Hát ez bizony szemberohant - Gombos Tünde: Pataki Emma naplója

január 11, 2018

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bloggerina, aki úgy döntött, szétnéz már az új megjelenések közt a kiadóknál, mert úgy le van maradva a könyves újdonságokkal, mint az Rozi néni Usain Bolttól 200 síkon. (értsd: nagyon.) Nézelődött, nézelődött, mikor szemberohanta "Gombos Tünde: Pataki Emma naplójának" borítója, amire azt mondta, hogy "whááááóó" így jó hangosan, majd egyből nézte is a fülszöveget.

Tényleg ​azt hitted, hogy kamasznak lenni könnyű?

Bár a tizenöt éves Pataki Emma élete igen távol áll a tökéletestől, hiszen anya nélkül kell felnőnie alkoholista apukája és nagymamája szigorú kontrollja alatt, ő mégis megpróbálja élni a tinik szokásos mindennapjait. Bulizik a barátaival, mindent megbeszél bölcs barátnőjével és még szerelmes is az elbűvölő mosolyú osztálytársába. Az eszes kaposvári lány ügyesen lavíroz az ellentmondást nem tűrő apa elvárásai és a barátok napról napra féktelenebbé váló kicsapongásai között. Az élet azonban nem tűri sokáig ezt a törékeny egyensúlyt, szemberohan Emmával, hogy minél hamarabb gördíthessen elé megoldhatatlannak tűnő nehézségeket. A méretes akadályok között botladozó lány mindinkább kétségbeesik, és kérdéses, hogy sikerülhet-e átverekednie magát az őt elgáncsolni látszó problémákon.

Vajon meg tud birkózni Emma az emberfeletti erőt kívánó kihívásokkal? Képes helytállni és felnőttként viselkedni olyan helyzetekben, amik még sok valódi felnőttnek is feladnák a leckét? És vajon rájön, hogy milyen súlyos titkot rejteget előle a családja?

És mivel ez is bejött neki, hát megszerezte. 
Hiába örültem neki, az első oldalakkal őszintén meg kellett küzdenem. Ez szubjektív és egyértelműen az én hibám, de el vagyok szokva az ennyire fiatal nézőponttól, a naplóformátumról nem is beszélve. A könyv nyelvezete piszok könnyű, látszik, a valódi 15+ évnek lett írva, ami egyébként pozitívumnak is mondható, mert kevés ennyire reális könyv íródik, amely konkrétan a fiataloknak szólna. Nekem is bele kellett rázódnom, hogy ne várjak fordulatos nyelvi akrobatikákat, de a végére már fel sem tűnt ennek hiánya. Na de jó könyv e Pataki Emma sztorija? Hmm. 

A történet 2004-ben játszódik, Emma 14 és fél éves január elsején, mikor úgy dönt, elkezd naplót írni. Yassyass, megtartott újévi fogadalom, ezért jár a pacsi. Alapból jót mosolyog az ember a 14 évvel ezelőtti stílusleírásokon és a zenéken, technikai fantasztikumokon, ehhez jön még Emma végtelen naivitása is, ami szinte minden vele egykorút jellemez. Szóval ha olvastál már idegesítő női karaktert - Emma teljesen az, eleinte olyan irritáló, hogy nem igazán tudod sajnálni, amiért amúgy piszok rossz az élete. És könyörgöm, V-Tech??? Durva évek lehettek
Hamar belelátunk a fantasztikusnak egyáltalán nem nevezhető családi helyzetbe, az alkesz apuka és az alkesz nagymama nem sokat tétlenkednek. Emma pedig, mert otthon nem tud tombolni, hát kompenzál, és a barátaival tölti a minőséges(nek gondolt) idejét. Mert biza annak idején a mi korunkban még nem a gép előtt kockultak ám a györekek, meg intagrammoztak, hanem a parkban találkoztak. Biza tess!
Na de komolyabbra fogva a dolgot: innen kezdődnek a problémák, mert olyan nincs, hogy egy 14 és fél éves ne keveredjen bajba. Márpedig a főszereplő lányunknak a barátai majdhogynem a második családja, Zolika pedig a nagy szerelme, beléjük kapaszkodik és velük felejti az otthoni zűröket. Az ÖLLB (örökkélegelegjobbbarátnő) Niki, a hozzájuk csapódó Dóri, aki barátnő, de tippppikus hármas barátságban alulmaradó egyén, Pici és a brutálrokker imidzse, ami teljesen korhű, Zsigi, akiről semmit nem tudtunk meg, csak a nevét, de az égvilágon semmit nem zavart, csak úgy volt és ide dobhatjuk még Kristófot, aki teljesen jól indított. Ahogy Emma, úgy én sem gondoltam róla semmi rosszat, hogy cseszné meg magát.   


"Már így is forgott velem az ágy, de a fájdalom, a megalázottság és a magány a szédülés mögül is vasmarokkal sanyargatott."

Elég nehéz úgy írni véleményt, hogy nem spoilerezhetek, mert minden apróság kulcsszerepet játszik a történetben, de azért nagyon igyekszem. Vannak kitalálható csavarok, amelyek szinte az első oldaltól kezdve biztosak és várhatóak. A könyv szépen lassan lejt a gödörbe, szinte észrevétlenül, amihez hasonlót még nem igazán tapasztaltam. Általában a könyvek egy nagy eseményt mutatnak be, vagy alapból egy csavarral kezdődnek, de ez nem. Emma élete szépen lassan indul le a lejtőn, és ez a fajta ábrázolás számomra az egyik legerősebb része a könyvnek. Nem egyik pillanatról a másikra bumm, berobbannak dolgok, hanem mind-mind következmények, életutak kereszteződése, ami azért nem jelenti azt, hogy nincsenek meglepetések.

Ohóó, de vannak. A lényeg szerintem egyértelműen kitalálható már a legelején, de a többi. Hát jesszus, nem egyszer elszállt az agyam, valami brutális ez az egész egy év bemutatása, ameddig a napló tart. A közepétől kezdve képtelen voltam lerakni, így aki vizsgaidőszakban van, vagy kétmillió dolga lenne, az ne kezdje el olvasni, vagy akkor szánjon rá egy éjszakát, ahogy én csináltam, mert addig fúrja a gondolataidat, hogy vajon mi lesz egyik-másik szituból, hogy oldja meg Emma a felnőttként is nehezen kezelhető helyzeteket, hogy egyszerűen képtelenség pihentetni ezt az egészet.
Ez volt az első könyv, amit az írónőtől olvastam, így nem tudom összehasonlítani az előző regényével. Ami számomra nem igazán volt erős, az a szerelmi szál. Mármint Emma 14-5 évesekhez mérten állandóan magyarázta, mennyire szereti Zolikát, és csalódott, meg minden, amit egy tini át tud élni, de engem ez csak nyálasan idegesített. Zolikát (mármint ő tényleg Zolikaként van emlegetve, nem csak én kicsinylem le meg ilyenek) nem igazán tudtam hova tenni, pasi hormonokkal aztán meg hősszerelmes, aztán meg megint pasi hormonokkal, mikor milyen, számomra abszolúte nem hiányzott a történetből, ha épp nem volt ott. Emma jellemfejlődéséhez csak nagyon keveset adott hozzá, ami egyáltalán nem baj, mert végre nem egy szokásos "a szerelem és a pasim ment meg az élettől" szitut kaptunk, amitől már kezd nagyon YA herótom lenni. Egyszerűen összegezve a könyv gyengesége az erőssége is egyben. Ez pedig zseniális.


"Szerinte nem mindig az a megoldás, hogy hátat fordítunk mindennek és valahol máshol kezdünk valami újat. Néha igenis maradni kell, a meglévő alapra építkezni, és abból kihozni a legjobbat, ami már megvan." 

Kedvenc karakternek - és a történet realitásának megmaradáséért felelős személynek - Nikit mondanám, a legjobb barátnőt, aki normális családi hátterének hála két lábbal a földön járva az egyetlen feltétel nélkül szerethető személy a sztoriban. Rajta keresztül azért beleláthattunk abba is, mennyire nagy különbségek is tudnak lenni szociálpszichológiai szempontból, mikor a gyerek családi és szociális háttere rendben van, ellenben Emmáéval, ahol enyhén szólva is nagyon nincs. 

Egy dolgot viszont ki kell emelnem, ami csöppet felbosszantott. Értem én, hogy ez a könyv részben valóságon alapul, értem én, hogy 2004-ben játszódik, és azt is értem, hogy a 14 éves gyerekek (mert azok) máshogy fognak fel dolgokat, mint egy 22 éves blogger lány. De. Ha bármikor is tudomást szereztek bárkiről, aki nemi erőszak, vagy hovatovább, erőszak áldozata lett, azt igenis cipeljétek el a rendőrségig, vagy ne hagyjátok, hogy legyintsen rá. Persze jöhetnék most itt a #metoo-val meg minden egyébbel - nem fogok, meg van erről is a véleményem (komolyan, nekem miről nincs?!), ami jelen bejegyzésben nem releváns. Egyszerűen csak ne hagyjatok ennyiben ilyen komoly dolgokat, és bár értem, hogy a könyvbe már tényleg nem fért bele több, attól még itt igenis kiemelném, mert szükség van a nyomatékosításra minden lehetséges módon. 
A vége számomra kicsit túl kapkodós lezárásra sikeredett, talán csak én akartam volna többet olvasni, vagy épp tényleg ennyi fért a sztoriba, mindenesetre azért megfelelt, szerintem igen szépen és kereken fejeződött be Emma pályafutása a naplóírással meg a családi ügyeivel. Egy év alatt valamennyire felnőtt (amennyire egy 15 éves feltud ennyi rossz után), lassú jellemfejlődése teljesen reális és nekem őszintén tetszett. 

Kedvenc karakter: Niki, a többiek valahogy nem hagytak mély nyomot.
Kedvenc jelenet: Amikor Emma visszaszájal az apjának. Kefír. 
Legjelentéktelenebb szereplő(k): Zsigi meg Dóri. 
Kedvenc köcsög szereplő: Mondhatnám Kristófot vagy Emma apját, de aki nálam kiütötte a mércét, az a nagymama. Egy nagymama nem lehet ilyen.
Kiből kellett volna több: Niki meg Pici, utóbbit hogy kicsit megértsük.
Legmeghatóbb rész: Emma a levelek közt. Megértitek, ha elolvassátok.

Ha valaki túlküzdi magát az elején, és hozzászokik ahhoz, hogy ez tényleg egy fiatal, kissé naiv lány naplója, mindenféle kacifántos irodalmi leírások nélkül, annak remek és letehetetlen olvasmány lesz. Rég volt már olyan érzésem egy könyv elolvasása után, hogy újra akarom olvasni azonnal az elejétől, márpedig ez valószínűleg elég sokat elmond Pataki Emma naplójáról. 

Köszönöm Álomgyár, hogy lehetőséget adtatok egy komfortzónámon kívül eső könyv elolvasására. :) Az újonnan megjelent könyvet IDE KATTINTVA frissen és ropogósan megrendelhetitek. 

Ti milyen könyvet olvastatok mostanában? Még mindig totál le vagyok maradva az új megjelenésekkel, szóval nyugodtan jöhetnek ajánlások, vagy kérések, hogy melyik könyvről szeretnétek a véleményemet. Írjátok meg idelent, Molyon vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig követhetitek, épp merre járok.

Vasárnap újabb 10UARY-s bejegyzés, so stay tuned ;)

Olvasócsibés nagyölelés:

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Hasonlóan érzek, bár még nem fejeztem teljesen be, szerintem ma a végére érek. Rettentően katartikus könyv, kíváncsi vagyok már, mit hoznak az utolsó oldalak. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúúú, remélem azóta befejezted és élvezted :D Igen, eléggé hullámvölgyes, de őszinte is egyben, szóval ad gondolkodnivalót rendesen :)

      Törlés

Clicks