Neverhood's Diary



Nos hát igen, úgy néz ki, továbbra sem tudok leszállni az influencer-problémás vonatról, ami egyébként számomra is teljesen érthetetlen, mert ennyi ideig nem szoktam haragudni senkire. Most meg itt egy "népcsoport" és tessék, egy éve zsörtölődök miattuk. 

Más az, ha valaki olyan van hatalmon, aki ért a szakmájához, vagy tanulta, vagy simán jól helyezkedett az életben (khm khm politika), a gond viszont az, hogy jelenleg a világon a legnagyobb hatalmon levő emberek átlag életkora nincs szerintem 18 közelében sem. Ez pedig hölgyeim és uraim: ultragáz. Nem akarok "bezzeg ezek a mai fiatalok"-ozni, ne legyen félreértés, de nem igaz, hogy csak az én szememet szúrják agyonfilterezett, agyonszponzorált dolgok, amiket a követők full bekajálnak, és ezzel a kapitalizmus modernkori valóságát elevenítik meg. Van néhány kategória, akiket kifejezetten gyűlölök - és vannak kivételek ezekben az archetípusokban, akiket csak megtapsolni tudok, amiért királyul és értékelhetően végzik a "feladatukat". 

Avagy a Leiner Laura-fanok után most magamra haragítok egy újabb adag társadalmicsoportot. Juppi!!

5. A kiégett celeb, aki bármibe kapaszkodik

Gondolom nem kell különösebben ecsetelnem: az égvilágon semmihez nem ért, volt pár jó éve a tévében, de sajnos a napi betevőért csak nem akar minimálbérért munkába állni, mint a társadalom nagy része manapság - nem, ő szponzorál mindent, amit csak ér, a leggagyibb képekkel, videókkal és szövegekkel. Annyira szponzorál mindent, hogy bár ő a már közelében sincs a 30 életévnek sem (értsd: inkább X generáció, vagy az Y-ont kapargatja), de a gyereke úgyis tuti jó szponzifelület lesz, hát néha ő is beúszhat a képbe, csak hozza a pénzt. Felismerhető jegyei, hogy abszolúte nincs #reklám #ad nélküli tartalma, és akkor is konkrétan a követő arcába van tolva "teljesen szolidan". Viszont ő celeb, ő híres ember, naná, hogy a követőinek jó ez a tartalom, hát ő olyan híres, tőle úgyis megveszik, hát fiatalos termékeket reklámoz kéremszépen, olyan fiatalos, mint a követői #mindenkiannyiamennyinekérzimagát #foreveryoung #iamnotlikaregularmomiamacoolmom
 viccen kívül lenne pár ember, akire ráférne egy nagy adag pszichólógus

4. A "l*szarom a tájat, csak a kép legyen jó"

Tavaly (2019 mintha csak tegnap lett volna) emlékszem, hogy szinte egyszerre küldtünk tesómmal egymásnak egy cikket, ami arról szólt, hogy a kis instacelebek tönkrevágtak egy pipacsmezőt (na meg persze egy csomó más virágot) az USA-ban a dél-kaliforniai Walker kanyonban, mert ritka természeti csodaként NANÁ, HOGY BELE KELL FEKÜDNI EGY SZÁL TANGÁBAN, UGYEBÁR??????? Ja, igen, szóval ez egy érzékeny téma, bocsánat. Ugyanez a helyzet Pripjaty-al, amit csak ugye több ezer családnak kellett elhagynia egyik napról a másikra, és teljesen helyénvaló, hogy ott pózerkodj a szuper Gucci pulóveredben, mint aki minden világ főnöke. De minek külföldre menni, hiszen itthon csak úgy virágzik a kontent-láz, tök lényegtelen, hogy a mögötted levő épület miként funkcionál, mi a történelmileg fontos alapja, a lényeg, hogy a szponzi dobozos kávét megfelelő szögben tartva az új Zarás kabátodban tartsd az instaférjednek-feleségednek, aki magából viccet csinálva lő 40 képet, hogy aztán egyet agyonszerkessz. #gyönyörűatáj #imádomeztavárost #lenyűgözőépületek #vegyélkávét 
A kultúra hanyatlását egyébként nem a közösségi médiákra fogom, ne legyen félreértés - de igen kevés ember küzd érte. Nekik persze jár a tisztelet-tapsi! :) 

3. Az álomvilágban élő nagyokos

Ha olvastátok korábban EZT  a bejegyzésem, akkor tudjátok, hogy ezt még annó elneveztem Zoellizmusnak. Milyen koronavírus? Milyen harmadik világháború? Milyen politikai válságok? Milyen brexit? Milyen társadalmi problémák? Ugyan. A világ szép, a világ jó, a világ csak szép ruhákból és tökéletes flatlayekből áll - illetve persze mert most épp trend, egy kis zero waste-ből, amit kimaxol a vászonszatyor használattal, és ő mekkora király. (btw anyám mindig azzal dobálózik, hogy ő nem tudja, mi az a zero waste, de már 30 éve vászontáskával járkál és mindig hülyének nézték. Bocsi, témaváltás). Neki ha van is gondja, a pozitív gondolatokkal MINDENT meg lehet oldani, ha valaki beszól, az csak "írigy", mindenki éljen úgy, ahogy akar (ahapersze), mindenki szabad (ahapersze), mindenki legyen önmaga (nemkommentálom) és ha önmagad vagy, minden jól fog menni, minden sikerülni fog (ahapersze). Közben persze legalább 25 képet csinál magáról a tükör előtt, mielőtt kiteszi, vagy három képszerkesztőn keresztül megy, mielőtt posztol egyet. Tipikus jellemzője, hogy az egyén konkrétan a négy fal között él, ha ki is megy valamerre, arról tuti lesz 50 kép, hogy legyen bizonyíték - ő bizony éli az életét. Közben meg egész nap a szobájában ülve várja a csodát, és büdösül fogalma sincs a világ történéseiről. Kíváncsi vagyok, hogy például a hiteltartozásodon mennyire segítene egy pozitív gondolkodásmód, mennyire tudod kifizetni a pozitív nagyokos gondolataiddal a vízvezetékszerelőt, aki épp megmentette a fürdőszobádat a totális elúszástól,  vagy az egész nap utcán kolduló nő mennyire tudja pozitív gondolatok segítségével megetetni otthon a gyerekeit. #positivthinkingonly #happyday #lovemylife
Nekem nem azzal van gondom, hogy valaki pozitív hozzáállású. Nekem azzal, ha valaki buta és naiv is egyben, ezt maximálisan reklámozza, ezzel pedig a több ezres követőtábora is képes azonosulni. 


2.A testével eladni próbáló

Megvan nektek is a kép, hogy egy nyakig feltolt dekoltázs és egy tökéletes sminkben, hajban parádézó hölgy a kezében tart egy bizonyos italmárkát, és közben a leírásban komoly, szentimentális szöveget ír, hogy ő bizony mennyire szereti a hétköznapjaiban pár percre kikapcsolni az agyát ezzel a bizonyos üdítővel, ugye? Vagy másik esetben egy falat semmiben igencsak szexuális túlfűtöttséggel teli pózba vágva egy random macskakaját tart? Esetleg ha maga a bálványunk már nem elég önmgaában, akkor a párjával egy hűderomi képen smárolnak, köztük pedig egy - amúgy elég drága - mentolos cukorkát tart, mert persze én is csak nyílt termékelhelyezéssel smárolok a párommal. A kedvencem egyébként abszolút az, mikor egy brutálprofi, egész napos rákészüléssel (és vélhetően stábbal) készült médiaterméken egy teljesen oda nem illő mosópor vagy láncfűrész van odab*szva az egészbe, és így próbálnak influenszálni a követőkre. Számomra amúgy ez már a röhejes kategória, mert:
a) alapból a követőtáborod átlag életkora alig 20, melyiknek kellene egy láncfűrész? JA, hogy Supreme-s, aha, így máris több értelme van semmi. 
b) Vélhetően az életedben nem láttál még láncfűrésszel dolgozó munkást sem, te meg pláne nem tartottál a kezedben, lévén, letörne a háromnaponta újraépített műkörmöd. TELJESEN HITELES, hogy eladnád azt a cuccos. #sponsored #influencer #ad #beauty

1. A család. 

Számomra ez a kategória, ami már nem hogy idegesítő, de kifejezetten undorító. Anya(apa)-blogok mindig voltak, mindig lesznek, a téma maga egyértelműen információkkal teli, így ezek megosztása is mindig jelen lesz. Ami már kicsit húzósabb, mikor nem csak információhalmazokat oszt meg valaki, hanem konkrétan tanácsokat oszt és megmondja a tutit. A legszebb pedig az a médiatermék, mikor a komplett család szponzorfelületté válik. Mert az egy dolog, hogy az illető személy SAJÁT arcát/testét adja valamihez - de ebbe belerángatni a gyerekedet, férjedet, nagymamát, rokont, bárkit, és előadni, hogy ti milyen csudiszupi, gondtalan család vagytok... na hagyjukmár. Tudom, hogy egyre élezettebb téma a gyermekek jogai a különböző platformokon, soha nem is lesz ezzel kapcsolatban egyöntetű döntés, de egyszerűen borzalmas látni, mikor a teljesen magatehetetlen,  alig 1 éves csupabűbáj gyerek mellé odab*sznak egy szponzor szépségterméket (a pelenkára is felháborodnék, de azért logikusabbnak érzem) és hozzácsapnak egy nagy prédikációt a szülés utáni szépségápolásról, és bámm, dől a szponzipénz. 
Biztos olyannak tűnők, mint aki megveti a #ad dolgokat. Nem. Az, hogy ki hogy keresi a napi betevőt, az mindenkinek a saját dolga. Főleg hozzátehetjük, hogy egy "otthonülő" anyukának bármikor jól jön a fizetéskiegészítés. Az égvilágon senkit nem tudok elítélni azzal kapcsolatban, hogy mit művel a pénzéért, amiből megél. Ami viszont piszkálja a csőröm, az a tény, hogy valaki hatalmas követőbázist épít ki magának és ezáltal olyan hatalomhoz jut, amellyel vigyáznia kellene - de nem tud és nem is akar. Namost ha egy anyuka kipakolja a gyerekét mindehova, az nekem egy elítélt dolog - másnak viszont követendő példa lesz, így pedig sikeresen felnevelünk egy olyan generációt, akik huszonév múlva a saját sz*rospelenkás képüket látják vissza nem csak a szüleik platformján - de a jó kis pedofil darkweben is. Tudom, milyen rohadt nehéz nem kitenni egy cukimuki felvételt egy vigyorgó gyermekről - viszont megvan ennek a helye és módja. És az nem az 50 ezres követőtáborod (vagy külföldiek esetében milliós követő vagy feliratkozó) elé való kipakolás. Ha gyereked van, legyen gyereked - ne pedig egy eladni való terméked.
#family #momblog #cutebaby #welcomeintheworld
(btw meg kell említenem egy jó példát is erre, aki részben elgondolkodtatott erről a bejegyzésről, még ha nem is tud róla: @smejka_ az egyik legjobb példa arra, hogy tudjuk, van kisbébója, mégsincs róla egy konkrét kép vagy szponzi sem. Ettől függetlenül mégis tudja tolni a kismama kontentet, olyan őszintén, amit el is tudok hinni. Rajta kívül is vannak még hál' isten jó példaképek erre, de ezzel a témával majd egyszer külön is akarok foglalkozni.)


Igen, én is tudom, mennyire erősen kezdtem ezt az évet. Néha magamat is ledöbbentem vele, de annnnyira régóta értek már bennem ezek a gondolatok. Akinek nem inge, ne vegye magára, az sem biztos, hogy én egyáltalán jól látom ezt az egészet, lehet közölni ezt is, én teljesen nyitott vagyok új szemléletek megismerésére. Bárki tud kontraérvet a meglátásaimra: kérem, írja le és dumáljuk meg. Imádom az ilyen megosztó témákat, nem véletlen írok róluk.

El is engedem ezt a bejegyzést, had járja a maga útját. Én meg majd jövök söprögetni káoszt. 

Mindenkinek nagy ölelés, mert a múltkori pozitív (vissza)fogadtatás hihetetlenül jól esett és imádlak titeket.
Csóközön:
február 13, 2020 No comments
Nagyon elfogyott a türelmem a "minden szipi-szuper" típusú "lifestyle" bloggerekkel kapcsolatban, és szeretem a drámát, szóval úgy döntöttem, önmagam leszek, és épp azért is megírok egy olyan bejegyzést, mely azokról a bloggerekről szól, akiktől frászt kapok. Mielőtt azonban még kikáltanátok hivatásos köcsögnek, megjegyezném, hogy ezzel célom is van: szeretnék segíteni másoknak, vagy épp kezdő bloggereknek abban, hogy milyenek NE legyenek, és hogy milyen hibákba ne csússzanak bele. Nekem is van egy stílusom, egy élethez való hozzáállásom, amit vagy befogadtok, vagy nem, de nem fogom magam meghazudtolni azért, mert épp a Back to school HAUL-ok a menők, én meg köztudottan utálom a HAUL-okat, ráadásul rég kinőttem az sulis korból, nem igazán tartom érthetőnek a harmincas éveikben járó bloggerek/youtuberek iskolakezdő posztjait. Na de eltértem a tárgytól, kezdjünk inkább bele, mielőtt még túlfilozófálom az egészet.

A "minden csillámpónis és szupika az élet" típusú bloggerek - aka Zoellizmus

Gyorsan belevágtam a közepébe, de ez már nagyon-nagyon NAGYON régóta böki a csőrömet, és tényleg elneveztem Zoellizmusnak ezt a típust, mert én ilyen korszakalkotó emberke vagyok. Mindenkinek szíve joga, kit szeret, kit néz, kinek a hitvallása szerint él, és igen, volt idő, mikor jómagam is kedvelte a brit Youtube atyaúristennőjét. 
Aztán felnőttem.
Lehet az életet pozitívan felfogni, sőt, KELL is, de a rosszullét kerülget, mikor valaki egy nagy rózsaszín buborékról ír, leginkább ugye lifestyle témában. Hogy attól vagy boldog és akkor lesz jó életed, ha kétmillió dolgot megrendelsz Aliról, ha 20 millió párna van az ágyadon, 10 millió égősor próbálja zárlatossá tenni a házadat, és akkor még a minden napos Starbucksos kávédról nem is beszéltünk. Közben pedig gondtalan vagy, nem kell semmin stresszelni, dobd ki a rossz embereket az életedből, hiszen csakis a jó emberek visznek előre (ez hazugság), meg persze a kétszáz gyertya az éjjeli szekrényeden. Aztán három hónap múlva jön a másik trend, és kövesd azt, a többi holmi meg kuka, mert ugye materialista gondolkodás és gyűjtögetés csak úgy megy mindenkinek a saját vagy épp a szülei zsebéből. Már nem trendi a kaktusz, bázd, így jártunk, legyen most magnóliás minden, a kaktusz a csóró embereké már, te meg ugye nem vagy az. 
Nem bírom a buborék életet és a buborék bloggereket sem, akik ezekről írnak. Az életben vannak számlák, benzinárak, politikai konfliktusok, természeti katasztrófák és túlélésért kolduló gyerekek, akik a tízmillió égősor egyikének árából  minimum három napnyi élelemhez tudtak volna jutni. Sorry not sorry.

A három mondatos recenziós bejegyzéseket író könyvbloggerek

Én is írok recenziót, láthatjátok, olvashatjátok őket a blogon, szerencsére az utóbbi időben egyre többször. El is mondom róluk tisztességgel a véleményem, mert bár kapom a könyveket, és ezt nyíltan fel is vállalom, nem vagyok hajlandó csupa szépet és jót írni róla, ha egyszer vannak hibái. 
Amit viszont egyre több helyen látok, az a semmitmondó recenziók, amiknek a lényegi tartalma
- köszönés
- a könyv tartalma
- "Izgalmas, jó könyv, szép személy- és tárgyleírások, mindenkinek ajánlom" 
- megrendelés linkje
és ennyivel be is van fejezve. HOGY? Ha már megtisztel egy kiadó, hogy küld neked könyvet (vagy beszéljünk bármilyen termékről), akkor legalább mutasd meg, hogy valamit ért az olvasás és lett szókincsed, majd próbáld meg ezt hosszú, a könyvhöz kapcsolódó összetett mondatokban bemutatni. Mert az, hogy "jó volt, mindenkinek ajánlom" az összes könyvre ráhúzható, és csak azt mutatja, hogy valószínűleg el sem olvastad.
(De lehet én írok rosszul recenziót, és igazából csak ingyen reklámmal kellene telepakolnom a blogom meg eladni a lelkem. Ki tudja.)
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "mindenről írok, de amúgy semmiről" típusú bloggerek

A Felegánsokkal szoktuk megtalálni az ilyen bloggereket valamint a bejegyzéseiket, és  persze jól meg is tárgyaljuk őket, mert némelyik tényleg röhej. Képzeljétek a szitut: rátaláltok egy gyönyörű, tényleg meseszép blogra, igényesség és grafika a maximumon. Vidáman beleolvastok az egyik bejegyzésébe, melynek címe érdekesen hangzik - és a végére ugyanolyan rejtély maradt, hogy mire is gondolt a költő. Mikor ír, de a semmiről ír lényegében, ráadásul általában tő mondatokban, ami egykoron nekem is szokásom volt (őszinte vallomás), csak közben fejlődtem annyit, hogy rájöjjek, milyen irgalmatlanul is idegesítő az ilyen. Szóval ha már találtál egy témát, akkor az feleljen meg a magyar történetmesélés / elbeszélés szabályainak, miszerint
- bevezetés
- tartalom
- esetleg csattanó
- esetleg tanulság
- befejezés
Kösszentyű. 

A "mindig ugyanaz a témám, szezonálisan" bloggerek

Na, meg hát ez is. Én értem, hogy vannak olyan témák, mint pl. a karácsony is, hogy millió dolgot lehet róla írni, minden évben van aktualitása, ezzel egyáltalán nincs is gond. A probléma onnan adódik, hogy lényegében UGYANAZOKAT  a bejegyzéseket írod meg évek óta, és csak én vagyok az, aki nem érti, hogy ennek mi értelme? Mármint basszus, vannak linkek, ha emlékeztetni akarod a követőidet, nosztalgiázni mondjuk, akkor bumm, másold be a közösségi oldalaidra, és olvastasd velük újra, esetleg írd át, de nem értem, minek minden évszakban reggeli és/vagy esti rutint leírni, mikor ugyan mi tudna azon változni, hogy reggel felébredsz szájszaggal, elmész fogat mosni, pisilni, megfőzöd a kávéd és esetleg megágyazol? 
Tény, így nehezebb új és friss, kreatív témákkal előrukkolni, én is szenvedek, de no fucking way, hogy háromhavonta ugyanazokról a dolgokról rizsázzak, csak más szórenddel. 
Jó példa erre Kalyn Nicholson Youtuber, akit nagyon szerettem, meg szeretem is a személyiségét, csak épp képtelen vagyok több "Morning Routint" végignézni tőle, mert van vagy 200. (Akkor ezt most el is neveztem Kalynizmusnak). 

A "jóleszazúgy" bloggerek

... aki teljes mértékben tesz arra, hogy kis vagy nagybetűkkel ír, egyáltalán ugyanolyan típusú szövegtípussal-e vagy sem. Akit nem érdekel, hogy az egyik képe kicsi, a másik hatalmas, a harmadik tiszta szemcsés, a negyedik meg totál elmosódott. Akinél nincsenek bekezdések vagy tagolások, sem a blogfelületén bármi értelmezhető. Nem azt mondom, hogy mindenkinek webdesigner-nek kell lennie, vagy techzseninek, mert a szövegszerkesztés azért nem egy olyan hű de nagy feladat, inkább csak arról, hogy valaki nem akar tovább fejlődni, vagy a magyar helyesírás alapjait figyelembe venni. Ezt pedig egy olyan nyelvtan-nácinak nézni, mint én FÁJ.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól kiadni mindezt magamból. FANTASZTIKUSAN ÉRZEM MAGAM, JUHUU. Ha valakit megbántottam, sajnálom, ez az én véleményem, a tied lehet más, meg is írhatod  Instán, Facebookon vagy Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá. Kommentárban pedig írhatjátok mi az, ami a ti idegeiteket készíti ki egy blog esetén, őszintén kíváncsi vagyok rá. (Nincs kizárva, hogy arról is írok egy külön bejegyzést. Hmm, ha alázásról van szó, milyen motivált vagyok, aztamindenit.)

A héten jön még egy egyetemista bejegyzés is - ha nem leszek lusta, és nem borít el egy csomó meló - , az se lesz piskóta, úgyhogy csókcsók csibéim, legyen szép hetetek. 
augusztus 29, 2018 5 comments
Nyeeeh. Világrekord könyveladás ide vagy oda, számomra laza kikapcsolódáson kívül semmit nem jelentett ez a könyv. Örülök, hogy Zoenak ilyen jól megy a blogolás és youtuberkedés ez így elég furán hangzik, valószínűleg helytelen is, de annyi baj legyen, valóban ő volt az, aki annó, évekkel ezelőtt elindította a ma már szomszéd Juli néni szintű Beauty és Lifestyle bloggerkedést, de a könyve pont olyan, amilyen a tizenéves lányok írnak otthon, csak azt nem adják ki, szerencsére. Ezzel nem Zoella-t minősítem, mert el kell ismernem, hogy a csaj jól csinálja, amit csinál, én is néha rákattintok, vagy a tesójára, hogy feldobják a kedvem, csak épp a könyve nem akkora sláger, aminek beállítják.

Hű, de szigorúak vagyunk ma!

Mi is a sztori pontosan? Van egy Pennynk, aki néha beégeti magát és vörös haja van, megkapjuk a legjobb barátját, aki meleg, mint a kályha, #PrideMonth!!,a gonosz gyerekkori barátnőt, és az iskola üresfejű, de nagymenő pasiját, akibe természetesen a főhősnőnk bele van zúgva. 
Közhely.
Klisé.
Frázis.
Kaptafa.
 Aztán persze blogolásba kezd, mert az interneten ki tud teljesedni, ott mindenki nagyon szereti az anonimitás mögé bújt Pennyt, így elszalad vele a ló, és olyan dolgokat is megír, amit nem szabadna. 
Üdv az internet világában!
Mint például Brooklyn Fiúról, aki megint csak a legegyszerűbb "rocksztár" (nálam a rock valahol a Rammstein és az Iron Madennél kezdődik) személyleírás, amely minden tinikönyvben olvasható. 
Ó, és természetesen Penny és a családja New Yorkban töltik a karácsonyt, majd az Újévet is, Penny pedig alig lát valamit a városból, mert nem tud az eszével gondolkodni.
New York, ember. Elhiszem, hogy Angliából át lehet ruccanni, de vagyunk itt egy páran reményvesztettek, hellóka!
@weheartit @blurryfaceloading @beautifuIdisaster @ohmyversace
És amúgy kb. ennyi a sztori spoilermentesen, csupa letaglózó élmény és izgalom nem.
Vannak jó részei a könyvnek, leginkább a vége. Az, ahogy a pánikrohamokat bemutatja és elmeséli, rendben van, beszélni kell róla, de sajnos manapság mindenki diagnosztizálja saját magát pánikbetegnek, és ebből kifolyólag a csapból is ez folyik. Sajnálom Pennyt (és Zoe-t, és mindenkit,aki ezzel együtt él), még inkább az eseményt, amitől nála ez kialakult, a könyv pirospontja, hogy jól van leírva a folyamat és a kezelési lehetőség is, de azt azért ne feledjük, hogy ilyen esetben mindig egy szakember segítségét kell kérni!
Aztán az utolsó blogbejegyzése is igazán jó, komoly tanítás az interneten pucsító, szelfizgető, mindig tökéletes külsejű YOLO gyerekekkel szemben, hogy az élet soha nem olyan csodás, vagy rossz, mint ahogy az interneten látni. Soha nem tudod, mi zajlik egy emberben személyes találkozásnál sem, nem hogy egy álca mögé bújva, ismeretlenül. Ezért utálom kegyetlenül a bulvár világot, és az ilyen legalja újságírókat, mert én is légből kapva bárkiről bármit tudok állítani, csak ők sajna életeket is képesek tönkretenni.

Szereplők: Penny jellemfejlődése kicsit megmenti számomra a karakterét, az eleje maga volt a borzalom. A gyenge embereket mindig fel akarom rázni, és az arcukba kiabálni, hogy "Állj ki magadért! Azért van szád, azért van hangod, hogy megvédd magad!". Lehet, egyszer terapeuta karriert futok be, és én leszek az új Csernus női verziója :D Aztán a new york-i kalandja is, omg, elvakult és rózsaszínfelhős nyáladzás, húsz oldal alatt ment a lelkitársazás és a szeretlekezés, ami nagyon cuki, csak rohadtul nem reális. 
Aztán a végén, mikor már kb. mindenki belerúg, felcsillan az értelem szikrája, és a végére teljesen barinők lettünk vörös hajú tesókámmal.
@weheartit @poevtics @gabrielle_bradette
Elliot: Tökös, lényegretörő, zsírkirály, joggal hisztis, és bátor. Ennyivel leírtam mindent, nagyon szerettem a karakterét, barát a javából, ainek a maga problémáival is meg kell bírkóznia, amik sokkal komolyabbak és felnőttesebbek, életre kihatóak, mint Pennyé. állandóan Zoe-t akarok írni, basszusmár 
 
Noah: Számomra nulla a gyerek, pedig elméletileg bele kellett volna szeretnem. Nem jött össze. Sajnálom a szülei miatt, és nagyon édes megnyilvánulásai voltak, de nekem teljesen átesett a ló túloldalára. A tetkója tetszik, de mást nm nagyon tudok hozzátenni, mert sajna mindig Alfie-t képzeltem a helyére, ő meg nem jön be :D Túl üresnek éreztem a karakterét, nem volt benne semmi plusz, amiért kiemelkedhetett volna a könyvpasi tömegből.
@weheartit @kbnselcuk @reettvpvuliinvv
A szülők és Tom: Idilliek és királyok, de csak még álomvilággá teszik a könyvet. Örülök, ha valakinek ilyen családja van, becsülje meg, ölelje meg őket minden nap, de számomra Penny családja túl... Túl.

Sadie Lee és Bella: Színfoltok a szürkeségben, Bella kifejezetten aranyos és energikus töltet volt, olvastam volna még többet róla.

Ollie és Megan: a "főgonoszok", akiknek igazából vissza kellett néznem a neveit, mert annyira jelentéktelenek voltak, hogy elfelejtettem őket. Megan egyébként az elévülő barátságok mintapéldája, ami nem mindig baj, csak ebben a könyvben még gonoszabban kellett bemutatni, mert valakire fogni kellett a problémák gyökerét. 

Tudom, hogy most a rajongók rám mutogatnak, és azt állítják, hogy nekem biztos minden könnyen ment az életben, hogy Penny "szerencsétlen sorsát" így lehúzom. 
Rohadtul senkinek nem megy könnyen az élet. Sem neki, sem neked, sem nekem. Atya ég, annyit égtem és égek most is, hogy azt filmezni lehetne, úgyhogy nem nézem le Pennyt, vagy a szerencsétlen vörös hajú lányokat, akik a bugyijukat mutogatják a közönség előtt.
Csak épp szart se ér, ha elbújsz a takaró alatt és sajnáltatod magad.
Azt is tudom és érzem is, hogy ez a könyv reményt ad a generációnak, akinek íródott.

Az a generáció nem én vagyok.

Ha egy olyan könyvre vágy, ami aranyos, de igazából semmi pluszt nem vársz, mint amiket már olvastál, akkor Zoe Sugg: Girl Online könyvét vedd a kezedbe, vagy add a kishúgod, unokatestvéred, rokonod, ismerősöd lányának, mert a 10-16 éves generáció számára tökéletes könyv arról, hogy milyen álmodozni és valamit elérni.

De tizennyolcon felül szerintem nyugodtan elhanyagolható, semmit nem hagysz ki, ha nem olvasod el.
 
Legjobb rész: Eliot és Megan beszélgetése
Leggyengébb rész: Pff... Talán Penny bugyimutogatása
Kedvenc karakter: Bella és Eliott
Legjobb üzenet: Bárki, bármit állíthat rólad, legyen az igaz, vagy hazugság
Borító: Csak azért tetszik, mert kék :D
július 07, 2016 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates