Neverhood's Diary

Igen, tudom, már megint csak arról beszélek, hogy nem, meg nincs, meg, rossz, meg brühühű. Dehát ismertek, tudjátok, hogy nem vagyok az a csillámpónis lifestyle blogger, aki kéthavonta újabb motivációs morning routinokat dobál fel a netre. Nekem ha nincs ötletem, nem írok erőltetetten, most viszont lett, konkrétan az ihlet jött, mint a szentlélek Pünkösdkor. Mármint tényleg a Pünkösdi misén jutott eszembe. Miért beszélek a Pünkösdről még mindig?

Na, a lényeg, hogy az elmúlt pár hétben másom se volt, csak időm gondolkodni és nézni ki a fejemből, így persze a bezártságnak hála eszembe jutott, hogy vajon mi az, amit kis alsósként azt hittem, hogy majd a nagy, 24 éves énem már elér, közben meg marhára nem így lett. Igazából szerintem ez egy tök vicces téma, hiszen mindnyájunk számára a 20 feletti év olyan messzinek és felnőttesnek tűnt annó, most meg mégis itt vagyunk, és nagyobb a káosz, mint valaha. Na de nem szaladok ennyire előre, lássuk azt a listát. 

Nem lett híres énekes/színész a férjem

Mindenkinek van egy nagy plátói crush-a az életben - nekem megszámlálhatatlanul sok volt. Olyannyira megszámlálhatatlan amúgy, hogy egyszer megpróbáltuk valamelyik barátnőmmel néhány éve összeszedni a hülye romantikus kicsapongásaimat és nem tudtuk egyszerűen, annyi volt. Pár hetente változtak a rajongásom tárgyai, de akiket ki tudok emelni, azok között garantáltan szerepelt Taylor Lautner, Brenton Thwaits, Ian Somerholder, Logan Lerman, Josh Hutcherson - na ő nagyonnagy crush volt, Alex Pettyfer - ő szintén nagy szerelem volt, Fekete Dávid a Megasztárból, Joseph Morgan - ő mondjuk már későbbi sztori, de az a férfi tényleg brutálisan szexi a hangjával együtt, Ed Westwick, Jason Ackles, és még sorolhatnám holnapig. Vagy jövő hétig. 

Nem lettem híres

Öhm, igen, szóval lehet kicsit extrovertált és nagyszájú gyerek voltam, annyira, hogy sokan utáltak, piszkosul idegesítő voltam (a barátaim szerint még mindig az vagyok :D) és szerettem volna mindig a figyelem központjában lenni. Ennek eredményeképp a kis 10 éves Neverhood úgy gondolta, hogy ő bizony a 20-es évei közepére olyan híres lesz, hogy csak na. Mindenki tudni és ismerni fogja, hajbókolnak neki és rajongani fognak érte, vörös szőnyegen libeg majd és gyönyörű képek jelennek majd meg róla.
Aha, hát pontosan így lett - janem. 

Nem lett kék a hajam

...továbbra sem! Pedig olyan hihetetlen, párhavonta mindig elhatározom magam, hogy na majd most, na majd most a végébe én belefestek, de aztán mint valami égi jel, mindig jön velem szembe valaki, festett színezett hajjal, és mindig pont azok, akiknek már ki van kopva és még jó száraz is a hajvégük. Olyankor elmegy az ihlet nyaralni és telelésig haza sem jön. 
Az a "baj", hogy gyerekként annyit hallgattam, hogy milyen szép vörös hajam van, meg sose merjem festeni, mert akkor a komplett család nagyszülőstől-nagynénistől kitér a hitéből, hogy azóta csak kimoshatóakkal vicceskedtem, de szerintem a kéket nem venné be a szervezetük.
(pedig egyszer lesz, egyszer biztosan lesz.)


Nem lett industrialom/piercingem

Nagyjából 6 éve megyek kilövetni a fülem. Még mindig nem értem oda :D Mivel olvastam, hogy az industrial (mikor keresztben van a füledben egy ilyen kis vasdarabka, két ponton átlőve) az egyik legtovább gyógyuló és folyamatosan fájó piercing, ezért mindig igyekszem úgy tervezni, hogy ha már meglesz, akkor fél évig nem alszok a bal oldalamon. Az élet viszont mindig közbeszól, és közli, hogy márpedig olyan események jönnek, hogy kell a bal oldalam is :D 

Nem tanultam meg cigánykerekezni

Emlékszel arra az egyetlen duci osztálytársadra, aki minden sportban rossz volt, mindig esett-kelt, csupa vörös volt az arca, és még cigánykerekezni sem tudott veletek anélkül, hogy ne bénázna? Jepp, na, az voltam én a saját osztályomban. Igazából azóta sokkal inkább a "kitörömanyakameltörikakezemmeghalok" gondolat állít meg a próbálkozásban, így 24 évesen SEM tudok olyasmit csinálni, amiben egy kis 8 éves lepipál. 

Nem jelent meg könyvem

Ez mondjuk egy olyan pont, amit csakis a magam lustaságának köszönhetem. Mentségemre szóljon, van megírt sztorim, nem is egy, de aztán közbejött a szerelem az életembe, és elveszett az ihlet. :D Jó, ez így elég gáz, nem is tudom igazán részletezni, de valakire fognom kell, akkor meg már fogjam a drága páromra, aki bemutatta, milyen is az igazi párkapcsolat, mennyivel jobb is, mint bármelyik történet, amit olvastam/írtam és ezzel elvéve tőlem az álmodozás lehetőségét. 

Nincs saját házam

Tudjátok, arra jöttem rá, hogy bár naív lehettem, örülök, hogy ez a gyermeki naívságom oly sokáig kitartott. Kicsit olyan ez, mint mikor a gyereket igyekszel a legtovább a Mikulás és a Húsvéti nyúl álmában ringatni, hogy minél később érjék csak az élet pofonjai. Lényeg a lényeg, hogy nincs saját házam, sőt, még a közelében sem vagyok, hogy valaha legyen. Ez egy kicsit azért el is keserítő :D Időközben rá kellett jönnöm, hogy nem hullik csak a pénz az égből, a szüleim nehezen megkeresett pénze NEM az én pénzem, és hogy sokkal de sokkal előbb el kellett volna kezdenem befektetni és tartalékolni (mondom ezt úgy, hogy egyébként egy borzasztóan fukar embernek tartom magam). A saját ház pedig nem olyan egyszerű gondolat, sőt, nem csak úgy van, és kész, és ha nem válik be, veszel egy másikat, hanem rohadt sok tényezőt kell figyelembe venni hozzá. Szóval majd lesz - de még messze nem 24 évesen.

Nem jártam Amerikában

Megvan az a kép, hogy hátrahagysz mindent, több hónapra kimész és autóval végig roadtripeled az egész államot? Na, nekem is megvolt. Álomképként. Aztán felnőttem :D Ez egy olyan dolog amúgy, ami amúgy lehet, összejöhetett volna, tudniillik, nekem vannak kint rokonaim a nyugati parton, sőt, még jobb sztori, hogy megboldogult és imádott nagymamám és nagytatám IS voltak kint Amerikában '96-ban, mikor már bőven 60 év felett jártak. Ők persze nem a glamour instagram life-ot élték meg, hanem a valóságot, és mai napig imádom a képeiket nézegetni. 
Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy azért 21 éves korom körül már kirándulhatok ki egyet, legalább unokatesómékhoz.  Na most ez messze nem jött össze :D A repjegy g*ci drága, az ottani élet is, a vízum és ott tartózkodás is egy vicces dolog és persze néha enni is kellene - szóval a gyermeki rajongás átcsapott a reális valósággá :D Ettől függetlenül persze szeretnék majd kijutni egyszer, több hely is a bakancslistámon van - Kanadával karöltve - de hogy valaha is összejön e, fogalmam sincs. A szüleim például sosem jutottak ki, közbeszólt az élet és a világ, szóval akarni lehet, és tenni érte - de az biztos, hogy közel sem egyszerű. Azért a 10-en éves kis álmodozó énem elszórakoztatta magát.

Na, ez is egy nagyon pozitív és inspiráló bejegyzésre sikeredett ugyebár janem. Nektek mik azok a dolgok-élmények-célok, amiket nem értetek el a jelenlegi életkorotokra, pedig gyerekként olyan egyértelműnek tűnt? Mi az, aminek kifejezetten örültök is, hogy nem jött össze? :D Írjátok meg odalent kommentben, vagy instán, esetleg Molyon. :) 

Nemelázós-nagyölelés:
június 18, 2020 No comments
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2020 Minden jog fenntartva!
Kicsit haldokol, kicsit el-el sivatagosodik, de azért még itt van. 

4 évvel ezelőtt a DUFF című könyv adta meg a lökést, hogy márpedig nekem erről írnom kell, de úgy rendesen. Azóta történt itt minden, mint a 60 éves Kati nénivel a boudoire fotózáson, de tény, hogy - figyelem, a világ legegetrengetőbb kliséje következik, öveket becsatolni! - a blogolás teljesen megváltoztatta az életem, és teljesen más gondolkodásra sarkalt. 

Gondolkodtam, hogy jöhetnék statisztikai adatokkal, de úgyse nagyon érdekel senkit. Lényeg, hogy Leiner Laura viszi nálam a nézettség prímet, amit amúgy annak köszönhetek, hogy a Googlenél a "leiner laura valahol pdf"-re a 7. vagyok a keresésben. Szóval attól, hogy van rajta 10 ezernél is több megtekintés, nem jelent semmit, mert gondolom a nagy fanok úgysem olvasták el a vérrel és verejtékkel írt bejegyzésemet, csak a letölthető linket keresték. Sorry not sorry, ezen a blogon ilyen nincs. A Maradj velemmel is tök ugyanez a helyzet. 

Szóval ja, ezért nem tartom érdemelegesnek a nagy statisztikai bemutatót, mert a megtekintés számomra nem egyenlő azzal, hogy valaki el is olvassa a kis írományaimat. Sokkal fontosabb azonban az, hogy van, aki viszont igen, és legyen 2, 10, 50, 100, 1000 ember, őket nagyon-nagyon megbecsülöm. Továbbra is imádom azt a közösséget, akik szívvel és lélekkel blogolnak, szeretik, amit csinálnak, támogatják egymást, és nem csak a szponzorcuccokra utazva indítanak magukról szóló platformot. A blogolás valahol egy életforma - én például az utóbbi két évben ebből kizökkentem, és valahol a szakadék szélén kapaszkodom, mert nem vagyok hajlandó csak úgy annyiban hagyni. Őszinte elismerésem annak, aki gyerek, munka, minden mellett naponta-hetente-havonta posztol, tartalmasan és mindent beleadva. Óriási QUEEN-ek vagytok!

4 évvel ezelőtt szerettem volna egy helyet, ahol az agymenéseimet kiélhetem. Úgy vélem, ez sikerült. 3 éve már azt szerettem volna, ha én is olyan népszerű és híres leszek, mint a "nagyok". Hála a magasságos jóatyaúristennek ez nem sikerült, és hálás vagyok, hogy ennek leckéje olyan sokat tanított a csillámpóni mentes életről. 2 éve szerettem volna visszakapni a régi lelkesedésem, 1 évvel ezelőtt pedig a motivációmat az íráshoz. Úgy érzem, ezek idén érnek újra össze. Most azt kívánom, hogy ugyanúgy legyen egy hely a szösszeneteimnek, mint amikor 4 éve az egész megteremtődött. Lehet, ez másnak visszalépés, de nekem sokkal inkább egy hazaérkezés. 

A kedvenc bejegyzéseim? Pfff, igen érvágós kérdés. Kiemelhetően szerettem a YA klisé sorozatot írni, a "Hogyan változtattam az életemen?" sorozat is igencsak a szívemből jött. Ezen felül a "Család vs. Egyetemista" karácsonyi edition is nagy kedvencem, és a 2017-es Blogger Day beszámolómat is mindig jó érzés visszaolvasni. 
A "10 dolog, amit a könyves álompasimnak tudnia/tennie kell" azonban az a bejegyzés, amelyre ha jó erősen és megfontoltan belegondolok, a legszebb külsejű, a legösszeszedettebb és a legextrábban megírt bejegyzésem valaha. Meg amúgy valószínűleg a legviccesebb is. 

Hogy merre lesz a jövő? Foggggalmam sincs. Rengeteg téma érdekel, de ki tudja, tudok e róluk írni egyáltalán. Már nem tudok az egyetemi évekről írni, mivel már levelezőn végzem a mestert, és bár ez sem semmi, attól még nem nagy téma. Összeköltöztünk N-nel, lehetnének lakáscuccos bejegyzések, de jelenleg még nem a sajátunk, és a meszelésen is múlt héten jutottunk túl, ki tudja, mennyire érdemes egy albérletről beszélgetni. Foglalkoztat a sminkelés mostanában, de csak így a saját szintemen, a 10 éves palettáimmal és a saját, jól bevált olcsó dolgaimmal, nem akarok beauty influencer lenni, mert tök hülye vagyok hozzá. Olvasok, de már inkább kedvtelésből, igyekszem nem kritikusan állni a történethez, inkább csak kiélvezni. Rengeteget sütök-főzök, de ez megint csak kérdéses, hiszen én is ugyanúgy netről húzom le a recepteket, sajátos csavarral vegyítve azokat, megérnének bejegyzést? Ki tudja. 

Az biztos, hogy mielőtt nekiálltam a blogszülinapos bejegyzést megírni, visszaolvastam néhány régi élménybeszámolómat, és durva, mennyi mindent elfelejtettem bizonyos eseményekkel kapcsolatban. A Neverhood's Diary még mindig legfőképpen egy napló, és lehet nem kellene agyalnom, csak leülnöm és megírni a saját történelmemet. 

Köszönöm mindenkinek, aki legalább egy bejegyzést is elolvasott az évek során, és azoknak is, akik pdf-et kerestek. Utóbbiak legalább statisztikában megmelengették a szívemet. 

Jók legyetek, meg is ölelgetlek titeket:
május 26, 2020 No comments
Kép forrása: Weheartit.com
Most, hogy a világ kezd a normális élet apró jeleire utalni, és a beadandóimat is lassan letudom, végre kezdem újra érezni azokat a pici szikrákat magamban, amikkel blogposztokat tudok írni - ehhez mondjuk kell a fene nagy szabadság a munkanélküliségnek köszönhetően. 

Azon felül, hogy az elmúlt két hónap eredményei alapján kiadhatnék egy szakácskönyvet, még egy érdekes, semmiképp nem várt esemény is történt: végre végignéztem évadnyi sorozatokat. Nem is egyet. Hogy ez miért ekkora döbbenet, gyorsan összefoglalnám: nagyjából 2 éve (lehet van az három is) nem követek soron új sorozatokat - kivéve a Csernobilt -, folyamatosan a megszokottakat néztem újra tizedszer (Jóbarátok), vagy amit N-nel közösen nézünk esténként, ilyesmi. De hogy saját magamtól sorozat-maratonokat tartsak... esélytelen. 

Namost a főzés mellé dukált egy háttérzaj, aztán ebből az lett, hogy a főzés lett a háttérzaj. De hogy pontosan miket is néztem ki, jöjjön a lista és a kíméletlen véleményezés.

Sex education #netflix

IMÁDTAM!! Ha már fent volt mind a két évad, egyszerre le is toltam, de tényleg valami fantasztikus volt. A második évaddal már vannak problémáim, ahogy az általában mindenhol lenni szokott, szóval vegyük most csak az alapjait adó elsőt: hát milyen k*rvajómár az alapötlet, csak tapsolni tudok hozzá. A környezetemben élők tudják, hogy mindig tudok a szexualitásról és intimitásról beszélni, megragadva annak pszichológiai mivoltát és tényleg érdekel a téma, ez a sorozat meg aztán totál nekem készült. Maeve karakterét imádom (az első évadban), Otis is számomra egy nagyon pozitív figura, pedig mindig rühellem a főszereplőket. Eric brutálisan sok, de hozzá lehet szokni, sőt, a többiek meg különösen nem érdekelnek. Talán még Aimee szerepét tudnám megemlíteni, de inkább a második évadban történtek miatt. 
Ezen felül nagyon erős helyzeteket mutat be, konkrétan minden elképzelhető rossz szituval az életben: gyerek-felnőtt kapcsolatok, homoszexualitás és a coming out, szülői elvárások, tinédzserkori problémák, becsúszott terhesség, stb. Ha egy szép képi világú, brit sorozatot néznétek, amit két-három nap alatt le lehet darálni, akkor mindenképp ajánlom. 

The Crown 3. évad #netflix

Korona alatt megnéztem a Koronát. Na mindegy. Mindent olvasok és falok, amit a Brit királyi család kapcsán történik, azon belül is számomra az abszolút QUEEN az II. Erzsébet Királynő. Az ő élete, munkássága, feljebbvalósága teljesen megérdemelt és tiszteletreméltó, és szerintem ő egyben az utolsó "Royal member", akire ez mondható. Ez a nő 68 ÉVE uralkodik, és 94 éves, hát mekkora yougogirl már. Na, de hogy ne vigyen el a téma szele túl messzire, beszélnék az életéből készült sorozatról is, mert most ez a lényeg. 
A Crown első évadát úgy-a láttam, nem is emlékszem sokra belőle. A korai évét mutatja be, érdekes, tetszett, de különösebben nem fogott meg. A második évadot teljesen skippeltem (sry not sry), és mivel a harmadik évadot újra castingolták ugye, hogy az évek múlásával idősödjenek a színészek is rendesen, így megnéztem a beharangozó trailert. ÉS OH MY GOD, LEESETT AZ ÁLLAM! Helena Bohem Cartert egy pillanatig sem tudtam volna elképzelni Margit hercegnőnek, erre szétadta az egészet. Olivia Colman munkásságát nem ismertem, számomra ő sem hasonlított egy dekát sem a királynőre, viszont történetmesélésileg csak megtapsolni tudom. Anna hercegnő bemutatása és tökös karaktere csodás, a szexi fiatal Károlyon meg teljesen kiégtem. Josh O'Connor ooooolyan színészi játékot hozott, hogy bár mint oly sokan, én sem különösebben szimpatizálom a most 71 éves Károly herceget, de voltak részek, ahol szabályosan könnyeztem, annyira fájdalmasan és mélyen, ezzel együtt pedig tökéletesen lett bemutatva az élete. Az Aberfan-i tragédiát bemutató rész önmagában megérné az összes létező filmdíjat, rengeteget olvastam a hatására az egészről, illetve Alíz hercegnő élete és a sorozatbeli bemutatása is kiégetett teljes mértékben. 
Ahogy egyre közelebb kerülünk a jelenhez, szerintem annál epic-ebbek lesznek a részek, lévén, egyre több infónk van külső szempontból bizonyos eseményekről, szóval engem ezzel a harmadik évaddal megvettek kilóra a negyedikre is, aztán összeteszem a két kezem, hogy valóban hozzák a színvonalat. 
Ha titeket nem is érdekel különösebben a királyi család, a harmadik évadot minden belsős infó nélkül is nagyon ajánlom, gyönyörűen felvett és korhű, nagy csavarokkal és drámai eseményekkel. Meg azért poénokkal is gyakran, mondjuk ez jót tett neki.

Too Hot To Handle #netflix

Gyűlölöm a reality-t, az egyik legnagyobb szenny műsor-formátumnak tartom, szóval a Too Hot To Handle-t is úgy kezdtem el nézni, hogy közben főztem, és kellett a háttérzaj. Nagy volt a hype körülötte, mondom belenézek már, mi ez a sok plasztik csicskagyerek az előzetesből. 
Aztán mikor bevágták, hogy semmi szex, semmi csók, semmi tipi-tapi, akkor odafordultam és elkezdtem rendesen nézni. Majd le is ültem és néztem tovább. És lekötött. 
Gagyi? Borzasztóan. Álszent és megjátszott? Pff, ja. De a casting majdhogynem kifogástalan, ráadásul a netflixes forma miatt érdekesen összevágottak a részek, szóval teljesen nézhetővé tették az amúgy kicseszett unalmas formátumot. Nem nézném újra egy pillanatig sem, de igazából elszórakoztatott és jókat nevettem a szereplők affektáló beszédén és megjátszott drámáin, plusz néhány Barbie műanyag teste megmotivált két napnyi edzésszerű mozgásra. ("Márpedig nekem is lehet ilyen seggem, ha bele is döglök!" Aztán rájöttem, hogy csak ha lesz pénzem plasztikai sebészre. Na mindegy.) 
Vicces volt ezeket az agyilag nem túl toppon lévő embereket nézni, miközben amúgy a legtöbbjük megélhetési influenszer, szóval annyira nem szerencsétlenek az életben. 
Nem igazán tudok róla többet mesélni, nézzétek meg, nem egy hosszú sorozat. Arra, hogy feldobja a kedved és az unalmas hétköznapokat, mindenképp ajánlom. 
Képek forrása: Weheartit.com
Modern család #hbogo

Hogy ne csak Netflixről hozzak sorozatokat a változatosság kedvéért. A Modern család lett az ultimate kajálós sorozatunk N-nel, mivel valamit nézni kell, miközben reggelizünk-ebédelünk-vacsorázunk vagy csak chillezünk. A karantén alatt újranéztük az évadokat, és még mindig vannak olyan részek, amikre alig emlékeztünk vagy ugyanúgy tudunk nevetni. 
Érdekes a kapcsolatom ezzel a sorozattal amúgy, mert sosem tetszett az előzetese sem, sem amit láttam róla mondjuk Comedy Centrálon nagyritkán, de mivel a drága párom meg ráfüggött, muszáj volt nekem is. Meglepően nagy pozitív csalódáson vagyok túl. Claire tiszta én, Phil meg tiszta N, szóval ezen állandóan elszórakozunk, hogy a jövőnk is hasonlóan fog kinézni, mint a két szülőnek. Laza kis sorozat sokszor mély gondokkal és gondolatokkal, jó kis poénokba csavarva, szóval általában vidámak leszünk tőle, ami mostanában jókor jött. 

Never Have I Ever #netflix

Egydélutános sorozat, semmit nem vártam tőle egy gagyi tinisorozaton felül, szóval jócskán meglepődtem. A Netflix belepakolt minden létező etnikumot a sorozatban, ami nagyon-nagyon jót tett az egésznek, mert végre nem csak amcsi fehér gyerekeket kellett néznünk, hanem megismerhettünk egy teljesen, de tényleg teljesen új kultúrát - az indiait. Köztudottan nem vonz Ázsia, sem a kultúrája, sem a népei, máig nem értem, miért, viszont a Ganesh Puja-s rész magasan a kedvencem lett. Ezen felül ahhoz képest, hogy rövidek a részek és nincs is sok belőlük, elég okosan gyömöszölték bele a gyász, a tinédzserkori barátságok, a szex, a coming out, az elrendezett házasság, a nevelési túlféltés vagy épp annak teljes hiánya, a fogyatékossággal együttélés és még amannyi apró társadalmi téma fontosságát. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy Devi önmagában egy piszkosul irritáló karakter, vagy hogy sem Paxton, sem Ben nem dobogtatta meg egy pillanatra sem a szívem (és szerintem nagyon másét se), akkor egy jó kis sorozatnak tartom, főleg a fiatalabb generáció számára. Nekik viszont a társadalmi tanulságok miatt nagyon. 

Formula 1 - Drive to Survive 2. évad #netflix

Akit gyerekkora óta nézi és érdeklődik a Forma-1 iránt, annak kötelező. Az első évad annó nem annyira tetszett, nem igazán kötött le, de ez egyébként a 2018-as évad jellegtelensége miatt lehet. 
Na, hát a másodikat imádtam. 
Tetszett a csapatonkénti leosztás, rengeteg új háttérinfót tudhattunk meg, nagyon szépen kibontották a Gasly-s ügyet, ami nekünk a médiából igen uborkaszezonos sztorinak tűnt, közben pedig nagyon komoly és durva sztorik mentek a háttérben. Anthoine Hubert halála a tavalyi évben sokkoló volt, és az, ahogy ezt a sorozat bemutatta, a pofám leszakadt. N pont ott ült mellettem, és kérdezte, hogy ez most mi, meg tényleg meghalt, meg hogy hogy, meg stb., mivel ő meg teljesen laikus a Forma 1-hez, sosem nézte, sosem érdekelte. Ehhez képest az utolsó két részt már velem nézte meg, konkrétan izgult a bevágott futamjeleneteken és teljesen lekötötte még úgy is, hogy azért néha szüksége volt tőlem infómorzsákra, hogy teljesen összeálljon számára a jelenet fontossága. Szóval laikusok számára is izgalmassá válhat, ha valóban érdeklődnek a sport iránt. Aki meg ugyanúgy gyerekkora óta nézi, mint én, annak meg aztán kötelező. 

Ezek lettek volna azok a sorozatok, amiket A-ZS-ig kivégeztem. Amik még folyamatban vannak, az "A dadus", az "End of the f*cking world" és a "Hollywood" jelenleg. 
Remélem tudtam ajánlóval szolgálni valamelyik sorozathoz. Ti mit néztetek ebben a csodálatosnak közel sem mondható elmúlt két hónapban? :) 

Nyárias csibeölelőst küldve:
május 09, 2020 No comments
Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára megy, akkor jöhet néhány újabb kihívás, amivel el lehet bíbelődni ebben a csodálatos, egyedülálló és remélhetőleg soha nem megismétlődő időszakban. Avagy tanácsosztogatásba átültetett "mit csináltam ebben az egy hónapban" bejegyzés következik hölgyeim és uraim. nem hiszem, hogy van nagyúr olvasóm, de ha mégis, akkor hali

Btw, kitartást a sulisoknak, minden elismerésem nektek, én tuti kiégtem volna már a "digitális oktatás" első hetén. Aki home office-ol, azok meg írják már meg, hogy őszintén csinálják, mert bár én gyorsan munkanélküli lettem, még be kell segítenem, és a fene se tudja rávenni a lusta seggem, hogy e-maileket kezeljek. 

Olvass fura dolgokról

Jó, ez így elég érdekes alcím lett, de Neverhood néni elmagyarázza. Az utóbbi időben elkezdtem kis tökömnyi lakott szigetekről olvasni, részben Wikipédián, részben utazóblogokról, és szerintem némelyik története hihetetlen. Ott vannak a víz közepén, hetente 1-2 repülő közlekedik, ami talán szállítmányt hoz, de csókolom, ennyi. És mégis van, ahol akár 20 ezren is laknak - mint Budaörs vagy Balassagyarmat kb. Soha nem vonzott Ausztrália, abszolútte nem érdekel róla semmi, viszont Új-Zélanddal már máshogy állok, Mikronézia és Óceánia meg most kezdett el érdekelni az ilyen kis fura helyek miatt. 
Akár olvashatsz hírességről - én most II. Erzsébet életénél ragadtam le megint - politikusokról, fura Ázsiai országokról (Türkmenisztán nuku korona, wtf), vagy akár ki is képezheted magad magyar szociológiából.
Ha a ilyesmi nem érdekel, akkor lehetsz őrült, és végigolvashatod az Euróvízió wiki oldalait 1956-tól kezdve, rengeteg érdekes, meghökkentő, néha kissé felháborító infót tudhatsz meg. Én speciel imádom, hogy fura infókat tudok, egy beszélgetésbe beleszólva mindig megvillanthatod, és elhitetheted, hogy milyen okos vagy - közben meg csak fura. Mindegy. 

Tanulj meg takarítani

Március elsején úgy hozta az élet, hogy drága párommal összebútoroztunk, a kedves tisztaságmániás lakótársnőm pedig lelépett. Így rám maradt a takarítás, és döbbenetes, mennyire sok macerával jár. Az utóbbi fél évben igyekszem kísérletezni a kemikáliáktól mentes koktélokkal, és most aztán marhára van rá időm. Vannak siker élmények, vannak ecettől könnybe lábadt pillanatok, de neten való kutatással egész jó kis megoldásokat találhatunk. Szóval ha eddig azt hitted, hogy tudsz takarítani - nézz be a sütő és a konyhapult közötti területre, vagy a polcok tetejére. Ugye, hogy ugye. 
Ettől függetlenül azért ajánlott a fertőtlenítőszer használata a kilincsekre és a kényes területekre, de ettől függetlenül a mosogatósunk az ecet + szódabikarbóna óta tök szép. 

Krepp-papír-parti

Március második felében ültem a gép előtt, néztem a Korona (mármint a sorozat!!!) harmadik évadát, és rózsákat hajtogattam krepp-papírból hobbiként. Aztán hirtelen annyi lett, hogy illett vele valamit kezdenem, úgyhogy egy szebb papírzsepis dobozba tűzgéltem és azóta asztaldísz lett. Még N is azt mondta, hogy mennyire menő, pedig köztudottan borzasztó a DIY ügyességem, és szerintem egy óvodás gond nélkül lepipált volna. A másik adag krepp-virág ajtókopogtató lesz, hogy legalább egy minimál húsvét érzés összehozzunk, ha már itt ragadtunk, a családunk pedig a határ másik oldalán. 
Viszont... van egy másik, őrültebb tervem is ám. Mivelhogy maradt ki kék. Márpedig a lány mit szeretne nagyjából 4 éve? Kék hajat. Tudom, tudom, olvastam, hogy sokaknak az életben nem jött ki többet a hajából, de most úgyse lát senki, szóval mikor máskor?
A krepp papír elég univerzális dolog, én világéletemben utáltam vele dolgozni, elég kényes kis cucc, viszont teljesen megfizethető és nem bánod kidobni, ha mégis nyomorúságossá tetted. 

Sims 4

Jó, ez messze nem a hasznos teendőkhöz tartozik, sőt, borzasztó időpocsékolás számos szinten. De gyerekek, én 24 évesen végre eljutottam oda, hogy leülhetek és játszhatok. A fene se gondolta, hogy így belemerülök, konkrétan ledöbbentem, hogy a karakteremért tud jönni a kaszás, mikor megöregszik, és vége a több órával beleölt játékomnak ????!  Hát nekem erről senki nem szólt! Konkrétan voltak éjszakák, mikor a sims-el álmodtam, az általam létrehozott karakterekkel, meg ilyen kis zöld villogó cucc volt a fejem fölött, és abban a házban voltam, amit én építettem és bútoroztam. Őrület. 
Másfelől - egészségesen használva, szóval nem úgy, mint én - szerintem szuper pszichológiai és logisztikai játék. Egy karakterrel is érdekes, de most például van két felnőttem, meg három gyerekem - komoly feladat kordában tartani őket. Dolgozzanak, de éljenek is, tanuljanak is, de a feladataikat is végezzék el... Odafigyelés, koncentrálás, több szinten való gondolkodás, emberek logisztikázása - lényegében azt csinálom, amit a melóban csináltam :D erre esküszöm most jöttem rá, ahogy írom ezt a bejegyzést.  Ha csak chillben szeretnéd használni, akkor szerintem a házépítéssel való bíbelődésként is szuper elfoglaltság, sőt, ha ti is össze vagytok zárva a párotokkal, akkor jó kis közös program, hiszen meg lehet vitatni a lakberendezésről alkotott gondolatokat a jövőre való tekintettel. ("Nem, nem lesz külön edzőtermi szoba." "Márpedig igenis lesz szökőkút a nappali közepén" "Mi ez a nyomi konyha" "Ennél rondább fürdőszobát sem láttam még, hát miért minden fekete?" "Nehogy  már egymásból nyíljanak a gyerekszobák, tönkre akarod tenni a gyerekkorukat?!")

Tanulj meg hajat fonni - karra edzés pipa

Másnak Vikinghajat fonni, feltűzni, kötözgetni? Sima ügy. Magadnak? Mán' véletlen se. Pro tipp: ha épp nem kötnek le az online jógaórák, viszont kellene valamit edzened, de nincs az az isten, hogy fekvőtámaszozz, akkor próbáld meg magadnak befonni a hajad. De nem csak úgy, egyszerűen, abban semmi buli nincs. Legalább parkettába, legalább két copfba, és legalább szabályosan. Nos, a bemelegítésen már túl is vagy, gratulálok! Ha mégsem kezdett zsibogni már ettől a karod, akkor pláne gratu, te már fekvőtámaszozhatsz inkább.
Viccet félretéve: mikor gyakorolnál ilyesmit, ha nem a Netflix előtt ülve, miközben már napok óta nem mostál hajat, és úgysem tervezel kilépni az utcára még jóóóó ideig. 


Ennyi lenne az én mini-listám, mellyel laikusként hozzá tudok tenni a karantén alatti világotokhoz. Ugyanitt szívesen fogadom  a ti ötleteiteket is, avagy ti mit csináltok otthon? Mert ugye otthon vagytok. Ugye? UGYE? Jön Győrfi Pál és elkap, szóval UGYE! 

Távolsági csibeölelős:
április 06, 2020 7 comments


Nos hát igen, úgy néz ki, továbbra sem tudok leszállni az influencer-problémás vonatról, ami egyébként számomra is teljesen érthetetlen, mert ennyi ideig nem szoktam haragudni senkire. Most meg itt egy "népcsoport" és tessék, egy éve zsörtölődök miattuk. 

Más az, ha valaki olyan van hatalmon, aki ért a szakmájához, vagy tanulta, vagy simán jól helyezkedett az életben (khm khm politika), a gond viszont az, hogy jelenleg a világon a legnagyobb hatalmon levő emberek átlag életkora nincs szerintem 18 közelében sem. Ez pedig hölgyeim és uraim: ultragáz. Nem akarok "bezzeg ezek a mai fiatalok"-ozni, ne legyen félreértés, de nem igaz, hogy csak az én szememet szúrják agyonfilterezett, agyonszponzorált dolgok, amiket a követők full bekajálnak, és ezzel a kapitalizmus modernkori valóságát elevenítik meg. Van néhány kategória, akiket kifejezetten gyűlölök - és vannak kivételek ezekben az archetípusokban, akiket csak megtapsolni tudok, amiért királyul és értékelhetően végzik a "feladatukat". 

Avagy a Leiner Laura-fanok után most magamra haragítok egy újabb adag társadalmicsoportot. Juppi!!

5. A kiégett celeb, aki bármibe kapaszkodik

Gondolom nem kell különösebben ecsetelnem: az égvilágon semmihez nem ért, volt pár jó éve a tévében, de sajnos a napi betevőért csak nem akar minimálbérért munkába állni, mint a társadalom nagy része manapság - nem, ő szponzorál mindent, amit csak ér, a leggagyibb képekkel, videókkal és szövegekkel. Annyira szponzorál mindent, hogy bár ő a már közelében sincs a 30 életévnek sem (értsd: inkább X generáció, vagy az Y-ont kapargatja), de a gyereke úgyis tuti jó szponzifelület lesz, hát néha ő is beúszhat a képbe, csak hozza a pénzt. Felismerhető jegyei, hogy abszolúte nincs #reklám #ad nélküli tartalma, és akkor is konkrétan a követő arcába van tolva "teljesen szolidan". Viszont ő celeb, ő híres ember, naná, hogy a követőinek jó ez a tartalom, hát ő olyan híres, tőle úgyis megveszik, hát fiatalos termékeket reklámoz kéremszépen, olyan fiatalos, mint a követői #mindenkiannyiamennyinekérzimagát #foreveryoung #iamnotlikaregularmomiamacoolmom
 viccen kívül lenne pár ember, akire ráférne egy nagy adag pszichólógus

4. A "l*szarom a tájat, csak a kép legyen jó"

Tavaly (2019 mintha csak tegnap lett volna) emlékszem, hogy szinte egyszerre küldtünk tesómmal egymásnak egy cikket, ami arról szólt, hogy a kis instacelebek tönkrevágtak egy pipacsmezőt (na meg persze egy csomó más virágot) az USA-ban a dél-kaliforniai Walker kanyonban, mert ritka természeti csodaként NANÁ, HOGY BELE KELL FEKÜDNI EGY SZÁL TANGÁBAN, UGYEBÁR??????? Ja, igen, szóval ez egy érzékeny téma, bocsánat. Ugyanez a helyzet Pripjaty-al, amit csak ugye több ezer családnak kellett elhagynia egyik napról a másikra, és teljesen helyénvaló, hogy ott pózerkodj a szuper Gucci pulóveredben, mint aki minden világ főnöke. De minek külföldre menni, hiszen itthon csak úgy virágzik a kontent-láz, tök lényegtelen, hogy a mögötted levő épület miként funkcionál, mi a történelmileg fontos alapja, a lényeg, hogy a szponzi dobozos kávét megfelelő szögben tartva az új Zarás kabátodban tartsd az instaférjednek-feleségednek, aki magából viccet csinálva lő 40 képet, hogy aztán egyet agyonszerkessz. #gyönyörűatáj #imádomeztavárost #lenyűgözőépületek #vegyélkávét 
A kultúra hanyatlását egyébként nem a közösségi médiákra fogom, ne legyen félreértés - de igen kevés ember küzd érte. Nekik persze jár a tisztelet-tapsi! :) 

3. Az álomvilágban élő nagyokos

Ha olvastátok korábban EZT  a bejegyzésem, akkor tudjátok, hogy ezt még annó elneveztem Zoellizmusnak. Milyen koronavírus? Milyen harmadik világháború? Milyen politikai válságok? Milyen brexit? Milyen társadalmi problémák? Ugyan. A világ szép, a világ jó, a világ csak szép ruhákból és tökéletes flatlayekből áll - illetve persze mert most épp trend, egy kis zero waste-ből, amit kimaxol a vászonszatyor használattal, és ő mekkora király. (btw anyám mindig azzal dobálózik, hogy ő nem tudja, mi az a zero waste, de már 30 éve vászontáskával járkál és mindig hülyének nézték. Bocsi, témaváltás). Neki ha van is gondja, a pozitív gondolatokkal MINDENT meg lehet oldani, ha valaki beszól, az csak "írigy", mindenki éljen úgy, ahogy akar (ahapersze), mindenki szabad (ahapersze), mindenki legyen önmaga (nemkommentálom) és ha önmagad vagy, minden jól fog menni, minden sikerülni fog (ahapersze). Közben persze legalább 25 képet csinál magáról a tükör előtt, mielőtt kiteszi, vagy három képszerkesztőn keresztül megy, mielőtt posztol egyet. Tipikus jellemzője, hogy az egyén konkrétan a négy fal között él, ha ki is megy valamerre, arról tuti lesz 50 kép, hogy legyen bizonyíték - ő bizony éli az életét. Közben meg egész nap a szobájában ülve várja a csodát, és büdösül fogalma sincs a világ történéseiről. Kíváncsi vagyok, hogy például a hiteltartozásodon mennyire segítene egy pozitív gondolkodásmód, mennyire tudod kifizetni a pozitív nagyokos gondolataiddal a vízvezetékszerelőt, aki épp megmentette a fürdőszobádat a totális elúszástól,  vagy az egész nap utcán kolduló nő mennyire tudja pozitív gondolatok segítségével megetetni otthon a gyerekeit. #positivthinkingonly #happyday #lovemylife
Nekem nem azzal van gondom, hogy valaki pozitív hozzáállású. Nekem azzal, ha valaki buta és naiv is egyben, ezt maximálisan reklámozza, ezzel pedig a több ezres követőtábora is képes azonosulni. 


2.A testével eladni próbáló

Megvan nektek is a kép, hogy egy nyakig feltolt dekoltázs és egy tökéletes sminkben, hajban parádézó hölgy a kezében tart egy bizonyos italmárkát, és közben a leírásban komoly, szentimentális szöveget ír, hogy ő bizony mennyire szereti a hétköznapjaiban pár percre kikapcsolni az agyát ezzel a bizonyos üdítővel, ugye? Vagy másik esetben egy falat semmiben igencsak szexuális túlfűtöttséggel teli pózba vágva egy random macskakaját tart? Esetleg ha maga a bálványunk már nem elég önmgaában, akkor a párjával egy hűderomi képen smárolnak, köztük pedig egy - amúgy elég drága - mentolos cukorkát tart, mert persze én is csak nyílt termékelhelyezéssel smárolok a párommal. A kedvencem egyébként abszolút az, mikor egy brutálprofi, egész napos rákészüléssel (és vélhetően stábbal) készült médiaterméken egy teljesen oda nem illő mosópor vagy láncfűrész van odab*szva az egészbe, és így próbálnak influenszálni a követőkre. Számomra amúgy ez már a röhejes kategória, mert:
a) alapból a követőtáborod átlag életkora alig 20, melyiknek kellene egy láncfűrész? JA, hogy Supreme-s, aha, így máris több értelme van semmi. 
b) Vélhetően az életedben nem láttál még láncfűrésszel dolgozó munkást sem, te meg pláne nem tartottál a kezedben, lévén, letörne a háromnaponta újraépített műkörmöd. TELJESEN HITELES, hogy eladnád azt a cuccos. #sponsored #influencer #ad #beauty

1. A család. 

Számomra ez a kategória, ami már nem hogy idegesítő, de kifejezetten undorító. Anya(apa)-blogok mindig voltak, mindig lesznek, a téma maga egyértelműen információkkal teli, így ezek megosztása is mindig jelen lesz. Ami már kicsit húzósabb, mikor nem csak információhalmazokat oszt meg valaki, hanem konkrétan tanácsokat oszt és megmondja a tutit. A legszebb pedig az a médiatermék, mikor a komplett család szponzorfelületté válik. Mert az egy dolog, hogy az illető személy SAJÁT arcát/testét adja valamihez - de ebbe belerángatni a gyerekedet, férjedet, nagymamát, rokont, bárkit, és előadni, hogy ti milyen csudiszupi, gondtalan család vagytok... na hagyjukmár. Tudom, hogy egyre élezettebb téma a gyermekek jogai a különböző platformokon, soha nem is lesz ezzel kapcsolatban egyöntetű döntés, de egyszerűen borzalmas látni, mikor a teljesen magatehetetlen,  alig 1 éves csupabűbáj gyerek mellé odab*sznak egy szponzor szépségterméket (a pelenkára is felháborodnék, de azért logikusabbnak érzem) és hozzácsapnak egy nagy prédikációt a szülés utáni szépségápolásról, és bámm, dől a szponzipénz. 
Biztos olyannak tűnők, mint aki megveti a #ad dolgokat. Nem. Az, hogy ki hogy keresi a napi betevőt, az mindenkinek a saját dolga. Főleg hozzátehetjük, hogy egy "otthonülő" anyukának bármikor jól jön a fizetéskiegészítés. Az égvilágon senkit nem tudok elítélni azzal kapcsolatban, hogy mit művel a pénzéért, amiből megél. Ami viszont piszkálja a csőröm, az a tény, hogy valaki hatalmas követőbázist épít ki magának és ezáltal olyan hatalomhoz jut, amellyel vigyáznia kellene - de nem tud és nem is akar. Namost ha egy anyuka kipakolja a gyerekét mindehova, az nekem egy elítélt dolog - másnak viszont követendő példa lesz, így pedig sikeresen felnevelünk egy olyan generációt, akik huszonév múlva a saját sz*rospelenkás képüket látják vissza nem csak a szüleik platformján - de a jó kis pedofil darkweben is. Tudom, milyen rohadt nehéz nem kitenni egy cukimuki felvételt egy vigyorgó gyermekről - viszont megvan ennek a helye és módja. És az nem az 50 ezres követőtáborod (vagy külföldiek esetében milliós követő vagy feliratkozó) elé való kipakolás. Ha gyereked van, legyen gyereked - ne pedig egy eladni való terméked.
#family #momblog #cutebaby #welcomeintheworld
(btw meg kell említenem egy jó példát is erre, aki részben elgondolkodtatott erről a bejegyzésről, még ha nem is tud róla: @smejka_ az egyik legjobb példa arra, hogy tudjuk, van kisbébója, mégsincs róla egy konkrét kép vagy szponzi sem. Ettől függetlenül mégis tudja tolni a kismama kontentet, olyan őszintén, amit el is tudok hinni. Rajta kívül is vannak még hál' isten jó példaképek erre, de ezzel a témával majd egyszer külön is akarok foglalkozni.)


Igen, én is tudom, mennyire erősen kezdtem ezt az évet. Néha magamat is ledöbbentem vele, de annnnyira régóta értek már bennem ezek a gondolatok. Akinek nem inge, ne vegye magára, az sem biztos, hogy én egyáltalán jól látom ezt az egészet, lehet közölni ezt is, én teljesen nyitott vagyok új szemléletek megismerésére. Bárki tud kontraérvet a meglátásaimra: kérem, írja le és dumáljuk meg. Imádom az ilyen megosztó témákat, nem véletlen írok róluk.

El is engedem ezt a bejegyzést, had járja a maga útját. Én meg majd jövök söprögetni káoszt. 

Mindenkinek nagy ölelés, mert a múltkori pozitív (vissza)fogadtatás hihetetlenül jól esett és imádlak titeket.
Csóközön:
február 13, 2020 No comments
Úgy be voltam már zsongva, hogy írhassam azt, hogy 2020. Húsz-húsz. Nem az évet vártam, vagy a múlást, csak hogy ilyen menőn lehessen mondani, hogy húszhúsz van. 

Na, hát amúgy nem pont ennyi lenne csak az értelme ennek a bejegyzésnek. Igazából foggggggalmam sincs, mit akarok ebből a bejegyzésből kihozni. Rég jártunk már erre, rég írtam már bármit, és legfőképp - rég láttuk már egymást. Nem keresek kifogásokat, mert konkrétumok vannak, de mivel az utóbbi pár hónapban agyoncseszegettem saját magam, hogy miért nem írok már valami értelmeset, így jött ez. Hogy bakker, a saját agyi és lelki békém érdekében igencsak jó lenne, ha írnék, mielőtt még a körülöttem lévőeket csinálom ki. Így meg persze az olvasóimat csinálom ki a furcsa, gyakran értelmetlen bejegyzéseimmel, és mennyivel jobb már ez? :D 

Írjak a múltkor? Írjak a jövőbeli tervekről? Hmm, talán csak átfogóan, mert szerintem igenis adózok felétek annyi tisztelettel és szeretettel, hogy meséljek pár izgiséget. 

2018 júliusában kézhez kaptam a diplomámat, szeptemberében egy brutálpörgős boltban kezdtem dolgozni, konkrétan agyhalálig. Mivel a kis agysejtjeim sorvadtak, és nem igazán elégítette ki sikerélményeimet a kis helyecske, 2019 februárjában, majdhogynem utolsó pillanatban jelentkeztem az ELTE-re, emberi erőforrás tanácsadó mesterszakra - természetesen csak levelezőn, mert én Szegedet <3 el nem hagyom (és isten mentsen Pesttől. Bocsi a Pestiektől, majd egyszer elmesélem). Augusztusában felvettek, és azzal a lendülettel mondtam is fel a munkahelyemen. Pont az utolsó napomat töltöttem ott, mikor ismerősöm szólt, hogy náluk lenne meló, egy irodában, és jó lenne, ha most azonnal jönnék állásinterjúra, mert hétfőn már kezdeni kellene (szépséges csütörtöki napot írtunk akkor). Mint egy csövesbánat, elmentem melóból melóinterjúra, és valóban hétfőn kezdtem is egy gyakran stresszes, de csudajó közösségben, ahol igencsak használni kell az agyam, de pont ez volt a fontossági sorrendem elsődleges pontja. 

Ez nagyjából a vázlat, hogy hogy jutottunk el idáig. Közben persze éltem a közösségi mentes életet (a neverhoodsdiary oldalak konkrétan behaltak), utaztam tesómmal, távkapcsolatban éltünk párommal két hónapig (mert a kis szenya kiment nyárra Amerikába, egyem a szívét), rengeteg időt töltöttem a családommal, és lényegében tettem azt, amit a való életben kell: éltem. Insta nélkül is. 
Mert valahogy rohadtul nem hiányzik az, hogy kitegyek a kajámról sztoriba képet, vagy hogy HAUL-okat rendezzek. Már nem köt le. Nem látom értelmét, mert mindig úgy érzem, hogy minek érdekelne bárkit, hogy épp milyen latteartos kávét iszok, vagy feltegyem, hogy épp sétálok az utcán. Biztos mindenki másképp áll ehhez, sosem tagadtam a közösségi pozitív és negatív hatásait, egyszerűen csak arról van szó, hogy engem nem érdekelne a saját instasztorim, de nagyon képem se. Úgy tűnik, ez egy ilyen periódus nálam, lehet fél év múlva meg én leszek az instasztorik királynője. Ki tudja.
Nagyrészt azt hiszem az "infulencer" dolog váltotta ezt ki nálam. Hányok ettől a szótól, és magától a jelentésétől is. Besokaltam az instacelebektől, a tökéletes világtól és szponzorált tartalmaktól. Néztem őket, és mindig az volt bennem, hogy vajon nekem ez miért nem megy, vagy miért nincs annyi pénzem, hogy ilyen helyekre járkáljak, ilyet vegyek, stb, mikor úgy látszik, hogy ez az alapvető norma, csak nekem nem megy. K*rvára sok lett valahogy ez az egész. Utólag persze okos az ember, minek követtem egyáltalán ilyen személyeket, de akkor ott csak azt éreztem, hogy nekem ezt pihentetnem kell. Hogy ne csak azért csináljak képeket, hogy legyen mit felpakolni netre, hanem azért, hogy magamnak őrizhessem emlékként, és az életem későbbi szakaszán visszagondolhassak róla csodás pillanatokra.

A másik dolog, hogy elhittem magamról, hogy valaki vagyok, és vágytam arra, hogy én is kapjak ilyen-olyan dolgokat. Na most ez a legnagyobb hiba, amit egy blogger elkövethet: hogy azt hiszi, valaki. Úgy érzem, épp időben szálltam le erről a vonatról, és őszintén büszke vagyok rá, hogy léptem. Egy senki vagyok :D Egy egyszerű lány vagyok, aki néha kiereszti a gondolatait a nagyvilágban, de közel sem kell, hogy ezzel "hatással" legyek bárkire. Örülök, hogy van, aki olvassa ezeket, hogy tudunk csodás beszélgetéseket indítani egyes témákról, de véletlen sem akarok "influencer" lenni. Nem akarok tovább könyveket kapni, sem semmit, csak a magam életét szeretném élni és a saját gondolataimat a nagyvilágnak adni. Nem hiszem, hogy bármilyen jó tippet vagy tanácsot, vagy bármit kellene adnom kérdezetlenül, mert ugyan  ki lennék én, hogy ilyenekbe belemásszak? Blogolni akarok, írni, egyfajta naplót vezetni, és ha csak egy ember olvassa, vagy tíz, vagy száz, vagy épp senki, akkor is érezzem azt, hogy magamért csinálom. Blogolni akarok, nem hírnevet, ami az utóbbi időben globális mánia lett. 

Mi most a jelenem? Dolgozok, tanulok, sokat főzőcskézem, nagyon ráálltam egy ideje az egészséges életmódra, mert úgy érzem, a szervezetem eljutott abba a korba, mikor már igényli a normál kaját és a minimális napi sportot. Egyre jobban rákapok a zero waste-re, valahogy bekattantam rá, és apró lépésenként igyekszek változtatni, amennyire a lehetőségeim engedik. (Tisztában vagyok azzal, hogy globálisan cseszhetjük, nem 10 zerowaste ember fog csodát tenni, hanem a b*szott nagy gyáraknak, cégeknek kellene változtatni, de a pénz és a hatalom csodás dolgok.). Ráadásul pont ma reggel kaptam a hírt, hogy az albérletet, amiben lakom, eladták a fejünk fölül, szóval most SOS albérletkeresés is beindul (Szóval aki tud Szegeden olcsón, legalább másfél-két szobás lakást, az írjon már, köszipuszi). Továbbra is fotózok, ez a szenvedély nem múlt el, és végre december óta van időm újra olvasni is, ami viszont valami kegyetlenül abszurd módon kimaradt az elmúlt másfél évben. 

Egy szóval valamikor felnőtt lettem. Nem tudom mikor, nem tudom, hogy, de elég para. 

Tudom, hogy sokak szerint több értelme lenne tiszta lappal kezdeni, és egy új bloggal nyitni, de a fene bánja, a Neverhood's Diary egy napló, és a múltam naplója is egyben. Viszont nem fogok már tudni egyetemista posztokat írni, vagy recenziókat (brutálisan hálás vagyok a könyvkiadóknak a könyvekért, ne legyen félreértés), lévén, nem mozgok már ezekben a körökben. Ahogy annó többször leírtam, nincs értelme a "back to school" élményről bejegyzéssorozatokat csinálni augusztusonként, mert nem vagyok benne, most kicsit megint ugyanott tartunk. Pár nap múlva töltöm a 24-et, ijesztő ez már önmagában is, az élet egyszerre káosz és valahogy mégis egy működő tenger körülöttem (whoaaa, milyen hasonlat, figyeled, hogy visszatértem, tyű). Nem akarok azért bejegyzéseket írkálni, hogy minden héten kényszerből legyen. Lesz, amikor odajutok, lehet, hogy ez heti három, de az is lehet, hogy csak havi. Fene se tudja. 

Most itt vagyok, és tervezek itt lenni. Ennyit tudok jelenleg. 

És nem, továbbra sincs egy Leiner Laura-témájú bejegyzés alatt sem PDF formátum. ;) 

Köszönöm nektek, hogy van miért igazán itt lennem. 
Csibeölelős: 
u.i: Kicsit kijöttem a blogszerkesztés technikai gyakorlatából, azért ilyen csúnya jelenleg a blog, de igyekszem nagyon helyrehozni szegényt. :D  
január 22, 2020 1 comments
Newer Posts
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ►  2024 (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ▼  2020 (6)
    • ▼  június (1)
      • 8 dolog, amit NEM értem el 24 éves koromra
    • ►  május (2)
      • 4 éves a Neverhood's Diary! - #blogszülinap
      • Sorozatok, amiket kivégeztem karanténban
    • ►  április (1)
      • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    • ►  február (1)
      • Az öt legidegesítőbb influenszer
    • ►  január (1)
      • Hát jó napot kívánok.
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • Leiner Laura: Maradj velem (Iskolák versenye #2)
    Hát úúúúristen, hát nem fogjátok elhinni, de valami eszméletlen csoda folytán Laura NEM húzta száz évig a szerelmi szálat, hát mivel érde...
  • Leiner Laura: Emlékezz rám (Iskolák versenye #3)
    Lehet, hogy eltűntem, lehet, hogy oka van annak, amiért nincsenek bejegyzések... De komolyan azt hittétek, hogy LL kritika nélkül maradto...
  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Tisztességesen elkésve - 12 jó dolog 2018-ból
    Nem szabadkozok, nem mondom most is, hogy elnézést, mindent leírtam ITT , leginkább arról, hogy miért ilyen szórványosan záporosak a blog...
  • Az utolsó bejegyzés
    Két dolognak álltam neki túl sokszor: újra eltökélten és rendszeresen bejegyzéseket írni vagy pedig megírni egy elköszönő bejegyzést. Aztán ...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates