Neverhood's Diary: egyetem

szeptember 18, 2021 No comments

Ahogy 2018-ban átvettem a Bsc diplomámat, egy fogadalmam volt: én többet biztosan nem megyek egyetemre. Tanfolyamokra, szakképzésekre, workshoppokra bármikor szívesen, de én egyetemre... na azt lehet várni, nincs az az isten.

Nyeh, aztán lett az az Isten. Mert azóta már a mesterdiplomám is meglett. Pontosabban idén - mert hát 2021 abálja rendesen a történéseket a számunkra, és még a diploma is belefért.

Najó, de Szegedről én mégis hogy kerültem az ELTE-re? És megérte-e egyáltalán?

Az SZTE után (mely alatt a blog is született, élt és létezett), jött a "mi a jó istent kezdjek magammal" helyzet, na meg persze a meló keresés. Erről szerintem magyaráztam már bővebben is, lényeg a lényeg, hogy így kerültem az akkori Latin negyed kávézóba, és azóta is a leghosszabb munkahelyemmé vált (napra pontosan egy évig voltam ott). Szeptemberben kezdtem, és már decemberben tudtam, hogy na hát köszönöm szépen, én tutira inkább visszamegyek tanulni még valamit, mert ez így nagyon nem okés. Rendben, van még 4 államilag támogatott félévem, mit is akarok tanulni? Mi is érdekel? Mit is akarok úgy tényleg kezdeni magammal?

Hát, 2019 február 15-ig volt időm ezt rohadt gyorsan kitalálni.

Arra is emlékszem, hogy az otthoni családi házban, tesóm gépénél ülve nézegettem a felvit, hogy mégis egyáltalán mire lehet jelentkezni (azt tudtam fixen, hogy levelezőre megyek), és egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem gondolkodni Szegeden kívül is. Főleg Pest jöhetett számításba a közlekedés miatt, de azt hiszem még Zalaegerszeget is néztem valami elmebeteg gondolattól vezérelve :'D (cirka 400 km és közel 4 óra, mi lenne az nekem, na) Pesten persze az "elit" egyetem is szóba jött, a nagynevű és fantasztikus ELTE, majd onnan valahogy elkezdtem komolyabban is kalandozni a Pedagógiai és Pszichológiai Karra, majd belebotlottam ebbe: Emberi erőforrás tanácsadó, MA. Na mondom ez izgi. Aztán elolvastam a leírását, a szükséges dolgokat, és szóltam anyámnak (aki épp kint sütötte a halat, szóval annyira nem örült nekem), hogy "anyám, gyere mán, szerintem megtaláltam A szakot". Ő zsíros húsforgatóval, kis köntösben bevágtatott, elolvasta a leírást, és nagy szemekkel rám nézett, hogy "basszus, ezt neked találták ki".

Ami azt illeti, ezért nem egyezek az általános iskolai pályaválasztási rendszerrel: én 23 évesen találtam egy olyan szakot, ami valamennyire is érdekel és én is érdekelném őt, nem 14 évesen... na mindegy, ebbe nem most megyek bele, mert reggelig itt ülünk.

Szóval a munkahelytől teljes titokban beadtam szépen a kis jelentkezésemet ELTE PPK Emberi erőforrás tanácsadó levelező képzésre, majd májusban felmentem (igen, mi Szegedről FELMEGYÜNK Pestre ! ), a felvételi elbeszélgetésre, ahol azért megpróbáltak megszívatni, de nem sikerült nekik, majd július végén, pont mikor N kint volt Amerikában, jött az SMS, hogy felvettek ebbe a csodálatos intézménybe. (Amúgy nagyon vicces, hogy akkor is elfelejtettem, hogy ponthúzás van, majd idén, mikor N felvételizett mesterre, nála is elfelejtettük. Nagyban Narutóztunk, erre bumm, jött az SMS neki is. Na mindegy, mi ilyen feledékeny társaság vagyunk.)

Csak ezután mondtam fel a munkahelyemen, amit amúgy tök normálisan fogadtak el, értették, hogy a szombati és vasárnapi 12 órázás is nem annyira tuttifrutti a tanulmányokkal kapcsolatban. Ezután rohadt nagy szerencsémre pár napon belül lett egy másik állásom, ami meg aztán full toleráns volt a hétvégi kimenőkkel kapcsolatban, így ez a gond le lett tudva.

Szeptember első hétvégéjén már volt óránk, és bár az újdonság varázsa akkor még hatott, rá kellett jönnöm, hogy azért ez a feljárogatás meg Pest nagyon nem az én világom. Pesttel amúgy is rapszódikus a kapcsolatunk: mint turista, tök vígan elvagyok, de ügyintézés, vagy céltudatos ottlét, ott élés a nagybetűs NEM. Túl nagy, túl hangos, túl zsúfolt - minden amit a falusi lelkem nem bír el. Elismerem a látványosságait, egy csomót tökre szeretek, a csak arról van szó, hogy hétvégére menjünk fel, és bolyongjunk, már ülök is a vonatra.

De hogy reggel 4-kor kelljen Oszkárral indulnom, hogy a Grupamánál kitegyen, ami kereszteződést könyvben lehetne a káosz mintaképeként bemutatni, majd onnan még jussak el a Kazinczy utcába úgy, hogy persze fel van túrva a város meg a metró, és velem együtt még 2 millióan próbálnak felzsúfolódi a buszra... nope.

Novemberben már majdnem sírva szálltam ki az említett káoszkereszteződésben az Oszkárból, de szívós leány vagyok én, összekaptam magam, aztán úgy voltam vele, hogy két évet én le tudok tolni így, ha ez van, ezt kell szeretni, csókolom. Nem fog kifogni rajtam.

Az órák is a maguk módján jók voltak, habár erősen érződött a tanárokon is sokszor, hogy a szombatjaikat nagyon nem itt akarják tölteni. Ezt mondjuk bírtam, mert előbb hazajutottam, de azért elég irritáló az is, mikor reggel 2,5 órát utazol, beülsz órára, amit elfilozófálgat valami ürge, az égvilágon semmit nem értesz a tárgyból (és amúgy a többi 70 ember se, mert köze sincs a dumának a tárgyhoz), majd közli, hogy ja amúgy mehetünk haza, ha akarunk, mert neki dolga van.

Úgyhogy tisztelet a kivételnek, tényleg volt pár tök jó fej tanár, akik főleg a gyakorlatra mentek rá, és hál' istennek, mert különben nem sok értelme lett volna a szaknak.

Persze mesterszak lévén beadandó beadandó hátán, minden lehivatkozva, szakszerűen, ami nekem például az SZTE JGYPK után fura volt, mert utóbbinál sokkal inkább a saját gondolatainkra voltak kíváncsiak, itt meg annyira nem. Ha összeszámolnám, szerintem másfél szakdolgozatnyi beadandót megírtam - sajnos a témák különböztek, így hasznukat nem vettem a nagy "írjunkszakdolgozatot" projekt kapcsán.

Aztán jött 2020 március, melyet megkoronázott a pandémia... és basszus, én vagyok az egyetlen aki szerintem imádta a távoktatást. Nem kellett többet feljárni Pestre, lazán és ugyanolyan minőségben leadták a tanárok is az órákat, több feladatot adtak mondjuk, de az kit érdekelt, munkanélküliek lettünk, van időnk, tényleg szó szerint imádtam. És ha belegondolunk: levelező szak... le-ve-le-ző. Pontosan így kellene, hogy kinézzen, nem? Mármint aki nappalira megy, az azért megy, mert be akar járni (a Bsc-t nappalin végeztem, szóval nem a semmiből beszélek), de nekem a világ végéről ne kelljen már azért több órát utaznom, hogy a blablá-t végighallgassam. A gyakorlat más, oké, az meg pont hiányzott a karantén alatt, de nekünk, akik messzebb lakunk, egy istenáldás volt ez a távoktatás téma. (bocsánat a többes számért, tisztelet a kivételnek)

Ami külön tetszett, hogy minden logikusan egymásra épül, és lehet követni a tantervet, így simaliba a két év alatti diplomálás. Mint utólag kiderült, a PPK nem épp a legerősebb kar az ELTE-n, szóval a nagy elit életérzést annyira nem tapasztaltam meg. Mondjuk nagyon nem is hiányzott, nem vagyok az a kamu Michael Kors táskával, magassarkúban és blézerben flangáló egyetemista típus.

Lényeg a lényeg, két szépséges év után, melyből fél volt tantermi, másfél pedig táv, sikeresen diplomát szereztem az ELTE-n. A szakdolgozatot megszülni azért kemény menet volt, akkor még munkahely mellett, így főleg az éjszakáim mentek rá, meg a kéz izületeim gyulladtak be tisztességesen (ez legalább a rendszeres blogolós időszakból ismerős volt, úgyhogy nem ijedtem meg), de a záróvizsga kárpótolta ezt, mert akármennyire is izgultam/izgultunk rajta, végül tök hangulatos szakmai beszélgetés volt csupán, szóval miután örültem, hogy az A tételből egy olyat húztam, amihez konyítottam is valamennyit, már gond nélkül meg volt a dolog.

Megérte-e?

Nos, erre nem tudok egyértelmű választ adni. Diplomaértékileg körülbelül ugyanannyit (~~semmit~~) fog érni, mint a Bsc-s egészségfejlesztésem. Másfelől nagyon sok olyan humán tárgyam volt, ami érdekelt is, valamint a tanácsadói, szituatív közegem szakmai tudással is gyarapodott, nem csak a vakvilágba dobálózok, hanem tényleg tudok tényeket - tudomtudom, nekem is hihetetlen. Megérte, mert elmondhatom, hogy megcsináltam, és megérte, mert sok életbeli hasznos dolgot is megtanultam, ami szakmailag nem igazán fog tudni kibontakozni, de a humán irányzatok mindig is közel álltak hozzám, így végre van mögöttem egy kis papír is, hogy na, befejeztem valamit, tudok valamit, vegyetek fel dolgozni szépen.

Őszintén szólva örülök, hogy ezt a bejegyzést így tanévkezdés előtt egy héttel írtam le :D Így két felsőoktatási intézményt megjárva tényleg csak azt tudom mondani, hogy basszus, ehhez azért nem kevés erő és kitartás kell. Aki levelezőben gondolkodik, a munka-melletiség miatt tudom ajánlani, de azért mérlegelje jól az utazási feltételeket. N például most Szegeden kezd, neki nagyon lightos lesz az ügy, épp röhögtünk, hogy lehet néha bemegyek majd vele órákat lehallgatni. :)

Szóval jelenleg ez a helyzet: két diplomával, egy házassággal, és három hosszabb idejű munkahelyi tapasztalattal próbálok egy olyan helyet találni, ahol valóban hasznosíthatom az eddigi tudásomat, megbecsülnek és tényleg hosszú távon tudok dolgozni. A diploma semmire nem garancia, sőt, nem hiába vagyunk a túlképzettek országa. Csak bízni tudok abban, hogy ez idővel változni fog, de erről a filozófiám már tényleg egy nagyon más bejegyzésre tartozna.

Ó, és még egy gyors zárószó, ha egyáltalán bárki idáig eljutott: eszembe jutott, hogy 4 éve milyen király Gólya-útmutatót írtam, ami a blogon meg is jelent, és egyébként mai napig letölthető. Elég jók voltak a visszajelzések, úgyhogy itt újra megosztanám veletek, hátha valakinek esetleg hasznos lehet:

Hogyan legyél Gólya? - Ingyenes Ebook letöltés

Instán újra eléggé aktív vagyok, élem itt a dolgokat, szóval ott lehet követni @neverhoodsdiary, és jön még lájfápdét, mert azért volt itt egy esküvő is útközben... ;)

Csodanapot néktek:

A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2021 Minden jog fenntartva

augusztus 26, 2021 No comments

(Ha Gólya vagy, vagy kell néhány motivációs döpping, akkor katt IDE)

Nem lesz könnyű. Sem fizikailag, sem mentálisan, még akkor sem, ha úgy érzed, mindent kézben tartasz és mindent szépen beosztottál. Lehetsz te a legjobb átlaggal rendelkező a szakon, akár az egész karon, ez semmire nem garancia, és ezt nem azért mondom, mert egy negatív, lehúzó személy vagyok, hanem mert majdnem napra pontosan három hónappal ezelőtt fényesen ragyogó csillagok mélybehullását, és addig meglepően háttérbe húzódott szaktársaim exponenciális felívelését néztem végig, csupán egy hét alatt.

Avagy hogyan is éld meg az utolsó évet - Útmutató Neverhood módra

A "szakdolgozat-para"

Ahány egyetem, annyi szak, és még annál is több utolsó éves követelmény, de abban nagyjából egyet érthetünk, hogy a szakdolgozat/diplomamunka megírása általánosan kötelező jellegű a legtöbb fantasztikus tanulmányi rendszerben. Az egyetlen jó tanácsom hozzá: rohadt gyorsan kezd el, de komolyan. Lehet, hogy csak áprilisi-májusi a leadási határidőd, de az első félévben még lesz vele motivációd foglalkozni, legalább az adatokat szedd össze, vagy járj a konzulensed nyakára minden hülye kérdéssel, vagy legalább csináld meg az első oldalt a Word dokumentumban. Ha kérdőívezést/interjút választottál a szakdolgozati kutatás módszereként, akkor NYUGODTAN kezd el leírogatni a felmerülő kérdéseket, mert februárig mindet el fogod felejteni. Természettudományi ágazatoknál tudtommal főleg kutatási mérések, kísérleti eredményekről kell beszámolni, na hát azt meg pláne kezdjétek el, mert ha valami nem stimmel, vagy közben rájössz, hogy váltani szeretnél, ősszel még van időd. Tavasszal már nem lesz.

Ha már úgy alakult, hogy minden eredményed megvan, és már csak le kell ülni megírni, akkor jön a valóban fájdalmas rész. Egy szakdolgozatot megírni az összes rohadt kis hivatkozással, összefüggéssel, hipotéziseknél maradással, és a határidő fénysebességű közeledésével marhára nem egyszerű. Ne is nagyon legyenek tévhiteid, hogy majd szépen beosztva, milyen ügyesen, határidő előtt bőőőőven készen hátradőlhetsz és paskolhatod a fejed, hogy milyen ügyes vagy. Nem lesz ilyen. Stressz, kialvatlanság, koffeinmérgezés és rengeteg levelezés a konzulenseddel, szaktársaiddal és elmaradt sorozatrészek annál inkább.
Pró tipp: nem kell mindenki agyára menned, DE a konzulensedére nyugodtan. Vannak jó és vannak kevésbé jó konzulensek, ők is emberek, és sokszor egy percet se segítenek megírni életed művét, de dolguk lenne segíteni, így ne érezd azt, hogy inkább nem írsz neki, mert "jaj, mit fog gondolni". Zaklasd és kérj válaszokat, mert ha ő sem tudja, hogy kell szakdolgozatot írni, akkor te sem fogod, és akkor bizony szíííííííííívááááááááááás.

A "záróvizsga-para"

Vagy államvizsga, ki minek hívja. Az igazi, a hamisíthatatlan kénköves pokol. Van, akinél laza, néhány tételről van szó, és egyfajta utolsó bájcsevej a tanárokkal, másnál meg az összes év összes anyaga, olyan keresztkérdésekkel, amiket még fel se fedeztek. Sokakkal beszéltem, akik mondák, hogy "jaaaj, hát utólag mindig, mindent szebben lát az ember, meg nem is olyan vészes, mert ami utána jön, az durvább..." de basszus, nem az. Úgy, ahogy az egyetemen már mindenki legyint az érettségire, attól még az is akkor, aktuálisan rohadt nehéz volt, és ugyanez a helyzet a záróvizsgára is. Sok mindent kell tudnod, sok mindent kell kidolgoznod, és ezt a sok-sok mindent még sokkal jobban előadnod. És akkor még az emberi tényezőket nem vettük figyelembe, mert olyan nincs, hogy 100%-osan mindent tudva menj záróvizsgázni (ha valaki úgy megy, akkor az őrült és kezeltesse magát), mert legyen 300 tételed, vagy legyen 10, a szerencsén is sok minden múlik. Avagy nem véletlen mondogattuk hetekig, hogy az államvizsga 60% tudás, és 40% szerencse, mert ez so fucking true.
Pró tipp: jönnék a jól ismert klisével, miszerint ne hagyd az utolsó pillanatra, de azt is hozzátenném, hogy teljesen felesleges hónapokkal korábban nekiállni. Mi is abban a hitben éltünk, hogy majd milyen ügyesek leszünk, és nekiállunk novemberben, hogy minden szépen, időben meglegyen, aztán a jobb arcok áprilisban már nekiálltak, de volt, aki két héttel államvizsga előtt. Minden verzióból tudok olyat, aki átment, és olyat is, aki nem.
Pró tipp 2: ne most akarj a tanulási szokásaidon változtatni, vagy Pinterest szintű jegyzeteket alkotni, mert marhára nem az a fontos, hogy az, amit tanulsz, hogy adod elő az Instagramon, hanem az, hogy TÉNYLEG tudd majd a kérdésekre a választ.

A "mileszvelem-para"

Ha beiratkozol mesterképzésre, vagy szakirányú továbbképzésre adtad be a jelentkezésed, akkor király vagy. Ha már a tanulmányaid alatt találtál munkahelyet, még nagyobb király vagy. (Sőt, ekkor vagy a legnagyobb). De ha elmúlt a Bsc vagy vége az osztatlan képzésnek, és ott állsz a kezedben egy diplomával és HALOVÁNY LILA GŐZŐD SINCS, hogy mi legyen veled, na, hát az egy nagyon szar érzés. Mert lehet, hogy szeretted a szakod, hogy sokat tanultál, és mindent megteszel, hogy kapj vele munkát, de előfordulhat az is, hogy befejezted, mert muszáj volt, viszont rájöttél, hogy nem a te világod, vagy épp kiölték belőled a motivációt a továbbtanuláshoz, esetleg jelenleg nincs módod tovább haladni az egyetemi ranglétrán. Van ilyen, tényleg van, és nem te vagy az egyetlen, ha így jársz.
Pro tipp: adj magadnak néhány hónapnyi pihit (ha van rá lehetőséged) és addig csináld azt, amit tényleg szeretsz. Vállalj kisebb munkákat, kóstolj bele mindenbe egy kicsit, és aztán vagy visszatér a motivációd a tanulásba, esetleg egy teljesen más tantárgyba, vagy épp többet kihozol az eddigi hobbidból. Frusztrált leszel és tehetetlen a semmittevésben, már-már depressziós, ez ezzel jár, #adultlife, de ~~és ez most nagyon nyálasan fog hangzani, de piszkosul igaz~~ ha hiszel magadban, és abban, hogy meg tudsz élni a jég hátán is, akkor annak lesz hosszútávon is eredménye.
Pro tipp 2: Ha úgy döntöttél, hogy egy kicsit kihagysz, és meló kell, akkor mindenre, amire egy ici-pici affinitást is érzel, add be a jelentkezésed. Eladónak, adminisztrátornak, takarítónak, call-centeresnek, stb, ami csak tetszik. Nem fogják neked kifizetni a csillagos eget, de addig is keresel egy kis pénzt, és lefoglalod magad. Sokkal egyszerűbb már úgy keresni a szakodhoz kapcsolódó melót, hogy van közben egy biztos tartalékod.
Aztán lehet, hogy nem nekem van igazam, és én csinálok mindent rosszul.

Ha végzős vagy, ha "útközben" vagy, ha gólya vagy, vagy pedig még az érettségire készülsz, nagyon-nagyon-NAGYON sok kitartást, szerencsét és erőt kívánok, küldöm a monitoron keresztül, tanuljátok azt, amit szerettek és élvezzétek ki az iskolai pillanatokat, mert rohadt gyorsan elmúlik. Meg a többi klisé.

Valamennyire hasznos volt nektek ez a bejegyzés? Ha szeretnétek mégtöbbet, akkor a "Hogyan legyél Gólya?" bejegyzésemet is vegyétek igénybe, nektek íródott, tiétek, ahogy csak szeretnétek. Ha pedig szeretnétek, kövessetek Instán, Facebookon vagy Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

U.i.: hiányzol Szeged.

Talársapkás csibeölelős:

szeptember 03, 2018 No comments

I'M BACK QUEENS, AND NEVER LEAVE!!!!!!444!!

Úúúúúristen, el sem hiszem, hogy végre nem Wordben gépelek szakdolgozatot, vagy szövegkiemelővel kifestőzöm a tételeimen, hanem a blogger felületén pötyögtetem a billentyűzetet és jelenek meg a betűk. Nem kell formai követelményeknek adóznom (csak a sajátjaimnak) vagy szakmai stílusban írnom (csak a sajátomban).

Ha követtek a szocmédiás felületeken (ig:@neverhoodsdiary), akkor körülbelül tudjátok, hogy néhány napja leállamvizsgáztam és LEDIPLOMÁZTAM, WHOAAAA!!! Egyelőre hihetetlenül szürreális élmény, sokszor azon kapom magam, hogy még a Freud-i alapelveket mondom magamban, vagy épp a szív anatómiáját, esetleg a magyarországi deviancia statisztikák közül igyekszem emlékezni valamelyik számra. Szóval az agyam még zsibong a kistengernyi tételinformációktól, de ez nem állít meg az írásban.

Mert rohadtul hiányzott. Hiányoztatok.

Bár az utóbbi hetekben tényleg reggeltől-estig (inkább délutántól éjszakáig) tanultam, azért nem vagyok az a típus, aki órákat tud a seggén ülni. Történtek izgalmas dolgok április és május során, így ezekből szemezgetve elmesélnék néhány dolgot.

Kaját, kávét, limonádét előkészíteni, hosszú lesz.

Április 13. - leadtam a kis bambínómat

Ráment a tavaszi szünetem tisztességgel, a kézizületeim egészségétől örökre búcsút mondtam, ráadásul diagrammokat sem szeretnék egy ideig szerkesztgetni, de a leadási határidő előtt jó egy héttel korábban leadtam a szakdogámat, ami elég király érzés volt. 51 karakter híján 70ezer karakter lett, ami még jobb lett volna, ha mondjuk a publikálható könyvemet alkotja, de ne legyenek nagy igényeink, no.

Április 22. - Roadtrip with Bro

Az idei év egyik legkirályabb napja. Tudjátok, hogy van egy tesóm, imádom is eléggé, neki is én vagyok a kedvenc húga, így hát mikor Édesanyánk megkért bennünket, hogy menjünk el az egyik közeli nagyvárosba valamilyen vászon hamisított Converse-t venni (~~az előzőt kivágta egy drónnal. Nagyon hosszú sztori~~.) mi fogtuk magunkat, és elindultunk kb. a teljesen másik irányba.

Mindketten szeretjük a szülőföldünket, valahogy mindig is jól és tisztelettel tudtunk bánni a régi időkből fennmaradt értékekkel, és akkor sem tagadtuk le, honnan jöttünk, milyen körülményekből és államigazgatásból, mikor erre kértek minket. Így történt az is, hogy mindketten nagyon szeretjük a régi kastélyokat, rompalotákat, elhagyott épületeket. Számomra szomorú, de egyben varázslatosak ezek a helyszínek. Szomorú persze, hogy el vannak hanyagolva, hogy lassan némelyik eltűnik a Föld színéről. De nagyon valószínű az is, hogy előző életemben valamilyen grófkisasszony lehettem, mert azonnal otthon érzem magam, bármelyik kastélyról is legyen szó. Ahogy elképzeled, hogy vajon mennyien sürögtek-forogtak odabent, hogy gyönyörű ruhákban jártak a nemesebbek, és hogy mennyi kisgyerek játszhatott a hatalmas udvarokon. Szerelmes vagyok ezekbe az épületekbe, őszintén.

Így alakult az is, hogy egy kis kutakodás során rájöttünk, hogy tőlünk nem is olyan messze van egy, amiről sose hallottunk, de elég vagányul néz ki. Tornya is van, meg minden, márpedig a torony NAGYON FONTOS! Szóval bevásárlás helyett tisztességes kerülőt tettünk és roadtrip-re indultunk, ami mindig, minden körülmény között jöhet.
Ennyinél végül mégsem álltunk meg, a térképen egyáltalán nem jelzett földesúton eljutottunk a váráslás helyszínére is, eltöltöttünk ott nem egész 23 percet, és mentünk tovább, hogy még nagyobb kerülővel érjünk vissza a vasárnapi ebédre. Így bukkantunk a végtelen repceföldre is, amely mellett NANÁ, hogy megálltunk fényképezni. A csupa fekete outfitem csupa sárgaként ért vissza az autóhoz, de a képekért nagyon megérte.
Meg úgy egyáltalán: néha elég csak a környékben járni, hogy újdonságokat fedezzünk fel, és ezt imádom.

Április 29 - Zoo

Nóra barátnőm volt olyan cukkernyúl, hogy magukkal hívott munkaünnepes-előzetesre Palicsra, még ha én is voltam az ötödik, gyertyatartó szereposztásra ítélt tag is. Persze ez csak drámai fennhang, jó fejek voltak a többiek, és lerohadt a lábunk is, mire végigjártuk az állatkertet a milliónyi kisgyerekkel egyetemben. Lett egy csomó profi kép, amikre elég büszke vagyok, ráadásul sokat nevettünk és vidáman telt az egész nap. Mondjuk a palicsi állatkertre azért ráférne egy vérfrissítés, mert egyes helyei katasztrófa súlytotta területek, és nem győztünk sóhajtozni, hogy enyje-benyje, ez azért nem így nézett ki, a tó és környéke, na meg a gyönyörűséges házak sokat kompenzálnak. Ha van kedvetek egy napot kirándulni, és nem féltek egy kis sorban állástól a határon, akkor Palicsra mindenképp nézzetek el egyszer, szerencsére van olyan szép fele, ami nem a Balkánt idézi. :D

Május 3. - Dupi barátnőm is elballagott a szakról

A Jugyu ilyen fura hely, a mi szakunk meg pláne, nekünk még ballagásunk is van az egyetemről kéremszépen. Szó se róla, cukik a tanáraink, amiért megszervezik nekünk, full respect, maradjanak mindig ilyen kreatívak és aktívak. Én az enyémet már tavaly leballagtam, de azért nem hagytam volna ki egy vidám iszogatást az idei szaktársaimmal sem. Jó volt, finom volt, és szépek voltunk. Már megérte.

Május 12. - photoshoot day a törpegárdáról

Hívtak sportnapra, én mentem sportnapra - fotózni. Szeretem ezeket a kis törpéket, és rájöttem arra is, hogy szeretem ezeket a spontán pillanatokat, mert bár előfordul, hogy néhány elmosódik, vagy nem lesz tökéletes, a gyerekek arcán őszinte vidámság és érdeklődés látszik, melyet nem lehet megismételni vagy beállítani. Elkezdtem a Lightroommal is ismerkedni, autodidakta módon tanulgatni, melyre a jövőben a blog mellett több időt szeretnék fordítani és több vidám fotózás részese lenni.
Amúgy meg brutál király képek lettek, én őszintén büszke vagyok rájuk, tartsam meg ezt a jó szokásom a jövőben is.

Május 18. - Lasagna party with N

Ahányszor ránézek ezekre a képekre, esküszöm éhes leszek. Nórának hatalmas pacsi és respect, hogy eltűrte a fejem és a hisztijeim ebben a két hónapban, ráadásul még főzött is rám, arról nem is beszélve, hogy itatott is, nem hagyva, hogy elszáradjak mint egy kánikulában meggyepált búzaszál. Eszméletlen finom lasagnát csinál, az eperturmixa elsőrendű, és a bort sem veti meg, úgyhogy imádat és bízom benne, hogy egyszer viszonozni tudom legalább fele ilyen főzőtudománnyal a cukiságait, mert tényleg sokat jelentett. Ja, és hogy egyszer tényleg "nem maradok sokáig", mert azért érdekes napfelkeltekor sétálgatni haza, viszont nem feltétlen egészséges. :D

Május 24. - szakmai vizsga

Namost a mi szakunk ilyen nagyon extravagáns, nem csak a ballagást tekintve, hanem úgy tuttó-komplettó. A csütörtökökkel idén igencsak elvoltam, és a szakmai vizsga a.k.a egészségfejlesztő szigorlat is csütörtökre esett. Haláli szerencsém volt és kb. ugyanilyen vicces lehettem, mert konkrétan úgy voltam vele, hogy minek készüljek, csak a terepgyakorlati munkámat kell megvédenem, ííízi ügy. Alig értem oda, már sorolták a névsort, konkrétan még lógott ki a reggeli a számból, mikor közölték, hogy első vagyok az adott bizottságnál. Izgulni se volt időm, és majdnem megkérdeztem, hogy most amúgy nekem mit kell mondanom, de az utolsó pillanatban lenyeltem a kérdést (és a croissant végét is), és elkezdtem hadoválni. Konkrétan közöltem a tanárokkal, hogy a Negyvennyolcas Utcai Óvoda a negyvennyolcas utcán található. :D Viszont nem kell félteni, beszélni nagyon tudok, így gyorsan összeszedtem magam, és a kérdésekre már gond nélkül és valóban szakemberként válaszoltam. Őszintén sajnálom, hogy nem volt bent egy stáb megőrökíteni.
Utána ultraegészséges kaját ettünk Dupival, ez ilyen cukormentes, laktózmentes, mindenmentes sütemény, amiben egyébként teljesen pozitívan csalódtam, mert így is nagyon finom volt, szóval a vegán mániákusoknak megy egy mini-taps az ehető étel receptjének kitalálásáért.

Június 7. - az államvizsga story

A nagybetűs NAP. Hogy milyen állapotban aludtam előtte, arról nem ejtenék szót, maradjunk annyiban, hogy az idegeim és a családom idegei megsínylették az előtte lévő egy hetet mindenképp. Tudtam, hogy tanultam, hogy tényleg, soha semmibe nem öltem ennyi energiát és egészséget, mint ebbe a 61 tételbe, tudtam, hogy bármit húzok, mindenhez hozzá tudok szólni, de persze sok függött attól is, melyik bizottsághoz kerülök. Mantráztam is tisztességgel névsorolvasás előtt, és természetesen nem lett szerencsém. Na de haladjunk sorba.
Reggel kipattantak a szemeim, az összes tételt elcipeltem magammal (babona), felvettem az érettségizős szoknyámat és a szokásos vizsgázós felsőm (babona), és smink nélkül, összefogott hajjal (babona) elindultam a városba, ahol tettem még egy kitérőt a vaníliás croissant és a Mizó kávé irányába (babona). Időben odaérve kisebb reunion alakult ki a tavalyi szaktársaimmal, amitől esküszöm jobb kedvem lett, a nosztalgia mindig erős faktor, főleg egy ilyen felfokozott helyzetben.
Megtörtént a névsorolvasás, kiderült, hogy ahhoz a bizottsághoz kerültem, ahol az egyik nő sorra buktatott az előző napokba is, a másikkal meg január végén vesztem össze. Egyet nem ismertünk, a másik meg jó fej, olyan volt, mint az osztályfőnökünk, szóval 4-ből 1 pozitív jelenség megalapozta az idegességemet tisztességgel. Ráadásul 7-ik lettem, megint csak örültem neki, mint az átvert kisgyerek a savanyú cukorkának, mert mindig, minden szóbelimen első voltam, és nem vagyok jó várakozó.
Ahhoz képest egyébként gyorsan sorra jutottunk, ami annak is köszönhető volt, hogy hullottak az előttünk lévőek mint a szúnyogok permetezés után, ami megint csak király alapot adott a nagyszerű érzéseimnek.
A tétel húzásakor az első kettő doboz első kettő, legfelül lévő cetlijét vettem el (babona), és meg sem néztem, míg le nem ültem a helyemre. Oké, kettő olyan volt, amit tudtam, az egyiket speciel előtte nap néztem át részletesen, mert hallottam, hogy buktak rajta páran.
Na de persze miért mennem valami egyszerűen, ha mehet bonyolultan. A szakdolgozatomat szétszedték, olyan kérdéseket kaptam, hogy lényegében újramagyaráztam az internet működését. Így érezhette magát Zuckenberg a kongresszus előtt, esküszöm. Nem jól kezeltem a válaszokat egyébként, ezt utólag beismerem, mert hülye kérdésre szemforgatós stílusban válaszoltam, de mindegy, sikerült megvédeni, jöhetett a tétel.
Megkockáztatom, hogy sosem leszek semmilyen előadásomra büszkébb, mint arra, ahogy a vese tételt elmondtam, még magamat is lenyűgöztem, döbbenet, a tanárok is bólogattak, kettőt kérdeztek, csuklóból megválaszoltam, bumm, egy tétel teljes győzelem.
Aztán jött a második. Amivel megszívtam. Kikezdett engem is a nő, aki az előző napokon buktatott, az addigi magabiztosságom elpárolgott, csak az a néhány definíció és alap mentett meg, amelyet viszont stabilan tudtam. Szerintem senki nem értékeli pozitívan azt a két mondatot a felelete végén, hogy "Van még valami hozzáfűznivalója esetleg? Ha nem, akkor a viszont látásra." Ahogy kimentem, vélhetően úgy nézhettem ki, mint egy kivégzésről visszatért zombi.
Persze a népnek egyből adtam le a helyzetjelentést, kisregényt mindenkinek, mire meglepetésemre az egyikük meg is jelent személyes valójában, ami amúgy nagyon erősen megmentett az idegbajtól. Túl voltam rajta, elmondtam mindent, amit tudtam, a többi már a bírálaton múlt. Őszintén mondom, egy éve nem voltam olyan nyugodt, mint a felelet után és az eredményhirdetés előtt. Tudtam, hogy megvan, hogy kész, vége, ennyi volt, hogy lediplomáltam és befejeződött még egy szakasz az életemben. Szürreális volt, még most is az.
Persze az eredményt azért megvártuk, majdnem a fél csapatunk bukott, érdekes mód a másik bizottságnál csak ketten. Avagy van igazság a földön, na persze.

Sms, hívás mindenkinek, örömkönnyek és aztán a jól megérdemelt pihenés, este pedig a koccintás, mert megérdemeltük. Mert lehet, hogy most diplomás munkanélküliek vagyunk, hogy nekem ráment a szociális életem és részben az egészségem is az előző két hónapban, de le tudtuk zárni. Elsőre. Képesek voltunk megvédeni a tudásunk és becsületünk, és a nehéz helyzetekben is továbblendültünk, helyt álltunk. Immáron két diplomás gyerekük van anyáméknak, akik közül az egyikről tudtuk, hogy valószínűleg lesz (tesóm), én viszont kalandosabb utat jártam be érte, mely alatt a szüleimet is bővítettem néhány ősz hajszállal. De büszkék rám, büszkék ránk, és ez az egész világnál többet jelent.

Körülbelül ennyi publikus történt az elmúlt két hónapban, persze azért vannak dolgok, amiket megtartok magamnak ;)

A következő hetekben jön néhány könyvértékelés, mert MEGHALOK, HA NEM OLVASHATOK most már, halmokban állnak a polcomon az újdonságok és a várólistám se rövid. Ezen felül persze jönnek a szokásos Neverhoodos bejegyzések, szokásos, régi menettel, csak kell egy kis idő, míg visszarázódok motivációban és agyban is. Remélem, velem lesztek újra. Végtelenül hálás vagyok a türelmetekért.

Nagyölelős, immáron két éves Neverhood's Diary csibecsók:

június 10, 2018 2 comments

Blog Archive

Popular posts

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'