 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2020 Minden jog fenntartva! |
Kicsit haldokol, kicsit el-el sivatagosodik, de azért még itt van.
4 évvel ezelőtt a DUFF című könyv adta meg a lökést, hogy márpedig nekem erről írnom kell, de úgy rendesen. Azóta történt itt minden, mint a 60 éves Kati nénivel a boudoire fotózáson, de tény, hogy - figyelem, a világ legegetrengetőbb kliséje következik, öveket becsatolni! - a blogolás teljesen megváltoztatta az életem, és teljesen más gondolkodásra sarkalt.
Gondolkodtam, hogy jöhetnék statisztikai adatokkal, de úgyse nagyon érdekel senkit. Lényeg, hogy Leiner Laura viszi nálam a nézettség prímet, amit amúgy annak köszönhetek, hogy a Googlenél a "leiner laura valahol pdf"-re a 7. vagyok a keresésben. Szóval attól, hogy van rajta 10 ezernél is több megtekintés, nem jelent semmit, mert gondolom a nagy fanok úgysem olvasták el a vérrel és verejtékkel írt bejegyzésemet, csak a letölthető linket keresték. Sorry not sorry, ezen a blogon ilyen nincs. A Maradj velemmel is tök ugyanez a helyzet.
Szóval ja, ezért nem tartom érdemelegesnek a nagy statisztikai bemutatót, mert a megtekintés számomra nem egyenlő azzal, hogy valaki el is olvassa a kis írományaimat. Sokkal fontosabb azonban az, hogy van, aki viszont igen, és legyen 2, 10, 50, 100, 1000 ember, őket nagyon-nagyon megbecsülöm. Továbbra is imádom azt a közösséget, akik szívvel és lélekkel blogolnak, szeretik, amit csinálnak, támogatják egymást, és nem csak a szponzorcuccokra utazva indítanak magukról szóló platformot. A blogolás valahol egy életforma - én például az utóbbi két évben ebből kizökkentem, és valahol a szakadék szélén kapaszkodom, mert nem vagyok hajlandó csak úgy annyiban hagyni. Őszinte elismerésem annak, aki gyerek, munka, minden mellett naponta-hetente-havonta posztol, tartalmasan és mindent beleadva. Óriási QUEEN-ek vagytok!
4 évvel ezelőtt szerettem volna egy helyet, ahol az agymenéseimet kiélhetem. Úgy vélem, ez sikerült. 3 éve már azt szerettem volna, ha én is olyan népszerű és híres leszek, mint a "nagyok". Hála a magasságos jóatyaúristennek ez nem sikerült, és hálás vagyok, hogy ennek leckéje olyan sokat tanított a csillámpóni mentes életről. 2 éve szerettem volna visszakapni a régi lelkesedésem, 1 évvel ezelőtt pedig a motivációmat az íráshoz. Úgy érzem, ezek idén érnek újra össze. Most azt kívánom, hogy ugyanúgy legyen egy hely a szösszeneteimnek, mint amikor 4 éve az egész megteremtődött. Lehet, ez másnak visszalépés, de nekem sokkal inkább egy hazaérkezés.
A kedvenc bejegyzéseim? Pfff, igen érvágós kérdés. Kiemelhetően szerettem a YA klisé sorozatot írni, a "Hogyan változtattam az életemen?" sorozat is igencsak a szívemből jött. Ezen felül a "Család vs. Egyetemista" karácsonyi edition is nagy kedvencem, és a 2017-es Blogger Day beszámolómat is mindig jó érzés visszaolvasni.
A "10 dolog, amit a könyves álompasimnak tudnia/tennie kell" azonban az a bejegyzés, amelyre ha jó erősen és megfontoltan belegondolok, a legszebb külsejű, a legösszeszedettebb és a legextrábban megírt bejegyzésem valaha. Meg amúgy valószínűleg a legviccesebb is.
Hogy merre lesz a jövő? Foggggalmam sincs. Rengeteg téma érdekel, de ki tudja, tudok e róluk írni egyáltalán. Már nem tudok az egyetemi évekről írni, mivel már levelezőn végzem a mestert, és bár ez sem semmi, attól még nem nagy téma. Összeköltöztünk N-nel, lehetnének lakáscuccos bejegyzések, de jelenleg még nem a sajátunk, és a meszelésen is múlt héten jutottunk túl, ki tudja, mennyire érdemes egy albérletről beszélgetni. Foglalkoztat a sminkelés mostanában, de csak így a saját szintemen, a 10 éves palettáimmal és a saját, jól bevált olcsó dolgaimmal, nem akarok beauty influencer lenni, mert tök hülye vagyok hozzá. Olvasok, de már inkább kedvtelésből, igyekszem nem kritikusan állni a történethez, inkább csak kiélvezni. Rengeteget sütök-főzök, de ez megint csak kérdéses, hiszen én is ugyanúgy netről húzom le a recepteket, sajátos csavarral vegyítve azokat, megérnének bejegyzést? Ki tudja.
Az biztos, hogy mielőtt nekiálltam a blogszülinapos bejegyzést megírni, visszaolvastam néhány régi élménybeszámolómat, és durva, mennyi mindent elfelejtettem bizonyos eseményekkel kapcsolatban. A Neverhood's Diary még mindig legfőképpen egy napló, és lehet nem kellene agyalnom, csak leülnöm és megírni a saját történelmemet.
Köszönöm mindenkinek, aki legalább egy bejegyzést is elolvasott az évek során, és azoknak is, akik pdf-et kerestek. Utóbbiak legalább statisztikában megmelengették a szívemet.
Jók legyetek, meg is ölelgetlek titeket:
