Neverhood's Diary

Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de rohadtul nem jött össze. Leiner Laura, a magyar ifjúsági irodalom jelenleg legfényesebben ragyogó csillaga újabb sorozattal örvendeztet meg minket, reménytelenül romantikus olvasókat, és az előzetes vélemények igen vegyesek voltak.

Szóval az asztalra csaptam, és beszereztem, majd nem egész másfél nap alatt kivégeztem az első részt. Oh. My. God.

"Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.

Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.

Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére."

Kegyetlenül őszinte leszek, mint mindig, mikor könyvről, és kifejezetten LL könyvről van szó (~~ennek kiemelésére azért van szükség, mert a lelkem elfogult az írónővel kapcsolatban, az agyam viszont nem teheti ezt meg a blog miatt.~~) Láttam, hogy jön a könyv, láttam a borítóleleplezést és vártam, milyen sztorival jön most az írónő. A fülszöveg pedig nem győzött meg. Egyszerűen nem fogott meg, nem vártam azt, hogy fhúúú, én ezt most olvassam, hogy lecsapjak rá már a megjelenés napján. Az volt az érzésem, hogy a sztorit már olvastam vagy láttam filmen, szomorú YA, iskolai verseny kocka csajjal, táborozás, tutira szerelem (az nem maradhat ki), gimi. Komolyan, másnak nem unalomig ismerősek ezek az alappillérek?

Már eltelt egy hónap a kiadás óta, szándékosan nem olvastam végig egy értékelést sem róla, mert nem szeretem, ha 1. spoilereznek az emberek, 2. befolyásolnak és megingatnak, mielőtt még a kezembe kerülne az adott olvasmány. A rövid véleményeket azonban végigpörgettem, és nem tudom, hogy az Akkor szakítsunk! óta volt e ennyire megosztó LL könyv. Mondjuk Molyon még így is tartja a 96%-ot, de azért van az értékelések közt minden, mint a szabadkai ócskapiacon.

Másfél nap alatt kiolvastam. MÁSFÉL! Úgy, hogy még mást is csináltam mellette, szerintem elég sokat elmond arról, hogy mennyire akartam tudni, mi történik Hannával és a táborban. Mert bár versenynek van titulálva a lightos Éhezők viadala, és csak úgy potyognak ki az emberek, azért ez egy elég luxus, fenszi tábor, millió kölökkel meg kisegítőkkel, meg gonosz csoporttal, meg fiúval, akiben nem bízhatsz, és a fiúval, akiben meg első látástól bízol. A feladatok váratlanok és vegyesek, egyes történések elég kiszámíthatóak - mások szerencsére full suprise bitch - , a karakterek pedig továbbra sem túl bonyolultak. És ezzel el is érkeztem a könyvről való véleményemhez.

Az írónő most inkább a biztosra ment, nem mert kockáztatni, hozta a régi nem túl sok tulajdonsággal rendelkező karaktereit, akiket felturbózott és új köntöst, nevet adott nekik. VISZONT! Az értelmiségi részét hozta el, hála a magasságosnak, ami RENGETEGET segített a könyvön és azon, hogy kicsit komolyabban vegyük a történetet, és a történet is önmagát. Nincsenek Aszédék, vagy rockerek, nincs Virág a null IQ-jával, nincs nagyképű Nagy Márk, vagy hiperaktív Zsófi a Bábelből. Van egy teljesen normális, teljesen álomszerű Kornélunk (~~ilyen pasi nem létezhet, de ha van, akkor stipistopi~~), egy Máténk, akiből két irányt néztem ki már a legelső mondatától, és valóban az egyik lett végül, Lóri, aki nekem tiszta SZJG Zsolti, és épp ezért imádom, ártatlanul cuki, Zsombi, akit agyoncsapnék egy rohadt lapáttal, olyan rohadtul idegesítő, Bernadett, aki csendes, és sokkal okosabb, mint amilyennek tűnik (ő még okoz meglepetést szerintem), Csenge, aki a cuki és jótét faktor a történetben. Ja meg Titanilla tanárnő, de ő szerintem csak a komoly szituk oldására van, szerencsére nem is túl sokszor.

És Hanna. A legjobb, legnormálisabb, leginkább felnőtt és legtöbbrétűbb LL karakter az eddigi évek és könyvek során.

Hanna viszi a hátán az egész sztorit, tény, az ő jellemfejlődésének és "továbblépésének" története ez, és annak viszont nagyon jó. Hanna szubkultúra tekintetben kocka (volt), vág az esze, és a saját bőrén tapasztalta meg, mennyire szívás az élet és mennyivel fontosabb dolgok is vannak a világon, mint tökéletesre fejleszteni egy Musical.ly videót. Nem tudom, azok az olvasó tizenévesek, akik még nem találkoztak a halál mivoltával közvetlen családtag révén, mennyire tudják majd érteni és átérezni Hanna helyzetét, de nagyonnagyonnagyon bízom benne, hogy picit legalább végiggondolnak mindent, amit az írónő az agyukba próbál préselni a fő karakter gondolatain keresztül. A lány valóban egy felnőtt karakter, aki próbál az apjáról és a ~~szerintem~~ nagyon cuki és menő nagymamájáról gondoskodni, csak közben valóban elfelejti, hogy 17 évesen nem étrendtáblázatot kellene csinálnia, hanem pletykálnia, szerelmesnek lenni, hibáznia és a tinik megszokott hülyeségeit csinálnia. Tényleg, ha valakiről ebben a könyvben, akkor Hannáról kisregényt tudnék írni és csak szuperlatívuszokban beszélni. Erős lett ez a karakter, nagyon erős. *két kezét összetéve hálát ad az égieknek*

Azért persze nem mehetek el kritikai meglátásaim mellett sem. Sokszor szoktam emlegetni magyar íróktól olvasott könyvekben, hogy mennyire tartom hazai szinten reálisnak vagy nem reálisnak a történetet. Persze ez igazságtalanság, mert semmivel sem jobb vagy rosszabbak a mi íróink a külföldieknél, és nem is szabad ilyen határokat húzni, de sajnos ez szociológiai kényszer, és itt most nagyon játszik. Laura könyveit amúgy is sok megjegyzés éri, hogy totál álomvilág és néha hálivúdi giccs, melyet egy átlagos, panelban lakó 15 éves lány átérezhet ugyan, de nem feltétlenül jó, ha erre is vágyik majd. Na, hát az Iskolák Országos Versenye az eddigi magyar valóságtól legtávolabb eső könyv, amit az írónőtől valaha olvastam. Senki nem hallott még a versenyről, de kismillió csapat jelentkezik, plusz kismillió a szponzor? Luxus faházikók? Medence, dizsi, háváj az erdő közepén, anélkül, hogy bárki is fizetne részvételi díjat? Igen pénzigényes feladatok, majdhogynem korlátlan étkezés, külön mosókonyha és egyéb fensziségek? Idk, egy pillanatig se éreztem azt, hogy magyar könyvet olvasnék, vagy az ország területén lennék. Ami amúgy részben jó, ha az ember kiakarja kapcsolni az agyát és kiszakadni a realitásból, akkor szuper és szavam sincs rá, csak azért nagyon sok tini olvassa ám ezeket a könyveket, és ettől picit ráncolom a homlokom, no.

Kevesebb poén van benne, lévén, Hanna sem a vidám korszakát éli, viszont amik vannak, azok hihetetlenül jók. Titanilla tanárnő meg Kocsis, az igazgató szerintem hatalmas mosolyfaktorok, a trollkodó kommentelőkről nem is beszélve, némelyiken konkrétan sírtam a röhögéstől. Amúgy meg gyerekek, kell #párnaplábnap. :D ~~megértitek~~

A helyszínleírás, a szituációk, a versenyfeladatok nagyon erősek és nagyon jók, Hanna gondolatai és önmarcangolása az miatt, mert néha jól érzi magát, szintén fullosan reális és átélhető, illetve az apjával való kapcsolata számomra egy borzasztóan erős pont az egész könyvet tekintve. Tetszett basszus, most mit mondjak, kritika ide, kritika oda, realitás kidobva az ablakon, nekem az egyik kedvenc LL könyvem lett az Ég veled, és nagyon várom a következő részt, mert amúgy meghülyülök, hogy mégis ki fog nyerni. Mert egy pillanatig sem veszem biztosra, hogy a pirosak. Se az aranyak. Se a feketék. A sárgák meg ne merészeljék.

(És most jöjjön egy apróbetűs, zárójeles rész, ami nem releváns az értékelést tekintve, de azért érdekességként elmondható. Én ezt a sztori, legalábbis egy nagyon-nagyon hasonlót már megírtam 4 évvel ezelőtt, az akkori blogomra, és nem véletlen volt deja vu érzésem végig. (itt olvasható az első rész, de pls, legyetek elnézőek, nyomi voltam :D) Ráadásul az pont egy SZJG utánzatszerű valami volt a kis 17-18 éves fejemtől, viszont szerettem. De faházak pipa, szomorú főszereplő csaj pipa, cuki csávó pipa, bokaficam pipa, köcsög lány pipa, jó haver pipa, "nemakarokmenni" pipa. Namost ha én akkori nyomi fejjel tudtam egy ilyen fictiont írni, akkor gondolom másnak is volt ilyen helyszínű kitalált sztorija, ergó nem érzem ugyanazt az egyediséget LL-nél, amit eddig hozott. Apróbetűs rész vége.)

Borító: Tetszik, szerintem rendben van, csak hozzá kell szokni hogy nem agyonmatricázott, emó stílusú furika borítójú könyveket kapunk.

Kedvenc karakter: Hanna. Ilyet is ritkán élünk meg, hogy a női karakter a kedvencem, ráadásul még a főszereplő is.

Kedvenc köcsög karakter: Spoiler lenne, így nem árulhatom el.

Kedvenc pasi karakter: krnl1111 és Lóránt. Ő szegénykém csak cuki :D

Kedvenc rész: I dunno, talán az arany csapatos lányok és a mosókonyhás jelenet. Az olyan #yougogirrrrl

Kedvenc versenyszám: Az első egyéni, nekem az olyan izgin érdekes volt. :D
Legidegesítőbb karakter: Zsombi. Üssük agyon.

Ti olvastátok már, vagy esetleg meghoztam/elvettem a kedveteket tőle? Lécci írjátok meg kommentárban, azért ez elég komoly visszajelzés lenne nekem is :D Az Szjgerek, #márkerek, meg nem tudom, mi az Ég veledes fanok neve egyelőre azért kíméljenek, vagy pedig legyenek tisztába a kulturált véleménynyilvánítás fogalmával, köszönöm.

Egyébként pedig kövessetek Molyon vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig nézhetitek, épp merre járok.

Some quotes:

„Gyerekek, mi ez a stílus? Kulturáltan kommenteljetek! Joós tanárnő”

„Tanárnő! Miért buktatott meg???”

„Megbuktatott? És nem tudtad előre megjoósolni?”

"A tavalyi évben például a Balatonon volt megrendezve, így az odaérkező csapatok negyede ki is esett, mert nem tudtak úszni a versenyzők.

-És ez, hogy derült ki, belefulladtak? – kérdezte a nagyi"

„Takács Titanilla történelem-tanárnő… Ennyi t betűt bakker”

"– Igen vagy nem? Ostromolják a csajomat? – Nem – feleltem. – Mérnem? Jó nő – sértődött meg egészen érthetetlen okból kifolyólag."

"Aha. Elég nagy szerencse, pont most vagyok itt ma először, egyáltalán nem jártam itt egy órája, és jöttem vissza most azért, hátha itt talállak."

"– Mi volt az egyetemen? – érdeklődtem.
– A szokásos fohászkodások és könyörgések. Vizsgaidőszak – mosolygott."

január 23, 2018 8 comments

Ha január, akkor tervek az új évre nézve. A 10UARY projekt keretein belül Januárban négy olyan bejegyzést kaptok, amelyekben 10 dolgot írok le a 2018-as évre vonatkozóan. Aztán meglátjuk, mit teljesítek belőlük, és mit nem. Javában inkább nem, de álmodozni szabad.

Szerencsére az elmúlt két évben ~~konkrétan mióta elkezdtem úgy élni is, nem csak létezni~~ nagyon sok kihagyhatatlan lehetőség jött szembe, melyek maradandó és örök emlékeket hagytak bennem. Persze a legtöbbjük váratlan és nem tervezett volt, és ezzel nincs is semmi baj. Ha valaki, én bátran kiállok az mellett, hogy az élet irányát lehet tervezni, de magát az életet nem. (Fú de bölcsek vagyunk ma, aztamindenitneki)

Az eheti 10UARY-s is lájtosabbb lesz az előzőekhez képest, mert míg ott célokat és konkrét terveket jegyeztem le, itt csak kapkodok a lehetségességek (~~nem tudtam, hogy van e ilyen szó, de nem húzta alá pirossal, úgyhogy nyertem~~) közül. Aztán ha valamelyik nektek is tetszik, vagy alapból nálatok is bakancslistás, azt írjátok kommentárban, arról nem is beszélve, hogy új, érdekes lehetőségekre is mindig nyitott vagyok :)

Szóval lássuk csak, mit próbálnék ki idén:

1. Parasailing - Vízi ejtőernyőzés

Fhú, nem tudom, annyira királynak tűnik. Tesóm volt annó a barátnőjével, és azóta piszkosul írigy vagyok rá. Szép lehet, tele adrenalinnal meg hogy csak ott lebegsz a semmibe, miközben húznak maguk után sebesen a hajóval. Belátod a tájat, gyönyörködsz és reménykedsz, hogy nem zuhansz bele a vízbe, vagy a kötelek nem adják meg magukat. És természetesen kapaszkodsz a szelfibotba az életednél is jobban, mert nem akarod, hogy vlogolás közben belepottyanjon az eszközöd a végtelen vízbe. (~~ja, hogy nem is lenne kötelező vlogolni? pls.~~)

2. Gokart

Az a szívás abban, hogy ha te vagy a legkisebb a családban, ráadásul még lány is, hogy a széltől is óvni akarnak a nagy és okos férfi családtagjaid, így csak kerítésen kívül nézheted, ahogy körbe-körbe próbálják egymást megelőzni. Imádok vezetni (tudok is!), imádom a sebességet és imádom a Forma - 1-et, szóval nem teljesen értem, mire ez a nagy óvás, de nem kellenek ők ahhoz, hogy új pályarekordot állítsak fel valamelyik pályán. Izgi lenne és adrenalinfröccs, meg amúgy gyűjtök is rá, szóval stay tuned.

3. Óriáskerék

Sose ültem óriáskeréken, túl sok horror és akciófilmet néztem kiskoromban arról, hogy megáll, meg elromlik, meg eltörik a felfüggesztés meg egyéb apróságok. Talán épp ezért jött el bennem az érzés, hogy mégis kiadjak érte vagyonokat és kipróbálhassam valamelyik fővárosban. Jó, elég célirányos vagyok, a bécsi óriáskereket akarom, ami a Práternál van, már 120 éves, nekem mindig az ilyen őskövületek kellenek, amiknek van múltja. Az új csilivili dolgokkal nem tudok mit kezdeni, valószínűleg ezért sem véletlen a katasztrófaturizmus felé hajló szeretetem. Aztán nehogy ebből is katasztrófa kaland legyen.

4. Big Ball

Nem tudom, ennek van e magyar neve, de tudjátok van az a hatalmas gömb, ami dupla falú, és a belsejében elfér egy ember, majd legurítják egy dombról vagy ilyesmi, és közben a benne levő ember próbál nem meghalni. Hát nekem ez brutálisan tetszik, szerintem hatalmas buli, és garantáltan adrenalintuning, ráadásul edzésnek sem rossz, mert úgy kapaszkodsz a benne lévő hevederekbe, mint még soha semmibe az életben. Ha esetleg tudtok ilyen lehetőségről Magyarországon is, lécci ne legyetek restek kommentet írni, nekem erről kell infó. Köszi.

5. Vízibicikli

Ennyi nagyszabású és adrenalinlöketű ötlet után hogy írhatom le ezt? Hát úgy, hogy 22 ~~megsínylett~~ évem alatt soha még csak nem is ültem vízibiciklin, nem hogy hajtottam volna. Egyszerűen kimaradt, pedig emlékszem, hogy már 5 évesen is azzal nyaggattam édesanyámat, hogy miért nem bérelünk egyet és megyünk be a tó közepére. Az indoklására már nem emlékszem, de az teljesen biztos, hogy nemes egyszerűséggel leszavazta az ötletem. Mondjuk ismerem magam, én lennék az első aki leesik róla, vagy komplett beleborítja a vízbe az egész tákolmányt, dehát nem hiába vettem fel kétszer az úszás kurzust se, szerintem az élet erre próbált már az első évi bukásnál is felkészíteni.

6. Stoppal eljutni A-ból B-be

Kövezzetek meg, de soha nem stoppoltam még egyedül, általában ha haza kellett jutnunk valahonnan, akkor többen voltunk, és mindig a legdekoratívabb lányt vagy fiút pakoltuk ki az út szélére, hogy fogjon nekünk ki valamit. ~~Az természetesen soha nem én voltam, mielőtt bárki merészelne ilyet feltételezni~~. Lényeg a lényeg viszont, hogy félek a pszichopatáktól és az őrültektől és a baltás gyilkosoktól, meg az emberrablóktól is, márpedig sok rosszat hall az ember, és mindig bennem volt a para, hogy inkább hazagyalogok vagy hívok ismerőst, aki ugrik értem, mint sem full idegen mellé beülni. Szóval csak úgy a kaland kedvéért nem lenne rossz kipróbálni milyen, mikor a semmi közepén várom a csodát és egy arra járó jófej embert, aki megment a napszúrástól vagy a szakadó hóvihartól.

7. Erdőben sátrazni

Ez picit kakukktojás, mert ebben már volt részem és tapasztalatom ifjabb nyomi koromban, de rég volt már, és amúgy is, sátrazni mindig buli - ha nincs nappal 40 fok és kétszázezer szúnyog a fejed körül. Van abban valami izgi, hogy reméled, nem ront rád egy vaddisznó, vagy nem tépi le a lábad egy farkas, esetleg nem szaggatja szét a sátrad egy nagyobb, nem várt vihar. Sütögetsz, chillelsz, próbálsz nem frászt kapni, mikor valami bogár mászik rajtad. Totál bakancslista, ha lesz rá lehetőségem, akkor ki nem hagyom, akár társasággal is.

8. Lovaglás

Falusi gyerek vagyok, és nem tudok lovagolni, hát én szégyellem magam. Ültem már lovon, nem egyszer, csak valamiért ~~(tényleg, totál érthetetlen, hiszen megbízható és felelősségteljes vagyok~~) nem merték teljes körűen rám bízni a vezetést, így mindig csak a sablon körbe-körbe sétálgatás folyt. Mondjuk ismerem magam, úgy elvágtattam volna a naplementébe, hogy azóta se értem volna haza, de ettől függetlenül ha valakinek van otthon egy lovacskája, ami szelíd és nincs problémája a vörös hajú, napjában igen fura pillanatokat megélő blogger lányokkal, és még Szeged környéki is, akkor lécci dobjatok egy üzit, hálám nyugdíjas korig üldözni fog.

9. SIMS 4

Mielőtt bárki is feltételezné: természetesen volt gyerekkorom, csak mi még a SIMS első kettő verziójával ügyeskedtünk, később már nem volt időm az újabb verziókkal szórakozni. Lényegében nem is a játék érdekel csak embereket létrehozni, meg dizájnozni, meg a házukat berendezni, meg egyéb hülyeségek, a karakterek nálam tutira szutyokban, kimerültségben és éhségben nyiffannak ki, de attól még ez is olyan, ami teljesen elveszi a hasznos időmet és azokra mindig befogadóképes vagyok.

10. McDrive

Nem vagyok sem a meki híve, sem más gyorsétteremláncé igazából, de ahogy Juli is kifejtette ebben a bejegyzésében, én is szívesen elbírnék egy autós-chilles-szemétkajás estét. Nem tudom, mi vonz ebben a McDrive-os dologban ennyire, lehet az ifjúkori romantikus lelkem, vagy az, hogy kifejezetten rosszul érezném magam egy több Michelin csillagos étteremben, vagy csak simán, hogy eddig sosem mozogtam olyan helyeken, ahol erre lett volna lehetőségem, minden esetre ezt az idei évre belőjük életcélnak. Aztán valaki mossa ki helyettem az autó kárpitjából a lekajált ketchupot meg a zsírpacákat. Sokat akarok, tudooooom.

Jövő héten hozom az utolsó 10UARY-s bejegyzést, brühühü, olyan gyorsan elszaladt már az első hónap 2018-ból :( Addig is kövessetek Molyon, a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig storyban követhetitek, épp merre járok, mit olvasok, vagy mit teljesítek a bakancslistából. És persze ahogy a bejegyzés elején is mondtam, várom a tippeket és egyéb nagyszerű lehetőségeket, amelyeket érdemes kipróbálni idén vagy úgy az életben.

WTFezazidőjárásos nagyölelés:

PINTEREST: KORÁBBI BEJEGYZÉSEK A TÉMÁBAN

január 18, 2018 No comments

Ha január, akkor tervek az új évre nézve. A 10UARY projekt keretein belül Januárban négy olyan bejegyzést kaptok, amelyekben 10 dolgot írok le a 2018-as évre vonatkozóan. Aztán meglátjuk, mit teljesítek belőlük, és mit nem. Javában inkább nem, de álmodozni szabad

A nagy álmok, vágyak mellett vannak kényszeres ügyek is, amiket le kell rendeznem, közülük párat már hosszú ideje húzok, szóval jó lenne végre le is zárni. Nem meglepetés, legtöbbje a tanulmányaimhoz és a ~~kilátástalan~~ jövőmhöz kapcsolódik, de azért van pár személyes, na meg olyan is, ami a blognak se fog ártani.

Oh god, hol is kezdjük.

1.Államvizsga

Egy szó, de többismeretlenes egyenletet takar. ~~és behalok, összehoztam a magyart a matekkal. Ani rossz hatással vagy rám.~~ Ahhoz, hogy ide egyáltalán kikössünk, kell egy terepfüzet, egy szakdolgozat és egy nagy adag fájdalom a sírásban lubickolva, mert hogy addig háromszor meghalok a kínban és a tanulásban, az olyan biztos, mint hogy én most ezt a bejegyzést írom. Viszont megfogadtam, hogy a közösségiken igyekszem minimálisan hisztizni, mert nem akarom, hogy a nyomoromat ilyen mértékben lássátok vagy tapasztaljátok, így ha véletlen kikerül egy "megdöglök" story, akkor az kb 3 percig fog kint maradni, utána törlöm, mert épp igyekszem önmérsékletet tartani :D ~~önáltatás~~

2.Szakmába illő melót találnom

Nem áltatom magam azzal, hogy egyből céget alapítok és egy istenkirály leszek, vagy hogy a diplomával a kezemben bekopogok valahova és máris bizniszvumen vagyok. Profi sem vagyok (még), hogy a blogolásból megéljek, külföldre meg buli lenne menni egy adott intervallumra, de azért nem épp életcél és életbiztosítás. Szóval erősen igyekszem felnőni a feladathoz és olyan melót találni, amiben szépen az alján kezdhetek, hogy aztán végigjárva a lépcsőket motiváljam magam a jobb eredmény elérésében, különben ellustulok.

3.Megtanulni használni a Photoshoppot/Lightroomot

Ha a bénaságot mérni lehetne... próbálkoztam ezzel már régebben is, de most érzem azt, hogy meg van hozzá a képességem és már szükségességem is, hogy erősebben foglalkozzak vele, mert nem lesz ennek jó vége. Instára megfelel a VSCO minőségrontása, de konkrét fotózásoknál most már nem lehet csak úgy elfilterezgetni, márpedig lett a nyakamba varva pár csodás pillanat elkapása, szóval sürgősen össze kell szednem magam.

4.Reklámot csinálni a blognak

Ahhoz képest, hogy a legnagyobb cél a bloggal kapcsolatban hogy életben tartsam, az nem jelenti azt, hogy hagyni fogom, hogy csak úgy stagnáljon. Vannak erre ötleteim, már csak a megvalósításra kell, hogy legye időm, és annyit elárulhatok, hogy érdekes lesz :D Egy PR-os valószínűleg rosszul lesz, ha majd meglátja, mit művelek, de természetesen eszembe sincs követni a tömeget - én ilyen fura vagyok - és más irányból közelítem meg a "reklám" ügyét is.
Amúgy engem ez a minél több követős dolog annyira nem vonz, mert persze, jól esik a statisztikát látni, de ha nem hozok olyan bejegyzéseket, amelyekkel meg vagyok elégedve, vagy nem tudok egy szintet hozni, akkor úgysem lehet megtartani a számokat. A másik pedig, hogy lehet valakinek 10 ezer követője, ha csak 10 ember olvassa, és ugyanez játszódhat le fordítva is. Szeressétek, amit írok, szeressem én is, amit írok, a többi meg úgyis magától alakul .

5.Roadtrippre menni

Ha követtek storyban, tudjátok, hogy rettenetesen be vagyok zsongva minden autókázás során, egyszerűen A Soha határa óta (~~3 éves értékelés, aztamindenit, mikor a káromkodás volt a névjegyem :'DDD~~)a lételememmé vált szelni az utakat, csak menni és élvezni a szabadságot. Csupán valaki győzze benzinnel. Idén ez már nem álom, hanem kötelező terv, ebből nem engedek, nekem mennem kell világot látni. Erdély van belőve, de felőlem lehet Magyarország vagy a Balkán, vagy a világ vége is. Egy autó, egy társ, egy halom kaja és csak az út. Ha nem akarok bekattanni idén, akkor bizony erre sort kell kerítenem.

6. Nyelvvizsga

Borzasztó sokat felejtettem egy év alatt, mióta hazajöttem Erasmusról, piszkosul bánt is, hogy bár hallás után sokat értek, meg beszélni se kell kétszer kérni, az olvasott szöveg értelmezése és az írás valami botrányos mélységbe zuhant. Most, hogy az első sikeres vizsgalehetőség után visszakapjuk a pénzt, meggyőző érv amellett, hogy ráfeküdjek megint a tanulásra, és mondjuk az államvizsga mellett lazításképp angolozzak kicsit. Nekem kell erről egy papír, most mit mondhatnék, addig úgyse fogok másik nyelvbe kezdeni, amíg ezt nem érzem magaménak.

7.Többet foglalkozni magammal

Tudom, ilyenkor mindenki elkezdi, hogy a belső önértékeire odafigyel, meg ilyenek, de én jelenleg köszönöm szépen, jól vagyok (~~ne kérdezzétek, milyen csoda folytán~~), viszont a 22-őt töltöm, és nem leszek már fiatalabb, csak öregebb ~~és csúnyább~~. Heti megfiatalodós arckezelésekre nincs sem pénzem sem szándékom, az azonban tény, hogy elkezdtem több krémet és mindenféle kenceficét használni, ami már nem smink kategória, sőőőőőt, sokkal több vizet és vitamint, kiegészítőket szedek, amit eddigi eredmények alapján a bőröm nagyon szépen köszön, és érdeklődik, hogy miért nem kezdtem mondjuk korábban. Fene se tudja, tényleg öregszem, ha már arra is van türelmem, hogy minden cucc hátoldalát végigolvassam, értelmezzem és a sajátos kémiatudásommal kizárjam az esetleges károsító kategóriákat. Azt hiszem, felnőttem.

8.Többet foglalkozni magammal 2.0

Az a baj ezzel a fránya "felnőttem" dologgal, plusz a pszichológiai érdeklődésemmel, hogy nem tudok haragudni emberekre, mert megértem őket. Ez elsőre érdekesen hangozhat, de nem az, mert rohadtul én szívok mindig. Sajnos a legtöbb első reakcióm is az, hogy a barátaimat, ismerőseimet védjem egy helyzetben, reálisan lássam a szituációjukat, és azt mondjam, amit mondanom kell. Nem pedig az, amit valóban érzek. Ez a szakmai hozzáállásból jön, ami ott fantasztikus erősség - az életben viszont nem.
Idén nagyon komolyan rá akarok állni arra, hogy elválasszam az életmód tanácsadót önmagamtól, és adott helyzetekben igenis a magam érzéseit, gondolatait adjam át, nem pedig azt, ami reális lenne vagy ami az illetőnek tenne jobbat. Piszok önző leszek, piszkosul bunkó, és piszkosul felégetek néhány feleslegessé vált hidat. A tavalyi évem után érzem, hogy ezen változtatnom kell, és komolyan meg is fogom tenni, kerül amibe kerül.

9.Végigvinni a Memory Jar-t

A naplóírásról lemondtam már az év első napjaiban (elég naplónak számít számomra jelenleg a blog), időm sem annyira engedi, viszont az asztalomon a Memory Jar már az első két hét után is szépen telítődik, bízom benne, hogy a későbbiekben is kitart. Általában hazaérkezés után, amint lejártam a kötelezőket, leülök, és végignézem a naptárat, hogy a héten melyik nap mit csináltam, vagy kinél voltam, vagy mi történt nagyobb, izgibb élmény, és azt kiírom dátummal együtt, majd jó mélyen lezárom a kis üvegbe. 100%-ban biztos vagyok abban, hogy év végén lesz meglepődés, hogy mik történtek, vagy kikkel voltam még az év elején, elég komoly szociológiai kísérletet csinálok - ebből is. Szóval fingers crossed, ne hanyagoljam el a kicsikét.

10. #pushingyourself

Ez lett az évem mottója. Egyszerűen csak bennem van a késztetés, hogy hajtsam magam, akkor is csináljam, amit kell, mikor semmi kedvem vagy fáradt vagyok. A dolgoknak meg kell lenniük és kész, a határidőket be kell tartani és kész, ha hívnak, menni kell és kész. Nagyon sokszor el fogok fáradni és nagyon sokszor nem leszek észnél, fizikailag is esélyes, hogy beledöglök majd, de ezt az évet egyszerűen meg kell húzni, mert nagyon sok olyan feladatom van, amelyek a későbbi életemre is kihatással lehetnek. A legjobb bizonyíték erre, hogy szombat éjjel van, lassan egy óra, és még mindig fent vagyok, még mindig írom ezt a bejegyzést, mert nappal nem biztos, hogy lesz rá időm. Nem mondom, hogy időbeosztásilag egy zseni lennék, de - hogy közhellyel is éljek néhanapján - amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

Nektek mik a fő pontok az idei évetekben? Mi az, amit csinálni szeretnétek, vagy ami bakancslista 2018-ra? Kíváncsi vagyok, hogy én vagyok csak ilyen eltökélt, fejjel a falnak rohanós idén, vagy más is ezer felé van. Írjátok meg itt vagy Molyon, esetleg Facebookon, Instán pedig követhetitek, épp merre járok, mit olvasok, mit tanulok vagy mit dolgozok. :D

Szépséges jöhetnemárahó csibeölelés:

január 14, 2018 2 comments

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bloggerina, aki úgy döntött, szétnéz már az új megjelenések közt a kiadóknál, mert úgy le van maradva a könyves újdonságokkal, mint az Rozi néni Usain Bolttól 200 síkon. (~~értsd: nagyon~~.) Nézelődött, nézelődött, mikor szemberohanta "Gombos Tünde: Pataki Emma naplójának" borítója, amire azt mondta, hogy "whááááóó" így jó hangosan, majd egyből nézte is a fülszöveget.

Tényleg azt hitted, hogy kamasznak lenni könnyű?

Bár a tizenöt éves Pataki Emma élete igen távol áll a tökéletestől, hiszen anya nélkül kell felnőnie alkoholista apukája és nagymamája szigorú kontrollja alatt, ő mégis megpróbálja élni a tinik szokásos mindennapjait. Bulizik a barátaival, mindent megbeszél bölcs barátnőjével és még szerelmes is az elbűvölő mosolyú osztálytársába. Az eszes kaposvári lány ügyesen lavíroz az ellentmondást nem tűrő apa elvárásai és a barátok napról napra féktelenebbé váló kicsapongásai között. Az élet azonban nem tűri sokáig ezt a törékeny egyensúlyt, szemberohan Emmával, hogy minél hamarabb gördíthessen elé megoldhatatlannak tűnő nehézségeket. A méretes akadályok között botladozó lány mindinkább kétségbeesik, és kérdéses, hogy sikerülhet-e átverekednie magát az őt elgáncsolni látszó problémákon.

Vajon meg tud birkózni Emma az emberfeletti erőt kívánó kihívásokkal? Képes helytállni és felnőttként viselkedni olyan helyzetekben, amik még sok valódi felnőttnek is feladnák a leckét? És vajon rájön, hogy milyen súlyos titkot rejteget előle a családja?

És mivel ez is bejött neki, hát megszerezte.

Hiába örültem neki, az első oldalakkal őszintén meg kellett küzdenem. Ez szubjektív és egyértelműen az én hibám, de el vagyok szokva az ennyire fiatal nézőponttól, a naplóformátumról nem is beszélve. A könyv nyelvezete piszok könnyű, látszik, a valódi 15+ évnek lett írva, ami egyébként pozitívumnak is mondható, mert kevés ennyire reális könyv íródik, amely konkrétan a fiataloknak szólna. Nekem is bele kellett rázódnom, hogy ne várjak fordulatos nyelvi akrobatikákat, de a végére már fel sem tűnt ennek hiánya. Na de jó könyv e Pataki Emma sztorija? Hmm.

A történet 2004-ben játszódik, Emma 14 és fél éves január elsején, mikor úgy dönt, elkezd naplót írni. Yassyass, megtartott újévi fogadalom, ezért jár a pacsi. Alapból jót mosolyog az ember a 14 évvel ezelőtti stílusleírásokon és a zenéken, technikai fantasztikumokon, ehhez jön még Emma végtelen naivitása is, ami szinte minden vele egykorút jellemez. Szóval ha olvastál már idegesítő női karaktert - Emma teljesen az, eleinte olyan irritáló, hogy nem igazán tudod sajnálni, amiért amúgy piszok rossz az élete. ~~És könyörgöm, V-Tech??? Durva évek lehettek~~

Hamar belelátunk a fantasztikusnak egyáltalán nem nevezhető családi helyzetbe, az alkesz apuka és az alkesz nagymama nem sokat tétlenkednek. Emma pedig, mert otthon nem tud tombolni, hát kompenzál, és a barátaival tölti a minőséges(nek gondolt) idejét. Mert biza annak idején a mi korunkban még nem a gép előtt kockultak ám a györekek, meg intagrammoztak, hanem a parkban találkoztak. Biza tess!

Na de komolyabbra fogva a dolgot: innen kezdődnek a problémák, mert olyan nincs, hogy egy 14 és fél éves ne keveredjen bajba. Márpedig a főszereplő lányunknak a barátai majdhogynem a második családja, Zolika pedig a nagy szerelme, beléjük kapaszkodik és velük felejti az otthoni zűröket. Az ÖLLB (örökkélegelegjobbbarátnő) Niki, a hozzájuk csapódó Dóri, aki barátnő, de tippppikus hármas barátságban alulmaradó egyén, Pici és a brutálrokker imidzse, ami teljesen korhű, Zsigi, akiről semmit nem tudtunk meg, csak a nevét, de az égvilágon semmit nem zavart, csak úgy volt és ide dobhatjuk még Kristófot, aki teljesen jól indított. Ahogy Emma, úgy én sem gondoltam róla semmi rosszat, hogy cseszné meg magát.

"Már így is forgott velem az ágy, de a fájdalom, a megalázottság és a magány a szédülés mögül is vasmarokkal sanyargatott."

Elég nehéz úgy írni véleményt, hogy nem spoilerezhetek, mert minden apróság kulcsszerepet játszik a történetben, de azért nagyon igyekszem. Vannak kitalálható csavarok, amelyek szinte az első oldaltól kezdve biztosak és várhatóak. A könyv szépen lassan lejt a gödörbe, szinte észrevétlenül, amihez hasonlót még nem igazán tapasztaltam. Általában a könyvek egy nagy eseményt mutatnak be, vagy alapból egy csavarral kezdődnek, de ez nem. Emma élete szépen lassan indul le a lejtőn, és ez a fajta ábrázolás számomra az egyik legerősebb része a könyvnek. Nem egyik pillanatról a másikra bumm, berobbannak dolgok, hanem mind-mind következmények, életutak kereszteződése, ami azért nem jelenti azt, hogy nincsenek meglepetések.

Ohóó, de vannak. A lényeg szerintem egyértelműen kitalálható már a legelején, de a többi. Hát jesszus, nem egyszer elszállt az agyam, valami brutális ez az egész egy év bemutatása, ameddig a napló tart. A közepétől kezdve képtelen voltam lerakni, így aki vizsgaidőszakban van, vagy kétmillió dolga lenne, az ne kezdje el olvasni, vagy akkor szánjon rá egy éjszakát, ~~ahogy én csináltam~~, mert addig fúrja a gondolataidat, hogy vajon mi lesz egyik-másik szituból, hogy oldja meg Emma a felnőttként is nehezen kezelhető helyzeteket, hogy egyszerűen képtelenség pihentetni ezt az egészet.

Ez volt az első könyv, amit az írónőtől olvastam, így nem tudom összehasonlítani az előző regényével. Ami számomra nem igazán volt erős, az a szerelmi szál. Mármint Emma 14-5 évesekhez mérten állandóan magyarázta, mennyire szereti Zolikát, és csalódott, meg minden, amit egy tini át tud élni, de engem ez csak nyálasan idegesített. Zolikát (~~mármint ő tényleg Zolikaként van emlegetve, nem csak én kicsinylem le meg ilyenek~~) nem igazán tudtam hova tenni, pasi hormonokkal aztán meg hősszerelmes, aztán meg megint pasi hormonokkal, mikor milyen, számomra abszolúte nem hiányzott a történetből, ha épp nem volt ott. Emma jellemfejlődéséhez csak nagyon keveset adott hozzá, ami egyáltalán nem baj, mert végre nem egy szokásos "a szerelem és a pasim ment meg az élettől" szitut kaptunk, amitől már kezd nagyon YA herótom lenni. Egyszerűen összegezve a könyv gyengesége az erőssége is egyben. Ez pedig zseniális.

"Szerinte nem mindig az a megoldás, hogy hátat fordítunk mindennek és valahol máshol kezdünk valami újat. Néha igenis maradni kell, a meglévő alapra építkezni, és abból kihozni a legjobbat, ami már megvan."

Kedvenc karakternek - és a történet realitásának megmaradáséért felelős személynek - Nikit mondanám, a legjobb barátnőt, aki normális családi hátterének hála két lábbal a földön járva az egyetlen feltétel nélkül szerethető személy a sztoriban. Rajta keresztül azért beleláthattunk abba is, mennyire nagy különbségek is tudnak lenni szociálpszichológiai szempontból, mikor a gyerek családi és szociális háttere rendben van, ellenben Emmáéval, ahol enyhén szólva is nagyon nincs.

Egy dolgot viszont ki kell emelnem, ami csöppet felbosszantott. Értem én, hogy ez a könyv részben valóságon alapul, értem én, hogy 2004-ben játszódik, és azt is értem, hogy a 14 éves gyerekek (~~mert azok~~) máshogy fognak fel dolgokat, mint egy 22 éves blogger lány. De. Ha bármikor is tudomást szereztek bárkiről, aki nemi erőszak, vagy hovatovább, erőszak áldozata lett, azt igenis cipeljétek el a rendőrségig, vagy ne hagyjátok, hogy legyintsen rá. Persze jöhetnék most itt a #metoo-val meg minden egyébbel - nem fogok, meg van erről is a véleményem (~~komolyan, nekem miről nincs?!~~), ami jelen bejegyzésben nem releváns. Egyszerűen csak ne hagyjatok ennyiben ilyen komoly dolgokat, és bár értem, hogy a könyvbe már tényleg nem fért bele több, attól még itt igenis kiemelném, mert szükség van a nyomatékosításra minden lehetséges módon.

A vége számomra kicsit túl kapkodós lezárásra sikeredett, talán csak én akartam volna többet olvasni, vagy épp tényleg ennyi fért a sztoriba, mindenesetre azért megfelelt, szerintem igen szépen és kereken fejeződött be Emma pályafutása a naplóírással meg a családi ügyeivel. Egy év alatt valamennyire felnőtt (amennyire egy 15 éves feltud ennyi rossz után), lassú jellemfejlődése teljesen reális és nekem őszintén tetszett.

Kedvenc karakter: Niki, a többiek valahogy nem hagytak mély nyomot.
Kedvenc jelenet: Amikor Emma visszaszájal az apjának. Kefír.
Legjelentéktelenebb szereplő(k): Zsigi meg Dóri.
Kedvenc köcsög szereplő: Mondhatnám Kristófot vagy Emma apját, de aki nálam kiütötte a mércét, az a nagymama. Egy nagymama nem lehet ilyen.
Kiből kellett volna több: Niki meg Pici, utóbbit hogy kicsit megértsük.
Legmeghatóbb rész: Emma a levelek közt. Megértitek, ha elolvassátok.

Ha valaki túlküzdi magát az elején, és hozzászokik ahhoz, hogy ez tényleg egy fiatal, kissé naiv lány naplója, mindenféle kacifántos irodalmi leírások nélkül, annak remek és letehetetlen olvasmány lesz. Rég volt már olyan érzésem egy könyv elolvasása után, hogy újra akarom olvasni azonnal az elejétől, márpedig ez valószínűleg elég sokat elmond Pataki Emma naplójáról.

Köszönöm Álomgyár, hogy lehetőséget adtatok egy komfortzónámon kívül eső könyv elolvasására. :) Az újonnan megjelent könyvet IDE KATTINTVA frissen és ropogósan megrendelhetitek.

Ti milyen könyvet olvastatok mostanában? Még mindig totál le vagyok maradva az új megjelenésekkel, szóval nyugodtan jöhetnek ajánlások, vagy kérések, hogy melyik könyvről szeretnétek a véleményemet. Írjátok meg idelent, Molyon vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig követhetitek, épp merre járok.

Vasárnap újabb 10UARY-s bejegyzés, so stay tuned ;)

Olvasócsibés nagyölelés:

január 11, 2018 2 comments

Ha január, akkor tervek az új évre nézve. A 10UARY projekt keretein belül Januárban három olyan bejegyzést kaptok, amelyekben 10 dolgot írok le a 2018-as évre vonatkozóan. Aztán meglátjuk, mit teljesítek belőlük, és mit nem. Javában inkább nem, de álmodozni szabad.

Ha valami a tavalyi évemből nagyon hiányzott, az az utazás. Nem panaszkodásként mondom, csupán én, szabad lélek, olyan vagyok mint egy fucking gazella, kell a tér és a hely, hogy fel-alá ugráljak totál megőrülve. Pedig ötlet, hogy merre induljak, hova menjek mindig van, SŐT, túl sok is.

Idén viszont nagyon rá akarok állni erre a témára, mert nem lesz annak jó vége, ha én folyamatosan egy helyen vagyok, ti meg nagyon nem akarjátok, hogy én kibukjak, szóval járjon jól mindenki, hoztam egy listát, hogy melyek azok a helyek, amik gyökeresen bakancslistásak (már jó ideje, btw.)

1.Erdély

Egyszerűen katasztrófa, hogy még sosem tettem szép lábikómat Erdélyországba, holott csak úgy durván több, mint 10 barátom, ismerősöm is ott él. Ráadásul tesómmal ugyebár folyamatosan versenyzünk, ki hova jut el előbb, és ő lassan már hazajár a Kárpátokra, míg én csak Google térképen nézegethetem a Fogarasi-havasok hófedte hegycsúcsait. Mekkora szívás már!

Igen sok mindent odaadnék azért, hogy egy 10 napos Roadtrippel végigjárjam a régiót, ahogy annó a nagyszüleim tették az akkor még kislány édesanyámékkal, felfedezni ugyanazokat a helyeket (Marosvásárhely, Gyilkos-tó, Beszterce, stb.), és nem rosszul lenni a jó kis kanyargós szerpentinen. Meg hát hegyet mászni, erdőben eltévedni, meg egyéb nyalánkságok, ami ennek a túlméretezett gazellának kell.

2.Bécs

Na, itt a másik wtf hely. Öcsém, itt van mellettünk értitek, millió jármű visz oda, a falum fele már ott él, az egyik legjobb osztrák barátnőm is, szóval halovány lila fogalmam sincs, hogy nem jött ez össze még mindig. 4 évvel ezelőtt voltam már, de csak a kötelezőket rohantuk végig (Schönbrunn, Hofburg, Sissi múzeum) és ennyivel elintéztük a dolgot, dehát azért örülnék, ha jó időben is láthatnék valamit az amúgy brutálszép(nek tűnő) városból.

3.Sarajevo és Mostar

Sarajevo (~~a gyengébbek kedvéért Bosznia és Hercegovina fővárosa~~) lassan a sokadik otthonom, szerencsére az elmúlt évtizedben visszajártunk néha, nagyon-nagyon szeretem, viszont még mindig nem láttam belőle eleget. Hatalmas történelmi múlt, még nagyobb összefogás és mégis tipppppikus balkán. Ha unjátok a megszokott turiparadicsomokat, mindenképp próbáljatok ide eljutni, az én ajánlásommal mondhatom, teljesen megéri. És ráadásul piszok olcsó.

Azonban - és itt jön a fura része - Mostarig még soha nem mentünk el, ami nem is lenne annyira különös, ha nem derült volna ki, hogy amúgy a szüleim se, akik csak úgy lazán 6 évig voltak egyetemisták a fővárosban, eszükbe bezzeg nem jutott 100 kilométert menni még a tenger felé. I mean... Szóval úgy döntöttünk tesómmal, hogy szépen beelőzzük őket, és megnézzük majd a híres hidat. Ami pedig még jobb, hogy annyit reklámoztuk szinte már az egész országot, hogy unokatesóm és egy csomó ember csatlakozni akar hozzánk az úton. Úgy látszik, a nagy szám miatt tényleg menni kell. ~~megjátszott neheztelő sóhaj~~

4.Innsburck

Ajj, hogy a fene vinné el az Instagramot meg a szebbnél szebb képeit. Őszintén, azt se tudtam, hol van Innsbruck meg egyáltalán mi van ott, míg nem lett felkapva a drága képmegosztón, azóta viszont lassan nincs olyan utazóblogger, aki ne járt volna már a városban. Totál joggal egyébként, hát ha láttatok már gyönyörű várost, akkor azt tutira kenterbe veri még Innsbruck. Hegy, tó, régi épületek, nulla felhőkarcoló. Mi kellene még? Az oda való eljutás marha körülményes egyébként, szóval erre még ki kellene találnom valamit, de egy éve ölök ezzel kb. mindenkit, szóval szerintem már az ismerőseim könyörögnek titkon, hogy menjek már el, és fogjam be végre a szám. Ezen ne múljon :D

5. Szentendre és Visegrád

Hogy ne csak nagyot álmodjak, hanem mondjuk az országban is szétnézzek, így tutira meg kell említenem Szentendrét, amiről annó középiskolában még prezentációt is tartottam (~~már rejtély, miből vagy miért~~), viszont azóta is böki a csőrömet, és még bejegyzésben is említettem a nyáron. Nem kérnék sokat, csak egy hétvégét egy kellemes tavaszi napon, mikor nyugodtan fel-alá lehet sétálgatni, mindent megnézni, és nem a turistanyomorban lebegni.

6. Keszthely

Szintén említettem tavaly nyáron, úgy látszik, nekem ilyen kastély/vár/palota mániám van. ~~Jó, hát mit csodálkozunk, egy queen vagyok, #yougogirrrl~~. Lévén, a Balatont se láttam még soha saját szemmel, nem lenne rossz legalább kicsit előremozdulni ilyen irányba is, kezdetnek mondjuk Keszthellyel. Tudom, más egyből Balaton Sounddal kezdi, de én nyugger vagyok, nekem ilyen fenszi tükörtermek kellenek meg kastélykertek meg szolgálók, meg régi épületek. Nyeh, fura vagyok.

7. Krakkó

Természetesen. Most, hogy a fiúk voltak, csak még inkább jött az érzés, hogy rohadjak meg, nekem mennyire hiányzik ez a város. Krakkó az a hely, ahova bármikor, bármennyiért, bárkivel visszamennék, mindig is prioritást fog élvezni. A tavalyi évem nagy eredménye a nagy kudarca is egyben, mert összesen 4 ismerősöm is kirándult egyet a városban, és az én tanácsomat, tippjeimet kérték, ugyanakkor én akármennyire is güriztem érte, végül nem jött össze. Bár nem vagyok nagy "sorsrabízommagam" ember, ez az egyetlen, aminél mégis azt érzem: ha úgy hozza az élet, úgyis látjuk még egymást újra.

8. Grúzia

Na, most jön a tényleg álom része ennek a bejegyzésnek. Szerintem így másfél, lassacskán két év után rájöttetek már, hogy nem vagyok normális, és nem vagyok épp tipikus lány se, arról nem is beszélve, hogy enyhén katasztrófaturizmus felé szagolok mindig. Grúzia kb. 2 éve van tesómmal közös bakancslistán, egyszerűen fogalmunk sincs, mi van ott, de ami van, az Google szerint bejövős. Nekem egyszerűen az emberközeli helyek kellenek, és bár elismerem, Párizs egy része (turiparadicsom) nagyon szép, szegény várost borzaszótan rühellem. Grúziában is van pompa, napfény, csillogás, dizsi, háváj, csak kicsit máshogy és kicsit érdekesebben, márpedig mekkora hír lenne már kicsiny falunkban, de még szerintem az interneten is, ha elkirándulnánk egyet arra. Szóval ez ilyen öt éves terv, aztán meglátjuk, az idei évre sikerül e egy beteg kalandot bevállalni (anyagilag is).

9. Albánia

Ezt is sokszor felhozzuk ötletelésnél, mert hát mi ilyen furán beteg testvérpár és család vagyunk. BTW, 12 évvel ezelőtt már voltunk, nekem már akkor is nagyon-nagyon tetszett (kis nyomi 10 éves fejjel), egy teljesen más világ, azóta pedig rettenetes mód kiépítették és megszépítették Skadart és Tiranát is. Ehhez igazából nem kellene sok minden, csak türelem a szerpentinekhez meg a több órás úthoz, egy autó, meg egy csomó felhalmozott kaja, aztán irány délre. Én totál benne lennék, csak valaki legyen már olyan jó fej, hogy szponzorálja a benzinpénzt. Köcce.

10. Skócia

Erre kellene külön indokot írnom? Régi szerelem ez a miénk, és törzsgyökeres vörös fürtökkel született egyénkén kötelező meglátogatnom a viking felmenőimet legalább egyszer az életben. Nyerjek a lottón, és már látjátok is a Tanallon-váránál készült szelfimet visszaköszönni az instán.

Persze ezek nagyravágyó, álmodozó tervek, de azok legalább ingyen vannak. Nektek mik az idei évre tervezett úti céljaitok? Adjatok még tippeket, merre lehet még szétnézni a környéken, ami érdekes, és nem kell érte bankot rabolnom.

Amíg pedig nem utazom, addig kövessetek Molyon vagy Facebookon, Instán pedig Storyban láthatjátok, épp merre járok (az országon belül egyelőre).

Nagy 2018-as első csibeölelős:

január 07, 2018 2 comments

Blog Archive

Popular posts

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'