Két dolognak álltam neki túl sokszor: újra eltökélten és rendszeresen bejegyzéseket írni vagy pedig megírni egy elköszönő bejegyzést. Aztán mindig valahogy bezáródott az ablak, és tovatűntek a napok.
Most azonban eljött az a pont, amikor megszívtam magam, és leülök úgy megírni ezt a bejegyzést, hogy csak egy kimenetele lehet - közzéteszem, hogy tisztességes lezárást kapjon mindaz, ami egykoron az életem legjobb dolga volt: a Neverhood's Diary blog és közösség.
2016 májusában indult a blog - 20 éves voltam.
2024 februárjában zárom le végleg - 28 éves vagyok.
2016 alapvetően is életem egyik legeslegjobb éve volt. Lezártam egy toxikus barátságot, és kinyílt a világ, rengeteget utaztam, ismertem meg új embereket, jött az Erasmus, jöttek a blog adta lehetőségek, egyszóval éltem, mint Marci hevesen, és mai napig könnyekkel a szememben gondolok vissza arra, hogy mennyire pozitív fogadtatása volt a blognak úgy, hogy sok közeli ismerősömnek sem árultam el, hogy mit csinálok.
2017-ben berobbant minden, blogszülinap, egyetemi és kollégiumi életmód-tanácsadás a "Hogyan legyél Gólya?" ebookkal, amit imádtam megírni, Cosmopolitan Blogger Day, Neverhoodmas, interjúkat készítettem, vlogoltam, és mindeközben még mindig maradt időm olvasni és könyv-véleményezéseket írni. Utóbbival indult a blog, és mindig is fontosnak tartottam megtartani ezt a vonalat, hiszen mindig volt egy erős, szarkasztikus véleményem bizonyos könyvekről - szubjektíven, így sosem tartottam magam könyvkritikusnak.
2018-ban lediplomáltam a Bsc-n, ami magával hozta a "mit kezdjek magammal" életérzést, és sajnos valóban el is vesztem. Munkahelyem sokára lett, nem is szakmában (utólag egyébként hálás vagyok ennek a tanításnak és az első munkahelyem adta kihívásoknak), és ebből kifolyólag a blogra sem tudtam témákkal készülni, mert semmit nem éreztem önazonosnak.
2020-ban jött a Covid, amit senkinek nem kell bemutatni, és hiába ültünk otthon, munkanélküliként, hiába ért rá mindenki DIY projektekkel és Dalgona kávékkal szórakozni, Netflix előtt pörgetni a sorozatokat, a zárkózottság nem csak fizikailag, hanem lelkileg is kikészített sokakat - köztük engem is. Nem csak a blog, a social media jelenlétem is visszaesett, mert nem éreztem már komfortosnak az arcomat adni, nem éreztem jól magam a bőrömben, és nem éreztem azt, hogy bárkit is érdekelne bármi, amit megosztok. Ekkor archiváltam le rengeteg képet is az insta feedemből, és csak úgy alapjáraton - nem tudtam felvállalni azt, aki vagyok, mert én magam sem tudtam, ki is vagyok igazán.
2021-ben aztán csak kapkodtam a fejem - megkérték a kezem, megházasodtam, és megvettük az első (remélhetőleg nem az utolsó) ingatlanunkat, otthagytam az eddigi legrosszabb munkahelyemet, és belecsöppentem az eddigi legjobba, szóval teljes káosz volt az év. Ja és le is diplomáltam Msc-n :D Ez a sorozat 2022-ben is folytatódott, nagyon sok lehetőséget kaptam utazni (ami számomra mindig is létfontosságú marad), beköltöztünk a lakásba - egy kihúzható kanapénk volt, egy iróasztalunk, meg egy milka csokiért kapott tv-állványunk :D Innen szép nyerni, és mi ezen voltunk. Az év nyarán újra munkahelyet váltottam, hogy végre a szakmámban dolgozhassak és helyben, és talán ez a két év lett volna az, amiről a Neverhood's Diaryban is bőven tudtam írni - de már nem találtam önazonosnak a 20 évesen kezdett blogon elmesélni mindazt, amit már 25-26 évesen élek meg. Ezt azonban még akkor nem mertem bevallani magamnak, csak úgy voltam vele, hogy igenis tudunk egymás mellett dinamikusan mozogni, próbálkoztam is bejegyzések írásával, amiket amúgy most is nagyon szeretek visszaolvasni.
2023-ban megszületett a fiam, ami végleg sok mindenre ráébresztett. Csodás gyerkőc, igazi energiabomba, nem tud egy helyben megülni - mondjuk egyik szülője sem :D Márpedig én nem leszek kismama blog - ugyan, hogy adnék tanácsot, egy gyerekem van, javarészt sodródok az árral, biztos, hogy sokszor nem is jól csinálok dolgokat. De az biztos, hogy a 2023-as ÉN már nem tud kompatibilis lenni a 2016-2017-es ÉN-nel, és el kell fogadnom azt, hogy nem is muszály neki. S bár sok mai influencernek sikerült a blogger múltjával jelenleg is releváns maradni, fejlődni idővel és folyamatosan önazonosnak maradnia, miközben a követői is felnőttek: én nem tudtam konzisztens maradni, és akármennyire is sokszor ostoroztam magam emiatt, főleg az elmúlt 3 évben, belátom, hogy nem erre kellene fókuszálnom.
Fókuszálnom kell a 153 közzétett bejegyzésemre, a 156 584 oldallátogatásra, a 320 követőre instagramon, és hogy többek közt 4 bejegyzésemen van bőven 1000 feletti megtekintés, haton 2000, egyen 4000 és egy bejegyzésen 11000 feletti megtekintésszám, ami végtelen büszkeséggel tölt el - mindig szívből írtam, és vélhetően ezt a bloglátogatók is értékelték. Olyan skilleket tanultam (képszerkesztés, weboldaltervezés, social media statisztika, Canva, Pinterest affiliate stb.) amiknek munkahelyet is köszönhetek, olyan embereket ismerhettem meg, akik pozitivitást és új világszemléletet hoztak az életembe, és ami a legfontosabb: volt egy hely, ahol bátran lehettem az, aki vagyok, és teret ad megismerni, mélyebbre ásni és elfogadni azt, ami a korábban gátlásokkal telve volt.
8 év rengeteg idő, a húszas évek pedig borzasztó kaotikusak. Egyik pillanatban még csapatod a gólyatáborban, a másikban már állásinterjúkra jársz, a harmadikban pedig megeshet, hogy pelenkát cserélsz vagy épp nyereséges vállalkozásba kezdesz (vagy mindkettő egyszerre, hiszen nincs lehetetlen).
Én pedig végtelen hálával tartozom nektek azért, hogy ezt az utamat végigkövettétek, szerettétek és elfogadtatok olyannak, amilyen vagyok. Mert ez a hely volt a Neverhood's Diary, a naplóm, a világom és a személyiségem. Ti pedig, akik mindezt olvastátok, követtétek, a legjobb dolog, ami 2023 nyaráig történhetett velem. Köszönöm, köszönöm, és még jobban köszönöm, hogy ezt megadtátok nekem, és bármikor örömmel gondolhatok vissza erre az időszakra, mert imádtam minden pillanatát, ehhez pedig ti kellettetek.
Talán találkozunk még, talán nem. De addig is csibeölelős nagyszeretet és sok sok hálapuszi:
