Kollégiumi roomtour - Erasmus 2016/17

by - november 19, 2016



Ha követtek Instán vagy akár a Facebook oldalon, tudjátok, hogy Erasmusos leányzó lettem, vagyis egy fél évet külföldön tanulok. Ezért is volt káosz kissé a posztokkal szeptember óta, de itt vagyok, és ez a lényeg. 
Mivel valamennyire rendet tudtam tenni így másfél hónap után a szobarészemen, gondoltam, lefotózom és megmutatom nektek. Nem egy Pinterest szoba, de nekem elsősorban a rend és a rendszerezés a lényeg, a többi jöhet utólag. :)

Amit tudni kell a szobámról, hogy egy német lánnyal osztom, természetesen az ő részét nem mutathatom meg pedig sokkal szebb, bevásárolt az IKEÁban rendesen. Japán fiú szomszédaink vannak, akikkel ennyi idő után is csak egy "hellót" nyögtün egymás felé, ritkán találkozunk. A fürdőszoba velük van osztva, borzalmas állapotban van, jobb, ha nem látjátok. Maga a kollégium viszont 7 emeletes, teljesen jó, minden szoba egy mini-hostelnek felel meg. Mármint egy olyan hostelnek, amiben nincs hűtőszekrény. 
Enjoy!

Az ajtóval szemben egyből az asztalom fogadja a betévedő szerencsétlent vendéget. A Pinterestes-szobadekor bejegyzésemből ismerős lehet a falra ragasztott minta, washi tape-pel próbáltam kicsit feldobni az egyszínű sárga falat. A postiteken pedig a fontos infók, órarend, teremszámok és egyéb infók találhatóak, amiket jó lenne, ha nem felejtenék el. 
Nem vagyok rendmániás, sőt, tökéletesen el tudok néha élni a káoszban is, de ha tanulok, muszáj, hogy rend és hely legyen az asztalomon, máshogy nem megy.
A szürke rácsos ceruzatartók IKEA-ból, a füzet Flying Tiger Copenhagenből, ami az új kedvenc boltommá készül előlépni lassacskán.
Csak úgy kismilliószor említettem, hogy kávéfüggő vagyok. De ha valakinek újdonság: imádom a kávét, jó keserűn, napjában akár többször is. A koffein már nincs rám hatással, ami szívás, de az ismerőseim tudják, hogy ha nagyon morcos és ingerült vagyok, az valószínűleg azért van, mert nem volt időm reggel kávét inni. 
Az asztalom mellett egyből megtalálható az ágy is. November közepén már kezdődik nálam is a Karácsony hangulat, habár nem vagyok egy hatalmas alkalmi dekoratőr, főleg nem a kollégiumban. Viszont az égősor hatalmas segítség, és szerencsére elég jól világít, annyira, hogy elalvás előtt gond nélkül tudok mellette olvasni. Meg amúgy szép is :)
Színes, pihe-puha takaró a JYSK-ből (ha jól emlékszem), a párna házilag gyártott jó dolog, hogy anyu tud varni, mert ha én csináltam volna, katasztrófa lett volna szegényke, az égősor pedig rejtély, talán valamelyik elektronikai bolt.
 
Az ágy vége és a fal közt még akadt hely a koffernek, és amolyan táska-cipő részleggé alakítottam. Szándékosan az ajtó mögött van, könnyebben is kapom fel, ha sietek órára, vagy a villamosra.
A koffer Samsonite, a fekete műbor táska ázsiai boltos, a kicsi barna-krémszínű pedig még anyué volt, szóval megélt már pár dolgot. 
A cipők közül három Deichmann, egy Decathlon. Úgy tűnik, szeretem a D betűs cipőboltokat.
Az ágy feletti polc a piperecuccos-mindenes polc, jobb, ha nem mutatom meg egésszében, mert tényleg minden olyan dolog, amire nincs szükségem első kézből, ott kapott helyet. Ilyen pl. a vízforraló, vagy a fésű, de még a műanyag poharak is az esti iszogatáshoz. Imádom a sálakat, de még jobban szeretem őket gyűjteni. Szerintem otthon még soha nem vettem magamnak sálat, mindig inkább az utazások alkalmával szerzek be egyet-egyet. 
A fehér csipkemintás tárolók hatalmas szerelmeim, egyszerűen meghülyülök értük, naná, hogy IKEA. Szerintem mielőtt hazamegyek, még veszek belőlük 10-et, csak úgy a biztonság kedvéért. A tükör is a svéd csodából származik, viszont csavarhúzó hiányában kissé billeg. :D
A szekrény a falba épített, egyik fele az enyém, másik szobatársamé. A felsőket ne kérdezzétek, honnan vannak, talán 2-3 kivételével az összes Hádás vagy turkálós. A "vállfázásra" itt szoktam rá kissé, mert sokkal jobban átlátom, mint ha összetúrnám az egész szekrényt erre sikerült így 20 év után rájönnöm, szóval ezt majd otthon is beiktatjuk az életünkbe.
Az utolsó képen pedig az erkélyre vezető ajtót láthatjátok csendélet formájában, és részleteket a szobatársam szobarészéből, IKEA-s kisasztallal, elégett illatos gyertyacsonkkal, körömlakkal meg minden aprósággal.

Remélem nem bánjátok, hogy az életemből is mutattam egy kicsit, szerettem volna, ha tudjátok, merre dobott az élet, és miért hanyagoltam kissé a blogot az elmúlt másfél hónapban. Sajnos a heti kettő bejegyzést még mindig nem tudom tartani, pedig szeretném, de azzal is tisztában vagyok, hogy jobban járok, ha van egy, de az tisztességes. 
Ha van valamilyen jó dekorációs ötletetek, szívesen fogadok még tippeket, és ha kolis/albérletes vagy, mindenképp küldj fotót a saját szobádról a Neverhood's Diary Facebook oldalán, vagy tagelj Instagrammon @neverhood__ név alatt megtalálsz :)

You May Also Like

2 comments

  1. nagyon otthonos kis szoba :) az én szobám az erasmus alatt maximum a kupitól volt otthonos :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is kellett vagy 6 hét hozzá :D köszönöm :)

      Törlés