Biztos vannak lányok, akiknek nem a menyasszonyi ruha a legnagyobb dolog az esküvő szervezésben, nem álmodoznak róla vagy nem tervezgetik agyon, elmennek, választanak egyet, ami tetszik és csókolom.
Na hát én nem az a lány vagyok :D
Már gyerekkorom óta álmodoztam a habos-babos ruháról, ami aztán tinikoromban átváltott a nőiességre fókuszáló irányba. Tavaly óta pedig a Pinteresten is serénykedtem (ITT megtekinthető az ehhez kapcsolódó tábla, ha valakinek esetleg hasonló inspiráció kellene), és rengeteg ruhát bementettem arra az esetre, ha majd eeeegyszer a távoli jövőben elérkezik a kiválasztás ideje. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan ide is ér.
És hogy végül köze sem lesz az elképzelésnek a valósághoz.
És hogy végül köze sem lesz az elképzelésnek a valósághoz.
Beszéljünk az elképzelésről:
Mivel utálom a felkarom, mindig, de tényleg mindig fix volt, hogy hosszúujjút szeretnék, vagy legalább háromnegyed ujjút, nem lehetett ebben az elképzelésben megrengetni. Idővel egyre inkább láttam magam előtt a csipke felsőrészt, és a letisztult, esetleg tüllös alsót, hosszú uszájjal, amit tudnak utánam cipelni, elegáns A vonalban. Szóval ilyesmi volt az elképzelés, mint amit itt láthattok inspirációnak (képek forrása Pinterest):
Mivel utálom a felkarom, mindig, de tényleg mindig fix volt, hogy hosszúujjút szeretnék, vagy legalább háromnegyed ujjút, nem lehetett ebben az elképzelésben megrengetni. Idővel egyre inkább láttam magam előtt a csipke felsőrészt, és a letisztult, esetleg tüllös alsót, hosszú uszájjal, amit tudnak utánam cipelni, elegáns A vonalban. Szóval ilyesmi volt az elképzelés, mint amit itt láthattok inspirációnak (képek forrása Pinterest):
A próbálgatások:
Két szalonban voltunk összesen, mindenképp csak otthon nézelődtem, mert anyagilag negyed, vagy legalább fele annyiba kerül a bérlés, mint Magyarországon, viszont dettó ugyanazokról a ruhákról, fazonokról, dizájnokról beszélünk. Anyuval ketten mentünk, tudom, hogy ő megmondja, ha valami ótvar, meg azt is, ha neki tetszik, plusz látja rajtam, ha valamiért nagyon oda-vissza vagyok. A (nem létező) stílusommal elég sokat vitázunk, ezért is van egy olyan egyezségünk, hogy ha otthon vagyok és vele megyek valahova, akkor beleszólhat, minden más esetben azonban békén hagy az öltözködésemmel. Na mindegy, ez csak egy rövid kitérő volt.
Az első szalon nem is teljesen spécin erre szakosodott, és ez sajnos látszott is a ruhákon, kissé régimódiak voltak, ráadásul a legszebbeket valamiért dugdosták, csak azért szedték elő, mert korábban egy képről mutattam nekik, hogy "ezzel amúgy mizu?". Innen csak két potenciális jelölt volt végül, amit talonba tettünk, de tudtuk, hogy mennünk kell tovább.
Két szalonban voltunk összesen, mindenképp csak otthon nézelődtem, mert anyagilag negyed, vagy legalább fele annyiba kerül a bérlés, mint Magyarországon, viszont dettó ugyanazokról a ruhákról, fazonokról, dizájnokról beszélünk. Anyuval ketten mentünk, tudom, hogy ő megmondja, ha valami ótvar, meg azt is, ha neki tetszik, plusz látja rajtam, ha valamiért nagyon oda-vissza vagyok. A (
Az első szalon nem is teljesen spécin erre szakosodott, és ez sajnos látszott is a ruhákon, kissé régimódiak voltak, ráadásul a legszebbeket valamiért dugdosták, csak azért szedték elő, mert korábban egy képről mutattam nekik, hogy "ezzel amúgy mizu?". Innen csak két potenciális jelölt volt végül, amit talonba tettünk, de tudtuk, hogy mennünk kell tovább.
A másik szalon volt végül a nyertes, egy teljesen komfortzónámon kívül eső ruhával. Ahogy beléptünk, már imádtam az egész helyet, a táskámat ledobva pedig egyből elkezdtem válogatni a vállfák közt. Szerencsére a nő toleráns volt velem, meg egyébként végig türelemmel segített, le a kalappal előtte, lévén, kb 3 hét alatt kellett egy ruha és szezon közepén. Ide már jött velünk anyum legjobb barátnője is, aki aztán végképp ami a szívén, az a száján, jókat szoktam nevetni, hogy mennyire le tud néha sokkolni embereket, de most én voltam a terítéken.
Lényeg a lényeg, hogy több ruhát is levettem a vállfáról, de egynél nagyon felcsillant a szemem, és kértem, hogy azt próbáljuk először. Spagetti pántos volt, zsebes, és egy deka csipke nem volt rajta, egyszerű, letisztult, de valamiért brutál elegánsan nézett ki már a vállfán is.
A képen, amikor először felvettem:
Lényeg a lényeg, hogy több ruhát is levettem a vállfáról, de egynél nagyon felcsillant a szemem, és kértem, hogy azt próbáljuk először. Spagetti pántos volt, zsebes, és egy deka csipke nem volt rajta, egyszerű, letisztult, de valamiért brutál elegánsan nézett ki már a vállfán is.
A képen, amikor először felvettem:
Ezt követően pedig jött még pár, ami vállfán rendben volt, de rajtam botrányos:
Illetve volt kettő, ami viszont brutálisan szép volt, és egyszerűen szépnek éreztem magam bennük, és egy mf hercegnőnek. Ha a Pinterestet és a gyermekkori álmokat összeraktuk, akkor pontosan ez a kettő lett a favorit:
A pántos egyébként kényelmetlen volt, és kicsit talán már sok is - amolyan a ruha viselt engem, nem pedig én a ruhát érzésem volt benne (ahahahaha, na ki nézett több évadnyi Say Yes To The Dress-t? :D ), a hosszúujjú pedig akármennyire is tetszett, és akármennyire is tudtam, hogy erről álmodtam világ életemben, nehéz volt, nyár volt, és a tüllös ujj dörzsölte az egyébként mindenre hiperérzékeny bőrömet. Az azonban tény, hogy ez utóbbit később még nagyon-nagyon sokat nézegettem a telefonomon, sokszor megkérdőjelezve, hogy biztosan jól döntöttem-e, ugyanis...
...az első lett a nyerő, a letisztult, egyszerű fehér, spagettipántos (!!!), zsebes (!!!!!) csoda. Egy nagy átalakítás kéréssel, mely egyébként teljesen egyedivé tette a ruhát.
Mivel továbbra is utálom a felkarom, viszont 40 C fokot is jósoltunk az esküvő napjára, megoldást kellett találnunk. Ez pedig a "gallérral" volt megoldható, ráadásul beextráztam a dolgot - a varrónő kifejezetten gyűlölt érte, pedig nem kértem lehetetlent. A terv az volt, hogy a polgári idejére legyen rajtam egy gallér szerű dolog, mely még klasszikusabbá, még elegánsabbá tudta tenni az összképet, majd az ebédhez és a későbbiekhez simán levenném, és maradna a pánt, hogy szabadon mozoghassak.
Mivel továbbra is utálom a felkarom, viszont 40 C fokot is jósoltunk az esküvő napjára, megoldást kellett találnunk. Ez pedig a "gallérral" volt megoldható, ráadásul beextráztam a dolgot - a varrónő kifejezetten gyűlölt érte, pedig nem kértem lehetetlent. A terv az volt, hogy a polgári idejére legyen rajtam egy gallér szerű dolog, mely még klasszikusabbá, még elegánsabbá tudta tenni az összképet, majd az ebédhez és a későbbiekhez simán levenném, és maradna a pánt, hogy szabadon mozoghassak.
Ezt nekem a ruha kiválasztásakor meg is ígérték, rendben is voltunk, le is foglaltuk, stb. Szóval valami ilyesmi volt a prototípus:
Na most a második ruhapróbára már jött a varrónő is - aki amúgy 7 napból 12 órákat dolgozott így szezonban - , hogy hát ezt így krvagyorsan felejtsem el, ilyet nem lehet varrni. Na most nekem másfél héttel az esküvő előtt senki ne mondja, hogy valamit nem lehet, mikor már ki is fizettem, úgyhogy meglepő módon nem anyám, hanem én emeltem fel a hangom, hogy márpedig de ilyen lesz, így béreltük ki, így fizettük ki, ilyen lesz, máshogy nem kell. A varrónő mondta, hogy nem. Én mondtam, hogy dede. Ő mondta, hogy felejtsem már el, nem lehet. Én mondtam, hogy dede.
Na most ez ment több, mint fél óráig, mire már mind a ketten ki voltunk akadva, és akkor szólt közbe az eladónő, hogy chill, majd ő megcsinálja akkor, ő ígérte be, megoldjuk. Na mondom ez a helyes hozzáállás, köszönöm.
Avagy az első igazítós ruhapróbán tényleg kell lennie valami cirkusznak, milyen jól megedzett a Say Yes To The Dress, nem? :D
Na most ez ment több, mint fél óráig, mire már mind a ketten ki voltunk akadva, és akkor szólt közbe az eladónő, hogy chill, majd ő megcsinálja akkor, ő ígérte be, megoldjuk. Na mondom ez a helyes hozzáállás, köszönöm.
Avagy az első igazítós ruhapróbán tényleg kell lennie valami cirkusznak, milyen jól megedzett a Say Yes To The Dress, nem? :D
Akkor próbáltam először övet (ehhez anyum ragaszkodott, de végül örülök, hogy így tett) és fátylat is - mert időközben eszembe jutott, hogy amúgy azt még sosem próbáltam. Aztán tök jól sült el, ez is volt rajtam fél napot.
Másnap visszamentünk a végső próbára, addigra az eladó kiszabta a gallért, így akkor láttam utoljára egyben magamon mindent, igaz csak feltűzgélve, agyon gombostűzve, aztán reménykedtem, hogy Szegeden minden király lesz rajtam.
Másnap visszamentünk a végső próbára, addigra az eladó kiszabta a gallért, így akkor láttam utoljára egyben magamon mindent, igaz csak feltűzgélve, agyon gombostűzve, aztán reménykedtem, hogy Szegeden minden király lesz rajtam.
A végső eredményről pedig a képek itt láthatók:
Amit még ki tudok emelni, az a délutáni fejdíszem, azt egy az egyben Nóra barátnőm csinálta, kínaiban vett gyöngyökből és valahonnan szervált rézdrótból, brutálisan szép volt és kényelmes. Egy fehér, tömött fehér sarkú cipő volt rajtam, amit az ebédnél már át is vettem egy New Yorkeres csipkés kiscipőre - a buli után négyszer kellett kimosnom, kétszer pedig kiforralnom, de még mindig szutykos maradt szegény. 
Mindent összevetve a lehető legjobb döntést hoztam azzal, hogy nem ragaszkodtam az álmodozásaimhoz, hanem a megérzéseimre hallgattam. Már a vállfán tudtam, hogy ez egy különlegesebb darab lesz, nem szokványos, vagy mindennapi, talán egyeseknek túl egyszerű, de nekem pont ebben volt a szépsége. Amúgy sem ugrálunk a túl giccses dolgokért. Tudom, hogy 5-10-20-50 év múlva nézem is vissza a képeket, akkor is egy klasszikus ruhának fog számítani, és jókat fogok sírni, miközben a lányomnak, unokámnak fogom mutogatni, hogy hova tűnt a fiatalságom :D Meg hogy öreganyátok tudott néha jól is kinézni.
Bánom-e, hogy nem nézegettem több szalont? Kicsit igen, viszont az idő szorított minket, így csak olyan helyekre mentünk, ahol tudtak is ilyen időn belül fogadni minket. Ráadásul az üzlet, ahol végül béreltük a ruhát, 30 évvel ezelőtt anyum ruháját is szolgáltatta, így külön extra a történet.
Összességében ez volt az én ruhaválasztós sztorim, kicsi drámával, kicsi örömkönnyel, de imádtam minden pillanatát. Már csak azért vagyok szomorú, hogy bérelt ruhaként nem láthatom soha többet magamon, és nem hordhatok minden nap menyasszonyi ruhát :(((((
Bánom-e, hogy nem nézegettem több szalont? Kicsit igen, viszont az idő szorított minket, így csak olyan helyekre mentünk, ahol tudtak is ilyen időn belül fogadni minket. Ráadásul az üzlet, ahol végül béreltük a ruhát, 30 évvel ezelőtt anyum ruháját is szolgáltatta, így külön extra a történet.
Összességében ez volt az én ruhaválasztós sztorim, kicsi drámával, kicsi örömkönnyel, de imádtam minden pillanatát. Már csak azért vagyok szomorú, hogy bérelt ruhaként nem láthatom soha többet magamon, és nem hordhatok minden nap menyasszonyi ruhát :(((((
Az utolsó részben a 10 legjobb pillanatot mesélem majd el az esküvőnk kapcsán, és utána tényleg leálltam az esküvői tartalommal, sorry attól, aki már nagyon unja :D
Szóval
