annak a példáját, hogy mennyit tud fejlődni egy író az első regényéhez képest. Igenis vannak jó magyar írók, ezt szerintem egyre több és több könyv bizonyítja, és igenis szükségünk van a hazai, reális képet bemutató történetekre, nem pedig csak a hálivúdi giccsre. Ebben a könyvben mindenki talál olyan élethelyzetet, ami a saját életéhez is kapcsolódik, talál olyan szereplőt, akit magáénak érez és talál olyan fejezetet, amiért szurkolt vagy boldoggá teszi. Ha valamire, akkor az olvasás megszeretéséhez komoly szükség van ilyen fiatalos, élethű eseményeket bemutató könyvekre, amely tele van barátokkal, vitákkal, szerelemmel és szakítással. Mert ez az élet és ezek velünk is megtörténnek. Jó, ha ezt már a tizenévesek is előre tudják.
Kedvenc karakter: Phú, ebben a részben Márk, amúgy a fiúk.
Kedvenc jelenet: Piszkosul nehéz választani, de kettő van, amit kiemelnék. Az egyik a balatoni hétvége, miután kiderül néhány titok és Márk - Flóra találkozása az utcán. Hot AF.
Legjelentéktelenebb szereplő: Gréta drága, olyan nyeh lett.
Kedvenc köcsög szereplő: Márk apja. Hogy felcseszett, jóég.
Kiből kellett volna több: Kristóf. Mert szeretem, és rejtély lett.
Legnormálisabb karakter: Krisztián. Igen, még engem is meglep, hogy ezt írom.
Legmeghatóbb rész: Utolsó sulis nap. Tiszta szomi.
Borító: A végére vagy megszoktam a stílust, vagy csak szép lett, de a zöld gerinctől eltekintve teljesen normálisan néz ki, a virágot nem tudom értelmezni, de a csajszikánk végre vörös hajú, a fiú meg legalább egy tornateremben van. Nem vészes.
"Bírtam ezeket a csajokat, mert hozzánk tartoztak. Tőlünk vártak védelmet, hozzánk jöttek vigasztalódni, minket akartak mindenáron felbosszantani. Bírtam a srácokat, mert a legjobb haverok voltak. Ha lett volna fivérem, olyat kívántam volna, mint Ákos. Ha csak egyetlen különc haverom lehetett volna a suliban, Kristóffal barátkozom össze, és ha kötelező lenne riválist választani, Zentai már úgyis bevált, mert minduntalan arra ösztönöz, hogy jobb legyek. És ha nekem eszembe jutott, hogy az érettségi után ilyen lesz az életünk, és talán sose találkozunk ebben a felállásban még egyszer, akkor a többieknek is.
A remény vált a legjobb barátunkká. Ugyan mi másunk maradt még ezen kívül?"
Köszönöm az írónőnek, hogy megírta, és a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy megdobtak egy példánnyal, rég örültem már valaminek ennyire. Ide kattintva meg tudjátok ti is rendelni, ha az én kő szívemnek tetszett, nektek is fog.
Idén nagyon kevés könyvet olvastam, még kevesebb tetszett, remélhetőleg ezen jövő évben lesz lehetőségem változtatni.
Ti olvastátok a Sulijegyzet sorozatot? Ki a kedvenc szereplőtök? Írjátok meg itt kommentárban, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig követhetitek, épp merre járok.
A héten még jön egy rendhagyó évértékelés, hamarosan pedig 10UARY-zünk, már alig várom. :3
Csibeölelős:
p.s: ugye nem én vagyok az egyetlen, aki ezen képek láttán legszívesebben felvenné a nem létező tütüjét és keringene körbe-körbe a -5 fokban?
0 comments