Neverhood's Diary

(Ha Gólya vagy, vagy kell néhány motivációs döpping, akkor katt IDE)

Nem lesz könnyű. Sem fizikailag, sem mentálisan, még akkor sem, ha úgy érzed, mindent kézben tartasz és mindent szépen beosztottál. Lehetsz te a legjobb átlaggal rendelkező a szakon, akár az egész karon, ez semmire nem garancia, és ezt nem azért mondom, mert egy negatív, lehúzó személy vagyok, hanem mert majdnem napra pontosan három hónappal ezelőtt fényesen ragyogó csillagok mélybehullását, és addig meglepően háttérbe húzódott szaktársaim exponenciális felívelését néztem végig, csupán egy hét alatt. 

Avagy hogyan is éld meg az utolsó évet - Útmutató Neverhood módra

A "szakdolgozat-para"

Ahány egyetem, annyi szak, és még annál is több utolsó éves követelmény, de abban nagyjából egyet érthetünk, hogy a szakdolgozat/diplomamunka megírása általánosan kötelező jellegű a legtöbb fantasztikus tanulmányi rendszerben. Az egyetlen jó tanácsom hozzá: rohadt gyorsan kezd el, de komolyan. Lehet, hogy csak áprilisi-májusi a leadási határidőd, de az első félévben még lesz vele motivációd foglalkozni, legalább az adatokat szedd össze, vagy járj a konzulensed nyakára minden hülye kérdéssel, vagy legalább csináld meg az első oldalt a Word dokumentumban. Ha kérdőívezést/interjút választottál a szakdolgozati kutatás módszereként, akkor NYUGODTAN kezd el leírogatni a felmerülő kérdéseket, mert februárig mindet el fogod felejteni. Természettudományi ágazatoknál tudtommal főleg kutatási mérések, kísérleti eredményekről kell beszámolni, na hát azt meg pláne kezdjétek el, mert ha valami nem stimmel, vagy közben rájössz, hogy váltani szeretnél, ősszel még van időd. Tavasszal már nem lesz.

Ha már úgy alakult, hogy minden eredményed megvan, és már csak le kell ülni megírni, akkor jön a valóban fájdalmas rész. Egy szakdolgozatot megírni az összes rohadt kis hivatkozással, összefüggéssel, hipotéziseknél maradással, és a határidő fénysebességű közeledésével marhára nem egyszerű. Ne is nagyon legyenek tévhiteid, hogy majd szépen beosztva, milyen ügyesen, határidő előtt bőőőőven készen hátradőlhetsz és paskolhatod a fejed, hogy milyen ügyes vagy. Nem lesz ilyen. Stressz, kialvatlanság, koffeinmérgezés és rengeteg levelezés a konzulenseddel, szaktársaiddal és elmaradt sorozatrészek annál inkább.
Pró tipp: nem kell mindenki agyára menned, DE a konzulensedére nyugodtan. Vannak jó és vannak kevésbé jó konzulensek, ők is emberek, és sokszor egy percet se segítenek megírni életed művét, de dolguk lenne segíteni, így ne érezd azt, hogy inkább nem írsz neki, mert "jaj, mit fog gondolni". Zaklasd és kérj válaszokat, mert ha ő sem tudja, hogy kell szakdolgozatot írni, akkor te sem fogod, és akkor bizony szíííííííííívááááááááááás. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "záróvizsga-para"

Vagy államvizsga, ki minek hívja. Az igazi, a hamisíthatatlan kénköves pokol. Van, akinél laza, néhány tételről van szó, és egyfajta utolsó bájcsevej a tanárokkal, másnál meg az összes év összes anyaga, olyan keresztkérdésekkel, amiket még fel se fedeztek. Sokakkal beszéltem, akik mondák, hogy "jaaaj, hát utólag mindig, mindent szebben lát az ember, meg nem is olyan vészes, mert ami utána jön, az durvább..." de basszus, nem az. Úgy, ahogy az egyetemen már mindenki legyint az érettségire, attól még az is akkor, aktuálisan rohadt nehéz volt, és ugyanez a helyzet a záróvizsgára is. Sok mindent kell tudnod, sok mindent kell kidolgoznod, és ezt a sok-sok mindent még sokkal jobban előadnod. És akkor még az emberi tényezőket nem vettük figyelembe, mert olyan nincs, hogy 100%-osan mindent tudva menj záróvizsgázni (ha valaki úgy megy, akkor az őrült és kezeltesse magát), mert legyen 300 tételed, vagy legyen 10, a szerencsén is sok minden múlik. Avagy nem véletlen mondogattuk hetekig, hogy az államvizsga 60% tudás, és 40% szerencse, mert ez so fucking true. 
Pró tipp: jönnék a jól ismert klisével, miszerint ne hagyd az utolsó pillanatra, de azt is hozzátenném, hogy teljesen felesleges hónapokkal korábban nekiállni. Mi is abban a hitben éltünk, hogy majd milyen ügyesek leszünk, és nekiállunk novemberben, hogy minden szépen, időben meglegyen, aztán a jobb arcok áprilisban már nekiálltak, de volt, aki két héttel államvizsga előtt. Minden verzióból tudok olyat, aki átment, és olyat is, aki nem. 
Pró tipp 2: ne most akarj a tanulási szokásaidon változtatni, vagy Pinterest szintű jegyzeteket alkotni, mert marhára nem az a fontos, hogy az, amit tanulsz, hogy adod elő az Instagramon, hanem az, hogy TÉNYLEG tudd majd a kérdésekre a választ. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "mileszvelem-para"

Ha beiratkozol mesterképzésre, vagy szakirányú továbbképzésre adtad be a jelentkezésed, akkor király vagy. Ha már a tanulmányaid alatt találtál munkahelyet, még nagyobb király vagy. (Sőt, ekkor vagy a legnagyobb). De ha elmúlt a Bsc vagy vége az osztatlan képzésnek, és ott állsz a kezedben egy diplomával és HALOVÁNY LILA GŐZŐD SINCS, hogy mi legyen veled, na, hát az egy nagyon szar érzés. Mert lehet, hogy szeretted a szakod, hogy sokat tanultál, és mindent megteszel, hogy kapj vele munkát, de előfordulhat az is, hogy befejezted, mert muszáj volt, viszont rájöttél, hogy nem a te világod, vagy épp kiölték belőled a motivációt a továbbtanuláshoz, esetleg jelenleg nincs módod tovább haladni az egyetemi ranglétrán. Van ilyen, tényleg van, és nem te vagy az egyetlen, ha így jársz.
Pro tipp: adj magadnak néhány hónapnyi pihit (ha van rá lehetőséged) és addig csináld azt, amit tényleg szeretsz. Vállalj kisebb munkákat, kóstolj bele mindenbe egy kicsit, és aztán vagy visszatér a motivációd a tanulásba, esetleg egy teljesen más tantárgyba, vagy épp többet kihozol az eddigi hobbidból. Frusztrált leszel és tehetetlen a semmittevésben, már-már depressziós, ez ezzel jár, #adultlife, de és ez most nagyon nyálasan fog hangzani, de piszkosul igaz ha hiszel magadban, és abban, hogy meg tudsz élni a jég hátán is, akkor annak lesz hosszútávon is eredménye. 
Pro tipp 2: Ha úgy döntöttél, hogy egy kicsit kihagysz, és meló kell, akkor mindenre, amire egy ici-pici affinitást is érzel, add be a jelentkezésed. Eladónak, adminisztrátornak, takarítónak, call-centeresnek, stb, ami csak tetszik. Nem fogják neked kifizetni a csillagos eget, de addig is keresel egy kis pénzt, és lefoglalod magad. Sokkal egyszerűbb már úgy keresni a szakodhoz kapcsolódó melót, hogy van közben egy biztos tartalékod. 
Aztán lehet, hogy nem nekem van igazam, és én csinálok mindent rosszul.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Ha végzős vagy, ha "útközben" vagy, ha gólya vagy, vagy pedig még az érettségire készülsz, nagyon-nagyon-NAGYON sok kitartást, szerencsét és erőt kívánok, küldöm a monitoron keresztül, tanuljátok azt, amit szerettek és élvezzétek ki az iskolai pillanatokat, mert rohadt gyorsan elmúlik. Meg a többi klisé.

Valamennyire hasznos volt nektek ez a bejegyzés? Ha szeretnétek mégtöbbet, akkor a "Hogyan legyél Gólya?" bejegyzésemet is vegyétek igénybe, nektek íródott, tiétek, ahogy csak szeretnétek. Ha pedig szeretnétek, kövessetek Instán, Facebookon vagy Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

U.i.: hiányzol Szeged.

Talársapkás csibeölelős: 
                

szeptember 03, 2018 No comments
Az utóbbi időben annyi kisregény bejegyzést hozok nektek, hogy ma úgy döntöttem, legyen egy levegősebb is, lévén, hamarosan vizsgaidőszak és neverhoodmas, és 10uary, és minden egyéb, ami miatt megint kétmillió karakteres posztok jönnek majd. Értsd: a saját értelmes gondolataim megőrzése- és a ti szemeitek nem tovább rontása érdekében jön most egy újabb random tények rólam bejegyzés, mert rég volt már (az előző ITT olvasható), és mert gyűjtögettem a fura szokásaimat az utóbbi pár hónapban. 

Természetesen ezt is klasszifikáltam (aztamindenitnekijeeee, hát milyen szavakat tudok, a tucatnyi magyartanár hadseregem büszke lenne rám), és jöjjön most egy jó duli-fulis, morgolódós lista, ami igazából a rohadtul irritáló kategória, csak hát cuki vagyok, és igyekszek nem olyan nagyon borzasztóan negatív lenni. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
Lássuk csak, dolgok, amiktől a falat kaparom:

 - Lassú emberek előttem: OH MY GOD, egyértelműen első volt a listán, MEGŐRÜLÖK tőlük, a vérnyomásom azonnal az egekbe megy, egyszerűen tudatalatt bekattanok. Városi tempóhoz vagyok szokva, mindenki tudja körülöttem, hogy rohanok, mint egy eszétvesztett betépett mókus, és ha előttem valaki csak tingli-tanglizik, és nem tudom kikerülni, akkor nekem ott vége a napnak, de a világnak is. Nem tudom, miért, szerintem ez anyumtól jött, aki szintén spinning tempót diktál, a gének meg a nevelés nem válik vízzé. csak borrá, muhahaha

- Ha valaki eltér a tervtől: Ezt általában leplezni tudom, de most a drága barátaim is megtudják a mocskos kis titkaimat. Képzeljétek el a szitut: hetek óta egyeztetünk valakivel, megvan hol, mikor, kivel, mit, merre, meddig, teljesen nyugodtan ébredek aznap, és kapom az üzenetet, hogy ja, bocsesz, változás van. WÁÁÁÁÁ. Ihatok én kávét ötöt is, lenyugodni onnantól már nem fogok, amíg vége nincs az egész eseménynek. Persze ennek vannak fokozatai, megesik, hogy teljesen vevő vagyok a kombinálásokra kisebb dolgok esetén, de ahhoz nagyon-nagyon kell, hogy szeresselek. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
- A gyönyörűséges csúcsidős tömegközlekedés: semmi bajom a tömegközlekedéssel önmagában, szeretem a villamost, a trolit, meg mindent szinte, ami vele jár. Szinte. 
Mert hát nincs is annál nagyobb élmény, mikor így is az ajtóban állok, mert nem tudok hova mozdulni, lévén, 5 millióan zsúfolódunk a kis Pesa-n és a nénike/bácsika ahelyett, hogy leszólítana, inkább átverekszi magát a tömegen, majd hozzám dörgölőzve kitúr az így is pár centis helyemről, csak hogy ő jelezze, le akar szállni. Ó, és van, hogy még a tetejébe le is szid, hogy miért nem engedem oda. Az a csúcs. 

- Ha ahhoz nyúlnak, ami az enyém: ezt az utóbbi időben vettem észre magamon, hogy nagyon durván túl tudom reagálni, ha a telefonomhoz, táskámhoz, vagy bármihez nyúlnak, ami az én jogos tulajdonomat képezi. 

- Ha leszarozzák és/vagy elkapcsolják a zenémet: Ábrándultam már ki emberekből és barátságokból csak ez a momentum miatt, enyhén jelzem itt is, hogy nálam ez a lelki állapotom megerőszakolásával ér fel. Szóval csak ésszel nyulkapiszka a zenelejátszó felé, ha én is ott tartózkodom. 
Ez itt a nagyon antifotogén modell-énem lenne.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
- Várakozás: Ezt már az előzőben is írtam, de a késésektől egyszerűen felforr az agyvizem. Én 99%-ban mindig ott vagyok mindenhol időben, sőt, legtöbbször idő előtt, abban az 1%-ban pedig valószínűleg csak a városi közlekedés babrál ki velem, de akkor sem kések 5 percnél többet, egyszerűen fizikailag képtelen vagyok rá. próbáltam már szándékosan késni, nem viccelek, nem jött össze. Utálok másra várni, vagy egyáltalán sorban állni, a határon rohadni meg minden olyan elvesztegetett percet, amikor egy helyben kell állnom és bámulni ki a fejemből, míg történik valami.

- Mikor valaki önmagának mond ellent: ez lehetne a 2017-es évem összefoglaló címe is. Öcsém, ha már valamiben hiszel meg tényként közlöd akkor ne változtass már rajta két nap múlva, és tegyél úgy, mintha mindig is így lett volna. Idővel biztos meg fogom tanulni kezelni ezeket az embereket is, de jelenleg csak bosszantanak és elcseszik a napom.

- A Plázák: nem kell, hogy tömeg legyen, egyszerűen nem szeretem a kirakatokat, az állandó egykaptafa felhozatalt a boltokban, a nyeh zenét a háttérben, és az irgalmatlan magas árat mutató cédulákat a legegyszerűbb pólókon. Velem is nehéz vásárolni, de akkor még nem láttátok tesóm, aki aztán pláne nagy ívben kerüli ezeket a helyeket. Nem tudom miért, egyszerűen idegesít, hogy mennyire szegénynek érzem magam egy-egy "kirándulás" után, pedig inkább csak az agyam van ráállva az olcsóbb megoldásokra.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
Tudnék még naaaaagyon sok mindent felsorolni, dehát Fanny tanítása által muszáj pozitívnak lennem, és bár jelenleg nem tudok ez a hét után (ha követtek Instastoryban, tudjátok), azért igyekszem no, bőszen bevonzani a jó kis enerdzsiket.

Ti a magatok részéről mivel bővítenétek még a listát? Írjátok meg itt vagy Molyon, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig követhetitek, épp merre járok, ott is igyekszem napi szintre aktivizálni magam. 

Csibeölelős:
november 12, 2017 No comments
Jesszuskám, azt sem tudom, hol kezdjem. 

Tudjátok, hogy mentem, annak körülményeiről is, szóval ezt itt nem taglalnám ismét. Sára a Metaforaszennyezés bloggerinája összeszedett engem, és befogadtak a #FelegánsTeam-be, így megismerhettem Ninát az ambivalentinától, Laurát a Vanilla Bangstől, valamint Édát a lepkeszárny & virágfüzér bloggerináját, akik végtelenül cukik és rendesek voltak, szóval köszi szépen lányok, hatalmas arcok vagytok. 
Szerintem nincs olyan blogger, akinek az élménybeszámolójában ne lenne ilyen kép. Tök jogosan, egyébként.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
 Szeged az isten háta mögött van kettővel Pesttől, szóval királyul reggel (este? éjjel?) 4-kor keltem, és próbáltam átverni a testemet illetve a bioritmusomat azzal, hogy a szokásos reggeli rutint alkalmaztam. Röhej, de bejött, este 8-ig be se álmosodtam, ami egyértelműen szociológiai kísérletnek is kitette volna a részemről. SZÓVAL, make up on, haj megfésülve (részemről teljesítmény), kávé elfogyasztva, tömegközlekedés már korábban kitervelve, robogtam szééép lassan és MÁVosan a főváros felé, hogy részt vegyek a nem igazán kedvelt (mivel pozitívat kell most írni, nem mondok semmit a Cosmoról, de van véleményem róla. Erős.) női újság blogger/vlogger eseményén, amit a Magyar Telekom székházban rendeztek, és 9-kor nyitotta kapuit.  

Annyit utazgattam ebben az évben Pestre, hogy az a két és fél óra a vonaton egyre rövidebbnek tűnik, mondjuk ehhez kellett a füles, zene, egy könyv és az álmodozó tekintetem, ami a ködbe burkolt misztikus mezők gyönyörű látványát bambulta. 

Namost, előbb odaértem, mint a lányok, konkrétan 8:59-kor álltam be a sorba, ami megint csak azt a fantasztikus tényt mutatja, hogy egyszerűen képtelen vagyok késni, ha akarok, se sikerül. Úgyhogy egy csomó miniruhás, fekete dzsekis, hat kiló sminket viselő és göndörített hajú lány mögé beálltam farmerben és piros kabátban, csupán két kg sminkkel, és szokásos kócos hajjal, ami egész addig zavart, míg  Felegánsék meg nem érkeztek. Szerencse, hogy korábban egyeztettünk, hogy nem öltözünk ki (innen jött a felegáns elnevezés, fun fact), így egyikünk se érezte magát kellemetlenül az Oscar gála szintű fancy eseményen. Még mindig nem tudom, hogy mi vagyunk ennyire visszafogottak, vagy csak nem kaptunk tájékoztatást a dress code-ról, jövőre azért mindenképp kibérelek egy uszályos báli ruhát a biztonság kedvéért. nem
A lábammal minden rendben, ép és egészséges. Csak pózolni nem tudok velük.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Amin nagyon nevettem, hogy szinte csak férfi (hátömm, inkább belőttsérójú, egykaptafa "modellnekkészülökdenincsbennemsemmikülönleges" fiú) hostessek álltak a rendelkezésünkre a belépésnél, a raktárnál meg úgy magán az eseményen is szinte, ami mennyire irónikus már egy női újság eseményén?! De most komolyan, ez csak nekem volt viccesen, apokalipszisbe illően fura? 

A LÉNYEG, hogy negyed órával a bejutásomat követően a lányok is odaértek, ami életmentő volt, mert meg akartam várni őket a terülj-terülj asztalkámra kipakolt reggelivel, viszont már rohadtul éhes voltam, szóval össznépi banzájként próbálunk kulturális keretek közt étkezni - én totál morzsás voltam, szóval ezen van még mit javítani. De a felhozatal nagyon jó volt, a Mizo kávéi, tejei közül válogathattunk, volt egy csomó féle és fajta Smoothie (raktároztuk), a péksütik brutál édesek voltak de brutál finomak is, szóval kicsit szerencsémnek érzem, hogy bekajáltunk, mert az ebéddel meg hoppon maradtunk, de erről később.

Speciel betegre ettem magam az almás táskából, még hétfőn sem voltam éhes, esküszöm. ft @Laura - Vanilla Bangs
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
10-kor Steiner bácsi megnyitotta az eseményt, és kezdődtek az előadások. Délelőtt még egész jól részt vettünk rajtuk, viszont Ninával állandóan megjegyeztük, hogy "ez is a vloggereknek szól". Mert valóban így volt, amin én részt vettem, annak 10%-a ha hasznosnak mondható blogger szemszögből. Persze, tudom, amit tudni akarok az írásról és a blogolásról, azt nagyon nem a Cosmótól fogom megtudni (na mondjuk onnan mást se), de ha már blogger event, akkor vegyék számba azt is, hogy nem csak a youtubereké a világ.


A Pamkutyával és Kiss Imivel történt beszélgetés után a fél nézőtér kirohant, ami a szervezők részéről szerintem kicsit gáz, másrészt én is 5 perccel később köztük voltam, mert tudtam, miért mennek. Éda szegény csak mosdóba indult, de mivel ott állt az ajtó mellett Viszkok Fruzsi, szinte egymásba kapaszkodva, és rohadtul remegve odamentünk hozzá, hogy csinálhatunk e vele egy közös képet. Tudom, hogy egyesek szeretik, egyesek meg nagyon nem, én is tagja voltam már mindkét csoportnak, de jelenleg ő az egyetlen magyar beauty vlogger, akit követek és akit képes vagyok elviselni. A többitől a falra mászok, és ezt voltam olyan drága, hogy vele is közöltem. Nagyon cuki volt, kérdezte is, hogy melyik típusú videót szeretjük tőle, meg tényleg tök normálisan vette a rajongásunk,  én meg olyanokat mondtam neki, mintha be lettem volna tépve. Szegény Éda is ahogy elnéztem majdnem elsírta magát a meghatottságtól, egyikünk se fogta fel, mit csinálunk, csak magyaráztuk neki, hogy mennyire bírjuk. Fangörlingeltünk fullosan, ami szégyen-nem szégyen, már a múlt része marad. Gyors még oda is álltunk egy-egy fotóra, Édáról három képet csináltam gyors az ő telefonjával, mert annyira remegett a kezem, hogy féltem, mind mosódott lesz. Végül elköszöntünk tőle, és kb három métert mentünk egy oszlop mögé, és csak akkor kezdtünk el sikítozni meg "úristenúristenúristenmeghalokjézusomezaFruzsivoltaztarohadt"-olni, ami persze nem volt feltűnő, ááá. Az adrenalinom az egekben volt, arra sem emlékszem, pontosan mit mondtam neki, de hogy életem egyik legkirályabb pár percét éltem át ott akkor, az is biztos. 
Ilyen, mikor egy L és egy XS egymás mellé áll. ft. @Viszkok Fruzsi
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Pamkutyáékhoz már összeszedettebben és normálisabban mentem oda, mert itt más missziót kaptam, és erre fel is voltam készülve lelkileg. Éda eltűnt közben, szóval egyedül vágtam neki a feladatnak, de ők is tündérek voltak, többen szólították le őket egy képre, szóval inkább azon lepődtek meg, mikor közöltem velük, hogy bár nagyon szeretem őket, és hogy csak így tovább, igazából az exemnek ígértem be ezt a képet, mert ő viszont tényleg rajong értük és komoly inspirációként vannak számon tartva. Röhögve visszakérdeztek, hogy az orra alá akarom dörgölni, mire mondtam, hogy neeeeeeeem, ők meg hogy akkor legyen nagyon jó kép, és Pam Pista (Márk ;)) lőtte ÉLETEM SZELFIJÉT! Ez a kép bakker be lesz otthon keretezve, hát milyen jól nézünk már ki mind rajta, OMFG, imádom, szeretem, ezzel fogok aludni. Később még egyszer beszéltem velük (nem volt rajtuk szemüveg, úgyhogy államtitkot őrzök), és annyit mondhatok, hogy NE küldjetek még nekik jó ideig e-maileket vagy üziket, totál belefulladtak a Despacito után, hagyjátok őket levegőhöz jutni úgy jövő Karácsonyig. Amúgy tündérek és piszok jó fejek, totál a földön járnak és ez nagyon szimpatikus számomra, teljesen pozitívan csalódtam.
meg hát kit áltatok, rohadt jól néznek ki
Míg amaz botrányos, ez életem képe. Hát igen, az élet néhol ad, néhol elvesz. ft. @Pamkutya
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Egy ideig még eltengettük az időt, végignéztük a díjkiosztót (fanyalogtunk egy sort), csináltattunk fotoautomatás képet, amit mind megkaphattunk emlékül, és még dedikáltuk is egymásét. Neveztünk pár nyereményjátékra a felállított smink meg haj, meg kozmetikai meg pacsuli standoknál (azóta sem tudom, nyert valamelyikünk???), valaki valahonnan szerzett kék vattacukrot, Laura ment ugrálni, Éda ment virágkoszorúval fényképezkedni, Sára épp Iszak Esztit és az anyukáját fotózta, vagy Sabján Johannával, a Cosmó főszerkesztőjével beszélgetett, mert tudniillik Sára volt a csoportunk egyik celebe, Ninát meg valószínűleg lerohanták a rajongói, mert ő volt a másik. Becses személyem meg a Mizónál kötött ki már megint, hogy kaphassak abból az új limitált kiadású túrós szeletből, mert megvenni úgysem fogom. #szeretemamizot #szponzorálhatnátok
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
@Laura - Vanilla Bangs @Nina - ambivalentina. és jóságos magam.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
 Vártuk az ebédidőt, ami jó nagy csalódás volt. Annyira fenszi gourmet kaját akartak nekünk adni, hogy végül alig ettünk, mert bahh, borzalmas volt. A kókusztejes tökkrémleves garnélás valamivel nem csúszott, a zöldséges rizsbe valamiért belekeverték a rántottát (???), a csevap volt még tán a legehetőbb (a szláv vérem igyekszik), a zellerpüré marha gyorsan elfogyott, a kacsacombot (wtf egy ilyen eseményre)  meg inkább meghagytuk Ninának, mert ő mást ezen nagyszerű különlegességekből nem ehetett. Az étkezést a feltálalt Tescós minifánk mentette meg, amit én is inkább raktároztam és vittem a csapatunkhoz, hogy valami ehetőt is szerezzünk, de más is így vélekedhetett, mert egy csaj nekem szembe konkrétan a kését döfte a fánk piramisba, hogy minél többet megszerezzen, miközben kb. másik 6 kéz nyúlt a tál felé. Jogos, a túlélésért bármit. 
Ja, meg volt tőkehal is, aminek semmi, de még csak mocsár íze sem volt, semmi az égegyadta világon. Ha a felsőbb szociális rétegekben ilyeneket kell enni, akkor jó nekem az alján is, köszönöm.
Ó, és akkor még arról nem is beszéltem, hogy ülve enni luxus volt és marha nagy szerencsénk, hogy öten így-úgy, de elfértünk valami fal mögött, vezetékekkel és hosszabbítókkal körülvéve. Ez elég gáz volt azért szervezésileg.
Életmentőnk. @Laura - Vanilla Bangs
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Mondanám, hogy a kajakóma ütött be, de inkább csak kezdtünk fáradni, Oravecz Nóra előadásának felét végig alfáztam Laurának dőlve (semmi sértés, komolyan). Amúgy a csaj behalok, milyen jól eladja magát, már majdnem én is elhittem azt a nagyszerű amerikai tündérmesét, amit mutatott, ilyen téren őszintén le a kalappal előtte, ezért el tudom ismerni. Értem, miért tartják sokan inspirációnak. nem én A cseh blogger csaj előadása nem volt rossz, angolul volt, szóval érdekelt, egyedül ott azért ráncoltam a szemöldököm, mikor közölte, hogy a szülés után egy órával már a kórházból vlogolt. Azigenöcsém, not bad. Az X faktoros producer muksi tetszett, vicces volt, szarkasztikus meg fogjukrá reális a TV vs. Youtube dologgal kapcsolatban. Zafírékra (Rubint Réka és Rella) nem mentünk be, a Followanna, Rossmann és Fruzsi beszélgetése érdekes is lehetett volna, de mi, egyszerű bloggerek szerintem csak annyit tanultunk belőle, hogy legyél k*rva híres és akkor valami cég majd megtalál. Erzsi for President előadásán pislogtam, mint borjú az új kapura, nem teljesen értettem, hogy a csávó produkálja magát, vagy tényleg ekkora arc, és amúgy utóbbi, szóval az mehet a pozitív csalódások mappájába. A hajas témát viszont abszolútte nem értettem, hogy jött a képbe.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Sajnos nem várhattam meg az esemény végét, öt után indult a vonatom vissza Szegedre, így négykor búcsút mondtam az egész eseménynek, a kajának, a színes lampionoknak és az egy négyzetméterre túlzsúfolt bloggereknek és bloggerináknak. 

Hihetetlen mennyiségben töltött fel az a vasárnap, új embereket ismerhettem meg, rengeteget nevettem, és visszatért a hitem önmagamba is a blogolással kapcsolatban. Tudom, hogy ezt akarom csinálni, tudom, hogy nehéz lesz és tudom, hogy hosszú út és milliónyi akadály áll még előttem, de imádom, amit csinálok, imádok írni és ezt megmutatni másoknak is, beszélgetni és a világ dolgairól témázni olyanokkal, akik szintén ilyen érdeklődésűek. Talán nem leszek egy FollowAnna, vagy egy Zoella, talán mindig megmarad hobbinak és menekülő helynek a kis blogom, de most annyi inspiráció és új tudás jött velem szembe, hogy hazafelé a vonaton megterveztem a Novemberi blogbejegyzés témákat, a Neverhoodmast és még a 10UARY-t is. Ez pedig tőlem, aki épp az aktuális író napon találja ki a témáit, elég pozitív jelnek mondható.

Számomra ezt a napot Sára, Laura, Nina és Éda tették boldoggá, mert bár fantasztikus, hogy Pamkutyáékkal vagy Viszkok Fruzsival van közös képem, vagy hogy ott járkált Fifty Pair of Shoes, vagy Inez Hilda Papp, vagy Iszak Eszti, vagy bárki marhahíres emberke körülöttünk, ez semmit nem ért volna a felegáns lányok nélkül, akikkel rengeteget nevettem és végre, hosszú ideje úgy érzem, újra éltem. Nem tudom elmondani nektek, mennyire hálás vagyok.
#FelegánsTeam: @Sára - Metaforaszennyezés, jómagam, @Nina - ambivalentina.,@Laura - Vanilla Bangs, @Éda - lekepszárny & virágfűzés
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Ó, és ha ez még nem lett volna elég, kaptunk egy csomó mindent hazamenetelkor, és bár a lufit fájt a szívem otthagyni (nem akartam felvinni a metróra majd a vonatra, majd buszra, majd gyalog haza), a kapott szeptemberi Cosmót meg kb 2 perc alatt végiglapoztam, olyan érdekes és hasznos volt nem, a Chloé parfümnek, a Limitált Virágüveges Sommersby-nek, és az elsőre elég furcsán narancsszínű Oriflame rúzsnak kifejezetten örülök, jó sorsuk lesz nálam.

Bízom benne, hogy jövőre még több bloggerpajtit összeboronálunk, és a Cosmó is kiküszöböli addigra a szervezési hibáit, ami azért legyünk őszinték, akadt - de fogadni merek, hogy az Oscar-gálán is van, szóval ezt teljesen pozitív visszajelzésként mondom. Mindig, mindenen lehet javítani és fejleszteni, szóval hajrá. 
Eléggé éltem az egésszet, no. Ha instastoryban követtetek, akkor tudjátok,  miről beszélek.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Ez csak egy része a kapott cuccoknak. Not bad.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Ti jönnétek ilyen eseményre, esetleg más bloggertalálkozókra? Vagy már voltatok? Írjátok meg kommentárba itt, vagy Facebookon, vagy akár Molyon, Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót onnan tudhattok meg először :) 

Csókoltat frissen inspirálódott csibeanyátok:
ps: a smink valami hihetetlen csoda folytán reggel 4-től este 9-ig, míg visszaértem a koliba, kopás nélkül fennmaradt a fejemen, nem tudom, hogy, nem tudom, miért, de köszönöm az égieknek, az úrnak, az univerzumnak, bárminek, hogy még a hajam is jól állt, a képeken is jól nézek ki, és hogy ennyivel megáldottak arra a napra. 
október 29, 2017 6 comments
5 vasárnap, 4 blogger, 1 bloggeresemény. Október hónapban 4, számomra inspiráló bloggerinával készítek interjút, életvitelről, melóról és a blogukról. Teszem azt azon elgondolásból, hogy imádom őket, és szeretném még több emberhez eljuttatni a munkásságuk. Enjoy!

Megkockáztatom, hogy a Metaforaszennyezés az általam (jelenleg is életben lévő) legrégebb óta követett blog, ami már akkor inspiráló és motiváló volt számomra, mikor még csak a jelenlegi Neverhood's Diary kialakítása gondolat sem volt. Ez pedig nem véletlen: Csibókák, olyan szép az a blog, hogy tündérmese. A tartalma pedig külön megér egy misét, mert Sára, a blog kreátora és főnökasszonya a legkülönfélébb témákban vezeti, egyszerű, vicces és tartalmas írásokkal. Vele beszélgettem egyet szezonalitásról, változásokról, fotózásról, meg a közelgő Cosmopolitan Blogger Day-ről (mert engem, tékozló idegent is maguk mellé vettek a kis cukik, hálám üldözzön :D).

Van valami, ami már nagyon régóta érdekel: honnan jött a "Metforaszennyezés" blognév?

Igazából ezt a szót Simon Márton: Polaroidok c. könyvéből csórtam, mert nagyon megtetszett. Remélem, ez azért nem minősül plágiumnak, igyekszem a lehető legtöbb helyen feltüntetni a forrást.
A bejegyzésben található képek @sateenkaarigirl tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Mi késztetett arra, hogy blogolásba fogj?

A legeslegelejére egyáltalán nem emlékszem, mert nagyjából 10 éves lehettem, mikor elkezdtem honlapokat szerkesztgetni. Valószínűleg ez is olyan dolog, amit másoknál láttam, és szerettem volna kipróbálni, aztán valahogy leragadtam itt. Hogy normálisabb választ is adjak a kérdésre: szóban nehezen tudom kifejezni magam, így másik módot kellett rá találnom, és ez az írás.

Nagyon sok féle-fajta témában írsz, de ki tudnál emelni egy központi, meghatározó dolgot, ami a blogot vezeti úgymond?

Talán a szezonális témákat mondanám, vagyis amikor az éppen aktuális ünneppel, évszakkal foglalkozom, bár az utóbbi időben egyre kevesebb hasonló bejegyzést írtam. Mostanában egyre inkább inspiráló - vagy annak szánt - bejegyzések összeállítására törekszem.

Ha már inspiráció:  kik azok a bloggerek és/vagy emberek, akik leginkább inspirálnak téged nem csak a bloggerinaságban, de a mindennapokban is?

Nem szeretek megnevezni konkrét embereket, mert inspiráció sokszor olyan helyeken bukkan fel, ahol nem is számítanék rá. Mégis mindenképp kiemelném Ninát (ambivalentia), aki bloggerként és emberként is nagyon inspirálóan hat rám, a kedvenc blogomat, a 365letszikrát, illetve te is annyira lendületes bejegyzéseket szoktál írni, hogy mindig rögtön kedvem támad tőlük menni és csinálni valamit :) 
(awww, hát igyekszem, köszönöm :D)
A bejegyzésben található képek @sateenkaarigirl tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Mi az, amit a legjobban szeretsz a blogolásban - akár a saját, akár mások blogjait nézve? Úgy is kérdezhetném, hogy magában a blogger szubkultúrában.

Rengeteg mindent, hiszen nem véletlen, hogy ez az egyetlen olyan hobbim, ami mellett már hosszú évek óta kitartok. Amellett persze, hogy hihetetlenül sok dologra megtanított, legjobban azt szeretem benne, hogy önmagamat adhatom. Nem félek felvállalni magamat és a stílusomat és a véleményemet, az egész világ előtt, ráadásul ez sokaknak még tetszik is. 

És adja magát a kérdés: mi az, amit nem szeretsz, vagy nem tetszik? :D 

Ennek a kitárulkozásnak a másik oldalát. Félek, hogy esetleg valaki felhasználja ellenem ezt a sok mindent, amit kiírok, félreértik, kiforgatják a szavaimat, vagy ilyesmi. 

Van olyan blogbejegyzés, amire a legbüszkébb vagy, vagy akár a kedvencednek is mondanád?

Talán a 11 dolog, amit a blogolásnak köszönhetek cimű, már csak a témája miatt is. 

Mivel Virág is még a sulit koptatja, és te is még ott töltöd a napjaidat, tőled is megkérdezem: az iskolában tanult dolgok befolyásolják a blogodban írtakat?

Egyáltalán nem. A két faktos tárgyamon kívül semmi sem érdekel, amit a suliban tanulunk, és nem érzem úgy, hogy bármit hozzám tennének ezek a tanórák.
(itt megjegyeztem, hogy ez egy őszinte iskolaundor válasz volt :D)
Nem utálom, csak azt, hogy elvárják tőlünk, hogy sok felesleges dolgot szó szerint tudjunk, pedig tuti, hogy nem fogok logaritmusokat számolni, csak mert unatkozom.
(egyetértés van)
A bejegyzésben található képek @sateenkaarigirl tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Min szeretnél belátható időn belül változtatni a blogodban vagy a bejegyzésekben? 

Nemrég gondoltam újra a blogomat, töröltem a bejegyzések felét, átcímkéztem mindent és sok bejegyzést át is írtam. Most pedig, hogy kaptam egy fényképezőgépet, szeretnék áttérni a saját fotók használatára. 

Mik a további álmok? Van valami célod a blogolással a jövőt nézve?

Legnagyobb cél jelenleg, hogy kiadók után kapcsolatba kerüljek és együtt dolgozzak néhány céggel is. 

Ha csak egyet lehet mondani, mi lenne a legjobb blogger-tipped nekünk, földi halandóknak? :D

Ez nagyon klisésen fog hangzani, de a legeslegfontosabb, hogy élvezzétek, amit csináltok, mert csakis így tudjátok kihozni magatokból a legtöbbet, és merjétek is felvállalni. Annak idején én is ezzel a felfogással kezdtem neki a Metaforának, nem számított, eljutok-e vele bárhova is, de máris rengeteg álmomat megvalósítottam. 
A bejegyzésben található képek @sateenkaarigirl tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Nagyon szépen köszönöm Sárának, hogy válaszolt a kérdéseimre, és bízom benne, hogy jövő vasárnap felismerjük egymást a Blogger Day-en, arról nem is beszélve, hogy ő csábított oda az ingyen kajával. Hálám az egekig ér már most is, aztán ne tévedjek el Budapesten a tömegközlekedéssel.

Őt meg árasszátok el lájkokkal, az instája olyan rohadt szép, hogy az eszem megáll @sateenkaarigirl, Facebookon is bekövethetitek, a blogján pedig mindenképp nézzetek szét, tutira találtok magatoknak olvasnivalót. 

Remélem tetszenek nektek ezek a kis chit-chat-es bejegyzések, abban pedig külön bízom, hogy ezek által új blogokat és az azokat pátyolgató bloggerinákat is közelebb hozom hozzátok. Ha van, akitől szívesen látnátok ilyen interjút, írjátok meg kommentárba itt, vagy Facebookon, vagy akár Molyon, Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót onnan tudhattok meg először :) Arról nem is beszélve, hogy jövő vasárnap agyon instasztorizzuk szerintem a blogger eseményt. ;)


Csibemelegítő őszölelés:

október 16, 2017 2 comments
5 vasárnap, 4 blogger, 1 bloggeresemény. Október hónapban 4, számomra inspiráló bloggerinával készítek interjút, életvitelről, melóról és a blogukról. Teszem azt azon elgondolásból, hogy imádom őket, és szeretném még több emberhez eljuttatni a munkásságuk. Enjoy!

Virág egy tündér álcába bújt brutáltökös és vagány lány, akivel bár soha személyesen MÉG amikésiknemmúlik találkoztunk, viszont a tipikus példája annak, mennyivel többet ér néha hozzánk messzebb álló emberekkel beszélgetni akár komoly témákról is. 

Arról nem is beszélve, hogy az emlegetett bloggerina úgy ontja magából a könyvértékeléseket ha épp nincs beúszva az iskolai teendőivel, mint néhány szaktársam az Élettan kurzus bukását, szóval egyértelmű volt, hogy következő kipécézett interjú alanyom ő lesz. Blogját IDE kattintva eléritek. 
Jöhetek az első, jó sablonos kérdéssel? :D Milyen indíttatásból kezdtél el blogolni? 

Arra, hogy mi motivált a legeslegelső blogom létrehozására, már nem emlékszem... eléggé régen volt - relatíve régen, kábé öt éve, nekem meg elég rövid az agyam. De őszintén, az első blogom, meg a párszáz utána jövőről nem is érné  meg beszélni. Ami a Never Let Me Go születését illeti... nos, az a gáz, hogy arról sem emelhetek ki sokkal több konkrétumot. Akkoriban, 2015 nyarán-szeptemberén kezdtem el hasonló témájú, főleg könyves blogokat olvasni, kiváltképp egyet, a Pastel Blue and Chocolate Cake-et, és ekkor fogalmazódott meg bennem egy újabb blog gondolata. Long story short... elkezdtem belefutni az ilyen blogokba, és rájöttem, hogy van még valami, amit nem próbáltam ki, pedig talán ez lenne a legmegfelelőbb számomra. Megért egy próbát, nem volt vesztenivalóm.

Mit nyújt neked az olvasás és a könyvek?

Leginkább egy instant menekülőutat. Pár órát, amikor nem a saját életemet élem, hanem valaki másét, mikor nem a saját esetleges problémáim kötnek le végre hanem kitalált karakterekért izgulhatok helyette. Lehetőséget jelent, hogy belecsöppenjek érdekes párkapcsolatokba, elvont, kitalált világokba, vagy egy kaszabolós, démonölős jelenet kellős közepébe. Mikor mire van szükségem - és ezt imádom.
(basszus, ez olyan szép válasz volt, totál igaz, totál megható, és totál mind átérezzük. Köszi Virág :D)

Amit olvasol, arról írsz bejegyzést/kritikát is. Van ennek valamiféle a rutinja? Hogy állsz neki a bejegyzés írásnak?


Oh, még ha lenne nálam rutinja! Igazából nagy szükségem lenne valami ilyenre, de nem vagyok az a rendezett, összeszedett ember - ezért is úszok el sokszor annyira az értékelésekkel. Leginkább ihletettségből dolgozok, nagy ritkán azért, mert a kényszer magamra gyakorolt agresszív formája - "addig nem eszed meg ezt a csokit, amíg nincs kész a poszt!" - beválik, de azért inkább az előbbi, mint az utóbbi jellemző. Olykor egy könyv befejezte után azonnal nekiülök a bejegyzésnek, olykor csak hetekkel, ne adj Isten egy hónappal később szánom rá magam; néha megy pár óra alatt, de van, hogy hetekig húzom, halasztom, és minden nap megnyitom a Word dokumentumot, hogy aztán ne haladjak vele semmit, soha. DE! Mikor végre nekiállok egynek, rendszerint összeszedem először a könyv adatait - tölti a helyet, és olyan érzést kelt, mintha már csináltam volna valamit - majd rögtön elkészítem a poszt eleji montázst, a írás úgy istenigazából csak ez után kezdődik, és legtöbb alkalommal visszafelé haladva.
17 évesen már kiadók küldenek neked könyveket. Érzel különbséget az írásmódodban akkor, mikor szponzorkönyvet értékelsz, vagy akkor is a szívedből írsz?

Mindig maximálisan a saját véleményemet írom meg, legyen szó akár saját magamnak vásárolt könyvről vagy recenziós példányról. Az egyetlen különbség legfeljebb ennek a véleménynek a tálalásában lehet - szélsőségesebb példát hozva, míg egy saját könyvre azt mondom szar, a szponzorált posztban azt írom, nem tetszett. A lényeg ugyanaz, mégis, korán sem mindegy, az ember mit hogyan fogalmaz meg, ha egyaránt törekedni akar az őszinteségre, és a kiadókkal való jó kapcsolat ápolására is. Én mindenesetre úgy érzem, jól tudom tartani az egyensúlyt - hála a jó égnek, nem is futottam eddig bele sok olyan darabba, aminél felmerült volna ilyen probléma. Minden értékelésben maradok önmagam, mert büszke vagyok arra, aki vagyok, s ahogy bloggerként működök, ezt pedig nem vagyok hajlandó eladni néhány ingyen példányért. A cenzúrát minden további nélkül bekapcsolom, mikor kell, hazudni viszont nem vagyok hajlandó.

Van jelentősége az iskolában (irodalom órán) tanultaknak abban, ahogy a könyveket látod?


Sosem éreztem azt, hogy az iskolai magyar órák különösebb hatással lettek volna rám, vagy az olvasási szokásaimra – könyvmoly a családomnak köszönhetően vált belőlem, ugyanis erősen könyvszerető környezetben nőttem fel, így ez lett számomra természetes. Az irdalom órák ehhez már nem tudtak sokat hozzátenni, talán éppen ellenkezőleg, inkább az olvasni szeretésem hatott és hat arra, ahogy a tantárgyhoz viszonyulok. Nagyobb lelkesedéssel, érdeklődéssel, aktivitással és azért némi műveltséggel tudok részt venni az órákon – bár ez még inkább jellemző volt nyolcadikos koromban, az akkori tanárnőm minden eddiginél jobban inspirált és motivált –, és ezért vettem fel a magyarfaktot is.

Változtatnál-e, és ha igen, mit az irodalom és a magyar nyelv oktatásában?


Hm, nehéz kérdés, pláne, mikor az ember azért nem szándékozik túl radikális változásról szónokolni… de azért vannak apróbb dolgok, amiket változtatnék a magyar oktatásban. Jó kiindulási pont lenne valamivel több óraszámban szentelni időt a tárgynak – na ne essen félreértés, eszem ágban sem lenne tovább növelni a már így is embertelenül sok időt, amit iskolában töltünk, de köztudott, hogy nem kevés a teljességgel felesleges óránk, amelyek helyett akár hasznos, érettségi szempontjából is fontos tudást tehetnénk a magunkévá. A jelenleg heti három irodalom szűkös keret a tanterv betartására, éppen annyira elég, hogy ledaráljunk egy vázlatot és megírjuk belőlük a TZ-ket – ami akárhogy is nézzük, nem segíti elő az irodalomkedvelő, olvasni szerető fiatalok felnövekvését. Szükség lenne több időre, hogy az órák keretében legyen időnk többet beszélni a művekről, amelyekről tanulunk, többet tudjunk meg róluk, eleget ahhoz, hogy képesek legyünk véleményt nyilvánítani. Hogy tovább menjek, újabb ingoványos terepre, a kötelező olvasmányok szintén nem a kívánt hatást váltják már ki napjainkban. Soha a számon ki nem ejtenék olyasmit, hogy talán hagyjunk el közülük valamit, akár mindet, akár csak párat… isten mentsen. Hiszem, hogy ez alapvető műveltség, a kultúra egy olyan fontos része, amelyet illik mindannyiunknak ismerni – a probléma tehát nem a létezésükkel van. Gondolok itt inkább a stresszre, amit a szívatós dolgozatok okoznak, akár, holott mennyivel kellemesebb lenne megosztani egymással az olvasmányélményünket, megbeszélni a leírtakat… idegeskedés nélkül. Emellett támogatnám egyéb, kortárs művek felvételét a kötelezők listájába, amelyek talán ténylegesen meghozzák némelyek kedvét, hogy önszántukból is könyvet vegyenek a kezükbe; szintén jótékony hatással lehetne a fiatalok olvasási szokásaira, ha ilyen jellegű, kreatív házi feladatot kapnának, például élménybeszámoló írását egy általuk választott regényből. Talán kezdek elrugaszkodottá válni… de szerintem van ráció a megoldásban. A lényeg annyi lenne, hogy meghozzuk a fiatalok kedvét az olvasáshoz, irodalomhoz, ne pedig kapásból elriasszuk őket.
Másik sokat emlegetett témád a zene. Milyen stílust hallgatsz szívesen? Mennyire befolyásol a zenénél a dalszöveg?

Elég sokféle szám lapul a lejátszómban kezdve a rocktól a klasszikuson át az olyan felvállalhatatlan borzalmakig, amelyeknek a titkát magammal viszem a sírba, de ez csak afféle general infó akart lenni, ezen túl pedig nyilván nekem is megvannak a kedvenc előadóim és stílusaim. Pár éve lett totális kedvencem mindenféle drámaibb hatású műfaj, így a szimfonikus-rock és szimfonikus-metál, gothic-metál, majd kicsit később még az alternatív-rock és a keresztény-rock is. Bírom, mikor nagyobb hangsúly kerül a zenekarra, mint az énekre - és ez kicsit ellentmondásos, tekintve, hogy amúgy meg rettentő dalszöveg-orientáltnak tartom magam, és egy dal lehet akármilyen fülbemászó, a legnagyobb, legütősebb hatást rám akkor is a mondanivalójával fogja gyakorolni.

A héten zenés projektheteltünk. Te vagy a nagybetűs főnök és a kitalálója ennek a kezdeményezésnek (mármint a projektheteknek). Mi inspirált ennek kitalálására?

Tavaly halloween előtt jött a gondolat. Lényegében csak össze akartam dobni magamnak pár tematikus posztot a blog aktualizálása érdekében, de gondolkodtam, és arra jutottam, úgy buli ez az egész, ha nem egyedül csinálom mint a kisujjam. Úgyhogy szépen elkezdtem összegyűjteni egy kis csapatba azokat a bloggereket, akiknek már követtem egy ideje a munkáját, s akiket meg is kedveltem általa. Meglepően sokan jeleztek vissza pozitívan, s teszik ezt ugyanúgy minden alkalommal, úgyhogy mindig megvan a motiváció előállnom egy újabb projektötlettel.

Kicsit kicsapongva a szerelem vonalra, mert hát lányok vagyunk ugyebár: ki(k) a kedvenc könyves álompasijaid és mit ad neked az ő megírt személyiségük?


Ugye nem azt akarod, hogy válasszak egyet közülük? Csak mert van egy pár... elég sok, hogy őszinte legyek. Igazából a könyves háremem összetétele eléggé vegyes, meglátszik rajta ahogy változott az elvárásom és ízlésem pasik terén. Mostanra a legtöbb kedvencemben megvannak a számomra legfontosabb tulajdonságok - inkább jófiúk, mint rosszak, nem nyálasak de azért éppen kellő mértékben romantikusak, férfiasak és határozottak de emellett figyelmesek és törődőek is, értelmesek de sosem besavanyodottak; kellően humorosak, ha kell, akár bulisak. 
Hogy mit adnak ezek a megírt személyiségek? Hm... furán hangzik, meg nem is valami szépen, de totál stresszmentes párkapcsolatokat, abból is jó sokat. Ami a listám illeti, hosszú, de csak hogy ne térjek ki a kérdés ezen része elől sem, jöjjön gyorsan pár: Will Herondale, Jace Wayland, Dean Holder, Eikko, Jacob Black, Garrett Graham, Ridge Lawson, Augustus Waters.... hadd ne soroljam tovább. :D
Tessék egy kis Párválasztó-sorozatos montázs Erik iránti szereteted tiszteletére :D - @neverhood
Visszatérve a blogger világba: melyik az általad írt bejegyzések közül a kedvenced?

Öhm... illik nekem ilyet mondani? :D Vannak értékeléseim, amelyekre büszkébb vagyok, mint a többire, leginkább azért, mert azoknál összeszedettebbnek éreztem magam - ilyen például a Big Magic, a Frankie Landau - Banks dicstelen tetteinek krónikája, a Kimondhatatlan, az Arctalan szerelem vagy a Védtelenül - de akad azért más jellegű bejegyzést is, amit szeretek, például a Taylor Swift Breakup - playlistem, amihez imádtam összeszedegetni egy csomó idézetet, vagy az első Énposztom, amiben megmutattam eddigi első és egyetlen versemet.
(címekre kattintva átirányít titeket a nevezett értékelésekre)

Ha már büszkeség: mire vagy a legbüszkébb, amit a blogolással értél el?

Összességében az egészre rettentő büszke vagyok - büszke és hálás. Elképesztő érzés nem csak úgy magamnak írogatni, hanem embereknek, akik várják, mikor posztolok legközelebb, mert érdekli őket a mondanivalóm... ahogy az is, hogy elismert tagja, részese lehetek a blogger közösségnek, együtt dolgozhatok a többiekkel - nem is beszélve erről az interjúról, persze. :D De a legbüszkébb mégis arra vagyok, akivé a blog tett, hogy kihozta belőlem önmagamat minden hibámmal, minden hülyeségemmel együtt is, mert ennek az egésznek köszönhetően éreztem először azt, hogy mások előtt is lehetek egészen önmagam. Ebben a pillanatban például nyálasan érzelgős - bár nem mondom, hogy ez a fajta én annyira ínyemre lenne. Mindent összevetve büszke vagyok magamra, a blogra, a számokra, statisztikákra, az olvasóimra, "kollégáimra", és rengeteg új ismeretségemre és barátságomra, amit a blognak köszönhetek. Igen, az a helyzet, hogy rettenet büszke vagyok, és nem is értem, miért ne lennék az.
Kiket tekintesz inspirációdnak ebben a széles szerteágazó blogger nagyvilágban? 

Tudom, hogy nem fair kérdésre kérdéssel felelni, de a válasz függ attól is, hogy úgy globálisan a blogger világról beszélünk, vagy arról, hogy az én kis blogger világomban kik számítanak inspirálónak. Utóbbinál először is meg kell mondjam, nehéz bármilyen inspirációról is beszélni, amit nem a könyvek adnak, elvégre egy ilyen jelleg blogon a saját véleményem, gondolataim kapnak helyet, ehhez pedig nincs szükség semmi másra, mint a könyv által nyújtott élményre. Mégis, ha tisztességesen elgondolkodok a dolgon, akkor vannak bloggerek, akiknek a munkája mégis különösen nagy hatást tesz rám: ők pedig valamennyien helyet is kaptak a blog oldalmenüjében, mert egyszerűen szeretném, hogy mindenki, aki odatéved hozzám, ismerje meg őket is. Ez a négy pedig Sári blogja, a Metaforaszennyezés; Barbi és Csenge könyves oldalai, a Kitablar és a Varázstinta, és tadaaaamm, surprise-surprise, a Neverhood's Diary is ott virít, nem is véletlenül. ❤

Utolsó kérdés, aztán békén hagylak :D Mik a jövőbeli terveid a blogolással? Van e már valami publikus meglepetés, amiről szabad tudnunk?

Egyelőre híján vagyok nagyobb céloknak, mivel még az is küzdelmes menet, hogy a suli mellett elég időt szakítsak az oldalra - így tehát az elsődleges cél jelenleg a blog életben tartása, de ami a távolabbi jövőt illeti...  nos, nyilván szeretném folytatni ezt az egészet, ameddig csak lehet, nagyobb magasságokat, fokozatokat érni el, elvégre mindig van feljebb, és hiszem, hogy kitartó munkával előre lehet jutni, még ebben a zsúfolt műfajban is, mikor amúgy naponta jelennek meg új blogok. Egyelőre különösebb meglepi nem készül - nemrég futott a blog második szülinapjának nyereményjátéka, jelenleg pedig ezerrel megy a projekthét véghajrája, úgyhogy utána először is kifújom magam. De ki tudja, mit hoz még a jövő. :) 

Köszönöm Virág, hogy a tanulnivalódat szívesen a hátad mögött hagyva válaszoltál a kérdéseimre, és hogy nem kell belőled sosem szavakat kihúzni, hanem gond nélkül tudsz sokat beszélni. :D

Jövő vasárnap új interjú, egy - már sokat emlegetett, és számomra is inspiráló - bloggerinával, akit meg kellett várnom, míg hazaér Franciaországból, de hogy kiről van szó, az legyen meglepi ;) 

Kivel látnátok még ehhez hasonló beszélgetősdit? Írjátok meg idelent kommentárban, vagy Facebookon, vagy akár Molyon is. Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót onnan tudhattok meg először :)

Csibecsalád csókoltatás:
október 08, 2017 2 comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates