Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

by - július 13, 2018

Nagyon erősen próbálok nem fangörlködni, meg szuperlatívuszokban írni erről a könyvről, de sajnos kénytelen vagyok már az elején tisztázni a bejegyzés későbbi tartalma miatt, hogy WÁÁÁÁÁÁ, HÁT MENNYIRE KIRÁLY MÁR EZ A SZTORI!
Spoilermentes értékelés következik, meg teljes szívből jövő reklám, mert ez a könyv az utóbbi időből a maximális févörit. 

Erről szólna fülszövegben:

A fülszövegnek teljesen igaza van. Zoe olyan kalandba keveredik Digby-nek hála, ami a káosz szónak tökéletesen megfelel. Mert azért legyünk őszinték, és ezt Zoe is beismeri, a város eltűnt lányainak felkutatása nem az ő dolguk kellene, hogy legyen. Épp ezért viszont király az egész.

A történet klisésen indul, de az írónő remek és számomra imádnivaló írásmódjával ezt talán nem annyira érzékeljük. A főszereplő új helyre költözik - pipa. Nincsenek barátai - pipa. A szülők elváltak - pipa. Az apa elintézte a továbbtanulást - pipa. Az iskolában új lányozzák - pipa. Nagy szimpátiája lesz az iskola hárpiájának pasija - pipa. Az iskolának van hárpiája - pipa. Egy jó tiniregény alappillérjeit megkapjuk tehát, de van egy kis csavar már az elején is meg néhány jó nagy a végén bakker, mégpedig hogy Zoe tudja és ki is mondja, mekkora szerencsétlenség, hogy ekkora gáz az újonnan kialakult élete. Nincs önsajnálat, nincs önzőség, Zoe egyszerűen elkezd sodródni az árral, kissé legyintve a saját életére, hogy Digbynek segítsen, ami teljesen más színben tünteti fel az átlag sablonos lány karakterektől. Igen, jól érzitek, teljesen szokatlan és váratlan mondat fog következni tőlem, amit ritkán írok le női karakterek esetén: IMÁDTAM Zoe történetét és karakterét, kicsit naiv, de egyáltalán nem buta vagy logikátlan, sőt. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Kb. az olvasmány közepénél tartottam, mikor Instagramon kitettem egy képet a könyvről, és megkérdeztelek titeket, hogy Digby vagy Henry? Ó, hát a könyv végére már én is kiröhögtem magam. Tény, Digbynek van egy olyan stílusa, amit nagyon sokáig nehéz befogadni, leginkább talán Sherlockhoz, Patrick Janehez - a mentalistához - és valamennyi RDJ féle Vasemberhez tudom hasonlítani, ami a tökösséget illeti. Digbynek minden oka meg van rá, hogy ennyire elcseszett, de egyben motivált is legyen. Sok rejtély lengi körbe az ő életét is, amelyek felére szépen sorban választ is kapunk, de ezek az információk akkora fordulatok, hogy az eszem megáll. Ha valaki nem szereti a furcsa, bonyolult, titkokkal övezett karaktereket, akkor az nem lesz Digby szerelmes, nektek marad Henry, aki egyszerű, mint a faék, minden másra ott a MasterCard.

Ami meglepő, és ritkán tapasztaltam olvasmányaim során, hogy ezen a 300 oldalon nincsenek üresjáratok. Valami valamivel biztos, összefügg, még ha elsőre nem is logikus, Digby, Zoe, vagy a fura szomszédok mit miért csinálnak. Nincs felesleges szerelmi rinya, nincsenek nagy drámai monológok, viszont van kutatás, emberek átverése és kijátszása néha teljesen egyszerű, de működő módon. Digby sokszor irányítja Zoet a saját kénye-kedvére, ez tény, viszont ennek hatására Zoe is komoly jellemfejlődésen esik át. Alapjaiban nem egy csendes, visszahúzódó lányként indul hálaajóistennek, viszont a könyv végére sokat felvesz Digby stílusából és Sloane bálkirálynős megnyilvánulásaiból. Szóval ha valaki szereti a szórakoztató krimiket, amik tényleg komoly fejtörőket okoznak az olvasónak és a történet szereplőinek egyaránt, az nagyon-nagyon fogja szeretni ezt a könyvet, és őszintén ajánlom minden 16 évesnek. 

Azért írnék kicsit a hibákról is, mert szeretek nem csak ömlengést írni, hanem reális képet visszaadni a történet és a könyv egészéről. Számomra Zoe anyja a teljesen felesleges kategória szál, még ha a végén ki is derül, miért ilyen. Felelőtlennek és inkompetensnek tartom gyereknevelést tekintve, és ezt Zoe egyszer szintén megjegyzi a könyv vége felé. Ráadásul egy normális felnőtt sem volt a környéken, ami egy tinikönyv esetén másnak talán nem feltűnő, számomra azonban egy kicsit negatív képet ad, hiszen az életben is mindig kell egy nálunk idősebb, bölcsebb egyén, akiben megbízhatunk és ott van mellettünk, mikor még szükségét sem érezzük. Ez pedig talán nem a legjobb tanítást adja a fiatal olvasóknak. Remélem a folytatásban ez változni fog.

Nálam mindig mérvadó, hogy ajánlanám-e a könyvet a jelenleg még 9 éves unokahúgomnak, ha majd egyszer idősebb lesz. Ezt úgy fogom a kezébe nyomni, hogy hozzábilincselem, amíg ki nem olvassa. Assz'em ez mindent elmond. De azért lehetsz gyerek, lehetsz felnőtt, ezt a könyvet tényleg el kell olvasnod. Személy szerint nem vagyok oda a krimikért, de ilyen jól megírtat dobhattok még hozzám, tutira a kedvencem lesz.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Ti olvastátok már? Vagy egyáltalán szeretitek a krimiket? Írjátok meg odalent kommentárban, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán követhetitek, épp merre járok, Pinteresten a blogbejegyzéseket menthetitek a saját táblátokra,  Moly.hu-n pedig hogy mit olvasok aktuálisan. Szóval follow  me ;))

Ó, és mit szóltok az új webdizájnhoz? Még kicsit javítgatom, de odáig vagyok érte, nagyon ért már a vérfrissítés. *-* 

Köszönöm a Kossuth kiadónak a példányt, döbbenet, de eddig még egyszer sem csalódtam bennük, remélem ez később is így marad :)

Szép hétvégét csibókák, hétfőn új blogbejegyzéssel új sorozat, ami brutálhasznos lesz! Szóval tessék figyelni, csibeanyátok:
                

You May Also Like

0 megjegyzés