Neverhood's Diary

(Ha Gólya vagy, vagy kell néhány motivációs döpping, akkor katt IDE)

Nem lesz könnyű. Sem fizikailag, sem mentálisan, még akkor sem, ha úgy érzed, mindent kézben tartasz és mindent szépen beosztottál. Lehetsz te a legjobb átlaggal rendelkező a szakon, akár az egész karon, ez semmire nem garancia, és ezt nem azért mondom, mert egy negatív, lehúzó személy vagyok, hanem mert majdnem napra pontosan három hónappal ezelőtt fényesen ragyogó csillagok mélybehullását, és addig meglepően háttérbe húzódott szaktársaim exponenciális felívelését néztem végig, csupán egy hét alatt. 

Avagy hogyan is éld meg az utolsó évet - Útmutató Neverhood módra

A "szakdolgozat-para"

Ahány egyetem, annyi szak, és még annál is több utolsó éves követelmény, de abban nagyjából egyet érthetünk, hogy a szakdolgozat/diplomamunka megírása általánosan kötelező jellegű a legtöbb fantasztikus tanulmányi rendszerben. Az egyetlen jó tanácsom hozzá: rohadt gyorsan kezd el, de komolyan. Lehet, hogy csak áprilisi-májusi a leadási határidőd, de az első félévben még lesz vele motivációd foglalkozni, legalább az adatokat szedd össze, vagy járj a konzulensed nyakára minden hülye kérdéssel, vagy legalább csináld meg az első oldalt a Word dokumentumban. Ha kérdőívezést/interjút választottál a szakdolgozati kutatás módszereként, akkor NYUGODTAN kezd el leírogatni a felmerülő kérdéseket, mert februárig mindet el fogod felejteni. Természettudományi ágazatoknál tudtommal főleg kutatási mérések, kísérleti eredményekről kell beszámolni, na hát azt meg pláne kezdjétek el, mert ha valami nem stimmel, vagy közben rájössz, hogy váltani szeretnél, ősszel még van időd. Tavasszal már nem lesz.

Ha már úgy alakult, hogy minden eredményed megvan, és már csak le kell ülni megírni, akkor jön a valóban fájdalmas rész. Egy szakdolgozatot megírni az összes rohadt kis hivatkozással, összefüggéssel, hipotéziseknél maradással, és a határidő fénysebességű közeledésével marhára nem egyszerű. Ne is nagyon legyenek tévhiteid, hogy majd szépen beosztva, milyen ügyesen, határidő előtt bőőőőven készen hátradőlhetsz és paskolhatod a fejed, hogy milyen ügyes vagy. Nem lesz ilyen. Stressz, kialvatlanság, koffeinmérgezés és rengeteg levelezés a konzulenseddel, szaktársaiddal és elmaradt sorozatrészek annál inkább.
Pró tipp: nem kell mindenki agyára menned, DE a konzulensedére nyugodtan. Vannak jó és vannak kevésbé jó konzulensek, ők is emberek, és sokszor egy percet se segítenek megírni életed művét, de dolguk lenne segíteni, így ne érezd azt, hogy inkább nem írsz neki, mert "jaj, mit fog gondolni". Zaklasd és kérj válaszokat, mert ha ő sem tudja, hogy kell szakdolgozatot írni, akkor te sem fogod, és akkor bizony szíííííííííívááááááááááás. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "záróvizsga-para"

Vagy államvizsga, ki minek hívja. Az igazi, a hamisíthatatlan kénköves pokol. Van, akinél laza, néhány tételről van szó, és egyfajta utolsó bájcsevej a tanárokkal, másnál meg az összes év összes anyaga, olyan keresztkérdésekkel, amiket még fel se fedeztek. Sokakkal beszéltem, akik mondák, hogy "jaaaj, hát utólag mindig, mindent szebben lát az ember, meg nem is olyan vészes, mert ami utána jön, az durvább..." de basszus, nem az. Úgy, ahogy az egyetemen már mindenki legyint az érettségire, attól még az is akkor, aktuálisan rohadt nehéz volt, és ugyanez a helyzet a záróvizsgára is. Sok mindent kell tudnod, sok mindent kell kidolgoznod, és ezt a sok-sok mindent még sokkal jobban előadnod. És akkor még az emberi tényezőket nem vettük figyelembe, mert olyan nincs, hogy 100%-osan mindent tudva menj záróvizsgázni (ha valaki úgy megy, akkor az őrült és kezeltesse magát), mert legyen 300 tételed, vagy legyen 10, a szerencsén is sok minden múlik. Avagy nem véletlen mondogattuk hetekig, hogy az államvizsga 60% tudás, és 40% szerencse, mert ez so fucking true. 
Pró tipp: jönnék a jól ismert klisével, miszerint ne hagyd az utolsó pillanatra, de azt is hozzátenném, hogy teljesen felesleges hónapokkal korábban nekiállni. Mi is abban a hitben éltünk, hogy majd milyen ügyesek leszünk, és nekiállunk novemberben, hogy minden szépen, időben meglegyen, aztán a jobb arcok áprilisban már nekiálltak, de volt, aki két héttel államvizsga előtt. Minden verzióból tudok olyat, aki átment, és olyat is, aki nem. 
Pró tipp 2: ne most akarj a tanulási szokásaidon változtatni, vagy Pinterest szintű jegyzeteket alkotni, mert marhára nem az a fontos, hogy az, amit tanulsz, hogy adod elő az Instagramon, hanem az, hogy TÉNYLEG tudd majd a kérdésekre a választ. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "mileszvelem-para"

Ha beiratkozol mesterképzésre, vagy szakirányú továbbképzésre adtad be a jelentkezésed, akkor király vagy. Ha már a tanulmányaid alatt találtál munkahelyet, még nagyobb király vagy. (Sőt, ekkor vagy a legnagyobb). De ha elmúlt a Bsc vagy vége az osztatlan képzésnek, és ott állsz a kezedben egy diplomával és HALOVÁNY LILA GŐZŐD SINCS, hogy mi legyen veled, na, hát az egy nagyon szar érzés. Mert lehet, hogy szeretted a szakod, hogy sokat tanultál, és mindent megteszel, hogy kapj vele munkát, de előfordulhat az is, hogy befejezted, mert muszáj volt, viszont rájöttél, hogy nem a te világod, vagy épp kiölték belőled a motivációt a továbbtanuláshoz, esetleg jelenleg nincs módod tovább haladni az egyetemi ranglétrán. Van ilyen, tényleg van, és nem te vagy az egyetlen, ha így jársz.
Pro tipp: adj magadnak néhány hónapnyi pihit (ha van rá lehetőséged) és addig csináld azt, amit tényleg szeretsz. Vállalj kisebb munkákat, kóstolj bele mindenbe egy kicsit, és aztán vagy visszatér a motivációd a tanulásba, esetleg egy teljesen más tantárgyba, vagy épp többet kihozol az eddigi hobbidból. Frusztrált leszel és tehetetlen a semmittevésben, már-már depressziós, ez ezzel jár, #adultlife, de és ez most nagyon nyálasan fog hangzani, de piszkosul igaz ha hiszel magadban, és abban, hogy meg tudsz élni a jég hátán is, akkor annak lesz hosszútávon is eredménye. 
Pro tipp 2: Ha úgy döntöttél, hogy egy kicsit kihagysz, és meló kell, akkor mindenre, amire egy ici-pici affinitást is érzel, add be a jelentkezésed. Eladónak, adminisztrátornak, takarítónak, call-centeresnek, stb, ami csak tetszik. Nem fogják neked kifizetni a csillagos eget, de addig is keresel egy kis pénzt, és lefoglalod magad. Sokkal egyszerűbb már úgy keresni a szakodhoz kapcsolódó melót, hogy van közben egy biztos tartalékod. 
Aztán lehet, hogy nem nekem van igazam, és én csinálok mindent rosszul.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Ha végzős vagy, ha "útközben" vagy, ha gólya vagy, vagy pedig még az érettségire készülsz, nagyon-nagyon-NAGYON sok kitartást, szerencsét és erőt kívánok, küldöm a monitoron keresztül, tanuljátok azt, amit szerettek és élvezzétek ki az iskolai pillanatokat, mert rohadt gyorsan elmúlik. Meg a többi klisé.

Valamennyire hasznos volt nektek ez a bejegyzés? Ha szeretnétek mégtöbbet, akkor a "Hogyan legyél Gólya?" bejegyzésemet is vegyétek igénybe, nektek íródott, tiétek, ahogy csak szeretnétek. Ha pedig szeretnétek, kövessetek Instán, Facebookon vagy Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

U.i.: hiányzol Szeged.

Talársapkás csibeölelős: 
                

szeptember 03, 2018 No comments
Jóóóóóreggelteset kívánok a hölgyeknek és az uraknak nem hiszem, hogy olvas fiú, de azért helló, ha mégis, írj már egy komit, köszi. A mai tananyagunk szerint a leghasznosabb weboldalakat vesszük át, de mivel az oktatásüggyel nem vagyok puszibarát, inkább a saját véleményemet mondom el erről, és az agyatok gondolkodási funkciójára bízom, mennyire értetek vele egyet és hogy mennyire találjátok őket hasznosnak vagy feleslegesnek. Ja, és jó tanár módjára nem íratok belőle zh-t vagy beadandót, a tanult információk gyakorlati követelményeit a saját blogotokon praktikusan használva majd megtekintem, csak jelentkezzetek kérem Neptunban kommentárban odalent, köszcsike. Az első rész ITT olvasható. 

Kezdjük is, nem szeretem a felesleges rizsát. 

Canva

A Canva kéremszépen az atyaúristenszentlélek ebben a szubkultúra univerzumban, a világ egyik legokosabb dolga, amit valaha, valaki kitalált. Egy grafikus-dizájn webszájt (szó szerint from Wiki), ahol tényleg csak a csillagos ég szabja a határokat. Amire dizájnban szükséged lesz a blogodhoz, azt mindent megtalálsz, legyen szó fejlécről, thumbnailről, a bloghoz tartozó Facebook borítóképről, kis ikonokról, bármiről. A blog indítása előtt találtam rá, mai napig tanulom a kezelését, mert mindig okoz valami új meglepetést (pozitív értelemben), és rengeteg funkcióját csak ma használom ki, ami egyértelmű javulási tendenciát mutat a Neverhood's Diary szempontjából is. aztán szóljatok, ha nem így van Etsy, Youtube, Twitter, Instagram, Pinterest... használhatod a meglévő sémákat vagy kezdheted teljesen a semmiről, a lényeg, hogy a méretek adottak, mely HATALMAS segítség a szerkesztgetést illetően. Használjátok egészséggel, de tényleg. TÉNYLEG! Lássam azokat a Canva dizájnokat de izibe! 

SnapWidget

Ezt az előző bejegyzésben is említettem már, de a hasznos weboldal felsorolásból sem maradhat ki. A SnapWidget arra jó, hogy olyan html kódot állítson össze a totál laikusoknak (mint én), melyet aztán a blogger valamelyik HTML moduljába helyezve aktuális Instagram, Facebook, vagy bármilyen oldalt mutasson, naprakészen és dijáznosan. Mi döntjük el a méreteket és egyes effektekkel egyedibbé szabhatjuk, melyet aztán a weboldal generál át a Blogger számára is érthetőre. Nem vagyok infós, de épp ezért igyekszem feltalálni magam és alternatív megoldásokat keresni. Erre tökéletes a SnapWidget.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Pexels

A mai bejegyzés a Felegáns csapat támogatásával történt, #nemfizetetthirdetés, úgyhogy thánkjú nekik. Ők ajánlották a Pexels és a stockfotós oldalakat, melyek segítségével és ingyenesen letölthető képeikkel nagyon menő és profi kinézetet lehet már az első alkalomtól kezdve adni a blognak. Ha én ezekről előbb tudtam volna, vélhetően nem Weheartitről és Tumblr-ről lopkodom le a képeket, szóval legyetek nálam okosabbak és használjátok inkább a free stockfotós oldalakat. 

Trello

Na hát a Trello az, amivel még tényleg csak ismerkedem, viszont akik használják, azok imádják. Számomra ez arra hasonlít, mikor anyám felírta itthon egy cetlire, hogy mit kell délelőtt megcsinálnunk tesómmal a házimunkát illetően, mi pedig pipáltuk ki, hogy mivel vagyunk meg, és összevesztünk azon, amelyik mindkettőnkre vonatkozott és nem tudtunk kiegyezni. A Trello hasonlóan a Pinteresthez táblákat /kártyákat használ, és az ötletelésen kívül a kötelezőket is feljegyezhetjük, majd ha kész vagyunk vele, a rendszer mutatja nekünk a kövi teendőt. Tiszta online Bullet Journal. Blogolás esetén ez azért is hasznos, mert sokkal átláthatóbban tervezhetsz előre, közben ötletelhetsz, átalakíthatsz, és még csak papírt és füzetet sem használtál hozzá, ami nem is szól, hogy valamit csinálnod kell, míg a Trello nem hagy békén. Ha nem egyedül szerkeszted a blogod, hanem csapatban, akkor még hasznosabb, hiszen a kártyákat meg lehet osztani másokkal, közösen szerkeszteni a teendőket és így követelni a csapatmunkát az online életben is. 
Na, hát ahhoz képest, hogy alig a falig használom, egész jó ajánlot tudtam rittyenteni. #járakeksz
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Google Analytics

Aki komolyabban szeretne blogolással foglalkozni és nem csak mondja, hanem tesz is érte, annak nagy segítség lesz a Google Analytics, mely a Blogger statisztikájánál jóval többet tud nyújtani. Nekem, mint kis mezei bloggernak, sokáig elég volt az egyszerű "hányan látogattak ma meg?" diagramot nézni a platformon, de a GA segít abban, hogy több adatot tudj meg a látogatókról, a kedvelési szokásaikról, ezek az infók pedig marha jól jönnek a blogbejegyzések megosztását, írását, meg úgy egyáltalán a bloggerkedést illetően. Az utóbbi időben egyre drasztikusabban csökkent jónéhányunknál az oldalmegtekintés bizonyos témájú bejegyzésekre, melyet nem igazán tudunk hova tenni, de a GA segítségével legalább komolyabb elemzésekbe is tudunk bocsájtkozni, hogy vajon a téma az érdektelen, vagy mi csesztünk el valamit. Szóval irány a Google Analytics már a kezdetekkor, belive me, jól fog jönni.

Hasznosnak érzitek ezeket a bejegyzéseket? Írjátok meg odalent, valamint "jelentkezzetek", hogy ránézzek a blogotokra. Kövessetek Instán, Facebookon és Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a nektek tetsző bejegyzéseket a későbbi gyorsabb visszakeresés érdekében. 

Nagyölelős csibecsók:
            
július 30, 2018 1 comments
Mondhatni megszállt az ihlet, de az jutott eszembe, hogy általában a nyár az az időszak, mikor mindenki úgy gondolja, hogy márpedig megpróbálkozik a blog indításával. Több szabadidő, szökőkútként feltörő kreativitás, valamivel le kell foglalni a gyereket, stb. Ha követtek más bloggereket, akkor megfigyelhetitek, mennyi blogszületésnap lesz a következő pár hétben, ezzel is alátámasztva fenti hipotézisemet. de hivatalosak vagyunk már megint, enyjebenyje

Lehet tematikus, lehet életmód, lehet beauty, lehet fanfiction,  lehet BÁRMI, egy igényesebb blog kialakítása mindig időigényesebb és kisebb programozási tudást is igényel. Kérdezd meg bármelyik kedvenc bloggeredet, mind elpepecselünk a sajátunkkal akár heteket is. Ha nincs több millió forintod és egy komplett stáb a hátad mögött, akik bábúként sztárt faragnak belőled, viszont érdekelne néhány apró segítség a blogod indításához, akkor néked szól a következő bejegyzés.

Azt azért még gyors kiemelném, hogy  én sem vagyok profi, SŐT, hát nézzetek már rá szegény kaotikus blogomra :D Sok Youtube videó is igyekszik segítséget nyújtani (engem speciel csak még inkább megkavartak), de egy szinten muszáj, hogy saját magad fedezz fel mindent és bíbelődj el vele, szidva a blogger beállításokat, melyek alapfeltételei a blog indításának és működésének. 
(Aki nem szidta még a bloggert soha, az jelentkezzen nálam, és árulja el a titkát)

Templates

alias sablonok. A Bloggerrel együtt jár néhány alapsablon a blog kinézetének elérésére, de ha szeretnél különlegesebbet vagy minimálosabbat, akkor a Google segítségét vedd igénybe. Rengeteg Free Templates található a neten, biztos, hogy sok olyat is megtaláltok, amit más bloggereknél láttok. Néhány Minimal Templates igen nagy sláger, többen is ugyanazt használják, kicsinyke változtatásokkal. Fontos, hogy ha már egy ilyet töltöttél le és illesztettél a saját blogod megjelenéséhez, akkor azt variáld át a saját (és nem mástól lopott!) ízlésedre. Állítsd át a betűtípusokat, a színeket, akár a modulok méretét is, mert ha az alapot hagyod, az az ezredszerre látott blogokat fogja idézni, és az olvasóid sem biztos, hogy megkülönböztetik majd a tiedet a másikétól. 
Külön megjegyzés: az utóbbi időben nagyon sok Sáráéhoz (Metaforaszennyezés) és Nináéhoz (.ambivalentina) hasonló blogot találtunk, ahol nem csak a külsőt, de a tartalmat és/vagy a bemutatkozást is Ctrl-C, Ctrl-V-ben lemásolják. NE TEGYÉTEK, PLS! Ha valakiéhez hasonlót szeretnétek, akkor kérdezzétek meg az illetőt, engem is bátran, szoktam segíteni, csak NE MÁSOLJATOK! KÖSZÖNTEM! BEAKADT A CAPS LOCK! 
Modul

avagy lényegében minden kisebb egység. Ha az én blogomat nézzük, akkor a Follow me rész egy modul, a népszerű bejegyzések felsorolása szintén, maga a tartalmi bejegyzés része megint csak egy modul, és a fejléc is egy modul. Ezeket a modulokat lehet rakosgatni, felváltani, törölni vagy épp hozzáadni. Kicsit olyan ez, mint a Legó kockák, minden elemből összeállítani valamit, majd könyörögni kicsit a bloggernek és a templates beállításnak, hogy mondjuk úgy is maradjanak. 

Widgets

...aminek semmiféle normális magyar megfelelőjét nem találtam, és ez elég sokat elmond róla. Nem tudom a teljes programozói hátterét, hogy hogy működnek, én ezt simán le HTML-kódozom mindig, de online szerencsére elérhetőek kész oldalak, amelyek a widgetsekkel foglalkoznak. Ezek teszik lehetővé, hogy a blogomon is látható alsó sávban lévő Instagram, vagy oldalt a Facebook elérhetőségek mindig naprakészen megjelenjenek, automatikusan frissülnek legtöbbször, ha olyan kedvük van, és elég sok pluszt adnak a blogodhoz, hiszen más közösségi oldalakat is el lehet érni velük. Az ilyen HTML-kódokat szépen a hasonló nevű linkmodulba kell másolni, és aztán rendezgetni, hogy hogyan is szeretnénk, és tadamm, így történik a mágia.
(Én SnapWidgetet használok, párhavonta rosszalkodik, de alapvetően oksa az ügy)

Influencer

Itt kicsit eltérnék a blog készítésétől, és kitérnék egy manapság elég elterjedt szavacskára, ami nem más, mint az influencer. Mostanában mindenki influencer akar lenni, ami nem más, mint véleményvezérség. Mindenki piszok okos, mindenki a saját véleményét próbálja a követőinek átadni, és ezáltal sokszor ingyen reklámot adva az adott vélemény tárgyáról. Ami vélhetően elsőre mindenkinek eszébe jut, az a beauty- és fashion irányzatokban levő influencerség, amely a Youtube elterjedésével még erősebbé vált. A blogger NEM egyenlő az influenszerrel, és a falra mászok, mikor valaki mégis összeköti a kettőt. A blogger elmeséli a saját élményét, tudást ad át, információkat, esetleg sajátos tudósításokat ad át, míg az influencer elmondja valamiről hogy általánosan jó-e vagy sem. Az influencing egy marketing, mely általában befolyásos személyek általt promotált véleményeket ad át nagy követőtábornak. Nem mondom azt, hogy az egyik jó, a másik meg rossz, és egyikből át lehet menni a másikba, vegyíteni a kettőt - idővel. Mindkettőnek meg van a maga helye és a maga szépsége, jó, ha az elején eldöntitek, melyik irányt veszitek.

Ütemezés

Az egyik legokosabb dolog, amit valaki, valamikor kitalált. Nálam két opció játszik általában: vagy korán megírom a bejegyzést, és nem tudom kivárni a normális vasárnap délutáni időpontot, hogy akkor osszam meg veletek, szóval már jóval korábban közzéteszem az egész bejegyzést, vaaaaagy két hétig blogger közelben se vagyok, előtte viszont tönkrevágom a csuklóizületeimet, annyit írok már jóval előre. Ezeket azonban ütemezve teszem közzé, a blogger pedig van olyan jó fej, hogy a távollétemben is világgá kürtöli azt. Miután ez megvan, az állandó linket is másol-beilleszt a többi szocmédiás felületre, ahol szintén időztek néhány perccel későbbre, és voilá, kész a bejegyzések megosztása a távollétemben is. 
Hirtelenjében ennyi jutott eszembe első körben, de ha szeretnétek a későbbiekben is hasonló bejegyzést, akkor kérlek jelezzétek. Én őszintén csak segíteni akartam nektek, szeretek új bloggereket, bloggerinákat megismerni és bátran ajánlom, hogy próbáljátok ki magatokat ilyen körben is, mert rengeteget tanulhattok magatokról, kitartásotokról és a rejtett kreativitásotokat is felszínre hozhatjátok.

Annyit azért megjegyzek, hogy otthonról meg fogjátok kapni a kommentárt, miszerint "kint süt a nap, nyár van, ez meg a gép előtt ül egész nap." :D

Hasznos volt ez számotokra? Bloggerina pajtijaim, ti kiegészítenétek valamivel a listát? Írjátok meg odalent lécci, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, esetleg Moly.hu-n, Instán pedig követhetitek, hogy épp merre járok, igen sűrű heteknek nézek megint elébe. És két hónapnyi zombilife után imádom :D

Csókpuszi pletykacica:
             
július 16, 2018 3 comments
Körülbelül háromszor ültem le a géphez, és csak néztem ki a fejemből, hogy akkor én most mit is írjak bejegyzésnek? Mert az egy dolog, hogy hiányzott az írás, a gondolataim megosztása, de hogy utóbbiakat strukturált formában is képes legyek visszaadni, na hát azzal már adódnak bajok. 

Aztán jött több ötlet, ráadásul az egyik egy komolyabb, blogger-dolgot illetve életet feszegető téma, melyet szépen sorban a jövő hetekben megkaptok, viszont nem akartam egyből serious talk-kal visszatérni, így az első ötlet mellett tartottam ki. Avagy hallgassunk a megérzésekre. Vagy valami ilyesmi.
Ha már így tessékeltetett ideérni a nyár, meg a Medárd-napi 40 napos eső akkor úgy éreztem, ideje előszedni egy klasszikus és sokatok által szeretett bejegyzést azon logika elvén, hogy én is nagyon szeretem. Elegem van, hogy állandóan másra kell várnom, hogy folyton úgy kell összekönyörögnöm egyes ismerőseimtől, hogy eljussak valahova, holott egyedül születtem erre a Földre, és igenis szerezhetek élményt magamnak, még ha a társadalmi elvárások mást is mondanak. 

A tavalyi bejegyzés (IDE kattintva olvasható) az egyik legnézettebb és legtöbbet kommentált lett, ráadásul rengeteg üzenetet kaptam privátban is vele kapcsolatban, hogy mennyire igazam van, és hogy mennyire inspirál titeket. Úgyhogy jöjjön az idei is, melyet egyfajta bakancslista-kihívássá duzzasztottam magam számára is. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Kirándulás

Az utóbbi időben nagyon rá vagyok állva a magyarországi rejtett helyekre, melyek egy napos kirándulásnak teljesen jól kitennék. Persze, lehet, hogy bandában érdekesebb és viccesebb lenne, egyedül viszont a magad ura vagy, talán olyan apróságokat is észrevennél az adott helyen, mely más esetben elkerülné a figyelmed. Ráadásul nem kell mások idejéhez vagy igényeihez alkalmazkodnod, addig maradsz, ameddig akarsz, arra mész, amerre akarsz, és annyi képet csinálsz olyan részletességgel, amennyit csak akarsz, és közben senki nem fog a füledbe duruzsolni, hogy "mennyünk má'". Nézz szét a környékeden, biztosan vannak még olyan helyek a városodban vagy akörül, amerre nem voltál még soha, vagy csak nagyon rég. 

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, tessék néhány az én "must see" listámból (nevekre kattintva elvisz a Google-ra):
Zsámbéki Öregtemplom
Tiszadob-kastély 
Nagyszéksósi kulcsosház 
Festetics-kastély Keszthely 
Esterházy-kastély 
Jakab-hegy kilátó
...és még naaaaaaaaaaaaaaaaagyon sok más. 

Vadasparkok, arborétumok

Szegeden négy évet laktam úgy a Vadasparknak szemben, hogy soha egyszer még csak a kapuja közelébe se jutottam. Elég gáz, és az még inkább, hogy személyekre várok, hogy összehozzunk egy délutánnyi kirándulást, pedig még a szlovák medve is előbb eljutott oda, mint én. Tudom, az ilyesmi főleg családi buli, esetleg romantikusan kézen fogva sétálgatós ügy, számomra mégis a kis fényképezőgépem az elsőrendű partner, ha ő jön velem, rossz nem lehet. Arborétumban, füvészkertben sétálni pedig az egyik legjobb feltöltődés szerintem, mind testileg, mind pedig lelkileg nagyon spirituális, pedig én aztán nem vagyok ilyen "tedd a kezed a tévére" típusú személy. Ezek a helyszínek tipikusan azok, mely esetén valószínűleg a pénztáros hülyének fog nézni, hogy csak egy jegyet kérsz, de ez ne szegje kedved. Ha te őzikéket akarsz simogatni, akkor igenis van jogod hozzá - egyedül is.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Bútorfestés

Namost, ez elsőre furcsának tűnhet, viszont eskü meg tudom magyarázni. Biztos, hogy van otthon olyan bútor a szobádban, polc, szekrény, képkeret, amelyet már végtelenül unsz. Festékboltokban egész normális árakban lehet vízbázisú festékeket szerezni, melyekkel könnyű dolgozni, és aránylag tartós hatást lehet elérni. (#notsponz, csak már próbáltam és tényleg így van). Egy használt pólót magadra, egy pár gumikesztyű és az udvarotok teleújságpapírozása, és voilà, már kezdődhet is a Picasso-hadművelet. Elrontani nem igazán lehet, ráadásul brutál relaxáló az ecsettel mázolgatni. 

Színház

Ha a városodban van színház - szuper. Ha nincs - még szuperebb, mert így valóban kimozdulsz otthonról. Nem csak általános műveltséget segít elő, de amíg van diákkedvezményed, még jól is jársz. Ráadásul van indokod kiöltözni és jól kinézni, klasszikus darabokat is megnézhetsz, arról nem is beszélve, hogy a színházaknak van egy olyan légkörük, mely semmihez nem fogható. Ajándékozd meg magad és kapcsolódj ki egy este, mert egyáltalán nem fura egyedül színházba járni, fotózhatsz egy csomót és ámulhatsz a csodás (vagy épp kevésbé csodás) színészi játékokon. mennyire látszik, hogy imádok színházba járni? nagyon? oké
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Vidd el magad kajálni

Sokan még mindig ódzkodnak étterembe vagy kajáldába járni egyedül, pedig teljesen normális és emberi szükséglet a tápanyag bevitel (whoa, helló 8-as tétel). Igenis mehetsz pizzériába egy jó nagy családit bevágni, igenis mehetsz hambishoz valami jó szószban tocsogót betűrni, és igenis próbálhatsz hiperszuper cukormentes, laktózmentes, mindenmentes egészséges salátákat valami fenszi helyen. Nem. Téged. Fognak. Bámulni. Tudom, hogy mindenkinek ez a legnagyobb féleleme ilyenkor, hogy "jaj, mit gondolnak majd rólam, egyedül ülök az asztalnál, meg egyedül eszek..." Az égvilágon senkinek nem fog feltűnni, vagy senki nem fecsérel időt és gondolatot ilyesmire a másik embertársával kapcsolatban. Egyél egy jót, gondold végig a napodat/hetedet, hallgasd a környezetedben ülők érdekes beszélgetéseit és csak élvezd, hogy magadra és a finom ebédedre/vacsorádra koncentrálhatsz a sokszor felesleges bájcsevejek helyett. 

Nektek milyen programötletetek van még? Esetleg megvalósítottatok már valamilyen #alonetime programot, akár a fentiek közül is? Írjátok le kommentben itt, vagy bármelyik más platformon (Facebook, Instagram, Moly), kíváncsi vagyok, mennyire léptek ki a komfortzónátokból, mellyel engem is inspiráltok. 


Csibeölelős, nem elázós vasárnapot:

             
június 17, 2018 2 comments
Nagyon szeretem az Instagramot, viszont azzal is tisztában vagyok, hogy egy akkora hazugság, amilyet a világtörténelem nem szakasztott még. Egy régebbi bejegyzésben már elmondtam róla a véleményem, és hogy miért szeretem mégis, ezzel nem is szaporítanám a szót, viszont: néhányan érdeklődtetek, hogy mivel turbózom fel a képeimet, így épp idejét láttam egy kis IG tippek-trükkök posztnak a megsegítésetekre.

Ajánlok 5 általam fontosnak tartott tippet a szép képért, aztán ti eldöntitek, hogy azok valóban szép eredményt hoznak, vagy nekem van ilyen béna ízlésem. :D

VSCO

VSCO az Instagram és a képszerkesztők Bibliája. Higgyétek el, ezt nem csak én látom így, ha bármilyen más oldalon felütitek, hogy "Instagram Hacks" tutira a VSCO appot ajánlják a nagyokosok. Imádom az effektjeit, én és kb 2 másik millió ember a HB1-re esküszök, 10-es szinten. De persze embere és stílusa válogatja, vannak olyan effektek is, amiket meg kell venni sokpénzé', szóval lehet kísérletezgetni rendesen.

Élesség

Könyörgök minden drága embernek, akit akár csak minimálisan is érdekel a megosztott tartalma, hogy ÉLES, JÓL KIVEHETŐ képet töltsön fel, ennyivel tisztelje már meg az IG közösséget és a személyes követőit, szerintem nem hatalmas kérés. Más, ha a művészet oltárán áldozunk fel valamit, de nekem ne mondja senki, hogy ennyi rejtett művész lakozik kicsinyke kis országunkban. Ha úgy érzed, minimálisan van csak elmosódva a kép, akkor azon még a szerkesztésnél lehet segíteni, szóval nincs veszve minden, nem kell kidobni a telefont a képpel együtt, csupán egy kis odafigyelést igényel a dolog.
+1 ide kapcsolódó dolog: Nagyon szuper dolog az arckép szépítő funkció, de ha jót akartok magatoknak, húzzátok le legalább 2-es szintre a beállított 5-ről, mert kissé szánalmasnak tűnhet a szétmosódott fejetek azok számára, akikkel mindennapos kapcsolatban vagytok, és pontosan tudják, hogy nem nézel ki ennyire frissen botoxoltnak reggel 6-kor.
Szögek/Egyenesség

A szögekkel abban az esetben lehet jókat játszani, ha felülről fényképezel dolgokat, kávét, könyvet, sminkcuccot, egyebeket. Viszont ha tájképet fotózol, vagy olyan helyzetben vagy, hogy látszik a horizont, akkor ha csak nem az Alpokban vagy, akkor figyelj az egyenességre, please. Nekem is vannak olyan képeim, amik kissé dőlnek, három kattintással ki lehet őket egyenesíteni. 

Kontraszt

Ha valamiről kevesebb szó esik mindenhol, nekem viszont a szentírásom Biblia, szentírás, de kreatív vagyok ma. A telefon kamerája nem teljesen képes visszaadni azt a színerősséget, amit szabad szemmel látunk, ráadásul az Instagram, Facebook és egyéb oldalak még inkább torzítanak, rontanak a képminőségen szóval nem árt erre is dobni kicsit. Én a kettes/20-as szintig (képszerkesztőtől függ) meg sem állok, néha talán túlzásba is tudok esni :D Ha filtert vagy bármi mást nem is használtok, egy kis kontrasztot dobjatok a képekre, meglátjátok, egyből minőségibbnek tűnnek majd a fotók.
Spontaneitás

Nekem speciel nincs témám, és a beállítgatott dolgok sem az én stílusom. Ha terméket akarsz reklámozni, akkor sok sikert hozzá, de mindennapi pillanatokkal, eseményekkel, helyzetekkel szerintem sokkal kreatívabb lehet lenni, és egyfajta naplóként is funkcionálhat így a tartalmad.

Remélem tudtam néhány hasznos és új dologgal szolgálni, használjátok őket egészséggel :) Ha bármi egyéb kérdésetek van, vagy csak plusz tippetek, írjátok le kommentárban itt, Molyon, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán :) 

május 20, 2017 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates