Neverhood's Diary

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra az évszak is meghatározó abban, hogy milyen típusú, tartalmú könyveket olvassak. Ősszel és télen leginkább a komolyabb hangvételű, posztapokaliptikus, sanyarú sorsú fiatalokról szóló könyveket veszem kézbe, míg nyáron a lightosabb, könnyű hangvételű, lendületes és vidám könyveket. Ráadásul nyáron a szobába begubózva is eljuthatok olyan helyekre, ahova a főszereplők magukkal visznek. Számos nyári hangulatú, izgalmas, szerelmes, és közben új világot bemutató könyv varázsolt már magával, és épp ideje ezeket listába sorakoztatni. Az elmúlt évek megjelenéseiből válogattam össze néhányat, és örülnék, ha ti is kiegészítenétek a listát, hogy segítsük egymást a jó (vagy épp tűzre való) könyvajánlókkal :) 

Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában

Marni egyetlen tökös és erős női karaktere, Chelsea kalandos útja egy teljesen más civilizációban vicces, laza, és meglepően izgalmas véget tartogat. Megismerjük kicsit Kambodzsát (sajnos tényleg csak kicsit), a háttérben zajló eseményeket, és magáról a főszereplőkről is lerántja az írónő a leplet, megmutatva, hogy egyikük sem a buta szőke lány, vagy a nyomi stréber fiú. 
Annak ajánlom inkább, akik nem akarnak túl elvont könyveket olvasni, és 308 oldalon keresztül nem gondolkodni, mert nem egy nehéz történet, épp ezért tökéletes nyári kikapcsolódás.
@weheartit @timofte_anamaria_7 @anna24love @Soldier_13

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

GYŰLÖLÖM A CÍMÉT! Annyira giccses, hogy fáj, és semmi köze a könyvben megbújó egyébként komoly háttérsztorinak. Sajnos az írónő minden könyve ilyen kreatívtalan címekkel jön ki, pedig nagyon szeretem a könyveit, mindig ügyesen csűri-csavarja a szereplők életét, de számomra kellemetlen ilyen túlspilázott címekkel díszített könyvvel megjelenni valahol.
A történetben mindkét karakternek megvan a maga problémája és baja, ami elől menekülnek és úgy hozta a sors, hogy mindketten ugyanabba az  irányba szelik át az óceánt ugyanazon gépen. Most komolyan, mind álmodoztunk már arról, hogy egy hosszabb úton - legyen az busz vagy repülő - találkozunk a tökéletes(nek tűnő) szerelmünkkel, akit nekünk szánt a sors. Ugye? Ugye nem csak én vagyok ilyen reménykedő? Lécci mondjátok, hogy nem.
Amit még szeretek a könyvben, hogy csupán 1 nap alatt zajlik, de a végén úgy érezzük, mintha egy egész életről szólna. 
Ráadásul végig utazunk, úgyhogy juhu!
@weheartit @IsNikkix3 @jjv_2 @Cutie2

Gayle Forman: Csak egy nap

Ha már egynapos élményeknél tartunk, nem maradhat ki Allyson és Willem hihetetlen, és maximálisan felelőtlen kalandja sem. A könyv ereje a teljes hitetlenségében rejlik, mert titkon azért reméljük, hogy ilyen kalandok velünk is megtörténhetnek, de azért van is annyi eszünk, hogy nem tartunk egy vadidegennel egy full ismeretlen városba, még ha az a szőke holland herceg is maga. Csodálatos tájleírások erősítik a szinte dialógusok nélküli könyvet, aminek üzenete végig tiszta és érthető: Légy szabad, és tedd, amit érzel. 
Kissé összetettebb, komolyabb regény az előzőektől, aki egy kis Shakespeare-ra és európai nagyvárosokra vágyik a nyáron, az ezzel a könyvvel eljuthat álmai kirándulására.
@weheartit @blueeberryy @nemenyilili

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Még egy botrányos cím és magyar borító fantasztikus történettel. Igaz, hogy kakukktojás, mert nem utazás, hanem tanév, de mégis csak Párizs szebb részéről van szó! 
Mondom ezt úgy, hogy több alkalommal is voltam Párizsban, és nem akkora szám, mint amekkora hypot nyomnak körülötte.
Anna aránylag normális emberi aggyal van megáldva, ami szerencsére sokat dob a történeten, Étienne pedig... Étienne. A Notre Dame nem csak a toronyőr miatt lesz emlékezetes, hanem a ponttól, ahol minden kezdődött és végződött. Kedves, pörgő történet fiatalokról, Párizsról, a sztereotípiákról, problémákról és barátságról. Legyen tél, legyen nyár, ez a könyv mindig levehető a polcról.
@weheartit @DehTheBee @evelynpons

Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem

Őszinte leszek, számomra bődületesen unalmas volt ez a könyv. Végigszenvedtem, aztán pedig inkább elspoilereztem magamnak mindent, mert tudtam, hogy nem fogok Bellyvel tartani az élete nagy problémájában, hogy melyik fiút válassza, mert ugye vannak ilyen szerencséssek, hogy csak így kapdossanak az érte rajongó fiúk után. Viszont a nyárról szól, a nyári élményekről, a tengerről, a szabadságról, ami kicsit segít a történeten. Totális agykikapcsolást igényel, mert nincsennek benne mélyenszántó gondolatok vagy sorsrengető problémák, vagy hatalmas romantikázás.
Van, akinek tetszett, elismerésem neki, nekem nagyon nem jött be.
@weheartit @karin211296 @art_tatouage

Leiner Laure: Bábel

Fesztiválhangulat ezerrel, ha nem veszed komolyan egy pillanatig sem a könyvben leírtakat. Ha tömeg helyett inkább otthon maradnál, akkor szerintem vedd a kezedbe, de azért ne hidd, hogy ekkora állatságokból áll egy fesztiválhét. Szaszáért megéri, a többieket, és köztük Zsófit is el kell viselni mondom ezt úgy, hogy sokáig Zsófi volt a kedvenc LL karakterem. Aztán felnőttem.
Többet nem is tudok róla mondani, mert ennyire egyszerű könyv, egyszerű történettel és egyszerű nyelvezettel. Világ kikapcs, helló Bábel feszt!
@weheartit @leinerlaura @natalia_lizeth13 @bbygirlw

J. A. Redmerski: Soha határa

Soha nem fogom kihagyni felsorolásból ezt a könyvet, pedig már évek teltek el a megjelenése óta. Camryn kibontakozását, szabaddá válását és jellemfejlődését egy amerikai roadtrippel és Andrew-val együtt követjük nyomon. Szerintem nem csak az én nagy álmom a 66-os út, és átszelni a hatalmas országot, akár barátokkal, akár szerelemmel, akár egyedül, ebben a könyvben pedig mindent megkaphatunk, amire csak egy young adult-new adult rajongó vágyhat. Van olyan ember a földön, aki még nem ismeri ezt a könyvet? 
Remélem nem, mert én kötelező háziolvasmánynak venném fel a középiskolákba. Igen, ennyire szeretem.
@weheartit @IsNikkix3 @diana_arellano23 @siebendiezweite

Elin Hilderbrand: A sziget

Négy nő, egy nyaraló, megannyi háttérsztori. Az előzőekben felsoroltakhaz képest sokkal vontatottabb, néha nehéz nyelvezetű, de a végén beindul a szekér, és minden kiderül. Anyumnak jobban tetszett, mint nekem, és tény, hogy sokkal inkább felnőtteknek íródott. 
De ha nyár, akkor kalandok és Tuckernuck, mert azért milyen király lehet már, ha van egy saját szigeted. Valaki vegyen nekem egy szigetet, becs'szó bármikor jöhet kávéra. :D
@weheartit @ddemiv_v13 @Panda_09__

Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár (várható megjelenés július végén)

Ez a könyv már angolul is felkeltette a kíváncsiságom, így nagyon megörültem, mikor a Móra is bejelentette, hogy következő LOL könyvként érkezik a kissé bohókás Rosie története. Nyár, Amerika, kirándulás, barátok, és talán szerelem... kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. 
Minden esetre nagyon várom, egy kis őrültségre mindig kapható vagyok.
@moly @weheartit @sweetvhibes
Egyéb ötletek nyári kirándulásokra egy könyv által? Írjátok le lent kommentárban vagy Molyon, és már Facebookon is kifejthetitek a véleményetek a bejegyzés alatt :) 
július 09, 2016 1 comments
Nyeeeh. Világrekord könyveladás ide vagy oda, számomra laza kikapcsolódáson kívül semmit nem jelentett ez a könyv. Örülök, hogy Zoenak ilyen jól megy a blogolás és youtuberkedés ez így elég furán hangzik, valószínűleg helytelen is, de annyi baj legyen, valóban ő volt az, aki annó, évekkel ezelőtt elindította a ma már szomszéd Juli néni szintű Beauty és Lifestyle bloggerkedést, de a könyve pont olyan, amilyen a tizenéves lányok írnak otthon, csak azt nem adják ki, szerencsére. Ezzel nem Zoella-t minősítem, mert el kell ismernem, hogy a csaj jól csinálja, amit csinál, én is néha rákattintok, vagy a tesójára, hogy feldobják a kedvem, csak épp a könyve nem akkora sláger, aminek beállítják.

Hű, de szigorúak vagyunk ma!

Mi is a sztori pontosan? Van egy Pennynk, aki néha beégeti magát és vörös haja van, megkapjuk a legjobb barátját, aki meleg, mint a kályha, #PrideMonth!!,a gonosz gyerekkori barátnőt, és az iskola üresfejű, de nagymenő pasiját, akibe természetesen a főhősnőnk bele van zúgva. 
Közhely.
Klisé.
Frázis.
Kaptafa.
 Aztán persze blogolásba kezd, mert az interneten ki tud teljesedni, ott mindenki nagyon szereti az anonimitás mögé bújt Pennyt, így elszalad vele a ló, és olyan dolgokat is megír, amit nem szabadna. 
Üdv az internet világában!
Mint például Brooklyn Fiúról, aki megint csak a legegyszerűbb "rocksztár" (nálam a rock valahol a Rammstein és az Iron Madennél kezdődik) személyleírás, amely minden tinikönyvben olvasható. 
Ó, és természetesen Penny és a családja New Yorkban töltik a karácsonyt, majd az Újévet is, Penny pedig alig lát valamit a városból, mert nem tud az eszével gondolkodni.
New York, ember. Elhiszem, hogy Angliából át lehet ruccanni, de vagyunk itt egy páran reményvesztettek, hellóka!
@weheartit @blurryfaceloading @beautifuIdisaster @ohmyversace
És amúgy kb. ennyi a sztori spoilermentesen, csupa letaglózó élmény és izgalom nem.
Vannak jó részei a könyvnek, leginkább a vége. Az, ahogy a pánikrohamokat bemutatja és elmeséli, rendben van, beszélni kell róla, de sajnos manapság mindenki diagnosztizálja saját magát pánikbetegnek, és ebből kifolyólag a csapból is ez folyik. Sajnálom Pennyt (és Zoe-t, és mindenkit,aki ezzel együtt él), még inkább az eseményt, amitől nála ez kialakult, a könyv pirospontja, hogy jól van leírva a folyamat és a kezelési lehetőség is, de azt azért ne feledjük, hogy ilyen esetben mindig egy szakember segítségét kell kérni!
Aztán az utolsó blogbejegyzése is igazán jó, komoly tanítás az interneten pucsító, szelfizgető, mindig tökéletes külsejű YOLO gyerekekkel szemben, hogy az élet soha nem olyan csodás, vagy rossz, mint ahogy az interneten látni. Soha nem tudod, mi zajlik egy emberben személyes találkozásnál sem, nem hogy egy álca mögé bújva, ismeretlenül. Ezért utálom kegyetlenül a bulvár világot, és az ilyen legalja újságírókat, mert én is légből kapva bárkiről bármit tudok állítani, csak ők sajna életeket is képesek tönkretenni.

Szereplők: Penny jellemfejlődése kicsit megmenti számomra a karakterét, az eleje maga volt a borzalom. A gyenge embereket mindig fel akarom rázni, és az arcukba kiabálni, hogy "Állj ki magadért! Azért van szád, azért van hangod, hogy megvédd magad!". Lehet, egyszer terapeuta karriert futok be, és én leszek az új Csernus női verziója :D Aztán a new york-i kalandja is, omg, elvakult és rózsaszínfelhős nyáladzás, húsz oldal alatt ment a lelkitársazás és a szeretlekezés, ami nagyon cuki, csak rohadtul nem reális. 
Aztán a végén, mikor már kb. mindenki belerúg, felcsillan az értelem szikrája, és a végére teljesen barinők lettünk vörös hajú tesókámmal.
@weheartit @poevtics @gabrielle_bradette
Elliot: Tökös, lényegretörő, zsírkirály, joggal hisztis, és bátor. Ennyivel leírtam mindent, nagyon szerettem a karakterét, barát a javából, ainek a maga problémáival is meg kell bírkóznia, amik sokkal komolyabbak és felnőttesebbek, életre kihatóak, mint Pennyé. állandóan Zoe-t akarok írni, basszusmár 
 
Noah: Számomra nulla a gyerek, pedig elméletileg bele kellett volna szeretnem. Nem jött össze. Sajnálom a szülei miatt, és nagyon édes megnyilvánulásai voltak, de nekem teljesen átesett a ló túloldalára. A tetkója tetszik, de mást nm nagyon tudok hozzátenni, mert sajna mindig Alfie-t képzeltem a helyére, ő meg nem jön be :D Túl üresnek éreztem a karakterét, nem volt benne semmi plusz, amiért kiemelkedhetett volna a könyvpasi tömegből.
@weheartit @kbnselcuk @reettvpvuliinvv
A szülők és Tom: Idilliek és királyok, de csak még álomvilággá teszik a könyvet. Örülök, ha valakinek ilyen családja van, becsülje meg, ölelje meg őket minden nap, de számomra Penny családja túl... Túl.

Sadie Lee és Bella: Színfoltok a szürkeségben, Bella kifejezetten aranyos és energikus töltet volt, olvastam volna még többet róla.

Ollie és Megan: a "főgonoszok", akiknek igazából vissza kellett néznem a neveit, mert annyira jelentéktelenek voltak, hogy elfelejtettem őket. Megan egyébként az elévülő barátságok mintapéldája, ami nem mindig baj, csak ebben a könyvben még gonoszabban kellett bemutatni, mert valakire fogni kellett a problémák gyökerét. 

Tudom, hogy most a rajongók rám mutogatnak, és azt állítják, hogy nekem biztos minden könnyen ment az életben, hogy Penny "szerencsétlen sorsát" így lehúzom. 
Rohadtul senkinek nem megy könnyen az élet. Sem neki, sem neked, sem nekem. Atya ég, annyit égtem és égek most is, hogy azt filmezni lehetne, úgyhogy nem nézem le Pennyt, vagy a szerencsétlen vörös hajú lányokat, akik a bugyijukat mutogatják a közönség előtt.
Csak épp szart se ér, ha elbújsz a takaró alatt és sajnáltatod magad.
Azt is tudom és érzem is, hogy ez a könyv reményt ad a generációnak, akinek íródott.

Az a generáció nem én vagyok.

Ha egy olyan könyvre vágy, ami aranyos, de igazából semmi pluszt nem vársz, mint amiket már olvastál, akkor Zoe Sugg: Girl Online könyvét vedd a kezedbe, vagy add a kishúgod, unokatestvéred, rokonod, ismerősöd lányának, mert a 10-16 éves generáció számára tökéletes könyv arról, hogy milyen álmodozni és valamit elérni.

De tizennyolcon felül szerintem nyugodtan elhanyagolható, semmit nem hagysz ki, ha nem olvasod el.
 
Legjobb rész: Eliot és Megan beszélgetése
Leggyengébb rész: Pff... Talán Penny bugyimutogatása
Kedvenc karakter: Bella és Eliott
Legjobb üzenet: Bárki, bármit állíthat rólad, legyen az igaz, vagy hazugság
Borító: Csak azért tetszik, mert kék :D
július 07, 2016 No comments
A június számomra hipersebességgel telt el, fel sem fogtam, hogy egyáltalán elkezdődött, vége is lett. Szinte az alvás és a kávé töltötte ki a napjaimat, néha egy kis EURO2016 hangulattal fűszerezve.
Azért megpróbálom összegezni, mi minden történt, de még én is tudom, hogy alig valami érdemlegeset tudok felmutatni.
Június hónap

... kedvenc filmje

Kicsit megkésve, de megnéztem a Bazi nagy görög lagzi 2-t, pedig az egynek sem voltam nagy kedvelője, sőt, egyszer ha láttam a tévében, úgy kb. a felétől. 
De ez a film... nem gondoltam, hogy ennyit fogok röhögni rajta, de az apró viccek annyira jól kitöltötték azt a néhány percet, hogy fantasztikus. Nem egy zseniális film, vagy korszakalkotó, tudom, hogy sokaknak csalódás is, de nem érdekel. Bearanyozta a délutánom, mert egyszerre bőgtem és vihogtam, mert minden vicces pillanat mögött egy szomorú bújt meg. Tetszett, hogy ekkorát ugrottak az évekkel is, hogy a család motivuma még mindig mekkora erővel bír, és maga a házasság szentsége is milyen bonyodalmakat tud elindítani.

... kedvenc sorozata

Lucifer, ez egyértelmű. A hosszú véleményemet itt olvashatod. A rövid csak annyi: imádom Tom Ellist. 

... kedvenc könyve


Daemonra szükség van, mint a levegőre, ha jó kedved van még jobbá teszi, ha rossz időszakon mész keresztül, ő az apró fényfolta sötétségben. Nem bánom, hogy ennyit vártam az Oblivionnal, mert ez így volt tökéletes. Daemon kirángatott a válságokból és szebbé tette a napjaimat. Köszönöm JLA, hogy megteremtetted őt nekünk.

... újonnan felfedezett személye

Király Gábor nálam a hónap sztárja, ehhez kétség sem fér. Fantasztikus kapus és még csodásabb ember, rég volt már, hogy valaki után ennyit kutattam a neten, interjúkat, életrajzot olvastam, meccseket néztem, stb. Amit az EB-n művelt, azt tankönyvekben kellene tanítani.
Nagyon remélem, hogy nem csak ideiglenesen kapott hipe-ot, hanem mostmár a köztudatban marad igazán.
Egyébként mi is focilázban égtünk itthon, míg azelőtt csak a Forma 1-et néztük, mint sporteseményt, most apámmal és a bátyámmal felváltva üvöltöttünk a tv-nek, szidva vagy tapsolva a játékosokat, szegény anyum pedig próbált olyan messzire menekülni, amennyire csak tudott.

...kedvenc videója

Ezen nagyon sokat gondolkodtam, mert két esélyes is volt, végül mégis az AXE rekláma nyert. Biztos láttátok már, de azért belinkelem ide is. Ez a reklám annyira frenetikus, hogy nem találok szavakat. Az AXE amúgy mindig hatalmas reklámokkal jön, de az utóbbi időben éreztem hanyatlást ilyen téren.
De most... mindig elmosolyodok, ha látom a tévében, nagyon igaz és még annál is jobb az üzenete. LEGYÉL EGYEDI!!!!
"Minek a kockahas, ha..." :)

... kedvenc eseménye

Június 29-én 122-en, június 30-án pegig 57-en látogattátok meg a blogot, ami brutálisan sok és számomra hihetetlen, lévén, hogy alig két hónapja született meg a kicsike. Alig hittem a szememnek, csak láttam, ahogy kúszik felfelé a számláló. A Könyves álompasik 2. része, melyen a borítókat taglaltam volt az egyik legnépeszerűbb bejegyzés, vele holtversenyben pedig a nyárról alkotott véleményem. Hihetetlen érzés volt számomra, magasan a június hónap legjobb pillanatát okoztátok. Köszönöm :)
július 02, 2016 No comments

Nekem senki ne mondja, hogy nem a borítója alapján ítél meg egy könyvet. Nekem is ez az első, és sajnos mindig a szebb borítójút veszem előre a sorban, kivéve, ha a fülszöveg nem győz meg. Ez miatt jó párszor ráfáztam már, mert míg a borító izgalommal és élménnyel csábított, a lapok üresek voltak, mint a pénztárcám. Most azonban összeszedtem egy rakat szexi pasit, akik azonnal elcsábítják az olvasót, egy kis kutatással pedig az eredeti személyazonosságukra is fényt derítettem.
A teljesség igénye nélkül.
 

Pepe Toth

Most komolyan, meglep valakit, hogy vele kezdem a sort? :D A magyar származású (mind tudjuk, hogy a Luxen bolygóról származik egyébként) focista modell és ügyeletes Daemon Black megszámlálhatatlanul sok könyvorítón szerepel a világ összes pontján, sokszor barátnőjével, a görög származású Sztella Tziotziosz-szal csak háromszor néztem a Google-t, hogy hogy írják, határozottan fejlődök. A kettejük közti kémia szinte felrobbantja a borítókat, és biztos sikert ígérnek a történethez. 
Remélem, Magyarországon is egyre több könyv megjelenik majd az eredeti borítókkal, Pepe-re egyszerűen szükség van apró kis könyvmoly életünkben, és hogy a polcokról perzseljen a tekintetével.
De igen, legyünk őszinték, az Origin a legjobbak legjobbja, a lány szaktársaim állandóan kiszedték a könyvet a kezemből, a nénikék a villamoson pedig nem szégyeltek megbámulni vele mondjuk direkt úgy tartottam, hogy villogjak vele. Az a borító annyira, de annyira HOT, hogy kétségem sem támad afelől, hogy Daemon jön, és felégeti az egész világot probléma nélkül.
Még több Pepe:
https://www.instagram.com/pepe8911/
https://www.facebook.com/Pepe-Toth-176287269210659/
https://twitter.com/Daemon_Black_
Egyébként itt egy link a spanyol borítókról, Holy Alein, szerintem nagyon szépek.
Jessica Clare: Wicked Games,      J. L. Armentrout: Origin,      Simone Elkeles: How to Ruin a Summer Vacation

Pepe Toth

Josh Mario John

Atyámkrisztus, hogy néz ki ez az ember, awww. Ahogy először megláttam, a viking szó ugrott be először, és azóta is ő az agyontetovált, szexi vikingem. Magyar nyelvű könyvborítón még nem láttam viszont, de remélem, hogy ami késik, nem múlik. Megértem, ha valakinek nem ő a típusa, de könyörgöm, nézze meg ezeket a borítókat, és merje azt mondani, hogy nem egy nyalogatni való félisten ez az ember. 
Josh egyébként kanadai, modellkedik, sosehagyjaabba,pls többet belőle itt kaphattok:
https://www.facebook.com/josh.MJN
https://www.instagram.com/spizoiky/
http://spizoiky.tumblr.com/
T. M. Frazier: Lawless,    T. M. Frazier: Soulless,    Tess Oliver: Hard Core
Josh Mario John

Stuart Reardon

Evezzünk kicsit vissza a saját kontinensünkhöz, és tekintsünk el a Brexittől, mert van a világon egy ilyen szép szál legény is, mint ez a Stuart. Őszinte leszek, nekem az arca nem annyira jön be, de azt elismerem, hogy hihetetlenül éles arcéle és férfias tekintete teljesen magával tud ragadni. Ha pedig nyaktól lefelé nézzük, akkor pedig kérnék valakit, aki nyakonönt egy vödör jeges vízzel, mielőtt teljesen felgyulladnék. Rengeteg könyvborítón köszön vissza ránk, és hiába keresem, magyar nyelvre fordítotton nem találom, ami szinte szentségtörés. Szükségünk van Stuartra. Az embereknek kell Stuart a polcukra. 
ha valaki mégis talál, linkelje be, mert emlékszem, hogy láttam valahol, de hiába keresem
Még több awww:
https://www.instagram.com/stureardon/
https://twitter.com/stureardon
http://www.stuartreardon.co.uk/gallery/
https://www.facebook.com/stuartreardon17
Stuart Reardon - bizony, a saját magával díszített könyvet olvassa, a KÁDBAN grr :D

Drew Doyon

Ő egy kicsit kakukktojás, de mivel fél napom ráment, hogy megtaláljam az igazi, és hamisíthatatlan Foltot, így itt hagyom, had boldogítson mást is. Mai napig imádom a "Csitt, csitt" sorozat borítóit, de soha nem néztem utána, ki is szerepel rajtuk. Drew kisfiús sármja azonban gyorsan levett a lábamról, még ha más borítókon nem is szerepel, meg van neki bocsájtva. És azok az ajkak, Yeeeyyzus... Hasonlóan Stuarthoz nem az esetem, de nem is küldeném el, ha betoppanna a szobámba.
http://drewdoyon.com/
https://www.facebook.com/DrewDoyon/
https://www.instagram.com/drewdoyon/
https://twitter.com/drewdoyon
Drew Doyon

Benjamin Lawrence Fiege

Alig hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy egy zenészt biggyesztettek J. A. Redmerski Az Örökké határa c. könyvére. Édes egy pasas, annyi szent, és belehallgatva a számaiba még biztosabb lettem abban, hogy ő a tökéletes Andrew. Alig találtam hozzá elérhetőséget, és a vele olvasott interjúk is azt bizonyítják, hogy visszafogott pasiról van szó, ami számomra nagyon szimpatikus. Remélem a modellkedést sem szándékozik abbahagyni, mert fantasztikusan szimetrikus az arca, ami szinte lelki megnyugvást hoz az ember lányának. 
Favágós ing, borosta, gitár... mi kell még?
Sajnos egyik oldala sem aktív már legalább egy éve, de azért itt hagyom nektek, legalább nézegetni lehet
https://www.youtube.com/channel/UC4Uh3gNLhcB5rFey4dKhKDg
http://www.modelmayhem.com/portfolio/2523245/viewall
https://www.facebook.com/bfiege3/?fref=ts
Benjamin Lawrence Fiege

Nektek kik a kedvenc könyvborítós pasitok? :) Jöhet név, jöhet csak kép, a lényeg, hogy szélesítsük egymás látókörét :D
június 29, 2016 7 comments
A nyár az az évszak és időszak számomra, amin mindig csak túl szeretnék lenni végre. Míg gyermekkoromban nagyjából kitöltötték a táborok ezeket a hónapokat, évek óta semmit nem tartogat számomra, és nem feltétlenül ezzel van a baj. Ilyenkor lenne időm pihenni, kicsit megnyugni, több időt tölteni a barátaimmal - a klisék szerint. A valóság sokkal kiábrándítóbb, és földi pokollá válik.

10. Bikini testalkat
Mert mindnyájunknak egy Victoria Secret modellnek kell lennünk, különben ki se lépj az utcára, undorító vagy és gáz, és soha senkinek nem fogsz kelleni, ha nincs tökéletes alakod. Ne egyél, edzd magad ájjulásig, égesd magad másodfokúvá, csak a színed meglegyen. Én meg üzenem, hogy a média, és minden női újság, aki ezt reklámozza, gyújtsa fel magát.
9. Reménytelen ábrándozás
Két típus van: a típus, aki boldogan mosolyog a kamerákba, a barátaival fotózásszintű képeket készítenek, felrobban tőlük az internet, boldogok, gyönyörűek és tökéletesek. És ott a másik verzió, a lány, aki ugyanezen lányok képeit szíveli Weheartiten vagy Tumblr-ön, és csak ábrándozik hasonló életről. Nyári kalandra vágyik, szerelemre, új barátokra, ismeretlen helyekre... Ha valamit megtanultam két X alatt, akkor az az, hogy ami nyáron történik, az ott is marad, érthető ez a pasikra és a táboros barátokra is. tisztelet a kivételnek

8. Megrohadsz a melegben
Gyűlölöm a meleget, egyszerűen nem tudsz mit tenni ellene. Míg télen a hideg ellen fel tudsz öltözni, nyáron a pucér segged is megfől, ha csak pár percre kimerészkedsz az udvarra. Délelőtt 10-től délután 5-ig megáll az élet, mert ebben az időintervallumban képtelenség megmaradni a perzselő levegőn.
Arról nem is beszélve, hogy a magamfajta kávéfüggőknek a hideg frappé nem túl kielégítő, nekem a keserű, erős és még meleg folyadékra van szükségem.

7. Unalom
Mivel nem tudsz kimenni a házból, így bent maradsz, jobb híján olvasgatsz, netezel, takarítasz, eltöltöd az időd, de még te is tudod, hogy ez szánalmas. A barátaid szanaszét a nagyvilágban, ki így-ki úgy tölti ki az idejét, melóval, nyaralással, te meg a képernyőt bámulva. Átérzem.
6. Mélyszegénység
Nem tudom, hogy én vagyok-e az egyedüli, de míg évközben vígan megélek a melóból és/vagy ösztöndíjból, addig nyáron úgy kapargatom össze az aprót egy gombóc fagyira. Más meg Mauritiusra megy nyaralni. Nos, jó nekem a kád is. áltatom magam, szokásom

5. Tömeg
Utálom a tömeget, konkrétan iszonyom van tőlük, márpedig a nyárhoz hozzátartozik a strand vagy a fürdők, ahol aztán minden izzadt test együtt ázik, mindenki belemászik a másik aurájába. Ha valahova nyaralni mész, ott is az az érzésed, hogy a többi 7 milliárd ember is oda ment nyaralni, mert minden nemzetisége képviselteti magát. A turisztikai látványosságoknál meg aztán pláne feláll a szőr a karomon, néhány éve kifejezetten kerülöm nyáron az ilyen helyeket.

4. Leolvadó smink
Nem fogok hazudni, nincs sok smink cuccom, de ami van, azt szeretem és használom is. Nem rajzolok magamnak új arcot, nincs rajtam két kiló alapozó, nem pakolok fel műszempillát, ha leszaladok a boltba. Viszont hogy ez az ujjnyi is a szemem alatt köt ki, valamint három másodperc alatt leolvad az arcomról, az köcsög nagy szívás.
3. Izzadás
Kapcsolódik az előzőhöz, csak egész testre kiterjedten. Folt a pólón, hónajnál, háton, térdhajlatnál, nyakon, homlokon... Igen, mondják, addig örülj, míg izzadsz, mert ha a tomboló hőségben nem izzadsz, már nem is élsz, de azért igazán meglennék nélküle. az izzadásgátló sem egy isten, senki ne álltassa magát

2. Jégeső és brutális viharok
Nem vagyok meteorológus, nem is készülök annak, de a jégesőtől frászt kapok. Rohanás ki a virágokért, az autóért, a kint maradt ruhákért, számítógépeket kihúzni az áramból, és reménykedni, hogy mielőbb tovatűnik a hatalmas fekete felhő. Alapjáraton imádom a zivatarokat, de mikor kinézek az ablakon, és látom, hogy a fa szinte vízszintesbe áll, akkor azért felmegy a pulzusom az égig. Sajnálom a termelőket, akiknek ilyenkor sokszor az egész évi munkája megy kárba, a károsultakat, akiknek a házukban vagy értékeikben történik jelentős kár, úgyhogy időjárás, ásd el magad mélyre.
1. Szúnyogok és minden rohadt kis bogár
GYŰLÖLÖM! Annyira gyűlölöm őket, hogy arra nincs kifejezés, amelyik szúnyog a házunkba betér, az aláírta a halálos ítéletét, ugyanis addig nem alszok, míg le nem vadászom. Ugyanez érvényes a legyekre és minden kis zümmögő szarosra. Nem elég, hogy csomó betegséget terjesztenek, még az idegeimet is kikezdik. 

+1: A nyár az az időszak, mikor átváltok éjjeli bagoly üzemmódba, éjszaka jönnek a legjobb ötleteim, akkor írok, akkor olvasok, mikor a világ körülöttem alszik, és a hűvös levegő beáramlik a szobámba a csillagos ég fényeivel együtt. 

Számotokra mit jelent a nyár? :)
június 27, 2016 7 comments

Előre szólok, hogy ez egy hosszú értékelésnek indul (hogy aztán tényleg az lesz-e, kiderül), mert igen sok gondolatom, észrevételem és érzelmem van ezzel a könyvvel kapcsolatban. Lebontom szereplőkre, időrendre, pro-kontrákra, mindenre, mert komplex könyv komplex értékelést kíván. 
És ha valaki meglepődött azon, hogy ez a könyvsorozat a harmadik részre ennyire jól összeáll, akkor az pontosan én vagyok.

FONTOS: Az értékelésben az előző könyvekből is spoilerezek, így aki ezeket még nem olvasta, csak saját felelősségre menjen tovább.
  
Az előző részt valahol ott hagytuk abba, hogy Lilla és Krisztián végre-valahára egymásra találtak, és három hét különlét miatt pánikoltak. Akkor is Krisztián szemszövégből éltük meg kissé a helyzetet, ami egyszeri alkalomnak érdekesnek találtam, és nem gondoltam, hogy kapunk belőle többet.
De bizony kaptunk, nem is keveset, és bár a könyv elején nem mondtam volna, de erre komoly szükség volt. Mikor elkezdtem olvasni, és Krisztián szemszögét lapozgattam, a szőr felállt a karomon, annyira erőltetetten csepegett az egész. Aztán megnyugodott a kicsi lelkem, mert az írónő is belejött a pasi szemszög ábrázolásába, és nagyon jól helyt is állt, hatalmas taps.
Sokkal érdekesebbé tette a könyvet a számtalan szemszög és a számtalan probléma. Már rég nem iskolás történetről volt szó, az iskola alig volt megemlítve, vagy csak tőmondatokban, hogy épp most kaptak jó jegyet, vagy tanultak hétvégén. A körülöttük zajló eseményekkel foglalkoztunk, abból meg aztán annyi, amennyi féle. Új főszereplők, titkok, árulások... lejebb szereplőként részletezem, de úgy érzem, előbb tisztáznom kell valamit.
Sokan egyből mutogatni kezdtek a Nyitótánc megjelenésének környékén, hogy, "jaj, már megint egy SZJG" bla bla bla... Aztán oltották, hogy hát azért nem olyan jó, meg nem olyan vicces, de na, könyvnek elmegy. 
Jelenleg Tavi Katáé minden elismerésem, amiért ebből nem hogy kilépett, de bele se ment. Az SZJG Kingán kívül szart a világ problémáira, elvoltak a balhés szülőkkel meg a saját kis ügyeikkel, de mindig egyfajta álomvilág vette körbe a szereplőit és az olvasót.
Kata számomra is megdöbbentő mód ábrázolta Lilláék ügyeit. Igen, lázadnak, mert abban a korban vannak, de valahol ők is tudják, hogy a szüleik csak jót akarnak nekik. Valós és tényleg létező hátteret adott a karaktereinek, mellyel foglalkozni kell. Pályaválasztás, álmok, csalódások, veszekedések, köcsög apa, beteg anya, láthatatlanság, érzelmi zűrök... igen, mindez az SZJG-ben is megvolt 1-2 mondat erejéig. Itt azonban a kezdettől a végig végigkísérjük a szereplőt az életén, kissé talán komor hangulatban, amire szükség van. Szükség van arra, hogy ezeket a problémákat átérezzük, és az írónő képes volt elengedni magát és bátran írni, amit mondjuk az első részben nem éreztem, a harmadikban viszont teljesen átjött.

@weheartit @HilberSojo @queenr769 @ImAge_the_World
Amit még pozitívumként említenék, az az írónő fejlődése. Exponenciálisan javul az írásmódja, az első részt mintha egy kislány írta volna, a harmadikat azonban elhittem, hogy egy régóta pályán lévő írónő kreálta. Összefüggtek a mondatok és a fejezetek, sokkal választékosabb és részletesebb a szóhasználat, sőt, hogy fokozzam még, az érzelmeket brutálisan jól át tudta adni. A jelzők, melyeket használt, valóban tükrözték az adott hangulatot, és ha nem olvastam volna vele interjút, azt hinném, hogy ő is egy táncos, mert annyira gyönyörűen írta le Lilla érzéseit a tánccal kapcsolatban, melyet talán egy profi táncos sem tudna ennyire elmesélni. Izgultunk, ha kellett, aggódtunk, sajnáltunk, és végtelenül szerelmesek lettünk legalább egy, de inkább 4 karakterbe is. Jár a taps, mert talán nem is a könyv érdemel igazán tiszteletet, hanem ez a fejlődés, melyen az írónő átment. Csak így tovább!

Cselekmény: Mivel Lilla és Krisztián köré már nem lehetett huza-vonát írni, hát máshogy lett megoldva a könyv cselekménye. Eddig is hónapokra lebontva követhettük végig a tanévet, ez most sem változott, de most hónapokra bontva kaptunk eseményeket, és ez egy nagyon jó ötletnek bizonyult. Minden hónapnak megvolt a maga története és a maga szereplője, kaptunk szemszöget Lillától, Krisztiántól, és Jázmintól is, de kaphattunk volna még Ákostól, Márktól és Grétától is, annyit hallottunk róluk. 

Lilla: Én bírtam a csajt előzőleg, de ebben a részben kinyílt a szemem, és nem annyira tetszett, amit láttam. Kicsit kifutott a benne levő potenciál, és más szemszögéből rájöttem, hogy a legnagyobb bajom, hogy egyáltalán nem tudok vele azonosulni. Sikeres, minden pasi őt akarja, van egy halom barátja akiket mondjuk enyhén leszar, de mindegy, és körülötte forog a világ. Továbbra is tetszik a kitartása és a tánchoz való viszonya, de kicsit vissza kellene venni az arcából, mert aranyos, hogy kissé őrült és bénácska, de ez teljes skrizofén állapotokat idéz elő a kecsességével és hajlobogtatásával szemben.  
Más, hogy barátnak sem a legjobb. Ember, februárban észrevette, hogy Grétának valami baja van, és áprilisban kérdezett rá. WTF? Értem, hogy vannak zárkózott emberek, de Lilla a központja az egész bandának, neki kell bökdösnie a barátnőit, hogy merjenek beszélni a bajaikról. Legalább kérdezzen rá, ha nemleges választ kap, akkor oké, de komolyan két hónappal később?? Flórával sem nagyon törődött, alig hallottunk a csajról az év során.
A legjobb rész vele kapcsolatban, mikor verbálisan bemosott Krisztián apjának. Én sem csináltam volna szebben, ezért pirospont jár.
@weheartit @Cutie_Katty @DunjaL @Juuuuultje
Krisztián: Könyvről könyvre jobban teljesít nálam a gyerek, és bár elsőre nagyon zavart a szemszöge, később sokkal jobbá vált, mint Lilláé. Az írónőnek sikerült megtalálnia az igazi pasis gondolatokat, nem betegesen perverz módon és tényleg elhittem, hogy egy pasi mond ilyeneket. Nem nyáladzott, nem kisfiúskodott. Krisztián volt, 18 éves, kosaras félisten, aki komoly összetűzésbe került az apjával aki egyébként rohadt szemét módon kijátszotta, ez egy szülőtől is köcsög húzás volt. Továbbra sem ő a könyves álompasim, de tetszik, hogy nagyon is valóságos, nagyon is tinédzser és nagyon is tombolnak a hormonok. Más esetén ki lennék akadva, amiért az érzelmeire hallgatott az észérvek helyett, de kivételes alkalmak mindig vannak, és ő pont beleesett ebbe a kategóriába, ugyanis manipuláció áldozata lett, ez pedig nem épp ésszerű esélyt szült.
Több beszélgetést akarok Kristóffal, Ákossal és Márkkal is (utóbbiból tutira kapunk a negyedik évre, jesszuskám, mi lesz itt).
Leviről megtudunk bármikor is bármit??  

Ákos: igen, igen, gyorsan előlépett a kis ranglistámon. Kellett neki a háttérsztori, és bár valami hasonlót vártam, kiégtem tőle teljesen. Gondolkodtam, hogy leírjam-e, de végül rájöttem, hogy senkire nem tartozik az a történet, amiért Ákos még inkább megérintett. A lényeg, hogy egy személyes élményem és az akkori legjobb barátomon keresztül a valóságban is átéltem mindezt, minden nap, tíz éven át, és a könyvbéli Ákos karaktere túlságosan is valósra sikerült. Valós probléma, valós gond és valós ügyek. Egy tinédzsernek nem ilyen életet kellene élnie. Ő az a karakter, akiről egy spin-offot lazán el tudok képzelni, mert annyira rétegelt, összetett személyiség, hogy egy régész se tudna a mélyére ásni. Ennek a könyvnek ő volt a színfoltja és drámája is, de volt, akinek megint sikerült még jobban meglepnie...
@weheartit @ClaudiaTienda @weird_nothingless @themostpowerfulsilence
Márk: Istenem, akkora köcsög ez a gyerek, de olyan szerethető. Végre kiderült, hogy nem is akkora "i don't give a shit", mint amennyire annak mutatja magát, és az övé volt a legnagyobb csavar a könyv végén. Várható volt, mégis hihetetetlen, és ahogy ez ki lett találva... furmányos. :D
Amúgy annyit nem szerepelt, mint szerettem volna, de érdekes, hogy milyen barátságok kötődtek itt vegyesbe, Kristóf-Krisztián és Ákos-Márk párosok, szét fogják szedni egymást.

Kristóf: Aztamindenit, de teljesítettek nálam a fiúk most. Kristóf még mindig a kicsi szerelmem az egész sorozatból, jó volt belelátni a közte és Jázmint közt zajló játékba, és egyértelműen Kristóf volt a jobb játékos. Ehhez képest mégis keveset szerepelt, de nem bánom, a többiek annyi háttérsztorit hoztak, hogy pótolták az igényemet. 
Istenem, de gyönyörűek ezek a képek. @weheartit @AgussLawrence @blue_dancer
Jázmin: Na, érte speciel haragszom. Ő volt a lány, akire azt mondtam, hogy "ezaz, tiszta én", okos, tájékozott és elveit hűen betartja, igenis erős és független nő ez nem egoizmus, ezt a barátnőm tartja így rólam, mert általában sikerül mindenkit lerántanom az álomvilágról a földre. Erre jött január, és oké, ideje volt tisztázni, mi van Kristóffal, de utána annyira elvarázsolt kis királykisasszony lett, hogy fájt olvasnom. Elfogadom, hogy valaki nagyon szerelmes és megzakkan, és boldog, és a párkapcsolatban megváltozik, ezeket mind megértem, csak ne ennyire. Kérem vissza a tökös Jázmint, szükségem van rá.

Gréta: Na, az ő kapcsolatukra is kíváncsi leszek, de őt irigyeltem a lányok közül legjobban a választásával, és át is éreztem, mert én is szerelmes lettem a pasiba, totál. nem spoilerezek, épp azért sem írom ki a nevét :D. Minden barátnője magasról tett a csajra, és komolyan egy fiúnak esett le először, hogy mi a helyzet? Tudom, milyen láthatatlannak lenni és tudom, milyen Grétaként élni a napokat. Örültem a happy endjének, még ha a végén gyors is volt a tempó. Ha jól érzem, az ő szála itt ki is futott, nem hiszem, hogy a negyedik könyvben akkora meglepetésekre kell majd számítani esetében. 

Flóra: Jaj, ugyanmár, mind tudjuk, kivel találkozott a végén, és ha ők is összejönnek, akkor nagyon dühös leszek, mert semmi realitás nem lesz a történetben, túl álomszerű, hogy az egész bagázs ilyen elvarázsolva összejön és boldogan élnek, amíg... Amúgy továbbra is semleges számomra a csaj, bocsika.
@melaniloved IG:neverhood__
Nagyjából körülöttük forgott a világ, ami elégnek is bizonyult, féltékenykedés, titkok amennyit csak akarunk. Nekem az eleje marha lassan indult be, olyan "semmihez sincs kedvem" hangulat uralta a fejezeteket, de aztán beindult, a második félévet pedig egyhuzamban olvastam el egy délután alatt. Az osztálykirándulás kicsit csalódás volt, persze, tavaly kaptunk elég izgalmat, de most sokkal nagyobb banda alakult ki, lett volna potenciál egy újabb eseménydús fejezetre.

Amit még szeretnék kiemelni, és ígérem, nem tart már sokáig ez a hosszú szösszenet, az az, hogy végre valaki bevállalta a szexet, mint probléma bemutatását egy ifjúsági kötetben. Egyre nagyobb rajta a hangsúly a karakterek számára, és ezt kellőképp az írónő is kivesézi, amire hatalmas szükség van manapság a nyomorék Szürke után. Az első szexuális élmény, az első intim pillanatok igenis fontos állomásai a felnőtté válásnak, és marhára nem a BDSM-et kellene a tizenévesek torkán lenyomni. Lilláék és Kristófék párosán keresztül nagyszerű tanítást ad át az írónő, és ezért külön hálás vagyok neki, hogy bemerte vállalni.

Összességében a sorozat eddigi legerősebb részét kaptuk, nagyszerű érzelmi töltettel, RENGETEG HUMORRAL és nem, nem akadt be a Caps Lock, ezt nagyon fontos volt kiemelnem, mert rég nevettem ennyit könyvön,  csattanókkal, problémákkal és megoldásokkal. Most már tényleg várom, milyen lezárást és jövőt tartogat Lillának és a többieknek az írónő.

Legjobb érzelemdús rész: Ákos és Lilla beszélgetése
Legjobb rész: Mikor Lilla beolvasott Krisztián apjának
Leggyengébb rész: az iskolában történő dolgok
Kedvenc karakter: Nyertek a fiúk (Kristóf, Ákos, Márk, Krisztián)
Kiből akarok többet: Gréta és Ákos (és Levi, wtf, mi van azzal a gyerekkel??)
Borító: A célnak megfelel, de ez nekem megint nem jött be. A csávó része katasztrófa, plusz zavar az a nagy labda.

SOME QUOTES:
"– Arról volt szó, hogy beugrasz hozzánk. Szerinted a pályaudvaron lakom?"

"A sarkamon hintáztam, és azt a kupac szerencsétlenséget figyeltem, akit normális napokon a haveromnak nevezek."

"Mint egy virág, amelyiket kitettek a hideg párkányra, és ráfagyott a szirmaira a jég."


"A szobájában mérgesen huppantam le a rumlis ágyra, és a párnán hagyott piros pólót kezdtem babrálni. Ebben szokott aludni, a múltkor láttam rajta, amikor késő este lerángattam a lakathoz. Ha az orromhoz emeltem volna, Krisztián-illata lett volna, de egy srác nem láthatja, hogy a cuccait szaglászom, mint egy vadászkopó. Egy lánynak legyen büszkesége." 
június 22, 2016 No comments
Newer Posts
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • Leiner Laura: Emlékezz rám (Iskolák versenye #3)
    Lehet, hogy eltűntem, lehet, hogy oka van annak, amiért nincsenek bejegyzések... De komolyan azt hittétek, hogy LL kritika nélkül maradto...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Az öt legidegesítőbb influenszer
    Nos hát igen, úgy néz ki, továbbra sem tudok leszállni az influencer-problémás vonatról, ami egyébként számomra is teljesen érthetetle...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • YA klisék, amiktől a falra mászok - 1. rész
    Isten látja lelkem, nagyon szeretem a Young Adult könyveket, de hogy a hajam is kihullik némelyiktől, azt is kénytelen vagyok aláírni. Im...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates