Hétköznapi rutintalanság: Egy napom a koliban/egyetemen - Attitude of March #1
Hála a Kossuth Kiadónak, kézhez kaptam néhány ereklyének számító kincsecskét, melyeket Hyggének és Sisunak hívnak, valamint hamarosan érkezik a Lykke is, ami a Hygge sikereit próbálja majd meglovagolni (az ilyesmivel pedig pesszimista vagyok, de majd meglátjuk). Adta magát a dolog, hogy valami jó kis koncepciót össze lehetne belőlük hozni így Március havára a blogra, így jött a marhakreatív Attitude of life sorozat, mely ugye áttéve életszemléletet jelent, a könyvek meg ugye különböző népek életszemléleteit mutatja be. BRILLIANT
Három könyv, négy hétvége. Miért ne mutathatnám be a "saját életszemléletemet" is, mely inkább a napjaimat teszi ki? Persze ez messze áll az inspirációtól, inkább amolyan 'napi rutin' null rutinnal, mert alig a falig van bármi szabályszerűség is a napjaimat illetően. Instastoryban pedig megkérdeztelek titeket, hogy melyik érdekelne titeket jobban, a kolis-egyetemista hétköznapjaim, vagy az otthoni chilles hétvégéim, és toronymagasan a koli nyert, szóval YIPPIJAJE, a nehezebb feladatot adtátok, köszönöm, sosem csalódok bennetek.
Mielőtt azonban belevetném magam a reggeli "kimászok az ágyból" szituba, szeretnék egy közleményt is hirdetni, ami nagyon fontos a blogot illetően:
Ez az utolsó hónap hogy írok és bejegyzéseket kaptok, utána eltűnök két hónapra. Pedzegettem ezt már korábban is, végül a teljes április-május kihagyásnál döntöttem. Ennek oka a tanulmányaim befejeztének fontossága, mely mellett nem tudnám rendesen csinálni a blogot, a blog mellett pedig a portfóliót, szakdolgozatot és az államvizsgára készülést. Beértem a finisbe, és ez rohadtul megijeszt :D Tavaly is volt egy hónap szünet, akkor akaratlanul, viszont nagyon jót tett a blognak később, és ez a két hónap után is újult, remélhetőleg boldog fejjel térek vissza Júniusban. Megértéseteket köszönöm.
Na de addig még sok víz lefolyik a Tiszán, lássuk, hogyan telnek mélységesen unalmas, néha kalandokkal teli napjaim.
Ne rólam vegyetek példát, én az esetek 90%-ban nem az a fajta blogger vagyok.
Enjoy!
Reggelek:
Mivel már csak hébe-hóba vannak óráim, így igyekeztem egy olyan napot választani, amire be van biztosítva egy reggel 8 órási. Mert hát az nem egyetemista, akinek nem kell bemásznia legalább egy órára a hajnali időkben.
Miután legalább háromszor benyomtam egy 5 perces szundit a telefonon, megpróbálok halkan összeszedelőzködni, mert szobatárssal élni kihívás és konvenciók halmaza is egyben. A halk készülődés kb. addig tart, míg bekapcsolom a vízforralót, onnantól szilvásbukta a dolog, mert nem tudom, ismeritek-e a vízforralókat, de rohadt hangosak, én nem tudom, mi van velük, hogy ennyire fáj az élet.
Általában még pizsiben (pólóban, lázadó típus vagyok) elmászok a folyosó teljesen másik felében lévő női mosdóig, arcot mosok és megnézem, ma mennyi pattanás gondolt velem együtt ébredni, majd visszacsoszogok a kis zöld egylábujjas papucskámban (ő egy szent, és meg van becsülve since 2012) a szobánkba. Ani (mondanám, hogy szia, de úgyis akkor olvasod ezt a blogbejegyzést, mikor melletted netezek, szóval majd akkor mondom, hogy szia.) addigra tutira felébred, vagy ha nem, akkor ez egy szerencsés reggelre sikeredett. Megiszok fél liter sima vizet a kis zöld (jé, mennyi zöld cuccom van, pedig nem is szeretem a zöld színt) shakeremből, majd beledobok egy multivitás pezsgőtabit, majd a kis C-vitamint, meg a semmit nem érő, de reménykeltő kis szépségvitaminomat. Addigra a kávét is felöntöm annyi tejjel, hogy ne süsse szét a szám a reggeli rohanásban. Régebben csináltam még zabkását is, de már annyira meguntam, hogy rosszul vagyok a gondolatától is, így szimplán csak skippelem a reggelit, AMIT NEM SZABAD, MINDENKI REGGELIZZEN MINDEN NAP!!!!
Megnézem telón, milyen idő van kint, és mi várható, mert az túl nagy luxus, hogy mondjuk kinézzek az ablakon, vagy kidugjam a kezem megnézni a hőmérsékletet. Felöltözök, majd kávézgatás közben feldobok egy minimális sminket, hogy emberi fejem legyen.
A minimál azért alakult ki, mert 1. lusta vagyok reggel pepecselni vele, 2. mindenem ki van fogyva, és még nem voltak kuponnapok, hogy reális áron jussak hozzá a szükséges pipereholmihoz. Így a smink három lépésből áll: arckrém a hideg miatt, rajzolok magamnak valamennyi szemöldököt, meg a szempilláimon átmegyek vagy 20 réteggel, hogy biztosan undorító műszempilla hatást érjek el velük, és bármit is mutasson a miniatűr szememből.
Bedobok egy füzetet a táskámba, mert nem vagyok mintadiák, és összevissza írok mindent, majd kabát, sál, sapka, csizma, és húzok villamosra, amivel berobogok a kis központba. A villamosra várva általában még csekkolom, hogy nem írt-e a tanár előző este Neptunba, hogy elmarad az óra nem szokott és kb. így telik el az első egy óra a reggelemből.
Napközben:
Na itt jön a teljes változatosság, mert miután az órámnak vége, bármi megtörténhet. Leggyakrabban valamelyik szaktársammal vagy barátnőmmel beülünk a könyvtár kávézójába, egy rövid szakmai csevejre, kibeszélni a leendő beadandókat, tanárokat, embereket, és hogy amúgy mennyire megszívtuk ezt az egész félévet, mert mind be vagyunk kaksizva az egész befejezéstől, meg hogy visszadobják a szakdogánkat, vagy bukjuk az államvizsgát, meg ilyen apróságokat. Szóval az első reggeli ébresztő kávé után jön a második pánikoltató kávé, amitől hirtelen ezer dolgot kellene csinálnunk, de persze inkább csak pánikolunk, ami után jön a "de úgyis van még időnk" borzasztóan téves felfogás.
Szóval ilyen jókedvűen tanulásba vetés helyett inkább kimászok a város teljesen másik felében lévő Tescóba nagybevásárolni, mert a kicsiben sosincs az, ami nekem kellene. Az utóbbi időben párolt zöldséget eszek párolt zöldséggel és még egy kis párolt zöldséggel a biztonság kedvéért, kíváncsi leszek, mikor unok már rá. Persze ez a tevékenység is legalább másfél órát elvesz az életemből, mert bár célirányosan vásárolok, attól még a) el kell jutni b) mindent meg kell találni c) vissza is kell cipekedni.
Koliba érve lepakolok, és azonnal megyek kezet mosni, mert biztos hogy legalább 200 fertőző kórokozó vert telket a kezemen, ezáltal a telefonomon is, márpedig nincs nagy kedvem összeszedni valami hányás-hasmenéses bacit. Pró tipp: a telefont is legalább kétnaponta töröljétek át antibakteriális géllel, vagy alkohollal, vagy bármi cuccal, mert eszméletlen sok háziállatotok van, amiről még csak nem is tudtok.
Átöltözés után (képtelen vagyok farmerben lenni a koliban, ultrakényelmetlen), mehetek főzni, mert hát a reggeli skippelése és a két kávé nem a legegészségesebb életmód irány. Szóval a kis serpenyőmmel meg a kis lábosommal kivonulok a konyhába, majd le a másik konyhába, mert a miénket tutira délben takarítja a takarítónő. Szintén elfőzőcskézek egy fél órát, közben átpörgetem az instát, meg visszaírok mindenkinek, akinek esetleg véletlen az eszébe jutottam, majd a kb. Nigéria éves fogyasztását kitevő kajával visszamegyek a szobába, és egy 20 perces sorozatepizód megnézése alatt kajakómára eszem magam.
Természetesen a lusta seggemnek azt ki is kell pihennie, úgyhogy jön még egy kis hírolvasás és youtube-ing, csak hogy elmenjenek az értékes, amúgy tanulásra szánt perceim. Újabb adag kávé lefőzése után, meg egy teli "tartály" vízzel kivonulok a tanulóba, ahol "szakdolgozatot írok" címszó alatt chatelek a barátaimmal, akik tutira akkor jönnek fontos infókkal, vagy épp tényleg leírok pár mondatot hivatkozással együtt, esetleg megírok pár fontos emailt.
A késő délután ilyen marhaizgalmasan telik, nincs benne jóga, nincs benne smoothie készítés, nincs benne bullet journal planning, szóval aki csalódott, az sorry, két bloggal arrébb talál ilyet is.
Esték:
A legváltozatosabb és legrandomabb napszak, mert általában délutánig fogalmam sincs, ki mit talál ki esetleg programnak.
Relaxnak elmosogatok és főzök, utóbbi időben szinte mindig párolt zöldséget rántott sajttal, esetleg valami extrábbat, és közben végignézem a szokásos Youtube vlogokat, amelyik emberé épp érdekel. Közben legtöbbször Anyuval is életjelet adunk egymásnak, amolyan "jól van a gyerek, no pánik" hangulatban.
Viszont szeretek éjszakázni, mikor az egész kollégium végre csendben van, mindenki alszik, vagy elmegy bulizni, és nem a szobákból, férfi tusolókból (?) és konyhából üvölt a zene. Ilyenkor írok meg általában cikkeket és bejegyzéseket, és egyáltalán nem csoda, ha hajnal 3 után megyek aludni. Ilyenkorra már általában a tanulóban sem marad egy lélek sem (ha szerencsém van), szóval chillben mehet a képszerkesztés és billentyűzet kopogtatás. Szeretem ezeket az estéket, és valószínűleg így fogom végigcsinálni a félévet, mert sokkal inkább rááll az agyam olyan dolgokra, amiket csinálnom kell, ha tudom, hogy az összes ismerősöm, akikkel beszélnék a munka helyett, alszik.
Aztán persze jön a nehezebb része: avagy hogyan osonjunk be a saját szobánkba hang nélkül úgy, hogy az egyik kezünkben a laptoppal egyensúlyozunk, a másikkal meg minden mást manőverezünk. Természetesen az ember minél csendesebben akar bejutni valahova, annál valószínűbb, hogy elejt valamit, belerúg valamibe, és nekimegy valaminek, szóval talán legáltalánosabb rutinnak nevezhetem a zajkeltés művészetét a legrosszabb helyzetekben. Persze még vissza is kell menni a folyosó legeslegvégében lévő női mosdóba is arcot meg fogat mosni, meg a következő reggelre szánt adag vizet bekészíteni, szóval a biztonság kedvéért csatangolok még egy sort, biztos ami biztos, ébredjen fel az egész kollégium.
Ha nem éjszaka megyek aludni, akkor elalvás előtt jön még egy pár oldal fél könyv olvasása is, ha pedig majdhogynem jön fel a Nap kint, akkor átpörgetem még az instát, meg a Molyt és utána lehunyom így is egész nap képernyőt bámuló szemeimet, had pihenjenek már végre.
Hát így tengenek mélységesen unalmas napjaim az utóbbi időben, mely így leírva csak még szomorúbbá tesz, mert egyrészt rengeteg időm elmegy felesleges dolgokra, amiket csak így, leírva veszek észre, másrészről meg full antiszoccnak tűnök, pedig alapjáraton nem vagyok az, vagy nem akarok az lenni. :(
Amúgy mint leendő egészségfejlesztő is ajánlom nektek, hogy egyszer írjátok le átlagosan egy napotokat, nagyon sok mindent kideríthettek belőle, enyhén terápiás jellege van.
Jövő héten jön egy SISU értékelés, belevetettem magam a Finnek életébe, furika egy nép, de minderről majd jövő héten. Addig pedig kövessetek Molyon, Instán és a Neverhood's Diary Facebook oldalán. Most pedig megyek, és megiszok két liter teát, mert hiába éltem túl a telet komolyabb megfázás nélkül, márciusra a hóval együtt megérkezett hozzám is a drága jó influenza.
Nagyölelős csibekuckó:
PINTEREST
0 comments