Neverhood's Diary


Valamilyen csoda folytán lett barátom, a fene se tudja, hogy szedtem össze, úgy tűnik kivételesen tényleg bejött a "... és szereted a kenyeret?" típusú kérdésem. Amúgy szegény majd rájön, milyen mellettem az élet. Na mindegy. Mindig is szerettem a szép és igényes tetoválásokat másokon, és mikor megláttam az övét, égi csillagként ragyogott fel egy ötlet az agyamban, miszerint összeszedhetnék egy ütős kis listát a kedvenc tetovált pasis könyvborítókból. Maga az elképzelés csodálatos is volt addig, míg rá nem jöttem, hogy millió ilyen kedvencem van, szóval most amolyan anyuka leszek, ami megpróbálja kitalálni, melyik a kedvenc gyereke. Ráadásul azzal is bajban voltam, hogy ez most a borítós lista közé menjen, vagy az álompasisba. Utóbbi nyert, őket jobban szeretem.

Gyorsan leszögezném azt is, hogy attól, hogy a borító szexis, még nem következik, hogy a könyvet olvastam, vagy olvastam és szerettem. Csakis és kizárólag megpróbálok a külsőre koncentrálni de persze ismertek, valamit úgyis oda fogok szúrni, mert gonosz vagyok, muhaha.

Esküszöm, mindjárt neki kezdek, de még egy dolog: van pár könyv, amit már felsoroltam egy másik borítós bemutatónál, azokat nem ismétlem újra, szóval mielőtt panaszkodnátok, hogy valami/valaki fontos kimaradt a felsorolásból, itt vannak az előző részek:

A Borító Istenei
Személyes szerelmek
Szép és nyeh (majdnem) smacik


Kaylee Ryan: Unexpected Reality

I-M-Á-D-O-M ezt a borítót, szerelmes vagyok belé, őt akarom gyermekeim apjának. Lehet, tetszene akkor is, ha csak egy férfi lenne rajta egy cukker-mukker bébivel, de így, hogy fekete-fehér, és még tetovált is a szentem, hát megeszem. A könyvet még nem olvastam, de amint szembe jön velem, tutira mindent eldobok és nekikezdek, a fülszövege és az eddigi vélemények igen meggyőzőek. 
A modell fiúkát egyébként David Juteau Marineau-nak hívják, az instája sajnos privát, facebookot meg nem találtam, de azért próbálkozzatok vele, hátha valaki kifogja magának. 
#david juteau marineau
Kylie Scott: Play - Futam

Igazából az egész Stage Dive-sorozatot ide tehetném a bejegyzésbe, de őszintén megmondva nekem ez a kedvencem az oroszlán minta miatt. Meg a dobverő. Meg az a bicepsz. A könyvről a véleményem tudjátok, színtiszta katasztrófa, de nem rossz dolog néha egy ilyen borítójú könyvet dédelgetve elaludni, na, legyünk tipikus lányok és őszinték. 
Ügyeskedtem kitalálni, hogy melyik modellfiúhoz illik ez a csodás felkar, de sajnos a jó öreg Google sem tudott segíteni. Ha mégis valamelyikőtök kideríti, ki ő -> komment, köszi.
Jay Crownover: Rowdy (Marked Man 5.)

Elsőre valószínűleg sem a sorozat, sem a könyv maga nem jut eszetekbe, de ha azt mondom, Rule, talán többeteknek is kezd felrémleni egy tetovált alkarú, szépen néző fiú a borítóról. Magyarul eddig csak az első rész jelent meg, én pedig az ötödiket hoztam nektek. Elismerem, maga a borító egy amatőr 6 éves photoshoppja, ilyeneket csináltunk régen barátnőimmel, csak a kis villogó csillagok és a felíratok hiányoznak róla, meg a virágos keret köré. Viszont! Szerintem a hat rész borítója közül ezen a legszebb a tetkó, van is mindenhol, mint kolbászszag az össznépi falusi disznóvágáson. A  mellkastetkó számomra mindig is a rosszfiússágot szimbolizáltam, különösebben nem jön be, de lehet szépségekre akadni, azokat meg mindig szeretjük. 
Megint nem sikerült kiderítenem, ki a kissé fura fejű pasas a képen, sajnálom, pedig minden tőlem telhetőt megteszek.
Cassandra Clare: Csontváros - új kiadás

Aki szerint az új borítók nem szépek, az menjen el egy ízlés-tanfolyamra. Szép az egész sorozat, alig tudnék kedvencet választani, de tetkók-rúnák tekintetében Jace és az első rész viszi a prímet, ez egyértelmű. Szép ez a borító basszus, akármelyik oldaláról nézzük is a dolgot, és amitől még meggyőzöbb, hogy képtelenek lettünk volna elfogadni a karon lévő rúnák nélkül a koncepciót. Komolyan, próbáld meg elképzelni, hogy csak egy sima kart látsz ott. Nem megy neked se, ugye?
A képen szereplő modell neve titkos, Cassy külön megírta ezt egy kérdezőjének, viszont a design-t Cliff Nielsen készítette, ahogy  már egy korábbi bejegyzésben is elmondtam.
Brittainy C Cherry: Csendfolyó (Az vagy nekem 3.)

A végére megint kaptok egy nézegetni való nevet Luke Ditella személyében. Tudom, magán a könyvborítón a tetoválás annyira nem látszik, de azért ott van, na. Meg gyönyörű ennek a sorozatnak az összes borítója, összes pasija, valószínűleg az összes története, szóval nem maradhatott ki a felsorolásból. Ismét egy kartetkóval találkozunk, nem is tudom, más helyen lévő tetoválást lehet e úgy borítóra tenni, hogy az ne keltsen felháborodást. 
Luke Instája megér egy misét, annyi szent, ezek a vikingek mindig olyan szépen tudnak nézni, hogy fel se tűnik az ember lányának a havas hegytetőn álldogálás aztamindenit de költőiek vagyunk ma, wow.
#luke ditella
Tudom, hogy kiscsillió csodálatos tetovált félistent hagytam ki, szóval ne szégyeljetek jó napot csinálni egymásnak meg nekem, írjátok le kommentárba a ti kedvenceiteket itt vagy a Neverhood's Diary Facebookon oldalán vagy akár már  Twitteren is elértek, Instán pedig az Instastoryn keresztül követhetitek, épp merre járok (javában Szegeden, de azért igyekszem) :) 
március 13, 2017 No comments
Tavasszal minden szebbnek, jobbnak tűnik - a többieknek. Nekem? Az alvás és a kávé közt mozgok hetekig, utóbbi tart életben, arról nem is beszélve, hogy végre lenne időm olvasni a szabad levegőn is, erre unalmasabbnál unalmasabb könyveket fogok ki. 
Szóval főztem magamnak egy újabb adag kávét, kiropogtattam az ujjaimat, benyomtam egy kis Eminemet a háttérbe (vadulunk mostanában, semmi extra), és megpróbáltam nektek összeszedni néhány izgalmas könyvet, amelyek nem hagyják lankadni a figyelmet, motiválnak, tettre késztetnek és még tanulságok is. Nagyjából. Néha. Jó, legalább próbálkoznak. Aztán hogy ez csak nálam jött be, vagy tényleg sikerült kivételesen egy tisztességes listát összehoznom, ti döntitek el. 
@weheartit #office
Becca Fitzpatrick: Black Ice - Tükörjég

A tipikus példája annak, hogy egy epilógus hogy tud elrontani egy fantasztikus könyvélményt. Aránylag még friss az élményem ezzel a történettel kapcsolatban, még Moly.hu-ra is tartozom az értékeléssel, de egy biztos: rohadtul tetszett a legvégéig. Pörgött, csak kapkodtam a fejem mikor mi történik, mi derül ki, és egyáltalán ki mennyire nem az, akinek elsőre gondolnád. Lehet, hogy a hóról szól, de ez tipikusan az a könyv, amit nyáron is olvashatsz, totál kaotikus és ettől hihetetlenül izgalmas. A főszereplő csaj tökös, nálam meg ez máris azonnal nyerő opció, arról nem is beszélve, mennyi kiránduláshoz szükséges túlélő tippet lehet tanulni, ami a jóidő közeledtével még hasznos is lehet az olyan - egyébként - szerencsétlen bénáknak, mint pl. én.
@weheartit #blue
Kresley Cole: Poison Princess - Méreghercegnő

Ha ebben a könyvben nem történik folyamatosan valami, akkor sehol máshol. Külön piros pont, hogy nem egyből az apokalipszissel indítunk, hanem kapunk egyfajta "előtte-utána" képet a helyzetről. Egy vagány csaj, egy szexi rosszfiú és egy motor - több se kell tavaszra. Izgalmas és eseménydús, két éve olvastam, de még mindig kristály tisztán emlékszem a legvégén lévő brutálisan epic jelenetre, annyira intenzív és agyolvasztó volt. Könnyen olvasható, és mindent el lehet képzelni, amiről az írónő ír. Nincsenek felesleges dolgok, színtiszta logikára épül az egész, hála a jó magasságosnak. 
@weheartit #nature
Lauren Blakely: Kőkemény

Ha valaki inkább lájtosabban töltené a tavaszi zombiüzemmódot, akkor ez a könyv nem fog csalódást okozni - persze csak 18 év felett mert ugye a mai 15 évesek nem olvasnak Szürkét, áááhh, nem. A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése számomra, vicces, szórakoztató, tele történésekkel és vagány főszereplővel. Meglepő, de vannak benne tanulságos filozófiai nézetek is - igen, számomra is döbbenet egy alapvetően erotikusnak titulált regénytől. Szóval ha nem akartok világvégét, vagy csak egy lazább napot akartok olvasással tölteni, hatalmas lelkesedéssel ajánlom ezt az igencsak "szimpatikus" borítójú könyvet. a szimpatikus alatt nyalogatnivalót értek
@weheartit #legs
Meg Cabot: Tinibálvány


Ha a fenti 18+-os, akkor úgy tisztességes, ha ajánlok egy másikat is, szigorúan 18 éves kor alattiaknak is. Ez volt az első Meg Cabot regény amit olvastam, ha jól emlékszem, és mai napig imádom, bármikor képes vagyok újraolvasni. Izgalmas, tele titokkal és botrányokkal, igazán pezsdítő és vidám sztori, de komoly tanítást ad át, amit mindig is értékeltem Meg regényeiben. Szintén az egy napos könyv, de annak tökéletes. 
Az pedig külön mosolyogtató, hogy a könyv eredeti megjelenése 2004, technikailag egy teljesen más világ volt. 
@weheartit #spring
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?


Ahogy mindig, most is a végére hagytam egy olyat, ami már régóta várólistás  nálam, de még nem sikerült elolvasnom. Bárkivel beszéltem, mindenki csak dicsérni tudta ezt a könyvet, szóval épp ideje, hogy nekiálljunk. Magyarországról, Budapestről szól - részben, ha jól értelmeztem a fülszöveget - magyar írónőtől, egyedi történettel és egy kis történelemmel. Ha ez nem meggyőző erő, nem tudom, mi az. 


Nektek melyikek azok a könyvek, amelyeket terveztek elolvasni idén tavasszal? Ugye csak nekem nincs kedvem depressziós történeteket olvasni ilyen szép napsütésben mikor ezt írom, pont szakad kint az eső, na mindegy. Írjátok le kommentárba itt vagy a Neverhood's Diary Facebookon oldalán vagy akár már  Twitteren is elértek, Instán pedig az Instastoryn keresztül követhetitek, épp merre járok :)
március 06, 2017 No comments
Newer Posts
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ►  2024 (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ▼  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ▼  március (2)
      • Könyves álompasik [4.] - Tetovált drágaságok a bor...
      • Emeld fel a segged - Könyvek tavaszi lustaság ellen
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Maradj velem (Iskolák versenye #2)
    Hát úúúúristen, hát nem fogjátok elhinni, de valami eszméletlen csoda folytán Laura NEM húzta száz évig a szerelmi szálat, hát mivel érde...
  • Leiner Laura: Emlékezz rám (Iskolák versenye #3)
    Lehet, hogy eltűntem, lehet, hogy oka van annak, amiért nincsenek bejegyzések... De komolyan azt hittétek, hogy LL kritika nélkül maradto...
  • 10 dolog, amiért utálom a nyarat
    A nyár az az évszak és időszak számomra, amin mindig csak túl szeretnék lenni végre. Míg gyermekkoromban nagyjából kitöltötték a táborok...
  • Tavi Kata: Táncvarázs (Sulijegyzetek 3.)
    Előre szólok, hogy ez egy hosszú értékelésnek indul (hogy aztán tényleg az lesz-e, kiderül), mert igen sok gondolatom, észrevételem ...
  • Hogyan változtattam az életemen? - 1.rész: A felismerés
    Beharangoztam nektek egy igen komoly témát, aminek a lényege a "yolo"-ságom, és őszintén abban bízom, hogy a saját története...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates