Neverhood's Diary


Valamilyen csoda folytán lett barátom, a fene se tudja, hogy szedtem össze, úgy tűnik kivételesen tényleg bejött a "... és szereted a kenyeret?" típusú kérdésem. Amúgy szegény majd rájön, milyen mellettem az élet. Na mindegy. Mindig is szerettem a szép és igényes tetoválásokat másokon, és mikor megláttam az övét, égi csillagként ragyogott fel egy ötlet az agyamban, miszerint összeszedhetnék egy ütős kis listát a kedvenc tetovált pasis könyvborítókból. Maga az elképzelés csodálatos is volt addig, míg rá nem jöttem, hogy millió ilyen kedvencem van, szóval most amolyan anyuka leszek, ami megpróbálja kitalálni, melyik a kedvenc gyereke. Ráadásul azzal is bajban voltam, hogy ez most a borítós lista közé menjen, vagy az álompasisba. Utóbbi nyert, őket jobban szeretem.

Gyorsan leszögezném azt is, hogy attól, hogy a borító szexis, még nem következik, hogy a könyvet olvastam, vagy olvastam és szerettem. Csakis és kizárólag megpróbálok a külsőre koncentrálni de persze ismertek, valamit úgyis oda fogok szúrni, mert gonosz vagyok, muhaha.

Esküszöm, mindjárt neki kezdek, de még egy dolog: van pár könyv, amit már felsoroltam egy másik borítós bemutatónál, azokat nem ismétlem újra, szóval mielőtt panaszkodnátok, hogy valami/valaki fontos kimaradt a felsorolásból, itt vannak az előző részek:

A Borító Istenei
Személyes szerelmek
Szép és nyeh (majdnem) smacik


Kaylee Ryan: Unexpected Reality

I-M-Á-D-O-M ezt a borítót, szerelmes vagyok belé, őt akarom gyermekeim apjának. Lehet, tetszene akkor is, ha csak egy férfi lenne rajta egy cukker-mukker bébivel, de így, hogy fekete-fehér, és még tetovált is a szentem, hát megeszem. A könyvet még nem olvastam, de amint szembe jön velem, tutira mindent eldobok és nekikezdek, a fülszövege és az eddigi vélemények igen meggyőzőek. 
A modell fiúkát egyébként David Juteau Marineau-nak hívják, az instája sajnos privát, facebookot meg nem találtam, de azért próbálkozzatok vele, hátha valaki kifogja magának. 
#david juteau marineau
Kylie Scott: Play - Futam

Igazából az egész Stage Dive-sorozatot ide tehetném a bejegyzésbe, de őszintén megmondva nekem ez a kedvencem az oroszlán minta miatt. Meg a dobverő. Meg az a bicepsz. A könyvről a véleményem tudjátok, színtiszta katasztrófa, de nem rossz dolog néha egy ilyen borítójú könyvet dédelgetve elaludni, na, legyünk tipikus lányok és őszinték. 
Ügyeskedtem kitalálni, hogy melyik modellfiúhoz illik ez a csodás felkar, de sajnos a jó öreg Google sem tudott segíteni. Ha mégis valamelyikőtök kideríti, ki ő -> komment, köszi.
Jay Crownover: Rowdy (Marked Man 5.)

Elsőre valószínűleg sem a sorozat, sem a könyv maga nem jut eszetekbe, de ha azt mondom, Rule, talán többeteknek is kezd felrémleni egy tetovált alkarú, szépen néző fiú a borítóról. Magyarul eddig csak az első rész jelent meg, én pedig az ötödiket hoztam nektek. Elismerem, maga a borító egy amatőr 6 éves photoshoppja, ilyeneket csináltunk régen barátnőimmel, csak a kis villogó csillagok és a felíratok hiányoznak róla, meg a virágos keret köré. Viszont! Szerintem a hat rész borítója közül ezen a legszebb a tetkó, van is mindenhol, mint kolbászszag az össznépi falusi disznóvágáson. A  mellkastetkó számomra mindig is a rosszfiússágot szimbolizáltam, különösebben nem jön be, de lehet szépségekre akadni, azokat meg mindig szeretjük. 
Megint nem sikerült kiderítenem, ki a kissé fura fejű pasas a képen, sajnálom, pedig minden tőlem telhetőt megteszek.
Cassandra Clare: Csontváros - új kiadás

Aki szerint az új borítók nem szépek, az menjen el egy ízlés-tanfolyamra. Szép az egész sorozat, alig tudnék kedvencet választani, de tetkók-rúnák tekintetében Jace és az első rész viszi a prímet, ez egyértelmű. Szép ez a borító basszus, akármelyik oldaláról nézzük is a dolgot, és amitől még meggyőzöbb, hogy képtelenek lettünk volna elfogadni a karon lévő rúnák nélkül a koncepciót. Komolyan, próbáld meg elképzelni, hogy csak egy sima kart látsz ott. Nem megy neked se, ugye?
A képen szereplő modell neve titkos, Cassy külön megírta ezt egy kérdezőjének, viszont a design-t Cliff Nielsen készítette, ahogy  már egy korábbi bejegyzésben is elmondtam.
Brittainy C Cherry: Csendfolyó (Az vagy nekem 3.)

A végére megint kaptok egy nézegetni való nevet Luke Ditella személyében. Tudom, magán a könyvborítón a tetoválás annyira nem látszik, de azért ott van, na. Meg gyönyörű ennek a sorozatnak az összes borítója, összes pasija, valószínűleg az összes története, szóval nem maradhatott ki a felsorolásból. Ismét egy kartetkóval találkozunk, nem is tudom, más helyen lévő tetoválást lehet e úgy borítóra tenni, hogy az ne keltsen felháborodást. 
Luke Instája megér egy misét, annyi szent, ezek a vikingek mindig olyan szépen tudnak nézni, hogy fel se tűnik az ember lányának a havas hegytetőn álldogálás aztamindenit de költőiek vagyunk ma, wow.
#luke ditella
Tudom, hogy kiscsillió csodálatos tetovált félistent hagytam ki, szóval ne szégyeljetek jó napot csinálni egymásnak meg nekem, írjátok le kommentárba a ti kedvenceiteket itt vagy a Neverhood's Diary Facebookon oldalán vagy akár már  Twitteren is elértek, Instán pedig az Instastoryn keresztül követhetitek, épp merre járok (javában Szegeden, de azért igyekszem) :) 
március 13, 2017 No comments
A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi kreativitás nincs, vagy épp semmi közük a könyvhöz. Vagy csak rondák AF. Ma összeszedtem néhány kedvenc és néhány kevésbé kedvenc szerelmes könyvborítót, indoklom is teljesen szubjektív döntésemet. Leszögezném, hogy nem vagyok sem grafikus (egy pálcikababát sem tudok rajzolni, ekkora a baj), sem a szerelem ellen, egyszerűen csak az ízlésem fura. :D

Tetszetőssek:

Simone Elkeles: Perfect Chemistry-sorozat

Egyből kezdjük jó adag elfogultsággal, ami a könyveket illeti. Nem tudom elégszer hangoztatni, hogy minden hibájábal, egyszerűségével és abszurditásával együtt a Tökéletes kémia az egyik kedvenc könyvem, a Vonzás szabályai pedig egyből ott van utána. Vannak ennél jobb könyvek? Vagy egy millió. Vannak ennél szebb borítók? Hál' Istenek, vannak. De ez a könyv olyan meghatározó volt az életemben, mint az, hogy egyáltalán megszülettem. Vagy mint másnak a Harry Potter. Vagy mint a világnak a Holdra szállás. Vagy hogy létezik a csokoládé. Szóval értitek.
Amit nem árt tudni: a könyveken NEM a könyvelőzetesben szereplő fiúk vannak, még ha nagyon hasonlítanak is egymásra. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy a borítókon kik szerepelnek, akárhogy is igyekeztem, de ha ti tudjátok, okvetlen osszátok meg velem ezt az infót, lécci :D
Akiket pedig "Fuentes tesóknak" hívunk, ők lennének:

Őket kérem az összes létező könyv borítójára, és én leszek az első, aki sorban áll értük a könyvesboltban. Carlos "igazi" neve Giancarlo Vidrio még a neve is kurvaszexi (insta), Alexet Alexander F. Rodriguez "játsza", aki beszarás Katy Perry Hot 'n' Cold klippjében is szerepel (az instája sokkolt, csak saját felelősségre), a kicsi Luis (zárt insta) pedig Gabriel Chavarriahoz fűződik. 
Imádom azt az egyszerűséget, ami a borítókat jellemzi, és mégis apró pillanatot árul el a könyvből. Tipikus példája annak, hogy nem szükséges a dolgokat túlbonyolítani vagy túldíszíteni. 
Simone Elkeles: Perfect Chemistry - Tökéletes kémia; Rules of Attraction - A vonzás szabályai; Chain Reaction - Láncreakció

Tammarra Webber: Easy - Egyszeregy

Ijesztő belegondolni, hogy már 4 év eltelt a megjelenése óta ennek a drágaságnak. Érvényes rá az előbb említett egyszerűség, végülis kapunk egy sablonos hosszúhajú csávót Lucas vagyis Dusan Novakovic modell személyében, és egy Jacquelin típusú lányt, akinek a nevéről fogalmam sincs, ugyanis általában senkit nem érdekelnek a borító-lányok, szóval infót sem találtam. Egyszerűen süt a kémia a borítóról, ahogy a könyv lapjairól is, és hatalmas plusz pont, amiért a leírt karaktereket külsőben is tökéletesen hozzák a modellek.
Egyéb infó: hamarosan érkezik a harmadik rész Sweet-Édesem címmel, aminek eredeti borítójával nem vagyok kibékülve, a csaj feje tök fura, ráadásul több rajta a smink, mint a házunkban összesen.
Tammara Webber: Easy - Egyszeregy; Breakable - Törékeny; Sweets - Édesem

Katie McGarry: Pushing the Limits - Feszülő húr

Ez volt az egyik leginkább várt könyv az életemben, ami hatalmas csalódást okozott. Talán én nem voltam hangulatban akkoriban, talán egyszerűen nem az én könyvem, de az tény, hogy a borítójába mai napig szerelmes vagyok. A csaj vörös haja stimmel,  a csávó szintúgy, szóval valahogy az egész borító klappol, ami nem mondható el a többi részről sajnos, a sorozat borítói exponenciálisan romlottak, a Dare you to még elmegy, a Crash into you-ba már bőven bele tudok kötni holott történetileg az egyik kedvencem, a többi, még magyarul nem megjelentről pedig lejebb. 
Katie McGarry: Pushing the Limits - Feszülő húr; Dare you to - Aki mer, az nyer; Crash into you - Szívkarambol

John Green: Csillagainkban a hiba - filmes borító

Sokkal, de sokkal jobban szeretem, mint az eredeti borítót, van benne valamilyen apró báj, ami lenyűgöz. A történet ismeretében még inkább oda vagyok érte, pedig a könyv első olvasásra egyáltalán nem tetszett, nem is nagyon értettem, hogy mi is történik. Aztán másodszorra nyert, a moziban pedig 13 lány szipogott mellettem (én nem, jeee), köztük a rendíthetetlennek tűnt barátnőm is, szóval nem hiába lett siker. Ansel és Shailene ezen a képen mindent átad, ami a történetet illeti, és nem is kell több. 
John Green: Csillagainkban a hiba
És most jöjjenek a nem annyira bejövőssek:

Jay McLean: Where the Roads Takes Me

Tudom, tudom, kakukktojás, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan magyarul is megjelentetik, mert miért ne. De mi ez a borító? Mármint értem a roadtrip lényegét, de azzal nem tudok mit kezdeni, hogy miért kellett félbevágni a modellek fejét? Miért kell a hatalmas rózsaszín ajtó? Egyszerűen valami nem stimmel ezzel a borítóval, még ha magához a fülszöveghez illik is. A tipográfia teljesen rendben lenne egy teljesen másik képpel. Szeretem az utazgatós könyveket, így biztos, hogy vagy angolul vagy magyarul elolvasom, de az sem mostanában lesz. Remélem az én fejemet nem vágja ketté a könyv.
Jay McLean: Where the Road Takes Me

Lisa De Jong: When it Rains - Amikor esik...

Igen, ezzel a nézőpontommal valószínűleg egyedül vagyok, de nekem ez a borító nem tetszik. Azt is hozzáteszem, hogy még nem olvastam a könyvet, így nem tudom, mennyire nagy jelentősége van ennek a köd szerű cuccnak habár sejtem, de kicsit az az érzésem, hogy a képszerkesztők lehúzták a kontrasztot, és így teljesen jelentéktelenné tették a párost és a borítót is. A csaj brutális műszempillája pedig annyira vonza a szemem, hogy képtelen vagyok másra figyelni, ami megint csak szívás. Néhány értékelésbe belefutva láttam, hogy jó bőgős könyv, nagyszerűen megírva, úgyhogy majd egy komor őszi-téli éjszakán nekiállok, jóideje várólistás már a kicsike, csak egyszerűen nem érzek rá késztetést, hogy a homoksárga borítóval körbeölelt könyvet a kezembe vegyem. Egyáltalán nem csúnya, vannak ennél sokkal borzalmasabb borítók is, egyszerűen csak nekem nem jön be. Azt is elmondanám, hogy az "After the Rain" és a "Living the Regret" borítói már sokkal közelebb állnak a szívemhez, főleg utóbbi nyerte el mély tetszésemet a sapis srác kiköpött "régi Caleb" a PLL-ből :D.
Lisa De Jong: When It Rains - Amikor esik...; After the Rain; Changing Forever; Living with Regret

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

Szeretem a kissé különc pasikat, de az ezen borítón szereplő csávótól a hideg kiráz, és nem sok kedvem lenne levenni a polcról a könyvet. Lenyomnák a torkán néhány sajtbureszt, az szent, mert tök para, hogy az álkapcsa szinte átszúrja a bőrét. Ráadásul a cím betűi is borzalmasak, kissé amatőrnek érzem, a csaj meg tök homályos.
Egyszerűen NYEH kategória, 100 éve várólistás, de szerintem a "soha nem jutok el addig, hogy elolvassam" kukában fog landolni.
Kelly Creagh: Nevermore - Soha már; Enshadowed - Árnyék mélyén; Oblivion. A folytatás borítói sem sikerültek sokkal vonzóbbra, ahogy nézem

Katie McGarry: Take Me On (Pushing the Limits sorozat 4.)

Ismét egy még magyarul nem megjelent alkotás (MÉG), aminek fülszövegéért annyira odáig vagyok, amennyire taszít a borítója. MI EZ A PÓZ?  Mi ez a farmerban edzés? Mi ez a szimpla vakuval fényképezett borzadály? Remélem valakinek a kiadónál lesz annyi esze, hogy ezt valami jobbra cserélje, mert bár a fülszöveg kecsegtető, a kép miatt bottal se piszkálnám meg. Ráadásul próbálták menteni a menthetőt újabb borítókkal, de kevés sikerrel, a kék fejű csajt speciel értelmezni sem tudom. Szegény.
Katie McGarry: Take Me On és a sikertelen borítók.

Abbi Glines: A végzetem

WTF? Ez volt az a borító, ami igen hangos vitát váltott ki az olvasók körében, ugyanis mind érezzük, hogy valami nincs rendben. Nem igazán értem, miért kellett a Halálból egy Edward Cullent csinálni, a csaj pedig miért van melltartóban??? Ráadásul a pasi félig átlátszó, félig meg olyan kigyúrt, hogy azon semmi nem hatol át. Valahogy a feje és a teste sincs teljesen kontaktban, valami fura photoshop baleset következménye lehet, vagy csak programozó, hogy ilyen görbe a háta. bocsi, ez marha nagy rasszizmus a részemről
A fülszöveg meg, atyaég....: "Mi ​történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret." MEG A NAGY FRANCOKAT!
Nope. Just nope.
Az eredeti Pepe Toth-os borító kicsit jobban tetszik, mert ott valóban elhiszem, hogy a Halál ilyen betegesen tud magával ragadni. Azonban Pepe mindig is Daemon marad, valószínűleg a kiadónál is így gondolhatták. Öröm látni, hogy gondolkodnak, csak gondolkodhattak volna többet a végül kiadott borítón is.

Abbi Glines: A végzetem; és az angol verziója, az Existence Pepe Toth-tal.

Rachel Van Dyken: Egyetlen

Ó, jesszuskám, mi ez az amatőr borító? A könyv sem nyerte el a tetszésem, képtelen voltam végigolvasni, pedig adtam neki nem egy esélyt. A kép enyhén kiég, a csaj nyaka elég para, a kis virágok meg esetleg a hét éves unokahúgom elsős füzetein mutatnának jól, semmiképp sem ezen a borítón. Nem tudom, miért gondolta úgy a magyar kiadó, hogy le kell cserélni a hot pasit az eredeti borítóról, de üzenem nekik, hogy rossz ötlet volt. Az írónő másik könyveinek felszínén is nagyon jó párosok vannak, az Elite kifejezetten tetszik, azt itt hagyom nektek, hogy legalább valami pozitívat is írjak ebbe a bejegyzésbe :D
Rachel Van Dyken: Egyetlen; az angol verziója a Ruin, és a nem ide kapcsolódó, de azért az írónő egyik regénye, az Elite.

R. S. Grey: Scoring Wilder - Testcsel

A franc se tudja, miért várom annyira, hogy elolvashassam ezt a könyvet, mert már a fülszöveg alapján megtépném a csajt, mégis körbelengi valami izgalmas kémia ezt a könyvet, amitől AKAROM. Az is biztos viszont, hogy nem a borítója vonz, mert ez valami brutálisan vicces lett, ahelyett, hogy ütős és szexi lenne. A csaj segge és háta tök fura, a zöld gyep sem áll össze a rózsaszín címmel, a csávó gagyi tetkója kisüti a szemem (pedig nem vagyok a tetoválások ellen, sőt #freedom), ha pedig azon sikerül túltennem magam, a csaj leopárdmintás bugyijától verem a fejem az asztalba.
Aztán megnéztem az eredeti borítót, és nem lettem boldogabb. Szegény könyv, biztos vagyok benne, hogy megérdemelne egy normálisabb borítót. 
R.S. Grey: Scoring Wilder - Testcsel, és az angol veziója
Mára ennyit a gyepálásból, szerintem ismét sikerült elvesztenem a követőim és a barátaim felét, és végleg antiromantikusnak beállítanom magam (pedig nem vagyok az, becs'szó).
Nektek melyek a kedvenc romantikus borítóitok? Írjátok le odalent, vagy Facebookon vagy Molyon a bejegyzés alatt kommentben :)

augusztus 24, 2016 8 comments

Vannak olyan gyönyörű példányok a könyvek világában, amelynek borítója az első pillanattól kezdve a kedvenceiddé válik, nem érdekelve, mi bújik meg a lapjai mögött. Néha elég hozzá egy szexi pasi, máskor egy egyszerű motívum is képes megváltani a világot. Összeszedtem néhány kedvenc könyvborítómat, melyek közt akad, ami sokkal jobban megfogott, mint a történet, amelyet körbeölel.

Párválasztó-sorozat

Egyértelmű, hogy ezzel kezdem, sokszor hangoztattam is, hogy számomra Kiera Cass könyveinek borítói az etalon, mióta csak megismerkedtünk egymással. Bár a befejező rész liláján kissé kibuktam, a többi szépség kárpótól. Legnagyobb favorit a The Selection - A Párválasztó kékje, és a The Heir - A koronahercegnő szürkéje, de azért a The One - Az Igazi fehérje is sorakozik mögöttük. 
Az első három rész borítóján szereplő modell Audrey Hollister, Eadlyn szemszögéből írt részeken pedig Stacey Farnet modell pózól.
És még egy kis apróság: a ruha eredetileg nem kék az életünk egy hazugság, ezen a linken megnézhetitek, miről is beszélek.
Kiera Cass

Az Árulás csókja

Van olyan ember a földön, akinek nem tetszik ez a gyönyörűség? Az aprógásokkal és rejtett jelzésekkel teletűzdelt képben maximum abba lehet belekötni, hogy a csaj feje környékén fura a photoshop, de teszek rá. Ez volt az a könyv, amely a borítójával fogott meg, majd a fülszövegével, végül mégsem estem tőle hanyat, valahogy nem találtuk meg egymást igazán.
A borító alkotója Rodrigo Adolfo (link) érdemes szétnézni nála, csodálatos munkái vannak.
És persze a második rész borítója is nyámi, képes lesz rávenni, hogy tovább olvassam a sorozatot.
de a harmadik részé, nyeh...
Mary E. Pearson

The Unbecoming of Mara Dyer - Mara Dyer eszmélése

Na, ez az a könyv, ami már azóta várólistás, mióta bejelentették, hogy magyarul megjelenik, és még mindig nem olvastam el, pedig a borítóját azonnal megdobtam egy csillagos ötössel. Valahogy a tipográfia és a háttér együttese adta összkép tökéletesen lett eltalálva, habár még nem tudom, mennyire illeszkedik a történethez, de most nem is ez számít.
Az alkotója Hearther Landis, nézzetek szét nála, vagy
az instagramján.
Michelle Hodkin

Idol

Azonnal pakoltam a várólistába, amint megláttam Molyon a hírfolyamban. Atyám, ez a borító olyan kaotikus, mégis olyan szép, és minden stimmel. A gitáros pasi, a színek, a cím... Nem is érdekel, miről szól, csak legyen a polcomon, mert egyszerűen KELL ez a csoda.
Ha valamelyik magyar kiadó is kiadja reménykedjünk, de leváltják ezt a borítót, esküszöm, hogy hadjáratot indítok ellenük :D

Kristen Callihan

Csitt, csitt - sorozat

Szintén egy régi, de hatalmas kedvenc borítóm, amely tökéletesen eltalálta a könyv hangulatát is. Egy előző bejegyzésben már taglaltam, ki az a drága szépfiú, aki arcát testét adta a képhez. A színek és a feeling teljesen rendben van, talán a tipográfiába és a magyar második részbe tudnék picit belekötni, de nem teszem, mert rendes vagyok. :D
James Porto fényképész és Lucy Ruth Cummins designer közös munkája hozta létre ezeket a drágaságokat. Lucy ráadásul Jenny Han írónő könyveinek borítóalkotója is.

Becca Fitzpatrick

Gyönyörű istenverés sorscsapás - sorozat

A tipikus példája annak, hogy tud egy borító elcsábítani, aztán pedig jól agyonverni a francba. Enyhén szólva is frászt kapok ettől a könyvtől, annyira kegyetlen az idegeimmel és az ép agysejtjeimmel szemben, és a borítónak sincs túl sok köze a tartalomhoz. Legalább szépek, főleg az első részé, a kiegészítő kötetnél már érzek enyhe photoshop katasztrófát, látszik, hogy a kiadó nem hagyta meg az eredetit (szerencsére), hanem maga ütött össze egy alternatívát. Egye fene, a célnak megfelel, és legalább valamennyire egységesíti a sorozatot.
Jamie McGuire

Végzet ereklyéi-sorozat (ÚJ BORÍTÓK)

Nekem az eredetiek is tetszettek, igazán illettek  könyvhöz, de mikor megláttam a Könyvmolykiadó Facebook oldalán az új borítókat, azt hittem, leesek a székről. Mennyire királyak már, te jó ég! Gyönyörűek és egyszerűen erőssek, pont, mint a könyvsorozat maga. Féltem, hogy a Csontváros borítója után majd jön a hanyatlás, és a többi nem sikerül majd ilyen szépre. Meg a nagy francokat nem, a többi is brutálisan vagány és olyan, amit azonnal megvennék nem csak magamnak, de az összes ismerősömnek is. A könyvek pedig alapból nagy kedvenceim, teljes mértékben MALEC fan vagyok, a tv-sorozatot is követem, úgyhogy ezek után naná, hogy a borítók is a szívemhez nőttek. Csak nézzetek rájuk, hát nem elképesztőek?
Az utolsó kettő még nem jött ki magyarul, ezért itt hagyom az angol verzióját, teljes szerelem. Cliff Nielsen alkotó eléggé ért a dolgához, nézzétek meg a többi munkáját is. 
Cassandra Clare
Ez persze nem az összes, mert annyi kedvencem van, hogy muszáj részletekben hoznom, különben sem én, sem ti nem juttok soha a bejegyzés végére.

Nektek melyikek a kedvenc borítóitok? Linkeljétek, kíváncsi vagyok rájuk, főleg, ha még jó könyvet is takarnak. :)





augusztus 10, 2016 2 comments

Nekem senki ne mondja, hogy nem a borítója alapján ítél meg egy könyvet. Nekem is ez az első, és sajnos mindig a szebb borítójút veszem előre a sorban, kivéve, ha a fülszöveg nem győz meg. Ez miatt jó párszor ráfáztam már, mert míg a borító izgalommal és élménnyel csábított, a lapok üresek voltak, mint a pénztárcám. Most azonban összeszedtem egy rakat szexi pasit, akik azonnal elcsábítják az olvasót, egy kis kutatással pedig az eredeti személyazonosságukra is fényt derítettem.
A teljesség igénye nélkül.
 

Pepe Toth

Most komolyan, meglep valakit, hogy vele kezdem a sort? :D A magyar származású (mind tudjuk, hogy a Luxen bolygóról származik egyébként) focista modell és ügyeletes Daemon Black megszámlálhatatlanul sok könyvorítón szerepel a világ összes pontján, sokszor barátnőjével, a görög származású Sztella Tziotziosz-szal csak háromszor néztem a Google-t, hogy hogy írják, határozottan fejlődök. A kettejük közti kémia szinte felrobbantja a borítókat, és biztos sikert ígérnek a történethez. 
Remélem, Magyarországon is egyre több könyv megjelenik majd az eredeti borítókkal, Pepe-re egyszerűen szükség van apró kis könyvmoly életünkben, és hogy a polcokról perzseljen a tekintetével.
De igen, legyünk őszinték, az Origin a legjobbak legjobbja, a lány szaktársaim állandóan kiszedték a könyvet a kezemből, a nénikék a villamoson pedig nem szégyeltek megbámulni vele mondjuk direkt úgy tartottam, hogy villogjak vele. Az a borító annyira, de annyira HOT, hogy kétségem sem támad afelől, hogy Daemon jön, és felégeti az egész világot probléma nélkül.
Még több Pepe:
https://www.instagram.com/pepe8911/
https://www.facebook.com/Pepe-Toth-176287269210659/
https://twitter.com/Daemon_Black_
Egyébként itt egy link a spanyol borítókról, Holy Alein, szerintem nagyon szépek.
Jessica Clare: Wicked Games,      J. L. Armentrout: Origin,      Simone Elkeles: How to Ruin a Summer Vacation

Pepe Toth

Josh Mario John

Atyámkrisztus, hogy néz ki ez az ember, awww. Ahogy először megláttam, a viking szó ugrott be először, és azóta is ő az agyontetovált, szexi vikingem. Magyar nyelvű könyvborítón még nem láttam viszont, de remélem, hogy ami késik, nem múlik. Megértem, ha valakinek nem ő a típusa, de könyörgöm, nézze meg ezeket a borítókat, és merje azt mondani, hogy nem egy nyalogatni való félisten ez az ember. 
Josh egyébként kanadai, modellkedik, sosehagyjaabba,pls többet belőle itt kaphattok:
https://www.facebook.com/josh.MJN
https://www.instagram.com/spizoiky/
http://spizoiky.tumblr.com/
T. M. Frazier: Lawless,    T. M. Frazier: Soulless,    Tess Oliver: Hard Core
Josh Mario John

Stuart Reardon

Evezzünk kicsit vissza a saját kontinensünkhöz, és tekintsünk el a Brexittől, mert van a világon egy ilyen szép szál legény is, mint ez a Stuart. Őszinte leszek, nekem az arca nem annyira jön be, de azt elismerem, hogy hihetetlenül éles arcéle és férfias tekintete teljesen magával tud ragadni. Ha pedig nyaktól lefelé nézzük, akkor pedig kérnék valakit, aki nyakonönt egy vödör jeges vízzel, mielőtt teljesen felgyulladnék. Rengeteg könyvborítón köszön vissza ránk, és hiába keresem, magyar nyelvre fordítotton nem találom, ami szinte szentségtörés. Szükségünk van Stuartra. Az embereknek kell Stuart a polcukra. 
ha valaki mégis talál, linkelje be, mert emlékszem, hogy láttam valahol, de hiába keresem
Még több awww:
https://www.instagram.com/stureardon/
https://twitter.com/stureardon
http://www.stuartreardon.co.uk/gallery/
https://www.facebook.com/stuartreardon17
Stuart Reardon - bizony, a saját magával díszített könyvet olvassa, a KÁDBAN grr :D

Drew Doyon

Ő egy kicsit kakukktojás, de mivel fél napom ráment, hogy megtaláljam az igazi, és hamisíthatatlan Foltot, így itt hagyom, had boldogítson mást is. Mai napig imádom a "Csitt, csitt" sorozat borítóit, de soha nem néztem utána, ki is szerepel rajtuk. Drew kisfiús sármja azonban gyorsan levett a lábamról, még ha más borítókon nem is szerepel, meg van neki bocsájtva. És azok az ajkak, Yeeeyyzus... Hasonlóan Stuarthoz nem az esetem, de nem is küldeném el, ha betoppanna a szobámba.
http://drewdoyon.com/
https://www.facebook.com/DrewDoyon/
https://www.instagram.com/drewdoyon/
https://twitter.com/drewdoyon
Drew Doyon

Benjamin Lawrence Fiege

Alig hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy egy zenészt biggyesztettek J. A. Redmerski Az Örökké határa c. könyvére. Édes egy pasas, annyi szent, és belehallgatva a számaiba még biztosabb lettem abban, hogy ő a tökéletes Andrew. Alig találtam hozzá elérhetőséget, és a vele olvasott interjúk is azt bizonyítják, hogy visszafogott pasiról van szó, ami számomra nagyon szimpatikus. Remélem a modellkedést sem szándékozik abbahagyni, mert fantasztikusan szimetrikus az arca, ami szinte lelki megnyugvást hoz az ember lányának. 
Favágós ing, borosta, gitár... mi kell még?
Sajnos egyik oldala sem aktív már legalább egy éve, de azért itt hagyom nektek, legalább nézegetni lehet
https://www.youtube.com/channel/UC4Uh3gNLhcB5rFey4dKhKDg
http://www.modelmayhem.com/portfolio/2523245/viewall
https://www.facebook.com/bfiege3/?fref=ts
Benjamin Lawrence Fiege

Nektek kik a kedvenc könyvborítós pasitok? :) Jöhet név, jöhet csak kép, a lényeg, hogy szélesítsük egymás látókörét :D
június 29, 2016 7 comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates