Neverhood's Diary: február 2018

február 25, 2018 3 megjegyzés

Még 2017 végét írtunk (de rég volt, jesus), mikor éreztem, hogy márpedig én valami újat akarok olvasni, valami mást, valami elvetemültet. Így esett a választásom Hidasi Judit: Gondolatmappa c. gondolatmappájához, mert ez azért nem egy szimpla könyv, azt jó előre tisztázni.

"Le lehet lassítani ekkora zajban? Meg tudjuk hallani a gondolatainkat, amelyek tisztán szólnak hozzánk? Képesek vagyunk megtalálni az utat az igazi énünkhöz?
Ebben a könyvben ezzel próbálkozunk meg.
Mappákba rendezzük az érzéseinket, hogy jobban átlássuk kik is vagyunk, merre is tartunk.
Gondolatokat olvashatsz a szerelemről, inspirálódhatsz minden nap, erőt meríthetsz a szavakból, amelyek benned visszhangzanak tovább.
Ebben a könyvben új barátra lelsz, akihez mindig fordulhatsz ha egyedül érzed magad, ha csalódott vagy, vagy éppen támogatásra van szükséged.
Nyisd ki a mappát, lehet, hogy válaszra lelsz!"

Ennyi lenne a fülszöveg, mely azért legyünk őszinték, sok mindent, és egyszerre semmit nem árul el arról, hogy mi lakozik a csodaszép borító alatt. Tényleg, a külsejére egy mukkanásnyi panasz sem lehet, valami csodaszép a borító, bárkivel beszéltünk róla, imádták, tényleg a bookstagrammerek nagy barija lehet ez a könyv tartalmától függetlenül is.

Na de a tartalma. Úgy vágtam bele, mintha egy rendes könyvet olvasnék, az első oldalaktól kezdve, szépen, olvasmányosan. Hamar kiderült, hogy ez így bukó lesz, ezt bizony máshogy kell forgatni. Azt is számításba kell venni, hogy nem két nap alatt olvasós, mert aki ezt két nap alatt kiolvassa, úgy, hogy emlékszik is belőle mindenre, az esküszöm kap tőlem egy hivatalos elismervényt, hogy egy zseni. Rengeteg gondolat és érzelmek közt hánykolódunk, ez tényleg egy mappa, mely néha rendezett, néha pedig totál káosz, de - és most jön az ijesztő része - teljesen a saját gondolatainkat olvassuk vissza. Én legalábbis ledöbbentem nem egyszer, nem kétszer, hogy "hát basszus, én is ezt gondoltam abban a helyzetben!". Ettől pedig nem csak könyvvé, hanem társsá is avanzsál ez az íromány. Egy baráttá, amit néha ki lehet nyitni, mikor mélyebben vagyunk, vagy megrekedünk, ha nem érezzük magunkat elég jónak, vagy nőiesnek, ha a társadalmi nyomás sokká válik.

Sok mindenről szól ez a könyv, és sok mindenkihez is szól. A szinglikhez, az (egészségtelen) párkapcsolatban élőknek, a reménykedőknek, a családanyáknak, a nagybetűs "NŐK"-nek, mely bárhogy is gondolok bele, igen hiánypótló a magyar könyves piacon. Ráadásul huszonegyedik századi gondolkodással, karrierrel, önbizalomhiánnyal teletűzdelve.

Néhol számomra erős túlzással játszott a gondolatfoszlány, de talán majd a harmincas éveim közepén, ha még mindig a szinglik botrányosan nehéz életét tengetem, akkor ugyanilyen mélyenszántó, enyhén hisztérikus gondolataim lesznek nekem is. a~~ddig lightosba nyomom~~

Egy részt még külön kiemelnék, ami nagyon-nagyon tetszett, az az #inspirációkell fejezet. Egyfajta listák halmaza, melyet akár magunknak is írhatnánk, de megtette nekünk az írónő. A top kedvencek egyértelműen a "Az erős nők huszonegy tulajdonsága, amit igazi férfiak értékelnek", a "Harminchét dolog, amit megbánsz, ha megöregszel" és a "Nyolc dolog, amit feltétlenül vigyél haza az utazásaidból!" listák, melyek őszinték és nagyon tudatosak, és nem általánosak, ami plusz pont. Tényleg inspirálnak, tényleg motiválnak, és ez egy jó erős középegysége a könyvnek, mert lokálisan tényleg középen helyezkedik el, előtte és utána is inkább érzelmekből kialakult gondolati viharokban úszkálunk.

Ami számomra fura, és talán picit negatívum, az az eszméletlen csapongás. Ez persze normális, ha azt vesszük alapul, hogy ez gondolatok ezreinek mappája, márpedig a gondolkodás bonyolult és kaotikus állapot. Másfelől azonban olvasni nehéz volt ez miatt, mert az egyik pillanatban még sírtunk a köcsög exünk miatt, a másik pillanatban pedig valaki kávét főzött nekünk, és elhittük, hogy ő lesz most az igazi. Számomra ez az ide-oda megyünk, a kissé szövevényes nyelvezettel meg a rengeteg témába belenyúlással nem tette szimpatikusabbá az ehhez hasonló önismereti, önszeretet felé irányuló könyvek világát, ami nagy kár, de ez már csak az én privát elvárásom volt.

Jepp, továbbra sem barizok az önismeretes könyvekkel.

Sokan írtátok is, hogy kíváncsiak lesztek a véleményemre, így én meg elmondom, kinek ajánlanám: semmiképp sem frissen csalódottaknak, mert azok csak még inkább kibuknak az életen. Anyáknak, akik elvesztek a csomó gyerekük és a mosnivalók közt, fiatal lányoknak, akik azt hiszik, hogy a szerelem csak úgy jön, és marad, harmincasoknak, akikről lényegében szerintem szól ez a könyv, és akiknek csak néha jól esne egy kis inspiráció csepp, amibe beleolvas néha.

Nem lesz a kedvencem, nem az én világom és nem az én favorizált típusú könyvem, ettől függetlenül teljesen rendben van annak, aki szereti az ilyesmit, és néha rendezné a saját gondolait. Örömódát énekelni, pezsgőt nyitni, valaki más megtette a nehezebb részét helyettetek is. Leírta.

Köszönöm az Álomgyár kiadónak, hogy megdobtak egy példánnyal, és sorry, hogy kicsit sokáig tartott elolvasnom, dehát nem egy könnyű olvasmányka ez.

Ha meg szeretnétek rendelni, akkor IDE KATTINTVA megtehetitek :)

Vasárnap egy lightosabb bejegyzéssel jövök nektek (kicsit kezdek elúszni a teendőkkel, de azért természetesen nem vagytok elhanyagolva), később pedig remélem két újabb, frissen megjelent könyv értékelésével tudok majd szolgálni, kb. március hónap során.

Addig is kövessetek Molyon, a Neverhood's Diary Facebook oldalán (amíg az új FB algoritmus le nem csapja), és persze Instán, ahol legelőször informálódhattok a személyes és a bloggal kapcsolatos új infókról. Pinteresten pedig menthetitek a blogbejegyzéseket későbbi megtekintésre is.

Virágborítós csibeölelés:

február 23, 2018 No megjegyzés

Totál érthetetlen, hogy a blog lassan 2 éves fennállása óta hogy-hogy nem volt még írásos Q&A, pedig annyi kérdést kapok privátban állandóan tőletek blogolási, írási és továbbtanulási kérdésekkel, hogy az valami fantasztikus, és eszméletlen jó érzés is. A továbbiakban is természetesen szívesen segítek, email, Moly, Facebook üzenet, Insta DM, nyugodtan írjatok, ha tudok, ellátlak titeket jó tanáccsal, ha pedig mégse tudok segíteni, akkor is élvezhetitek a támogatásom :D

Na de térjünk vissza a mai bejegyzéshez. Instán és molyon dobtam ki, hogy ha van valami kérdésetek az életemet, blogolást, egyetemet illetően, akkor írjatok kommentárt vagy üzenetet, és szép számban jöttek ám kérdések, te jó ég. Nem is igazán tudom, hogy kategorizáljak vagy kronológiai sorrendet állítsak, sose csináltam még ilyet (újabb kipipálható bakancslista elem ezek szerint). Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult eme bejegyzés megalakulásának, és hogy kiteregessem a szennyesemet. Nem is húznám tovább a bevezetőt, de bízom benne, hogy a válaszok alapján nem megutáltok, hanem közelebb éreztek majd magatokhoz, mert ez lenne a végső célom az egésszel.

So let's do it!

Hogy vágtál bele a blog írásba?

Én is azok táborát erősítem, akiknek nem ez az első blogja. Kicsi koromtól kezdve olvastam, és a testsúlyomból és a már akkor is bájos és elbűvölő személyiségemnek hála taszítottam az embereket, a fiúkat is, közben pedig reménytelenül romantikus lélek voltam (~~vagyok, de csak titkon, psz~~t). Ezért sokszor találtam ki romantikus történeteket, írogattam is ide-oda, papírra, füzetbe, erre-arra. Aztán néhány éve jött a "Summertime" akkor még summerloveboys néven, és ott íródott az első kis nyomi sztorim, amit aztán további pár követett (azóta néhány le lett rejtve, de a két kedvenc olvasható most is). Vicces visszaolvasni, sok a hiba benne, pláne látszik, hogy a történetvezetésen van még bőven mit javítani, viszont nyilvánvaló a fejlődés is az első és a Jenny Brown sztori közt (utóbbi egy éven keresztül jött, mai napig az egyik kedvenc saját írásom, még ha nyomi is szegénykém.)

Kb most lesz két éve, hogy lezártam, viszont tudtam, hogy nekem kell egy platform, ami az enyém és ahol bármi gondolatomat megoszthatom. Két hónapnyi rejtett készülés és szerkesztgetés után elindítottam a Neverhood's Diaryt, akkor még teljesen más témákkal, de ezt már valóban a sajátomnak érzem. Remélem a későbbiekben is így marad. :)

Tartottál-e esetleg a negatív kommentelőktől?

Egyáltalán nem, mert (és ez most nagyon beképzelten fog hangzani), de tudtam - és tudom - mik a képességeim. A negatív kommentárt is építő jellegűnek fogom fel, mert szerencsére úgy érzem, a legtöbb blogolvasónak van annyi kultúrája, hogy normális véleményt fogalmazzon meg a másokhoz írt megjegyzésekben. Egy valóban negatív kommentár érkezett eddig a blogra, természetesen egy Leiner Laurás bejegyzéshez ~~(komolyan meg se lepett)~~ aminek végtelenül örülök, mert ettől sokkal komolyabbnak veszem a blogomat, amolyan "felnőtt az én kicsikém" felfogásban.

Mit szóltak a szüleid/barátaid ahhoz, hogy elkezdtél blogolni?

Nagyon sokáig sikerült titokban tartanom, és mai napig tiltom mondjuk a szüleimnek is, hogy olvassák (ha egyáltalán megtalálják). Ennek az az oka, hogy ha tudom, hogy ismerősök, családtagok olvassák, akkor az befolyásol, és nem önmagamat adom, aminek előbb-utóbb ihletvesztés lesz a vége. A Summertime-ot még a barátaim olvasták és Molyról páran (szia Crissy :D), a Neverhood's Diary viszont egy évig teljesen titokban maradt, ráadásul tavalyig tartottam az anonimitást is. Azóta páran rátaláltak, és akik véleménye érdekel, azokat mindig meghallgatom a bejegyzéseket illetően, de igyekszem kettéválasztani a dolgokat, egyre nagyobb sikerrel.
A szüleim amúgy abszolútte nem értik, hogy miért blogolok, és a legfőbb kérdésük, hogy mikor lesz ebből pénz, mire közlöm, hogy soha, mert nem azért csinálom. Ebből szoktak lenni vitáink, mert hát ugye a délutánokat jobban is eltölthetném, mint a gép előtti írogatással és képszerkesztgetéssel (szerintük), de így lassan két év után valahogy belenyugodtak, pláne, hogy rengeteg emberről beszélek nekik, akiket a blog által ismertem meg. Amúgy magában az írásban támogatnak meg borzasztóan örülnek a sikereimnek, bárhol jelenik meg általam írt cikk, azt olvassák meg kivágják, csupán az ingyen blogolás értelmét nem látják. De szülők, a jövőm feletti aggódás a dolguk.

Mi az a dolog, amit a blognak köszönhetsz, és nélküle nem történt volna meg veled?

Rengeteg, de tényleg rengeteg minden. Ha nem lenne a blog, nem ismerem meg a Felegáns teamet, Fannyt, Crissyt meg még egy halom embert, akik ne vegyék sértésnek, hogy nem említem őket külön név szerint, csupán nem akarom, hogy ezt a bejegyzést késő éjszakáig olvassátok a nevek miatt. Nem találkozok Viszkok Fruzsival vagy a Pamkutyáékkal, nem szóltak volna, hogy van cikkíró meló az online újságnál, aminek jelenleg dolgozok és írok. Nem fejlődtem volna, nem lett volna talán ennyire helyzetközpontú az életről való nézetem. Szerintem nem lennék ennyire kitartó sem, mert azért őszintén szólva van, hogy én is megrekedek, vagy csak elvárásból írok meg egy bejegyzést. Aki blogol vagy bármilyen szabadidős tevékenységet komolyabban művel, tudja, milyen érzés ez, túl kell lendülni az emberi mélypontokon. Őszintén, fogalmam sincs, mit csinálnék az üres időszakokban, amiket most a blog, a blogon való agyalás, az instára való képek feltöltése és a közösségi szerkesztése tesz ki. Jelenleg alap, hogy van egy felület, és vannak olvasóim, akikért felelősséget kell vállalnom, akik várják a bejegyzéseket, és akiket nem hagyhatok cserben. Ha nincs a blog, talán ugyanaz a csapongó személy lennék, aki teljesen lázadva végigvitte a tinédzser korát.

Mi volt életed legkínosabb eseménye, amit ha visszagondolsz is kiráz a hideg?

Olyan, hogy "kiráz a hideg" nincs, de olyan, hogy mai napig ég a fejem, és kiröhögöm magam, az kb millió ilyen történés, és érdekes mód szinte mind a férfi nemhez köthető.

Az egyik, még mindig sokat emlegetett sztorink, kb negyedik osztályban történt, és barátnőmmel egy táborban voltunk valami fenszi hotelben elszállásolva. Persze volt "A" srác, és egy este, mikor visszaértem a tusolásból, ott volt a szobánkban. Ahogy beléptem, és megláttam, hátraarcot csináltam, és visszarohantam a tusolóba. 2 és fél órán (!!!) át kint voltam, mire barátnőm jött értem, hogy amúgy én mi a fenét csinálok, a srác már rég nincs a szobában.

A másik szintén táboros emlék, hasonló helyszínnel, csak kb öt évvel később történt. Reggel mentem ébreszteni a fiúkat, mert rangidős voltam, és persze ott maradtam dumálni velük, mert egy csoport voltunk. Namost sajnos az egyik ilyen kisfőnökasszony is bejött, mire én beugrottam az ággyal szemben lévő asztal alá, ami persze kétszer kisebb volt nálam. Agyrázkódást kaptam, olyan szinten belevertem a fejem az aljába. Haza akart küldeni, mert azt hitte, ott aludtam, márpedig lány és fiú nem tartózkodhatott a másik nem szobájában. Mai napig emlegetik a srácok is azt a reggelt, ők konkrétan nem tudtak megszólalni a röhögéstől, egész addig, míg ki nem derült, hogy ki akarnak dobni az egész táborból. Akkor azért megijedtek :D

Meg persze emlegethetném, hogy zaklattam az első "szerelmemet" (ma már egyik legjobb haverom), hogy szakítson a barátnőjével, és velem járjon, vagy hogy félreküldtem egy elég gázos sms-t a srác helyett - a barátnőjének, akiről akkor még nem tudtam, hogy a barátnője. Óh, ifjúság te csodás :D

Szóval olyan gáz helyzet, amin ne tudnék röhögni, még nem történt velem, ezek pedig sztorik, amik bár a saját égetésemet szolgálják, mindig szívesen mesélgetem őket, mert én is jobb kedvre derülök tőlük. :)

Mit mondanál azoknak, akik szeretnének megismerni személyesen?

Hogy ne akarjanak, személyesen nem vagyok ennyire jó fej. :D Nem amúgy, aki meg akar ismerni, dobjon egy üzenetet, szeretek emberekkel beszélgetni, ismerkedni, új helyzeteket, életeket felfedezni, és szerintem a kommunikációs alaptudásom is megvan ahhoz, hogy komoly vagy komolytalan dolgokat átbeszéljünk. Mindenkinek szívesen segítek, ha blogolással vagy bármivel kapcsolatos kérdése van, ezt szerintem bárki tudja bizonyítani. Arra azért legyen felkészülve az illető, hogy nehéz eset vagyok, és arra is, hogy sokszor olyan személyes dolgokat zúdítok szinte még ismeretlen emberekre, amihez amúgy nem lenne közük.

Hogyan teszed túl magad a nehezebb időszakokon? Mi az amit teszel a helyzet változásáért olyan esetben, amikor semmi, de semmi nem úgy megy, ahogy kellene?

Crissy ebbe jól belekérdeztél, mert aktuálisabb nem is lehetne a kérdés, szóval ezt egy kicsit hosszabban is kifejteném, hátha valakinek segítek a saját példámmal is.

Vannak az apró dolgok, amiken bosszankodok, de még erre is azt mondom, hogy aránylag türelmes ember vagyok, ezek pár perc kiakadásig tartanak, aztán továbblépek és el van felejtve.

Viszont van az a helyzet, amikor tényleg nincs szerencsém az életben, és megzuhanok. Na most én tényleg párhavonta egyszer kerülök gödörbe, de akkor az nagyon mély, és kilátástalan. Nem vagyok depressziós, ezt azért nagyon gyorsan szögezzük le!!!! Csak mivel ember vagyok, nem lehet minden felhőkön táncoló eccarvú unikornis. Azonban van valami, ami közel egy évtizede most már a sajátos mottóm és ami tényleg végigkíséri az életemet: az pedig az "elmúlik" kifejezés és minden tartalma. Elmúlik a jó, elmúlik a rossz, elmúlik a nap, és elmúlnak az érzések is. Erre sokszor emlékeztetnem kell magam, de utólag mindig sokkal kisebbnek látom az akkori gondjaimat, de nem azért, mert a mostani rosszabb lenne, csupán elmúlt az akkori érzés, hogy az gond, vagy elmúlt az akkori boldogság, ami pillanatnyi volt. Fú, nagyon filozófikusra vettem ma a figurát :D

Mit teszek a változásért? Hmm. Ha végleg kiakadtam és leértem a mélypont mélypontjára, akkor általában sírok egy nagyot, nálam ez feszültséglevezető teljes mértékben. És bár szeretem a barátaimat, meg próbálnak is a maguk ilyen-olyan módján összerakni, végül mégis mindig Édesanyám az, aki teljesen megért és mellettem áll, és felráz, hogy márpedig édes lányom ez nem fog így tovább menni. Ő az aki tényleg az elmúlt fél évemből a legtöbbet tudja rólam és az életemben történt eseményekről, olyasmit is, amiket soha senkinek nem fogok elmondani, szóval azt hiszem a vele való beszélgetések mindig a legjobb továbblendülő lépések. Ha pedig változtatni kell, akkor lépek, mert ha így nem ment, majd megy úgy. Ha nem vagyok jó helyen, akkor búcsút mondok neki, ha nem jól csinálok valamit, akkor törlöm az egészet. Ha nem a jó emberekkel vagy társasággal vagyok körbevéve, akkor kilépek onnan, vagy csak minimalizálom a kontaktust velük. Önsajnálattal semmire nem megyek, mert más meg úgyse fog sajnálni, akkor minek pazaroljam a véges napjaimat, ahelyett, hogy a céljaimért küzdenék.
Tudom, a legtöbb okos, híres lifestyle bloggerina mondana valami okosat, hogy ő milyen fasza gyerek és hogy minden király, maga oldja meg a gondjait, de higyjétek el, hogy ez akkora kamu, mint az amerikai pankráció. Azért vannak a szocializációs közegek, hogy túléld az életet. Ha az ősemberek nem támaszkodnak egymásra, már rég nem léteznénk.
Ha pedig valaki tényleg senkiben, de senkiben nem bízik, akkor mondanék egy szót: pszichológus.

Ha látnál egy képet az életedről fél év múlva, akkor a mostani problémák azonnal elsuhannának, vagy még biztosan gondolkodnál rajtuk?

Fanny és a filozófikus kérdései :D Néhány talán elsuhanna, de a javán gondolkodnék és megpróbálnám magam függetleníteni a látottaktól, mert nem szeretném befolyásolni az idővonalamat, hogy aztán megváltoztassam az univerzum rendjét. Sok Vissza a jövőben-t néztem, no. Biztosan máshogy állnék dolgokhoz, viszont most érzem azt az előző évekhez képest, hogy egyáltalán nem látom, hol fogok lenni fél év múlva, csak tudom, hol akarok lenni. A kettő közt hatalmas a különbség, félek is tőle rendesen, de úgyis odaérek előbb-utóbb, akkor pedig kiderül, hogy a mostani gondjaimat jól oldottam-e meg.

Mi az a három dolog, amit megtanított 2017?

Hogy nem kell mindenkinek mindenről tudnia, hogy yolozzam le az életet, amíg tehetem, hibázzak és tapasztaljak, majd még többet hibázzak, mert ettől alakul a személyiségem, és hogy örüljek mindennek, amim van, mert másnak még ennyi sem adatik meg.

Szerinted létezik szerelem első látásra? Te voltál már szerelmes?

Mint oly sokan, én is reméltem, hogy majd jön a herceg, és bumm, esküvő, gyerek, válás, egy ország irányítása. Aztán gyorsan megtanulja az ember, hogy első látásra vonzalom van, első látásra szerelem lehetetlen. Szerintem a szerelem egy összetett érzés, amihez ismerned kell a másikat a jóval és a rosszal együtt is, meg bizony amilyen sokszor boldoggá tesz, annyiszor fáj is. Nagyon sokan összekeverik a kezdeti rózsaszín ködöt ezzel az érzéssel, és megint mások úgy vélik, hogy a szerelem egyenlő a boldogsággal. Valahogy nem lep meg, hogy ennyi pszichológushoz utalandó ember van ilyen tévhitek után.
Voltam ~~vagyok?~~, de már a letisztázott stádiumban, mikor túllátok a rózsaszín ködön, a saját és a másik hibáin, és ~~aránylag~~ racionálisan tudok helyzetekhez állni, ami (szerintem minden hosszabb ideje kapcsolatban lévő ember megmondhatja, de javítsatok ki, ha tévedek) a legeslegfontosabb a párkapcsolat működése érdekében. Na, ezt nem lehet első látásra "kapni".

Ha lenne rá lehetőséged, mit üzennél a 14 éves énednek?

Hogy nyugodjon le a fenébe, tartsa jobban a száját, hogy ne legyen ennyire naív, és ne bízzon már minden jött-mentbe, mintha az normális volna. Meg kezdjen valamit az életével még most, mert a 22 éves énje kicsit pánikban van azt tekintve, hogy mi lesz vele, ahelyett, hogy korábban lett volna ideje megalapozni a jövőjét.

Fhúúúú de hosszú bejegyzés lett ez már megint, SORRY, sokat tudok beszélni is írni is, tapstaps nektek, ha eddig eljutottatok. Kövessetek Molyon, a Neverhood's Diary Facebook oldalán (~~amíg az új FB algoritmus ki nem nyírja~~), és Instán, ha nézni akarjátok, hogy naphosszat szenvedek a szakdogával vagy kávézgatok valahol. Szeretnétek még több ilyen jellegű bejegyzést? Vagy esetleg van olyan téma, amit érintettem, és lenne beleszólásotok? Hagyjatok lent egy kommentárt, kivesézzük ;)

Vasárnapi pihenős csibeölelés:

február 18, 2018 No megjegyzés

Elkezdtem írni egy (anti)Valentin-naphoz kapcsolódó bejegyzést, és szinte kész is lettem vele, mégse tetszett, mert túlságosan hiteltelen és hivalkodó lett, szóval úgy voltam vele, hogy legyen egy hozzám és hozzátok is sokkal inkább kapcsolódó téma. Tavaly nagyon szerettétek az "5 NYÁRI PROGRAM-ÖTLET, AMIT IGENIS CSINÁLHATSZ EGYEDÜL" c. bejegyzést, én meg szerettem rajta agyalni, szóval épp itt az ideje hozni ennek a téli verzióját is. Ez amolyan bakancslista magamnak és nektek is, meg azért nem árt néha összeszedni, hogy mennyi mindent hagyunk ki sorozatmaratonozás és felesleges netezés, meg a lusta "kisemkelekazágyból" életmódunk miatt.

Télen ez még nagyobb nehezünkre esik, én se vagyok szent, sokszor inkább döglök otthon, mint hogy kimenjek a hidegbe, ne adj isten, még fel is kelljen öltöznöm kabát-sapka-sál-csizma kvartettbe. De ha mégis megszáll a "mehetnék", akkor szeretem hasznosan tölteni a rövid nappalokat. Erre hoztam néhány ötletet, amit akár egyedül is csinálhatsz, nem kell mindig másra várni.

Jégkori

Ahhoz képest, hogy 2 évtizeden keresztül nem akartam jégre állni, féltem, és bénáztam, a tavalyi félév korcsolya kurzusa (igen, ilyen érdekes szakra járok, hogy még kötelező korink is van), nagyon meghozta hozzá a kedvem, és nagy szerelem lett ez a miénk. Átmozgat, próbálgathatod a sebességet és a trükköket, ráadásul közben ki is kapcsolsz agyilag. Vicces, ha mással mész, de teljesen rekreációs jellegű, ha egyedül. Szerencsére ilyenkor még elég sok pálya nyitva van az enyhe idő ellenére is, ráadásul a diákkedvezmények még inkább jól jönnek az árakat tekintve.

Ha pedig béna vagy (mint én), akkor megint csak jó, ha egyedül mész, mert ismeretlenül égsz, és legalább teszel valamit, ami a komfortzónádon kívül esik.

Jó tanács: azért egy csuklóvédő sose jön rosszul, és ha esel, előre ess, úgy nem nyírod ki magad annyira.

Ingyenes smink-, vagy bármilyen-tanácsadás

Nemrég jöttem rá (ebből is látszik, mennyit járok plázákba meg ilyen túltolt fenszi helyeken - semennyit), hogy egyes drogériákban, sminkes üzletekben lehet kérni ingyenes smink tanácsadást, sőt ki is sminkelnek full ördögűző glambe, ha szeretnéd. Gondolj bele, mekkora buli kimenni az utcára 5 kg alapozóval meg highlighterral, ami még csak nem is a tied, és nem neked kellett érte szenvedned. Naugye. Másfelöl pedig beltéren vagy, nem kell kint fagyoskodnod órákig, és még talán valami okosat is tanulsz, miközben a méregdrága, megfizethetetlen bronzosítót próbálják rád tukmálni, ami ugye élet-halál szükség a földi létezéshez.

Író-olvasó találkozók, dedikálások, blogger találkozók, csoport találkozók stb.

Épp láttam Facebookon, hogy az Álomgyár kiadó több írója is dedikálást tart Valentin-napon, amit nagyon okos kezdeményezésnek érzek (ITT a link), és bár Pesten van, attól még érdemes lenne kilátogatni. A 365letszikra is egy szuper kezdeményezéssel állt elő ők a nők inspirálására tették fel szolgálataikat, az eseményük ITT megtalálható, tudom, tudom, szintén Pesten. A ZODA stúdiót is érdemes követni, bár nekik már elmúlt az első szervezett bloggertalálkozójuk, azért nem árt résen lenni, biztosan előrukkolnak majd valami újjal. Szóval ha van téma, ami érdekel titeket, és szeretnétek olyanokkal találkozni, akik hasonló dolgokban járatosak, vagy csak kikapcsolódnátok és inspirálódnátok kicsit, akkor nézettek szét, hogy a közeletekben milyen hasonló kezdeményezések, találkozók vannak. Ne félj egyedül menni, ott úgyis találsz olyat, akivel csevegésbe merülsz majd. Új kapcsolatok, új szubkultúrák tagja lenni szuper és frissítő dolog, remek önismeret és nem utolsó sorban hasznosan eltöltött idő, ami helyett valószínűleg csak otthon filmeznél chipsszel a kezedben. ~~nem sértés~~

Fánk-sütés, torkoscsütörtök

Ha már jön a farsang, nem szeretnék megfeledkezni a brutális addikciómról sem, ami a F-Á-N-K. Imádom a fánkot, rohadtul nem laktat, csak eszelősen hizlal, viszont végtelen mennyiséget tudok belőle enni. Akár a kezemet is leszúratom érte a harcokban - a Felegáns Team tud mesélni (itt olvashatsz arról, miről is hablatyolok épp). Előző életemben tuti rossz amerikai zsaru voltam. A lényeg a lényeg, fánkot nem olyan könnyű sütni, mint amilyennek elsőre tűnik. Ragad, nem kel meg, íztelen, túl édes, szénné sül, deformált lesz, tiszta maszat a csokitól, szóval kísérletező kedvű egyének, itt a nagy alkalom! Próbáljatok Pinterest-lehetetlenségeket újrakreálni, de receptet azért vagy a nagymama szakácskönyvéből vagy valami normális helyről szerezzetek. Biztos ami biztos.

Ha pedig nem akartok 5 kiló mosatlant csinálni, akkor ne felejtsétek el, hogy február 15 torkos csütörtök, rengeteg helyen ilyenkor fél áron lehet kajálni, újakat kóstolni. Egy térképet találtam, ahol elég sok helyet összeszednek országszerte, IDE kattintva megnyitható.

Menj kicsit világgá

Menni mindig kell, és mondom ezt teljeskörű tapasztalatból. Nem kell az kontinens másik felére kirándulni, nem szükséges a Fülöp-szigetekre befizetni a 10 napos utat. Sétálj a városodban, fedezd fel azokat az utcákat, ahol még sosem mentél végig. Ha van engedélyed, nyomj egy road trippet a szomszéd falvakba vagy környékbe, menj nemzeti parkokba, menj vadasparkba, bárhova, ahol időt kapsz, ahol nem az iskolai és a munkahelyi dolgaiddal kell törődnöd, ahol tényleg maximális selftime-mal lehetsz, és az első havi motiváicócsökkenés után újra kicsit összeszedheted magad.

Nektek milyen programötleteitek, bakancslista-darabkáitok vannak még a tél hátralévő szakaszára? Vagy mi az, amit a fentiek közül mindenképp kipróbáltok majd? :) Írjátok meg itt, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig követhetitek, hogy épp merre járok, mennyit szenvedek a szakdolgozattal, és mennyire próbálok mégis pozitív maradni. Nem sikerül, de próbálok :D

Aktivizáló csibecsókosölelés:

p.s. tudom, a képek nem pont téli hóeséses vibe-bal vannak ellátva, és bár szeretem a telet, a havat, a hóeséses hangulatot Karácsonykor okosnak hagyom hátrahagyni. Ráadásul brutál tavaszias az idő, szóval azért kaptok inkább kellemes, ösztönző, "érdemesaházbólkimenni" típusú képeket :)

február 11, 2018 2 megjegyzés

Blog Archive

Popular posts

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'