Neverhood's Diary: június 2017

A múltkori bejegyzésben már emlegettem, hogy egyedül utazni nem ciki, sőt, kifejezetten érdemes, és kell is. Egy igazi független fiatal nem vár másra a saját boldogságáért, és ezt annyiszor el fogom ismételni nektek, mint a rohadt TeleShoppos reklámot szokás a tévében. Azt is kiemeltem viszont, hogy nem kell Párizsba, vagy a világ végére menni, elég néha a szomszéd településre is átnézni.

Megpróbáltam összeszedni 6 olyan magyarországi helyet, melyek meglátogatása során sem kell feltétlen csődbe vágnod magad, viszont kulturális és fizikai feltöltődést is jelenthetnek. Meg persze király képeket lehet csinálni, nem elhanyagolható tény, lehet pakolni Instára.

A lista persze nem teljes, számos gyönyörű, de rejtett kincs lapul még az országban, amik felderítésére még a google-ben is mélyre kell ásni, én csak pár kedvencemet írom most le. Ahol jártam, azt külön kiemelem majd, elmondva így a véleményem, de amúgy piszok nehéz volt az ország minden tájáról érdekességeket összeszedni, szóval becsüljétek ám meg nagyon, hogy vagyok nektek ;) ~~pojééén.~~ A nevekre kattintva képekre bukkanhattok, így megkönnyítve a keresést, a bejegyzések alatt pedig a "térkép"-re kattintva google map vár rátok.

Az utóbbi időből a kedvenc képem.
@neverhood / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!

1. Wenckheim-kastély, Szabadkígyós

Számomra ez egy tipikus tündérkirálylányos kastély így képek alapján, ne kérdezzétek, miért. Igyekeztem utánaolvasni, és a jelek szerint renoválás alatt áll néhány szárny, viszont a kertjét dicsérik, mint az állat, szóval aki sétálgatna egy jót egy nem épp kánikula fűtötte délutánon Békéscsabától pár kilométerre LEFELÉ (mindjárt elmondom, miért emelem ezt ki ennyire), annak nagyon jó kikapcsolódás lehet. Aki pedig olyan elmebeteg, mint én, hogy szereti a katasztrófaturizmust, annak BCsaba MELLETT, Gerlában is van egy ugyanúgy Wenckheim-kastélynak nevezett épületegyüttes, mely már romosan áll. A nem nagy távolságok miatt szerintem megéri mindkettőt meglátogatni, nekem nagyon a nyári bakancslistámon vannak ezek a helyek. Mármint most komolyan: melyik tisztességes, sokat olvasó lány nem képzelte már el magát párszor kastélyokban sétálgatva? Naugye.
térkép

2. Szentendre + Visegrád

Fúú, ez is nagyon bakancslistát ügy, Szentendréről láttam képeket kb. egy éve, és azóta nem akar kimenni a fejemből ez a város a látványosságaival. Imádom az ilyen szűk kis utcás településeket, ami inkább a völgyesebb szláv településekre hasonlít, és mivel Szentendrén igen nagy számban élnek a szerbek, így nem véletlen a város építészete sem. Kicsit Krakkóra hasonlít, az pedig tudjátok, hogy a szívem nem hogy csücske, de közel fele. Egy napra tutira megéri elnézni, ha esetleg pedig valaki unná, még mindig átruccanhat a mellette levő Visegrádra, amit szerintem külön be sem kell mutatnom a Duna-kanyarával és a Várral, az idegenforgalmi irodák orrba-szájba nyomatják, a törikönyvek meg pláne.

térkép

3. Keszthely

Szögezzük le: az életben nem voltam még a Balaton környékén sem, szóval balatonizmusból totál bukó vagyok. Azonban álmodozni tudok, kastélyokról pláne, szóval jöttem egy újabbal, a Festetics-kastéllyal, és komolyan, ha ebbe az épületbe nem szeret bele valaki már a képek láttán, akkor soha semmibe nem fog. Pazar és hatalmas, ráadásul látogatható. A tükörterem az egy nagy betűs OMFG, és ilyenkor jövök rá, hogy tényleg nem kell Bécsig menni azért, hogy az ember különlegességeket lásson.
Ha valaki pedig unja, még mindig szétnézhet a nem túl csúnya városban, vagy lemehet a partra hűsölni. Egy napra turistának lenni ebben a városban szerintem teljesen megéri.

térkép

4. Pécs

Mondtam, hogy próbálok az ország minden pontjáról helyeket hozni, és bár Pécs nem a tipikus turiváros, jártam már itt, így most saját tapasztalatos sztori jön. 2010-ben Európa Kulturális Fővárosként egész jól kicsinosították a várost, ráadásul számos jellegzetes épülete is van, és ha valaki még ezt is unja, vagy inkább a túrázósabb eseményeket preferálja, az kirándulhat egyet a tévétoronyhoz is, vagy a Jakab-hegyre, esetleg a Kis-tubesi kilátóhoz. Legyünk őszinték, az ország igen lapos, így minden hegymászósabb-túra megoldásnak örülni kell, aztán bírjátok szusszal meg próbáljatok nem eltévedni, mert ez nem a 117 légimentős sorozat.

Aki viszont tényleg csak a városban bóklászna, az is el tud tölteni egy napot gond nélkül, a főtér a dzsámijával, a Zsolnay-negyed, a székesegyház, vagy akár a Vasarely-múzeum is megéri a látogatást.

térkép

5. Fátyol-vízesés, Szalajka-völgy

Nyáron döglünk a melegben, ilyenkor mindenki rohan a vízpartra, és izzadó testek mártóznak egymás mellett a tavakban és a folyópartokon. Valahogy nem meglepő, hogy víziszonyom van egyébként. Szóval, a lényeg: ha nem a tipik turistahelyekre mennél, akkor ajánlom az Eger-Miskolc-Salgótarján háromszögben levő Szalajka-völgyet, és az ott található gyönyörű Fátyol-vízesést. Persze ne egy Niagarát képzelj el, de túrázni és valóban felfrissülni szerintem totál megéri. Ha a közelben laknék, tutira non-stop oda járkálnék, tipikus Neverhood féle szerelemhely a képek alapján.
térkép

+1 Szeged

Csak gyertek, én várlak titeket - ha időben szóltok :D

Remélem sikerült valamennyit segítenem, tényleg nagyon igyekeztem a városjáróknak és a természet szerelmeseinek is kedvezni, ráadásul mivel tömegiszonyom van, a tippppikus turistáktól meg főleg agybajt kapok, így csakis olyan helyeket válogattam be, melyek nekem/nekünk szociálisan problémásoknak (:D) kedveznek.

Bízom benne, hogy tudlak titeket motiválni, hogy mozduljatok ki, erre van a nyár, főleg fiatalon, a szabadság egyre kisebb és kisebb lesz idővel, szóval használjátok ki a jó időt, meg a kánikulát is.

Kérlek, ti is írjátok le a kedvenc helyeiteket, adjatok ötleteket, vagy csak meséljétek el a saját élményeiteket kommentárban itt, vagy Facebookon, vagy akár Molyon is, nagyon kíváncsi vagyok rájuk! :) Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót onnan tudhattok meg először :)

Szép hétvégét és tartalmas kirándulásokat Csibék!

június 25, 2017 No megjegyzés

A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős luxusutazásokat lehet nyerni és így tovább. Erről annyi a véleményem, hogy a világ bekaphatja. Ha tényleg csak párban lehet leélni az életem, akkor alapból egy plusz emberrel együtt születek, nem? És itt most amúgy elnézést az ikrektől, ez egy sokkal komplexebb filozófiai értekezésem eredménye, amelyet nem most szeretnék kifejteni, elég a barátaimat részeg estéken ezzel ölni.

Igyekszek a lényegnél maradni, na. A média, meg a társadalom is sulykolja beléd, hogy egyes programokat ciki egyedül végezni. Ez egy akkora bullshit, hogy az én pofám szakad le. SEMMI nem ciki, amit csinálni akarsz, ha jól érzed magad benne. Egy év alatt már csomó bejegyzésben magyaráztam, hogy egyedül lenni nem rossz, hanem sokszor már-már kiváltság. Szabad vagy, oda mész és azt csinálsz, amit csak akarsz. Szóval igyekeztem összeszedni öt olyan nyári programot, amihez nem kell a barátaid vagy a pasid/barátnőd beleegyezésére vagy gondolkodására várnod, csak a saját bátorságodéra, hogy járd a saját utad.

1. Mozi

Kezdjük egy igen lightos megmozdulással. A szüleim most sem tudják feldolgozni, hogy néha tök egyedül beülök a moziba, egyszerűen nem értik, miért nem hívok valakit. Azért kéremszépen, mert magam akarom kielemezni a filmet, megérteni, vagy csak simán kikapcsolni az agyam a hatalmas képernyő előtt. A Marvel filmekre mindig tesómmal megyünk, amióta az eszemet tudom, azt közösen kell kibeszélnünk, de ha nekem tetszik egy film előzetese és a kritikák róla, ami senki más érdeklődését nem kelti fel, akkor csak azért hagyjam ki magam egy jó élményből, mert "MÁS" máshogy gondolkodik? Nope, kizárt.

Ha nyáron a barátaitok elfoglaltak, vagy még vizsgáznak, esetleg elutaznak, te pedig egyedül maradsz, akkor emeld fel a segged, pakolj fel a legnagyobb pattogatott kukoricából, dőzsölj és élvezd a hatalmas képernyőt.

+ előny: nyáron kevesebben járnak moziba, úgyhogy néha tied az egész terem. Totál szürreális érzés, ennyit elárulhatok.

2. Utazás

Az egyik lemondja, a másiknak nem tetszik az utazási terv, a harmadik az egész házat felpakolja két napra... én meg gutaütést kapok. Szerencsére egyre többeket sikerül rávennem, hogy legyenek "vakmerőek" és induljanak neki egyedül az országnak, vagy legalább a városnak. Aláírom, vannak olyan utak, amelyeket jobb megosztani egy olyan emberrel, akit szeretsz, és valóban közös élményként megélni, de hatalmas ereje van az egyedül kirándulásnak is. Nagyon sok mindent megtudhatsz magadról, fejlődik a probléma megoldó képességed, és tényleg a saját urad vagy, azt csinálsz, amit csak akarsz. Nem kell egyből a kontinens másik felébe menni, már az is egy napos élmény lehet, ha elkocsikázol a szomszédságban levő településre, esetleg felülsz a másik nagyvárosba tartó vonatra. ~~a buszt azért nem említem, mert utálok buszozni, de természetesen benne van a listában, csak na, értitek :D~~ Kezd kicsiben, a nyár azért van, hogy megéld.

+ opció: Virág említette egy régebbi kommentárban azt hiszem, hogy neki nagy bakancslistás álma, hogy egyszer egyedül eltöltsön egy estét (woaaaa, alliteráció szivi) valamilyen luxushotelben, és szerintem ez is egy király ötlet :D

3. Piac/Vásár

Jöjjön az első nem szokványos program, de nyugalom, megmagyarázom. Sok korombelivel beszéltem, akik az életben nem voltak még piacon, vagy vásárban, és bár sokan hétvégi családi kiruccanásnak tekintik ezt a helyet, én pont ellenkezőleg gondolom. Apád meglát valamit, anyád már a következő sorban van, te megvennél valamit, de egyik se figyel rád, a tesód meg csak a kajás standokra tud gondolni. Nálunk kb. így néz ki egy vásárba járás, és gyorsan be is fejeztem a family trippeket. Piacra már rég egyedül járok, összeszedem ami kell, ráadásul azt veszek vagy nézek meg, amit csak akarok, senki nem nyaggat hátulról, mint valami kis ördög, ráadásul ismerősökkel is össze tudsz futni, akiktől összeszedheted az aktuális belpolitikai híreket (értsd: falusi pletyka). Plusz korán is kelsz, ergó produktívabb a napod, felfrissülsz és még nem is költesz annyit, mint egy hipermarketben vagy egy plázában.

Próbáljátok ki, milyen egy nap korán kelni nyáron, mikor még nem égsz meg a tűző napon, és kimenni a piacra/vásárba. Meg fogtok lepődni magatokon is.

4. Cukrászda/kávézó

Ha látsz Szegeden egy vörös hajú lányt, aki a kávéját issza, és a laptopján pötyög, vagy a könyvet bújja, esetleg sebesen körmöl egy füzetbe, az én lennék. Ezek az én alone time-jaim, és egy pillanatig sem jut eszembe, hogy más is ott legyen. Van egy feelingje annak, ha beülsz a fent említett helyek egyikébe, és csak figyeled/hallgatod az embereket, vagy írsz, vagy olvasol, vagy rajzolsz, vagy bármit csinálsz, ami csak boldoggá tesz. Sehol nem írja törvény elő, hogy csak csapatostól lehet berobbanni az ilyen helyekre, plusz magadat vendégelheted meg a finomabbnál finomabb ínyencségekkel. Krakkóban szoktam rá igazán a városi cukrászdákba mászkálásra, ott az volt az idegesítő, ha mondjuk a Wadowicében (ami egy elég diákbarát cukrászda és kávézó) az asztalnál beszélgettek, nem pedig tanultak, vagy a saját dolgukat csinálták az emberek - egyedül.

+ előny: sok jó pasit láthatsz, ami már szemlegeltetésnek sem rossz program, én belőlük kotyvasztom össze az aktuális főszereplőimet az írományaimban.

5. Túrázni/sátrazni

Tudom, most mondanátok, hogy "hát ez ugyan olyan, mint utazni". Öhm, nagyon nem. Utazáskor más emberek is körbevesznek, vagy legalább épületek, járművek, van egy szállásod, ha több napra mész, ahol azért tetőt adnak a fejed fölé minimum.
Túrázáskor tényleg rohadtul egyedül vagy, a természet vesz körbe, a kis köcsög szúnyogok, meg úgy általában az időjárás szeszélyeinek vagy kitéve. Azért persze nem kell random elindulni egy irányba, és amit az isten áld stílusban nyomulni, de biztos vagyok benne, hogy bárhol is élj, a közelben van kijelölt túraútvonal, melyet követve biztosabban érsz célba.

Nektek milyen programötletetek van még? A szobában döglés és sorozatnézés nem opció ;) Írjátok le kommentben itt, vagy bármelyik más platformon (Facebook, Instagram, Moly) mert az idei nyárból én is a lehető legtöbbet akarom kihozni, és ehhez az kell, hogy hasznosan és önmagamhoz képest újdonságokkal töltsem a napom. Plusz az érdekesebb "esetekről" vlog formájában be is tudok számolni, szóval tényleg várom a jó kis ötleteket :D

FONTOS INFÓ: Leiner Laura: Egyszer c. könyvéért a nyereményjáték a jövő hét folyamán lezártul, ne maradjatok le egy jó és kreatív lehetőségről. Péntekig van a határidő, jövő vasárnap pedig már a nyertest hirdetem ki! Minden részletet IDE kattintva megtaláltok, a már jelentkezők képeit pedig ITT. :)

Szép hétvégét csibék, jövő héten újabb vlog és újabb bejegyzés érkezik :)

június 18, 2017 12 megjegyzés

Bár Fanny (@fannydebreczeni, tessék szépen csekkolni a művésznőt) már nagyon rágja a fülemet, hogy folytassam ezt a sorozatot, és kikössünk végre a megoldásnál, aminek hatására végre elmondhatom, hogy ott tartok, ahol, erre még egyetlen egy részt várni kell. Bocsesz.

Viszont, a héten visszamentem az általános sulimba (lesz róla vlog, amint lesz időm összevágni ;)), és a folyosókon járkálva a kissé kihalt épületben rájöttem, hogy nagyon sok szép és meghatározó emlékem van onnan, amik ennyi év után is érzem, hatással voltak rám. Így kaptok most egy kis múltidézést életem legmeghatározóbb 8 évéről, ami kb 65%-ban azzá kreált, aki ma is vagyok. Majd megértitek.

6 évesen kerültem iskolába, a '96-os generáció helyett bedobtak a '95-höz, mert túl okos voltam az óvodához :D Ezen kijelentésemre persze mindig, mindenki kiröhög, de amúgy tényleg így volt, 5 évesen már folyékonyan olvastam, pont nem tudtak velem mit kezdeni az óvónők, szóval inkább elpateroltak az iskolába. Ez már önmagában indított egy kisebb identitásproblémát, mert nem tartoztam az idősebbek közé, de az alattunk levő generációhoz sem. Mondjuk 6-7 évesen erre pont magasról tettem, ez inkább felsőben alakult valós belső problémává.

Szóval, 6 évesen megkaptam a világ legjobb tanítónénijét és a világ legjobb alsós osztályát, amit csak kívánni lehetett, elsőben pedig csuklóból megnyertem az általános suli olvasási versenyét, ami bár így utólag nem egy nagy dolog, nekem akkor brutálisan nagy löket volt. Ugyanebben az évben kezdtem a zeneiskolát is (...), szóval iskola melletti elfoglaltságom is volt bőven. Iskola után sose haza mentem, mindig a Nagymamámnál volt a családi gyülekező, ő vigyázott ránk, és ez a rutin 2010-ig, az elhunytáig így is maradt. Ezért egyébként a többiek mindig furán néztek rám, de már akkor is volt bennem egy vehemencia, és elküldtem minden beszólogatót a francba. Ezt a tulajdonságomat egyébként becsülöm, mert nem érzem jól magam, ha meg kell hunyászkodnom valaki alatt, és ha így nézzük, ezt az általános iskolának és a gyermekkori piszkálódásnak köszönhetem.

Elsős koromban még megérkezett Tincs is az életembe (lesz róla vlog, ha akarja, ha nem :DDDD) és beszartok, de 15 év után még mindig mellettem van, és még mindig a legjobb barátnőm. És még mindig félek, hogy ha egyszer összeveszünk valamin kegyetlenül, akkor minden kínos képet-videót-beszélgetést-titkot felpakol az internetre. Ő volt a nagyon csendes lány, én pedig aki a torka szakadtából üvöltött, mert igazából nem volt rajtam hangerőgomb :D Ha csak nem voltunk szétültetve a tanítónéni által (mindig szét voltunk, túl jó volt az osztályközösség), akkor együtt ültünk, felsőben meg aztán pláne, egy kisiklást eltekintve mindig a középső sor valamelyik padjában, ő jobbról, én pedig balról. Ő (volt) a csendes, békés, enyhén strebó barátnőm, én pedig a totálisan meg nem értett, lázadó, fékezhetetlen, gyakran hisztériázó és "márpedig én mindent jobban tudok" felfogású barátnője. Arról nem is beszélve, hogy harmad unokatestvérek vagyunk, amúgy. Így utólag már látom, hogy a nagymamáink vérmérsékletét örököltük mindketten, mert Tincs azóta egy vadállat lett, én meg magamhoz képest kissé lenyugodtam. Merje valaki azt mondani, hogy köztünk nincs egyensúly.

Az egy dolog, hogy a gyerekek piszkálódnak, csúfolják egymást. Nos, engem ezek a dolgok letraumatizáltak, nagyon hosszú évekre. A súlyom volt a központi téma, osztálytársak és a családom részéről is. Hiába jártam már akkoriban táncra is, őszintén szólva nyűgnek éreztem a mozgást, a mamám főztje viszont túl finom volt, meg hát tudjátok, milyen egy jó klisés nagymama: tele sütivel és egy hétre elegendő kajával. Rettenetesen pufi gyerek voltam, negyedikben még külön orvosi kivizsgálásra is elküldtek, mert túl magas volt a vérnyomásom az átlaghoz képest, aztán kiderült, hogy csak kövér vagyok, le kellene fogynom. A torna pláne nem ment, mai napig emlékszem, mekkorákat buktam például a bakon, vagy hogy mindig utolsók közt voltam a futóversenyeken. Ezért volt valószínűleg ekkora szám is: kompenzáltam. Kompenzáltam azt, hogy baszogatnak, hogy beszóltak az öltözködésemre, hogy mindig a barátnőim érdekelték a fiúkat, akik hozzám jöttek segítségért, és hogy én nem érdeklek senkit. Én lettem a haverlány, és egy idő után elhittem, hogy nekem tényleg ez a sors jutott.

Így utólag nem bánom, hogy így alakult, nagyon sokat köszönhetek a mai racionális felfogásomnak azért, mert annó mindenki inkább haverként, mint sem lányként kezelt. Mindig a fiúkkal mentem haza suli után, kiismerve így a gondolkodásukat és számos hülyeségüket. Plusz faltam a könyveket, egyiket a másik után, minden este elalvás előtt, ami annyira berögzült rutinná vált, hogy ma, ha még ittasan is érek haza egy jó buli után, akkor is muszáj legalább 2 oldalt elolvasnom, különben nem fogok tudni aludni. Placebó vagy a fene se tudja. Imádtam a romantikus sztorikat, és ahol tökösek voltak a lányok, (Louis Sachar: Laura titkos társasága - életem legtöbbször elolvasott könyve) én is olyan akartam lenni, mint ők.

Mindenki döntse el, hogy ez sikerült e, vagy sem, de az tény, hogy törekszem rá.

Az olvasás miatt imádtam a magyar órákat, a földrajz is mindig közel állt a szívemhez és hetediktől kezdve az informatika is a favoritok közt volt. Nagyon fontos pillanata volt az életemnek az is, hogy jó magyar tanáraim voltak, és egy elég ijesztő osztályfőnököm felsőben, akinek mégis köszönhetem, hogy nagyszerű versenyeredményeket érhettem el. Ezekre felkészülve jön rá egy gyerek, hogy nem csak minden az ölébe hullik, ahogy azt szeretné, és hogy őszinte legyek, nekem ezen a felfogásomon épp időben sikerült változtatni. Infó/média versenyen majdnem az országosig jutottam, ami Szerbiában nem kis szó, jó pár fordulót meg kell járni, míg ott kikötsz.

Szóval ha valamire megtanított az általános iskola, az az, hogy kiálljak önmagamért, és soha, semmilyen körülmények közt ne tagadjam azt, aki valóban vagyok. Lehetnek tévutak (voltak is az utóbbi időben, erről később), de azért van a szám, és azért van a hangom, hogy megszólaljak. Hogy az asztalra csapjak. Lehet, hogy sokszor ez magas decibelen történik a részemről, amit nem mindenki tud kezelni, de nem érdekel. Tanulni másoktól nem csak lehet, hanem kell is, viszont ha más a saját okítását próbálj rád erőltetni, azt hagyd ott a francba az utca közepén. Kellett pár seggberúgás az élettől és az osztálytársaimtól ahhoz, hogy most, 21 évesen ott tartsak, ahol. Szerettem az általánost a maga módján, a hullámvölgyeivel, a rohadt német szótesztjeivel, a sírva felelésekkel fizikán, vagy az ablakon kimászós műszaki/technika órákkal. Imádtam, hogy matekon a legjobb barátnőmmel és az akkori két legjobb barátommal ülhettem, hogy külön szerben először haveromra borult a pad, majd rám is. Csodás érzés volt, mikor nyolcadikban összefogott értem a felsős osztályok nagy része, mikor kiraboltak, vagy mikor ugyanezekkel az emberekkel együtt töltöttünk egy hetet a suli nyári táborában.

Lehet, hogy azt kellene néznem, hogy mennyit csesztettek a kinézetemmel, és a súlyommal, de utólag mindent máshogy lát az ember. Ezért is írom kicsit napló stílusban ezt a sorozatot: ez nem más, mint jegyzet önmagamnak, önmagamtól, a nehezebb és sötétebb időkre, mikor épp nem fogom látni a jót az életben. És példa nektek, hogy a szarból igenis lehet várat építeni, vagy ha az élet citrommal kínál, kérj mellé tequilát is, vagy nyomd a citromot az illető szemébe. És minden egyéb klisés kifejezés, szóval értitek.

Bár az iskola és én is átalakultunk azóta, egy dolog stabilan megmaradt: a lányöltöző ajtaja még mindig brutálisan le van szakadva. Látom a hormontúltengéses fiúk azóta sem változtak.

Remélem még mindig tetszik nektek ez az életemet bemutató kis sorozatszerűség, szívesen várok ötleteket arra vonatkozóan, hogy mire vagytok még kíváncsiak, vagy ha mégse, akkor azt is írjátok meg, minden vélemény fontos számomra. Kövessetek a blog új Instagram oldalán, Facebookon vagy Molyon, ráadásul még a NYEREMÉNYJÁTÉK is tart, szóval bátran jelentkezzetek és küldjétek a képeket!!!

június 11, 2017 No megjegyzés

Elfáradtunk. A könyv is, a sorozat is, meg én is kissé, míg idáig jutottunk. Én egy könyvet sem tudtam még teljesen megírni, nem, hogy 6-ot, így el tudom képzelni, hogy az írónő is belefáradt kissé a 17-ik (+/-2 ugye a Remekkel) sztorijára, ami nem feltétlen baj, csak hát kicsit fogyatkozik a szufla, ha mondható így.

Nem rossz ez a könyv, sőt, meg voltam elégedve a befejező kötettel, így ne számítsatok nagy alázásra, de van véleményem pár dologról, amit nem szégyellek megosztani a nagyközönséggel.

Spoileres lehet annak, aki nem olvasta, habár igyekszem a fontos infók nélkül írni.

Az ötödik részt ott hagytuk abba, hogy Balogh vs. Bexi párbaj következett volna, jó kis box meccsre lehetett számítani - és Balogh egy rohadék a továbbiakban is, ezt aláírom. Az első 50 oldalnál gyerekek én olyan rohadt dühös voltam, mint már rég, pedig az utóbbi időben lett is volna lehetőségem a saját életemet végignézve bosszankodni. Erre tessék, jött Balogh meg a köcsög talicskája, és felnyomták a vérnyomásom, de úgy istenesen. Bexi pedig azt tette, amit én is csináltam volna a helyében, hülyeséget. Mentette Márk seggét, komoly áron, véget vetve így a nyaralásnak.

Meg kaptunk pár fejezetnyi throwbacket, amire nem feltétlenül volt szükség, de legalább még inkább megutálhattuk Gerit és még jobban megértettük Körte és Beka kapcsolatát.

Őszinte leszek: sokkal több és igazi csattanó eseményeket, fordulatokat, balhékat vártam még, amolyan "most utoljára" stílusban - és nem feltétlenül kaptam meg. Az írónő tőlem ellentétesen gondolkodott, és nosztalgikus, örömteli lezárást kreált (mármint egyeseknek örömteli, másoknak meg wuuuuuu, később). Persze, voltak megdöbbentő pillanatok, szám szerint számomra 4, amire azt mondtam, hogy aztakurvamitörténikittenkéremszépen, aránylag jól elosztva a 480(!) oldalon, de ez azért vajmi kevésnek tűnik az előző könyvekhez képest.

Nekem mindig a Nélküled lesz a kedvenc részem a sorozatból, nem feltétlenül azért, mert hibátlan lenne (messze nem az), ráadásul az egyik legdepresszívebb is, de ott még érezhető volt a pörgés, a mostani kissé nyugdíjas tempóhoz képest.

Két fontos dolgot kiemelnék, amik számomra teljesen pozitívan sültek el. Egyik Körte. Az Instastorymban már belebegtettem, hogy a hatodik részben rájön az olvasó, hogy nem feltétlenül Beki és Márk a két főszereplő ebben a sztoriban, és ezt egyértelműen az írónő hozta ki így a hatodik részre. Szerintem az Egyszerben Körte sokkal többször van említve, mint az előző kettő együttvéve, és ez nagyon kellett a sztorihoz. Részben ez azt is jelenti, hogy Berk kapcsolata már kifulladt, de kit érdekel, Körtét szeretjük, lehetett volna már az elejétől kezdve több belőle. Hogy kiszámítható volt e a jövője? Mint egy Hollywoodi csöpögős film, naná, hogy tudni lehetett, viszont Bexi utolsó fellépése... na ott azért nekem is könny gyűlt a szemembe. Majd megértitek, ha olvassátok, erről itt most nem mondok többet.

Másik: Geri. YAAAASSS YOU PIECE OF SHIT, HOPE TO DIE! Ja, hát igen, nos kellően meggyűlöltem én is a végére, holott az első két részben még meggyőzően veregettem a vállát, hogy jöjjenek össze Bekával, de a kis köcsög túl nagy bödönné változott, no. A maga módján ez is nagyon álomvilágira sikerült, amolyan "a gonosz mindig meglakol" stílusban, ami a való életben rohadtul nincs így, de már rég elengedtem azt a földhözragadtságomat, hogy LL könyveit a valósággal kapcsoljam össze. Fogjátok a koromra.

A Valahol értékelésében (ITT OLVASHATÓ) kifejtettem, hogy nem gáz, hogy az utolsó előtti rész kicsit visszafogottabbra sikerült, mert az utolsó részhez kell egy kis levegővétel, hogy az üssön. Nem úgy ütött, ahogy szerettem volna, de szerettem az egész sorozatot, és ez az utolsó résszel vált teljessé. Az SZJG-től sokkal felnőttesebb és konkrétabb volt az egész, a felétől kezdett saját utat járni, mert azért azt mind elismerjük szerintem, hogy az első három részben a szereplők totális koppintások voltak az SZJG-ből meg LL tipik sablon karaktereiből, amin szerencsére tudott változtatni, még időben. Személy szerint is jobban szerettem a Bexi-sorozatot, főleg a Nélküledet (kifejtem máskor, hogy miért), és szerintem az írónő is sokkal jobban beleélte magát Beka karakterébe. Ugyan sokszor éreztem az ő hangját Beka dialógusai/monológjai mögött, ha azt nézem, hogy milyen korosztálynak íródtak a könyvek, akkor ennek örülni kell, és remélni, hogy átadta azokat a tanításokat, amelyek számukra fontosak lehetnek az életben.

Nem lettem márker, Márk számomra az utolsó részben már teljesen átment Cortezzé, de mivel alig volt szerepe, ez nem túl feltűnő. Aki akarja, szeresse, én totál odavagyok Pablóért, meg ebből a részből már Bogyóért is (wtf, ne kérdezzétek), szóval a márkerek harcoljanak csak, én megvagyok a selfie-király nélkül, köszike.

A többiek elvoltak, mindenki új életet kezdett, vagy a meglévőt folytatta, Daniella a lélekállatom, és beszarok, még Antiból is lett valami, hát erre azért nem számítottam, úgy őszintén :D A sétafikáló Tomiból is kapunk még egy kicsit, Kemálról nem is beszélve. Talán aki totál ki lett hagyva, az Lili de mondjuk ő úgyse sokat tett hozzá az utóbbi időben a sztorihoz. Körtét meglendítette a halál szele, Betty ipszilonnal meg tök cuki, Berk meg kirándult egyet, szóval országot is láttunk, Aszádék karaktere meg hivatalosan is kifulladt. Hát, kb. ennyi a szereplőkről.

Ja, még egy dolog, amit gyors leírok, míg az eszembe van: szóval nagyon örülök, hogy Laurát jó zenei ízléssel áldotta meg az ég, és azt is, hogy ezt az olvasóinak is átadja. De basszus láttátok, mi van a Blue October - Say It Youtube kommentszekciójában?! Szó se róla, nagyon jó szám, én is sokat hallgattam, de azért kezd kicsit elszabadulni a pokol. Döbbenet, mekkora invázió csapott le a kommentárok részlegére, szerintem a külföldiek azt hiszik, spam az egész :D

Összességében akkor most mi van? Az kérem, hogy tapstaps, hiányozni fog ez a sorozat, szerettem, egyedi a maga módján, kialakult a végére egy olyan zárás, ami tanító jelleggel elfogadható opció. Nem lesz akkora kultusza, mint az SZJG-nek, nem is feltétlen kell, hogy legyen, az úgyis letarolta a fél magyar ifjúsági irodalmat, hagyjunk helyet másnak is. Beka a legnormálisabb LL főszereplő csaj karakter, biztos, hogy még párszor előveszem valamelyik részt, és újraolvasom, sőt a talicskázó hatodikat is akár, mert ezek remek könyvek arra, amire teremtődtek: kikapcsolni és egy kis vidámságot csempészni a mindennapokba. Tipikus példa arra, hogy sokszor felesleges túlzásba esni, csak olvasni kell és élvezni az életet.

PS.: A Hullócsillag után az Egyszer a kedvenc versem/számom.

Nemsokára jövök a Nyereményjáték részleteivel, amiben a fent említett könyvet és plusz apróságokat lehet majd megnyerni, de ez még egy kicsit maradjon a jövő titka. Érdemes a blogot és a hozzá kapcsolódó oldalakat (Instagram, Moly.hu, Facebook) figyelni a részletekért :)

– Jó. Egy óra múlva ott vagyok – közölte Körte.

– Csak hazadobok valami kaját Bogyónak, Pepének és Pudingnak.

– Vannak kutyáid? – szólt bele Lili lelkesen.

– Maradjunk annyiban, hogy állataim – terelte a szót Körte.

G. Sz.: A BPRP kiadónak bejelentetted, hogy a tanulmányaid miatt felhagysz Bexiként az énekléssel?
Bexi: Természetesen a kiadó tulajdonosa tudott róla.
G.Sz.: Hogy fogadta?
Bexi: Megsiratott egy talicskát.

– Te felmásztál az erkélyemre? – néztem Márkra döbbent mosollyal.
– Ja – túrt a hajába. – Gondoltam, mindenki alszik, és nem akartam lármát.

Nádor Gergőnek lenni lehet a legnagyobb büntetés.

– Tudod, mit tud ez a felsőtest? – mutatott magára Márk elégedetten.
– Nem, de a gyerek biztosan – forgatta a szemét Körte.

június 05, 2017 1 megjegyzés

Egyik nap eszembe jutott, hogy miért nem csinálok már interjúkat, pedig régebben, mikor még besegítettem egy újságnál, kifejezetten szerettem a műfajt. Szeretem ezeket a kérdezz-felelekes dolgokat, ezáltal megismerni új embereket és életutakat. Egyik gondolat követte a másikat, leginkább az, hogy ki lenne az a hazai írónő, akit szívesen faggatnék, és egyértelműen Tavi Kata neve ugrott be.

A Sulijegyzetek sorozat írónője hamarosan lezárja Lilláék iskolás kalandját, elbúcsúztatva így az olvasókat is a Duna-parti Gimitől, de mivel türelmetlen vagyok, és már nagyon várom a befejezést (:D) ezért ráírtam, hogy benne lenne egy kisebb interjúban, írásról, a sorozatról és úgy mindenről.

Ő pedig belement, nagyszerű válaszokat adva, amikért ezúton is hálás vagyok!

Enjoy!

- Az első "bemelegítő" kérdésem: A Táncvarázsról írt értékelésemben feltettem (ITT OLVASHATÓ) egy - akkor még - költői kérdést, de ha már így lehetőségem adódott, megkérdezem: Leviről tudunk meg bármikor is bármit?

A sorozat kezdetén Ákos és Levente karakteréről ugyanannyit szándékoztam elárulni, majd ez megváltozott, mert Ákos jobban előtérbe került, Levente pedig háttérbe. Aki kedveli, annak talán rossz hír, de nem fogjuk őt ennél jobban megismerni.

- Most, hogy jön a befejező rész, milyen érzések kavarognak benned? Mégiscsak 4 év telt el a Nyitótánc óta. Azt hittem, könnyebb lesz lezárni a sorozatot, hiszen teli vagyok új ötletekkel, de tévedtem. A negyedik kötet utolsó néhány jelenetét majdhogynem szomorúan írtam. De el kell engedni a történetet és a karaktereket, mert így van rendjén.

- Szerintem mi is szomorúan fogjuk olvasni. Meg tudod fogalmazni, mit jelent számodra az írás? Olvastam egy régebbi interjúban, hogy már legalább egy évtizede komolyabban foglalkozol vele. Miért? Az írás hobbinak indult, régebben, amíg a magam kedvéért írtam a történeteket, egyfajta kikapcsolódást jelentett. Gyakorlatilag teremtettem egy fantáziavilágot, hogy elbújhassak a hétköznapok gondjai elől. Ma már többet jelent, megváltoztatta az, hogy másokkal is megoszthatok valamit, ami nekem örömet okoz. Komolyabban kell vennem, több időt tölteni az írással, fejlődni, és az olvasókkal is tartani kell a kapcsolatot. ☺ Írónak lenni egy hivatás és igyekszem felnőni a feladathoz.

- Ha már olvasók: befolyásolják az olvasói vélemények a történet kimenetelét? Honnan merítesz inspirációt?

A történet kimenetelét nem befolyásolja, hogy az olvasók hogyan képzelnék azt el. A regény, amit kiadok a kezemből, az én vagyok, ha ebbe más beleszólna, az már nem ilyen lenne. Viszont szívesen meghallgatom őket, mert érdekel, hogy mit látnak, melyik karaktert kedvelik, és mit éreznek a sztorival kapcsolatban. Engem a környezetem inspirál: az emberek életútja, a nehézségek és szépségek egyaránt. Ehhez pedig nem elég a gép előtt ülnöm, hanem ki kell mozdulni, nyitottnak lenni, tájékozódni, beszélgetni az emberekkel és figyelni őket.

- Ha csak egy tanácsot adhatnál a Nyitótáncot írt önmagadnak, mi lenne az? Nehéz kérdés. Azt tanácsolnám neki, hogy legyen nyitottabb mindenre és mindenkire.

- És mit tanácsolnál azoknak, akik komolyabban szeretnének az írással foglalkozni?

Legyenek türelmesek magukkal, és ne sajnálják az időt arra, hogy megtanuljanak jól írni, mert ahhoz sok munka kell.

- Van valamilyen rutinod/szokásod írás közben? Illetve molyon kérdezték, hogy van e valamilyen írástechnikád (jegyzet, vázlat, tábla, stb.)

Minimális mennyiségű vázlattal dolgozom, csak a történet fő vonalát tervezem meg, a legtöbb jelenetet spontán írom, amikor leülök a gép elé. Ennek a módszernek van hátránya is, előnye is, de annyi biztos hogy nekem csak így megy. Háttéranyagokat viszont folyamatosan gyűjtök, ez a gépemen gyűlik. - Térjünk át konkrétan a Sulijegyzetek sorozatra. Honnan jött a hónapokra bontás? Szerettem volna valamilyen tagolást, és ez jó ötletnek tűnt.

- A negyedik részben Lillából vagy Krisztiánból kapunk e majd többet? Illetve Molyon kérdezték, hogy a Kristóf-Jázmin szállal lesz e még nagyobb történés? Mindig is Lilla volt az első számú mesélő, arányaiban a legtöbbször az ő szemszögéből írok. Persze lesznek Krisztiános-részek is. Minden szállal foglalkozom az utolsó kötetben, mindenkinél lesznek még történések.

- Molyon kérdezték azt is, hogy vannak e kedvenc táncaid, vagy zenék, amikre szívesen táncolsz?

Sose tanultam táncolni, de a latin táncok vonzanak. Ha a tánc helyett kapott volna az életemben, talán ezt választom.

- Ki a kedvenc fiú karaktered az általad megírt történetben?Melyik lánnyal lettetek volna legjobb barátnők a középiskolában? Krisztián a kedvenc. Mindig is ő volt. ❤ Azt hiszem, Jázmin lett volna a legjobb barátnőm.

- A sorozat befejezése után várhatunk újabb történetet, esetleg újabb könyvsorozatot? Ha igen: maradsz az ifjúsági irodalomnál, vagy esetleg más műfajban is kipróbálod magad?

Új ifjúsági sorozatba kezdek, testvérekről, barátságról szerelmekről.

- Egyetlen kérdésem van még, aztán nem zaklatlak többet. :) El tudod mondani nagyon vázlatokban, hogy hogy néz ki egy könyvkiadás? Lektor, szerkesztő, kiadó stb. Milyen folyamatokon kell végigmennie valakinek, aki ilyen fába vágja a fejszéjét? Megpróbálom. Biztosan másképp csinálják minden kiadónál, én a saját tapasztalataimat tudom megosztani. A kéziratnak meg kell felelnie egy bizonyos nyelvi szintnek (helyesírás, stilisztika stb.) Sokan alábecsülik ezt, de ez alap. Ahhoz hogy működjön egy regény, sok tényező szükséges, néhány ezek közül: egy érdekes alapötlet, jó dramaturgia, kidolgozott karakterek, és folytathatnám a sort. A szerkesztők ezeket segítik javítani, hogy a lehető legjobb legyen a történet. Adnak egy iránymutatást , az író pedig nekigyürkőzik és megoldja a házi feladatot. Ezután jön a borítótervezés, majd mindaz, amitől fizikailag könyv formát kap a regény, a nyomdai munkálatokkal a végén.

Még egyszer köszönöm Tavi Katának, hogy válaszolt a kérdéseimre, már mind nagyon várjuk a negyedik, befejező részt.

Ha tetszett ez a kérdezz-felelek típusú bejegyzés, akkor írjátok le kommentárba, kiről olvasnátok még szívesen a blogban, én pedig próbálok intézkedni, ahogy mindig :D

FONTOS INFÓ: ÚJ INSTAGRAM oldala van a blognak, úgy éreztem, épp ideje külön szedni a privátot a blogtól. A "neverhoodsdiary" néven megtaláltok, minden fontos infót és történést ezután story-ban fogtok látni, lévén, nincs snapchatem és a twittert sem preferálom. Kövessetek be ott, és ne maradjatok le semmiről, és nyugodtan írjatok üzit, tageljetek, vagy dobjatok át meme-ket, örömmel fogadok mindent :D

A Facebook oldalon pedig a legújabb bejegyzéseket olvashatjátok első kézből.

U.I.: Jövő héten nyereményjátékot hirdetek, figyeljétek az oldalakat és a blogot ;)

Szóval, kivel legyen a következő interjú? Kommentekben várom a javaslatokat :)

Nagyölelés:

június 02, 2017 2 megjegyzés

Blog Archive

Popular posts

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'