Neverhood's Diary

A tavalyi év sikere után idén újra NEVERHOODMAS-szal "hangolódunk" az ünnepekre amolyan neverhoodosan: 10 dolog, diy, könyves és egyetemista témák, és még sok minden a nagy telezabálós ünnep érkezéséig minden hétvégén. 

Az elmúlt év egyik legnépszerűbb, és általam is mai napig TOP 3 kedvenc bejegyzését úgy éreztem, ideje frissíteni, lévén, tavaly annyi kiegészítést, történetet és esetet kaptam leginkább a Molyon az "Egyetemista, főiskolás molyok" zónájától, hogy ezt a világnak is látnia kell.

Meg hát kicsit olyan ez, mint a nincs Karácsony Kevin nélkül. Nincs Neverhoodmas Család vs. Egyetemista nélkül. Ez az az bejegyzés, ami őszintén szívből és határok nélkül jön. Szóval Enjoy, és az előrevárható száz éve látott rokonokkal kapcsolatban sose hagyjon el titeket a remény. 

Megjegyzés: aki a tavalyit is olvasta, annak néhány ismerős lesz, mert ezek a rohadt kérdések is ismétlődnek évről évre, látogatásról látogatásra. Szóval érezzétek a lényeget.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
"Neked nem kellett volna már fejezned?"
Amikor fogalma sincs, mit tanulsz, vagy milyen a mostani rendszer, de bezzeg a matek megy, és kiszámolgatja, hogy csúszol. És még meg is dorgál érte. Imádom.

"A Miki bátyád lányának a fiújának az öccse is azt tanulta, májusban fejezett és most a Tescoban kasszázik. Sokra vitte."
Fhúúú, ettől nagyon el tud szállni az agyam. Mégis hogy magyarázod meg a drága nyugdíjas állománynak, hogy nem megy minden egy csapásra, és hogy amúgy te is rohadtul be vagy szarva izgulva, hogy mi lesz veled diplomálás után. 
Másfelől meg örülni fogok, ha lesz legalább ennyi munkám, mert valakinek ezt is meg kell csinálnia. Ámen.

"Még mindig kollégiumban vagy? Mi a te korodban már öregapáddal a házat vettük."
Én is fogom, csak várom a hétvégi nyertes lottószámokat.

"Na oszt a legény hol van?" 
A tavalyi, "na oszt legény van e már"-ról váltottunk, de csak kérdésmódban, nem szituációban értsd, ugyanúgy nincs, szóval rejtély a váltás. Legszívesebben rávágnám, hogy 'fent a szobámban, az ágyhoz kötözve vár', de a végén még kikiáltanának sátánistának, ami Karácsonykor duplán nem a legjobb pillanat. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
"Jaj, a Katika mesélte, hogy az unokája is idén kezdett gyógyszerészeten, az ő szakja nagyon nehéz."
Igen,  mert a mienk, földi halandóké nem az, ugyebár. 

"Hogy mennek a vizsgák?"
Hogy a legjobb hasonlattal éljek: 'Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom.' 

"Az ösztöndíjadból jól megélsz?"
Ha lenne, élnék. Ahelyett a ronda pulóver helyett, amit adtál, jobban örültem volna az árának egyébként, de már mindegy.

"És nem nehéz dolgozni suli mellett?"
Látod ezeket a karikákat a szemem alatt? LÁTOD? 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
"Tanuljál csak, addig jó, míg tanulsz..."
Igen, csak cseszhetem, ha közben lassan el kell adnom az egyik vesém, hogy kifizessem legalább a kollégiumot. Vagy a lelkemet az ördögnek. Vagy a testemet egy Sugar Daddynek. (Ugyanitt 21 éves egyetemista lány keresi sokat dolgozó, arányaiban nem túl csúnya, könyvtárral és magángéppel rendelkező párját. Jelige: plshelpme.) 

"... majd meglátod, milyen nehéz dolgozni."
Ja, mert köztudottan egy burokban élek, és a szolgálóim itt térdelnek előttem, és lesik minden kívánságomat. Hogyne. 

"És akkor mész ki külföldre te is?"
Ja, Vegasig meg sem állok, híres színésznő leszek, és szétdrogozom az agyam a hirtelen jött népszerűségben. Egyelőre ennyi a terv, de ha van valami ötlete, szívesen fogadom. 

Most pedig jöjjön az idei/tavalyi válogatás a kedvenc reakciókból ezzel az egésszel kapcsolatban, Molypajtikák engedélyével:





Ez a lista szerintem még mindig kifogyhatatlan, szóval ha valami nálatok elhangzik, és kihagytam, azt írjátok meg kommentárban itt, Molyon, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instán pedig Storyban követhetitek, épp merre járok. 

Ezennel lezárom az idei Neverhoodmast (is), remélem legalább 1-2 megmosolyogtató bejegyzéssel sikerült vidámabbá és kevésbé kliséssé tennem az ünnepekre való hangolódásotokat. 
Nagyon-nagyon békés, csendes, és boldog ünnepeket kívánok, ne zabáljátok túl magatokat, és örüljetek minden apró ajándéknak.

Csókoltat rénszarvasoshajpántot viselő csibeanyátok:
december 24, 2017 No comments

A tavalyi év sikere után idén újra NEVERHOODMAS-szal "hangolódunk" az ünnepekre amolyan neverhoodosan: 10 dolog, diy, könyves és egyetemista témák, és még sok minden a nagy telezabálós ünnep érkezéséig minden hétvégén. 

Nem ennek indult, de erősen hozzám tartozó sorozattá nőtte ki magát a klisélistám ebben az évben, így méltóképp igyekszem tovább bővíteni a kicccccsaládot a karácsonyra hangolt kiadással. 

Azt azért hozzátenném, hogy rohadtul nehéz dolgom volt, mert 1. konkrét karácsony témájú könyveket nem is olvasok, 2. elég kevés YA foglalkozik a karácsonnyal. De azért ügyes voltam, és a mélyére ástam minden nyeh kategóriának, szóval nem maradtok XMAS EDITION nélkül.

Enjoy!
A hősszerelmes felbukkan az ajtóban hóeséssel a háttérben

Ez volt a legelső, ami eszembe jutott, és még csak túl sem kellett gondolnom a szituációt. Tutira egész könyvön keresztül húzta-nyúzta egymást az "együtt kell, hogy legyünk, csak mégse, de talán na, aztán köcsög vagy, úgyhogy nem" párocska. Aztán láss csodát, a legvégén tutira szenteste, enyhe hóemberként megjelenik a másik házában, és egymás nyakába borulva karácsonyi csodaként szerelmet vallanak egymásnak. Ez mind szép és jó és űberromi nyalifali, de saját magamból és a családomból kiindulva mi tutira ki se nyitnánk azt a retkes ajtót a szentestés kajálás közepette.  
Aki akar valamit, majd visszajön emberibb időpontban. Ámen.

Tutira sírnak egy sort, hogy nincs fehér karácsony

Ez amúgy nem csak YA klisé. Ez maga az élet. Azt hihetnénk, hogy pont  a könyvekben lenne fehér, szép havas Karácsony, pedig a legtöbb könyv, ami az ünnepet érinti, vagy a mediterrán érában játszódik, vagy az USA dél-nyugati részén, ahol megint nem ismert a hó fogalma, esetleg simán csak még egy indok, hogy az amúgy is mindenen nyavalygó főszereplő lányunk valamibe még belekössön. Tapsoljuk meg a globális felmelegedést érte együtt, 1-2-3, hurrá.
A nagy titkok kiderülése 

Kicsit hasonlít az elsőnél említettnél, azonban itt inkább a családot hoznám fel témának. Sok YA könyv ugye problémás szülőkkel való hátteret mutat be (szóljatok, ha nem így van, de eskü én mindig ezeket fogom ki), és tutira a Karácsony szent ünnepén borulnak össze békében a szülők, vagy magyarázzák el a kölköknek, hogy jobb lesz ez így, az meg egy könyvnyi lázadás után egyik pillanatról a másikra békére lel, lenyugszik és még majdhogynem örül a szülei offolásának. Mármint, csodák léteznek, karácsonyiak meg pláne, de azért nem kell a pszichológusi diploma a kezembe (de amúgy nagyon kellene, akarom azt a cetlit nagyon a jövőben) , hogy tudjam, azért ez nem pontosan így működik drága romantikus lelkek.

A főszereplő nem azt kapta ajándékba, amit szeretett volna

Mert hát a szentem egy Mazzerattit akart, erre csak egy Milkát kapott. Őt nem érti meg senki, őt nem ismeri senki. Pedig ő szépen elmondta, hogy mit akar. Ez leginkább azokban a könyvekben jelentkezik, ahol az apuka neveli a lányt, fiút, vagy gyereket (liberalitás felsőfokon), és persze az apukák olyan csúnya, gonosz teremtmények, akik csak plüssöket meg zoknikat tudnak venni a már nagy és okos lányuknak. Valahogy az apukák a könyvekben annyira klisések, vagy csak én érzem így?

Valakitől tutira pulcsi lesz az ajándék

Nagyszülőktől, nagynénitől, tesótól, szülőktől, szimpla száz éve látott rokonoktól... valaki valakinek tutira pulcsit ad. Nekem kettő kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: 1. hogy az istenbe találja el egy ember a másik méretét (ez tényleg komoly kérdés, valaki help me, rohadt béna vagyok) 2.  mennyire klisés megnyilvánulás már klisés pulcsit adni egy klisés YA könyvben?!
Mivel kevés olyan könyvet olvasok, ami a Karácsonyt is magába foglalja, így ennyit tudtam egyhúzóra összeszedni, de persze ez MESSZE nem a legtöbb. Az én hibám, ünnepekkor igazán olvashatnék ünnepi könyveket zúzós apokaliptikus csodák helyett. 
Szóval legyetek oly drága szívek, hogy a komment szekcióban segítsetek kibővíteni ezt a listát. Hálám üldözni fog titeket a hátralevő évben :D

BLOGHÍREK: A Neverhood's Diary FACEBOOK oldalán nyereményjáték tart, szóval tessék hamar jelentkezni rá, nagyon cuki dolgokat dobtam a csomagba, és nem kell túl sokat tenni érte, szóval hajrá.

A Neverhoodsmas robog tovább Karácsonyig, Instán pedig Instastoryban követhetitek leginkább, épp merre járok.

Eldőlő csibekarácsonyfa:
december 10, 2017 No comments
A tavalyi év sikere után idén újra NEVERHOODMAS-szal "hangolódunk" az ünnepekre amolyan neverhoodosan: 10 dolog, diy, könyves és egyetemista témák, és még sok minden a nagy telezabálós ünnep érkezéséig minden hétvégén. 
Projekthetes TAG nélkül nincs Neverhoodmas se, most viszont kicsit beújítottunk. Eme lejjebb olvasható nagyszerű kérdéssort megint a tagokkal együtt dobtuk be a közösbe, naná, hogy ünnepi témában, nekem pedig éjjel 1:10-kor nincs is jobb dolgom, mint jól megválaszolni őket. 
A kérdéssor egyébként TAG-ként funkcionál, mindenki szabadon használhatja, ha tetszik. Lejebb pedig a projektpajtik blogjait is megtaláljátok, tessék szépen mindenkihez benézni. 
Let's start it!
RÉTA KÉRDÉSE:
Emlékszel rá, hogyan tudtad meg, hogy a Mikulás/Jézuska nem létezik? Ha igen, elmesélnéd?
Hogy őszinte legyek, bennem nem élt sokáig ez a mítosz, tesómmal ellentétben, aki még általános negyedikes korában összeverekedett az egyik haverjával, mert az elmondta tesómnak, hogy nincs Mikulás, az én drága szent bátyám pedig védte az igazát, hogy igenis van.
Nálam az ilyen sztorik kimaradtak, én korán elkezdtem ajándékozni a szüleimet, és lassan rájöttem, hogy ők az én Jézuskáim, én pedig az övék. Meg hát a kis angyalkájuk/ördögfajzatuk is, bibibiiiii. 

PERPETUA & INDIE KÉRDÉSE:
Karácsonykor veled is könnyebben elszalad a ló könyvvásárlás terén? Magadnak is veszel ilyenkor vagy csak másoktól kapsz?
Igen, pedig minden évben máshogy, más módon próbálok bevásárolni. Idén a netes rendelést intéztem, de most jöttem csak rá, hogy fele sincs megoldva az ajándékoknak, szóval a nagy brutál hajrában még én is bent leszek a boltokban. Sajnos mindig többet költök, mint elsőre tervezem, dehát istenem, ez van, majd januárban koplalunk.

DORKA KÉRDÉSE:
Mutass pár olyan könyvborítót, amik a télre és a karácsonyra emlékeztetnek.
Egy jutott egyből eszembe, ami télies borító, az Becca Fitzpatrick: Black Ice - Tükörjege, szerintem csodaszép.
WANDAMACI KÉRDÉSE:
Van valamilyen karácsonyi szokásotok?
Van áááám. Az első, hogy istentelenül összeveszik az egész család. A második, hogy minimum egy gömböt vagy generációkon keresztül örökölt családi örökségnek szánt karácsonyfadíszt összetörök. Közben apu a fa tartóba helyezése során végigmondja az összes létező magyar, szerb, angol és még néha német káromkodást is, de mint egy verset. Ráadásnak tesómmal tutira összeveszünk, hogy ahelyett, hogy akasztókat tenne a szaloncukorra, inkább megeszi őket, így a fára alig marad. Anyám meg persze hulla, mert napok óta a konyhában rostokol, szóval ő a külsős szitukból inkább kimarad (ő csinálja jól). A harmadik, hogy mind borzasztó strapáltan és csövesen ülünk a családi asztalhoz. A negyedik, hogy elmondok egy laza áldást, amit amúgy apunak kellene, de én lettem szentfazéknak megszavazva a kis femilinkben. Az ötödik pedig az alma-dió-hagyma-méz kóstolása, ez tradíció nálunk amióta az eszemet tudom.

ANNA KÉRDÉSE:
Miért várod minden évben újra a karácsonyt?
Mert abban reménykedem, hogy "na majd most" igazi ÁMERIKÁI, weheartites, pinterestes, kirúgunk a hámból karácsonyunk lesz. Aztán ember tervez, isten végez, pont az ellentéte szokott történni, évről évre kevesebb jut a fára, köré és alá.
A másik, hogy három számomra meghatározó és nagyon fontos személyt is decemberben vesztettem el, kettőjüket speciel karácsonykor, szóval akármennyire is szép ez az ünnep, a bánatról és a hiányukról nem tudunk megfeledkezni. 

NIITAA KÉRDÉSE:
Mely könyvek szerepelnek a karácsonyi kívánságlistádon? 
Konkrét könyvet nem tudok mondani, a lényeg, hogy legyen űber romantikus, űber nyálas, és ne legyen nyomi a főszereplő csaj se a pasi, mert akkor kiakadok. Karácsonykor pedig nem akarok kiakadni.

Milyen fajta fát preferáltok: műfenyő vagy igazi? 
Csakis igazi, én még inkább a gyökeresért próbálok itthon kampányolni, volt év, mikor be is jött. A mű is feljön témának every year, de még mindig nem találtunk olyan szépet, ami megfelelne a család minőségellenőrzésének.

+ kihívás: építs moly-karácsonyfát!
Tavaly építettem, Molyon mindenki kiakadt, hogy töröm a könyvek gerincét. ITT JELEZNÉM, HOGY ÉLNEK ÉS SEMMI BAJUK AZÓTA SE.
VIRÁG KÉRDÉSE 

Mi az, amit minden karácsonykor meg akarsz tenni / szokás, amit fel akarsz venni, de aztán mégsem teszed meg soha?
Mondjuk normálisan feldíszíteni a házat, mert valahogy nálunk ez a cozy vibe nagyon nincs meg, hiába pakolom tele sujtással meg égővel az összes szobát, valamit nem csinálok jól. 
Még mindig nincs rondapulcsim, tavaly már nagyon be akartam szerezni egyet, csak rohadtul drágáltam, úgyhogy ez még várat magára.
Végignézni egy rohadt karácsonyi filmet az elejétől a végéig. Nem láttam se az Elf-et, se a Grincset, se a Télaput, se a nem tudom, mi van még, azt sem tudom, miről szólnak (gondolom a Karácsonyról, de szóljatok, ha tévedek) egyedül a Reszkessetek, betörők az, amit régebben láttam meg szerettem, de azóta se. 

BARBI KÉRDÉSEI:
Karácsonyi hangolódásként szoktál karácsonyi témájú könyveket olvasni?
Nem. Vannak Karácsony témájú könyvek? :D

MOLLY KÉRDÉSE:
Hogyan telik nálatok a szenteste?
Mikor minden feszkóval telve végre leülünk enni, akkor a kaja összehozza az amúgy is saját hashtaggel rendelkező családomat (#szeretünkenniezvan), és onnantól beindul a sztorizás, általában a szüleimet kérdezgetjük, hogy meséljenek erről-arról, amikor még fiatalok voltak. Jókat és sokat tudnak dumálni, az olyan élhető. 

ANITIGER KÉRDÉSE:
Milyen lenne számodra a tökéletes Karácsony? Emlékeztet gyermekkorod Karácsonyaira?
Hmm, ezt a kérdést ketté szedném. A tökéletes Karácsony nálam még úgy érzem, várat magára. Szeretném, ha szenteste és másnap reggel is itthon ébrednénk a leendő párommal, és a gyerekekkel, tesómék is itt lennének, ugyanígy, és vidáman megreggeliznénk, mindenki karácsony feelingben és közben a kölkök, a tacskók, beagle-ök és a törpekecske szétszedik a házat. Számomra nagyon fontosak a szüleim, és hacsak nem a világ végén leszek, akkor is megpróbálok mindig hazajutni Karácsonyra hozzájuk.
A gyerekkori ünnepből inkább az maradt meg, hogy míg apuval vagy valamelyik rokonnal elmentünk sétálni vagy a mamáékhoz, addig itthon anyu feldíszítették a fát, és mindig az volt mesélve, hogy a fát is a Jézuska hozta. Nekem ez a teória egyébként bejött és bejön most is. Amíg a nagyszüleim éltek, hozzájuk mentünk 25-én ebédre, szóval gondolom ilyen téren hasonlóság van a fent elképzelt és az imént leírt valóság közt.
GOTHIC KÉRDÉSE:
Ismerős lehet az iskolából mindenkinek a télapós/karácsonyos meglepetés húzás… Az ez évi első olvasmányod főszereplőjének milyen ajándékcsomagot állítanál össze? (Fontos: az anyagi oldal nem téged terhel, úgyhogy tegyél bele egy könyvet is)
Alig olvastam idén könyvet, de még így is vissza kellett néznem, hogy mi volt az első. SZJG 5. - Remény. Mily nehéz döntés ez. Mily komplikált Reninek ajándékot venni.
Kap egy könyvutalványt meg pár könyvjelzős és csók a családnak. Ő meg adja nekem Cortezt. Teljesen reális alku. 

SOL KÉRDÉSE:
Kaptál már olyan ajándékot, aminek nem örültél? Mi volt az? Hogy kezelted a helyzetet?
Biztos hogy kaptam, osztályajándékozások alkalmával, de egyáltalán nem emlékszem, hogy mit és mikor, vagy kitől. Én igazából egy nagyon egyszerű személy vagyok, mindennek tudok örülni, általában később derül ki, hogy nem az én stílusom az adott tárgy vagy nem használom ki eléggé. 

NEVERHOOD KÉRDÉSE:
Mik azok a témák (közéleti, kulturális, szociális, bármi), ami számodra NEM jöhet szóba szenteste vagy karácsony napján a családi asztalnál beszélgetés közben?
Hát akkor a saját kérdésemet is megválaszolom, leszek oly csodás, hogy ha már ilyen bonyolult kérdést tettem fel, akkor nem csak a többiekkel cseszek ki.
Nálunk a politika egy nagy bukó, fene nagyokat tudunk vitázni, mert senki nem érti a másik álláspontját. Apu a nagyokos, ő mindent tud (nem), anyám más irányból nézi, tesóm kutató tudósként egyáltalán nem foglal állást, én meg megint mást látok és tapasztalok. Szóval ez totál hangulatgyilkossággá fajulhat. Ami még nem jöhet, az az etnikumok és a történelem, mert a háborúkat és a csatákat mind máshogy tanultuk, és ezen is hajba tudunk kapni. Többi más jöhet, csak pozitív hangvételű legyen. 

Ennyi lenne tőlem, szerintem igen őszintén és velősen megválaszolgattam mindent. Egyértelmű, hogy projektről projektra kreatívabbak vagyunk szerintem. A bloggerpajtijaimnak ezúton is Kellemes Ünnepeket kívánok!

Ezen a hétvégén KÉT bejegyzés is lesz, holnap érkezik egy újabb Neverhoodmas-os blogbejegyzés, amiben a mini karácsonyi nyereményjáték részleteit is hozom, szóval tessék figyelni. 

Csibecuppanós:
P.s.: Szia Szandu, nem mondhatod, hogy nem említettelek meg a blogban. :)
Minden projektpajtihoz tessék szépen benézni: 
☆ Never Let Me Go (http://neverletmegobyviranna.blogspot.hu/) ~ Virág / @Virág_Blogger 
☆ Wandamaci (könyv)birodalma (http://wandamaci.blogspot.hu/) ~ @Wandamaci 
☆ Three Points Of View (https://three-points-of-view.blogspot.hu/) ~ Vicky / @Vicky3
☆ Írásaim Tárháza (http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/) ~ Hikari / @K_A_Hikari 
☆ Könyvjelző (http://konyvjelzobloog.blogspot.hu/) ~ @Perpetua és @Indie 
☆ Coffee & Manga (http://www.coffee-and-manga.blogspot.hu) ~ Molly / @molly_ 
☆ Könyvvadászok (http://konyvvadaszok.blogspot.hu/) ~ @Sol 
☆ Metaforaszennyezés (http://metaforaszennyezes.blogspot.hu/) ~ Sára / @sateenkaarigirl 
☆ Hagyjatok! Olvasok! (http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/) ~ @AniTiger 
☆ Miss Library (http://pastelblueandchocolatecake.blogspot.hu/) ~ kovkira 
☆ TodayWiggin (http://todaywiggin.gportal.hu/) ~ Valentine Wiggin / @Valentine_Wiggin 
☆ Neverhood's Diary (http://neverhoodsdiary.blogspot.hu/) ~ Neverhood / @neverhood 
☆ Kitablar (http://barbyesakonyvek.blogspot.hu/) ~ Barbi / @BarbyMalik0112 
☆ Varázstinta (http://varazstinta.blogspot.hu/) ~ Lonette /@csokitorta 
☆ HaBár, a könyves kocsma (https://habarkonyveskocsma.blogspot.hu/) ~ Réta / @reta09 
☆ Niitaabell Világa (http://niitaabell.blogspot.hu/) ~ @Niitaa 
☆ Anya olvas (https://dorkaanyaolvas.blogspot.hu/) ~ Dorka/ @CsakSimánDorka 
☆ Fleur de Livre (http://fleurdelivre.blogspot.hu/) ~ Ashley / @Ashley_Redwood 
☆ Lap lap után (https://laplaputan.blogspot.hu/) ~ Anna / @M_Annie_99 
☆ Goodbye Agony (http://goodbye-agony.blogspot.hu) ~ Gothic Fleur / @Gothic01
december 09, 2017 3 comments
A tavalyi év sikere után idén újra NEVERHOODMAS-szal "hangolódunk" az ünnepekre amolyan neverhoodosan: 10 dolog, diy, könyves és egyetemista témák, és még sok minden a nagy telezabálós ünnep érkezéséig minden hétvégén. 

Szögezzük le még itt az első NEVERHOODMAS bejegyzésnél. Nincs bajom a Karácsonnyal, én is nagyon szeretem hatmillió kínai égővel telepakolni a szobámat és igyekezve nem aggódni attól, hogy zárlatot kapva leégetem az egész házat. Imádok enni, ajándékötleteken filozófálni és a hóesésre várni. Meg a jó cukros és hizlaló forrócsokit.

De a tömegnyomor. A plázák. Az ilyenkor minden órában leadott karácsonyra szánt, de csupán agyonpropagált zenék. Egyszerűen vannak számok, amiket végre békén lehetne hagyni, és teret adni az újabb, később ugyanúgy feledésbe merülő tingli-tangli, karácsonyi csodáról mesélő fülkárosítóknak. ELŐRE LESZÖGEZNÉM, a lista szubjektív, nem akar senkit megsérteni, szóval ha a te kedvenc számod is érintett, az nem sértésnek van szánva, csupán magánvélemény. Nem hiába Neverhood's Diary a blog neve, ez egy napló, tudod, véleménnyel és gondolatokkal.
Ilyen nagyszerű és bájos bevezető után jöjjenek is az én kedven "hagyjbékénidénkérlek" zenéim:

Mariah Carey - All I Want for Christmas is You

MIVEL MÁSSAL KEZDHETNÉM, ha nem ezzel. Oh my god, sztoritájm: Általános suliban még jártam táncra, és volt erre egy koreónk, amit addig gyakoroltunk, hogy már hánytam ettől a számtól. (Tincs, szerintem te még a lépésekre is emlékszel :DDD) Ez a nő szerintem 23 év elteltével is ebből a számból él meg, én pedig ettől leszek gyilkos. Épp, mikor feledésbe merült volna, megcsinálta Bieberrel az újabb verziót, hát mekkora marketingötlet.
Nem tagadom Carey hangban való tehetségét, viszont mikor egy nap már negyedszer hallom a rádióból, akkor all i want for Christmas is to shut up. Köszönöm.

Jégvarázs - Legyen hó

Hó legyen, de óránkénti lejátszás ne, lécci. Ez a Disney zene már rég nem Elzáról és a hűtőházáról szól, hanem arról, hogy a globális felmelegedésben már mindenki egy fehér karácsonyra vágyik. A filmet nagyon szeretem Anna és Kristoff miatt inkább (reménytelen antinyál romantikus a bloggerina), szóval erre nem szólok semmit, viszont rohadt vicces, hogy szinte mindenki csak a refrént tudja, és már nem egyszer jártam úgy az Árkádban, hogy ez szólt a rádióból, és többen elkezdték énekelni mellettem :D 
Michael Bublé - Let it snow

Hát akkor legyen megint egy legyen hó, csak mástól és más verzióban. Tudom, hogy nem az ő száma eredetileg, de ez az ember maga a Karácsony, ebből él meg, és ahány karácsonymániással beszéltem, mind megemlítették Bublé urat. Nem tudom, hogy csinálja, ilyen téren elismerésem neki, kevesen tudnak egyszezonos híres emberek lenni minden évben.
Hogy a számról is beszéljek -  ha heti egyszer adnák csak, az égvilágon semmi bajom nem lenne, egy teljesen jó szám, híres, neves, szép a mondandója, áldásom rá. Napi ötödjére már én csinálok havat, csak valaki kapcsolja el. 

Train - Shake up Christmas

Én úúúúgy szerettem ezt a számot. Komolyan, énekeltük unokatesómmal, neki csengőhangja is volt, szerintem ez egy nagyon ütős és jól eltalált Coca-Cola reklám volt.
Aztán sajnos túltolták. Szegény zenekar is szerintem már borzasztóan unja, mi is kétmilliószor fogjuk még hallani addig, egyszerűen nem tudom, hogy miért nem lehet egy ilyen dalnak normális ívet adni, hogy pl. kijön-híres lesz-sláger lesz-békében nyugszik.
Azért kíváncsi leszek, a Coke mivel jön idén. 
TNT - Fehér karácsony

WÁÁÁ, nem bírom. Sajnos ezt is az élet utáltatta meg velem, mert milliószor kellett kóruson énekelnünk, és már annál a szónál, hogy "szááááncsengőőő", meghülyülök. Ez a szám amúgy alapból egy nagy WTF, mi ez a rapnek akaródzott valami benne, pls, meg szegény TNT már lassan 20 éve ugyanabból a három számból él meg, köztük ezzel is, ami valljuk be, elég erős túlzásnak érzek. Szerintem az énekesnek titulált Ákos csávó is borzasztóan unja, nekem ne mondja senki, hogy nem. 

És mielőtt itt kapnám az ívet, gyors leírom, hogy mik azok a számok, amiket viszont nagyon szeretek és nálam nincs karácsony nélkülük:
Carol of the Bells konkrétan az ÖSSZES FELDOLGOZÁSBAN (Lindsey Sterling, Pentatonix, Cimorelli, Metal verison, minden jöhet)
PTX - Hallelujah
PTX - Dance of Sugar Plum Fairy
PTX - God Rest Ye Merry Christmas
Wham! - Last Christmas (néha ezt is borzasztóan unom)
Kocsit Tibi - Legyen ünnep
The Little Drummer Boy
O holy Night, stb.
Nektek mik a nem annyira kedvelt vagy már borzasztóan megunt, Karácsonyra szánt dalaitok? Írjátok meg itt kommentárban, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, Instagramon pedig az Instastoryban követhetitek, merre járok és hogy készülődök a nagy szétmarketingolt, de hőn szeretett ünnepre.

Forrócsokis koccintós a csibéimnek:

december 03, 2017 2 comments
Pár nap Karácsonyig, idén már nincs több vizsgám, és még itthon is vagyok a jó meleg családi házban... Mit jelent ez? 
NEVERHOODMAST! Igen, ennyire kreatív vagyok. Négy nap, négy különböző bejegyzés, központilag Karácsonyra hangolva .
De! Tudom, hogy már kiscsillió karácsonyi bejegyzés született, ugyanazon témák folyamatos újragondolása, stb, és van, akinek már kezd kicsit elege lenni belőle én. Nincs ezzel semmi baj, így adta magát a dolog, hogy a saját kis karácsonyi sorozatomat kicsit tovább gondoljam.

Fél év alatt 4 különböző témához nyúltam a bejegyzésekkel (10 dolog, Könyv/Film, DIY, Egyetem), szóval a karácsonyi különkiadás is ezek jegyében fog íródni.

Az én családom is tartja a legtöbb hagyományt, azonban a nagy amerikai álomkivilágítás és a maratoni karácsonyi zene hallgatás valahogy mindig kimaradt az életemből. Ezen gondolkodva összeszedtem 10 olyan tipikus karácsonyinak mondható apróságot, ami 20 év alatt elkerülte az fikarcnyi kis életemetet, mint például...

10. Grincs
Soha nem láttam, azt sem tudom, miről szól, annyit tudok, hogy Taylor Momsen a kiscsaj, de ennyivel le is tudtam a filmről alkotott ismereteimet. 

9. Michael Bublé
Héba-hóba ha véletlen szól a rádióban, miközben anyuval kint ügyeskedünk a konyhában, de még csak fel sem ismerem a csávó hangját. Bocsi minden rajongótól.
@weheartit #christmas
8.Mézeskalács ház
Eszemben sem volt annyit pepecselni vele a hatalmas sütés-főzés közepette, hogy aztán a nagyszerű kézügyességemmel egy óriási katyvaszt hozzak létre. Mondjuk ezen idén változtatni akarok, már beharangoztam itthon, hogy megpróbálkozok vele, de már sejtem, milyen vége lesz. összedől és kicsapom a hisztit

7. Fagyöngy
Erre egyszerű a válasz: Nem igazán szokásunk mérgező növényt akasztgatni szanaszét a házban, sőt, az ismerőseinknek sem.
@weheartit #christmas
6.Ronda karácsonyi pulcsi
Őszintén, idén szerettem volna venni egyet, de rohadtul drágáltam :D Úgyhogy marad a fekete leggings és a kényelmes puha szürke pulcsi az ünnepi fadíszítésre, illetve az azt követő vacsorára.

5. Tojáslikőr
Nope, mi Jagermeisteres család vagyunk, köszönöm szépen, tökéletesen megteszi utóbbi is.
@weheartit #christmas
4. Agyonégőzött ház
Tény, mikor kisebbek voltunk tesómmal, akkor apu néha feldíszítette a ház előtt álló fát egy égősorral, de már évek óta nincs kedve az amúgy is eladósodott decemberben még több ezres villanyszámlát is fizetni.

3. Halászlé
Ez az az étel, amit nem nagyon értek, hogy került a karácsonyi hagyományok közé. Szenteste mi is visszafogottabban eszünk, de az én családom sok halat illetve halászlevet eszik egész évben (nekem speciel a kedvenc ételem is az anyum által készített sült hal), lévén, apum mesterhobbija a horgászat. Szóval a lényeg, nálunk a halászlé nem játszik a karácsonyi menüben.
@weheartit #christmas
2. Családi békés karácsonyfadíszítés
Míg kisebb voltam, akkor apum, tesóm és én együtt díszítettük a fát, míg anyu a konyhában rostokolt, de ugye nincs év dísz- vagy gömbtörés nélkül, ami általában az én kezemből esett ki. Apum kiröhögött, tesóm meg lecseszett, én meg hisztizve elvonultam inkább, szóval volt botrány rendesen. Néhány éve viszont az asztalra csaptam, és eldöntöttem, hogy csakis és kizárólag én fogom díszíteni a fát, tesóm max besegít, de ő is eltűnik, mielőtt valamit beszólna. Mit mondhatnék, azóta csak igazán szépek a karácsonyfáink. *egoistabüszkefej*

1.Full Glam
Megkockáztatom, hogy nálam csövesebben kinéző ember nincs az ünnepekkor, felfogott haj, jó nagy fekete karikák a szem alatt, túlbuzgó szemöldök... - kár is sorolni. Mondjuk idén ez változni fog, hála a Beauty-Youtubereknek és videóiknak (kösz, hogy leköttök egy komplett délutánra), idén megpróbálok kissé ünnepélyesebben odaülni az étkezéshez, mint aki örül is az ünnepnek és magára is képes adni. 

Ezzel a bejegyzéssel vége az idei NEVERHOODMAS-nak, remélem tetszettek vagy legalább megmosolyogtattak a bejegyzések :) Mindenkinek NAGYON-NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK, erős gyomrot az ételekhez és még erősebb kitartást a hónap hősének, a májnak. 

december 24, 2016 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates