Neverhood's Diary

(Ha Gólya vagy, vagy kell néhány motivációs döpping, akkor katt IDE)

Nem lesz könnyű. Sem fizikailag, sem mentálisan, még akkor sem, ha úgy érzed, mindent kézben tartasz és mindent szépen beosztottál. Lehetsz te a legjobb átlaggal rendelkező a szakon, akár az egész karon, ez semmire nem garancia, és ezt nem azért mondom, mert egy negatív, lehúzó személy vagyok, hanem mert majdnem napra pontosan három hónappal ezelőtt fényesen ragyogó csillagok mélybehullását, és addig meglepően háttérbe húzódott szaktársaim exponenciális felívelését néztem végig, csupán egy hét alatt. 

Avagy hogyan is éld meg az utolsó évet - Útmutató Neverhood módra

A "szakdolgozat-para"

Ahány egyetem, annyi szak, és még annál is több utolsó éves követelmény, de abban nagyjából egyet érthetünk, hogy a szakdolgozat/diplomamunka megírása általánosan kötelező jellegű a legtöbb fantasztikus tanulmányi rendszerben. Az egyetlen jó tanácsom hozzá: rohadt gyorsan kezd el, de komolyan. Lehet, hogy csak áprilisi-májusi a leadási határidőd, de az első félévben még lesz vele motivációd foglalkozni, legalább az adatokat szedd össze, vagy járj a konzulensed nyakára minden hülye kérdéssel, vagy legalább csináld meg az első oldalt a Word dokumentumban. Ha kérdőívezést/interjút választottál a szakdolgozati kutatás módszereként, akkor NYUGODTAN kezd el leírogatni a felmerülő kérdéseket, mert februárig mindet el fogod felejteni. Természettudományi ágazatoknál tudtommal főleg kutatási mérések, kísérleti eredményekről kell beszámolni, na hát azt meg pláne kezdjétek el, mert ha valami nem stimmel, vagy közben rájössz, hogy váltani szeretnél, ősszel még van időd. Tavasszal már nem lesz.

Ha már úgy alakult, hogy minden eredményed megvan, és már csak le kell ülni megírni, akkor jön a valóban fájdalmas rész. Egy szakdolgozatot megírni az összes rohadt kis hivatkozással, összefüggéssel, hipotéziseknél maradással, és a határidő fénysebességű közeledésével marhára nem egyszerű. Ne is nagyon legyenek tévhiteid, hogy majd szépen beosztva, milyen ügyesen, határidő előtt bőőőőven készen hátradőlhetsz és paskolhatod a fejed, hogy milyen ügyes vagy. Nem lesz ilyen. Stressz, kialvatlanság, koffeinmérgezés és rengeteg levelezés a konzulenseddel, szaktársaiddal és elmaradt sorozatrészek annál inkább.
Pró tipp: nem kell mindenki agyára menned, DE a konzulensedére nyugodtan. Vannak jó és vannak kevésbé jó konzulensek, ők is emberek, és sokszor egy percet se segítenek megírni életed művét, de dolguk lenne segíteni, így ne érezd azt, hogy inkább nem írsz neki, mert "jaj, mit fog gondolni". Zaklasd és kérj válaszokat, mert ha ő sem tudja, hogy kell szakdolgozatot írni, akkor te sem fogod, és akkor bizony szíííííííííívááááááááááás. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "záróvizsga-para"

Vagy államvizsga, ki minek hívja. Az igazi, a hamisíthatatlan kénköves pokol. Van, akinél laza, néhány tételről van szó, és egyfajta utolsó bájcsevej a tanárokkal, másnál meg az összes év összes anyaga, olyan keresztkérdésekkel, amiket még fel se fedeztek. Sokakkal beszéltem, akik mondák, hogy "jaaaj, hát utólag mindig, mindent szebben lát az ember, meg nem is olyan vészes, mert ami utána jön, az durvább..." de basszus, nem az. Úgy, ahogy az egyetemen már mindenki legyint az érettségire, attól még az is akkor, aktuálisan rohadt nehéz volt, és ugyanez a helyzet a záróvizsgára is. Sok mindent kell tudnod, sok mindent kell kidolgoznod, és ezt a sok-sok mindent még sokkal jobban előadnod. És akkor még az emberi tényezőket nem vettük figyelembe, mert olyan nincs, hogy 100%-osan mindent tudva menj záróvizsgázni (ha valaki úgy megy, akkor az őrült és kezeltesse magát), mert legyen 300 tételed, vagy legyen 10, a szerencsén is sok minden múlik. Avagy nem véletlen mondogattuk hetekig, hogy az államvizsga 60% tudás, és 40% szerencse, mert ez so fucking true. 
Pró tipp: jönnék a jól ismert klisével, miszerint ne hagyd az utolsó pillanatra, de azt is hozzátenném, hogy teljesen felesleges hónapokkal korábban nekiállni. Mi is abban a hitben éltünk, hogy majd milyen ügyesek leszünk, és nekiállunk novemberben, hogy minden szépen, időben meglegyen, aztán a jobb arcok áprilisban már nekiálltak, de volt, aki két héttel államvizsga előtt. Minden verzióból tudok olyat, aki átment, és olyat is, aki nem. 
Pró tipp 2: ne most akarj a tanulási szokásaidon változtatni, vagy Pinterest szintű jegyzeteket alkotni, mert marhára nem az a fontos, hogy az, amit tanulsz, hogy adod elő az Instagramon, hanem az, hogy TÉNYLEG tudd majd a kérdésekre a választ. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
A "mileszvelem-para"

Ha beiratkozol mesterképzésre, vagy szakirányú továbbképzésre adtad be a jelentkezésed, akkor király vagy. Ha már a tanulmányaid alatt találtál munkahelyet, még nagyobb király vagy. (Sőt, ekkor vagy a legnagyobb). De ha elmúlt a Bsc vagy vége az osztatlan képzésnek, és ott állsz a kezedben egy diplomával és HALOVÁNY LILA GŐZŐD SINCS, hogy mi legyen veled, na, hát az egy nagyon szar érzés. Mert lehet, hogy szeretted a szakod, hogy sokat tanultál, és mindent megteszel, hogy kapj vele munkát, de előfordulhat az is, hogy befejezted, mert muszáj volt, viszont rájöttél, hogy nem a te világod, vagy épp kiölték belőled a motivációt a továbbtanuláshoz, esetleg jelenleg nincs módod tovább haladni az egyetemi ranglétrán. Van ilyen, tényleg van, és nem te vagy az egyetlen, ha így jársz.
Pro tipp: adj magadnak néhány hónapnyi pihit (ha van rá lehetőséged) és addig csináld azt, amit tényleg szeretsz. Vállalj kisebb munkákat, kóstolj bele mindenbe egy kicsit, és aztán vagy visszatér a motivációd a tanulásba, esetleg egy teljesen más tantárgyba, vagy épp többet kihozol az eddigi hobbidból. Frusztrált leszel és tehetetlen a semmittevésben, már-már depressziós, ez ezzel jár, #adultlife, de és ez most nagyon nyálasan fog hangzani, de piszkosul igaz ha hiszel magadban, és abban, hogy meg tudsz élni a jég hátán is, akkor annak lesz hosszútávon is eredménye. 
Pro tipp 2: Ha úgy döntöttél, hogy egy kicsit kihagysz, és meló kell, akkor mindenre, amire egy ici-pici affinitást is érzel, add be a jelentkezésed. Eladónak, adminisztrátornak, takarítónak, call-centeresnek, stb, ami csak tetszik. Nem fogják neked kifizetni a csillagos eget, de addig is keresel egy kis pénzt, és lefoglalod magad. Sokkal egyszerűbb már úgy keresni a szakodhoz kapcsolódó melót, hogy van közben egy biztos tartalékod. 
Aztán lehet, hogy nem nekem van igazam, és én csinálok mindent rosszul.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Ha végzős vagy, ha "útközben" vagy, ha gólya vagy, vagy pedig még az érettségire készülsz, nagyon-nagyon-NAGYON sok kitartást, szerencsét és erőt kívánok, küldöm a monitoron keresztül, tanuljátok azt, amit szerettek és élvezzétek ki az iskolai pillanatokat, mert rohadt gyorsan elmúlik. Meg a többi klisé.

Valamennyire hasznos volt nektek ez a bejegyzés? Ha szeretnétek mégtöbbet, akkor a "Hogyan legyél Gólya?" bejegyzésemet is vegyétek igénybe, nektek íródott, tiétek, ahogy csak szeretnétek. Ha pedig szeretnétek, kövessetek Instán, Facebookon vagy Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

U.i.: hiányzol Szeged.

Talársapkás csibeölelős: 
                

szeptember 03, 2018 No comments
Már fél évvel ezelőtt is, az utóbbi időben pedig már minden héten kapok olyan kérdéseket üzenetben, hogy hogyan szerkesztem a képeimet, és mikor írok már olyan bejegyzést, amiben erről osztom az észt. Hogy őszinte legyek, én csak nagyon ritkán olvasok ilyen jellegű bejegyzéseket, ezért is féltem eleinte nekiállni, útközben pedig (úgy 1-2 hónapja) pedig nagyot változtattam a szerkesztési szokásaimon, amely nem segítette éppenséggel elő a most teremtődő blogposztot. (fhúú, kezdődik a filozofikus írásmód)

Ezen felül jött a következő probléma, hogy oké, hogyan szerkesztem a képeimet, NA DE MELYIKEKET? HMMM???? A kíváncsiskodók egy részét az Instagram képeim érdekelték, másokat az Instastory-s, megint volt egy tábor, akiket a blogban láthatóak. Na most ezzel úgy feladtátok a leckét, hogy egy hete nem térek magamhoz, és próbálok valami hiperszuper menő leírást alkotni mindenről. Nagggggyonhosszú olvasmányra készüljetek, csomó képpel és nulla informatikai tudással rendelkező magyarázattal, mert nem vagyok techzseni, viszont minden titkomra fény derül. Popcornt, kávét a közelbe, és tessék olvasni, próbálgatni és alkotni! 

Egy fontos dolog.
Mindenkinek megvan a véleménye a képszerkesztésről, vagy annak nem szükségességéről. Én szeretem a képeimet szerkeszteni, bíbelődni velük, és valami még szebbet kreálni, más aspektusban látni őket, javítani kicsit és a lehető legtöbb valóságot visszaadni. Sem telefon, sem fényképezőgép önmagában nem képes visszaadni a valóságot (vagy csak nagyon-nagyon ritkán), sokkal kevesebb színt és élességet mutat egy kép, mint amit a valóságban tapasztalunk. Én erre törekszem, ennek átadása érdekében szerkesztek úgy-ahogy, és mindezek mellett még a pillanatok elkapására is törekedni. Számomra a fotózás kifejezőeszköz, a hangulatom, az érzéseim átadása, a soha vissza nem térő pillanatok rögzítése, mellyel mást is boldoggá tudok tenni. Ennél pedig komolyan nincs jobb érzés a világon. 

Na, ennyi lett volna a rizsaszöveg, kezdjünk bele a munkába.

Instagram

... avagy miért van tele a telefonom memóriája. Már évekkel ezelőtt IG függő lettem, de nincs nap, hogy ne döbbentene meg néhány szemem elé kerülő kép. Én is sokat bíbelődök a szerkesztéssel, el sem tudom képzelni, hogy más mennyi órát tud egy képének javításába beleölni, de komolyan.
Insta képekhez a VSCO-t és az AirBrush-t használom. Ősszel és télen utóbbit jobban, mivel ha végigpörgetitek a @neverhoodsdiary feed-jét, láthatjátok, hogy ezekben az időszakokban teljesen fekete-fehér-szürke uralom van, amihez nem árt egy kis fehérítés. Tavasszal, meg most nyáron valahogy bekerült egy kis zöld is, nem tudom, miért vagy mikor, de neki sem árt egy kis tisztítás. Na de részletesebben, és érthetően, hogy mit is csinálok:
1. Alapból VSCO-ban fotózom, megszokás és egyszerűség, illetve azt vettem észre, hogy mintha alapból javítana a képek szerkezetén. Utóbbi persze simán lehet, hogy csak bemesélés magamnak, minden esetre az első lépés a fotó megnyitása - tiszta meglepetés, nem?
2. Számomra a HB2-es filter az örök kedvenc, hiába próbálgattam mást, egyszerűen ehhez térek vissza állandóan. Erős árnyékolása és a fehérek kiemelése nálam nyerő, viszont a képtől függően valamennyit mindig visszaveszek belőle, hogy ne legyen olyan természetellenes az egész hatás.
3. Ha ezzel megvagyok, átlépek a szerkesztői felületre, ahol történik az igazi csoda.
4. Fényerő, kontraszt és élesítés: avagy a triumvirátus, amelyet minden képnél javítok. Leginkább erről beszéltem, mikor a valóság visszaadásáról magyaráztam feljebb. Hiába újabb kategóriás, okos a telefonom, egyszerűen a kamera nem adja vissza azt a színhatást, ami a szemünk előtt van. Ilyenkor jön jól egy kis help, ez pedig a fentiekkel egyszerűen elérhető. 
P.s.: a kontraszttal érdemes túlzásba esni, mert minden szocmédia app ront a minőségen, szóval ha úgy vélitek, hogy túl erős a kontraszt, akkor az pont tökéletes lesz Face-re vagy Instagramra, vagy minden másra. Röhej, de tényleg így van,
5. Megesik, hogy a csiga elesik, és olyan helyen keletkeznek árnyékok a szerkesztés folyamán, ahova nem annyira szívlelnétek, ez esetben vegyetek vissza belőle, és problem solved.
6. Míg a fekete-fehér-szürke domináló képeknél a hőmérsékletet mindig hideg felé vittem, ezzel fehérítve/kékesítve azt, a mostani feedemben a barna és a zöld IS motivál, meg hát nyár is van, szóval dobjuk rá azt a pár fokot, jóleszazúgy.
7. Végül pedig a legjobb rész, a vágás, mert jobb előre kivágni a képet, és azzal folytatni a szerkesztést, mint sem az IG-re bízni, hogy szétroncsolja a művűnket.

Ezek után átkanyarodunk AirBrushra.
8. Ha nem olyan csórik vagytok, mint én, és Apple telefont használtok, akkor ajánlom a FaceTune appot, a külföldi nagy fejesek mind azt használják. Ha viszont az Andoridosok táborát erősítitek, mint jómagam, akkor az AirBrush jó kis alternatíva. A fehérítés a lényeg, márpedig arra a jó kis fog ikont kell használnunk.
9. Lehet változtatni az ecsetméretet, attól függően, hogy mekkora felületet szeretnénk fehéríteni, majd miután az első fehérítést pipáztuk, lehet kezdeni a fehérítettet is fehéríteni. Tiszta jó, mintha palacsintatortát csinálnál, és rétegről rétegre töltenéd meg. Simán túlzásba lehet esni, ha szeretitek az agyonretusált fotókat, de arra tényleg jó, hogy a kissé szürkés pixeleket feljavítsa.
10. Ha pedig törölnétek, akkor a radír megmutatja kékkel, hogy honnan is teheted meg azt, amit tökre birok.
11. Főleg a hasonló sütis-kávés képeknél, de szinte mindig használok egy kis barnítást, vagy inkább szín-visszaadást, mivel a fehérítés sokszor abból is elvesz, amiből nem kellene. Latteart esetén szépen kiemeli a baristák művét, könyveknél a borítókat, minden más esetén meg magát a színt. Bőrbarnításra, amire eredetileg szolgálna, inkább nem ajánlanám, ha csak nem akartok röhögni egy jót. Ez esetben receptre fel is írom. 
12. Ezek után pedig mehet fel Instára, még egy utolsó expójavítás, és utána a térhódítást csak a világháló, és a jelentések állíthatják meg.

Blogbejegyzés képek

Egy ideje rácuppantam a Lightroomra, és hála a jóságos magasságos istennek, hogy így tettem. A blogbejegyzésre a képek a készítési metódusban időigényesek, mert ugye a kreatív rész nélkül a szerkesztés mit sem ér. Ennek ellenére a többi már gyerekjáték, VSCO HB1-es vagy HB2-es filtert használok itt is, mely Lightroom kompatibilis, netről lehet szerválni, és az utólagos javításokat a jobb oldali sávban végzem el. A lenti képek két példa, ahol direkt Before-Afterre tettem a képet, így könnyen látszik a különbség az eredeti és a szépített kép közt. 


Instastory

Rühellem az Instagram kameráját, soha nem is használom, nem is szándékozom, és nem is ajánlom. Ebben az esetben is a VSCO az én kebelbarinőm, meg az esetek legtöbb részében a HB2-es filter a maximumon, de előfordul, hogy az A4-est választom, ami kicsit retrósítja a képeket. Egy kis kontraszt ide-oda, és nem bántom tovább, Instastoryra tökéletesen megfelel. 
Ott legtöbbször még egy Oslo filtert ráhúzok, mely világosítja és kiemeli a színeket, ha pedig fehérebb, még világosabb képeket szeretnék, akkor egy Melbourne-t, mert ezek azért nem rossz dolgok. 

Bízom benne, hogy választ kaptatok a sokatok által feltett kérdésekre, ha mégsem, keressetek és írjatok nyugodtan Instán, Facebookon és Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

Ja, és kommentárban írjátok meg az Insta neveteket, hogy minél többetek feedjét láthassam és követhesselek titeket. :)

Továbbra is diplomás munkanélküli csibeölelős:
augusztus 23, 2018 No comments
Jóóóóóreggelteset kívánok a hölgyeknek és az uraknak nem hiszem, hogy olvas fiú, de azért helló, ha mégis, írj már egy komit, köszi. A mai tananyagunk szerint a leghasznosabb weboldalakat vesszük át, de mivel az oktatásüggyel nem vagyok puszibarát, inkább a saját véleményemet mondom el erről, és az agyatok gondolkodási funkciójára bízom, mennyire értetek vele egyet és hogy mennyire találjátok őket hasznosnak vagy feleslegesnek. Ja, és jó tanár módjára nem íratok belőle zh-t vagy beadandót, a tanult információk gyakorlati követelményeit a saját blogotokon praktikusan használva majd megtekintem, csak jelentkezzetek kérem Neptunban kommentárban odalent, köszcsike. Az első rész ITT olvasható. 

Kezdjük is, nem szeretem a felesleges rizsát. 

Canva

A Canva kéremszépen az atyaúristenszentlélek ebben a szubkultúra univerzumban, a világ egyik legokosabb dolga, amit valaha, valaki kitalált. Egy grafikus-dizájn webszájt (szó szerint from Wiki), ahol tényleg csak a csillagos ég szabja a határokat. Amire dizájnban szükséged lesz a blogodhoz, azt mindent megtalálsz, legyen szó fejlécről, thumbnailről, a bloghoz tartozó Facebook borítóképről, kis ikonokról, bármiről. A blog indítása előtt találtam rá, mai napig tanulom a kezelését, mert mindig okoz valami új meglepetést (pozitív értelemben), és rengeteg funkcióját csak ma használom ki, ami egyértelmű javulási tendenciát mutat a Neverhood's Diary szempontjából is. aztán szóljatok, ha nem így van Etsy, Youtube, Twitter, Instagram, Pinterest... használhatod a meglévő sémákat vagy kezdheted teljesen a semmiről, a lényeg, hogy a méretek adottak, mely HATALMAS segítség a szerkesztgetést illetően. Használjátok egészséggel, de tényleg. TÉNYLEG! Lássam azokat a Canva dizájnokat de izibe! 

SnapWidget

Ezt az előző bejegyzésben is említettem már, de a hasznos weboldal felsorolásból sem maradhat ki. A SnapWidget arra jó, hogy olyan html kódot állítson össze a totál laikusoknak (mint én), melyet aztán a blogger valamelyik HTML moduljába helyezve aktuális Instagram, Facebook, vagy bármilyen oldalt mutasson, naprakészen és dijáznosan. Mi döntjük el a méreteket és egyes effektekkel egyedibbé szabhatjuk, melyet aztán a weboldal generál át a Blogger számára is érthetőre. Nem vagyok infós, de épp ezért igyekszem feltalálni magam és alternatív megoldásokat keresni. Erre tökéletes a SnapWidget.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Pexels

A mai bejegyzés a Felegáns csapat támogatásával történt, #nemfizetetthirdetés, úgyhogy thánkjú nekik. Ők ajánlották a Pexels és a stockfotós oldalakat, melyek segítségével és ingyenesen letölthető képeikkel nagyon menő és profi kinézetet lehet már az első alkalomtól kezdve adni a blognak. Ha én ezekről előbb tudtam volna, vélhetően nem Weheartitről és Tumblr-ről lopkodom le a képeket, szóval legyetek nálam okosabbak és használjátok inkább a free stockfotós oldalakat. 

Trello

Na hát a Trello az, amivel még tényleg csak ismerkedem, viszont akik használják, azok imádják. Számomra ez arra hasonlít, mikor anyám felírta itthon egy cetlire, hogy mit kell délelőtt megcsinálnunk tesómmal a házimunkát illetően, mi pedig pipáltuk ki, hogy mivel vagyunk meg, és összevesztünk azon, amelyik mindkettőnkre vonatkozott és nem tudtunk kiegyezni. A Trello hasonlóan a Pinteresthez táblákat /kártyákat használ, és az ötletelésen kívül a kötelezőket is feljegyezhetjük, majd ha kész vagyunk vele, a rendszer mutatja nekünk a kövi teendőt. Tiszta online Bullet Journal. Blogolás esetén ez azért is hasznos, mert sokkal átláthatóbban tervezhetsz előre, közben ötletelhetsz, átalakíthatsz, és még csak papírt és füzetet sem használtál hozzá, ami nem is szól, hogy valamit csinálnod kell, míg a Trello nem hagy békén. Ha nem egyedül szerkeszted a blogod, hanem csapatban, akkor még hasznosabb, hiszen a kártyákat meg lehet osztani másokkal, közösen szerkeszteni a teendőket és így követelni a csapatmunkát az online életben is. 
Na, hát ahhoz képest, hogy alig a falig használom, egész jó ajánlot tudtam rittyenteni. #járakeksz
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2018 Minden jog fenntartva!
Google Analytics

Aki komolyabban szeretne blogolással foglalkozni és nem csak mondja, hanem tesz is érte, annak nagy segítség lesz a Google Analytics, mely a Blogger statisztikájánál jóval többet tud nyújtani. Nekem, mint kis mezei bloggernak, sokáig elég volt az egyszerű "hányan látogattak ma meg?" diagramot nézni a platformon, de a GA segít abban, hogy több adatot tudj meg a látogatókról, a kedvelési szokásaikról, ezek az infók pedig marha jól jönnek a blogbejegyzések megosztását, írását, meg úgy egyáltalán a bloggerkedést illetően. Az utóbbi időben egyre drasztikusabban csökkent jónéhányunknál az oldalmegtekintés bizonyos témájú bejegyzésekre, melyet nem igazán tudunk hova tenni, de a GA segítségével legalább komolyabb elemzésekbe is tudunk bocsájtkozni, hogy vajon a téma az érdektelen, vagy mi csesztünk el valamit. Szóval irány a Google Analytics már a kezdetekkor, belive me, jól fog jönni.

Hasznosnak érzitek ezeket a bejegyzéseket? Írjátok meg odalent, valamint "jelentkezzetek", hogy ránézzek a blogotokra. Kövessetek Instán, Facebookon és Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a nektek tetsző bejegyzéseket a későbbi gyorsabb visszakeresés érdekében. 

Nagyölelős csibecsók:
            
július 30, 2018 1 comments
Mondhatni megszállt az ihlet, de az jutott eszembe, hogy általában a nyár az az időszak, mikor mindenki úgy gondolja, hogy márpedig megpróbálkozik a blog indításával. Több szabadidő, szökőkútként feltörő kreativitás, valamivel le kell foglalni a gyereket, stb. Ha követtek más bloggereket, akkor megfigyelhetitek, mennyi blogszületésnap lesz a következő pár hétben, ezzel is alátámasztva fenti hipotézisemet. de hivatalosak vagyunk már megint, enyjebenyje

Lehet tematikus, lehet életmód, lehet beauty, lehet fanfiction,  lehet BÁRMI, egy igényesebb blog kialakítása mindig időigényesebb és kisebb programozási tudást is igényel. Kérdezd meg bármelyik kedvenc bloggeredet, mind elpepecselünk a sajátunkkal akár heteket is. Ha nincs több millió forintod és egy komplett stáb a hátad mögött, akik bábúként sztárt faragnak belőled, viszont érdekelne néhány apró segítség a blogod indításához, akkor néked szól a következő bejegyzés.

Azt azért még gyors kiemelném, hogy  én sem vagyok profi, SŐT, hát nézzetek már rá szegény kaotikus blogomra :D Sok Youtube videó is igyekszik segítséget nyújtani (engem speciel csak még inkább megkavartak), de egy szinten muszáj, hogy saját magad fedezz fel mindent és bíbelődj el vele, szidva a blogger beállításokat, melyek alapfeltételei a blog indításának és működésének. 
(Aki nem szidta még a bloggert soha, az jelentkezzen nálam, és árulja el a titkát)

Templates

alias sablonok. A Bloggerrel együtt jár néhány alapsablon a blog kinézetének elérésére, de ha szeretnél különlegesebbet vagy minimálosabbat, akkor a Google segítségét vedd igénybe. Rengeteg Free Templates található a neten, biztos, hogy sok olyat is megtaláltok, amit más bloggereknél láttok. Néhány Minimal Templates igen nagy sláger, többen is ugyanazt használják, kicsinyke változtatásokkal. Fontos, hogy ha már egy ilyet töltöttél le és illesztettél a saját blogod megjelenéséhez, akkor azt variáld át a saját (és nem mástól lopott!) ízlésedre. Állítsd át a betűtípusokat, a színeket, akár a modulok méretét is, mert ha az alapot hagyod, az az ezredszerre látott blogokat fogja idézni, és az olvasóid sem biztos, hogy megkülönböztetik majd a tiedet a másikétól. 
Külön megjegyzés: az utóbbi időben nagyon sok Sáráéhoz (Metaforaszennyezés) és Nináéhoz (.ambivalentina) hasonló blogot találtunk, ahol nem csak a külsőt, de a tartalmat és/vagy a bemutatkozást is Ctrl-C, Ctrl-V-ben lemásolják. NE TEGYÉTEK, PLS! Ha valakiéhez hasonlót szeretnétek, akkor kérdezzétek meg az illetőt, engem is bátran, szoktam segíteni, csak NE MÁSOLJATOK! KÖSZÖNTEM! BEAKADT A CAPS LOCK! 
Modul

avagy lényegében minden kisebb egység. Ha az én blogomat nézzük, akkor a Follow me rész egy modul, a népszerű bejegyzések felsorolása szintén, maga a tartalmi bejegyzés része megint csak egy modul, és a fejléc is egy modul. Ezeket a modulokat lehet rakosgatni, felváltani, törölni vagy épp hozzáadni. Kicsit olyan ez, mint a Legó kockák, minden elemből összeállítani valamit, majd könyörögni kicsit a bloggernek és a templates beállításnak, hogy mondjuk úgy is maradjanak. 

Widgets

...aminek semmiféle normális magyar megfelelőjét nem találtam, és ez elég sokat elmond róla. Nem tudom a teljes programozói hátterét, hogy hogy működnek, én ezt simán le HTML-kódozom mindig, de online szerencsére elérhetőek kész oldalak, amelyek a widgetsekkel foglalkoznak. Ezek teszik lehetővé, hogy a blogomon is látható alsó sávban lévő Instagram, vagy oldalt a Facebook elérhetőségek mindig naprakészen megjelenjenek, automatikusan frissülnek legtöbbször, ha olyan kedvük van, és elég sok pluszt adnak a blogodhoz, hiszen más közösségi oldalakat is el lehet érni velük. Az ilyen HTML-kódokat szépen a hasonló nevű linkmodulba kell másolni, és aztán rendezgetni, hogy hogyan is szeretnénk, és tadamm, így történik a mágia.
(Én SnapWidgetet használok, párhavonta rosszalkodik, de alapvetően oksa az ügy)

Influencer

Itt kicsit eltérnék a blog készítésétől, és kitérnék egy manapság elég elterjedt szavacskára, ami nem más, mint az influencer. Mostanában mindenki influencer akar lenni, ami nem más, mint véleményvezérség. Mindenki piszok okos, mindenki a saját véleményét próbálja a követőinek átadni, és ezáltal sokszor ingyen reklámot adva az adott vélemény tárgyáról. Ami vélhetően elsőre mindenkinek eszébe jut, az a beauty- és fashion irányzatokban levő influencerség, amely a Youtube elterjedésével még erősebbé vált. A blogger NEM egyenlő az influenszerrel, és a falra mászok, mikor valaki mégis összeköti a kettőt. A blogger elmeséli a saját élményét, tudást ad át, információkat, esetleg sajátos tudósításokat ad át, míg az influencer elmondja valamiről hogy általánosan jó-e vagy sem. Az influencing egy marketing, mely általában befolyásos személyek általt promotált véleményeket ad át nagy követőtábornak. Nem mondom azt, hogy az egyik jó, a másik meg rossz, és egyikből át lehet menni a másikba, vegyíteni a kettőt - idővel. Mindkettőnek meg van a maga helye és a maga szépsége, jó, ha az elején eldöntitek, melyik irányt veszitek.

Ütemezés

Az egyik legokosabb dolog, amit valaki, valamikor kitalált. Nálam két opció játszik általában: vagy korán megírom a bejegyzést, és nem tudom kivárni a normális vasárnap délutáni időpontot, hogy akkor osszam meg veletek, szóval már jóval korábban közzéteszem az egész bejegyzést, vaaaaagy két hétig blogger közelben se vagyok, előtte viszont tönkrevágom a csuklóizületeimet, annyit írok már jóval előre. Ezeket azonban ütemezve teszem közzé, a blogger pedig van olyan jó fej, hogy a távollétemben is világgá kürtöli azt. Miután ez megvan, az állandó linket is másol-beilleszt a többi szocmédiás felületre, ahol szintén időztek néhány perccel későbbre, és voilá, kész a bejegyzések megosztása a távollétemben is. 
Hirtelenjében ennyi jutott eszembe első körben, de ha szeretnétek a későbbiekben is hasonló bejegyzést, akkor kérlek jelezzétek. Én őszintén csak segíteni akartam nektek, szeretek új bloggereket, bloggerinákat megismerni és bátran ajánlom, hogy próbáljátok ki magatokat ilyen körben is, mert rengeteget tanulhattok magatokról, kitartásotokról és a rejtett kreativitásotokat is felszínre hozhatjátok.

Annyit azért megjegyzek, hogy otthonról meg fogjátok kapni a kommentárt, miszerint "kint süt a nap, nyár van, ez meg a gép előtt ül egész nap." :D

Hasznos volt ez számotokra? Bloggerina pajtijaim, ti kiegészítenétek valamivel a listát? Írjátok meg odalent lécci, vagy a Neverhood's Diary Facebook oldalán, esetleg Moly.hu-n, Instán pedig követhetitek, hogy épp merre járok, igen sűrű heteknek nézek megint elébe. És két hónapnyi zombilife után imádom :D

Csókpuszi pletykacica:
             
július 16, 2018 3 comments
Végre, végre, végre! Egész nyáron vártam ezt a pillanatot, és OMFG el se hiszem, de itt vagyunk. Életem első kész és megíródott ebookjánál. *fel-alá ugrál, mint egy bespeedezett kiscsibe*

A tavalyi év nagyon sikeres bejegyzései a blogon pont azok lettek, ahol az egyetemi/kollégiumi életről írtam, hasznos tanácsokkal próbáltalak titeket ellátni, a beköltözéshez és a későbbi vizsgaidőszakhoz ajánlottam pár jól jövő tippet. Nagyon szerettétek, nagyon köszöntétek őket, én pedig idén úgy döntöttem, megpróbálom kicsit más irányból venni ezt az egész "back to school/back to college" jelleget. Nem fogok nektek szép füzetkéket és csillámpónis szövegkiemelőket mutogatni, i'm so sorry, tudom, hogy lehetek ilyen szívtelen.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Nem láttam értelmét újra leírni a tavalyi bejegyzéseket mert komolyan, ezt soha nem értettem azok máig megtalálhatóak a blogon fent, az "egyetem" fül alatt, de ezen bejegyzés alján is ott lesz az összes link, ami bármilyen módon a kollégiumi beköltözéshez vagy az egyetem elkezdéséhez szükséges. VISZONT ITT JÖN A LÉNYEG!

Nehezítve az életemen, de könnyítve a tiéteken, írtam egy ebookot. Csak így ukmukfukk, mert fuck that, megtehetem. Persze ez nem egy hivatalos kiadvány, de éljenek a bloggerinasággal járó előnyök, és a vele járó függetlenség. Ezen hosszú prédikáció alatt megtaláljátok őket PDF és MOBI formátumban is, mindkettő egyszerűen letölthető a Google Drive-ról. Ha valami probléma adódik a letöltés vagy megnyitás során, kérlek titeket, azonnal írjátok itt kommentben, vagy Facebook/Instagram üzenetbe, vagy az oldalsávban megtalálható bármelyik platformon keresztül, mindent szoktam figyelni, és azonnal javítom is a fennakadást. 
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
A "könyv" a saját, szaktársaim és a Moly "Egyetemista, fősulis molyok" zónája alapján íródott, a blog bájos stílusában és motiváló erőt próbáltam belevinni, hasznos tanácsokkal karöltve. Bízom benne, hogy elnyeri a tetszésetek, és bár elsősorban a frissen felsőoktatásba került kicsi gólyáknak íródott, a már veteránok, vagy még a középiskola padjait koptatók is rengeteg hasznos és haszontalan információt kaphatnak, amelyek talán segítik az életüket, vagy épp nehezítik. Bocsesz. 

Borzasztóan vártam már, hogy ezt megmutassam nektek, jó pár nyári napom ráment, de egyáltalán nem bánom, ez volt az én nyári projektem, és 99%-ban meg is vagyok vele elégedve. 100-ban sosem szabad ;)
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva
Enjoy csibék, lesznek ettől függetlenül egyetemista témájú bejegyzések, rengeteg ötlet kreálódott a fejembe, míg ezt megírtam, szóval lehet számítani bejegyzés áradatra a továbbiakban is. 




A tavalyi bejegyzések, amelyeket fontosnak éreztem itt is megjelentetni (a címek linkként funkcionálnak, szóval bátran lehet rájuk kattingatni):


UNIVERSITY LIFE (1.) - MI KELL A GÓLYÁNAK?


UNIVERSITY LIFE (2.) - "MUST HAVE" KOLLÉGIUM LISTA #KONYHA


UNIVERSITY LIFE (3.) - "MUST HAVE" KOLLÉGIUM LISTA #FÜRDŐ


UNIVERSITY LIFE (4.) - MIT HAGYTAM KI A #KOLI-LISTÁBÓL?


UNIVERSITY LIFE - HASZNOS KOLIDEKORÁCIÓ PINTEREST-ÖTLETTÁRBÓL


UNIVERSITY LIFE - KOLLÉGIUMI TANÁCSOK #1


UNIVERSITY LIFE (5.) - HOGY ÉLD TÚL AZ ELSŐ HETET?

A weboldal teljes tartalma a szerző tulajdona. Engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása, a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A link megosztása megengedett. / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva



augusztus 19, 2017 4 comments
Augusztus van, és még nem az egyetemmel foglalkozunk? WHAT? WHY? Megőrült a bloggerina? Hát hogy képzeli?
Megőrültem bizony, és oly' csodás ez az érzés. Az agyamra ment a meleg, de őszintén: melyikünkére nem?

Amúgy keep calm, lesznek egyetemista kezdő és haladó bejegyzések, kicsit máshogy, mint előző években, nagyon pici türelmeteket kérem még csupán. VISZONT! WHOAAAA! Ha követtek Facebookon és Instán, akkor kétmilliószor elmondtam, hogy voltam táborba, érdekes és szupikanyuszika wat, ez a leírás még engem is meglepett volt. Felnőttfejjel sokkal több mindent észrevesz és megtapasztal az ember jánya, így jártam én is. Egyik hülyeséget követtem el a másik után, így nem meglepő, hogy bejegyzés kreálódik nagyszerű tapasztalataimból és meglátásaimból.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
Ha táborba nem is jársz már, vagy még sosem voltál akkor menjél szépen, a lista érvényes a nyaralásra, hosszabb osztálykirándulásokra és a baráti társasággal való kiruccanásra is. Leszögezném gyorsan, hogy azért nem minden velem történt meg, azonban azt már régebben ecseteltem, hogy 7 éves koromtól kb 18-ig minden nyáron legalább 2 táborban megfordultam, szóval nem semmi dolgokat lehetne összeszedni a "mit ne csinálj" listámra. Most viszont csak maradjunk az utolsónál. Mert minden mélypontja és fellegvára mellett Cseri nem volt rossz. Cserit szeretjük.

Mit NEM tanácsos táborban csinálni:

NE gyere össze már legelső nap a kiszemelteddel


... mert aztán végignézheted, hogy még pár lányt fűz az orrod előtt. Öhm, szóval, egy kis magyarázat ehhez: táborokban mindig teremtődnek fellángolások és kölcsönös szimpátiák, tábori párok nélkül nem is tábor a tábor. Ráadásul a szerencsésebbek még közel is laknak egymáshoz, más táborok viszont határokon nyúlnak át, értsd: rohadt messze laktok egymástól. Plusz ellenérv a gyors összejövésnek: túl nagy lesz az érzelmi kötelék, nem fogtok mással ismerkedni a táborból, csak egymás szájában lesztek végig, ami megint nem túl szerencsés opció. 

Szóval ha már valaki megdobogtatja piciny lelkedet, és esetleg, teljesen valamilyen fatális módon viszonzott a dolog, akkor azért adj neki pár nap egyszerű ismerkedést - mert amúgy tábori szokás, hogy minden pár valahogy utolsó estére talál egymásra. Ami megint hülyeség. Hagyjátok egymást élni, Ámen :D vicc, ha valakivel tényleg egy hullámhosszon vagytok, akkor ti szabjátok meg, mit akartok igazán #fúderomikvagyunkma wtf még magamat is megleptem most, de komolyan

A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
NE teregesd ki az életed már a legelső hozzád szóló személynek

Lehet ez csak én, de általában ha már legelső nap összebarátkozok valakivel, a harmadik nap után már magasról teszünk egymás fejére. I HAVE NO CLUE, WHY. Mindenhol így járok, az első tábori haverommal mindig külön visz minket a tábor szelleme. Nyeh, evvan. Viszont tényleg nem kell a legelső szembejövő embernek kiteregetned a teljes életedet, mert 1. nem biztos, hogy fogja érdekelni, 2. nem tudod mekkora kamugép 3. ebből adódóan nem semmi pletyókat indíthat ellened. Barátkozz normális sablon keretek közt, és ha valakivel tényleg bizalmasan, félrevonulva tudtok beszélgetni, akkor az táborozás után is fennmaradó #friendshipgoals. Mert létezik. 


Próbálj meg NEM felindulásból problémát generálni #nekavarjszart



Höhö Igen, szóval, nem kell itt bosszúállóskodni, a tábornak egyszer úgyis vége lesz, felesleges plusz problémákat generálni, letraumatizálni egy életre személyeket, elég, ha azokat leküzditek, amik aktuálisan vannak. Ha te azt állítod, hogy xy és zzs egymás mellett ültek az egyik foglalkozáson, az később már úgy fog visszatérni, hogy egymás ölében romantikáztak. Ez full komoly, lehet kis számú a tábor, vagy több 100 tagú, a pletykák gyorsabban terjednek, mint faluhelyen. Márpedig utóbbi is sebes, volt 20 évem kitapasztalni.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
NE nyomulj

Könyörgöm, csak ne. Az agyam kiég a túlságosan bevágódni vágyó személyektől, egyszerűen felmegy a vérnyomásom. Értem, hogy egyeseknek nehezebb a beilleszkedés, visszafogottabbak, ezzel az égvilágon semmi baj nincs. De mikor az illető elkezdi produkálni magát az egész társaság előtt, vagy klikkekhez próbál csapódni, esetleg csendesen megbújik a barátok mögött és összeszed minden apró információ, attól megkattanok. Az ismerkedést nem lehet erőltetni, trükközni, egyszerű közvetlenség és beszélgetés kell hozzá, a többi mindig alakul magától. De ha te egy szanyagép vagy, vagy totális panaszáradat, vagy épp olyasmibe szólsz bele, amihez az égegyadta világon semmi közöd, akkor ne csodálkozz, hogy senki nem fog megkedvelni. 

NE legyél randiguru

Jól érzitek, ez storytime :D Szóval, ha már úgy esett, hogy mégsem a nagy Ő-t találtad meg, vagy csak a nagy barátot, akkor maradjatok is ennyiben. Ne, véletlen se te hozd össze más lányokkal/fiúkkal, mert postagalambként végzed. Belekerülsz egy olyan kapcsolatba, amibe már így is ketten vannak, és bár ifjabb serdülő korban érdekesnek tűnhet, hogy mindenki benned bízik, felnőtt fejjel már marha irritáló, hogy te vagy a villámhárító egy - ismétlem - olyan kapcsolatban, amihez semmi közöd. Csakis és kizárólag te jöhetsz ki rosszul az egészből, szóval lépj hátra és foglalkozz a saját ügyeiddel, barátaiddal, táborral, a galambok meg szedjék szét egymást a te közreműködésed nélkül.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
NE csak egy ember kössön le

Szuper, ha találtál egy olyan barátot, akivel egy hullámhosszon vagytok, éjszakákba nyúlóan tudtok beszélgetni, vagy tudod, hogy a tábor után is tartani fogjátok a kapcsolatot. De. Ez egy tábor. Van eleje és van vége, vannak benne más emberek és más érdekes személyiségek. Haverkodni, kapcsolatokat teremteni nem csak lehet, hanem muszáj, mert ez lenne az egésznek a lényege. Szóval bátran menj és ismerkedj, akár az ott "talált" barátoddal együtt. 
Az is megeshet, hogy alapból jó baráttal együtt mész az adott helyre, akkor pedig ez az aranyszabály fokozottan érvényes. 

NE gabalyodj össze az egyik tábori vezetővel

Nem velem történt, de nem is kommentálnám bővebben.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
NE menj felkészületlenül

Ha 10 napra mész, ne csak 10 felsőt vigyél, vagy 5 zoknit, vagy mittudomén. Idén történt először, hogy a meleg miatt szinte mindegyikünk napi szinten két napra tárolt ruhát elhasznált, és a tábor felétől újrafelhasználást hirdettünk az addigra már kissé izzadt, gyűrött cuccainknak. Tipik példa mikor már nem anyád pakol helyetted, te meg nem gondolkodsz, mert minek, az luxus. Szóóóóval, csekk az előrejelzést és úgy készülj fel a kánikulára vagy a tomboló viharra. Én utóbbira nem készültem, kicsit hüvi volt, meg szarrá áztunk, de nem volt rossz, na. 

NE haraggal válj el

Lehet, hogy soha többé nem látod az illetőt, sőt, igen nagy rá az esély, de épp ezért nem éri meg csatározni. Beszéljétek meg a problémákat, ha voltak, vagy egyezzetek ki egy tiszta lapban, sosem tudhatod, mikor hozza úgy az élet, hogy pont egymásra tudtok majd támaszkodni. Fogja úgy hozni,  az élet egy kiszámíthatatlan köcsög, komolyan mondom.
A bejegyzésben található képek @neverhood tulajdonát képezik! / Copyright © 2016-2017 Minden jog fenntartva!
Legyen elég ennyi, mert így is marha hosszú bejegyzést kreáltam laza 20 perc alatt. Kicsit belelendültem, no. Ez is csak azt jelzi, hogy I'M BACK BITCHES és imádom, amit csinálok. Ha nem is veszitek véresen komolyan ezt a bejegyzést, azért remélem magatokra ismertetek vagy legalább megmosolyogtatott titeket. 

Ti mivel egészítenétek ki még ezt a csöpséget? Jöhetnek a saját tapasztalatok, sztorik, vicces szituk, higyjétek el, láttam már nagyon sok mindent, szóval csak bátran, nyűgözzetek le. 

Írjatok kommentárt itt, vagy Facebookon, vagy akár Molyon is, nagyon kíváncsi vagyok a ti táboros/nyaralós eseteitekre. Instán pedig @neverhoodsdiary néven követhettek, minden velem és a bloggal kapcsolatos infót instastoryból tudhattok meg először :)

Csókoltatom a csibecsaládot:
Aktuális heti videó: @neverhood_

https://www.youtube.com/watch?v=UTQHGyyF1jM

Tábor VLOG:  @neverhood_
augusztus 06, 2017 No comments
Older Posts

 

  ADULTLIFE  |  MID 20'S  |  MINIMAL  


Blog Archive

  • ▼  2024 (1)
    • ▼  február (1)
      • Az utolsó bejegyzés
  • ►  2022 (1)
    • ►  szeptember (1)
  • ►  2021 (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
  • ►  2020 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (2)
    • ►  április (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (2)
    • ►  október (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (32)
    • ►  december (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (4)
    • ►  február (4)
    • ►  január (6)
  • ►  2017 (46)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (5)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (6)
    • ►  június (5)
    • ►  május (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2016 (60)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (10)
    • ►  június (7)
    • ►  május (7)

Popular posts

  • 5 nyári program-ötlet, amit igenis csinálhatsz egyedül
    A világ alapvetően úgy van beállítva, hogy van egy párod. 1-et fizet, kettőt kap akciók, kettő vásárlása esetén olcsóbb a termék, két fős...
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye #1)
    Én őszintén próbáltam rá egyet aludni, felfogni, mit is olvastam, végiggondolni minden szavat, amit le akarok írni az értékelésben, de ro...
  • University life (5.) - Hogy éld túl az első hetet?
    Annyira szeretitek ezeket az egyetemi-kollégiumi bejegyzéseket, én pedig annyira szeretem írni őket, hogy az augusztusi kedvenceket kiha...
  • Mit csinálj karanténban? - a kliséken kívül
    Ha kimaxoltad már a pinterestet, beleuntál a nyelvtanulásba, kinézted a Youtube összes videóját és a kenyérsütés is már albán pék módjára...
  • Az emberek furák - avagy a Rossmannban töltött egy hetemről
    Ha a blog instáján (@neverhoodsdiary) követtek, akkor nem meglepetés nektek a mai blogtéma, mert konkrétan végigdokumentáltam Instastoryb...
  • Borító-vizit [2.] - szép és nyeh (majdnem) smacik
    A Várok rád értékelésénél megjegyeztem, hogy már nagyon unom ezeket a hormonálisan túlfűtött YA borítókat, főleg, ha azokban semmi krea...

Ennyiszer néztetek erre

Visitors

BlogLovin'

Follow my blog with Bloglovin Follow

Created with by ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates