Neverhood's Diary: duff

Drága Kody!

Levelem hozzád intézem most.

Legfontosabb kérdésem: MI A SZ*R EZ?

Bízom mihamarabbi válaszodban.

Nagy DUFF rajongó, és még egy ideig hűséges olvasód: Neverhood

Mire ti ezt olvassátok, én már egy Isten háta mögötti helyen leszek, küzdve a netelvonásos tüneteimmel, viszont ez nem jelenti azt, hogy csak úgy se szó-se beszéd függve hagylak titeket. Azt is tudom, hogy rég volt könyvről vélemény a blogban, aminek egyszerű oka volt: vagy újraolvastam vagy csak egyszerűen nyeh kategóriákba kerültek a kicsikék, és kb. mire a könyvek végére értem, a főszereplők neveit sem tudtam.

De aztán jött Kody, és én olyan dühös vagyok, hogy nem tudok elmenni szó nélkül ez a hazugságmizéria mellett.

Vagy százszor elmondtam, mennyire fontos könyv számomra a The DUFF - A pótkerék, erről volt a legelső bejegyzés is a blogban, ráadásul minden áprilisban újraolvasom, mert tényleg sokat jelent számomra az egész. Éééés magasról lehet jó nagyot esni, történt ez a Hazugsághálóval.

Láttam én, hogy Molyon húzzák lefelé, de direkt nem olvastam véleményeket, nem akartam belefutni spoilerbe. Az a szívás, hogy ha szaladtam is volna, ugyanott tartanánk, mert semmi, ismétlem SEMMI meglepetést nem tudott ez a könyv okozni. Nem akarok ennyire gyorsan belevágni, de kénytelen leszek.

Azzal nincs bajom, ha olyan durr bele módszerként kezdődik egy könyv, sőt, kifejezetten szeretem, és Kody ezt csinálta a Duffnál is. Király, eddig minden rendben. Viszont ugyanilyen durr bele semmilyen vége lett, hogy csak így lapoztam volna tovább, de elfogytak a lapok. Ha függővég lenne, akkor tapsolnék, de ez nem függővég volt. Ez függve hagyott olvasó volt, kéremszépen. Erre pedig egy morcifejes emoji a válaszom.

Próbáljuk nézni a történetet: Van egy Sonny nevű csaj, aki mindenkinek kamuzik, össze-vissza hazudja magát, és a végén (majdnem) mindenki megveregeti a vállát, hogy "nem baj kicsikém, lehet hogy egy megbízhatatlan és full hazug kis gyerek vagy, de azért nem baj ez". A nagy francokat, azt. Ha én hazudnám össze a világomat, és ez kiderülne, még én kérném az embereket, hogy inkább ne bízzanak bennem.

A történet és maga a könyv is több sebből vérzik. Néha annyira érezni, hogy Kodynak tippje nem volt, hogy mit írjon, hogy beletett töltelék jeleneteket, csak hogy meglegyen az oldalszám. Ilyenkor kaptunk egy kis Biancat és Wesley-t, előbbivel megint csak nem tudott mit kezdeni, az ott volt, Wesley viszont amolyan nagytesó / apafigura / barátnőmbátyja / gyerekkoriszerelem státuszban besegített kicsit. Viszont annyira erőltetett volt, hogy olvasni is konkrét fájdalmakkal járt. Ott voltak a Rush szülők is, akik az előző részben még a gonosz és csúnya szülők titulusban tetszelegtek, most meg olyan mintacsaládot kaptunk, amitől az eccarvú is szivárványt hány. Sonny családja meg persze totál káosz, és bár próbálta az írónő fenntartani az izgalmat, hogy sokáig nem írta meg, mi van a lány családja körül, annyira egyértelmű és szerintem rekord idő alatt rájöttem, szóval gondolom más is. Így pedig elég unalmas a további 320 oldalt végigolvasni.

Nem tudom azt sem eldönteni, hogy az írónőnek van valamilyen komplexusa, vagy egy kaptafára építi fel a könyveit, de érdekes mód megint az apák voltak a szentek, ők voltak előtérben. Sonny apja, Mr. Rush, Ryder apja... Csúnya nénik meg voltak Sonny anyja, Ryder anyja sem százas, Mrs. Rush konkrétan semmilyen volt, és ugyanez volt a Duffban is, Bianca családjában. Erre a komplexus vs. kaptafa dologra azért várnék egy őszinte választ, köszönöm.

A könyv cselekménye végtelenül gyerekes. Mekkora gané vagyok, hogy ezt csak így, piff-puff kijelentem, tudom, hogy tehetem, én sem hiszem el. De azt is értsétek meg, hogy így érzek, és ez valószínűleg annak tehető be, hogy 21 vagyok, nem pedig 15. Sonnynak egyébként valamennyi oka van rá, hogy hazudozzon, szégyelli az életét meg be van szerelmesedve, a kettő kombója meg nem rossz, de sajnos hiába próbáltam lealacsonyodni, vagy visszaemlékezni azokra az időkre, mikor ugyanezt csináltam - nem ment. Az pedig pláne nem ment, hogy ebből egy csudi-szupi és tanulságos történetet kreáljak.

Mert tanulság azért van. Az, hogy a rózsaszín ködben lebegve mennyire el tudod hanyagolni a barátaidat, vagy az, hogy esélyt adva másoknak meglepetés érhet olyan fontos üzenetek, melyeket megpróbál a könyv átadni és érdemes is megtartani őket. Arról nem is beszélve, hogy segítséget kérni nem szégyen, sőt, nagyon hasznos lehet.

De ez annyi klisé és szánalmas esemény közé van süllyesztve, hogy úgy kell előkapargatni, hogy legyen is belőle valami.

Klisé 1: A főszereplő csaj és csávó utálják egymást.

Klisé 2: A lázadó, nagyszájú csajnak visszafogott, szerény legjobb barátnője van.

Klisé 3: A főszereplő csaj nagyszájú, de igazából null tapasztalata van az fiúkkal és az élettel egyáltalán.

Klisé 49: A nagy barinők ahelyett, hogy megbeszélnék a dolgaikat, durcáznak több fejezeten át.

Klisé 135: A szerény csaj változtat az életén, és eldönti, hogy ő most lázadni fog.
Klisé 326: A főszereplő csajnak bundzsi, kezelhetetlen, göndör haja van.

Klisé végtelen: untam ezt a sztorit, ez van.

Nem tudok a szereplőkről sem mit mondani, mindegyiket egyetlen jelzővel el tudom intézni. Sonny a gyerekes, még ahhoz képest is, miket élt át, Amy a totál szürke, Rydert még csak fiú számba sem tudom venni, a töltelékszereplők meg csak úgy voltak és ennyi.

Szerettem volna egy tisztességes, dicsőítő és tényleg tartalmas véleményt írni erről a könyvről, még azelőtt, hogy egyáltalán olvastam, mert Kody Keplinger stílusát és gondolkodásmódját tényleg nagyon szeretem, magaménak érzem, de ezen a könyvön annyira, DE ANNYIRA látszik, hogy kiadói nyomásra lett megírva, hogy a borítójára is gond nélkül ráírhatták volna. Nagyon sok helyen ki van toldozva-foldozva, befejezetlen, rengeteg a felesleges cselekmény és borzasztóan átgondolatlan néhol. Sajnálom, tényleg sajnálom, viszont nem mondhatjátok, hogy nem állok a dolgokhoz pozitívan: szerintem kellett ez a mélypont, hogy a következő megint jó legyen. Én meg olyan ember vagyok, aki általában túl sok esélyt ad, szóval van még mit behoznia Kodynak.

Aki olvasta már, annak hogy tetszett? Írjátok le kommentárban itt, vagy bármelyik más platformon (Facebook, Instagram, Moly).

FONTOS INFÓ: Mától számítva még 10 napig nem leszek netközelben, így a legtöbb soc-médiás oldalam pangani fog, VISZONT! Legyártottam nektek előre két videót és két bejegyzést, szóval vasárnap 14:00-tól figyeljétek a blogot, szerdán 15:00-tól pedig a Youtube csatornát. Ha feliratkoztok mindkét helyre, akkor könnyítetek a helyzeteteken, de rátok van bízva. Amint visszatértem, hozom nektek az infókat a beharangozott projektről, amivel egész nyáron foglalkoztam, remélem ti is olyan lelkesek lesztek majd, mint amilyen én vagyok :)

Csók a Csibecsaládnak:

Aktuális heti vlog: @neverhood_

július 23, 2017 No comments

Nem fogok hazudni, körülbelül hatszor olvastam ezt a könyvet, valami eszement módon imádom. Miért?
Mert más.
Nagyon más.

Az egész életem úgy telt el, hogy bár sok barátom van, valahogy mindig úgy éreztem, ők sokkal nyitottabbak, sokkal közvetlenebbek és ebből kifolyólag sokkal kíváncsibbak rájuk az emberek, mint rám. Szépek, okosak, a maguk módján bevállalóssak, én pedig csak ott állok bambán és mosolygok, hogy milyen szerencsések.
Aztán jött ez a könyv, és a pofám leszakadt, mert az életemet írta le, és azért az marha ijesztő tud lenni. Bianca, aki cinikus-királynő, a maga módján piszok negatív felfogású, titokban hosszú ideje kiszemeltjével mégsem mer beszélni, és sokáig fel sem fogja, hogy vele lenne a probléma.
Aztán jön Wesley, az iskola királya, és eltiporja Bianca addigi világát.
Vajon tényleg problémának nevezhető az, hogy ő a DUFF?
DUFF - Designated Ugly Fat Friend, magyarul kb. Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő. Te mit szólnál, ha valaki ezt a képedbe mondaná? Nem esne jól, mi?
De talán csavard meg a dolgot... mi lenne, ha senki nem közölné veled, hogy te vagy a DUFF?

@neverhood

A könyv nem egy problémára próbál megoldást találni, hanem problémára talál újabb problémát, és arra egy még nagyobbat. Egy idő után rájössz, hogy Bianca (és az emberek) legnagyobb gondja nem a külseje, vagy a duffsága. Annyi ügy vesz minket körül, erőszak, válás, széthullott családok, hogy a külsőségek jelentéktelenné válnak. És ezeken belül is... Azt hinnéd, hogy csak neked rossz, másnak annyira tökéletes élete van, tökéletes külső, megnyerő alkat, kiváló jegyek, stb. Pedig a falak mögött mindenki a saját gondjával küzd.

"Ne hazudj magadnak csak azért, mert azt hiszed, úgy a biztonságosabb."

Bianca, a főszereplőnk, aránylag nyugodt életét éli, teljesen ellentmondva a tömeg akaratának, két legjobb barátnőjével, és titkos kiszemeltjével. Tipikus pasis-lány, trágár, saját magának állított elvekkel. Nem fél visszavágni a neki beszóló személyeknek, sajátos véleménye van körülbelül mindenről, és ezt állandó jelleggel meg is osztja, ha úgy adódik, legyen az pozitív (ritkán) vagy negatív (elég gyakran).
Aztán jön Wesley, és ezt a nyugodt életét a feje tetejére állítja - egyáltalán nem jó értelemben. Wesley beképzelt, hazárdjátékos és kicsit sem szégyenlős.
Bianca gyűlöli Wesley-t, Wesley pedig egyszerűen kövérnek hívja a lányt. Mi ez, ha nem egy gyönyörű kapcsolat kezdete?
B. és Wesley fura, kezdetben szigorúan szexre korlátozódó kapcsolata mégis kicsúszik a kezük közül, és ki tudja, hol áll meg, ha egyáltalán megáll valaha. Érdekesnek és jó ötletnek tartom, hogy nem egy átlagosan kezdődő kapcsolatot kaptunk, hanem durr bele a közepébe, hogy aztán minden még bonyolultabb legyen.

@weheartit @shaonig93

Szeretem a könyves pasikat, mert álomszerűek, mindig édesek és őrjítőek. És természetesen sokkal jobbak, mint a valóságosak. Erre itt van Wesley, aki iránt csak lassan, kiforrva kezdesz el érzelmeket táplálni. Mert mondjuk ki őszintén, egy köcsög. Egy igazi ókori görög váza. Tökéletes külsejét ott használja ki, ahol csak tudja, és persze ő bármit megtehet, végülis nem ő a DUFF.
Aztán rájövünk, hogy valóban nem is lehet DUFF. Mert ahhoz barátok kellenének, őszinte kötelékek, Wesleynek pedig nincs. Mondhatnánk, hogy felelőtlenség ez a szexuális kapcsolat köztük, és hogy nem kellene reklámozni, meg hirdetni, de istenem, épp ez tetszik az egészben: nem egy szokványos kapcsolatot kapunk, ami rózsaszín burokkal kezdődik, hanem egy igenis problémásat, ami még nagyobb problémává alakul. Arról nem is beszélve, hogy a könyv végére Bianca is rájön, mekkora őrültséget tett, ami akár az egész életét romba dönthette volna.

„Wesley Rush nem fut a lányok után, de én most igenis futok utánad.”

Biancaról úgy vélem, eleget írtam már, ha ennél is jobban jellemezném, mindent elárulnák a könyvről. Megvívja ő a saját harcát, nem is kicsit. Ami fontos, hogy önmaga teszi ezt. Sem Casey, sem Jess segítségét nem kéri, pedig a lányok fontos szereplői B. életének. Casey gyermekkora óra, Jess egy óriási csalódás útján, de ők hárman alkották a triumvirátust - egészen eddig. Vajon Bianca titkolózása meddig fajul? Olvasd el, és minden kérdésre választ kapsz!

Imádom ezt a könyvet, mindig is imádni fogom, mert tartalmas, eseménydús, tanulságos, hihető és szenvedélyes. Vannak hibái, de az embereknek is vannak, mégis elfogadjuk őket.

Borító: pontosan olyan, amilyennek egy ilyen sztorihoz kell, hogy legyen. Figyelemfelkeltő, egyedi, kreatív és komoly indok, hogy a polcodon csücsüljön a kicsike.

SOME QUOTES:

"Büszkén vállalom, hogy utálom azokat a lányokat, akik azt mondják, beleszerettek valakibe azelőtt, hogy egyáltalán randiztak volna az illetővel."

"Nem számít, hova mész, vagy hogyan próbálod meg elterelni a figyelmedet, a valóság előbb-utóbb utol fog érni."

"(…) tényleg én vagyok a Duff. De mindenki más is az. Mind kibaszott Duffok vagyunk."

május 18, 2016 No comments

Blog Archive

Popular posts

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'