"Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után. 

A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat? Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik. Táncolj hajnalig? Miért ne? Csókolj meg egy idegent? Őőő… Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi?"

Ha az elviselésén túljutunk, akkor vár ránk a kánaán, és ez menti meg a könyvet. Emily elkezdi a listán található dolgokat megoldani, amik közben végre csinál is valamit az életben, megismerkedik olyan emberekkel, akikkel előítélettel volt, és láss csodát, a lista-terápia elmozdítja az egyhangú, uncsi kis életét. Meg számunkra is az olvasást. Na de a rejtély továbbra is fenn áll: hol van Sloane?

Körülbelül ennyit tudok a könyv történetszáláról spoilermentesen mondani, de azért jófej vagyok, és igyekszem a karaktereket is górcső alá venni, mert róluk is van ám véleményem, de még milyen, jeeeeez.

"– Mert minden mindennel összefügg. Nézd csak meg Obi Want és Luke-ot! Vagy Dumbledore-t és Harryt. Vagy ott van Gandalf és Frodo, Mindannyiuknak tanulniuk kell, de aztán rájönnek, hogy mik az erősségeik és egyedül folytatják az útjukat."

Emilyt már mondtam, nagyon nem nőtt a szívemhez, szerintem szimplán csak életképtelenül tesze-tosza. Tény, a jellemfejlődése tapsolnivaló a könyv végére, de valahogy siklottunk végig a történeten, és nem éreztem azt, hogy az írónő ezt teljesen kibontotta volna, több leírást érdemelt volna a személyisége is. Nincs az introvertáltsággal semmi gond, csak én ezt a Sloane iránti mániára nem fogadom el.
Frank Porter az igen komoly megmentője a story-nak. Az ő karakterét valahogy megtapsoltam, fura gyereknek indult, aztán szépen lassan beleláttunk az életébe, és én tökre belehabarodtam a végére, tényleg, full pozitív az egész karakter, ámen érte, legyen egy spin-off könyv része, én olvasnék még többet a fura, de igen jogos gondolataiból. 
Dawn mint újdonsült barinő teljesen egyszerű, életvidám, kissé bepörgött, de annál szerethetőbb, szintén megmentő kvalitású a könyvet illetően.
Collins-t lehetett volna bontogatni még, nekem zavaros víz. Az írónő vagy szándékosan, vagy csak így alakult, de azt írta le nekünk, hogy minden csendes, introvertált ember maga mellett tudhat egy extrém, életvidám, fullosan extrovertált legjobb barátot, ami azért legyünk őszinték, az életben nem pont így van. Igen komolyak voltak az ellentétek, és ez a Collins-Porter párosnál is így esett. Nem sokat tudtunk meg róla, azon kívül, hogy mennyire szeretne barátnőt, sablon karakter, kevés személyiséggel, de végül is nem ő volt a főszereplő, szóval legyintsünk rá.

Amire még kitérnék, mert MINDIG ki szoktam, az az, hogy már megint telibe voltak ejtve a szülők és a szülői karakterek. Elhiszem, hogy vannak elvont művész szülők, de egy tizenéves lányt, és annak még fiatalabb öccsét ennyire telibe khm legyinteni egész nyáron, abszurd. Persze, fontos, hogy mindenki függetlenedjen, Emily-re ez fokozottan igaz, így ki kellett vonni a felnőtt bölcsességeket, hogy a fő karakter egyedül jöjjön rá az élet mivoltára, csak közben megint egy elcsépelt szülői karakterpáros, és ezeket kezdem unni.

Kinek ajánlom: egyértelműen a tizenéveseknek, akik egy kalandos, vidám történetet szeretnének olvasni, ráadásul inspirálódni is, mivel arra a könyv nagyon jó. Megmutatja, hogy igenis ki lehet lépni a megszokásból, és hogy mennyi váratlan dolog történhet, ha csak egy kicsit is kinyitjuk a szánkat. Tény, a nyár elmúlt, de ki mondta, hogy nyári könyveket csak kánikulában olvashatunk? ;)

Köszönöm az Álomgyárnak a könyvet!

Ti mit olvastok így a nyári szünet utolsó napjaiban? Írjátok meg idelent, vagy Instán, Facebookon és Moly.hu-n, Pinteresten pedig menthetitek a bejegyzés, hogy később gyorsabban visszataláljatok hozzá.

Csibeölelős:

"Már így is forgott velem az ágy, de a fájdalom, a megalázottság és a magány a szédülés mögül is vasmarokkal sanyargatott."

"Szerinte nem mindig az a megoldás, hogy hátat fordítunk mindennek és valahol máshol kezdünk valami újat. Néha igenis maradni kell, a meglévő alapra építkezni, és abból kihozni a legjobbat, ami már megvan."