Úúúúúristen, el sem hiszem, hogy végre nem Wordben gépelek szakdolgozatot, vagy szövegkiemelővel kifestőzöm a tételeimen, hanem a blogger felületén pötyögtetem a billentyűzetet és jelenek meg a betűk. Nem kell formai követelményeknek adóznom (csak a sajátjaimnak) vagy szakmai stílusban írnom (csak a sajátomban).
Ha követtek a szocmédiás felületeken (ig:@neverhoodsdiary), akkor körülbelül tudjátok, hogy néhány napja leállamvizsgáztam és LEDIPLOMÁZTAM, WHOAAAA!!! Egyelőre hihetetlenül szürreális élmény, sokszor azon kapom magam, hogy még a Freud-i alapelveket mondom magamban, vagy épp a szív anatómiáját, esetleg a magyarországi deviancia statisztikák közül igyekszem emlékezni valamelyik számra. Szóval az agyam még zsibong a kistengernyi tételinformációktól, de ez nem állít meg az írásban.
Mert rohadtul hiányzott. Hiányoztatok.
Bár az utóbbi hetekben tényleg reggeltől-estig (inkább délutántól éjszakáig) tanultam, azért nem vagyok az a típus, aki órákat tud a seggén ülni. Történtek izgalmas dolgok április és május során, így ezekből szemezgetve elmesélnék néhány dolgot.
Kaját, kávét, limonádét előkészíteni, hosszú lesz.
Kaját, kávét, limonádét előkészíteni, hosszú lesz.
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
Április 13. - leadtam a kis bambínómat
Ráment a tavaszi szünetem tisztességgel, a kézizületeim egészségétől örökre búcsút mondtam, ráadásul diagrammokat sem szeretnék egy ideig szerkesztgetni, de a leadási határidő előtt jó egy héttel korábban leadtam a szakdogámat, ami elég király érzés volt. 51 karakter híján 70ezer karakter lett, ami még jobb lett volna, ha mondjuk a publikálható könyvemet alkotja, de ne legyenek nagy igényeink, no.
Április 22. - Roadtrip with Bro
Az idei év egyik legkirályabb napja. Tudjátok, hogy van egy tesóm, imádom is eléggé, neki is én vagyok a kedvenc húga, így hát mikor Édesanyánk megkért bennünket, hogy menjünk el az egyik közeli nagyvárosba valamilyen vászon hamisított Converse-t venni (az előzőt kivágta egy drónnal. Nagyon hosszú sztori.) mi fogtuk magunkat, és elindultunk kb. a teljesen másik irányba.
Mindketten szeretjük a szülőföldünket, valahogy mindig is jól és tisztelettel tudtunk bánni a régi időkből fennmaradt értékekkel, és akkor sem tagadtuk le, honnan jöttünk, milyen körülményekből és államigazgatásból, mikor erre kértek minket. Így történt az is, hogy mindketten nagyon szeretjük a régi kastélyokat, rompalotákat, elhagyott épületeket. Számomra szomorú, de egyben varázslatosak ezek a helyszínek. Szomorú persze, hogy el vannak hanyagolva, hogy lassan némelyik eltűnik a Föld színéről. De nagyon valószínű az is, hogy előző életemben valamilyen grófkisasszony lehettem, mert azonnal otthon érzem magam, bármelyik kastélyról is legyen szó. Ahogy elképzeled, hogy vajon mennyien sürögtek-forogtak odabent, hogy gyönyörű ruhákban jártak a nemesebbek, és hogy mennyi kisgyerek játszhatott a hatalmas udvarokon. Szerelmes vagyok ezekbe az épületekbe, őszintén.
Így alakult az is, hogy egy kis kutakodás során rájöttünk, hogy tőlünk nem is olyan messze van egy, amiről sose hallottunk, de elég vagányul néz ki. Tornya is van, meg minden, márpedig a torony NAGYON FONTOS! Szóval bevásárlás helyett tisztességes kerülőt tettünk és roadtrip-re indultunk, ami mindig, minden körülmény között jöhet.
Ennyinél végül mégsem álltunk meg, a térképen egyáltalán nem jelzett földesúton eljutottunk a váráslás helyszínére is, eltöltöttünk ott nem egész 23 percet, és mentünk tovább, hogy még nagyobb kerülővel érjünk vissza a vasárnapi ebédre. Így bukkantunk a végtelen repceföldre is, amely mellett NANÁ, hogy megálltunk fényképezni. A csupa fekete outfitem csupa sárgaként ért vissza az autóhoz, de a képekért nagyon megérte.
Meg úgy egyáltalán: néha elég csak a környékben járni, hogy újdonságokat fedezzünk fel, és ezt imádom.
Április 29 - Zoo
Nóra barátnőm volt olyan cukkernyúl, hogy magukkal hívott munkaünnepes-előzetesre Palicsra, még ha én is voltam az ötödik, gyertyatartó szereposztásra ítélt tag is. Persze ez csak drámai fennhang, jó fejek voltak a többiek, és lerohadt a lábunk is, mire végigjártuk az állatkertet a milliónyi kisgyerekkel egyetemben. Lett egy csomó profi kép, amikre elég büszke vagyok, ráadásul sokat nevettünk és vidáman telt az egész nap. Mondjuk a palicsi állatkertre azért ráférne egy vérfrissítés, mert egyes helyei katasztrófa súlytotta területek, és nem győztünk sóhajtozni, hogy enyje-benyje, ez azért nem így nézett ki, a tó és környéke, na meg a gyönyörűséges házak sokat kompenzálnak. Ha van kedvetek egy napot kirándulni, és nem féltek egy kis sorban állástól a határon, akkor Palicsra mindenképp nézzetek el egyszer, szerencsére van olyan szép fele, ami nem a Balkánt idézi. :D
A Jugyu ilyen fura hely, a mi szakunk meg pláne, nekünk még ballagásunk is van az egyetemről kéremszépen. Szó se róla, cukik a tanáraink, amiért megszervezik nekünk, full respect, maradjanak mindig ilyen kreatívak és aktívak. Én az enyémet már tavaly leballagtam, de azért nem hagytam volna ki egy vidám iszogatást az idei szaktársaimmal sem. Jó volt, finom volt, és szépek voltunk. Már megérte.
Május 12. - photoshoot day a törpegárdáról
Hívtak sportnapra, én mentem sportnapra - fotózni. Szeretem ezeket a kis törpéket, és rájöttem arra is, hogy szeretem ezeket a spontán pillanatokat, mert bár előfordul, hogy néhány elmosódik, vagy nem lesz tökéletes, a gyerekek arcán őszinte vidámság és érdeklődés látszik, melyet nem lehet megismételni vagy beállítani. Elkezdtem a Lightroommal is ismerkedni, autodidakta módon tanulgatni, melyre a jövőben a blog mellett több időt szeretnék fordítani és több vidám fotózás részese lenni.
Amúgy meg brutál király képek lettek, én őszintén büszke vagyok rájuk, tartsam meg ezt a jó szokásom a jövőben is.
Május 18. - Lasagna party with N
Ahányszor ránézek ezekre a képekre, esküszöm éhes leszek. Nórának hatalmas pacsi és respect, hogy eltűrte a fejem és a hisztijeim ebben a két hónapban, ráadásul még főzött is rám, arról nem is beszélve, hogy itatott is, nem hagyva, hogy elszáradjak mint egy kánikulában meggyepált búzaszál. Eszméletlen finom lasagnát csinál, az eperturmixa elsőrendű, és a bort sem veti meg, úgyhogy imádat és bízom benne, hogy egyszer viszonozni tudom legalább fele ilyen főzőtudománnyal a cukiságait, mert tényleg sokat jelentett. Ja, és hogy egyszer tényleg "nem maradok sokáig", mert azért érdekes napfelkeltekor sétálgatni haza, viszont nem feltétlen egészséges. :D
Május 24. - szakmai vizsga
Namost a mi szakunk ilyen nagyon extravagáns, nem csak a ballagást tekintve, hanem úgy tuttó-komplettó. A csütörtökökkel idén igencsak elvoltam, és a szakmai vizsga a.k.a egészségfejlesztő szigorlat is csütörtökre esett. Haláli szerencsém volt és kb. ugyanilyen vicces lehettem, mert konkrétan úgy voltam vele, hogy minek készüljek, csak a terepgyakorlati munkámat kell megvédenem, ííízi ügy. Alig értem oda, már sorolták a névsort, konkrétan még lógott ki a reggeli a számból, mikor közölték, hogy első vagyok az adott bizottságnál. Izgulni se volt időm, és majdnem megkérdeztem, hogy most amúgy nekem mit kell mondanom, de az utolsó pillanatban lenyeltem a kérdést (és a croissant végét is), és elkezdtem hadoválni. Konkrétan közöltem a tanárokkal, hogy a Negyvennyolcas Utcai Óvoda a negyvennyolcas utcán található. :D Viszont nem kell félteni, beszélni nagyon tudok, így gyorsan összeszedtem magam, és a kérdésekre már gond nélkül és valóban szakemberként válaszoltam. Őszintén sajnálom, hogy nem volt bent egy stáb megőrökíteni.
Utána ultraegészséges kaját ettünk Dupival, ez ilyen cukormentes, laktózmentes, mindenmentes sütemény, amiben egyébként teljesen pozitívan csalódtam, mert így is nagyon finom volt, szóval a vegán mániákusoknak megy egy mini-taps az ehető étel receptjének kitalálásáért.
Június 7. - az államvizsga story
A nagybetűs NAP. Hogy milyen állapotban aludtam előtte, arról nem ejtenék szót, maradjunk annyiban, hogy az idegeim és a családom idegei megsínylették az előtte lévő egy hetet mindenképp. Tudtam, hogy tanultam, hogy tényleg, soha semmibe nem öltem ennyi energiát és egészséget, mint ebbe a 61 tételbe, tudtam, hogy bármit húzok, mindenhez hozzá tudok szólni, de persze sok függött attól is, melyik bizottsághoz kerülök. Mantráztam is tisztességgel névsorolvasás előtt, és természetesen nem lett szerencsém. Na de haladjunk sorba.
Reggel kipattantak a szemeim, az összes tételt elcipeltem magammal (babona), felvettem az érettségizős szoknyámat és a szokásos vizsgázós felsőm (babona), és smink nélkül, összefogott hajjal (babona) elindultam a városba, ahol tettem még egy kitérőt a vaníliás croissant és a Mizó kávé irányába (babona). Időben odaérve kisebb reunion alakult ki a tavalyi szaktársaimmal, amitől esküszöm jobb kedvem lett, a nosztalgia mindig erős faktor, főleg egy ilyen felfokozott helyzetben.
Megtörtént a névsorolvasás, kiderült, hogy ahhoz a bizottsághoz kerültem, ahol az egyik nő sorra buktatott az előző napokba is, a másikkal meg január végén vesztem össze. Egyet nem ismertünk, a másik meg jó fej, olyan volt, mint az osztályfőnökünk, szóval 4-ből 1 pozitív jelenség megalapozta az idegességemet tisztességgel. Ráadásul 7-ik lettem, megint csak örültem neki, mint az átvert kisgyerek a savanyú cukorkának, mert mindig, minden szóbelimen első voltam, és nem vagyok jó várakozó.
Ahhoz képest egyébként gyorsan sorra jutottunk, ami annak is köszönhető volt, hogy hullottak az előttünk lévőek mint a szúnyogok permetezés után, ami megint csak király alapot adott a nagyszerű érzéseimnek.
A tétel húzásakor az első kettő doboz első kettő, legfelül lévő cetlijét vettem el (babona), és meg sem néztem, míg le nem ültem a helyemre. Oké, kettő olyan volt, amit tudtam, az egyiket speciel előtte nap néztem át részletesen, mert hallottam, hogy buktak rajta páran.
Na de persze miért mennem valami egyszerűen, ha mehet bonyolultan. A szakdolgozatomat szétszedték, olyan kérdéseket kaptam, hogy lényegében újramagyaráztam az internet működését. Így érezhette magát Zuckenberg a kongresszus előtt, esküszöm. Nem jól kezeltem a válaszokat egyébként, ezt utólag beismerem, mert hülye kérdésre szemforgatós stílusban válaszoltam, de mindegy, sikerült megvédeni, jöhetett a tétel.
Megkockáztatom, hogy sosem leszek semmilyen előadásomra büszkébb, mint arra, ahogy a vese tételt elmondtam, még magamat is lenyűgöztem, döbbenet, a tanárok is bólogattak, kettőt kérdeztek, csuklóból megválaszoltam, bumm, egy tétel teljes győzelem.
Aztán jött a második. Amivel megszívtam. Kikezdett engem is a nő, aki az előző napokon buktatott, az addigi magabiztosságom elpárolgott, csak az a néhány definíció és alap mentett meg, amelyet viszont stabilan tudtam. Szerintem senki nem értékeli pozitívan azt a két mondatot a felelete végén, hogy "Van még valami hozzáfűznivalója esetleg? Ha nem, akkor a viszont látásra." Ahogy kimentem, vélhetően úgy nézhettem ki, mint egy kivégzésről visszatért zombi.
Persze a népnek egyből adtam le a helyzetjelentést, kisregényt mindenkinek, mire meglepetésemre az egyikük meg is jelent személyes valójában, ami amúgy nagyon erősen megmentett az idegbajtól. Túl voltam rajta, elmondtam mindent, amit tudtam, a többi már a bírálaton múlt. Őszintén mondom, egy éve nem voltam olyan nyugodt, mint a felelet után és az eredményhirdetés előtt. Tudtam, hogy megvan, hogy kész, vége, ennyi volt, hogy lediplomáltam és befejeződött még egy szakasz az életemben. Szürreális volt, még most is az.
Persze az eredményt azért megvártuk, majdnem a fél csapatunk bukott, érdekes mód a másik bizottságnál csak ketten. Avagy van igazság a földön, na persze.
Sms, hívás mindenkinek, örömkönnyek és aztán a jól megérdemelt pihenés, este pedig a koccintás, mert megérdemeltük. Mert lehet, hogy most diplomás munkanélküliek vagyunk, hogy nekem ráment a szociális életem és részben az egészségem is az előző két hónapban, de le tudtuk zárni. Elsőre. Képesek voltunk megvédeni a tudásunk és becsületünk, és a nehéz helyzetekben is továbblendültünk, helyt álltunk. Immáron két diplomás gyerekük van anyáméknak, akik közül az egyikről tudtuk, hogy valószínűleg lesz (tesóm), én viszont kalandosabb utat jártam be érte, mely alatt a szüleimet is bővítettem néhány ősz hajszállal. De büszkék rám, büszkék ránk, és ez az egész világnál többet jelent.
Körülbelül ennyi publikus történt az elmúlt két hónapban, persze azért vannak dolgok, amiket megtartok magamnak ;)
A következő hetekben jön néhány könyvértékelés, mert MEGHALOK, HA NEM OLVASHATOK most már, halmokban állnak a polcomon az újdonságok és a várólistám se rövid. Ezen felül persze jönnek a szokásos Neverhoodos bejegyzések, szokásos, régi menettel, csak kell egy kis idő, míg visszarázódok motivációban és agyban is. Remélem, velem lesztek újra. Végtelenül hálás vagyok a türelmetekért.
Nagyölelős, immáron két éves Neverhood's Diary csibecsók:
Ennyinél végül mégsem álltunk meg, a térképen egyáltalán nem jelzett földesúton eljutottunk a váráslás helyszínére is, eltöltöttünk ott nem egész 23 percet, és mentünk tovább, hogy még nagyobb kerülővel érjünk vissza a vasárnapi ebédre. Így bukkantunk a végtelen repceföldre is, amely mellett NANÁ, hogy megálltunk fényképezni. A csupa fekete outfitem csupa sárgaként ért vissza az autóhoz, de a képekért nagyon megérte.
Meg úgy egyáltalán: néha elég csak a környékben járni, hogy újdonságokat fedezzünk fel, és ezt imádom.
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
Április 29 - Zoo
Nóra barátnőm volt olyan cukkernyúl, hogy magukkal hívott munkaünnepes-előzetesre Palicsra, még ha én is voltam az ötödik, gyertyatartó szereposztásra ítélt tag is. Persze ez csak drámai fennhang, jó fejek voltak a többiek, és lerohadt a lábunk is, mire végigjártuk az állatkertet a milliónyi kisgyerekkel egyetemben. Lett egy csomó profi kép, amikre elég büszke vagyok, ráadásul sokat nevettünk és vidáman telt az egész nap. Mondjuk a palicsi állatkertre azért ráférne egy vérfrissítés, mert egyes helyei katasztrófa súlytotta területek, és nem győztünk sóhajtozni, hogy enyje-benyje, ez azért nem így nézett ki, a tó és környéke, na meg a gyönyörűséges házak sokat kompenzálnak. Ha van kedvetek egy napot kirándulni, és nem féltek egy kis sorban állástól a határon, akkor Palicsra mindenképp nézzetek el egyszer, szerencsére van olyan szép fele, ami nem a Balkánt idézi. :D
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
Május 3. - Dupi barátnőm is elballagott a szakról
A Jugyu ilyen fura hely, a mi szakunk meg pláne, nekünk még ballagásunk is van az egyetemről kéremszépen. Szó se róla, cukik a tanáraink, amiért megszervezik nekünk, full respect, maradjanak mindig ilyen kreatívak és aktívak. Én az enyémet már tavaly leballagtam, de azért nem hagytam volna ki egy vidám iszogatást az idei szaktársaimmal sem. Jó volt, finom volt, és szépek voltunk. Már megérte.
Hívtak sportnapra, én mentem sportnapra - fotózni. Szeretem ezeket a kis törpéket, és rájöttem arra is, hogy szeretem ezeket a spontán pillanatokat, mert bár előfordul, hogy néhány elmosódik, vagy nem lesz tökéletes, a gyerekek arcán őszinte vidámság és érdeklődés látszik, melyet nem lehet megismételni vagy beállítani. Elkezdtem a Lightroommal is ismerkedni, autodidakta módon tanulgatni, melyre a jövőben a blog mellett több időt szeretnék fordítani és több vidám fotózás részese lenni.
Amúgy meg brutál király képek lettek, én őszintén büszke vagyok rájuk, tartsam meg ezt a jó szokásom a jövőben is.
Ahányszor ránézek ezekre a képekre, esküszöm éhes leszek. Nórának hatalmas pacsi és respect, hogy eltűrte a fejem és a hisztijeim ebben a két hónapban, ráadásul még főzött is rám, arról nem is beszélve, hogy itatott is, nem hagyva, hogy elszáradjak mint egy kánikulában meggyepált búzaszál. Eszméletlen finom lasagnát csinál, az eperturmixa elsőrendű, és a bort sem veti meg, úgyhogy imádat és bízom benne, hogy egyszer viszonozni tudom legalább fele ilyen főzőtudománnyal a cukiságait, mert tényleg sokat jelentett. Ja, és hogy egyszer tényleg "nem maradok sokáig", mert azért érdekes napfelkeltekor sétálgatni haza, viszont nem feltétlen egészséges. :D
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
Május 24. - szakmai vizsga
Namost a mi szakunk ilyen nagyon extravagáns, nem csak a ballagást tekintve, hanem úgy tuttó-komplettó. A csütörtökökkel idén igencsak elvoltam, és a szakmai vizsga a.k.a egészségfejlesztő szigorlat is csütörtökre esett. Haláli szerencsém volt és kb. ugyanilyen vicces lehettem, mert konkrétan úgy voltam vele, hogy minek készüljek, csak a terepgyakorlati munkámat kell megvédenem, ííízi ügy. Alig értem oda, már sorolták a névsort, konkrétan még lógott ki a reggeli a számból, mikor közölték, hogy első vagyok az adott bizottságnál. Izgulni se volt időm, és majdnem megkérdeztem, hogy most amúgy nekem mit kell mondanom, de az utolsó pillanatban lenyeltem a kérdést (és a croissant végét is), és elkezdtem hadoválni. Konkrétan közöltem a tanárokkal, hogy a Negyvennyolcas Utcai Óvoda a negyvennyolcas utcán található. :D Viszont nem kell félteni, beszélni nagyon tudok, így gyorsan összeszedtem magam, és a kérdésekre már gond nélkül és valóban szakemberként válaszoltam. Őszintén sajnálom, hogy nem volt bent egy stáb megőrökíteni.
Utána ultraegészséges kaját ettünk Dupival, ez ilyen cukormentes, laktózmentes, mindenmentes sütemény, amiben egyébként teljesen pozitívan csalódtam, mert így is nagyon finom volt, szóval a vegán mániákusoknak megy egy mini-taps az ehető étel receptjének kitalálásáért.
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
Június 7. - az államvizsga story
A nagybetűs NAP. Hogy milyen állapotban aludtam előtte, arról nem ejtenék szót, maradjunk annyiban, hogy az idegeim és a családom idegei megsínylették az előtte lévő egy hetet mindenképp. Tudtam, hogy tanultam, hogy tényleg, soha semmibe nem öltem ennyi energiát és egészséget, mint ebbe a 61 tételbe, tudtam, hogy bármit húzok, mindenhez hozzá tudok szólni, de persze sok függött attól is, melyik bizottsághoz kerülök. Mantráztam is tisztességgel névsorolvasás előtt, és természetesen nem lett szerencsém. Na de haladjunk sorba.
Reggel kipattantak a szemeim, az összes tételt elcipeltem magammal (babona), felvettem az érettségizős szoknyámat és a szokásos vizsgázós felsőm (babona), és smink nélkül, összefogott hajjal (babona) elindultam a városba, ahol tettem még egy kitérőt a vaníliás croissant és a Mizó kávé irányába (babona). Időben odaérve kisebb reunion alakult ki a tavalyi szaktársaimmal, amitől esküszöm jobb kedvem lett, a nosztalgia mindig erős faktor, főleg egy ilyen felfokozott helyzetben.
Megtörtént a névsorolvasás, kiderült, hogy ahhoz a bizottsághoz kerültem, ahol az egyik nő sorra buktatott az előző napokba is, a másikkal meg január végén vesztem össze. Egyet nem ismertünk, a másik meg jó fej, olyan volt, mint az osztályfőnökünk, szóval 4-ből 1 pozitív jelenség megalapozta az idegességemet tisztességgel. Ráadásul 7-ik lettem, megint csak örültem neki, mint az átvert kisgyerek a savanyú cukorkának, mert mindig, minden szóbelimen első voltam, és nem vagyok jó várakozó.
Ahhoz képest egyébként gyorsan sorra jutottunk, ami annak is köszönhető volt, hogy hullottak az előttünk lévőek mint a szúnyogok permetezés után, ami megint csak király alapot adott a nagyszerű érzéseimnek.
A tétel húzásakor az első kettő doboz első kettő, legfelül lévő cetlijét vettem el (babona), és meg sem néztem, míg le nem ültem a helyemre. Oké, kettő olyan volt, amit tudtam, az egyiket speciel előtte nap néztem át részletesen, mert hallottam, hogy buktak rajta páran.
Na de persze miért mennem valami egyszerűen, ha mehet bonyolultan. A szakdolgozatomat szétszedték, olyan kérdéseket kaptam, hogy lényegében újramagyaráztam az internet működését. Így érezhette magát Zuckenberg a kongresszus előtt, esküszöm. Nem jól kezeltem a válaszokat egyébként, ezt utólag beismerem, mert hülye kérdésre szemforgatós stílusban válaszoltam, de mindegy, sikerült megvédeni, jöhetett a tétel.
Megkockáztatom, hogy sosem leszek semmilyen előadásomra büszkébb, mint arra, ahogy a vese tételt elmondtam, még magamat is lenyűgöztem, döbbenet, a tanárok is bólogattak, kettőt kérdeztek, csuklóból megválaszoltam, bumm, egy tétel teljes győzelem.
Aztán jött a második. Amivel megszívtam. Kikezdett engem is a nő, aki az előző napokon buktatott, az addigi magabiztosságom elpárolgott, csak az a néhány definíció és alap mentett meg, amelyet viszont stabilan tudtam. Szerintem senki nem értékeli pozitívan azt a két mondatot a felelete végén, hogy "Van még valami hozzáfűznivalója esetleg? Ha nem, akkor a viszont látásra." Ahogy kimentem, vélhetően úgy nézhettem ki, mint egy kivégzésről visszatért zombi.
Persze a népnek egyből adtam le a helyzetjelentést, kisregényt mindenkinek, mire meglepetésemre az egyikük meg is jelent személyes valójában, ami amúgy nagyon erősen megmentett az idegbajtól. Túl voltam rajta, elmondtam mindent, amit tudtam, a többi már a bírálaton múlt. Őszintén mondom, egy éve nem voltam olyan nyugodt, mint a felelet után és az eredményhirdetés előtt. Tudtam, hogy megvan, hogy kész, vége, ennyi volt, hogy lediplomáltam és befejeződött még egy szakasz az életemben. Szürreális volt, még most is az.
Persze az eredményt azért megvártuk, majdnem a fél csapatunk bukott, érdekes mód a másik bizottságnál csak ketten. Avagy van igazság a földön, na persze.
Sms, hívás mindenkinek, örömkönnyek és aztán a jól megérdemelt pihenés, este pedig a koccintás, mert megérdemeltük. Mert lehet, hogy most diplomás munkanélküliek vagyunk, hogy nekem ráment a szociális életem és részben az egészségem is az előző két hónapban, de le tudtuk zárni. Elsőre. Képesek voltunk megvédeni a tudásunk és becsületünk, és a nehéz helyzetekben is továbblendültünk, helyt álltunk. Immáron két diplomás gyerekük van anyáméknak, akik közül az egyikről tudtuk, hogy valószínűleg lesz (tesóm), én viszont kalandosabb utat jártam be érte, mely alatt a szüleimet is bővítettem néhány ősz hajszállal. De büszkék rám, büszkék ránk, és ez az egész világnál többet jelent.
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
 |
| A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva! |
Körülbelül ennyi publikus történt az elmúlt két hónapban, persze azért vannak dolgok, amiket megtartok magamnak ;)
A következő hetekben jön néhány könyvértékelés, mert MEGHALOK, HA NEM OLVASHATOK most már, halmokban állnak a polcomon az újdonságok és a várólistám se rövid. Ezen felül persze jönnek a szokásos Neverhoodos bejegyzések, szokásos, régi menettel, csak kell egy kis idő, míg visszarázódok motivációban és agyban is. Remélem, velem lesztek újra. Végtelenül hálás vagyok a türelmetekért.
Nagyölelős, immáron két éves Neverhood's Diary csibecsók:
