Neverhood's Diary


A korábbi részeket 1., 2. és 3. van mód visszaolvasni.

Tudomtudom, mindig csak feltűnök, aztán eltűnök, stb. De egy bejegyzéssel még minimum tartoztam, és mivel ez elsősorban egy napló, így tartozok a jövőmnek is ennyivel. 

Immáron egy év telt el az esküvő óta, de ami számunkra is hihetetlen, hogy a vendégek közül még mindig sokan beszélnek róla, mindenkinek van még egy olyan sztorija, amiről nem hallottunk, és közben mi is átbeszéltünk minden érdekes, vicces vagy épp megható pontját a napnak. Így az esküvői ömlengésnek és csöpögésnek jöjjön az utolsó része a részemről (részrészrész).

10. A többiek eljutása a polgári szertartásra

Ez számomra az egyik legviccesebb sztori és baki, ami történhetett a napunkon. Már egy hónappal előtte tudtuk, hogy a határ miatt nagy lesz a káosz, a nyári szezon egyet jelent a több órányi, akár 8-10 órás várakozással a déli határszakaszon. Szóval az autóval jövés-menés szinte teljesen kizárt volt mind a szüleink, mind a násznépünk részéről. N-el úgy beszéltük meg, hogy szigorúan igyekszünk csak a szüleink logisztikáját megoldani, ez a legeslegeslegfontosabb, a többieknek pedig opciókat tudunk adni, aztán mindenki dönt a maga dolgáról. 
Lényeg a lényeg, a srácok határbusszal jöttek (volna) a polgári szertartásra, ami röviden azt jelenti, hogy a déli oldalon feljönnek valahogy a határig, átsétálnak kisruhában, friss, ropogós ingben, és a határ magyar felén felszálnak a buszra, ami Szegedig hozza őket. 
Na igen, csakhogy akkora volt a sor a magyar oldalon is, hogy a rendőrök már nem engedtek le senkit a határig, a busznak pedig nem volt hely, szóval az se ment ki. Engem közben sminkeltek tesómnál, N az albérletben készült, szóval egy tisztességes lengyel káromkodás (k*rwá) elhagyta a számat, mikor a többiek megírták mi a helyzet. De szóltak, hogy "megoldjuk, nyugi".
Majd körülbelül fél órával később ezt a képet kaptam csak így, minden nélkül:

Mondom mi jöhet méééég? Mint kiderült, pánikra semmi ok, elindultak gyalog Szegedre (röpke 25 km, ugyan miaz), hogy majd lesz valahogy, majd pár kilométer gyaloglás után (nyár közepén, továbbra is ing, nyakkendő, vasalt ruha, smink, frizura) megkérték a kint álló rendőröket, hogy hívjanak már nekik Szegedről valami taxit. Úgyhogy kalandosan, de két emberen kívül mindenki odaért. 
Egyik még otthon elaludt a kádban (?), a másik pedig beragadt a határ túloldalán, és már nem jutott át. 

9.  A nemszokványosság

Részben anyagi okokból, részben időhiány, részben pedig tudatosság alakította úgy, hogy nem volt egy szokványos nap esküvő és násznép szempontjából. Alapból két országot jártunk meg rövid idő leforgása alatt - ezt azért kevesen csinálják, azok is olyan elvetemültek, mint mi :'D. Másrészt a szűk családi körnek csináltunk csak ebédet, majd este 8 körül jött a "vérfrissítés" (ezt a kifejezést használta rajtunk kívül szinte mindenki, szóval elfogadtuk), és akkor jöttek a barátaink, ismerőseink, ami nagyon jól jött ki, mert sosem ült le a buli. Nem volt templomi esküvő - ezt azért majd szeretnénk pótolni -, illetve akármennyire is hagyománytisztelők vagyunk, valahogy a nagyonmagyar vonatkozások is elmaradtak. Nem volt újasszonytánc (kissé bánva, de azért nem annyira), sem vőfélyünk (hál' istennek) vagy ceremóniamesterünk. Lazában toltuk, vidámságban, családiasan, szeretetben, rugalmasan és kicsit sem feszélyezve vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelően.


8. A vége 

Hajnali 4:15-kor lett vége a bulinak. Pontosabban vetettünk véget neki, mert bár N nem szereti ezt a sztorit, attól még megtörtént. 
Szóval mi már rohadtul fáradtak voltunk, a násznépünk pedig a nemszokványos 8 körüli vérfrissülésnek hála még jócskán bele bulizott az éjszakába. Balesetek vannak, a Menyországturisztra pedig páran nagy tombolásba kezdtek. Így történt, hogy a pogózás során az egyik srác ráesett az asztalra - amin sörök voltak, és N alig fél éves, vattaúj laptopja, amire évekig spórolt, és amiről a zene ment. Döbbenetes pillanat volt egyébként, mert csak arra emlékszem, hogy kint álltam az ajtóban, és valamiért odanéztem - avagy a megérzés működött - és mint egy filmben, lassított felvételként láttam, ahogy a srác ráesik az asztalra, majd dől minden. A mégdurvább, hogy három lépésből ott voltam, és felkaptam a gépet a helyéről - mai napig nincs meg az a három lépés, csak az utána jövő brutális szívdobogás. 
A gép megúszta, a hangcucc utólag kiszáradt, N pedig kiakadt, teljesen jogosan. Mindenkit hazaküldtünk - kivéve persze, akik ott aludtak -, és húztunk mi is aludni, mert akkor már majdnem 24 órája ébren voltunk. 
Azóta is úgy véljük, hogy nagyon jól jött, hogy valami történt, mert már nagyon zártuk volna a napot. Ha így, hát így. 

7. Az anyakönyvvezetőnk 

Istenkirály volt, teljesen egyedire szabdta az ilyenkor kötelező protokoláris szöveget, már az esemény előtt is rajta volt az ügyön, hogy jobban megismerjen minket, gyönyörű, de közel sem sablonos idézetekkel fűszerezte meg az egész élményt. Mindenki, de tényleg lányok, fiúk, nők, férfiak jöttek oda hozzánk már délután, hogy szép meg jó minden, de az anyakönyvvezető meg a ceremónia az fullos volt. Mindenki meg volt hatva - én kb 6x biztosan sírtam aznap, abból kétszer csak a ceremónián - és tényleg nem tudunk elég hálásak lenni Antal Anikónak a nagyszerű szertartásért. 

6. A szülőköszöntő és a tesóm köszöntője

Nem volt szülőköszöntő ajándék, mert bár sokat agyaltunk rajta, gagyi csokrot vagy nyakkendőtűt meg ilyeneket nem akartunk, más opciónk meg nem volt. Így viszont azt tettem, amihez értek (fogjukrá): írtam. Írtam egy szülőköszöntő szöveget, amit egyébként az esküvő előtti este írtam meg, pont ezért jött szívből. Már az írásakor is sírtam, majd szombat délután, mikor erre került a sor a torta előtt, bele sem tudtam kezdeni. Azt tudni kell, hogy az én családom csendben szereti egymást, ritkák a nagy érzelmi kitárulkozások, de ettől függetlenül brutálisan erős kapocs van köztünk. N családja sokkal hangosabb, drámaibb és szövegesebb ilyen téren is, náluk az ölelgetések meg a szeretlekek minden naposak. Így kellett hát vegyítenem kellett, hogy ne legyen hétköznapi egyik irányba sem.
Bele sem tudtam kezdeni a felolvasásába, már az elején elsírtam magam – mondom hogy sok volt a pityergés – N kezdte el felolvasni, majd felénél átvettem, addigra összekaptam magam.
Minden érzelem, tisztelet és őszinteség benne volt abban a kb. fél oldalnyi szövegben, aminek benne kellett lennie, és büszke vagyok arra, hogy így oldottuk ezt meg. Nem volt sekélyes vagy egykaptafa.
Beszédeknél tartva tesóm beszéde is fantasztikus volt, vicces de közben őszinte, és igazi kishúgnak éreztem magam közben, akit eddig óvott és szeretett, és ezután is fog, de azért örül a boldogságomnak. Mivel mi sokat utazunk együtt, így ehhez kapcsolódó metafórákban beszélt, és tök személyes volt. Ennyi beszéd elég is volt aznapra, de így legalább fullos volt minden.
 

5. A ceremóniazenék

Na hát ez viszont szinte teljes egészében N akaratát tükrözte. Már a lánykérésen is Ed Sheeran I see a fire-e szólt, N ugyanis évekkel előttem eldöntötte, hogy ha egyszer megházasodik, ez lesz a bevonuló zenéje, nem érdekli más. Én meg szeretem ezt a számot, a tudat mögötte is sokat jelent, és persze a lánykérés óta is, szóval ez számomra is egyértelmű volt. Ed Sheeran volt még ezen felül a kivonuláskor is, a Galway Girl, mert azt is nagyon sokszor énekeltük együtt, meg táncoltunk rá otthon néha poénból, a szövege is cuki, szóval ez sem épp a tipikus esküvős zenék közt sorolandó. Ami még ilyen fura választás volt, az Lucas Graham 7 Years-e a koccintásra, legyünk őszinték, azért nem a legvidámabb zene, viszont N sokszor előszedi, énekli, átéli, szóval a fene se érti, hogy hogy én dobtam be ötletnek. Ami pedig szinte minden hímneműnek tetszett, és nem győzték a ceremónia után dícsérni, hogy „aaaaa mekkora választás volt” az a várakozó zenénk, ami a Gyűrűk Ura Megye zenéje lett. Én nem vagyok akkora LOTR rajongó, idén tavasszal nézették meg velem kényszerből elejétől a végéig a fiúk (tesóm + N), de még sógoromék is nagy fanok, szóval engedtem a dolognak, mert amúgy zeneileg tényleg cuki, és gondoltam addig én sem fogok sírni legalább :D
Szóval zeneileg így álltunk össze, ha ez valakinek inspirációt ad:

Várakozás: LOTR – Sound of the Shire
Bevonulás: Ed Sheeran – I see a fire (Hobbit btw)
Aláírás: Ed Sheeran – Photograph (jó, ez miattam lett, utalás és szép szám egyben)
Koccintás: Lucas Graham – 7 years
Kivonulás: Ed Sheeran – Galway Girl
Még szerencse, hogy Ed nem kért jogdíjat érte. 

4. A tanúink

Korábban már leírtam, hogy hogy alakult így, de most is röviden összegzem: én mindig is tudtam, hogy tesóm lesz a tanúm, ez soha nem volt kérdés. N esetében kicsit bonyibb a dolog, mert apósom szerette volna N keresztapját tanúnak, hagyományok jegyében, ő azonban nem tudott hazajönni a nagy napra. Így szabad kezet kaptunk a választásban, és a legjobb döntésnek N volt egyetemi szobatársát gondoltuk, aki valóban tökéletes tanú volt. Segített az előkészületekben, a hozott-vitt minket, legénybúcsút szervezett, szóval minden tekintetben brutál jól döntöttünk. Ő pedig nagyon megtisztelve érzi magát azóta is.
 
3. A fogadalmaink
 
Egymásnak írtuk - mondtuk fel a polgári ceremónia alatt. Ez nagyon jellemzőre sikerült, hiszen én szépen megírtam, összegeztem a túlcsorduló érzelmeimet, néhol enyhe szarkazmussal színesítve azt. N pedig az ő szokásához híven lenyomott egy Stand Up előadást, részben improvizálva, részben viccesre véve a figurát, de azért cuki volt. Később a többiek is ezt jegyezték meg, hogy a fogadalmaink tipikusan olyanok voltak, mint mi, és hogy ez így volt nagyszerű. 
Bónusz, itt nem sírtam el magam, de azért elcsuklott a hangom. Határozottan fejlődőképes vagyok :D

2. A díszítés

Szintén írtam már róla korábban, így nem részletezném most, ITT elolvasható és képek alapján vizualizálható, de az tény, hogy minden álmomat felülmúlta, és még jobb, hogy DIY csináltuk – pontosabban csinálták a lányok, mert engem mindenki csak kérdezgetett, és végül projektmenedzsment lett a vége. Imádtam A-ZS, minden minket és a szeretteinket tükrözte, mindennek volt jelentősége és érzelmi alapja. Anyukám és a csajok nélkül fele ilyen szép nem lett volna, anyósom és a fiúk nélkül pedig fele ennyi dolgot nem tudtunk volna kivitelezni. Csodát tettek, ennyi a lényeg. 

1. A családunk és a barátaink

Egyértelműen a legjobb dolog, hogy őket nevezhetjük annak. A saját családomnak soha nem fogom tudni viszonozni azt az odaadást és kitartást, amit a nevelésembe toltak, és hogy bár hirtelen jött az esküvő is, ettől függetlenül mellém álltak és mindenben IS segítettek. A barátaink pedig a legkirályabb emberek a Földön, jöttek díszíteni, szervezték a leány / legénybúcsút, és űbermenőn le is vezették azokat. 
Imádtam a lánybúcsút, pedig borzasztóan ellene voltam - mai napig a leggagyibb pénzkidobásnak tartom -, a lányok mégis megleptek vele úgy, ahogy bármikor máskor is elfogadnám: nyugisan, borral és velük <3 

N legénybúcsúja is brutálisan jóra sikeredett, tény, ők többen voltak, és 3x őrültebbek :D De bevették Szegedet, nem volt izléstelenség, csak a kultúrált szórakozás - meg persze végeláthatatlan alkohol, de ez teljesen normális, szegénynek csak engem kellett elvennie, kellett hozzá a bátorság.

Este is segítettek, jöttek, mentek, és hatalmasat szórakoztak, ami minket is a tánctér közepébe húzott, de ezen kívül a kinti padokon is zajlott a hangulat, és óriári boldogsággal tölt el, hogy mai napig emlegetik, milyen jól érezték magukat. Ez rengeteget jelent. 

+1 a ruha

Mert hát na, a nagybetűs RUHA, amit azóta sem bántam meg. Imádtam. 

Hát, valami ilyesmi volt a mi nagy napunk egy év távlatában. Hogy milyen a házasélet? Nem sokban változott, bátrabban veszünk össze, de talán épp ezért sokkal nyitottabbak is lettünk egymás irányába. Néha még most sem jön egyértelműen a nyelvem hegyére a "férjem" kifejezés, de minden csak gyakorlás kérdése :D

Bízom benne, hogy veletek is minden rendben, és hogy túljuttok a nehézségeken, amik voltak, vannak és jönnek még:

A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva!

szeptember 01, 2022 No comments
Biztos vannak lányok, akiknek nem a menyasszonyi ruha a legnagyobb dolog az esküvő szervezésben, nem álmodoznak róla vagy nem tervezgetik agyon, elmennek, választanak egyet, ami tetszik és csókolom. 
Na hát én nem az a lány vagyok :D

Már gyerekkorom óta álmodoztam a habos-babos ruháról, ami aztán tinikoromban átváltott a nőiességre fókuszáló irányba. Tavaly óta pedig a Pinteresten is serénykedtem (ITT megtekinthető az ehhez kapcsolódó tábla, ha valakinek esetleg hasonló inspiráció kellene), és rengeteg ruhát bementettem arra az esetre, ha majd eeeegyszer a távoli jövőben elérkezik a kiválasztás ideje. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan ide is ér.

És hogy végül köze sem lesz az elképzelésnek a valósághoz. 

Beszéljünk az elképzelésről:
Mivel utálom a felkarom, mindig, de tényleg mindig fix volt, hogy hosszúujjút szeretnék, vagy legalább háromnegyed ujjút, nem lehetett ebben az elképzelésben megrengetni. Idővel egyre inkább láttam magam előtt a csipke felsőrészt, és a letisztult, esetleg tüllös alsót, hosszú uszájjal, amit tudnak utánam cipelni, elegáns A vonalban. Szóval ilyesmi volt az elképzelés, mint amit itt láthattok inspirációnak (képek forrása Pinterest):
     

     

     
A próbálgatások:
Két szalonban voltunk összesen, mindenképp csak otthon nézelődtem, mert anyagilag negyed, vagy legalább fele annyiba kerül a bérlés, mint Magyarországon, viszont dettó ugyanazokról a ruhákról, fazonokról, dizájnokról beszélünk. Anyuval ketten mentünk, tudom, hogy ő megmondja, ha valami ótvar, meg azt is, ha neki tetszik, plusz látja rajtam, ha valamiért nagyon oda-vissza vagyok. A (nem létező) stílusommal elég sokat vitázunk, ezért is van egy olyan egyezségünk, hogy ha otthon vagyok és vele megyek valahova, akkor beleszólhat, minden más esetben azonban békén hagy az öltözködésemmel. Na mindegy, ez csak egy rövid kitérő volt.
Az első szalon nem is teljesen spécin erre szakosodott, és ez sajnos látszott is a ruhákon, kissé régimódiak voltak, ráadásul a legszebbeket valamiért dugdosták, csak azért szedték elő, mert korábban egy képről mutattam nekik, hogy "ezzel amúgy mizu?". Innen csak két potenciális jelölt volt végül, amit talonba tettünk, de tudtuk, hogy mennünk kell tovább. 
     
A másik szalon volt végül a nyertes, egy teljesen komfortzónámon kívül eső ruhával. Ahogy beléptünk, már imádtam az egész helyet, a táskámat ledobva pedig egyből elkezdtem válogatni a vállfák közt. Szerencsére a nő toleráns volt velem, meg egyébként végig türelemmel segített, le a kalappal előtte, lévén, kb 3 hét alatt kellett egy ruha és szezon közepén. Ide már jött velünk anyum legjobb barátnője is, aki aztán végképp ami a szívén, az a száján, jókat szoktam nevetni, hogy mennyire le tud néha sokkolni embereket, de most én voltam a terítéken. 
Lényeg a lényeg, hogy több ruhát is levettem a vállfáról, de egynél nagyon felcsillant a szemem, és kértem, hogy azt próbáljuk először. Spagetti pántos volt, zsebes, és egy deka csipke nem volt rajta, egyszerű, letisztult, de valamiért brutál elegánsan nézett ki már a vállfán is. 
A képen, amikor először felvettem:
Ezt követően pedig jött még pár, ami vállfán rendben volt, de rajtam botrányos:
     


Illetve volt kettő, ami viszont brutálisan szép volt, és egyszerűen szépnek éreztem magam bennük, és egy mf hercegnőnek. Ha a Pinterestet és a gyermekkori álmokat összeraktuk, akkor pontosan ez a kettő lett a favorit:


A pántos egyébként kényelmetlen volt, és kicsit talán már sok is - amolyan a ruha viselt engem, nem pedig én a ruhát érzésem volt benne (ahahahaha, na ki nézett több évadnyi Say Yes To The Dress-t? :D ), a hosszúujjú pedig akármennyire is tetszett, és akármennyire is tudtam, hogy erről álmodtam világ életemben, nehéz volt, nyár volt, és a tüllös ujj dörzsölte az egyébként mindenre hiperérzékeny bőrömet. Az azonban tény, hogy ez utóbbit később még nagyon-nagyon sokat nézegettem a telefonomon, sokszor megkérdőjelezve, hogy biztosan jól döntöttem-e, ugyanis...

...az első lett a nyerő, a letisztult, egyszerű fehér, spagettipántos (!!!), zsebes (!!!!!) csoda. Egy nagy átalakítás kéréssel, mely egyébként teljesen egyedivé tette a ruhát. 

Mivel továbbra is utálom a felkarom, viszont 40 C fokot is jósoltunk az esküvő napjára, megoldást kellett találnunk. Ez pedig a "gallérral" volt megoldható, ráadásul beextráztam a dolgot - a varrónő kifejezetten gyűlölt érte, pedig nem kértem lehetetlent. A terv az volt, hogy a polgári idejére legyen rajtam egy gallér szerű dolog, mely még klasszikusabbá, még elegánsabbá tudta tenni az összképet, majd az ebédhez és a későbbiekhez simán levenném, és maradna a pánt, hogy szabadon mozoghassak. 
Ezt nekem a ruha kiválasztásakor meg is ígérték, rendben is voltunk, le is foglaltuk, stb. Szóval valami ilyesmi volt a prototípus:
Na most a második ruhapróbára már jött a varrónő is - aki amúgy 7 napból 12 órákat dolgozott így szezonban - , hogy hát ezt így krvagyorsan felejtsem el, ilyet nem lehet varrni. Na most nekem másfél héttel az esküvő előtt senki ne mondja, hogy valamit nem lehet, mikor már ki is fizettem, úgyhogy meglepő módon nem anyám, hanem én emeltem fel a hangom, hogy márpedig de ilyen lesz, így béreltük ki, így fizettük ki, ilyen lesz, máshogy nem kell. A varrónő mondta, hogy nem. Én mondtam, hogy dede. Ő mondta, hogy felejtsem már el, nem lehet. Én mondtam, hogy dede. 
Na most ez ment több, mint fél óráig, mire már mind a ketten ki voltunk akadva, és akkor szólt közbe az eladónő, hogy chill, majd ő megcsinálja akkor, ő ígérte be, megoldjuk. Na mondom ez a helyes hozzáállás, köszönöm.
Avagy az első igazítós ruhapróbán tényleg kell lennie valami cirkusznak, milyen jól megedzett a Say Yes To The Dress, nem? :D
     
Akkor próbáltam először övet (ehhez anyum ragaszkodott, de végül örülök, hogy így tett) és fátylat is - mert időközben eszembe jutott, hogy amúgy azt még sosem próbáltam. Aztán tök jól sült el, ez is volt rajtam fél napot. 

Másnap visszamentünk a végső próbára, addigra az eladó kiszabta a gallért, így akkor láttam utoljára egyben magamon mindent, igaz csak feltűzgélve, agyon gombostűzve, aztán reménykedtem, hogy Szegeden minden király lesz rajtam.

A végső eredményről pedig a képek itt láthatók:
     

     

Amit még ki tudok emelni, az a délutáni fejdíszem, azt egy az egyben Nóra barátnőm csinálta, kínaiban vett gyöngyökből és valahonnan szervált rézdrótból, brutálisan szép volt és kényelmes. Egy fehér, tömött fehér sarkú cipő volt rajtam, amit az ebédnél már át is vettem egy New Yorkeres csipkés kiscipőre - a buli után négyszer kellett kimosnom, kétszer pedig kiforralnom, de még mindig szutykos maradt szegény. 


Mindent összevetve a lehető legjobb döntést hoztam azzal, hogy nem ragaszkodtam az álmodozásaimhoz, hanem a megérzéseimre hallgattam. Már a vállfán tudtam, hogy ez egy különlegesebb darab lesz, nem szokványos, vagy mindennapi, talán egyeseknek túl egyszerű, de nekem pont ebben volt a szépsége. Amúgy sem ugrálunk a túl giccses dolgokért. Tudom, hogy 5-10-20-50 év múlva nézem is vissza a képeket, akkor is egy klasszikus ruhának fog számítani, és jókat fogok sírni, miközben a lányomnak, unokámnak fogom mutogatni, hogy hova tűnt a fiatalságom :D Meg hogy öreganyátok tudott néha jól is kinézni. 

Bánom-e, hogy nem nézegettem több szalont? Kicsit igen, viszont az idő szorított minket, így csak olyan helyekre mentünk, ahol tudtak is ilyen időn belül fogadni minket. Ráadásul az üzlet, ahol végül béreltük a ruhát, 30 évvel ezelőtt anyum ruháját is szolgáltatta, így külön extra a történet. 

Összességében ez volt az én ruhaválasztós sztorim, kicsi drámával, kicsi örömkönnyel, de imádtam minden pillanatát. Már csak azért vagyok szomorú, hogy bérelt ruhaként nem láthatom soha többet magamon, és nem hordhatok minden nap menyasszonyi ruhát :(((((
Az utolsó részben a 10 legjobb pillanatot mesélem majd el az esküvőnk kapcsán, és utána tényleg leálltam az esküvői tartalommal, sorry attól, aki már nagyon unja :D 
Szóval 
Addig is pumpkin spice-os nagyölelőst küldök:
A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva!

szeptember 25, 2021 No comments

 

Az esküvői sztoritájm első része ITT olvasható.

Bár rengeteg mesélnivalóm van még, rájöttem, hogy a bakik-mit ne csinálj helyzeteket könnyebb egy ilyen kis 5-ös listában összeszedni az átláthatóság, és a segítségnyújtás jegyében. Mert persze, bakik amúgy történnek az esküvő napján (és én szentül hiszem, hogy KELL IS), de a szervezésben pár dolgot már nagyon másképp csinálnék. 

5. Ne próbálj mindent egymagad csinálni 

Hála anyámnak és anyósomnak, hogy a kaja-pia-mulatós dolgokat elintézték, de valószínűleg örökre bánni fogom, hogy pl. tesómat meg apámat (meg sokszor N-t is) egyszerűen félreállítottam és semmilyen szerepet nem kaptak a a szervezésben. Tesómnál különösen fájó ez utólag, hiszen ő a tanum volt. Ide kapcsolódik az is, hogy már értem, miért bízik meg valaki esküvőszervezőt a nagy naphoz...
Pro tipp: ha van rá pénzetek, mindenképp alkalmazzatok egy profit, ha nincs, akkor pedig egy logisztikailag és rendezvényszervezésben erős barátot, barátnőt, rokont kérjetek fel, mert reeeengeteget tud segíteni az, hogy egy csomó terhet, intézni valót levesz a vállatokról. (ezúton is köszönöm csajok a sok helpet)
Én már a szervezés első hetén produkáltam egy kiakadást, amit aztán követett még pár, és ehhez kapcsolódott egy idegességből jövő depresszió is, úgyhogy saját magammal sikerült kicsesznem és elrontanom az esküvőig vezető utat. 

4. Legyen valaki, aki terelgeti az embereket 

Jó magyar szokás vőfélyt fogadni - mi kis családi esküvő tervezésével indultunk, szóval úgy voltunk vele, hogy minek. Ráadásul falra mászok tőlük, nekem egyszerűen túl sablonos, túl giccses, és ha valami randomot fogsz ki, még túl aljaskodó és provokatív is lehet, amit a családom előtt annyira nem szerettem volna. Szóval nálam a vőfély egy nagy NEM, de voltam már esküvőn, ahol ceremóniamester volt, és az még borzalmasabb volt bárminél. 
Szóóóóval mi ezt megpróbáltuk úgy megoldani, hogy a két tanut kértük meg az emberek terelgetésére, ami részben be is jött, de így is sokan random a saját fejük után mentek, ami néhol (pl. fényképezkedésrkor, szülőköszöntéskor, stb) kisebb káoszba fulladt. 
Ezt utólag már mindenképp a fentihez hasonló profin szervezkedő ismerőssel oldanám meg, vagy tényleg hozzáértő, letesztelt, profi ceremóniamesterrel. 

3. Legyen terved! 

Csak hogy több példát is hozzak: azt tudtuk, hogy 11:00-kor városháza. Az előtte napig eszünkbe sem jutott, hogy rendben, de hogy jutunk oda talpig kikenve-fenve? 
Szerettem volna kis páros játékot is az esti mini-lagziba, meg is volt, hogy mit. Odáig már nem jutottam, hogy be is ütemezzük, szóval instant el is maradt. Lett volna egy emlékkönyv, ami körbejárta volna a családot, szintén a fenti sorsra jutott. Lényegében azon kívül, hogy 7:00 készülődés, 11:00 ceremónia, 15:30 ebéd, semmi másunk nem volt beütemezve. Így maradt el az apa-lánya tánc is, vagy az első táncunk egyáltalán N-nel, a fenti programok, meg pár dolog, amit még az esküvőről álmodozós korszakomban kitaláltam, hogy "na az én esküvőmön tutira lesz" aztán persze nem lett semmi. 
Pro tipp: legyen egy RUGALMAS terved, hiszen a túl nagy szabályozottság is idegörlővé és élvezhetetlenné teheti az egész napot. A szükséges fix időpontokon kívül szerintem időintervallumokat érdemes beütemezni, és akkor tutira semmi nem marad el. 

2. Ne egy hónap alatt szervezz esküvőt 

Ja hogy ezért szoktak hónapokat, éveket hagyni a lánykérés és az esküvő között? Hmm. Az túl egyszerű lett volna. De bárkivel beszélgettünk az esküvőről, vagy tudom, hogy épp velem egyidőben lett megkérve a kezük, mindenkinek csak azt mondtam, hogy ne egy hónap alatt próbáljon csodát tenni, főleg szezonban, mert nem fog. Mi sem tettünk, úgy vélem, ennél még többet is ki lehetett volna hozni a napunkból. Lehet, hogy találtunk volna egy nagyobb termet, lehet bevállaltuk volna a templomi esküvőt is, vagy biztosan találtam volna jobb fotóst, illetve lett volna egyáltalán videósunk. A zenéről nem is beszélve. Félreértés ne essék, összevetve mindent csodálatos napunk volt, de az azt megelőző egy hónapot idegileg nem vállalnám be újra. Normális esetben csak azért lettem volna ideges, hogy férjhez megyek, így azonban ez mellé még a szervezés is társult. Maradjunk annyiban, hogy nem voltam épp a legjobb fej menyasszony, barátnő, gyermek abban a pár hétben. 
Pro tipp: ha mégis gyors esküvőt szeretnétek, akkor lépjünk vissza az 5. pontra - ne akard egyedül csinálni, és kérj/fogadd el a segítséget. 

1. Nem kell mindenkit IS meghívni 

Igyekeztem egy nálunk pozitívan elsülő tényezőt is hozni, amihez N-el mind a ketten ragaszkodtunk, de azért a szülőknél, ismerősöknél enyhén kiverte a biztosítékot. Mondjuk minket N-el tényleg nem érdekelt, de tudjuk, hogy a szüleink azért rendesen tartották a hátukat miattunk. 
Lényegében mi kikötöttük, hogy mivel "csak" a polgárit terveztük, és majd egyszer a jövőben a lagzit (az esküvőt követően ezt a tervet kukáztuk, nem lesz több esküvő, sem lagzi), így csak azokat a rokonokat vagyunk hajlandóak meghívni, akikkel tényleg rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Ezt én rendesen be is tartottam, N-ék családja meg tényleg akkora, hogy kikapálva és leszűrve jött 50 fő, és még így is jött az irányukból utólagos sértődés. 
Nem tudom, ez MO-n mennyire szokás, de mi falusiak is vagyunk ráadásul, így van egy ilyen "visszahívogatós" szokás. Ezt a legkönnyebben úgy tudom elmagyarázni, hogy kb. 10 évvel ezelőtt voltunk egy lagziban, ami anyám 30 évvel ezelőtti munkatársának a lányának a lagzija volt, viszont mivel anyámék 30 évvel ezelőtt házasodtak, az a munkatársa is ott volt az ő lagzijukban, így ennyi év elteltével életbe lépett a visszahívogatós szokás. Ti is érzitek, hogy ez mekkora abszurdum, nem?
Vagy hozhatom példának apum egyik nagynénjét, akit életemben egyetlen egyszer láttam, akkor is temetésen, na most őt minek hívnám meg? A másik nagynénit bírjuk, de az meg a németeknél él, és idős, szóval nem a korona idején fogjuk fél Európát átutaztatni vele. Vagy keresztanyámat, aki még FB-n sem az ismerősöm, azt meg hogy elvált, több, mint fél évvel később tudtuk meg. Na most értitek. Javarészt én csaptam az asztalra, hogy "nem. nem. nem. őt sem.", a szüleim pedig húzták a szájukat, de mivel aztán az esküvő nagyon jó hangulatban eltelt, teljesen nyugodt lélekkel vágtak vissza azoknak, akik kicsit is felmordultak utólag, hogy ők miért nem lettek meghívva. A szüleim is belátták, hogy mennyivel családiasabb, barátibb, összetartóbb volt a hangulat így. 
Estére hívtuk a barátokat, na az is jó móka volt, ugyanis én N-re bíztam, hogy írjon az ő haverjainak és a közöseknek, én szóltam az enyéimnek, majd az esküvő előtt egy héttel is még írtunk embereknek, hogy "amúgy szombat estére az esküvőre mi meghívtunk, ugye? Nem? Ó, pedig alapnak véltük, hogy jössz, szóval várunk szeretettel". Avagy ez is egy átok, ha ripsz-ropsz szervezel esküvőt, nem csináltatsz meghívókat (mondjuk szerintem semmilyen esetben sem csináltattunk volna, pénz- és papírkidobás) és nem követed nyomon a sorsukat. 
Pro tipp: már az eljegyzést követően azt mondom, hogy kezdjetek egy excel táblázatot írni, hogy kit szeretnétek biztosan meghívni, és többször fixáljátok szülőkkel és egymással, mert biztos hogy milliónyi módosítás lesz közben. Nyugodtan álljatok ki a saját akaratotokért, DE ha tudjátok, hogy szüleiteknek 1-2 ember, barát vagy család részvétele fontos, akkor kössetek egyezséget. Mindenkit IS pedig nem kell meghívni, mert aaaaaannyiszor voltam már ilyen lagziban, - akár vendégként, akár fotózni - és mindig irritált, mikor 100 éve nem látott ismerősök flegma fejjel mindent megkommetárolnak és csak ülnek a sarokban. Nekik fizess ebédet? Ők rontsák el a nagy napodat?
Legfőképp ez az öt hiba, amihez jó tanácsot tudok biztosítani, de nem tartom kizártnak, hogy egyszer, majd a távoli jövőben hozok még egy ötös listát, hiszen a saját tapasztalatom mellett a generációmba is beindult az esküdhetnék, így igen sok esküvőre vagyunk hivatalosak vendégként és fotósként egyaránt. 
És hogy mik voltak a legjobb, legkedvencebb pillanataim? ;)

PINTEREST                                               INSTAGRAM        

                            


A következő részig küldöm a nagyölelést ebben a hűvösödő őszben:
A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva!
szeptember 09, 2021 No comments

 ...ma pontosan egy hónapja feleség lettem.

Az eljegyzési sztori ITT olvasható, ha esetleg valaki összekötné a kellemeset a hasznossal, és rohadt sokat olvasna elalvás előtt.

Szóóóval igen, július 31-én, majdnem 4 hónappal a lánykérés után össze is házasodtunk. Hogy stresszes volt e a szervezés? ÁÁÁÁ, dehogy. Olyan lett, amilyet kislány korom óta elképzeltem? ÁÁÁÁ, dehogy. Végigsírtam-e viszont az egészet? ÁÁÁÁÁÁÁ, dehogy.


Hogy miért ilyen gyorsan? 

Egyrészt nem volt kedvünk várni, szerintem a tavalyi év mindenkinek megmutatta, hogy 1-2 éves tervezgetések bármikor a kukában landolhatnak. Másrészt mi sem vagyunk naívak, az otthonteremtési támogatásokkal azért szeretnénk élni, mert tudjuk, hogy önerőből ehhez isteni csoda kellene, hogy bármi is a sajátunk legyen. Harmadrészt beszélgetünk a családalapításról, reméljük 3 éves tervbe bele fog férni, viszont ha most elhúztuk volna a polgárit, akkor minden tolódott volna tovább. Így hát úgy döntöttünk, hogy a polgárit letudjuk, és majd valamikor 1-2 év múlva a lagzit. (hogy ez végül miért nem lesz így, azt vagy ebben, vagy a következő részben kifejtem)

Na de honnan is indul az egész sztori: valahonnan június közepétől, mivelhogy kérem alássan én kijelentettem, hogy nem akarok az esküvővel foglalkozni, amíg nincs meg az Msc záróvizsga (ennek is van sztorija, az meg ITT olvasható). Így persze anyám és anyósom legnagyobb örömére kb. egy hónapot adtam mindenkinek a szervezéshez. Amit fixen tudtunk, hogy Július 31-én Szegeden a Városháza dísztermében lesz meg az írásbeli/szóbeli, majd utána a határ túloldalán, Vajdaságban, a szülőfalunkban lesz a partitájm. (Ez logisztikailag aztán okozott necces helyzeteket, de erről később) Azt tegyük hozzá, hogy mi szűk családi körben megtartott polgárit szerettünk volna, majd lagzit csak 1-2 év múlva tartani, ha összejön rá a mi pénzünk N-nel és akkor lett volna a nagy banzáj.

Nos, a szűk családi kör az én részemről össze is jött, azt viszont nem kalkuláltuk bele az egyenletbe, hogy N-ék részéről a szűk családi kör tényleg alsó hangon 50 fő. Élnek a nagyszülei, nagynénik, unokatestvérek mind a szülőfalunkban laknak, míg az én családomban már csak egy nagytata él, unokatestvér kevés van (azok sem azok, csak annak hívjuk egymást, mert együtt nőttünk fel), és a legtöbb rokon külföldön él. Szóval ez így már bonyolította a dolgokat. 

De csak ha ennyi lett volna. 

Valamikor a szervezés elején kitaláltuk, hogy milyen vagány lenne, ha a család jönne ebédre, a haverjaink meg csak estére, és akkor tolnánk egy mini bulit. Ez azt eredményezte, hogy volt egy pont az este folyamán, mikor a rokonok  + haverok keveredtek, és közel 100-an voltunk az 50 fő befogadására képes teremben. 

Ó, igen, a terem. Ahahahaha. Bocsánat, ha csapongok, a végére minden össze fog állni, becsszó, csak a fontos alappilléreket muszáj gyorsan az elején tisztáznom. Szóóóval, a terem. Már április 1.-e óta tudtuk, hogy a helyi vadászházban lesz, ingyen elkaptuk, rokoné, juhu, nem  is volt vele gondunk. A fából készült külső termet gyönyörű fenyőerdő veszi körbe, élünk-halunk az erdőkért, én kifejezetten a fenyőért, azért lett erdőben is a lánykérés, stb. Egészen július 1.-ig volt ez a helyszínünk, amikor is 30 nappal az esküvő előtt kiderült, mégsem tudjuk elkapni a termet. 30 nappal!!!!!És szerintetetek egy 5000 fős faluban vajon hány esküvőre alkalmas terem van, abból is hány szabad a szezon közepén? Na ott azért kijött belőlem is a bridezilla. 

Lényeg a lényeg, másnap délelőtt sűrű telefonálgatással, szép mosolygással és remek kapcsolatokkal megszereztük azt, ahol végül volt. (ITT megtekinthető a helyszín, ha valaki esetleg határmenti, kis esküvőbe gondolkodik).

Na de vegyük sorba, hogy mi az, ami fix és szupi volt:

A tanuk kiléte: Számomra egyértelmű volt egész életemben, hogy a bátyám lesz a tanum, ez sokkal előbb meg volt, mint hogy bárki férj-esélyes megjelent volna a perifériámban. A bátyám a legnagyobb támogatom, a legnagyobb védelmezőm, és az egyik legfontosabb ember az életemben. A lánykérésen is ott volt, és ahogy az ottani izgalmak lementek, egyből fordultam felé, és felkértem, hogy álljon mögöttem ezen a csodás napon (is). Először meglepődött és meghatódott, de mondtam neki, hogy erről beszéltünk már és szerintem akkora meglepetést nem okoztam. A barátnője pedig mellette állva mosolygott, akinek utólag szintén rengeteget köszönhetek, mert bár külön "posztja" nem volt, szó nélkül az egész esküvő alatt ott volt, sőt már a készülésnél is, így jött-ment, pakolt, segített, ahol csak tudott. A bátyám pedig bár nem kapott tipikus "tanus" feladatokat, fiú lévén pedig a lánybúcsú megszervezése nem rá terhelődött, mégis nagyon odatette magát, tosztot is mondott, a vendégeket is terelte, mindent is csinált, szóval nagyon profi kis "nászpár" voltak. 

N esetében nem ment ilyen könnyen a dolog. A keresztapja nem tudott hazajönni külföldről, így új opció után kellett kutatnunk. Sok estét átbeszéltünk, hogy ki lenne méltó barát, aki valóban támogatni és segíteni tudja őt a nagy napon, mivel rengeteg közeli és/vagy gyerekkori barátja van. Végül a volt kollégiumi szobatársát kérte fel, amit maximálisan támogattam, valóban ő volt a legtökéletesebb a "pozícióra". Sok hülyeséget csináltak végig együtt, de bármikor gond volt, éjszaka közepén is bármikor hívhattuk, egyből, szó nélkül jött segíteni. Szóval a tanu dologgal gyorsan megvoltunk. 

Fotós: ha valami még a fontossági listám legtetején volt, az a fotós. Másodállásban fotósként tudom, milyen a jó fotós, és tudom, milyen a rossz, én is voltam már esküvőt, lagzit, párost, stb. fotózni, tudom, mire kell odafigyelni, mi a normális árkategória, és így tovább. Amint májusban fixáltuk az esküvő időpontját, azonnal előszedtem azokat a fotósokat, akiknek a stílusa tetszik és még ismerem is őket. Akit nagyon szerettem volna, az július 31-én már duplán nem volt elérhető, a második személy szintén, a harmadiknak nem tetszett az ajánlata, a negyedik pedig nyert végül, mivel ismertem is, és tudtam, hogy az elsővel együtt dolgozott egy szezont, így tud hasonló minőséget produkálni. Mondjuk este már odajött hozzám szép szemekkel, hogy eltehetné-e már a kamerát, mert jó pár sör után nem bízik magában annyira, hogy fogja, de erre már legyintettem. Egész napos munkáért nagyon keveset kért, azt is utólagos kifizetéssel, és sok képet is kaptunk, így nincs rossz szavam. 

Az anyakönyvvezető: Ezt egy óriási szerencsének és egy kedves volt kolléganőmnek köszönhetem, ugyanis nem csak úgy egy anyakönyvvezetőnk volt hanem A NAGYBETŰS istenkirály anyakönyvvezető. Nem ez a fő munkaköre, csak besegít, viszont gyönyörű orgánummal rendelkezik, és ugyanilyen gyönyörű ceremóniát rittyentett az esküvőnk mellé. Utólag mindenki agyonra dícsérte, és bárkivel beszéltem (még fiúk is) mondták, hogy megkönnyezték az egészet, ők ilyen szép esküvői ceremónián még nem voltak. Azt tegyük azért hozzá a történethez, hogy túl nagy nem volt a léc sem, mégis triplán meg lett ugorva, ugyanis az otthoni "ceremóniamester" katasztrófális, engem a hideg ráz tőle, lényegében ez is egy indok volt, hogy miért NEM otthon házasodunk. Szóval ha Szeged környékiek vagytok, maximálisan ajánlom Antal Anikót, egy tündér és tényleg feledhetetlenné tette az esküvőnket. 

A dekor: tudtam, és ragaszkodtam is ahhoz, hogy DIY (do it yourself) csináljuk meg, egyrészt mert fizetni sem akartam érte, másrészt azt sem akartam, hogy megannyi szépséges virágot kinyírjanak csak egy napért. Tudomtudom, ha nem nálam, akkor majd a Mészáros-Várkonyi lakodalomban, de ehhez az is hozzátartozik, hogy zöld témában gondolkodtunk, nekem pedig abból a borostyánzöld az egyik kedvenc színvilágom. Borostyánunk van amannyi, ráadásul a mamám házánál, így ezzel nőtt a jelentősége, ezen felül volt egy csodás pakoló - díszítő brigádunk is: a barátaink. Azt is fixen tudtam, hogy szeretném, ha az elhunyt nagyszüleink, rokonaink, barátaink, akik nagyon közel álltak hozzánk is megjelennének valamilyen formában (ez egyébként N-nek is meglepetés volt), így az otthoni könyvespolcom is kikerült a terembe, valamint égősorokat szerettem volna, mivel az is mindig nagyon tetszett másnál.

Ugyanitt körülbelül 100 méternyi égősor eladó :'D 

Illetve mivel van egy nyomtatott kép fétisem, vagyis szeretem a legtöbb képet előhívatni, így szintén N-t meglepve előhívattam újra gyerekkori képeket, valamint a családjálval, hasonlóan tettem a magam részéről is, majd a közös képeinket is kivittük, így ezt is beleszőttük a magunk kis világába. 
Ez volt a moodboard:

És ez lett a végeredmény:


Mi volt az, ami nem volt fix, de végül jól sült el?

A RUHA: Nos, igen, én nem akartam nagy ruhát elsőre, de anyum ragaszkodott hozzá, és HÁLA A MAGASSÁGOS ÚR ISTENNEK!!! Mert imádtam. Abszolútte nem ilyet képzeltem magamnak, soha, mindig csipkében láttam magam és csakis hosszú-ujjúban. Ebből lett a spagetti pántos és teljesen letisztult hófehér :D Ebben a témakörben lesz külön bejegyzés, mert na, mégiscsak lány vagyok, basszus, mindenhez van kommentárom, a felpróbált menyasszonyi ruhákról meg pláne. Úgyhogy erre majd visszatérünk. 

A gyűrűk: Nem akartunk gyűrűt, a szüleink ragaszkodtak hozzá, és igazából ez is tök vicces sztori lett a végére. Elmentünk ugyanis gyűrűket nézni, annyit tudtunk, hogy mivel fehérarany az eljegyzési gyűrűm, így a karikagyűrű esetén is ebben gondolkodunk. N-el egymástól teljesen független palettát nézegettünk és próbálgattunk, nem szerettünk volna a másik választásába beleszólni, viszont mikor meglettünk, akkor megmutattuk a másiknak a választottunkat, és le voltunk döbbenve: ugyanazt a fazont választottuk, de hogy így teljesen ugyanazt, csak ugye ő férfiként nagyobbat. Akkor is azt mondtuk, hogy ha ez nem jel, akkor nem tudjuk, mi az :D 

Csokor: hasonlóan a fenti "nemakarokvágottvirágot" téma kapcsán én nagyon elleneztem, hogy legyen csokrom, azonban anyum meg ugyanilyen hévvel ragaszkodott hozzá. Így megalkudtunk, hogy mivel kiskoromban voltak rózsaföldjeink és ő akkoriban másodállásban virágkötészkedett, így ő állítja össze a csokromat. Nagyon szép, letisztult mini csokor lett a végeredmény, ami így jelentőséggel is bírt a számomra. 

Frizura: szerintem így az elmúlt leírások alapján nagyon az jön le rólam, hogy milyen kis fukar vagyok és mindenen spórolni próbálok, de azért azt tegyük hozzá, hogy itt már munkanélküli voltam erősen, valamint a szüleinket sem akartuk kihasználni, hiszen az otthonteremtésre fókuszálunk elsősorban, utána a többi. Ilyen kis spórolós sztorinak indult a frizura téma is, úgy voltam vele, hogy begöndörítem én magamnak, jó lesz az, úgyis kiengedve akarom csak a hajam. Aztán rájöttem, hogy nem leszek én olyan idegállapotban, hogy bármire is képes legyek aznap :D Így felkértem egy ismerőst, akit megint üldözhet a hálám élete végéig, mert brutálisan jól összerakott, egyszerűen minden stimmelt: házhoz is jött, a hajamat is ő csinálta és a sminkemet is neki köszönhetem. Szó szerint sz*rból épített várat, de inkább Disney kastélyt, szóval a lenti képekre kattintva menjen egy követés Enikőnek, mert nagyon megérdemli. 

Zenészek: frászt kapok a mulatóstól, pontosabban nagyon sokat kell ahhoz innom, hogy élvezni tudjam. Az azonban bebizonyosodott az utóbbi esküvőjárásaink alkalmával, hogy igazából másik típusú élő zenére sem szeretek mulatni, szóval ezt a részét igazából bebuktam. N családja azonban sokkal mulatósabb, így lényegében az ők kerestek fel két zenészt, akik végül éjfélig nyomtatták a bulit, és azt kell mondanom, hogy tök jól sült el a dolog, szinte kivétel nélkül mindenki legalább egyszer bent volt a teremben mulatni. 



És hogy mik voltak a bakik? Mit csinálnék másképp? Mi az, amit megbántam? És hogy végül milyen események sorozata zajlott egyetlen nap alatt?


Addig is nagyölelés:

A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva

augusztus 31, 2021 No comments
 Legjobb barátnőm hamarosan koszorúslány lesz egy rokona esküvőjén, én pedig imádom a TLC csatorna Say Yes To The Dress-ét, úgyhogy közösen kezdtünk mélázni azon, hogy vajon mi milyenek leszünk a nagy napon, ha egyszer véletlen úgy hozza a sors. Kiderült, hogy számos menyasszony verzió közül választhatunk, mint például...

10. A minden mindegy típus

Neki teljesen mindegy, hogy mit vesz fel, hogy hogy néz ki, hogy egyáltalán menyasszony. A lényeg, hogy legyen egy papírja, hogy összekötötte az életét a párjával, még fogadást sem szervez, mert nem érti, minek kellene. Így is lehet élni, enyhe YOLO-val fűszerezve. 

9. A megalomániás

Mindenből a legjobbat, legalább négy ruhája van, ezt jól mindenki orra alá dörgöli, merthogy ő megteheti. A legmagasabb torta, a legtöbb virág, a legnagyobb násznép, a legdrágább és legnagyobb esküvő, brutális ékszerek, legcsillogóbb helyszín. A pénz nem számít, akár a csőd is eljöhet, a legjobbnak a legjobbját akarja.  Lényeg, hogy róla beszéljenek az esküvő előtt, alatt és után. 

8. A szexi

Mély dekoltázs, testre simuló, szinte átlátszó ruha, booty up, első táncnak betanult öltánc, a koszorúslányokra szándékosan csúnya ruhát erőltető ara, aki magasról tojik a társadalmi elvárásokra, lényeg, hogy mindenki a testére gerjedjen. Egy fokon túl már duplán gáz.

7. A mindent jobban tudok

Legalább a harmadik esküvőszervezőt rúgja ki, mindenbe beleszól (ami nem mindig baj!), senki véleményére nem ad, a vőlegényének véleménye sem lehet a nagy nap menetében, mert a menyasszony mindent eltervezett már. Tudja, hogy kell varni, tudja, hogy kell sütni, tudja, hogy kell a székeket kidíszíteni, tudja, mi a pap szövege... azt hiszi, mindent tud. Piszok idegesítő, általában belőle lesznek a szervezés végére a hiénák.

6. A sírós

Sír a ruha vásárlásakos. Sír a templomban. Sír a ceremónia alatt. Sír a tánc alatt. Sír tortavágáskor. Sír reggel. Sír este. Sír józanul. Zokog részegen. Az élet szép. 

5. A hejcegnő

A kicsi lány, aki tíz éves kora óta az esküvőjét tervezi, csili-vili dijáznnal, a leghabosabb ruhában, ami csak az üzletben található. Az nem számít, hogy alig tud benne mozdulni, csak egy napra ő legyen a hercegnő, és mindenki csak az ő akaratát teljesítse. Ehhez általában a vinnyogóan magas hang, és a végtelen pénztárca is társul.

4. A DIY

Kreatív elme és ügyes tervezés kettőse. Van elképzelése, vannak megoldásai és vannak igényei. Kicsit bohém, kicsit rusztikus, de ha sikerül, akkor nagyon szép ceremónia kerekedhet belőle. Akkor kezd kissé problémás lenni  a dolog, ha a DIY ötleteit mindenkire ráerőlteti a pár, így a násznépnek kell, pl. összeraknia a padot, amire egyáltalán le akar ülni, amolyan Ikea interjú stílusban. Aki nem dolgozik, ne is egyék. :D

3. A különleges

Az ő ruhája biztos, hogy nem fehér, vagy annak árnyalataiban pompázik. Az ő csokra biztos nem virágokból áll. Az ő menüjében helye sincs a klasszikusoknak. Az ő fotói biztosan nem beállítottak. Igenis azt akarja, hogy más legyen, mint a többiek, és hogy mindenki róla beszéljen. 

2. A pszichopata

Aki teljesen megkattan a szervezésben, és mire az esküvőre kerül a sor, érzelmi és pénzügyi roncs. Gyakorta előfordul, általában nászút helyett a rehabilitáción köt ki.

1. A klasszikus

A menyasszony, aki tisztában van szerepével, tisztában van az esküvő és a házasság (!) súlyával is, nyitott új dolgokra, de ragaszkodik az elképzeléseihez is. Szerelmes és boldog, és ez a legfontosabb a nagy napon.

Persze, nagy szám van így 20 évesen, nem jegyeztek még el, nem is vagyok házasság párti, de azért kérdezném: szerintetek lehet még bővíteni a listát? :)
június 12, 2016 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • Leiner Laura: Emlékezz rám (Iskolák versenye #3)
    Lehet, hogy eltűntem, lehet, hogy oka van annak, amiért nincsenek bejegyzések... De komolyan azt hittétek, hogy LL kritika nélkül maradto...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Az öt legidegesítőbb influenszer
    Nos hát igen, úgy néz ki, továbbra sem tudok leszállni az influencer-problémás vonatról, ami egyébként számomra is teljesen érthetetle...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • YA klisék, amiktől a falra mászok - 1. rész
    Isten látja lelkem, nagyon szeretem a Young Adult könyveket, de hogy a hajam is kihullik némelyiktől, azt is kénytelen vagyok aláírni. Im...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates