Neverhood's Diary

Alig hiszem el, hogy végre megtört a jég, és nem egy agyongyalázós bejegyzést kell írnom. Sage magasan az egyik kedvenc karakteremmé vált pillanatok alatt, és nem csak az utóbbi időben, hanem a valaha olvasott könyveim közt is. Vigyázat, tömény ömlengés következik, aki nem bírja a pozitív gondolatokat, annak még van esélye abbahagyni a bejegyzés olvasását.
@weheartit @liaerie @elisa_woodie @Yumemie  
Már maga a cím is sokat elárul a könyvről: Hamis herceg. Conner, a nemes hihetetlennek tűnő, de nem is olyan rossz ötlettel áll elő: egy árva úgyse hiányozna senkinek, így Carthya néhány árvaházából magához vesz egy-egy fiút, hogy az eltűnt (és halottnak hitt) herceghez hasonló előkelőséget neveljen belőlük. A módszerei gyakran kegyetlenek, de a célja egyszerű: megakadályozni a polgárháborút és egy báb mögött élvezni az igazi uralmat. Sage is a keze közé kerül, akinek marhára semmi kedve ehhez az egészhez. Lázadó, de hihetetlenül eszes és ügyes, valahogy mindig képes úgy alakítani a dolgokat, hogy ő jöjjön ki sikeresen az esetből. Két másik fiúval, az ügyes Rodennel és az okos Tobiassal kellene megküzdenie Conner kegyeiért és a trónért, a három fiúból csak egy lehet Carthya frissen előkerült hercege. A többire halál vár.

Hát úúúúristen, mekkora alapsztori már ez! Nagyon, NAGYON régóta várólistás már a drága, de a cuki egyetemi könyvtárunk volt olyan aranyos, és megszerezte nekünk az egész trilógiát a nyáron, úgyhogy szépen haza is vittem magammal az első kötetet. Őszinte leszek, nem számítottam ilyen komoly és enyhén beteg könyvre, valahogy mindig az volt az érzésem, hogy ez valamilyen gyerekeknek írt mese lehet. Mármint gondoljatok bele, az árvaházból kihozott kisfiút magához veszi egy jótét köcsög lélek, és herceget nevel belőle. Happy End. Na, ezt a sztorit Jennifer A. Nielsen szépen addig ütögette, míg egy tátott szájjal olvasós könyvet nem hozott létre. És ez csak az első rész!
Ami elsősorban megragadott, az az írásmód. Valószínűleg hálásak lehetünk a jó fordításért is, de tény, hogy kellő aprólékossággal és szépséggel, megfelelő felépítéssel és mégis könnyed hangvétellel van megírva. Egy pillanatig sem éreztem az írónőt, végig elhittem, hogy Sage meséli el a történetet, ami plusz pont, szeretem, ha ennyire elmerülhetek az olvasásban. Lehet, hogy 15 évesekről van szó, de a könyv messze idősebbeknek íródott. Nem 18+-os, semmi perverzió, de ahhoz, hogy megértsük a lényeget, levonjuk a tanulságot, és átérezzük, mekkora dolgok is forognak kockán, kell a józan, érett fej.
@weheartit @AssassinOfThedas @AK_SF @AliyahwithFlawless
Szereplők:
Sage, Sage, Sage. Bármi történjen, nekem mindig Sage marad. Az eszem megáll, mennyire fifikás és okos, körültekintő, és mennyire frappáns visszavágásai vannak. Kisfiúnak tűnhet a könyv elején, a végére kénytelen nagyon felnőni, az a pár nap nagyon gyorsan megedzi. És ha jól sejtem, a megedzettből később meggyötört lesz. Ne hisztizzen, és magasan a top kedvencek közt marad.

@weheartit @YateemDil @__Valerie_ @etherealush
Tobias és Roden. Fúúha. Fejezetenként változott a jófiú-rosszfiú felállás, és ezt a írónő bravúrosan csinálta. Nem tudtam egyiket sem igazán megszeretni, vagy megutálni egészen az utolsó fejezetig. Roden hűségesnek látszó, vagy Tobias törekvő törtetése fog-e végül nyerni a kettőjük, sőt háromuk közti csatában? Ezt nem árulom el, mert egyikük sem olyan egyszerű, amilyennek tűnnek.
@weheartit @princess_of_hannia @frozen_eye
Mott. Ó, igen, ő azért az idősebbik férfinem képviselőjeként már megdobogtatta a szívem. Nekem ő valamiért egy vikingre sikerült, pedig a leírás egy fekete, kopasz, kigyúrt állatot képzeltet velünk. Nem jött össze :D Védelmező, de kegyetlen is egyben, és az, ahogy Sage-hez, illetve az élethez viszonyul, igazán megfogott. Több Mottot akarok és rohadtul ajánlom az írónőnek, hogy ne merészelje a későbbiekben megölni.
@weheartit @Lena_zakharova @anothermethesameme
Conner. Fúazanyját. Aránylag pozitív szereplőnek indult, és sokáig azt hittem, hogy ő a bölcs és nyugodt atyáskodó fiatalember lesz. Aha, hát nagyon nem. Rafinált, az biztos, de hogy eltévedt agyban, az is garantált. Nagyon beverném az arcát, de... de ott az a de. Az a tipikus rohadék, akit nem tudsz teljesen szívből utálni, mert van értelem a mondatai mögött. Nem is tudtunk meg túl sokat róla, csak a tervéről,  szóval ilyen téren várok még egy kis vérfrissítésre.

Imogen és Amarinda eddig nem nyűgözött le a női karakterek közül, ha az írónő bedob valami szerelmi háromszöget, kitérek a hitemből. Eléggé üresek még szegénykék, remélem idővel kapnak egy kis életet a szerény szolgáló és a szomorú hercegnő külső helyett.
@weheartit @rax_70 @Bellae0 @busrapolad183
Valaki biztos lát hibákat, engem speciel pont nem érdekeltek, túlságosan tetszett ahhoz, hogy apróságokon fennakadjak. Élményt adott, megdöbbentett, és mindenképp magas elvárásokat állított elém a többi résszel kapcsolatban. A csattanók csattantak, a váratlan fordulat számomra meglepő volt. Igen, tudom, tiszta óda lett az egész értékelés, de ha úúúúúgy tetszik! :D
Ajánlom ám, de rendesen.

Borító: kicsit ez is a mesekönyvre húzott, de egyébként nagyon kreatív, és szépségesen kék. 

some quotes:
"– (…) A karddal elboldogulsz?
– Persze. Főleg, ha az ellenfelemnél nincs."

"– Az apám egyszer azt mondta, tanult ember is lehet idióta, mint ahogy tanulatlan is lehet bölcs."

"– Könnyebb lesz elfogadnom a halálom, ha tudom, hogy senki másnak nem fog fájni.
– Ha senkinek sem tudsz fájdalmat okozni, akkor olyan sincs, akinek örömet szerezhetnél."
 
"Van egy régi mondás Aveniában, ami szerint „Pusztán az, hogy nem zúdul a jégeső, még nem jelenti azt, hogy nem is esik”."

" – Te nem hiszed, hogy lehetséges?
– Az, hogy lehetséges, nem jelenti azt, hogy bölcs dolog is."
szeptember 28, 2016 No comments
Mivel két hét múlva egy elég komoly és fontos bejegyzést fogok közzétenni, idejét láttam, hogy egy kicsit jobban megismerjetek, és megtudjatok rólam néhány tény, és még több furcsaságot. Kommentárban várom a hasonlóan furcsa elméket. :)

1. Imádom a kecskéket, azon belül is a kameruni törpekecske fajta a kedvencem. 
2. Életem egyik legnagyobb álma eljutni Pripjatyba (Csernobil).
3. Imádok sütni, és tudok is, de csak akkor, ha szól a rádió és közben táncolhatok a konyhában. Hogy ez hogy függ össze, halovány lila gőzöm sincs, de tényleg csak akkor sikerülnek a süteményeim, ha az előbbi kettő opció kivitelezhető.
4. Négy évesen tanultam meg olvasni, a nagymamám tanított meg. Aztán 6 évesen olvasási versenyt nyertem a sulimban. Csak egy átlagos hétköznap.
5. 2013 nyarán részt vettem egy fogyókúra táborban. Imádtam, bármikor visszamennék. Ráadásul ott jöttem össze életem első fiújával, de a kapcsolatunk nem tartott 18 órát se. :D
6. Csak hason  tudok elaludni, fogalmam sincs, miért, de ebből általában akkor van probléma, ha hosszabb éjszakai út miatt autóban/vonatban/buszban kell utaznom.
7. Raccsolok, ami azt jelenti, hogy a "R" betűt nem tudom helyesen kimondani. Kiskoromban rendszerint "L" betűvel helyettesítettem ("Lepülő"), ma már inkább "H"-ként hallatszik. Akiknek csak feltűnik, mindenki azonnal akarja, hogy elszavaljam a "Répa, retek, mogyoró" kezdetű mondókát.
8. Utálom a diszkókat, menekülhetnékem támad, ha be kell mennem. Fesztiválokat sem preferálom túlságosan, de egy jó koncert bármikor jöhet.
9. Két és fél évig volt állandó fogszabályzóm, tavaly decemberben vették le. Nagyon szerettem, valószínűleg én voltam az egyetlen a Földön, aki azért sírt, mert levették.
10. Bosszúálló típus vagyok, amit mára próbálok kissé visszafogni, de tinédzserkoromban rengeteg bajt tudtam vele okozni.
11. Utáltam a középiskolát, volt egy-két jó élményem, meg néhány jó arc az osztályomban, de szinte már senkivel nem tartom a kapcsolatot.
12. Lepke volt a jelem az óvodában, ráadásul lepke csoportba jártam. És én voltam az óvónéni kedvence, muhahaha.
13. Erdő mellett lakunk, így nem fura, ha egy őz, vagy egy róka besétál a kertünkbe. Épp ezért a farkas, róka és szarvas - három olyan állat, amely mindig az otthonomra fog emlékeztetni.
14. Öt éves tervemben van USA vagy Izland Roadtrip. Mindkettő ország kiskorom óta hatalmas álom.
15. Vannak pizzás lányok, és vannak palacsintásak. Nos, én meg vagyok a halas. Imádom a sülthalat, a halászlét, a lazacot, a rántott pontyot, és még sorolhatnám. Egy jól elkészített halas étellel nagyon gyorsan le lehet venni a lábamról.
16. Életem legtöbbször elolvasott könyve Louise Sachar: Laura titkos társasága. Egyes oldalakat fejből fel tudok mondani, anyám már szinte eldugta előlem, hogy olvassak végre valami mást is. 
17. Nagyon bénán rajzolok, egy ideje inkább hanyagolom is, mert nem akarok gyerekeket rémisztgetni vele.
18. Kék függő vagyok, aki ismer, tudja, hogy bármilyen kék ajándékkal megnyert. Kivéve ruházat esetén, ugyanis bár szeretem, nem hordok kéket. Ne kérdezzétek, miért, pedig külsős vélemények szerint jól is áll.
19. Kiskoromban leborultam az ágyról, mire felszakadt a homlokom. Mai napig látszik a heg, ahol összevarták, de már nagyon halvány.
20. Ha bárhol élhetnék a világban, akkor Amszterdamot választanám. Jártam már ott, mindig lenyűgöz az a kultúra és az életről való felfogás, ahogy az emberek élnek valamint a nyüzsgő, de nem túlzsúfolt város. 
Ezek voltak azok a tények, amiket meg mertem veletek osztani. Remélem azért nem íratkoztok le :D Hamarosan jövök egy jó kis bejegyzéssel, ami kissé tartalmasabb is lesz ennél.

szeptember 21, 2016 2 comments


Saját tapasztalat alapján mondhatom, minden szeptember a mélyszegénységet jelenti a számomra, mintha nyáron elfelejtettem volna beosztani a pénzem. Ott a halomnyi befizetni való, kollégium, tanszerek, piperecuccok, meg azért néhány új ruha, az őszi könyvmegjelenésekről nem is beszélve... Néhány hétig élhetek étel nélkül, ugye?
Néhány tanács megfogadásával nem csak a szeptembert, de az egész tanévet túlélhetitek úgy, hogy talán még spórolni is tudtok. 



Étkezz minőségesen!

Nem azt mondom, hogy a szójatejes biomüzlidet becsomagolva járj órára, vagy minden nap járj reformétterembe. Akkor valószínűleg azt írtam, hogy étkezz egészségesen, ami tök jó lenne, csak nem mindig engedheti meg magának az ember.
Az én tanácsom inkább az, hogy minőséges, finom ételeket egyél, mert ehetsz péksütit is reggel 8-kor, 10-re megint éhes leszel, így elmész, és veszel még egy péksütit, de azért néhány órával később ebédelni is kellene, szóval elmész egy pizzáért és így tovább. Sajnos a péksütemények még mindig gyorsabban elérhetőek és olcsóbbak, mint néhány gyümölcs, így egyértelmű, hogy sokan az előbbiért nyúlnak inkább, ami idővel a pénztárcádon és a kissé el-Kardashianozódott hátsódon is látszódni fog. Nem kell a legdrágább élelmiszereket vásárolni, sőt, de nem kamu, tényleg sokat spórolhatsz egy otthon elkészített finom szendviccsel, vagy dobozolt rizibizivel, vagy akár már az is nagy előrelépés, ha termoszban viszed a kávédat. Legyen egy napi rutinod, hogy mikor reggelizel, mikor ebédelsz, mikor vacsizol, aztán a többit az órák és az egyéb elfoglaltság beosztja. 

@weheartit @pinkheart_ @mer_maiid @ifofi
Tanszerek

Igen, én is imádom a #studyblr-ös képeket, hihetetlenül motiváló tud lenni egy-két kép, de ettől függetlenül nem rohanok a jegyzetboltba. Nem lesz szükséged hatmillió tanszerre, még ha a képek ezt is sugallják. Nem a tanszerektől, jelölőcimkéktől, színes celluxoktól fogod megtanulni az adott anyagot. Ha van egy sárga szövegkiemelőd, az szuper, használd el, majd vegyél egy újat akkor, ha emez már kifogyott. Teljesen felesleges öt ugyanolyan szövegkiemelő, csak a helyet foglalja az asztalodon, és annak a négynek az árán tudsz sokkal fontosabb dolgot is venni.
"Van már, de nézd, ez milyen cuki!" típusú gondolatokat is el kell felejteni, ez nem az általános és a középiskola, itt nem nagyon érdekel rajtad kívül senki mást, hogy milyen állatkás, szivecskés, emoji-s (emojis? emodzsis? ahh, utálom ezeket a magyarosított angol szavakat) tollad van, és te is három nap múlva ráunsz.
Annyi tanszered, füzeted, post-ited (na, itt a másik, irgumburgum) legyen, amennyi feltétlenül szükséges, amibe még nem fulladsz bele, és amitől még nem repkednek ki tízezresek a pénztárcádból.
Egyéb pro tipp: érdemes körbejárni a várost, mert hatalmas különbségek vannak a tanszerboltok közt, nem biztos, hogy pont az egyetemi épület melletti a legdrágább, ahogy az sem, hogy a város széli a legolcsóbb. Sokszor ezer forintos különbségekbe is bele lehet futni, ami egyetemista szempontból nézve nagyon sok.
@weheartit @cryxmikey @sefosy
Diákmeló

Őszinte leszek: konkrét, mindennapos melóról nem tudok beszélni, de hétvégi, meg alkalmi (nem félreérteni) munkákat már vállaltam azért, hogy a következő havi koli díjat ki tudjam fizetni, mert az adott félévben semmilyen ösztöndíjat nem tudtam megkaparintani (fogytam is hét kilót abban a néhány hónapban, instant fogyókúra az idegesség kiegészítőjével). Tudom, hogy sokan kénytelenek ilyen-olyan melót vállalni, hogy valahogy fenntartsák magukat, de fontos, hogy meghúzd a határokat. Tanulni akarsz? Jó eredményt? Mennyit tudsz még egészségesen bevállalni? Egy éjszakai raktárpakolós műszak után képes leszel másnap több órát végigülni - nyitott szemmel?
A diákmelós irodák egyre több és szerteágazóbb munkákat hirdetnek, a rugalmas időbeosztásútól a kötött éjszakaiig. Ami az ilyen ügynökségek mellett szól, hogy biztos hátteret adnak neked, jogilag is biztosítva vagy valamennyire és ha váltani akarsz, velük meg tudod beszélni. DE! Nem feltétlenül kell az első ilyen helyre bejelentkezni, ugyanis a tagsági díjak ügynökségenként hihetetlenül eltérőek lehetnek, és nem hinném, hogy bármelyikőtök is szívesen adná vissza azt a pénzt, amit szenvedve megkeresett. Legyetek nagyon körültekintőek, érdeklődjetek és kérjétek ki ismerőseitek véleményét az adott hellyel kapcsolatban
Ha pedig a magatok útját járnátok, akkor lessétek a hirdetéseket, plakátokat, "pultost keresünk" és egyéb kiírásokat a városban vagy az interneten.
Egy meló sem ér annyit, hogy a tanulmányaitokat és az egészségeteket tönkretegyétek, ezt mindig tartsátok szem előtt.

@weheartit @apollvn @isabelle_el @liska_alice  
Turkáló, alias Second Hand



Szinte várom, hogy a Háda, vagy bármelyik minőségesebb turkáló megkeressen és a nagykövetévé válasszon, mert szerintem nincs még egy olyan ember, aki ennyit vásárolna a nevezett üzletben, mint én. Bátran és mindenféle szégyen nélkül kijelentem, hogy már évek óta nem vásároltam plázában, ázsiaiban vagy nagy nevű helyen, a szekrényem háromnegyede turkálóból való cuccal van feltöltve, és nem is hamar szándékozok ezen változtatni. Sokakban még mindig az a kép él, hogy a turkálóban szakadt, piszkos, idejét múlt darabokat találni. Nekik üzenem, hogy rossz helyre járnak.
Imádom azt az egyediséget, amit a turkáló adni, hogy nem fog velem az utcán minden harmadik emberen szembejönni velem ugyanaz a póló, és hogy megannyi stílushoz tud az üzlet alkalmazkodni. Ha megnézem a ruháim címkéit, akad a Marks&Spencertől kezdve az F&F-en át a teljesen új (még az eredeti ár is benne volt) Tally Weijl-ig minden, az igazi ár töredékéért. Lesni kell az akciókat, a szezonvégi kiárusításokat, az árucserét, mert ezekben az esetekben háromezer forintból legalább 7-8 új ruhadarabot lehet beszerezni (anyuval ez az eddigi rekordunk :D) amik tiszták, egyáltalán nem kopottak és nagyon csinosak. Ebből pedig egyértelműen lejön, mennyit meg tudsz takarítani anyagilag.
Vannak olyan turkálók is (nálunk sajnos azóta bezárt, pedig heti szinten mentünk barátnőmmel), ahol a hét elején az összes ruhadarab 800 forint, majd minden nap levesznek belőle egy százast. Így történt, hogy az őszi kabátomat 300 (! nem, nem hiányzik még egy nulla) forintért vettem.
Szóval ha valamin spórolni akartok, akkor egyértelműen ajánlom a ruházat kategóriát. 
@weheartit @angelswalk @dayndp @carme_arnau  
Bulik - legyen, ne legyen?

Naná, hogy legyen. Néha muszáj kiadnod a stresszt, közösségi életet kell élned (nem csak a neten) és úgy alapjáraton ismerkedni, emlékeket gyűjteni nem pedig veszíteni és élményekkel gazdagodni.
De nem minden este.
Fogalmam sincs, hogy csinálják azok, akik minden este ötezer forintokat passzolnak csak úgy el koktélokra, belépőkre, és minden egyébre. Valószínűleg nagyon jó májuk és szervezetük lehet, meg jó kis anyagi hátterük. Nekünk, földi halandóknak ez kissé nehezebben megoldható, de itt is kitérnék egy lényeges dologra.
Nem fogok álszenteskedni, és azt mondani, hogy az alkohol rossz, fúj, én nem iszok, egészségtelen stb. Magyar ember szeret inni, lényegtelen, hogy borra sört, vagy pálinkára vodkát. A lényeg az alkohol, csak sajnos sokszor az egyetemisták is inkább a pacsuli szerű legalja italokat veszik meg, amibe rejtély, mit tettek, mivel hígították fel, és milyen hatással van a józan ítélőképességre.
Ezért azt ajánlom, vedd meg a kicsit finomabb sört, a középkategóriás kannás bort (Dankó), adjátok össze a pénzt egy kellemes töményre, vagy vegyétek háznál a pálinkát. A szórakozóhelyeken gyakran elszállnak az árak, két dl-ért néha annyit kell fizetni, mint egy egész üvegért. Nem nehéz kitalálni, melyikkel jársz jobban, és melyik után marad még pénz a tárcádban.
@weheartit @fer4Infinity_ust

Tanulj és pályázz

Bizony, nem maradhat ki a listából. Egy jó tanulmányi átlag után kapott ösztöndíj hatalmas vagyonnal ér fel. De akkor sem kell elkeseredni, ha valamiért nem jött össze. Számtalan pályázat és ösztöndíj lehetőség áll rendelkezésre, sajnos sokról én is csak utólag értesülök. Mindent meg kell próbálni, ne legyetek lusták a papirológiával. Egyik szobatársam ösztöndíjakból havonta képes volt 180 ezret összepályázni, ami több, mint néhány munkahelyi fizetés. Szerintem ehhez nem is kell túl sokat hozzáfűznöm. Akkor sem kell elkeseredni, ha az egyik éved gyengébben sikerül, de mindig add meg magadnak a lehetőséget azzal, hogy beadod a papírokat a meghirdetett ösztöndíj-pályázatra.

Ezek azok a tippek, amelyeket saját tapasztalat alapján tudok ajánlani. Van esetleg nektek is valamilyen spórolási, vagy egyetemista-életmód tippetek? Írjátok le kommentárba, imádom olvasni a hasznos ötleteiteket :)





szeptember 17, 2016 1 comments
Erős kezdés, lapos tartalom, ütős csattanó, csöpögős befejezés. Ennyivel tudnám röviden összefoglalni, mit jelentett számomra ez a könyv, amire sokat vártam,és mégsem voltam tőle elragadtatva. Sajnálom, de van mit megbeszélnünk.

Az alapsztori szokásosnak tűnhet, de van benne valami erő, ami miatt kitűnik a tömegből. Ez az erő Kacey. Ott indulunk el, hogy Kacey megszökik a húgával, Livie-vel együtt a gyámuktól, átszelik az államot, és új életet próbálnak kezdeni. Kacey szeme láttára haltak meg a szülei, a legjobb barátnője és az első szerelme, miközben ő órákig az összeroncsolódott autóban maradt. Egy részeg sofőr miatt veszített el mindenkit, akit szeretett, és ezt a sajátos módján próbálta évekig feldolgozni. Drog, alkohol, szex, tetoválások, és a kick-box. Míg az első négyet egy idő után elhagyta, a boxról és a düh kiadásáról nem mondott le az új városban sem.
Aztán persze jön a szomszéd fiú, Trent, aki tiszta para, állandóan felbukkan, követi Kacey-t, de persze állati jól néz ki, és a kettőjük vonzalma kisüti a vezetékeket a falban. Valamennyire hat Kacey-re, a lánynak pedig újabb barátai, barátnői lesznek, egyre inkább képes nyitni mások felé, de a családja elvesztése okozta fájdalom és harag folyamatosan ott lebeg körülötte. 
@weheartit @Good_Lie05 @AccidentallyJetset @hallofhomes
Igen, ilyen sztorit milliót olvashatunk, de ahogy ehhez az egészhez az írónő nyúlt, az számomra is új. Általában magát a tragédiát körülvevő eseményeket elemzik és írják le, K. A. azonban Kacey-ből indult ki, teljes mértékben az ő gondolataira és érzéseire fókuszálunk, mellőzve az amúgy ilyenkor szokásos realitást. A főszereplőnk enyhén el van menve agyilag, ami teljesen érthető, és nem is próbál normálisnak tűnni, amiért jár a taps. Annyi benne az izzó gyűlőlet, hogy már-már gyilkolási hajlammá fordult. Néhanapján megesik, nu.

Ami viszont bántotta a szemem, és sajnos reeeeeeengeteget levon a könyv értékéből, az a könyv közepe, a folyamatos nyali-fali, az, hogy teljesen ismeretlenül már-már szerelmes megnyilvánulásokat olvasunk, holott a páros tagjai tényleg büdösül semmit nem tudtak a másikról. Trent persze azonnal lelkizni akar, meg kikaparni Kacey titkait a lányból. Szegény könyv közepe olyan lapos volt, mint a piskótáim, amik nem hajlandóak megemelkedni. Néha már nagyon untam, hiába érdekelt, mi Trent titka, vagy hogy miért tünedezik el néha napján. A vége meg... ugyanmár, jó, a megbocsájtás szép dolog, de nem kell túlzásokba esni.
Ami még hihetetlenül felcseszte az agyam, és jelölőcímkével is beszámoztam, az a "tűz Trent szemében." Szegény gyereknek annyiszor tüzelt a szeme, hogy már rég lángokban állt és valószínüleg szénné égett. Igen, oké, legyen köztük vonzalom, a szem a lélek tükre, stb, de ÁLLANDÓAN tűz volt a szemében. Állandóan. Nem lehetett volna valami más is? Vágy? Érzelem? Szálka? Traktor?

@weheartit @ShiragikuHina @ZZoey_Ana @fallingalice
Volt értelmes szereplő? Akadt. Tudok róluk valamit írni? Hááááát...

Szereplők:
Kacey ütős, félelmetes, szexi, a maga módján intelligens, bátor, lázadó és kissé elmerokkant (őszintén mondom, nem tudom, hogy írják az elmerokkantat. Vagy egybe, vagy külön, vagy kötőjellel. Aki tudja, írja már meg kommentben lécci.) Így tudnám röviden jellemezni, de azt is hozzátenném, hogy imádtam a karakterét, az írónő minden irányból megvizsgálta és leírta az esetét, és talán sokaknak bicskanyitogató az a stílus, amit ő képvisel, számomra teljesen rendben volt a kissé zakkant módján. Szerettem, ahogy kibontakozik, ahogy leadja magáról a fájdalmát, ahogy behúz a fiúknak probléma nélkül, sőt, még az orvosának is (:D) és a kapcsolatát Ciklonnal. Az viszont, ahogy Trenttel voltak, fárasztott, és ilyenkor nagyon haragudtam rá, mert kidobta a maradék józan eszét az ablakon. Trent eltűnik egy csomó időre, erre hazavágódik, megérinti a csípőjét, és minden meg van bocsájtva? Rám lehet fogni, hogy soha nem voltam még szerelmes, nem értek hozzá, vagy antiromantikus vagyok, de azért ez gyors továbblépés, akárhogy nézem is.

@weheartit @bedinic28 @mberkoukchi
Kövezzetek meg, de nekem Trent nem jött be. Túl sok volt a furcsaság körülötte (hiába derült ki a végén, hogy miért), de ahogy követte Kacey-t, ahogy ment ott a sírás-rívás, ahogy épp tüzelt a szemével, meg hogy állandóan a sztriptízbárban ült, mert még ott is Kacey-t ellenőrizte. Sok volt Trent, hiába a vége, meg sajnáltam őt is, komolyan, senkinek nem kívánom ezt a fájdalmat, de számomra egyszerűen túl sok volt, nem tudtam megkedvelni. Az írónő nagyon igyekezett macsó képet festeni róla, de csak a nyámnyilaság jött át. Az egyetlen jelenet, mikor érzelmet tudott kiváltani, az a végén, mikor elmesélte a történetét, de sajnos az túl kevés volt a többi 348 oldalhoz viszonyítva.
@weheartit @jessi_badgirlfuckers @BS_TLNY @silviabb16
Ciklon nevével nem tudtam megbarátkozni, teljesen kizökkentett az olvasásból, és bár eleinte az előítéletem makacsul kiállt magáért, végül mégis Ciklon nyert. Tetszett, hogy hiába szép, hiába akrobata-táncos-vetkőzős-mittudoménmi, attól még rohadtul parázott egy randitól, mert nem akarta újra hatalmasat csalódni. Kiállt Kacey-ért, és önmagáért is, Mia pedig ha potya gyerek, ha nem, szerintem a legcsodálatosabb anyukát kapta.
@weheartit @milihaner @dasVamwolfchen @wangelica
Vártam, hogy Livie végre kifakadjon, és hállelujah meg is tette. Bírtam a kis reális fejét, azt, hogy teljesen az ellentéte Kacey-nek, sokkal szerényeb, pedig neki is épp elég szörnyűségen kellett keresztülmennie, lévén, végignézte, ahogy a nővére probléma nélkül leépíti magát. Aranyosak voltak a Miával közös jeleneteik, és elismerően tapsoltam, mikor beolvasott a nővérének. Livie és Mia a két kis pozitív fénypont a sötét történetben.


Cain-t még kiemelném a szereplők közül, ugyanis állandóan beugrott, mint valami francos meglepetés, és sokkolt a megnyilvánulásaival. Tetszett, ahogy a Penny-t vezette, hogy a lányokat biztatta a mielőbbe rendes munkát találására, holott számára épp az lett volna a lényeg, hogy a jó munkásai ott maradjanak és termeljék a betevőt. Úgy éreztem, az ő életéből lehetne még összehozni egy ütős spin-offot.

Ha már Trent nem jött be, akkor volt esélye másnak. Nate mackósága, és Dan "denisége" nagyon jót tettek apró szívemnek, mind a kettőjük kopogás nélkül bevágódhat a 30-as kollégiumi szobába, nem fogok haragudni :D
Nem volt olyan jó, mint vártam, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz lett volna. Rengeteget tanultam a poszttraumás stressz szindrómáról, soha ilyen részletes leírást nem kaptam még előtte könyvben, így azt mondhatom, ehhez a témához jól nyúlt hozzá az írónő. Az már más kérdés, hogy a kissé lapos közepét ki tudta-e egyensúlyozni az durva kezdettel és a brutális véggel. Ezt mindenki döntse el maga, az én mércémnek viszont nem volt elég.

@weheartit @fashionforeveryone_
Borító: Mit mondhatnék? Minden hibája ellenére sokkal jobban tetszik, mint az eredeti. A tipográfia már akkor is szúrta a szemem, mikor a KMK Facebook oldalán megszavaztuk ezt a borítót, de megszoksz vagy megszöksz. Szerencsére előbbi történt, áldom az eget, hogy bent volt a könyvtárban, így néha megcsodálhattam olvasás közben.

some quotes:
"Megküzdök azért, hogy érzéketlen maradjak. Így élek túl minden egyes napot, és eddig ez a módszer remekül működött is."

"Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket!"

"Folyton azt akarják, hogy beszélj. Én pedig nem akarok mást, csak csendben maradni."

 "A lányok nagy hülyeségeket képesek művelni, amikor elvakítja őket a szerelem. "

"– Pár évvel ezelőtt volt egy nagyon durva autóbalesetem. Egy részeg sofőr beleszaladt apám kocsijába. A jobb oldalam teljesen összezúzódott. Több tucat fémszegecs és rúd tart egyben – A testemet. Minden egyebet mindössze tíz apró lélegzet választ el attól, hogy szétessen. "

szeptember 14, 2016 No comments
Newer Posts
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ►  2024 (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ▼  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ▼  szeptember (9)
      • Jennifer A. Nielsen: The False Prince - A hamis he...
      • 20 random tény rólam
      • University life - Hogyan NE menj totális csődbe?
      • K. A. Tucker: Ten Tiny Breaths - Tíz apró lélegzet
      • Kakaó és eső - Könyvek őszre
      • University life - Kollégiumi tanácsok #1
      • Allianz blogverseny
      • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
      • Kylie Scott: Play - Futam (Stage Dive #2)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • Leiner Laura: Emlékezz rám (Iskolák versenye #3)
    Lehet, hogy eltűntem, lehet, hogy oka van annak, amiért nincsenek bejegyzések... De komolyan azt hittétek, hogy LL kritika nélkül maradto...
  • Leiner Laura: Maradj velem (Iskolák versenye #2)
    Hát úúúúristen, hát nem fogjátok elhinni, de valami eszméletlen csoda folytán Laura NEM húzta száz évig a szerelmi szálat, hát mivel érde...
  • Tisztességesen elkésve - 12 jó dolog 2018-ból
    Nem szabadkozok, nem mondom most is, hogy elnézést, mindent leírtam ITT , leginkább arról, hogy miért ilyen szórványosan záporosak a blog...
  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • 10 dolog, amiért utálom a nyarat
    A nyár az az évszak és időszak számomra, amin mindig csak túl szeretnék lenni végre. Míg gyermekkoromban nagyjából kitöltötték a táborok...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates