Neverhood's Diary

A tavalyi év sikere után idén újra NEVERHOODMAS-szal "hangolódunk" az ünnepekre amolyan neverhoodosan: 10 dolog, diy, könyves és egyetemista témák, és még sok minden a nagy telezabálós ünnep érkezéséig minden hétvégén. 
Projekthetes TAG nélkül nincs Neverhoodmas se, most viszont kicsit beújítottunk. Eme lejjebb olvasható nagyszerű kérdéssort megint a tagokkal együtt dobtuk be a közösbe, naná, hogy ünnepi témában, nekem pedig éjjel 1:10-kor nincs is jobb dolgom, mint jól megválaszolni őket. 
A kérdéssor egyébként TAG-ként funkcionál, mindenki szabadon használhatja, ha tetszik. Lejebb pedig a projektpajtik blogjait is megtaláljátok, tessék szépen mindenkihez benézni. 
Let's start it!
RÉTA KÉRDÉSE:
Emlékszel rá, hogyan tudtad meg, hogy a Mikulás/Jézuska nem létezik? Ha igen, elmesélnéd?
Hogy őszinte legyek, bennem nem élt sokáig ez a mítosz, tesómmal ellentétben, aki még általános negyedikes korában összeverekedett az egyik haverjával, mert az elmondta tesómnak, hogy nincs Mikulás, az én drága szent bátyám pedig védte az igazát, hogy igenis van.
Nálam az ilyen sztorik kimaradtak, én korán elkezdtem ajándékozni a szüleimet, és lassan rájöttem, hogy ők az én Jézuskáim, én pedig az övék. Meg hát a kis angyalkájuk/ördögfajzatuk is, bibibiiiii. 

PERPETUA & INDIE KÉRDÉSE:
Karácsonykor veled is könnyebben elszalad a ló könyvvásárlás terén? Magadnak is veszel ilyenkor vagy csak másoktól kapsz?
Igen, pedig minden évben máshogy, más módon próbálok bevásárolni. Idén a netes rendelést intéztem, de most jöttem csak rá, hogy fele sincs megoldva az ajándékoknak, szóval a nagy brutál hajrában még én is bent leszek a boltokban. Sajnos mindig többet költök, mint elsőre tervezem, dehát istenem, ez van, majd januárban koplalunk.

DORKA KÉRDÉSE:
Mutass pár olyan könyvborítót, amik a télre és a karácsonyra emlékeztetnek.
Egy jutott egyből eszembe, ami télies borító, az Becca Fitzpatrick: Black Ice - Tükörjege, szerintem csodaszép.
WANDAMACI KÉRDÉSE:
Van valamilyen karácsonyi szokásotok?
Van áááám. Az első, hogy istentelenül összeveszik az egész család. A második, hogy minimum egy gömböt vagy generációkon keresztül örökölt családi örökségnek szánt karácsonyfadíszt összetörök. Közben apu a fa tartóba helyezése során végigmondja az összes létező magyar, szerb, angol és még néha német káromkodást is, de mint egy verset. Ráadásnak tesómmal tutira összeveszünk, hogy ahelyett, hogy akasztókat tenne a szaloncukorra, inkább megeszi őket, így a fára alig marad. Anyám meg persze hulla, mert napok óta a konyhában rostokol, szóval ő a külsős szitukból inkább kimarad (ő csinálja jól). A harmadik, hogy mind borzasztó strapáltan és csövesen ülünk a családi asztalhoz. A negyedik, hogy elmondok egy laza áldást, amit amúgy apunak kellene, de én lettem szentfazéknak megszavazva a kis femilinkben. Az ötödik pedig az alma-dió-hagyma-méz kóstolása, ez tradíció nálunk amióta az eszemet tudom.

ANNA KÉRDÉSE:
Miért várod minden évben újra a karácsonyt?
Mert abban reménykedem, hogy "na majd most" igazi ÁMERIKÁI, weheartites, pinterestes, kirúgunk a hámból karácsonyunk lesz. Aztán ember tervez, isten végez, pont az ellentéte szokott történni, évről évre kevesebb jut a fára, köré és alá.
A másik, hogy három számomra meghatározó és nagyon fontos személyt is decemberben vesztettem el, kettőjüket speciel karácsonykor, szóval akármennyire is szép ez az ünnep, a bánatról és a hiányukról nem tudunk megfeledkezni. 

NIITAA KÉRDÉSE:
Mely könyvek szerepelnek a karácsonyi kívánságlistádon? 
Konkrét könyvet nem tudok mondani, a lényeg, hogy legyen űber romantikus, űber nyálas, és ne legyen nyomi a főszereplő csaj se a pasi, mert akkor kiakadok. Karácsonykor pedig nem akarok kiakadni.

Milyen fajta fát preferáltok: műfenyő vagy igazi? 
Csakis igazi, én még inkább a gyökeresért próbálok itthon kampányolni, volt év, mikor be is jött. A mű is feljön témának every year, de még mindig nem találtunk olyan szépet, ami megfelelne a család minőségellenőrzésének.

+ kihívás: építs moly-karácsonyfát!
Tavaly építettem, Molyon mindenki kiakadt, hogy töröm a könyvek gerincét. ITT JELEZNÉM, HOGY ÉLNEK ÉS SEMMI BAJUK AZÓTA SE.
VIRÁG KÉRDÉSE 

Mi az, amit minden karácsonykor meg akarsz tenni / szokás, amit fel akarsz venni, de aztán mégsem teszed meg soha?
Mondjuk normálisan feldíszíteni a házat, mert valahogy nálunk ez a cozy vibe nagyon nincs meg, hiába pakolom tele sujtással meg égővel az összes szobát, valamit nem csinálok jól. 
Még mindig nincs rondapulcsim, tavaly már nagyon be akartam szerezni egyet, csak rohadtul drágáltam, úgyhogy ez még várat magára.
Végignézni egy rohadt karácsonyi filmet az elejétől a végéig. Nem láttam se az Elf-et, se a Grincset, se a Télaput, se a nem tudom, mi van még, azt sem tudom, miről szólnak (gondolom a Karácsonyról, de szóljatok, ha tévedek) egyedül a Reszkessetek, betörők az, amit régebben láttam meg szerettem, de azóta se. 

BARBI KÉRDÉSEI:
Karácsonyi hangolódásként szoktál karácsonyi témájú könyveket olvasni?
Nem. Vannak Karácsony témájú könyvek? :D

MOLLY KÉRDÉSE:
Hogyan telik nálatok a szenteste?
Mikor minden feszkóval telve végre leülünk enni, akkor a kaja összehozza az amúgy is saját hashtaggel rendelkező családomat (#szeretünkenniezvan), és onnantól beindul a sztorizás, általában a szüleimet kérdezgetjük, hogy meséljenek erről-arról, amikor még fiatalok voltak. Jókat és sokat tudnak dumálni, az olyan élhető. 

ANITIGER KÉRDÉSE:
Milyen lenne számodra a tökéletes Karácsony? Emlékeztet gyermekkorod Karácsonyaira?
Hmm, ezt a kérdést ketté szedném. A tökéletes Karácsony nálam még úgy érzem, várat magára. Szeretném, ha szenteste és másnap reggel is itthon ébrednénk a leendő párommal, és a gyerekekkel, tesómék is itt lennének, ugyanígy, és vidáman megreggeliznénk, mindenki karácsony feelingben és közben a kölkök, a tacskók, beagle-ök és a törpekecske szétszedik a házat. Számomra nagyon fontosak a szüleim, és hacsak nem a világ végén leszek, akkor is megpróbálok mindig hazajutni Karácsonyra hozzájuk.
A gyerekkori ünnepből inkább az maradt meg, hogy míg apuval vagy valamelyik rokonnal elmentünk sétálni vagy a mamáékhoz, addig itthon anyu feldíszítették a fát, és mindig az volt mesélve, hogy a fát is a Jézuska hozta. Nekem ez a teória egyébként bejött és bejön most is. Amíg a nagyszüleim éltek, hozzájuk mentünk 25-én ebédre, szóval gondolom ilyen téren hasonlóság van a fent elképzelt és az imént leírt valóság közt.
GOTHIC KÉRDÉSE:
Ismerős lehet az iskolából mindenkinek a télapós/karácsonyos meglepetés húzás… Az ez évi első olvasmányod főszereplőjének milyen ajándékcsomagot állítanál össze? (Fontos: az anyagi oldal nem téged terhel, úgyhogy tegyél bele egy könyvet is)
Alig olvastam idén könyvet, de még így is vissza kellett néznem, hogy mi volt az első. SZJG 5. - Remény. Mily nehéz döntés ez. Mily komplikált Reninek ajándékot venni.
Kap egy könyvutalványt meg pár könyvjelzős és csók a családnak. Ő meg adja nekem Cortezt. Teljesen reális alku. 

SOL KÉRDÉSE:
Kaptál már olyan ajándékot, aminek nem örültél? Mi volt az? Hogy kezelted a helyzetet?
Biztos hogy kaptam, osztályajándékozások alkalmával, de egyáltalán nem emlékszem, hogy mit és mikor, vagy kitől. Én igazából egy nagyon egyszerű személy vagyok, mindennek tudok örülni, általában később derül ki, hogy nem az én stílusom az adott tárgy vagy nem használom ki eléggé. 

NEVERHOOD KÉRDÉSE:
Mik azok a témák (közéleti, kulturális, szociális, bármi), ami számodra NEM jöhet szóba szenteste vagy karácsony napján a családi asztalnál beszélgetés közben?
Hát akkor a saját kérdésemet is megválaszolom, leszek oly csodás, hogy ha már ilyen bonyolult kérdést tettem fel, akkor nem csak a többiekkel cseszek ki.
Nálunk a politika egy nagy bukó, fene nagyokat tudunk vitázni, mert senki nem érti a másik álláspontját. Apu a nagyokos, ő mindent tud (nem), anyám más irányból nézi, tesóm kutató tudósként egyáltalán nem foglal állást, én meg megint mást látok és tapasztalok. Szóval ez totál hangulatgyilkossággá fajulhat. Ami még nem jöhet, az az etnikumok és a történelem, mert a háborúkat és a csatákat mind máshogy tanultuk, és ezen is hajba tudunk kapni. Többi más jöhet, csak pozitív hangvételű legyen. 

Ennyi lenne tőlem, szerintem igen őszintén és velősen megválaszolgattam mindent. Egyértelmű, hogy projektről projektra kreatívabbak vagyunk szerintem. A bloggerpajtijaimnak ezúton is Kellemes Ünnepeket kívánok!

Ezen a hétvégén KÉT bejegyzés is lesz, holnap érkezik egy újabb Neverhoodmas-os blogbejegyzés, amiben a mini karácsonyi nyereményjáték részleteit is hozom, szóval tessék figyelni. 

Csibecuppanós:
P.s.: Szia Szandu, nem mondhatod, hogy nem említettelek meg a blogban. :)
Minden projektpajtihoz tessék szépen benézni: 
☆ Never Let Me Go (http://neverletmegobyviranna.blogspot.hu/) ~ Virág / @Virág_Blogger 
☆ Wandamaci (könyv)birodalma (http://wandamaci.blogspot.hu/) ~ @Wandamaci 
☆ Three Points Of View (https://three-points-of-view.blogspot.hu/) ~ Vicky / @Vicky3
☆ Írásaim Tárháza (http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/) ~ Hikari / @K_A_Hikari 
☆ Könyvjelző (http://konyvjelzobloog.blogspot.hu/) ~ @Perpetua és @Indie 
☆ Coffee & Manga (http://www.coffee-and-manga.blogspot.hu) ~ Molly / @molly_ 
☆ Könyvvadászok (http://konyvvadaszok.blogspot.hu/) ~ @Sol 
☆ Metaforaszennyezés (http://metaforaszennyezes.blogspot.hu/) ~ Sára / @sateenkaarigirl 
☆ Hagyjatok! Olvasok! (http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/) ~ @AniTiger 
☆ Miss Library (http://pastelblueandchocolatecake.blogspot.hu/) ~ kovkira 
☆ TodayWiggin (http://todaywiggin.gportal.hu/) ~ Valentine Wiggin / @Valentine_Wiggin 
☆ Neverhood's Diary (http://neverhoodsdiary.blogspot.hu/) ~ Neverhood / @neverhood 
☆ Kitablar (http://barbyesakonyvek.blogspot.hu/) ~ Barbi / @BarbyMalik0112 
☆ Varázstinta (http://varazstinta.blogspot.hu/) ~ Lonette /@csokitorta 
☆ HaBár, a könyves kocsma (https://habarkonyveskocsma.blogspot.hu/) ~ Réta / @reta09 
☆ Niitaabell Világa (http://niitaabell.blogspot.hu/) ~ @Niitaa 
☆ Anya olvas (https://dorkaanyaolvas.blogspot.hu/) ~ Dorka/ @CsakSimánDorka 
☆ Fleur de Livre (http://fleurdelivre.blogspot.hu/) ~ Ashley / @Ashley_Redwood 
☆ Lap lap után (https://laplaputan.blogspot.hu/) ~ Anna / @M_Annie_99 
☆ Goodbye Agony (http://goodbye-agony.blogspot.hu) ~ Gothic Fleur / @Gothic01
december 09, 2017 3 comments
Nyugi, nem fogom úgy kezdeni megint, hogy "márpedig én nem csinálok TAG-eket", mert tökmindegy, így így kezdtem. Projekthét van csibókák, a fántásztikus csodacsapat újra összeállt, és mindenki kreál valami izgalmasat az adott témában, ami eme napsütéses októberi héten a ZENE lenne. 

Megint előálltunk kreatívabbnál kreatívabb kérdésekkel, amelyeket nem csak a projekthét résztvevői tölthetnek ám ki, hanem bárki, akinek bejönnek az elgondolkodtató TAG-ek. A bejegyzés végén pedig ott találjátok a résztvevők névsorát, blogjaikat, és a kis lejátszás gombra kattintva az alkalomhoz választott zeneszámukat.
ENJOY!

@Sol:
Melyik kedvenc számod jellemzi legjobban az egyik kedvenc könyvedet? 

Na, szögezzük le a legelején, nekem nincsenek kedvenc számaim, nekem FONTOS számaim vannak, amelyek az életem egyes pillanatiban jöttek és mai napig hatással vannak rám. Ezt majd egy későbbi bejegyzésben részletesebben kifejtem.
DE! Soha nem leszek képes Bastille - Of The Night-ját úgy hallgatni, hogy ne az SZJG ötödik része jutna eszembe Cortez és Reni csatározásával. Ennek egyszerű oka, hogy olvasáskor ezt hallgattam, és egyszerűen a szöveg, hangulat, a dallam, minden jellemzi a könyvben történteket. éééés már rá ki is kereste a playlistjén, oooooohoohhhh.

@CsakSimánDorka:
Melyik karakterek alkotnának jó együttest és milyen zenét játszanának?

Wow, ez nagyon kreatív kérdés. tapstaps Kicsit bányásznom kellett az olvasmánylistámon, hogy eszembe jussanak a szereplők, de végül sikerült pár embert összeboronálnom. Erik/Eikko a Koronahercegnőből gitározna, Sophie Mercer a Hex Hallból énekelne, Mal a Play - Futamból pedig dobolna természetesen, sajnos máshoz nincs agya. (értékelésem a könyvről ITT)

@Gothic:
Melyik kedvenc előadódat tudnád elképzelni a jelenlegi abszolút favorit könyvedbe, mint főszereplő és melyiket, mint fő gonosz? 

Pff hát mamám. Dua Lipa lenne Carmen, értsd: főgonosz, főszereplőnek meg bedobnám Ruelle-t Brit helyére. Perfect Chemistry, természetesen. 

Melyik általad kedvelt zenészeidnek a tollából olvasnál el egy; romantikus, horror, fantasy könyvet? 

Atttyaisten, milyen kérdések ezek. Jelenleg meg vagyok őrülve NF-ért, ő egy amerikai rapper, zenész, ISTEN, általában Eminem utódjaként szokták emlegetni, és valóban van hasonlóság a két fantasztikum életében és zenéjében egyaránt. NF lenne a főszereplő az ő saját történetében, ami higyjétek el, nagyon durván sötét és depresszív New Adult regény lenne. 
Ha választanod kéne, melyik zenei bálványoddal mennél könyvesboltba, illetve melyik könyvkarakterekkel mennél el ennek az előadónak a koncertjére, kikre esne a választásod?

Nem bálványozok, ezt tegyük hozzá nagyon gyorsan, de azért imádok embereket, no :D Aki azonnal eszembe jutott erre a kérdésre, az Dan Smith, a Bastille frontembere, hát egy akkora cukkernyák, hogy meghalsz. Tuti nem csak zsebre tett kézzel állna a könyvesboltban, hanem érdeklődne és venne is pár kicsikét.
Biancával (The DUFF) csapatnánk az első sorban, ez számomra nem kérdés.

@reta09:

Ha választanod kéne, a kedvenc együttesed koncertjére, (VIP szektor, autogram, találkozási lehetőség, közös fotó, minden egyéb, még talán a színpadra is felhívnának egy közös zúzásra) vagy egy év korlátlan könyvvásárlási lehetőség között, amit egy nagyobb könyváruház biztosít, hogy döntenél? És hány könyvet vásárolnál?

Hahaha, kicsit sem irányító kérdés, ugyan. Most utálni fognak a molyok, de számomra jó ideje az élmények jelentik az életet, nem pedig a tárgyak. Ha egy ekkora dolog történhetne velem, nem nagyon érdekelnének az anyagiak és az egyéb lehetőségek, rohannék fel a színpadra és könnyek közt próbálnék két értelmes szót kinyögni az adott zenészhez. 

@Wandamaci:
Ha a könyvben megemlítenek egy zeneszámot, rákeresel és meghallgatod vagy figyelmen kívül hagyod?

Változó, leginkább attól függ, hogy van e relevanciája a történettel kapcsolatban (mint pl LL regényeiben), vagy csak van, hogy kitöltse a helyet. Előbbinél is néha rákeresek, néha nem, hangulatfüggő.

@molly_:
Milyen szerepet töltenél be legszívesebben egy zenekarban (énekes, gitáros, dobos, stb., esetleg inkább maradnál a rajongók között)?

A dobosok a gyengéim, és bár soha, még csak nem is ültem dobnál, az érdeklődésem tárgyát képezi mai napig. Tudom, hogy sokkal nehezebb, mint csak ülni és püfölni az előttem sorakozó dolgokat, de épp ettől izgalmas.
@Indie/Perpetua:
Melyik könyves zenész álompasi volt a kedvenced és miért?

Andrew a Soha határából. Egyértelmű. Gyönyörű, szexis, vad és szabad. WANT HIM SOOOO BAD, gyere cica, a tied vagyok.

@Neverhood
Ki az a zenész, akinek élete és munkássága legnagyobb hatással volt a jelenleg kialakult életedre?

NAAAA, a saját kérdésem. Mivel erről majd egyszer akarok külön bejegyzést írni, így nem lövök le mindent, csak kisebb felsorolást kaptok. Bastille, NF, Linkin Park, Maitre Gims, Ruelle, Paramore, Imagine Dragons, LANA DEL REY of course, Skillet, meg nagyon sok underground, róluk később. Magyarok közül a Vad Fruttik első sorban tombolása SZIN-en volt egy mérföldkő a kicsike kis életemben.

@Hikari:
Szoktál zenét hallgatni olvasás közben? Ha igen, milyen stílust?

Ez megint változó. Általában naphosszat lejátszási listák vannak beállítva, aztán ami épp a háttérben megy. Ha épp van aktuálisan valami kedvenc számom, akkor azt rongyosra hallgatom, és ha közben még olvasok is valami izgi könyvet, akkor azok általában összefonódnak. 

@Annie:
Ha alapítanod kellene egy fantasy bandát, melyik kedvenc fantasztikus karaktereidet tudnád elképzelni az egyes tagokként?

Hát én királyul összeterelném Bukottékat. Rafi lenne az énekes, Folt lenne a basszusgitáros, mert szerintem állat jól állna neki, Daemoné a szólógitár, mert neki kell a figyelem, Jace Wayland meg menjen hátra dobolni. 
@Virág:
Melyik dalt választanád életindulónak / vagy melyik dalszöveg idézetet életed mottójának?

Ez megint egy olyan kérdés, amire nem tudok egyöntetű választ adni. Azt tudom, hogy egyes életszakaszaimban melyik zenéket fogom hallgatni.
Esküvő: Ed Sheeran - I See Fire ezt a behatást az exemnek köszönhetem, de legalább jó ízlése van illetve Ruelle - War of Hearts (ha nem tudnátok, melyik ez a szám, a Shadowhunter 1x12-ben MALEC jelenet)
Szakítás után: DUA LIPA - New Rules, egyértelmű, fantasztikus ez a szám, de komolyan, olyan rohadt motiváló basszus.
Temetés sajnálom, ez is az élet rendje: NF- How Could You Leave Us, a legbetegebb, legfájdalmasabb, legőszintébb lyrics, amit az életemben hallottam, úgy meg pláne, ha ismered a háttértörténetet.
Bátyám esküvője: LASHA TUMBAI, itt hagyom a LINKet, ha nem ismeritek, akkor én szégyenlem magam helyettetek, de ez egy fucking ANTHEM! 
Diplomálás: Skillet, ami a csövön kifér. (érettségi előtt is velük tuningoltam magam)
Kicsi Neverhood születésekor - értsd: szülés közben: minden ami System Of a Down. A gyerekem nem születhet tingli-tangli zenére, a babaágyban is Rammsteint fogok neki altatódalként szolgáltatni. Szívos kölök lesz.

Köszönöm bloggertársaimnak a remek és kreatív kérdéseket, eszelősek vagytok nagyon.
Hét közben még jön egy zenés bejegyzés (ha lesz rá időm és az égiek is úgy alakítják), hétvégén pedig egy újabb interjú, mert a Projekthét mellett Blogtóber is van.
Csibecsókos ölelés:
A projekthét többi résztvevője, blogjaik és kedvenc számaik:


#01
Virág
-
Never Let Me Go
►
#02
Annie
-
Lap lap után
►
#03
Réta
-
HaBár, a könyves kocsma
►
#04
Ashley Redwood
-
Ashley értékel
►
#05
Neverhood
-
Neverhood's Diary
►
#06
K. A. Hikari
-
Írásaim Tárháza
►
#07
Dorka
-
Anya olvas
►
#08
Wandamaci
-
Wandamaci (könyv)birodalma
►
#09
Gothic
-
Goodbye Agony
►
#10
Sára
-
Metaforaszennyezés
►
#11
Csokitorta
-
Varázstinta
►
#12
Barby Malik
-
Kitablar
►
#13
Molly
-
Coffee and Manga
►
#14
Perpetua feat. Indie
-
Könyvjelző
►
#15
Kovkira
-
Miss Library
►
#16
Sol
-
Könyvvadászok
►
október 02, 2017 3 comments
Nem mondom, majdnem elájultam, mikor megláttam, mennyi kérdés jött össze a mostani projekthétre, dehát ilyen az, mikor kismillió király blogger összeáll és kreatívabbnál kreatívabb kérdésekkel bombázzák egymást. Szóval fogtam, főztem egy kávét, és leültem a seggemre, hogy válaszolgassak a kérdésekre.

Gothic01 kérdései: 

Ha egy meglepetésutazásra készülnél, melyik könyvkarakterre bíznád rá a holmijaid becsomagolását és ki az, akit minden körülmények között távol tartanál a feladattól? 

Jesszus, milyen kérdés már ez így elsőre. Talán meglepő lesz, de Isabelle Lightwoodra bíznám a feladatot, mert tutira a legszexibb és legmenőbb darabokat pakolná be, és ASZÁDéktól mentsen meg az isten.

Vihar miatt felszállási tilalom lép életbe és minden jel arra mutat, a reptéren kell éjszakáznod egy idegen országban és akár napok telhetnek el, mire valamerre elindulhatsz. Melyik könyvszereplőtől kérnél telefonos segítséget? 

Miután sírva felhívtam anyámat, és közöltem vele, hogy életem egyik legnagyobb félelme bekövetkezett, gondolom tárcsázám Rafit, hogy kapjon már fel, és repítsen haza. Ő van olyan fasza gyerek, hogy vihartól nem félve megmentsen. Én meg majd meghálálom neki (khmkhm)

AniTiger kérdése: 

Ebben a kellemes nyári időben egy úszógumin lustálkodsz valamelyik magyar tóban, egy tengerben vagy akár egy medencében. Már csak egy dolog hiányzik a tökéletességhez: egy könyv. Melyik könyvet mernéd így olvasni és miért? 

Nos, ez fizikai képtelenség nálam, a bukott úszás kurzusom óta ugyanis a tusolón kívül nem vagyok hajlandó szabad víz közelébe menni. Szóval olyasféle merész tetteket sem kell végrehajtanom, miszerint könyvvel a kezemben lubickolok.

Perpetua és Indie kérdése: 

Van valami könyves célkitűzésed nyárra vagy nyaralásra?

Konkrét nincs, a lényeg, hogy valami friss és ropogósat olvassak, mert az utóbbi időben inkább csak újraolvasósdit játszok. 
@neverhood / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
NagyDorka kérdése: 

Táborba készülsz a nyárra. Kik lennének azok a karakterek, akikkel szívesen együtt töltenél egy egész hetet a móka és kacagás jegyében?


A vicces, hogy tényleg készülök. Igazából előszedném a vidámabb, lazább könyvek szereplőit, nem akarok túl nagy drámákat, szóval jöhet a komplett SZJG és Sulijegyzetek sorozat szereplőgárdája, Bábelék és még Bexiék is.

Ki(k) az(ok) a karakter(ek), aki(ket) szívesebben látnál egy lakatlan szigeten, minthogy vele(ük) bulizd át a nyarat?

Most olvasom Kody Keplinger: A hazugsághálóját, és egyelőre Sonny elhúzhatna valami kietlen helyre a gyerekeskedésével. 

FairyDust kérdése: 

Ha adott lenne egy Hawaii 2 hetes álomutazás, és vihetnél magaddal három személyt(különböző könyvekből), kit vinnél és miért? 

Nem fogok meglepetést okozni, köztudottak már, kik a kedvenc karaktereim. Viszont tutira csajbulit hoznék össze, szóval Eadlynt vinném, mert rendet tartana, Penrynt, mert ha létezne, legjobb barátnők lennénk, és Bianca Pipert, mert ő meg a lélekállatom.

Sol kérdése: 

Már mindent bepakoltál a nyaralásra, amikor észreveszed, hogy kifelejtetted a könyvet, és nincs több hely neki a táskádban. Mit veszel ki, hogy legyen hely a könyvnek?

Mivel nincs kondim és lusta is vagyok, tutira nem könyvet vinnék cipekedni, hanem a Kindle-öm, az meg úgyis első úton kerül a táskámba, konkrétan mindig nálam van, tutira belefér mellé minden más is ;)

Vikcy3 kérdése: 

Melyik az a (létező) hely, amit egy könyv hatására látogattál meg/látogatnál meg a jövőben? 

Fhú, ez igazából elég király kérdés. Az a fura, hogy Gayle Forman: Csak egy napját abban az évben olvastam, mikor voltam Párizsban, Londonban és Amszterdamban is, viszont én nyáron voltam, a könyvet pedig októberben olvastam először. Így utólag a könyv alapján újra visszamennék mindhárom helyre, mert Londonban csak a turiövezeteket láttam, Párizs másodszori látogatásra még mindig nem tudott olyat mutatni, amiért tetszene, Amszterdam pedig a szerelmem, és mindig is az lesz, így a könyv után még érdekesebb lenne az alapján végigjárni a várost. 

molly kérdései: 

Ha egy könyvhelyszínre mehetnél 1 hétre nyaralni (tehát oda, ahol a történet játszódik) melyiket választanád? 


Roxfort vagy Narnia ;)


Hány könyvet viszel magaddal nyaralásra? 

Fizikailag egyet sem, betárazva 5 alatt meg sem indulok.

Valentine Wiggin kérdései: 

Melyik az a teljesen fiktív ország vagy hely, ahová szívesen elutaznál? 

Még mindig Narnia.

Augusztus 20-án fontos szerepet kap a történelem. Kedvenc történelmi regényed? 

Hátőőő, nem teljesen történelmi regény, inkább életrajzi/tényfeltáró, de Bill O'Reilly és Martin Dugard: Kennedy c. könyve nagy kedvencem. JFK fan vagyok

Rossz az idő, így egy napot „kultúrprogrammal” kell töltened. Melyik fiktív karakterrel mennél könyvtárba, múzeumba, moziba? 

Könyvtár: Reni. Múzeum: Kinga. Mozi: Cortez. Szerintem tök fölösleges odaírnom, hogy az SZJG-ből.

csokitorta kérdése: 

Melyik könyvszereplőt választanád idegenvezetőnek? 

Attól függ, melyik városban vagy országban, de Willemnek (Csak egy nap) eléggé örülnék.

Beatrice8 kérdései: 

A szüleid/barátaid/családod megelégelték, hogy mindig olvasol, ezért megtiltják, hogy a közös nyaralásotokra vigyél könyvet. Milyen reakcióra számíthatnak tőled? 

Kiröhögöm őket, és ennyivel el is intéztük a dolgot. 

Melyik könyvet vinnéd magaddal egy világ körüli nyaralásra?

Egy könyv nem lenne elég, míg körbejárom a világot ;) 
@neverhood / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
M_Annie_99 kérdései: 

Ha az lenne a nyári házi feladatod, hogy írj egy tipikus, nyári szerelmes történetet, melyik könyvből/könyvekből merítenél ihletet? 


Jaj, hát amúgy már írtam :'D (Szia Crissy :DDD) Mindenképp a laza ifjúságikat keresztezném a komolyabb YA regényekkel, viszont az is holtbiztos, hogy a nyár végeztével a szerelmes párom szakítana. Ha nem szakítanak, az nem az én történetem lesz.

Ha választanod kellene, melyik kedvenc könyves karakterednek írnál szerelmes levelet?

Melyiknek nem? :'D Daemon, Zsolti, Alex és Carlos Fuentes, Willem, Alec (de a Matt Daddario verziónak), Rafi, Maxon Étienne... másnap délig tudom sorolni, ne kérjétek.  

Judy22 kérdése: 

Milyen nyári ételt szeretsz a legjobban és mely könyves karakterrel fogyasztanád el most per pillanat? 

Akartam írni, hogy nincs konkrét nyári kajám, aztán elkezdett villogni a szemem előtt a tejfölös-sajtos lángos képe, szóval úgy tűnik, mégiscsak van :D Ákossal a Sulijegyzetekből, nem tudom miért, hirtelen ő ugrott be.

Mennyivel olvasol többet/kevesebbet nyáron, mint a többi évszakban? 

Erre nem tudok konkrét választ adni, mert az idei nyaram kicsit más, meg úgy egyáltalán az idei évem, kevesebb időm jut alapjáraton olvasni.

Mit szeretsz legjobban a nyárban? 

Mikor sötét van, csend és mindenki alszik. nem antiszocc, ááá

Nyárról milyen 10 szó jut eszedbe rögtön?

Utálom, pokol, meleg, szúnyog, fúj, izzadok, idénresefogytamle, lustaság, unalom, nyeh. 

Niitaa kérdései: 

Melyik három könyvbeli karakterrel tartanál a legszívesebben csajos/pasis estét? Milyen programok merülnének fel? 

Sátrazás és éjszakai piknik filmvetítéssel az udvarunkban, teljesen szúnyogírtózva minden apró négyzetméter. A már fent említett kedvenc csajaimmal (Eadlyn, Penryn, Bianca), de nagyon szívesen látnám magam egy Daemon-Rafi-Alex társaságban is. awwww

Mutass egy számodra nagyon nyárias borítót! 

https://moly.hu/system/covers/normal/covers_402456.jpg?1467980764

Mint nyári nyaralás, melyik könyv világába lépnél be a legszívesebben, eltölteni ott egy hetet?

Bábel.

Virág kérdése: 

Klisés klasszikus leszek: mik a terveid erre a nyárra? :)

Ajj Virág, kreatívabb vagy te ennél :D A július a blognak van szentelve, augusztusban pedig már az egyetemi dolgaimmal akarok (és kell is) foglalkoznom.

Ülsz a kocsiban, és nézed az elsuhanó tájat az ablakon át, ahogy tartasz a nyaralásra. A nap süt, a szél kellemesen hűsít, az országút pedig végtelenül terül el előtted. Milyen aláfestőzenét képzelnél az utazáshoz? 

Nos, ez borzasztóan hangulattól függne, de most, ami egyből beugrott, az a Hollywood Undead: Everywhere I Go-ja. Jé, már rá is kerestem Youtube-on, de rossz vagyok. LET'S GET THIS PARTY STARTED 

BarbyMalik kérdése:

Ha nyár, akkor nekem a fagyi jut először eszembe. Melyik könyvkaraktert vinnéd el fagyizni?

Mivel le vagyok égve, mint az állat, mindenképp olyat keresnék, aki kifizetné az én részem is. Óó, valaki Maxont emlegetett? 

Szép idő + hintaágy + jó könyv = tökéletes időtöltés. Melyik kötet illene neked az egyenletbe? 

Lángra Lobbant Nyár. Azt a szerencsétlen könyvet még mindig nem olvastam el, pedig már tavaly óta akarom és meg is van, csak egyszerűen nem akar sorra jutni. 

Melyik az a könyv, amit nyáron mindenképp el szeretnél olvasni? Miért?

Egy médium vagyok, egyel feljebb már meg is válaszoltam. 
@neverhood / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
Köszönöm a Moly- és Bloggerpajtiknak ezeket a csodás kérdéseket és a Projekthetes együttműködést. 
A csibéimnek emlékeztető, hogy változott a blogmenetrend, (ITT ÍRTAM RÓLA), szóval  szerdán új vlog, vasárnap pedig újabb bejegyzés. Addig is Instán követhetitek, merre járok, Facebookon és Molyon a a fontosabb infókat találjátok, Youtube-ra felíratkozva pedig a heti vlogokról kaptok értesítést. 


NYEREMÉNYJÁTÉK!

Befejeződött a Summer Forever Projekt, és arra gondoltunk, hogy a mostani közös munkát megkoronázzuk egy nyereményjátékkal. 

HÁROM (!!!) könyv is a tietek lehet:
- Dohoczki Máté: Tiszta kézzel című könyve, amit maga az író ajánlott fel, és dedikált is a nyertesnek. 
- A Kossuth Kiadó jóvoltából Bella Andre: Csak téged látlak című könyve is egy szerencsésé lehet, utóbbit a Hagyjatok, Olvasok! blog Facebook oldalán fognak kihirdetni és ITT is találjátok a részleteket.
- Illetve még egy bloggerina felajánlásából Jenny Han: The Summer I Turned Pretty - A nyár, amikor megszépültem könyve is landolhat valakinél.

Ahhoz, hogy részt tudjatok venni a nyereményjátékon, nincs más dolgotok, mint kitölteni a jól megszokott Rafflecopter dobozkát. Ebbe a Rafflecopter dobozba előbb be kell jelentkezni, hogy lássátok a feladatokat.

A feladatok: 

– lájkolni a résztvevő blogok és Dohoczki Máté írói Facebook oldalát! 

– feliratkozni a résztvevő blogokra! 
– megadni milyen néven tetted meg az első két feladatot! 
– válaszolni egyetlen kérdésre!

A nyereményjáték 2017.07.09.-én (vasárnap) indul és egy hétig, azaz 7 napig tart! Eddig van időtök teljesíteni a feladatok. A nyereményjátékban csak azok a személyek vesznek részt, akik az összes feltételt teljesítik!


Sok szerencsét mindenkinek! 

Csak magyarországi címre van postázás!

a Rafflecopter giveaway @Virág_Blogger @Sol @BarbyMalik0112 @neverhood @csokitorta @NagyDorka @Ashley_Redwood @sateenkaarigirl @perpetua @Gothic01 @AliceBertrand @M_Annie_99 @Vicky3 @VNoémi @FairyDust @molly_ @Mira_Könyvespolca_blog @_RókaLány @AniTiger @Niitaa @pveronika @Valentine_Wiggin @Judy22 @Beatrice8
július 10, 2017 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates