Neverhood's Diary

Nagyon elfogyott a türelmem a "minden szipi-szuper" típusú "lifestyle" bloggerekkel kapcsolatban, és szeretem a drámát, szóval úgy döntöttem, önmagam leszek, és épp azért is megírok egy olyan bejegyzést, mely azokról a bloggerekről szól, akiktől frászt kapok. Mielőtt azonban még kikáltanátok hivatásos köcsögnek, megjegyezném, hogy ezzel célom is van: szeretnék segíteni másoknak, vagy épp kezdő bloggereknek abban, hogy milyenek NE legyenek, és hogy milyen hibákba ne csússzanak bele. Nekem is van egy stílusom, egy élethez való hozzáállásom, amit vagy befogadtok, vagy nem, de nem fogom magam meghazudtolni azért, mert épp a Back to school HAUL-ok a menők, én meg köztudottan utálom a HAUL-okat, ráadásul rég kinőttem az sulis korból, nem igazán tartom érthetőnek a harmincas éveikben járó bloggerek/youtuberek iskolakezdő posztjait. Na de eltértem a tárgytól, kezdjünk inkább bele, mielőtt még túlfilozófálom az egészet.

A "minden csillámpónis és szupika az élet" típusú bloggerek - aka Zoellizmus

Gyorsan belevágtam a közepébe, de ez már nagyon-nagyon NAGYON régóta böki a csőrömet, és tényleg elneveztem Zoellizmusnak ezt a típust, mert én ilyen korszakalkotó emberke vagyok. Mindenkinek szíve joga, kit szeret, kit néz, kinek a hitvallása szerint él, és igen, volt idő, mikor jómagam is kedvelte a brit Youtube atyaúristennőjét. 
Aztán felnőttem.
Lehet az életet pozitívan felfogni, sőt, KELL is, de a rosszullét kerülget, mikor valaki egy nagy rózsaszín buborékról ír, leginkább ugye lifestyle témában. Hogy attól vagy boldog és akkor lesz jó életed, ha kétmillió dolgot megrendelsz Aliról, ha 20 millió párna van az ágyadon, 10 millió égősor próbálja zárlatossá tenni a házadat, és akkor még a minden napos Starbucksos kávédról nem is beszéltünk. Közben pedig gondtalan vagy, nem kell semmin stresszelni, dobd ki a rossz embereket az életedből, hiszen csakis a jó emberek visznek előre (ez hazugság), meg persze a kétszáz gyertya az éjjeli szekrényeden. Aztán három hónap múlva jön a másik trend, és kövesd azt, a többi holmi meg kuka, mert ugye materialista gondolkodás és gyűjtögetés csak úgy megy mindenkinek a saját vagy épp a szülei zsebéből. Már nem trendi a kaktusz, bázd, így jártunk, legyen most magnóliás minden, a kaktusz a csóró embereké már, te meg ugye nem vagy az. 
Nem bírom a buborék életet és a buborék bloggereket sem, akik ezekről írnak. Az életben vannak számlák, benzinárak, politikai konfliktusok, természeti katasztrófák és túlélésért kolduló gyerekek, akik a tízmillió égősor egyikének árából  minimum három napnyi élelemhez tudtak volna jutni. Sorry not sorry.

A három mondatos recenziós bejegyzéseket író könyvbloggerek

Én is írok recenziót, láthatjátok, olvashatjátok őket a blogon, szerencsére az utóbbi időben egyre többször. El is mondom róluk tisztességgel a véleményem, mert bár kapom a könyveket, és ezt nyíltan fel is vállalom, nem vagyok hajlandó csupa szépet és jót írni róla, ha egyszer vannak hibái. 
Amit viszont egyre több helyen látok, az a semmitmondó recenziók, amiknek a lényegi tartalma
- köszönés
- a könyv tartalma
- "Izgalmas, jó könyv, szép személy- és tárgyleírások, mindenkinek ajánlom" 
- megrendelés linkje
és ennyivel be is van fejezve. HOGY? Ha már megtisztel egy kiadó, hogy küld neked könyvet (vagy beszéljünk bármilyen termékről), akkor legalább mutasd meg, hogy valamit ért az olvasás és lett szókincsed, majd próbáld meg ezt hosszú, a könyvhöz kapcsolódó összetett mondatokban bemutatni. Mert az, hogy "jó volt, mindenkinek ajánlom" az összes könyvre ráhúzható, és csak azt mutatja, hogy valószínűleg el sem olvastad.
(De lehet én írok rosszul recenziót, és igazából csak ingyen reklámmal kellene telepakolnom a blogom meg eladni a lelkem. Ki tudja.)
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "mindenről írok, de amúgy semmiről" típusú bloggerek

A Felegánsokkal szoktuk megtalálni az ilyen bloggereket valamint a bejegyzéseiket, és  persze jól meg is tárgyaljuk őket, mert némelyik tényleg röhej. Képzeljétek a szitut: rátaláltok egy gyönyörű, tényleg meseszép blogra, igényesség és grafika a maximumon. Vidáman beleolvastok az egyik bejegyzésébe, melynek címe érdekesen hangzik - és a végére ugyanolyan rejtély maradt, hogy mire is gondolt a költő. Mikor ír, de a semmiről ír lényegében, ráadásul általában tő mondatokban, ami egykoron nekem is szokásom volt (őszinte vallomás), csak közben fejlődtem annyit, hogy rájöjjek, milyen irgalmatlanul is idegesítő az ilyen. Szóval ha már találtál egy témát, akkor az feleljen meg a magyar történetmesélés / elbeszélés szabályainak, miszerint
- bevezetés
- tartalom
- esetleg csattanó
- esetleg tanulság
- befejezés
Kösszentyű. 

A "mindig ugyanaz a témám, szezonálisan" bloggerek

Na, meg hát ez is. Én értem, hogy vannak olyan témák, mint pl. a karácsony is, hogy millió dolgot lehet róla írni, minden évben van aktualitása, ezzel egyáltalán nincs is gond. A probléma onnan adódik, hogy lényegében UGYANAZOKAT  a bejegyzéseket írod meg évek óta, és csak én vagyok az, aki nem érti, hogy ennek mi értelme? Mármint basszus, vannak linkek, ha emlékeztetni akarod a követőidet, nosztalgiázni mondjuk, akkor bumm, másold be a közösségi oldalaidra, és olvastasd velük újra, esetleg írd át, de nem értem, minek minden évszakban reggeli és/vagy esti rutint leírni, mikor ugyan mi tudna azon változni, hogy reggel felébredsz szájszaggal, elmész fogat mosni, pisilni, megfőzöd a kávéd és esetleg megágyazol? 
Tény, így nehezebb új és friss, kreatív témákkal előrukkolni, én is szenvedek, de no fucking way, hogy háromhavonta ugyanazokról a dolgokról rizsázzak, csak más szórenddel. 
Jó példa erre Kalyn Nicholson Youtuber, akit nagyon szerettem, meg szeretem is a személyiségét, csak épp képtelen vagyok több "Morning Routint" végignézni tőle, mert van vagy 200. (Akkor ezt most el is neveztem Kalynizmusnak). 

A "jóleszazúgy" bloggerek

... aki teljes mértékben tesz arra, hogy kis vagy nagybetűkkel ír, egyáltalán ugyanolyan típusú szövegtípussal-e vagy sem. Akit nem érdekel, hogy az egyik képe kicsi, a másik hatalmas, a harmadik tiszta szemcsés, a negyedik meg totál elmosódott. Akinél nincsenek bekezdések vagy tagolások, sem a blogfelületén bármi értelmezhető. Nem azt mondom, hogy mindenkinek webdesigner-nek kell lennie, vagy techzseninek, mert a szövegszerkesztés azért nem egy olyan hű de nagy feladat, inkább csak arról, hogy valaki nem akar tovább fejlődni, vagy a magyar helyesírás alapjait figyelembe venni. Ezt pedig egy olyan nyelvtan-nácinak nézni, mint én FÁJ.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól kiadni mindezt magamból. FANTASZTIKUSAN ÉRZEM MAGAM, JUHUU. Ha valakit megbántottam, sajnálom, ez az én véleményem, a tied lehet más, meg is írhatod  Instán, Facebookon vagy Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá. Kommentárban pedig írhatjátok mi az, ami a ti idegeiteket készíti ki egy blog esetén, őszintén kíváncsi vagyok rá. (Nincs kizárva, hogy arról is írok egy külön bejegyzést. Hmm, ha alázásról van szó, milyen motivált vagyok, aztamindenit.)

A héten jön még egy egyetemista bejegyzés is - ha nem leszek lusta, és nem borít el egy csomó meló - , az se lesz piskóta, úgyhogy csókcsók csibéim, legyen szép hetetek. 
augusztus 29, 2018 5 comments
Hála a Kossuth Kiadónak, kézhez kaptam néhány ereklyének számító kincsecskét, melyeket Hyggének és Sisunak hívnak, valamint hamarosan érkezik a Lykke is, ami a Hygge sikereit próbálja majd meglovagolni (az ilyesmivel pedig pesszimista vagyok, de majd meglátjuk). Adta magát a dolog, hogy valami jó kis koncepciót össze lehetne belőlük hozni így Március havára a blogra, így jött a marhakreatív Attitude of life sorozat, mely ugye áttéve életszemléletet jelent, a könyvek meg ugye különböző népek életszemléleteit mutatja be. BRILLIANT

Három könyv, négy hétvége. Miért ne mutathatnám be a "saját életszemléletemet" is, mely inkább a napjaimat teszi ki? Persze ez messze áll az inspirációtól, inkább amolyan 'napi rutin' null rutinnal, mert alig a falig van bármi szabályszerűség is a napjaimat illetően. Instastoryban pedig megkérdeztelek titeket, hogy melyik érdekelne titeket jobban, a kolis-egyetemista hétköznapjaim, vagy az otthoni chilles hétvégéim, és toronymagasan a koli nyert, szóval YIPPIJAJE, a nehezebb feladatot adtátok, köszönöm, sosem csalódok bennetek.

Mielőtt azonban belevetném magam a reggeli "kimászok az ágyból" szituba, szeretnék egy közleményt is hirdetni, ami nagyon fontos a blogot illetően:

Ez az utolsó hónap hogy írok és bejegyzéseket kaptok, utána eltűnök két hónapra. Pedzegettem ezt már korábban is, végül a teljes április-május kihagyásnál döntöttem. Ennek oka a tanulmányaim befejeztének fontossága, mely mellett nem tudnám rendesen csinálni a blogot, a blog mellett pedig a portfóliót, szakdolgozatot és az államvizsgára készülést. Beértem a finisbe, és ez rohadtul megijeszt :D Tavaly is volt egy hónap szünet, akkor akaratlanul, viszont nagyon jót tett a blognak később, és ez a két hónap után is újult, remélhetőleg boldog fejjel térek vissza Júniusban. Megértéseteket köszönöm.

Na de addig még sok víz lefolyik a Tiszán, lássuk, hogyan telnek mélységesen unalmas, néha kalandokkal teli napjaim.
Ne rólam vegyetek példát, én az esetek 90%-ban nem az a fajta blogger vagyok. 
Enjoy!
Reggelek:

Mivel már csak hébe-hóba vannak óráim, így igyekeztem egy olyan napot választani, amire be van biztosítva egy reggel 8 órási. Mert hát az nem egyetemista, akinek nem kell bemásznia legalább egy órára a hajnali időkben.
Miután legalább háromszor benyomtam egy 5 perces szundit a telefonon, megpróbálok halkan összeszedelőzködni, mert szobatárssal élni kihívás és konvenciók halmaza is egyben. A halk készülődés kb. addig tart, míg bekapcsolom a vízforralót, onnantól szilvásbukta a dolog, mert nem tudom, ismeritek-e a vízforralókat, de rohadt hangosak, én nem tudom, mi van velük, hogy ennyire fáj az élet. 
Általában még pizsiben (pólóban, lázadó típus vagyok) elmászok a folyosó teljesen másik felében lévő női mosdóig, arcot mosok és megnézem, ma mennyi pattanás gondolt velem együtt ébredni, majd visszacsoszogok a kis zöld egylábujjas papucskámban (ő egy szent, és meg van becsülve since 2012) a szobánkba. Ani (mondanám, hogy szia, de úgyis akkor olvasod ezt a blogbejegyzést, mikor melletted netezek, szóval majd akkor mondom, hogy szia.) addigra tutira felébred, vagy ha nem, akkor ez egy szerencsés reggelre sikeredett. Megiszok fél liter sima vizet a kis zöld (jé, mennyi zöld cuccom van, pedig nem is szeretem a zöld színt) shakeremből, majd beledobok egy multivitás pezsgőtabit, majd a kis C-vitamint, meg a semmit nem érő, de reménykeltő kis szépségvitaminomat. Addigra a kávét is felöntöm annyi tejjel, hogy ne süsse szét a szám a reggeli rohanásban. Régebben csináltam még zabkását is, de már annyira meguntam, hogy rosszul vagyok a gondolatától is, így szimplán csak skippelem a reggelit, AMIT NEM SZABAD, MINDENKI REGGELIZZEN MINDEN NAP!!!!
Megnézem telón, milyen idő van kint, és mi várható, mert az túl nagy luxus, hogy mondjuk kinézzek az ablakon, vagy kidugjam a kezem megnézni a hőmérsékletet. Felöltözök, majd kávézgatás közben feldobok egy minimális sminket, hogy emberi fejem legyen.
A minimál azért alakult ki, mert 1. lusta vagyok reggel pepecselni vele, 2. mindenem ki van fogyva, és még nem voltak kuponnapok, hogy reális áron jussak hozzá a szükséges pipereholmihoz. Így a smink három lépésből áll: arckrém a hideg miatt, rajzolok magamnak valamennyi szemöldököt, meg a szempilláimon átmegyek vagy 20 réteggel, hogy biztosan undorító műszempilla hatást érjek el velük, és bármit is mutasson a miniatűr szememből.
Bedobok egy füzetet a táskámba, mert nem vagyok mintadiák, és összevissza írok mindent, majd kabát, sál, sapka, csizma, és húzok villamosra, amivel berobogok a kis központba. A villamosra várva általában még csekkolom, hogy nem írt-e a tanár előző este Neptunba, hogy elmarad az óra nem szokott és kb. így telik el az első egy óra a reggelemből.
Napközben:

Na itt jön a teljes változatosság, mert miután az órámnak vége, bármi megtörténhet. Leggyakrabban valamelyik szaktársammal vagy barátnőmmel beülünk a könyvtár kávézójába, egy rövid szakmai csevejre, kibeszélni a leendő beadandókat, tanárokat, embereket, és hogy amúgy mennyire megszívtuk ezt az egész félévet, mert mind be vagyunk kaksizva az egész befejezéstől, meg hogy visszadobják a szakdogánkat, vagy bukjuk az államvizsgát, meg ilyen apróságokat. Szóval az első reggeli ébresztő kávé után jön a második pánikoltató kávé, amitől hirtelen ezer dolgot kellene csinálnunk, de persze inkább csak pánikolunk, ami után jön a "de úgyis van  még időnk" borzasztóan téves felfogás. 
Szóval ilyen jókedvűen tanulásba vetés helyett inkább kimászok a város teljesen másik felében lévő Tescóba nagybevásárolni, mert a kicsiben sosincs az, ami nekem kellene. Az utóbbi időben párolt zöldséget eszek párolt zöldséggel és még egy kis párolt zöldséggel a biztonság kedvéért, kíváncsi leszek, mikor unok már rá. Persze ez a tevékenység is legalább másfél órát elvesz az életemből, mert bár célirányosan vásárolok, attól még a) el kell jutni b) mindent meg kell találni c) vissza is kell cipekedni. 
Koliba érve lepakolok, és azonnal megyek kezet mosni, mert biztos hogy legalább 200 fertőző kórokozó vert telket a kezemen, ezáltal a telefonomon is, márpedig nincs nagy kedvem összeszedni valami hányás-hasmenéses bacit. Pró tipp: a telefont is legalább kétnaponta töröljétek át antibakteriális géllel, vagy alkohollal, vagy bármi cuccal, mert eszméletlen sok háziállatotok van, amiről még csak nem is tudtok.
Átöltözés után (képtelen vagyok farmerben lenni a koliban, ultrakényelmetlen), mehetek főzni, mert hát a reggeli skippelése és a két kávé nem a legegészségesebb életmód irány. Szóval a kis serpenyőmmel meg a kis lábosommal kivonulok a konyhába, majd le a másik konyhába, mert a miénket tutira délben takarítja a takarítónő. Szintén elfőzőcskézek egy fél órát, közben átpörgetem az instát, meg visszaírok mindenkinek, akinek esetleg véletlen az eszébe jutottam, majd a kb. Nigéria éves fogyasztását kitevő kajával visszamegyek a szobába, és egy 20 perces sorozatepizód megnézése alatt kajakómára eszem magam. 
Természetesen a lusta seggemnek azt ki is kell pihennie, úgyhogy jön még egy kis hírolvasás és youtube-ing, csak hogy elmenjenek az értékes, amúgy tanulásra szánt perceim. Újabb adag kávé lefőzése után, meg egy teli "tartály" vízzel kivonulok a tanulóba, ahol "szakdolgozatot írok" címszó alatt chatelek a barátaimmal, akik tutira akkor jönnek fontos infókkal, vagy épp tényleg leírok pár mondatot hivatkozással együtt, esetleg megírok pár fontos emailt. 
A késő délután ilyen marhaizgalmasan telik, nincs benne jóga, nincs benne smoothie készítés, nincs benne bullet journal planning, szóval aki csalódott, az sorry, két bloggal arrébb talál ilyet is.
Esték:

A legváltozatosabb és legrandomabb napszak, mert általában délutánig fogalmam sincs, ki mit talál ki esetleg programnak. 
Relaxnak elmosogatok és főzök, utóbbi időben szinte mindig párolt zöldséget rántott sajttal, esetleg valami extrábbat, és közben végignézem a szokásos Youtube vlogokat, amelyik emberé épp érdekel. Közben legtöbbször Anyuval is életjelet adunk egymásnak, amolyan "jól van a gyerek, no pánik" hangulatban. 
Viszont szeretek éjszakázni, mikor az egész kollégium végre csendben van, mindenki alszik, vagy elmegy bulizni, és nem a szobákból, férfi tusolókból (?) és konyhából üvölt a zene. Ilyenkor írok meg általában cikkeket és bejegyzéseket, és egyáltalán nem csoda, ha hajnal 3 után megyek aludni. Ilyenkorra már általában a tanulóban sem marad egy lélek sem (ha szerencsém van), szóval chillben mehet a képszerkesztés és billentyűzet kopogtatás. Szeretem ezeket az estéket, és valószínűleg így fogom végigcsinálni a félévet, mert sokkal inkább rááll az agyam olyan dolgokra, amiket csinálnom kell, ha tudom, hogy az összes ismerősöm, akikkel beszélnék a munka helyett, alszik. 
Aztán persze jön a nehezebb része: avagy hogyan osonjunk be a saját szobánkba hang nélkül úgy, hogy az egyik kezünkben a laptoppal egyensúlyozunk, a másikkal meg minden mást manőverezünk. Természetesen az ember minél csendesebben akar bejutni valahova, annál valószínűbb, hogy elejt valamit, belerúg valamibe, és nekimegy valaminek, szóval talán legáltalánosabb rutinnak nevezhetem a zajkeltés művészetét a legrosszabb helyzetekben. Persze még vissza is kell menni a folyosó legeslegvégében lévő női mosdóba is arcot meg fogat mosni, meg a következő reggelre szánt adag vizet bekészíteni, szóval a biztonság kedvéért csatangolok még egy sort, biztos ami biztos, ébredjen fel az egész kollégium.
Ha nem éjszaka megyek aludni, akkor elalvás előtt jön még egy pár oldal fél könyv olvasása is, ha pedig majdhogynem jön fel a Nap kint, akkor átpörgetem még az instát, meg a Molyt és utána lehunyom így is egész nap képernyőt bámuló szemeimet, had pihenjenek már végre.
Hát így tengenek mélységesen unalmas napjaim az utóbbi időben, mely így leírva csak még szomorúbbá tesz, mert egyrészt rengeteg időm elmegy felesleges dolgokra, amiket csak így, leírva veszek észre, másrészről meg full antiszoccnak tűnök, pedig alapjáraton nem vagyok az, vagy nem akarok az lenni. :(

Amúgy mint leendő egészségfejlesztő is ajánlom nektek, hogy egyszer írjátok le átlagosan egy napotokat, nagyon sok mindent kideríthettek belőle, enyhén terápiás jellege van. 

Jövő héten jön egy SISU értékelés, belevetettem magam a Finnek életébe, furika egy nép, de minderről majd jövő héten. Addig pedig kövessetek Molyon, Instán és a Neverhood's Diary Facebook oldalán. Most pedig megyek, és megiszok két liter teát, mert hiába éltem túl a telet komolyabb megfázás nélkül, márciusra a hóval együtt megérkezett hozzám is a drága jó influenza. 

Nagyölelős csibekuckó:
PINTEREST

március 04, 2018 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates