Neverhood's Diary

Már fél évvel ezelőtt is, az utóbbi időben pedig már minden héten kapok olyan kérdéseket üzenetben, hogy hogyan szerkesztem a képeimet, és mikor írok már olyan bejegyzést, amiben erről osztom az észt. Hogy őszinte legyek, én csak nagyon ritkán olvasok ilyen jellegű bejegyzéseket, ezért is féltem eleinte nekiállni, útközben pedig (úgy 1-2 hónapja) pedig nagyot változtattam a szerkesztési szokásaimon, amely nem segítette éppenséggel elő a most teremtődő blogposztot. (fhúú, kezdődik a filozofikus írásmód)

Ezen felül jött a következő probléma, hogy oké, hogyan szerkesztem a képeimet, NA DE MELYIKEKET? HMMM???? A kíváncsiskodók egy részét az Instagram képeim érdekelték, másokat az Instastory-s, megint volt egy tábor, akiket a blogban láthatóak. Na most ezzel úgy feladtátok a leckét, hogy egy hete nem térek magamhoz, és próbálok valami hiperszuper menő leírást alkotni mindenről. Nagggggyonhosszú olvasmányra készüljetek, csomó képpel és nulla informatikai tudással rendelkező magyarázattal, mert nem vagyok techzseni, viszont minden titkomra fény derül. Popcornt, kávét a közelbe, és tessék olvasni, próbálgatni és alkotni! 

Egy fontos dolog.
Mindenkinek megvan a véleménye a képszerkesztésről, vagy annak nem szükségességéről. Én szeretem a képeimet szerkeszteni, bíbelődni velük, és valami még szebbet kreálni, más aspektusban látni őket, javítani kicsit és a lehető legtöbb valóságot visszaadni. Sem telefon, sem fényképezőgép önmagában nem képes visszaadni a valóságot (vagy csak nagyon-nagyon ritkán), sokkal kevesebb színt és élességet mutat egy kép, mint amit a valóságban tapasztalunk. Én erre törekszem, ennek átadása érdekében szerkesztek úgy-ahogy, és mindezek mellett még a pillanatok elkapására is törekedni. Számomra a fotózás kifejezőeszköz, a hangulatom, az érzéseim átadása, a soha vissza nem térő pillanatok rögzítése, mellyel mást is boldoggá tudok tenni. Ennél pedig komolyan nincs jobb érzés a világon. 

Na, ennyi lett volna a rizsaszöveg, kezdjünk bele a munkába.

Instagram

... avagy miért van tele a telefonom memóriája. Már évekkel ezelőtt IG függő lettem, de nincs nap, hogy ne döbbentene meg néhány szemem elé kerülő kép. Én is sokat bíbelődök a szerkesztéssel, el sem tudom képzelni, hogy más mennyi órát tud egy képének javításába beleölni, de komolyan.
Insta képekhez a VSCO-t és az AirBrush-t használom. Ősszel és télen utóbbit jobban, mivel ha végigpörgetitek a @neverhoodsdiary feed-jét, láthatjátok, hogy ezekben az időszakokban teljesen fekete-fehér-szürke uralom van, amihez nem árt egy kis fehérítés. Tavasszal, meg most nyáron valahogy bekerült egy kis zöld is, nem tudom, miért vagy mikor, de neki sem árt egy kis tisztítás. Na de részletesebben, és érthetően, hogy mit is csinálok:
1. Alapból VSCO-ban fotózom, megszokás és egyszerűség, illetve azt vettem észre, hogy mintha alapból javítana a képek szerkezetén. Utóbbi persze simán lehet, hogy csak bemesélés magamnak, minden esetre az első lépés a fotó megnyitása - tiszta meglepetés, nem?
2. Számomra a HB2-es filter az örök kedvenc, hiába próbálgattam mást, egyszerűen ehhez térek vissza állandóan. Erős árnyékolása és a fehérek kiemelése nálam nyerő, viszont a képtől függően valamennyit mindig visszaveszek belőle, hogy ne legyen olyan természetellenes az egész hatás.
3. Ha ezzel megvagyok, átlépek a szerkesztői felületre, ahol történik az igazi csoda.
4. Fényerő, kontraszt és élesítés: avagy a triumvirátus, amelyet minden képnél javítok. Leginkább erről beszéltem, mikor a valóság visszaadásáról magyaráztam feljebb. Hiába újabb kategóriás, okos a telefonom, egyszerűen a kamera nem adja vissza azt a színhatást, ami a szemünk előtt van. Ilyenkor jön jól egy kis help, ez pedig a fentiekkel egyszerűen elérhető. 
P.s.: a kontraszttal érdemes túlzásba esni, mert minden szocmédia app ront a minőségen, szóval ha úgy vélitek, hogy túl erős a kontraszt, akkor az pont tökéletes lesz Face-re vagy Instagramra, vagy minden másra. Röhej, de tényleg így van,
5. Megesik, hogy a csiga elesik, és olyan helyen keletkeznek árnyékok a szerkesztés folyamán, ahova nem annyira szívlelnétek, ez esetben vegyetek vissza belőle, és problem solved.
6. Míg a fekete-fehér-szürke domináló képeknél a hőmérsékletet mindig hideg felé vittem, ezzel fehérítve/kékesítve azt, a mostani feedemben a barna és a zöld IS motivál, meg hát nyár is van, szóval dobjuk rá azt a pár fokot, jóleszazúgy.
7. Végül pedig a legjobb rész, a vágás, mert jobb előre kivágni a képet, és azzal folytatni a szerkesztést, mint sem az IG-re bízni, hogy szétroncsolja a művűnket.

Ezek után átkanyarodunk AirBrushra.
8. Ha nem olyan csórik vagytok, mint én, és Apple telefont használtok, akkor ajánlom a FaceTune appot, a külföldi nagy fejesek mind azt használják. Ha viszont az Andoridosok táborát erősítitek, mint jómagam, akkor az AirBrush jó kis alternatíva. A fehérítés a lényeg, márpedig arra a jó kis fog ikont kell használnunk.
9. Lehet változtatni az ecsetméretet, attól függően, hogy mekkora felületet szeretnénk fehéríteni, majd miután az első fehérítést pipáztuk, lehet kezdeni a fehérítettet is fehéríteni. Tiszta jó, mintha palacsintatortát csinálnál, és rétegről rétegre töltenéd meg. Simán túlzásba lehet esni, ha szeretitek az agyonretusált fotókat, de arra tényleg jó, hogy a kissé szürkés pixeleket feljavítsa.
10. Ha pedig törölnétek, akkor a radír megmutatja kékkel, hogy honnan is teheted meg azt, amit tökre birok.
11. Főleg a hasonló sütis-kávés képeknél, de szinte mindig használok egy kis barnítást, vagy inkább szín-visszaadást, mivel a fehérítés sokszor abból is elvesz, amiből nem kellene. Latteart esetén szépen kiemeli a baristák művét, könyveknél a borítókat, minden más esetén meg magát a színt. Bőrbarnításra, amire eredetileg szolgálna, inkább nem ajánlanám, ha csak nem akartok röhögni egy jót. Ez esetben receptre fel is írom. 
12. Ezek után pedig mehet fel Instára, még egy utolsó expójavítás, és utána a térhódítást csak a világháló, és a jelentések állíthatják meg.

Blogbejegyzés képek

Egy ideje rácuppantam a Lightroomra, és hála a jóságos magasságos istennek, hogy így tettem. A blogbejegyzésre a képek a készítési metódusban időigényesek, mert ugye a kreatív rész nélkül a szerkesztés mit sem ér. Ennek ellenére a többi már gyerekjáték, VSCO HB1-es vagy HB2-es filtert használok itt is, mely Lightroom kompatibilis, netről lehet szerválni, és az utólagos javításokat a jobb oldali sávban végzem el. A lenti képek két példa, ahol direkt Before-Afterre tettem a képet, így könnyen látszik a különbség az eredeti és a szépített kép közt. 


Instastory

Rühellem az Instagram kameráját, soha nem is használom, nem is szándékozom, és nem is ajánlom. Ebben az esetben is a VSCO az én kebelbarinőm, meg az esetek legtöbb részében a HB2-es filter a maximumon, de előfordul, hogy az A4-est választom, ami kicsit retrósítja a képeket. Egy kis kontraszt ide-oda, és nem bántom tovább, Instastoryra tökéletesen megfelel. 
Ott legtöbbször még egy Oslo filtert ráhúzok, mely világosítja és kiemeli a színeket, ha pedig fehérebb, még világosabb képeket szeretnék, akkor egy Melbourne-t, mert ezek azért nem rossz dolgok. 

Bízom benne, hogy választ kaptatok a sokatok által feltett kérdésekre, ha mégsem, keressetek és írjatok nyugodtan Instán, Facebookon és Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

Ja, és kommentárban írjátok meg az Insta neveteket, hogy minél többetek feedjét láthassam és követhesselek titeket. :)

Továbbra is diplomás munkanélküli csibeölelős:
augusztus 23, 2018 No comments
5 vasárnap, 4 blogger, 1 bloggeresemény. Október hónapban 4, számomra inspiráló bloggerinával készítek interjút, életvitelről, melóról és a blogukról. Teszem azt azon elgondolásból, hogy imádom őket, és szeretném még több emberhez eljuttatni a munkásságuk. Enjoy!

Fanny egy végtelenül pozitív, kreatív és valódi művészlélek, akivel keresztbe-hosszába, de mindig követtük a másikat. Idén májusban az életeseményeink keresztezték egymást, amióta nem csak követjük, de támogatjuk is a másikat - leginkább ő az, aki néhány pozitív, kedves szóval észhez tud engem is téríteni. 
Arról nem is beszélve, hogy kiváló interjú- és beszélgetőalany, egy témát feldobva reeeeeeeeeengeteget tud beszélni, a rajzai a mindene, szóval tádááámm, egy igen hosszú és tartalmas interjút olvashattok most vele.

Induljunk a legsablonosabb kérdéssel: Mikor jött el az a pillanat, hogy eldöntötted, divatillusztrálással akarsz foglalkozni?

Azt hiszem akkor kezdett el megfogalmazódni bennem az ötlet, amikor a divatsuliban az illusztrátorokról tanultunk, és éreztem, hogy az ábrázolás közelebb áll hozzám, mint a megvalósítás. Nagyjából a tanulmányaim vége felé kezdtem képezni magam és a tervezés mellett ezt is fejlesztettem.

Hogy jutottál a divatsuliba?

Én már kicsi korom óta rajzolgattam, anyukám varrodájában firkálgattam a telefonkönyvét, és mindig anyagcafatokból csináltam ruhákat próbababán. Még mikor választani kellett középsulit, akkor inkább nem akartam művészeti képzésben részt venni, mert mindig kicsit előítéletes voltam a művészpalántákkal kapcsolatban, ezért rendes gimibe mentem, amit utólag sem bántam meg. Mihelyst érettségiztem nem volt kérdés, hogy a divattal szeretnék foglalkozni. Nem vagyok egy tanulós típus, úgyhogy valami olyan helyet kerestem, ahol élvezet az oktatásban részt venni, egyenrangúak vagyunk a tanárokkal, és valós tudást kaphatunk. Ez így is lett, büszke vagyok, hogy oda járhattam!
Az illusztrációid melyik részével foglalkozol legtöbbet/legrészletesebben?

Az illusztrációim összes része végtelenül sok időt vesz igénybe. Ez néhol hatalmas előny, néhol viszont iszonyú nagy hátrány, mert én képtelen vagyok csak firkálgatni, olykor képes vagyok túlbonyolítani mindent. Ennek ellenére elég sokan a részletgazdagságot szeretik a rajzokban, úgyhogy ezen nem is változtatnék soha. Talán a bőr tónusozása az, ami picit hosszabb idő, illetve ha mintás öltözékeket ábrázolok, akkor azoknak  a megrajzolása is beletelik pár órába, de szerintem totál megéri. Szeretek a színekkel játszani, úgyhogy a lehető legtöbbet dolgozom rajtuk.

El tudod képzelni, hogy a rajzaid a valóságban is megvalósuljanak? Esetleg divatháznak dolgozni, vagy saját brandet alapítani?

El tudom képzelni, de ez a része nem igazán foglalkoztat. Ha én magam valósíthatom meg a terveimet, akkor persze nagyobb lelkesedéssel gondolkodnék a kivitelezésen, de másoknak tervezni nem szeretnék, mert akkor már rögtön nem én vagyok aki irányít. Vannak akik szívesen dolgoznak csapatban, viszont mindig tudtam, hogy én a magányos farkas vagyok.

Egy divatillusztrátor hol tud akkor elhelyezkedni ebben a nagy világban?

Magazinoknál vagy saját maga kialakított vállalkozásában. Nagyjából minden ilyen szakma, mint a festők, szobrászok, ékszer készítők, mind a saját nevüket használva adják el a termékeiket. És ez szerintem így van jól.

A blogod egyik központi témája a #positivelifestyle. Hogy tudsz a hétköznapokban is ennyire motivált és pozitív lenni? 

Hú, mennyi időd van? :D Úgy tudok pozitív lenni, hogy voltam a másik oldalon. Nagyon nehéz időszakaimon vagyok túl, amelyek mind mélyebbre és mélyebbre vittek. Egyértelműen ezzel nem mentem semmire, ám amint összeszedtem magam és elkezdtem picit másképpen élni, a jó jót követett és csomó új lehetőség akadt az utamba. Nagyon nehéz dolgozni magunkon, de abszolút megéri. Ha valaki ezt mondta volna nekem egy éve, biztosan csúnyán megverem, de mindenkinek az életében eljön a pont, amikor már megálljt parancsol és elkezd a jóra törekedni.
Kik a legnagyobb inspirációid?

A legnagyobb inspirációm Emma Mumford, akivel volt szerencsém találkozni is. Az ő története kísértetiesen hasonlított a sajátomra, csak éppen egy év eltéréssel. Végignézve a videóit és hova fejlődött, végig az volt bennem, hogy bárcsak én is ennyi mindent elérhetnék, ennyi jó jöhetne az életembe. Egy napon rá kellett ébrednem, hogy ez már nem vágy többé, valóban minden úgy alakul, ahogyan nekem a legjobb. Sokat segítenek még olyan ismert írók, akik a spirituális/életmód könyvek terén maradandót alkottak, ilyen név a nemrég elhúnyt Louise L. Hay, Elizabeth Gilbert és Rhonda Byrne is. Inspirációkat mindig lehet találni, csak be is kell ám őket engedni!

Milyen indíttatásból kezdtél blogolni?

Először jó bulinak tűnt, amolyan "miért ne?". Később elkezdtem élvezni és már azon törtem a fejem, hogy miket írhatnék. Elkezdtek jönni a kedvesebbnél kedvesebb visszajelzések, és akkor már nem is néztem hányan látogatnak, csak írtam mert jól esett. Persze ez már két éves történet, és más témákkal indult, mint amelyek most fellelhetőek az oldalon, de mindenképp szerettem volna egy helyet ahol én vagyok a főszereplő, és ahol végre meghallgatnak, nem kell megjátszanom magam.

Számos témáról írsz. Melyik áll mégis legközelebb hozzád?

Mindig az ami a vonzás törvényével elért sikereimről szól. Ez nagyképűen hangzik elsőre, de azért ezt választanám, mert így nekem is jobban láthatóvá válik, mennyi mindent kapok az életemben amire addig vágytam. Néha a legdurvább és leghihetetlenebb dolgok is valóra válnak, ezt pedig az ember képes megszokni, illetve készpénznek venni. Remélhetőleg tudok példát mutatni mások számár is, miszerint minden vágyunk elérhető, csak hinnünk kell benne. 

Vannak komolyabb terveid a blogolással kapcsolatban a jövőre nézve?

Igazából nem vagyok képben azzal, hogy itthon milyen lehetőségei vannak egy bloggernek, de pár szponzoráció jól jönne! (Helló, létezem!) Azonban tisztában vagyok vele, hogy a blogom egy abszolút amatőr és szabadidőben írott napló féleség, úgyhogy komoly terveim nincsenek, csak írok mindenről, ami érdekel. Nagy durranásra nem tudom lehet-e számítani, utazni ezután is fogok, a vonzás törvényét ezután is alkalmazni fogom, és tanácsokat is adok ezután is. Bízom benne, hogy izgalmas eseményekre is eljutok majd és írhatok róla, akár az Emma Mumfordos estéről (Coming Soon), akár a római kiruccanásról, mindegy mi jön, állok elébe és megpróbálom izgalmasan tálalni.
Fanny blogját ITT, instáját pedig IDE kattintva tudjátok megtekinteni. Eléggé megéri, szóval tessék elárasztani lájkokkal a jányt. Ha pedig még inkább támogatni szeretnétek, akkor az Etsy shopján vásárolhattok is tőle.

Kivel látnátok még ehhez hasonló beszélgetősdit? Írjátok meg idelent kommentárban, vagy Facebookon, vagy akár Molyon is. Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót onnan tudhattok meg először :)

Hamarosan újabb bloggerinát vadászok le. Stay tuned!
Csibecsók:



október 01, 2017 No comments
A szerda esti borfesztiválos dumaparti közepén kiderült - ismét - hogy kissé furika a lány, mert cipel magával néhány nem túl szokványos eszközt is, amivel egy kisebb zombitámadást is túlélne. 
Mint például:

... bicska.

Nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ne szaladt volna a homloka közepéig a szemöldöke, mikor ezt megemlítettem, vagy olló helyett ezt nyújtottam a kezébe. Arról nem is beszélve, hogy mennyi bort nyitott már ki az én kicsikém. 

...cellux.

Valami elszakad? Cellux. Valami eltörik? Cellux. Valaki puskát gyárt óra előtt? Cellux. Ennyivel kb. meg is magyaráztam a lényeget.
...ragtapasz.

A világ által gyártott cipők és a tulajdonomban levő lábfejem két külön univerzumban élnek, így esélyem sincs olyan cipőt venni, ami nem törné fel az első 2-5-10 alkalommal a lábam. Szóval egy kisebb hadseregnek elegendővel én is fel vagyok szerelkezve.

...antibakteriális kendő.

Imádom azt az érzést, hogy koliból elindulva még minden rendben, mire beérek az órára, addigra úgy érzem, mint akinek a tenyere az összes létező baktériumot összeszedte a villamoson. Minimum két tasakkal mindig van nálam, nélküle sehova.

... hajgumi.

Mindig van a csuklómon egy, mert mint tudjuk, mindig akkor kellene a legjobban, mikor sehol sincs, úgyhogy igyekeztem magam bebiztosítani, és plusz egyet beletettem a táskámba, amit amúgy azóta elnyelt a feketelyuk, szerintem azóta nem is láttam, pedig tutira benne van. Fekete táskába fekete hajgumit keresni: kihívásra vállalkozó embereket felveszek.
...utazós fésű

Olyan, mint egy kicsi kinyitható telefon, és mivel mániám a hajam, így nem meglepő módon ő is ott lapul a táska aljában, és mivel a női táska egy végtelen fekete lyuk, marha nehéz megtalálni, mikor szükségem lenne rá.

... üveg víz.

Mindig azt mondogatom, hogy semmi bajom, de mire célba érek, bárhova is menjek, haldoklom a szomjúságtól. Szóval a kis 1L üvegem mindig nálam van, félig töltve, és próbálok nem megpusztulni, főleg nyáron. 

...2 darab napszemüveg.

Az egyik a szép, a másik meg amit nem sajnálok annyira szétkarcolni, vagy ha leesik, vagy ilyenek. Tök logikus lenne, ha ugyanolyanok is lennének, de neeeeem, véletlen sem, két teljesen különböző fazonú napszemcsiről van szó. 
 ... komplett gyógyszertár.

Görcsoldó, fájdalomcsillapító, antibiotikum, izületi gyulladásra... mindenre, amit az orvostudomány már tud kezelni, nálam van rá megoldás. Kisebb drogkartellt tudnék már létrehozni, ha akarnék, és még jobban is járnék vele, mint jelenleg a tanulmányaimmal.

+1...powerbank.

Naná, jelenleg a telefonod mellé egyből vehetsz egy powerbankot is, párban járnak és elég kegyetlen végkimenetele van, ha egyszer szakításig sodródnak. A net és telefonfüggő fejem valószínűleg leszakadna a helyéről, ha úgy kell ottmaradnom valahol, hogy le vagyok merülve. A huszonegyedik század hatalmas problémái ezek, kéremszépen. 

Nektek mik azok a furcsábbnak nevezhető dolgaitok, amiket minden nap magatokkal cipeltek - súlyemelés címszó alatt? Írjátok le kommentárban itt, Molyon, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, kíváncsi vagyok az őrültebbnél őrültebb esetekre :D 
május 19, 2017 3 comments
Ha december, akkor vizsgaidőszak, meg egy kis karácsonyi feeling. Számomra az idei kissé különlegesebb lesz, mivel az Erasmusos vizsgáim "csak" februárra várhatóak, az otthoniakra meg megpróbálok sírva könyörögni egy átmenőért, mert nulla motivációm van a tanulásra. Na, de a lényeg, hogy végre újra érzem a karácsonyi készülődéssel járó izgalmakat, és temérdek vásárlást. Égősor, karácsony illatú gyertyák, díszek... a koliszobánkba már csak egy karácsonyfa kellene, de ne essünk túlzásokba. 

Vagyis épp, hogy essünk. Összeállítottam a karácsonyi lehetetlen kívánságlistámat a Télapónak/Mikulásnak/Jézuskának, kinek ki hozza az ajándékokat, és nagyon ajánlom neki, hogy a végső ajándékok legalább a közelében legyenek a kéréseimnek.
Miért lehetetlen kívánságlista? Gyorsan rájössz majd.

  • Daemon Black
Kérem. Ennyi. Ugye nem szükséges kifejtenem, miért? És miért őt? A fa alatt várhat félmeztelenül, mikulássapiban, sütivel a szájában, és soha az életben nem kérek mást semmilyen alkalomra.
tudom, hogy az első nem Pepe, de kit érdekel, hot AF
  • Egy ötös diplomát 
Csak úgy, valaki más írja meg helyettem, államvizsgázzon le belőle, minden vele járó szenvedést éljen át, aztán én kapjak vele munkát természetesen. Jó fizetéssel. Túl nagy álom, tudom, főleg az én szakommal.
  •  A Párválasztó-borítójának kék ruháját
Ide vele azonnal, és soha a büdös életben nem veszem le magamról. Abban alszok, abban bulizok, abban megyek órára. Olyan szép a kicsikém, tisztelni és szeretni fogom, míg a halál, vagy a lerohadás el nem választ. 

@weheartit @acidezdoce
  • Csináljanak HIBÁTLAN filmet Perfect Chemistry sorozatból. 
Jó, ez nem annyira lehetetlen, de amúgy az, úgyis csak elcsesznék, de ha megfilmesítenék, én lennék az első, aki zokogva vesz rá jegyet a moziban. Kedvenc könyvsorozatom EVER. Ó, és természetesen az intrókban található férfiúkat kérem főszereplőknek. A lányok meg ne legyenek ennyire amatőrök, Ámen.
  • Giancarlo Vidriot az ágyamba
Ha már Tökéletes kémia, akkor kérek még egy kicsit többet az égiektől. Amióta követem Instán, komolyan mondom, egyre jobban belezúgok ebbe a pasiba, hát úristen, halál édes ez az ember. És még Carlosnak is tudnám hívni, mi ez, ha nem a tökéletesség önmagában. 
  • Végtelen IKEA utalványt
Imádok minden lakberendezéssel foglalkozó dolgot, csak sajna nincs hozzá sem ügyességem sem művészi érzékem. De kit érdekel, egy végtelen IKEA utalvánnyal olyan szobám/lakásom lehetne, hogy az életben nem tenném ki szabad levegőre a lábam. 
  • Egy saját könyvtárat + szabadidővel!
Az utóbbi időben levegőt venni is alig volt időm, nemhogy olvasni, szenvedek is rendesen. Hiányoznak a YA klisék, a szexi de üres pasik, és a nagyon-nagyon buta kislányok, de még inkább ezeknek az alázása a blogon. Najó, azért javarészt magukkal ragadnak a kis hülyék, kitöltve magányos életemet, úgyhogy eléggé örülnék egy hatalmas könyvtárnak, amiben minden új megjelenéskor csak úgy felbukkannak az új kötetek. Meg néhány főszereplő pasi porolgatná le őket a nap 24 órájában. Félmeztelenül.
  • Tökéletes külsőt
Ja, ez elég lehetetlen :D Kezdem kicsit unni, hogy majdnem órákat kell reggelente azzal szórakoznom, hogy a pufi hörcsög fejemet valami vállalhatóvá alakítsam, de mégse legyen rajtam két kiló smink. Csak a lányok értik, mekkora meló ez. Meg úgy örülnék annak is, ha felvehetnék bikinit anélkül, hogy rémálmot okoznék a embereknek. És a lényeg: töménytelen Nutellát enni anélkül, hogy a seggem a kétszeresére nőne. Szerintem nem kérek sokat, ugyan. 
@weheartit @abdullayeva_sara @Tomorrowlaand  

  • Flörtölési képességeket
Aki ismer, tudja, hogy egy jóképű pasi közelében képes vagyok bekattanni. Zavarba jövök, folyamatosan dumálok, és kb az esküvőnket tervezem, ami azért elég ciki :D Szerencsére tudom magamról, és az évek alatt próbáltam ezen változtatni, de még így is sokszor a "és... szereted a kenyeret?" szintet ütöm meg.  Szóval elég jól jönne az agyamban mondjuk egy kapcsoló, amit bekapcsolva a szánalmas helyett mondjuk szexin érdekesnek tüntetne fel az illető előtt. 
naná, hogy csupa @wehearit

  • Végtelen utazási lehetőség
Adjatok egy limitmentes bankkártyát, és soha az életben nem láttok többet. Majd küldök képeslapot. 
Remélem mosolyt csaltam az arcotokra ezeken a komor őszi-téli délutánokon. Nektek mik lennének a lehetetlen kívánságaitok, aminek nagyon örülnétek? Írjátok le kommentben, nagyon kíváncsi vagyok az őrültebbnél őrültebb vágyakra :D
december 04, 2016 2 comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates